Array
(
[count_posts] => 6
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUwMzc1Nzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 288130
[content] =>
Az Ukrajnában dúló fegyveres konfliktus időtartama a napokban döntötte meg az első világháború szomorú rekordját. Kirobbanása negyedik évfordulóján, február 24-én indult el a Katolikus Karitász budapesti székházától a 693. segélyszállítmány Ukrajnába.
A szervezet az első napok óta jelen van: a belső-ukrajnai menekültáradatot éppúgy igyekezett segíteni, mint a Magyarországra érkezőket.

„Kárpátalja maga is rengeteg menekültet fogadott be, nekünk is sok menekültszállást kellett megnyitnunk, helyben kezelni a kríziseket, s eközben integrációs feladatok vártak otthon az oda érkezőkkel” – sorolja Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász magyarországi igazgatója. Ekkor nyíltak a római katolikus és görögkatolikus egyházmegyék első népkonyhái is. Nagy szerencse, hogy mindenhol tudnak helyi szervezetekre támaszkodni, így közvetlenül a rászorulókhoz jut a támogatás. Eddig ötvenezer embert tudtak valamilyen formában segíteni Magyarországon és további több tízezer embert Ukrajna területén. Természetesen ők is gyakran utaznak terepre, ami a helyieknek különösen fontos. „Sokan meghatódnak pusztán attól is, hogy a támogatást személyesen visszük el, és ellátogatunk arra a veszélyes helyre, amit ők otthonuknak hívnak.
A kárpátaljaiak rendszeresen kifejezik, mennyire hálásak az anyaország támogatásáért és figyelméért” – teszi hozzá.
Az igények értelemszerűen változtak az idő múlásával: miután megindult az infrastruktúra elleni támadás, a generátor lett a segélyezés legkeresettebb eszköze. „2026 februárjában a mínusz húsz fokos hidegben harminckét áramfejlesztőt és 10 millió forintot tudtunk küldeni Ukrajnába” – mondja Zagyva Richárd. Varga László kaposvári megyés püspök adománygyűjtést indított, amely a Katolikus Karitászon keresztül további 14 millió forinttal járult hozzá a fűtés nélkül maradt családok támogatásához.
Az is igaz, hogy idővel lankad az emberek adakozókedve, ahogy a hírekben megszokják és félig-meddig napirendre térnek a szomszéd országban folyó borzalmak fölött. „Négy év alatt fáradnak, ez természetes” – fogalmaz az igazgató. Szerinte éppen ezért volt jó látni, hogy amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghirdette az országos gyűjtést, rengetegen megmozdultak, és végül 133 millió forint jött össze adományokból.
Ebből tudtak fontos programokat finanszírozni, például 1170 rászoruló, köztük 350 gyermek megsegítését ruházattal és étkezéssel, illetve mentális segítségnyújtást a háborúból hazatérő katonáknak. Ezt általában a helyi karitászszervezetek végzik, de Magyarországról is mentek már pszichológusok Ukrajnába. „A Katolikus Karitász igyekszik a helyiekkel külön csoportokat szervezni, hogy például a hadiözvegyek egymást is tudják segíteni” – mondja az igazgató.

A fókusz idővel áthelyeződött az integrációra: igyekeznek a menekülteket mindennap fogadni, programokat szervezni nekik, nyelvtanfolyamokat indítanak, segítik őket eligazodni a bürokráciában vagy éppen egészségügyi ellátáshoz jutni, illetve a gyermekeik magyarországi iskolába való beilleszkedését is támogatják. Kiemelten igyekeznek a gyermekek integrációját segíteni családi programokkal, napközis táborokkal vagy éppen a balatoni nyaralással. Utóbbi egyébként éppen most kezdődik.
„Ahogy az előző négy évben mindig, elsőként kárpátaljai gyerekeket fogadunk” – emeli ki az igazgató.
Emellett ott van még az orvosmissziós tevékenység: a kórházmisszióként induló program kilencedik éve működik. „Akkor ismertük fel, hogy a kárpátaljaiaknak szükségük van az egészségügyi szolgáltatások támogatására” – teszi hozzá Zagyva Richárd, s példaként megemlíti a legutóbbi, gyermeknapi szűrővizsgálat-sorozatot. „Az integrációs munkát is kiegészíti, hogy az önkéntes orvoscsapat meglátogatja a családokat, és kézzelfogható támogatást visz. Érezzük, hogy ez mennyire fontos nekik.”
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajnában dúló fegyveres konfliktus időtartama a napokban döntötte meg az első világháború szomorú rekordját. Kirobbanása negyedik évfordulóján, február 24-én indult el a Katolikus Karitász budapesti székházától a 693. segélyszállítmány Ukraj...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782121440
[modified] => 1782118649
)
[title] => „Nem hagyhatjuk magukra őket” – Öt éve segíti a menekülteket és az Ukrajnában maradókat a magyar Katolikus Karitász
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=288130&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 288130
[uk] => 288173
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 288134
[image] => Array
(
[id] => 288134
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas.jpg
[original_lng] => 182996
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/magyar-tamogatas.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1782123233:3
[_thumbnail_id] => 288134
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 1208
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1000308003001
[_oembed_4b84dcf602ee05942efee0c6f45e5b4d] =>
[_oembed_time_4b84dcf602ee05942efee0c6f45e5b4d] => 1783595870
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83884
[3] => 55
[4] => 11
[5] => 84007
[6] => 592
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[3] => Interjú
[4] => Kiemelt téma
[5] => Magyarország segít
[6] => Társadalom
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 503757
[1] => 87886
[2] => 82890
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Katolikus Karitász
[1] => segítség nyújtás
[2] => ukrán menekültek
)
)
[1] => Array
(
[id] => 213511
[content] =>
A Katolikus Karitász Magyarország szerte közel tízezer hátrányos helyzetű gyermeket támogatott tanévkezdéskor, és fontosnak tartja, hogy a magyar iskolákban tanuló kárpátaljai diákokat is segítse ebben az időszakban. Erről Soltész Miklós beszélt Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában, ahol 16 diáknak adott át személyre szóló iskolatáskát, tanszereket és kerékpárokat. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: Magyarország eddig hatalmas mennyiségű adományt küldött Ukrajnába és ezen belül Kárpátaljára. De abban vagyunk érdekeltek, hogy Ukrajnában minél hamarabb béke legyen. Mi ezért dolgozunk Magyarországon, és ezért fogunk mindent megtenni világpolitikai szinten is, hogy ezt képviseljük- fogalmazott. Ez az említett kislány Eszter, aki a suli lány kézilabda csapatának a kapitánya. Amellett, hogy ő is kapott egy tanszerekkel megpakolt iskolatáskát átvehette a Katolikus Karitász mezét viselő, immár a csapat kabalájának számító macit és egy bringát is, amire egy sokgyermekes család tagjaként már oly régen vágyott. A táskák és tanszerek minden iskolakezdésnél jól jönnek, hiszen fogyóeszközök és ma már semmi sem olcsó. A kerékpárokról annyit, hogy akkora szükség van rájuk, hogy már három biciklitartót alakítottunk ki az iskola udvarán- mondta el az iskola igazgatója. Legyen öröm az iskolakezdés. Ezt a programot hirdette meg Magyarországon a Katolikus Karitász és hoztuk el Kárpátaljára, fogalmazott köszöntőjében a segélyszervezet országos igazgatója. A Katolikus Karitász nagyszőlősi partnerszervezete is célba juttat még 12 iskolatáskát és azokat az egészségügyi felszereléseket is, amelyet a karitász szerzett be egy dnyiprói kórház számára. A központ vezetője hozzátette: havonta több mint 300 életmentő élelmiszercsomagot állítanak össze a fronthoz közel élő és a kárpátaljai rászorulók, valamint az ide áttelepültek számára.
