Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott következő elnöke ismét a figyelem középpontjába került, de ezúttal nem a politikai megnyilvánulásai miatt. A volt elnök egy új parfümcsaládot dobott piacra, amely a „Fight Fight Fight” (Harcolj, harcolj, harcolj) nevet viseli. A termék szinte azonnal el is fogyott. Az illatok férfi és női változatban is kaphatók, és a karácsonyi szezon előtti bevezetésük után néhány nap alatt elkapkodták őket.
A parfümcsalád neve Donald Trump hírhedt szavait idézi, amelyeket a sikertelen merénylet után mondott Pennsylvania államban. Az illatok ára 199 dollár, és bár az első készlet már elfogyott, további darabok előrendelhetők, a szállítás várható időpontja pedig február – írja a Blikk az Euronews alapján.
Trump nemcsak a parfümjeivel, de a marketingstratégiájával is felhívta magára a figyelmet. A volt elnök a TruthSocial nevű közösségi oldalán osztotta meg a parfüm reklámját, amelyben Jill Biden, a jelenlegi first lady fotóját is felhasználta, amint Trump mellett ül. A reklám szövege szerint az illat, amelynek „az ellenségeid sem tudnak ellenállni”.
A férfi after shave, amelynek az illata a leírása szerint az erőt, a hatalmat és a győzelmet testesíti meg, Trump ikonikus képével, valamint a felemelt öklével díszített üvegben érkezik
A női parfüm hasonlóan magasztos leírást kapott: „elegáns illat a nőnek, aki méltósággal néz szembe a kihívásokkal.” Az illat finom virágos és citrusos jegyeket ötvöz, és a magabiztosságot testesíti meg.
Trump nem először próbálkozik azzal, hogy a rajongótáborától pénzt szerezzen. Az év elején digitális gyűjtőkártyákat adott el, hogy felélessze a halott NFT-trendet, és egy 60 dolláros „God Bless the U.S.A. Bible” bibliát is népszerűsített. Emellett a Fulton megyei börtönben készült bűnözői fotóját is felhasználta különböző termékek, például kávés bögrék és pólók értékesítésére.
Gyermekzsivajtól volt hangos a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szürtei rendezvényterme: egyeseket a társasjátékok foglaltak le, másokat pedig a dekupázs technika, a gyöngyfűzés és a mézeskalács díszítésének fortélyai érdekeltek. A vidám adventi alkalmon közel 40 gyermek vett részt, a helyiekhez a szomszéd települések fiataljai is csatlakoztak. Az ütemterv szerinti áramszünet elmaradt, ami még örömtelibbé tette a karácsonyváró hangulatot. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület is csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet három évvel ezelőtt meghirdetett Szakkör programjához. Andricsik Georgina, a ráti Szakkör szervezője a gyöngyfűzés technikájával ismertette meg a jelenlévőket. A jó hangulat, a gyermekek vidám nevetése, a háttérben szóló karácsonyi dallamok még a felnőttekre is jó hatással voltak, és egy kis időre mindenki azt érezte, hogy újra béke van.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) szervezésében advent második vasárnapján az istentiszteletet a BorzsaVári Zenekar műsora zárta mind a jánosi, mind pedig a beregsomi református gyülekezetben.
Jánosi
A Kovács házaspár megható előadása közben szem nem maradt szárazon, hiszen a Krisztusvárás mellett szót emeltek kárpátaljai magyar közösségünk megmaradása, az itthon maradottak nehéz, de megmaradásunk szempontjából mégis nagy jelentőséggel bíró mindennapjai, s nem utolsó sorban az Istenbe vetett hit fontossága mellett.
Kovács Erika, aki hangjával másodpercek alatt elvarázsolta a jelenlévőket, csodás és mély gondolatokat helyezett a gyülekezeti tagok szívére. Kifejtette, mindenkinek hinni kell abban, hogy nem véletlenül helyezte Isten oda, ahol épp van, „nekünk itt kell munkálkodunk, hogy a többieknek legyen hová hazatérniük”.
Som
Az adventi tematikájú dalok mellett fohászokat is hallhattunk, melyek nem csak nyugtatták és melengették lelkünket, hanem méltó módjai voltak Isten dicsőítésének is.