A Loch Ness-i szörny rejtélye évtizedek óta tartja izgalomban a világot, de egy természetkutató most azt állítja, megtalálta a választ: a szörnnyel kapcsolatos észlelések mögött egyszerűen téves azonosítások állnak. Adrian Shine szerint, aki több mint ötven éve kutatja a legendát, a Nessie-jelenséget leggyakrabban hattyúk, más vízimadarak és hajók által keltett hullámok okozzák – az új magyarázat pedig könnyen átrajzolhatja a Loch Nesst övező legendák térképét.
A Loch Ness-i szörny létezése vagy esetleges észlelése hosszú évtizedek óta foglalkoztatja az embereket és a kutatókat is, akik időről időre igyekeznek a jetivel egy napon emlegetett különleges lény létezését bizonyítani vagy éppen cáfolni.
Mindennek azonban most vége szakadhat, ugyanis egy brit szakértő, aki több mint öt évtizedet szentelt a Loch Ness-i szörny kutatásának, állítja: a híres Nessie valójában nem más, mint tévesen azonosított hattyúk és hajók keltette hullámok játéka.
Adrian Shine természetkutató szerint a tó körül észlelt „hosszú nyakú” lények legtöbbször vízimadarak, míg a „púpos” jelenségek hajók által keltett hullámokból eredő optikai csalódások.
Egyszerű, de nagyszerű magyarázat
Shine, a Loch Ness Project alapítója és a Királyi Földrajzi Társaság tagja, évtizedekig tanulmányozta a jelenséget, és elmondása szerint a legtöbb Nessie-észlelésnek egyszerű természeti magyarázata van.
A hajók által keltett hullámok a szörnyészlelések első számú okozói, míg a vízimadarak azok a hosszú nyakú lények, amelyeket az emberek látnak. Természetesen vannak hosszú nyakú lények a Loch Nessen, csak hattyúknak hívják őket – idézi Shine-t a Daily Mail.
Az optikai csalódásoknak köszönhetően a megfigyelők elveszíthetik a távolság és méret helyes megítélésének képességét, különösen nyugodt vízfelszínnél. A finn fotós, Tommi Vainionpaa például összeállított egy képet, amely különböző szögből fényképezett hattyúkat mutat, és az eredmény kísértetiesen hasonlít Nessie sziluettjére. Shine szerint más vízimadarak, például kárókatonák vagy bukómadarak is gyakran okozhatnak téves észleléseket.
A szakértő azt is elmagyarázta, hogyan hozhatnak létre hajók hullámai klasszikus Nessie-formákat:
Amikor egy hajó feléd tart, a hullámok egyértelműen a hajó oldalairól terjednek. De ha egy hajó keresztirányban halad, a hullámok fekete, szilárd púpokként tűnnek fel a víz felszínén. Ez egy hihetetlenül lenyűgöző optikai illúzió – emelte ki.
A hullámok hossza és távolsága attól függ, hogy a hajó milyen sebességgel halad. Lassabb hajóknál több és kisebb „púp” jelenik meg, míg gyorsabbaknál ezek hosszabbak és ritkábbak lesznek.
Ennyit a mítoszról?
Shine új könyvében, A Natural History of Sea Serpentsben azt is vizsgálja, hogyan született újjá a tengeri szörnyek mítosza a Loch Nessben. „A Nessie-jelenséget nem lehet egyetlen jelenségként kezelni. Közvetlenül a tengeri kígyók vitájából ered, és a 19. századi sztereotípiák befolyásolták a mai észleléseket” – mondta.
Shine úgy véli, hogy a Loch Ness-i szörny mítosza a társadalmi elvárások és a „megerősítési torzítás” eredménye: az emberek hajlamosak olyan dolgokat észlelni, amelyek igazolják a már meglévő elképzeléseiket. A tudós szerint ráadásul a Loch Ness egyszerűen nem biztosít elég táplálékot ahhoz, hogy egy nagy testű szörny fennmaradhasson.
A tóban található halpopuláció nagyjából 20 tonnára becsülhető, amelyből a táplálkozási lánc szabályai szerint csak körülbelül 2 tonnányi „szörny” élhetne – ez pedig mindössze egy nagyobb cápa tömegének felelne meg. Egy 2018-as DNS-vizsgálat sem talált bizonyítékot a tóból származó tokhalakra vagy harcsákra, amelyek gyakran szóba kerülnek lehetséges magyarázatként.
Ennek ellenére Shine úgy véli, hogy a Loch Ness-i szörny legendája tartósabb lesz, mint a tengeri szörnyek körüli viták, mivel a tó viszonylag kicsi, meghatározható tér:
A tenger túl nagy ahhoz, hogy az emberek valóban vitázzanak róla, míg a Loch Ness egy véges környezet, ami alkalmasabb a kíváncsiság kielégítésére. Bár a tó mély és nagy, mégis behatárolható – vélekedett a kutató.