[type] => post
[excerpt] => A Katolikus Karitász Magyarország szerte közel tízezer hátrányos helyzetű gyermeket támogatott tanévkezdéskor, és fontosnak tartja, hogy a magyar iskolákban tanuló kárpátaljai diákokat is segítse ebben az időszakban.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1725471300
[modified] => 1725470766
)
[title] => Aktuális (2024.09.04) Iskolatáskákat, tanfelszerelést és kerékpárokat adományozott a Katolikus Karitász a rászoruló gyermekeknek Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213511&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213511
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 213512
[image] => Array
(
[id] => 213512
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2.jpg
[original_lng] => 130960
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/21-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725459967:14
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725459532
[_thumbnail_id] => 213512
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2574
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] =>
[_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725460588
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725460588
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725460588
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725460588
[_oembed_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] =>
[_oembed_time_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] => 1725460589
[_oembed_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] =>
[_oembed_time_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] => 1725460589
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727696184
[_oembed_ae9d6aafc27c843b48fb2df7efc976cf] =>
[_oembed_time_ae9d6aafc27c843b48fb2df7efc976cf] => 1727696184
[_oembed_41ed90c779fd444195a48b5434633753] =>
[_oembed_time_41ed90c779fd444195a48b5434633753] => 1727696184
[_oembed_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] =>
[_oembed_time_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => 1728819397
[_oembed_e274dd80e44570a5a5a64f32350b9371] =>
[_oembed_time_e274dd80e44570a5a5a64f32350b9371] => 1731854790
[_oembed_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] =>
[_oembed_time_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] => 1731854790
[_oembed_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] =>
[_oembed_time_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] => 1731854790
[_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] =>
[_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1731854790
[_oembed_0a555e9bdb4dbedad8f9a399ccae37ad] =>
[_oembed_time_0a555e9bdb4dbedad8f9a399ccae37ad] => 1739798534
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1739798534
[_oembed_3b55129c2ffe98acb25cead7e3ff9e4d] =>
[_oembed_time_3b55129c2ffe98acb25cead7e3ff9e4d] => 1739798534
[_oembed_5f2e1a9e7b0cd78c7f7387a61822a0c9] =>
[_oembed_time_5f2e1a9e7b0cd78c7f7387a61822a0c9] => 1739798534
[_oembed_8e836ab224cb06c1590a74f8f83551b3] =>
[_oembed_time_8e836ab224cb06c1590a74f8f83551b3] => 1739798534
[_oembed_dc3317cf2ba18f468fd1bf7dc9ce3eb6] =>
[_oembed_time_dc3317cf2ba18f468fd1bf7dc9ce3eb6] => 1739798534
[_oembed_6c8cdebf8203419a68d2b89c758349eb] =>
[_oembed_time_6c8cdebf8203419a68d2b89c758349eb] => 1739798534
[_oembed_590598986bbf6b733e24cce0cd2ec7b0] =>
[_oembed_time_590598986bbf6b733e24cce0cd2ec7b0] => 1741971149
[_oembed_35346e95998997e75518568b666da2a6] =>
[_oembed_time_35346e95998997e75518568b666da2a6] => 1743859528
[_oembed_d51c2139cd5d824641e1af03c11280ab] =>
[_oembed_time_d51c2139cd5d824641e1af03c11280ab] => 1743859528
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1743859528
[_algolia_sync] => 508473313000
[_oembed_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] =>
[_oembed_time_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] => 1747936002
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1747936002
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750315717
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750315717
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750315717
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750315717
[_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] =>
[_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1750935624
[_oembed_aa84b578d3a43af0d897a5094dc7fbdd] =>
[_oembed_time_aa84b578d3a43af0d897a5094dc7fbdd] => 1750935624
[_oembed_0b04ad71756cecc6d1ec09f680ddc463] =>
[_oembed_time_0b04ad71756cecc6d1ec09f680ddc463] => 1750935624
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751379928
[_oembed_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] =>
[_oembed_time_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] => 1751379928
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751379929
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751379929
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1751379929
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751379929
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761671469
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761671469
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761671469
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761671469
[_oembed_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] =>
[_oembed_time_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => 1762683366
[_oembed_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] =>
[_oembed_time_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => 1762683366
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1762683366
[_oembed_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] =>
[_oembed_time_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] => 1769940841
[_oembed_bb9dcb82226562c2cd5658a58d3790c7] =>
[_oembed_time_bb9dcb82226562c2cd5658a58d3790c7] => 1769940841
[_oembed_cb48d689744eedf22830774bae06255c] =>
[_oembed_time_cb48d689744eedf22830774bae06255c] => 1769940841
[_oembed_26dbed4bd951b8c36b7467cd22891d18] =>
[_oembed_time_26dbed4bd951b8c36b7467cd22891d18] => 1773599258
[_oembed_842a3db683313b24624cc6fe757ed188] =>
[_oembed_time_842a3db683313b24624cc6fe757ed188] => 1773599258
[_oembed_d876978c39a7b4b29c4f45bfe5a3304e] =>
[_oembed_time_d876978c39a7b4b29c4f45bfe5a3304e] => 1773599258
[_oembed_19d7de027c47eb5d7c506e1c62087ca7] =>
[_oembed_time_19d7de027c47eb5d7c506e1c62087ca7] => 1773599258
[_oembed_c71c80d4274c5e289314ecbdaf132215] =>
[_oembed_time_c71c80d4274c5e289314ecbdaf132215] => 1773599258
[_oembed_4b171fab49dc1e5aefcdc90975d577f9] =>
[_oembed_time_4b171fab49dc1e5aefcdc90975d577f9] => 1773599258
[_oembed_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] =>
[_oembed_time_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] => 1778403021
