A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére 2005-ben szeptember 30-át a magyar népmese napjának nyilvánították. A Benedek Elek, a magyar meseirodalom egyik alapítója születésnapjára eső jeles nap célja – a népmesék értékeinek megőrzése és a legfiatalabb nemzedékek tagjainak való átadása. Idén második alkalommal szerveztek színes programot a magyar népmese napja alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A rendezvény a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kezdeményezésére, valamint a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért szervezet támogatásával valósult meg. A kiskondásról szóló interaktív mesejátékot Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze adta elő. A produkció során a gyerekek megtanulhatták, milyen fontos a bátorság, a segítségnyújtás fogalma. Ha a gyerekek mesét hallgatnak, számos készségük és képességük fejlődik, véli a művésznő. Az effajta rendezvényeknek megtartó erejük van és külön érték, hogy a mai modern, digitális korban a gyerekek figyelmét leköti a mese, fogalmazott Pfeifer Anita, a MMMH kulturális menedzsere. A rendezvény a Csipkés zenekar vidám hangulatú táncházával zárult.
2005-ben a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére Benedek Elek születésnapját – szeptember 30-át – fogadták el a magyar népmese napjának. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar népmesekincs értékeire, valamint a mesékben fellelhető egyetemes örök értékeket, bölcsességet átadja a legfiatalabb nemzedékek tagjainak.
Benedek Eleket nemcsak a magyar meseirodalom egyik megteremtőjeként kell számon tartanunk, hanem egy olyan nagy tekintélyű közéleti és a kulturális szereplőként is, aki egész életében a nemzet ifjúságának felemelkedésén dolgozott. Országgyűlési képviselőként (1887–1892) gyakorta szólalt fel a népköltészet, az ifjúsági irodalom és a közoktatás fontossága kapcsán.
Helyesen ismerte fel, hogy az oktatás, a saját kultúra megismerése nélkül nem lehetnek sikeresek a következő generációk.
Pósa Lajossal az Én Újságomat, Sebők Zsigmonddal pedig a Jó Pajtás nevű lapokat szerkesztette. A hazaszeretetre, morális helytállásra ösztönző művei mellett jelentős meseátdolgozásokat hozott létre. A gyakorta a felnőttközönségnek szánt meséket, ponyvákat tudatosan a gyermekeknek írta újjá. Meséinek tanulságai, erkölcsi üzenete hamar a hazai polgári kultúra megkerülhetetlen részévé váltak.
Benedek Elek szépirodalmi átiratai már életében közkedveltek voltak, és nem hiányozhattak a polgári gyermekszobák polcairól sem.
Az ifjúság neveléséhez példamutató magatartásával is hozzájárult. A trianoni békediktátumot követően tudatosan költözött haza a Romániához kerülő szülővárosába, Kisbaconba, hogy ott egy magyar nyelvű ifjúsági lapot, a Cimborát szerkessze. A „nagy mesélő” hazafias szellemű, az anyanyelv szeretetére és annak tiszteletére alapozó ifjúsági nevelése máig meghatározza a magyarországi gyermekirodalmat.
A 2005-ben meginduló magyar népmese napja kezdeményezés hamar népszerűvé vált. Könyvtárak, iskolák, óvodák százai álltak a kezdeményezés mellé. Ezen a napon minden évben sok ezer mesét mondanak el, s nem csak az anyaországban, hanem szerte az elcsatolt területeken is, ezáltal is hitet téve a népmesék soha meg nem szűnő bölcsessége mellett.