Rekordáron, csaknem 45 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen egy 160 millió éves sztegoszaurusz csontváza – írja az MTI az aukciót szervező Sotheby’s aukciósház közlése alapján. Hét licitáló, negyedórán keresztül versengett a fosszíliáért, míg végül egy magát megnevezni nem kívánó személy nyert a 44,6 millió dolláros ajánlatával.
Még soha nem fizettek ennyi pénzt árverésen eladott sztegoszaurusz-csontvázért. Az aukciósház is csak maximum 6 millió dolláros (2,1 milliárd forintos) eladási árra számított.
A vásárló közölte, hogy a csontvázat egy amerikai múzeumnak szeretné kölcsönadni. A jó állapotú, nyolc méter hosszú és majdnem 3,5 méter magas sztegoszaurusz-csontvázat Apexnek nevezték el, miután 2022-ben Colorado államban megtalálták.
Közel 35 millió dollárért (12,3 milliárd forint) értékesítették Claude Monet Meules a Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című, 1893-ban született festményét szerdán a Sotheby’s New York-i modern művészeti árverésén.
A Patrick Drahi izraeli milliárdos tulajdonában lévő, manhattani székhelyű árverési ház közölte azt is: az aukción mintegy ötven modern műalkotást adtak el összesen 235 millió dollárért (83,4 milliárd forint) – írja a VG az MTI beszámolója alapján.
A Sotheby’s szóvivője szerint az impresszionista Monet-festmény tízperces licitharc után végül 34,8 millió dollárért kelt el, egyúttal elmondta azt is: az árverés másik fénypontja Leonora Carrington brit–mexikói festőművész Les Distraction de Dagobert című szürreális alkotása volt.
Arra szintén egy gyűjtő tett szert, s összesen 28,5 millió dollárt (10,1 milliárd forint) adott érte – emelik ki. Korábban azt is megírtuk, hogy Romániában került elő egy világhírű festmény, amit évekkel ezelőtt loptak el. A 17. századi festményt több mint négy éve lopták el egy oxfordi egyetemi galériából.
[type] => post
[excerpt] => Közel 35 millió dollárért (12,3 milliárd forint) értékesítették Claude Monet Meules a Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című, 1893-ban született festményét szerdán a Sotheby’s New York-i modern művészeti árverésén.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1716154020
[modified] => 1716118742
)
[title] => Közel 35 millió dollárért kelt egy Monet festmény a Sotheby’s New York-i modern művészeti árverésén
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187621&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187621
[uk] => 187676
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 187622
[image] => Array
(
[id] => 187622
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600.webp
[original_lng] => 225508
[original_w] => 1600
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600.webp
[width] => 1600
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/00204117-1600.webp
[width] => 1600
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716191564:2
[_thumbnail_id] => 187622
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1731
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 920071
[1] => 26655
[2] => 1001548
)
[tags_name] => Array
(
[0] => árverezés
[1] => Claude Monet
[2] => híres festő munkája
)
)
[2] => Array
(
[id] => 185249
[content] =>
Genfben árverést tartanak, ahol a tételek között lesz a hétszeres Forma–1-es bajnok Michael Schumacher órakollekciója. Ezek rendkívül egyedi modellek, dollármilliókat érnek.
A gyűjtemény összértékét 4,8 millió dollárra becsülik – adta hírül a CNN portál.
Schumacher kollekcióját május 3-a és 5-e között állítják ki New Yorkban, ekkor kerül sor a Miami Nagydíjra. Az árverést május 13-án Genfben tartja meg a Christie’s aukciósház.
Schumacher pályafutása során gyűjtötte kollekcióját. Most a család őrziőket, míg Michael ágyhoz van kötve.
A gyűjtemény része lesz a Christie’s hagyományos ritka óraaukciójának, amely olyan márkák vintage és kortárs, márkákból áll, mint az Audemars Piguet, az FP Journe és a Rolex.
Schumacher Audemars Piguet Royal Oak karóráját közel 280 000 dollárért akarják eladni. Ezt az órát a Ferrari korábbi vezetője, Jean Tod ajándékozta Michaelnek 2003 karácsonyán. A Vagabondage 1 platina karóra is Tod ajándéka volt. Olyan szimbólumok láthatóak rajta, amelyeken a hetedik bajnoki cím szerepel, amelyet Schumacher magának és a Ferrarinak szerzett meg.
Schumacher koponyasérülést szenvedett, miután 2013-ban síelés közben elesett. Azóta Michael nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, és terápiával foglalkozik.