[_oembed_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] =>
[_oembed_time_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] => 1778403022
[_oembed_3f6a5a7c7a3c74a9659df5bfabfe4f18] =>
[_oembed_time_3f6a5a7c7a3c74a9659df5bfabfe4f18] => 1778403022
[_oembed_8dbca00d159ddf280f497b1a4d06defc] =>
[_oembed_time_8dbca00d159ddf280f497b1a4d06defc] => 1778403022
[_oembed_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] =>
[_oembed_time_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] => 1778403022
[_oembed_1e66e91f49c63079330eb66747214466] =>
[_oembed_time_1e66e91f49c63079330eb66747214466] => 1779298447
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 600
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 66391
[1] => 258470
[2] => 1030
[3] => 141797
[4] => 3429
[5] => 503757
[6] => 736185
[7] => 3318
[8] => 251
[9] => 14586
[10] => 20963
)
[tags_name] => Array
(
[0] => államtitkár
[1] => iskolatáska
[2] => kárpátalja
[3] => kárpátaljai diákok
[4] => kerékpár
[5] => Magyar Katolikus Karitász
[6] => Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola
[7] => Soltész Miklós
[8] => támogatás
[9] => tanévkezdés
[10] => tanszercsomag
)
)
[2] => Array
(
[id] => 213410
[content] =>
A Katolikus Karitász Magyarország szerte közel tízezer hátrányos helyzetű gyermeket támogat tanévkezdéskor, és fontosnak tartja, hogy a magyar iskolákban tanuló 150 kárpátaljai diákokat is segítse ebben az időszakban. Erről Soltész Miklós beszélt Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában, ahol 16 diáknak adott át személyre szóló iskolatáskát, tanszereket és kerékpárokat. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: Magyarország eddig hatalmas mennyiségű adományt küldött Ukrajnába és ezen belül Kárpátaljára. De abban vagyunk érdekeltek, hogy Ukrajnában minél hamarabb béke legyen. Mi ezért dolgozunk Magyarországon, és ezért fogunk mindent megtenni világpolitikai szinten is, hogy ezt képviseljük- fogalmazott.
[type] => post
[excerpt] => A Katolikus Karitász Magyarország szerte közel tízezer hátrányos helyzetű gyermeket támogat tanévkezdéskor, és fontosnak tartja, hogy a magyar iskolákban tanuló 150 kárpátaljai diákokat is segítse ebben az időszakban.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1725390000
[modified] => 1725387583
)
[title] => Tanfelszerelést és kerékpárokat adományozott a Katolikus Karitász rászoruló gyermekeknek Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213410&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213410
[uk] => 213606
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 213411
[image] => Array
(
[id] => 213411
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1.jpg
[original_lng] => 248678
[original_w] => 1514
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1-768x430.jpg
[width] => 768
[height] => 430
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1-1024x574.jpg
[width] => 1024
[height] => 574
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1.jpg
[width] => 1514
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1.jpg
[width] => 1514
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-1.jpg
[width] => 1514
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725376784:14
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725376112
[_thumbnail_id] => 213411
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2917
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725379230
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725431850
[_oembed_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] =>
[_oembed_time_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] => 1725431851
[_oembed_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] =>
[_oembed_time_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] => 1725431851
[_oembed_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] =>
[_oembed_time_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] => 1725431851
[_oembed_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] =>
[_oembed_time_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] => 1725515466
[_oembed_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] =>
[_oembed_time_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] => 1725713418
[_oembed_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] =>
[_oembed_time_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] => 1725795010
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725795010
[_oembed_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] =>
[_oembed_time_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => 1729098831
[_oembed_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] =>
[_oembed_time_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] => 1730121825
[_oembed_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] =>
[_oembed_time_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] => 1730121825
[_oembed_7819607b8403d32bfede923353880130] =>
[_oembed_time_7819607b8403d32bfede923353880130] => 1730121825
[_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] =>
[_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730121825
[_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] =>
[_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1732544890
[_oembed_83e0614ea53281ffbd2d6325d6e24d8d] =>
[_oembed_time_83e0614ea53281ffbd2d6325d6e24d8d] => 1732544890
[_oembed_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] =>
[_oembed_time_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] => 1732544891
[_oembed_eaad7460880e06bc650438d14aa1bc43] =>
[_oembed_time_eaad7460880e06bc650438d14aa1bc43] => 1732544891
[_oembed_08bef71629660a13226f56b1a1171ad8] =>
[_oembed_time_08bef71629660a13226f56b1a1171ad8] => 1732544891
[_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] =>
[_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1732960510
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1732960510
[_oembed_e1f1bbc9b03b7b2539fc596774d36949] =>
[_oembed_time_e1f1bbc9b03b7b2539fc596774d36949] => 1732960510
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1732960510
[_oembed_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] =>
[_oembed_time_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => 1732960510
[_oembed_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] =>
[_oembed_time_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => 1732960510
[_oembed_0df062bf79057bde180af3916b4d1326] =>
[_oembed_time_0df062bf79057bde180af3916b4d1326] => 1735819628
[_oembed_2bb43824231da00362ba135398948465] =>
[_oembed_time_2bb43824231da00362ba135398948465] => 1735819628
[_oembed_dc143901cf5beddbb3f8128b6ac9bd34] =>
[_oembed_time_dc143901cf5beddbb3f8128b6ac9bd34] => 1735819628
[_oembed_cbeb60f98060adfc756e2eefb712b7e2] =>
[_oembed_time_cbeb60f98060adfc756e2eefb712b7e2] => 1735819629
[_oembed_6c5fd9173608b8c05b1fe7105a467c20] =>
[_oembed_time_6c5fd9173608b8c05b1fe7105a467c20] => 1735819629
[_oembed_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] =>
[_oembed_time_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] => 1735819629
[_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] =>
[_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1735819629
[_algolia_sync] => 508473287000
[_oembed_0c67d58f07672d17550f6bb22eddd264] =>
[_oembed_time_0c67d58f07672d17550f6bb22eddd264] => 1746613448
[_oembed_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] =>
[_oembed_time_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] => 1746613448
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1746613448
[_oembed_699b6e3e65de512af416391906c19b79] =>
[_oembed_time_699b6e3e65de512af416391906c19b79] => 1746613448
[_oembed_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] =>
[_oembed_time_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] => 1759039878
[_oembed_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] =>
[_oembed_time_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] => 1759039878
[_oembed_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] =>
[_oembed_time_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => 1759039878
[_oembed_ff40355f0bb2d0039c5e0baedb6f3900] =>
[_oembed_time_ff40355f0bb2d0039c5e0baedb6f3900] => 1759039879
[_oembed_059ceb447c5a327716767e9d65b119d9] =>
[_oembed_time_059ceb447c5a327716767e9d65b119d9] => 1762373107
[_oembed_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] =>
[_oembed_time_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] => 1762373108
[_oembed_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] =>
[_oembed_time_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] => 1762373108
[_oembed_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] =>
[_oembed_time_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] => 1762373108
[_oembed_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] =>
[_oembed_time_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] => 1762373108
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762373108
[_oembed_1a7132a503ede21bee983866efb355fc] =>
[_oembed_time_1a7132a503ede21bee983866efb355fc] => 1765277363
[_oembed_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] =>
[_oembed_time_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] => 1765277363
[_oembed_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] =>
[_oembed_time_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] => 1765277363
[_oembed_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] =>
[_oembed_time_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] => 1765277363
[_oembed_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] =>
[_oembed_time_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] => 1765277364
[_oembed_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] =>
[_oembed_time_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => 1765277364
[_oembed_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] =>
[_oembed_time_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] => 1765277364
[_oembed_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] =>
[_oembed_time_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] => 1765277364
[_oembed_6ee3b0659c80d2cbc3fb12e478a7b731] =>
[_oembed_time_6ee3b0659c80d2cbc3fb12e478a7b731] => 1765975777
[_oembed_1b049fe4f85c687abc1a64b510ad0087] =>
[_oembed_time_1b049fe4f85c687abc1a64b510ad0087] => 1765975777
[_oembed_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] =>
[_oembed_time_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] => 1765975777
[_oembed_453863b373f97f94b1be3c7b3e1aaf6a] =>
[_oembed_time_453863b373f97f94b1be3c7b3e1aaf6a] => 1765975777
[_oembed_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] =>
[_oembed_time_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] => 1765975778
[_oembed_84e17b47c6782b3733694622b2891cf0] =>
[_oembed_time_84e17b47c6782b3733694622b2891cf0] => 1765975778
[_oembed_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] =>
[_oembed_time_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] => 1766496855
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1766496855
[_oembed_02d92a39bdb546e9b835a5889445fcfc] =>
[_oembed_time_02d92a39bdb546e9b835a5889445fcfc] => 1766496855
[_oembed_ea259b29b05579ca90f17741af408a5a] =>
[_oembed_time_ea259b29b05579ca90f17741af408a5a] => 1766496855
[_oembed_af353c7e4681e8d69ff4282f2a05b77b] =>
[_oembed_time_af353c7e4681e8d69ff4282f2a05b77b] => 1766496855
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1766496855
[_oembed_79c782492f2af93df8d730e009d7dfbd] =>
[_oembed_time_79c782492f2af93df8d730e009d7dfbd] => 1766496855
[_oembed_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] =>
[_oembed_time_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] => 1770910658
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770910658
[_oembed_e5579ba8143e1c14c8e91e6dc95e87be] =>
[_oembed_time_e5579ba8143e1c14c8e91e6dc95e87be] => 1772633357
[_oembed_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] =>
[_oembed_time_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] => 1781863785
[_oembed_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] =>
[_oembed_time_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] => 1781863785
[_oembed_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] =>
[_oembed_time_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] => 1781863785
[_oembed_5c115671ca70c63568555e740ea78936] =>
[_oembed_time_5c115671ca70c63568555e740ea78936] => 1781863785
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 186327
[1] => 1030
[2] => 141797
[3] => 3429
[4] => 503757
[5] => 736185
[6] => 417939
[7] => 3318
[8] => 251
[9] => 14586
[10] => 1284122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => adománycsomag
[1] => kárpátalja
[2] => kárpátaljai diákok
[3] => kerékpár
[4] => Magyar Katolikus Karitász
[5] => Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola
[6] => rászoruló gyermekek
[7] => Soltész Miklós
[8] => támogatás
[9] => tanévkezdés
[10] => Tanfelszerelés
)
)
[3] => Array
(
[id] => 162596
[content] =>

A Katolikus Karitász tizenhat fős, orvosokból és medikusokból álló egészségügyi csoportja a Magyar Szentek Temploma elől püspöki áldással indult el Kárpátaljára 2023. szeptember 22-én, hogy hiánypótló szűréseket végezzenek a helyi lakosok körében. A hétvégéjüket önkéntes munkának dedikáló szakemberek közel 200 főt fognak megvizsgálni a két nap során a Técsői Líceumban kialakított rendelőkben, így gyarapítva annak a 10.000 embernek a számát, akiket az elmúlt hat évben hozzásegítettek az egészségesebb és ezáltal teljesebb élet lehetőségéhez.
Az orosz-ukrán háború miatt csak idén ősszel folytatódnak a kárpátaljai magyarság körében végzett rendszeres prevenciós vizsgálatok a Karitász szervezésében, részben állami támogatással. Az önkéntes alapon működő Orvosmisszió hat éve, havi gyakorisággal végzi közel kétszáz, előzetesen regisztrált gyermek és felnőtt fogászati, szemészeti, ortopédiai, nőgyógyászati, EKG, vércukorszint és vérnyomás ellenőrzésérét egy-egy hétvége során. Szükség szerint gyógyászati segédeszközöket, gyógyszereket biztosítottak a jelenlévőknek, és több mint száz alkalommal műtéteket is lebonyolítottak helyben vagy az anyaországban.

A misszió szeptember 22-én pénteken 15 órakor indult el következő útjára a Magyar Szentek Templomából. Az önkéntes orvosokból és medikusokból álló csapatot Dr. Vojcek László, professzor, az Orvosmisszió vezetője e szavakkal köszöntötte: „Az, hogy ezt a 6 esztendőt 61 úttal tudtuk megtölteni, és közel 10.000 gyermek és felnőtt vizsgálatával, mind nektek köszönhetjük. (…) Ehhez kellett a 80 főből minden hónapban 16, aki azt mondta, hogy igen, most a családot arra fogom megkérni, hogy nélkülözzön engem, (…) mert nagyon nagy szükség van az én munkámra.”
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója örömmel osztotta meg, hogy „Kárpátalján 21 településre jutottunk el, a Felső-Tisza vidékén talán a legkisebb településre is, ahol még a magyar nyelvet beszélik, és fölkínáltuk ezt a szolgálatot azoknak a magyaroknak, illetve azoknak, akik betértek az idő alatt, amíg ott voltunk.” (…) „Sajnos a háborús időszak ezt a szűrővizsgálatot hosszú időre megszakította, mert hol áram nem volt, hol légiriadó volt, hol fűtés nem volt. Különböző nehézségek jöttek, amelyek lehetetlenné tették ezt a munkát. Bízunk benne, hogy ez az időszak most alkalmas lesz arra, hogy ezt folytassuk.”
Az Orvosmisszió tagjait és útjukat Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök elnöke áldotta meg. Hálás szívvel mesélte el saját orvosmissziós tapasztalatait: „Nem felejtem el, egyik útjukon elkísérhettem a missziósokat, valahol Kárpátalján voltunk, és ott történt, hogy panaszkodtak, hogy a gyerek nem tud olvasni. Aztán kapott egy szemüveget, és egyszerűen tudott olvasni, és fölkiáltott, hogy „Látok!” (…). A segítség sokszor magától értetődik, de mégiscsak oda kell vinni.” Beszédét e szavakkal zárta: „Köszönöm az Orvosmisszió minden tagjának ezt a feladatot, felajánlást, vállalást és szívből kívánom, hogy a Jóisten oltalmazza őket!”
A Katolikus Karitász Orvosmissziója legközelebb október 27-29. között megy Kárpátaljára, ahol Kőrösmezőn fog prevenciós szűréseket végezni, de az év során rendszeresen ellátogatnak magyarországi hátrányos helyzetű régiókba és Délvidékre is, egyformán esélyt és reményt adva mindenkinek.
Az Orvosmisszió munkája nem valósulhatott volna meg az adományozók önzetlen adakozása nélkül, amiért nagyon hálás a segélyszervezet. Aki csatlakozni szeretne küldetésükhöz, hívja a 1356-os adományvonalat, ahol hívásonként 500 Ft-tal lehet támogatni a Karitász tevékenységét. Célzott adományozás megvalósításához érdemes felkeresni a karitasz.hu oldalt, ahol online hozzájárulással közvetlenül az Orvosmisszió céljait is lehetőség van segíteni.
[type] => post
[excerpt] => A Katolikus Karitász tizenhat fős, orvosokból és medikusokból álló egészségügyi csoportja a Magyar Szentek Temploma elől püspöki áldással indult el Kárpátaljára 2023. szeptember 22-én, hogy hiánypótló szűréseket végezzenek a helyi lakosok körében....
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1695496920
[modified] => 1695480768
)
[title] => Kárpátaljára indult a Katolikus Karitász Orvosmissziója
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=162596&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 162596
[uk] => 162797
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 162597
[image] => Array
(
[id] => 162597
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1.jpg
[original_lng] => 188270
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/a-katolikus-karitasz-orvosmisszioja-hateves-evfordulojan-indult-el-karpataljara-2-1024x683-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1695566942:3
[_thumbnail_id] => 162597
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 4545
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6af79d39b85a50b79a339ea51e256e42] =>
[_oembed_time_6af79d39b85a50b79a339ea51e256e42] => 1695486128
[_oembed_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] =>
[_oembed_time_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] => 1695486128
[_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] =>
[_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1696086915
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1712317699
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_4268d6a6bcc1f51c92aa3599065d4a92] => {{unknown}}
[_oembed_4388fb1b1741cfa0110e53cff7c3f583] => {{unknown}}
[_oembed_1e96c61b2b0515bfa161170acf22e0de] => {{unknown}}
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1727177022
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1727177022
[_oembed_524024e400afc73954060b149c572f44] =>
[_oembed_time_524024e400afc73954060b149c572f44] => 1732394448
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732789887
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1733647764
[_oembed_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] =>
[_oembed_time_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] => 1740859873
[_algolia_sync] => 831788789002
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1752233813
[_oembed_2a13c884b4faf9d78b46baec3638eee2] =>
[_oembed_time_2a13c884b4faf9d78b46baec3638eee2] => 1781679744
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 854
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => vallás
)
[tags] => Array
(
[0] => 503757
[1] => 656338
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Katolikus Karitász
[1] => orvosmisszió
)
)
[4] => Array
(
[id] => 161933
[content] =>
A Katolikus Karitász 70 darab kerékpárt ajándékozott a kárpátaljai szórványban működő Técsői Református Líceum diákjainak. A bringákkal, amelyeket Klaus Höhn, a karitász jószolgálati nagykövete gyűjtött Németországban maguk a diákok gurultak át a magyar-ukrán határon, aztán Beregszászból buszokkal szállították a kerékpárokat Técsőre. A líceumban az 5. osztálytól az érettségiig tanulhatnak magyar nyelven a gyerekek. Nagy részük nem técsői, hanem a környező szórványtelepülésekről jár be az intézménybe. A Katolikus Karitász az adománnyal azoknak a gyermekeknek kíván ajándékot biztosítani, akik ezekből a közösségekből anyanyelvükön kívánnak továbbtanulni.
[type] => post
[excerpt] => A Katolikus Karitász 70 darab kerékpárt ajándékozott a kárpátaljai szórványban működő Técsői Református Líceum diákjainak.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1695057600
[modified] => 1695056501
)
[title] => Kerékpárokat kaptak a Técsői Református Líceum diákjai a Katolikus Karitásztól (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=161933&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 161933
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 161934
[image] => Array
(
[id] => 161934
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj.jpg
[original_lng] => 167370
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/bicaj.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1695045702:13
[_oembed_6af79d39b85a50b79a339ea51e256e42] =>
[_oembed_time_6af79d39b85a50b79a339ea51e256e42] => 1695045674
[_thumbnail_id] => 161934
[_edit_last] => 13
[views_count] => 2663
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1150d9c58f11642597eb040d92d5728a] =>
[_oembed_time_1150d9c58f11642597eb040d92d5728a] => 1695046808
[_oembed_40d799f97886018375e091e248ae5638] =>
[_oembed_time_40d799f97886018375e091e248ae5638] => 1695046809
[_oembed_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] =>
[_oembed_time_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] => 1695046809
[_oembed_69850c0705a086ae8895f18815aa19dd] =>
[_oembed_time_69850c0705a086ae8895f18815aa19dd] => 1703109422
[_oembed_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] =>
[_oembed_time_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] => 1703109422
[_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] =>
[_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1705437745
[_oembed_a59113c651026a7503422f1009ba8d61] =>
[_oembed_time_a59113c651026a7503422f1009ba8d61] => 1706378570
[_oembed_525ff039557f3fe8545383f47aab16e8] =>
[_oembed_time_525ff039557f3fe8545383f47aab16e8] => 1712761929
[_oembed_4388fb1b1741cfa0110e53cff7c3f583] => {{unknown}}
[_oembed_0f0c7cedfc9503df44d104d3b179ce50] => {{unknown}}
[_oembed_9562b4760c6fce6b27bd422f2e176a78] => {{unknown}}
[_oembed_a43d95bd1219299f213c505d53a5685e] => {{unknown}}
[_oembed_b54a390a683ab781713cd96aa0d2d7b3] => {{unknown}}
[_oembed_22bcf40340ea573fc6e937a8ad6d0f43] => {{unknown}}
[_oembed_38b6f1eea9d101b714a46c4b8f547504] => {{unknown}}
[_oembed_2aa2364104ce6948b5abe748b5123979] => {{unknown}}
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1726388555
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1726388555
[_oembed_b05b8c497b51ff24a4e6c1412f4f2585] =>
[_oembed_time_b05b8c497b51ff24a4e6c1412f4f2585] => 1728643423
[_oembed_9b5b96996d6544f49acd7039ffe56bec] =>
[_oembed_time_9b5b96996d6544f49acd7039ffe56bec] => 1729708712
[_oembed_91a635366a83d3d11be15c9a650fc6a2] =>
[_oembed_time_91a635366a83d3d11be15c9a650fc6a2] => 1729932728
[_algolia_sync] => 508379911000
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764068533
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1766433945
[_oembed_79c782492f2af93df8d730e009d7dfbd] =>
[_oembed_time_79c782492f2af93df8d730e009d7dfbd] => 1766433945
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 84007
[4] => 600
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Magyarország segít
[4] => Oktatás
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 654791
[1] => 503757
[2] => 520034
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kerékpárok
[1] => Magyar Katolikus Karitász
[2] => Técsői Református Líceum
)
)
[5] => Array
(
[id] => 139354
[content] =>
Újabb segítség érkezett Kárpátaljára. Ez már a második tűzoltóautó, amit a viskiek kapnak. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: a szervezet Embertől emberig programjában most nem egy személyt, vagy családot, hanem egy egész közösséget támogatnak. Ez az autó is Németországból érkezett a Karitász jószolgálati nagykövetének közvetítésével. Ezzel a korábban kapott tűzoltóautót kivonhatják a forgalomból. Az ugyanis már öreg és elavult. Az autó mostantól Visken állomásozik, de szükség esetén bevethető a környező településeken, például Huszton vagy Técsőn is.
[type] => post
[excerpt] => Újabb segítség érkezett Kárpátaljára. Ez már a második tűzoltóautó, amit a viskiek kapnak. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: a szervezet Embertől emberig programjában most nem egy személyt, vagy családot, hanem egy egé...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1678286100
[modified] => 1678285883
)
[title] => Tűzoltóautót adományozott a Magyar Katolikus Karitász Visknek (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=139354&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139354
[uk] => 139461
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 139355
[image] => Array
(
[id] => 139355
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n.jpg
[original_lng] => 741110
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/333977629-211479698083960-7565347439220026906-n.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678278683:14
[_oembed_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] =>
[_oembed_time_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] => 1678278539
[_thumbnail_id] => 139355
[_edit_last] => 14
[views_count] => 3632
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fac22be8d714a27db6e2e6eff64282d2] =>
[_oembed_time_fac22be8d714a27db6e2e6eff64282d2] => 1678278907
[_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] =>
[_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1678278908
[_oembed_274a2e4f3d2da251cca257af6439b578] =>
[_oembed_time_274a2e4f3d2da251cca257af6439b578] => 1678278908
[_oembed_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] =>
[_oembed_time_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => 1678278908
[_oembed_caea1943225dbc5c536cd4716998c0bd] =>
[_oembed_time_caea1943225dbc5c536cd4716998c0bd] => 1678278908
[_oembed_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] =>
[_oembed_time_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => 1678278908
[_oembed_8bf17ad9e67f884692a38e2377eb76c2] =>
[_oembed_time_8bf17ad9e67f884692a38e2377eb76c2] => 1678466340
[_oembed_99e3492b871c02e6d5842f897f429ea2] =>
[_oembed_time_99e3492b871c02e6d5842f897f429ea2] => 1678541242
[_oembed_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] =>
[_oembed_time_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] => 1678541242
[_oembed_b9a313cdf0699c2cb99f3efa117dc96a] =>
[_oembed_time_b9a313cdf0699c2cb99f3efa117dc96a] => 1678541243
[_oembed_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] =>
[_oembed_time_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => 1678733590
[_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] =>
[_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1678733590
[_oembed_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] =>
[_oembed_time_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => 1678733590
[_oembed_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] =>
[_oembed_time_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => 1679152628
[_oembed_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] =>
[_oembed_time_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => 1679152628
[_oembed_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] =>
[_oembed_time_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => 1679152629
[_oembed_2d217d73886a0a5df6103323846aa9ac] =>
[_oembed_time_2d217d73886a0a5df6103323846aa9ac] => 1679499400
[_oembed_7d7cca90a77c386c9504fa456081ee77] =>
[_oembed_time_7d7cca90a77c386c9504fa456081ee77] => 1679499400
[_oembed_6cf3309f83a57000ae73d62d7c578ab0] =>
[_oembed_time_6cf3309f83a57000ae73d62d7c578ab0] => 1679499400
[_oembed_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] =>
[_oembed_time_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] => 1679658564
[_oembed_a7a75e9d7ac0beb01e84de7a6d199a7a] =>
[_oembed_time_a7a75e9d7ac0beb01e84de7a6d199a7a] => 1679658564
[_oembed_1f714c56099944855e0d8788ce6d402d] =>
[_oembed_time_1f714c56099944855e0d8788ce6d402d] => 1679658564
[_oembed_bddca75a0079232395ab1ef924739ef1] =>
[_oembed_time_bddca75a0079232395ab1ef924739ef1] => 1679658565
[_oembed_48ceb2f11bea5346505e9a54e40361c4] =>
[_oembed_time_48ceb2f11bea5346505e9a54e40361c4] => 1680093407
[_oembed_09503fcfab171bd0579e455387eee76c] =>
[_oembed_time_09503fcfab171bd0579e455387eee76c] => 1680093407
[_oembed_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] =>
[_oembed_time_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] => 1680093408
[_oembed_850072d6cd21ebde87bb45af122a6f09] =>
[_oembed_time_850072d6cd21ebde87bb45af122a6f09] => 1680093408
[_oembed_93351833a676666ee14826eaaa304846] =>
[_oembed_time_93351833a676666ee14826eaaa304846] => 1680093408
[_oembed_f4bcff91a6f8be0a0359af8db79334f6] =>
[_oembed_time_f4bcff91a6f8be0a0359af8db79334f6] => 1680682314
[_oembed_31f652ce81b51e2bf704426d1ea8d572] =>
[_oembed_time_31f652ce81b51e2bf704426d1ea8d572] => 1680862265
[_oembed_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] =>
[_oembed_time_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] => 1680862265
[_oembed_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] =>
[_oembed_time_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] => 1680862265
[_oembed_deda1e8976cd67881fe3f373a98a7a3e] =>
[_oembed_time_deda1e8976cd67881fe3f373a98a7a3e] => 1680862265
[_oembed_cab616900c5501d785a9e2b9b1d078bf] =>
[_oembed_time_cab616900c5501d785a9e2b9b1d078bf] => 1681201618
[_oembed_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] =>
[_oembed_time_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] => 1681548642
[_oembed_48bed01e3dd411921c1b7c5ee70bae78] =>
[_oembed_time_48bed01e3dd411921c1b7c5ee70bae78] => 1682071750
[_oembed_30090015d6d8eb535b1aac110817ea0b] =>
[_oembed_time_30090015d6d8eb535b1aac110817ea0b] => 1682071750
[_oembed_967b78b689e276efa0cd7a996eb5d01b] =>
[_oembed_time_967b78b689e276efa0cd7a996eb5d01b] => 1682071750
[_oembed_27f5cfe2804f622e12ce43ce01ac766b] =>
[_oembed_time_27f5cfe2804f622e12ce43ce01ac766b] => 1682071750
[_oembed_f31c79689142ee356c487cae60a48e45] =>
[_oembed_time_f31c79689142ee356c487cae60a48e45] => 1682071750
[_oembed_1dfcfe36810cce1db3255ae4faa386da] =>
[_oembed_time_1dfcfe36810cce1db3255ae4faa386da] => 1682691763
[_oembed_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] =>
[_oembed_time_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] => 1682691763
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1682691764
[_oembed_cea9b3f569bc462ac2aa6c276bb49722] =>
[_oembed_time_cea9b3f569bc462ac2aa6c276bb49722] => 1682691764
[_oembed_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] =>
[_oembed_time_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] => 1682691764
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684307124
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1684307124
[_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] =>
[_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1684307124
[_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] =>
[_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1684307125
[_oembed_884035f84a052f5a65907a243dd39ad9] =>
[_oembed_time_884035f84a052f5a65907a243dd39ad9] => 1684307125
[_oembed_cd22d35c3cf8c2c0685255ba444d7774] =>
[_oembed_time_cd22d35c3cf8c2c0685255ba444d7774] => 1684307125
[_oembed_76774b3854832a46d8695e85332d345c] =>
[_oembed_time_76774b3854832a46d8695e85332d345c] => 1685349424
[_oembed_0d71628a0bcff59e37dd7d48546f7ead] =>
[_oembed_time_0d71628a0bcff59e37dd7d48546f7ead] => 1685349424
[_oembed_8344bf7204b459b7e5528e3cd0aa74b1] =>
[_oembed_time_8344bf7204b459b7e5528e3cd0aa74b1] => 1685349425
[_oembed_3eb6a7d0466de9563165bf2ad387a873] =>
[_oembed_time_3eb6a7d0466de9563165bf2ad387a873] => 1687071430
[_oembed_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] =>
[_oembed_time_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] => 1687071430
[_oembed_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] =>
[_oembed_time_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] => 1687071430
[_oembed_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] =>
[_oembed_time_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => 1687071430
[_oembed_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] =>
[_oembed_time_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] => 1687071430
[_oembed_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] =>
[_oembed_time_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] => 1689061197
[_oembed_339e0a4f563d879757e3ce31bf68dcad] =>
[_oembed_time_339e0a4f563d879757e3ce31bf68dcad] => 1689061197
[_oembed_c0ef9a97c13de4c59c0a45a8e0da8853] =>
[_oembed_time_c0ef9a97c13de4c59c0a45a8e0da8853] => 1689061197
[_oembed_96509566ecfd48e579d17bc2b8c7b4c8] =>
[_oembed_time_96509566ecfd48e579d17bc2b8c7b4c8] => 1689061197
[_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] =>
[_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1689673116
[_oembed_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] =>
[_oembed_time_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => 1689700459
[_oembed_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] =>
[_oembed_time_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] => 1691127872
[_oembed_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] =>
[_oembed_time_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] => 1691127872
[_oembed_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] =>
[_oembed_time_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => 1691233284
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691233284
[_oembed_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] =>
[_oembed_time_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => 1691569386
[_oembed_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] =>
[_oembed_time_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] => 1691569386
[_oembed_a6c5046704fd6f47425aa7f34ae916cc] =>
[_oembed_time_a6c5046704fd6f47425aa7f34ae916cc] => 1692641252
[_oembed_f45f12a5d63e4a49f33f7bb84b98c0d7] =>
[_oembed_time_f45f12a5d63e4a49f33f7bb84b98c0d7] => 1692641252
[_oembed_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] =>
[_oembed_time_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] => 1692641252
[_oembed_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] =>
[_oembed_time_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] => 1693209962
[_oembed_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] =>
[_oembed_time_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] => 1693209962
[_oembed_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] =>
[_oembed_time_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] => 1693209962
[_oembed_c1825ac27b50463d20000fad1569a8dc] =>
[_oembed_time_c1825ac27b50463d20000fad1569a8dc] => 1693209962
[_oembed_9c9d98c3f849cee6a17ff753951dab21] =>
[_oembed_time_9c9d98c3f849cee6a17ff753951dab21] => 1693209962
[_oembed_4c7eeff20586999f0a58a4af49cdc2e3] => Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
The vehicles will be used as rest areas and to transport supplies… pic.twitter.com/MKkEF0326C
— The Go-Ahead Group (@TheGoAheadGroup) September 4, 2023
[_oembed_time_4c7eeff20586999f0a58a4af49cdc2e3] => 1694758212
[_oembed_867545459e83e3fdf8367a94d843db0e] =>
[_oembed_time_867545459e83e3fdf8367a94d843db0e] => 1695058124
[_oembed_e8b58f24be8bb249e44cf6a10fa139ff] =>
[_oembed_time_e8b58f24be8bb249e44cf6a10fa139ff] => 1695275599
[_oembed_8bc340e6ecfcff1d191c0ec00e643a11] =>
[_oembed_time_8bc340e6ecfcff1d191c0ec00e643a11] => 1695275600
[_oembed_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] =>
[_oembed_time_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => 1695275600
[_oembed_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] =>
[_oembed_time_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => 1695814840
[_oembed_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] =>
[_oembed_time_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => 1696088926
[_oembed_638eabd241c76fb3a5209669ada768be] =>
[_oembed_time_638eabd241c76fb3a5209669ada768be] => 1696958627
[_oembed_0c339f591a31671c2492df9e489d6805] => Nobel prize winner donates prize money to #Ukraine
This year's #NobelPrize in Physics winner, @MPI_Quantum Director Krausz, has announced to @Dlf_Forschung that he will donate the prize money to #Science4People. The association renovates e.g. schools in Ukraine.#StandWithUkraine pic.twitter.com/7TBPqmJCHN
— Krus & Stern (@krus_stern) October 3, 2023
[_oembed_time_0c339f591a31671c2492df9e489d6805] => 1697816185
[_oembed_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] =>
[_oembed_time_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] => 1699551155
[_oembed_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] =>
[_oembed_time_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => 1699551155
[_oembed_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] =>
[_oembed_time_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => 1699551155
[_oembed_83addd141b87618aacca9c50f853996c] =>
[_oembed_time_83addd141b87618aacca9c50f853996c] => 1699551155
[_oembed_78275304e0eb066c451a8b753de7ddc5] =>
[_oembed_time_78275304e0eb066c451a8b753de7ddc5] => 1700402756
[_oembed_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] =>
[_oembed_time_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] => 1702036141
[_oembed_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] =>
[_oembed_time_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => 1703525221
[_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] =>
[_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1705517201
[_oembed_c381681aa144dcb5a979509493851c45] =>
[_oembed_time_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => 1705517201
[_oembed_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] =>
[_oembed_time_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] => 1705517201
[_oembed_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] =>
[_oembed_time_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] => 1705668017
[_oembed_88748b5e34b89e29af9e3bc676b1f199] =>
[_oembed_time_88748b5e34b89e29af9e3bc676b1f199] => 1705668017
[_oembed_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] =>
[_oembed_time_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] => 1705668017
[_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] =>
[_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1705668017
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1706636300
[_oembed_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] =>
[_oembed_time_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] => 1706636300
[_oembed_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] =>
[_oembed_time_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => 1706636300
[_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] =>
[_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1706636300
[_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] =>
[_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1706636301
[_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] =>
[_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1706636301
[_oembed_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] =>
[_oembed_time_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => 1706636301
[_oembed_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] =>
[_oembed_time_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] => 1706636301
[_oembed_11b69db809d1b68f61212cce57471854] =>
[_oembed_time_11b69db809d1b68f61212cce57471854] => 1708010635
[_oembed_448321f32774077222757dd9e645206e] =>
[_oembed_time_448321f32774077222757dd9e645206e] => 1708010635
[_oembed_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] =>
[_oembed_time_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] => 1708010635
[_oembed_16026c2eff8e0808de938db53328453f] =>
[_oembed_time_16026c2eff8e0808de938db53328453f] => 1708010635
[_oembed_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] =>
[_oembed_time_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] => 1708010635
[_oembed_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] =>
[_oembed_time_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] => 1708010635
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] =>
[_oembed_time_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => 1713693103
[_oembed_3c95f47778b7a339a6d6243cfaa33516] =>
[_oembed_time_3c95f47778b7a339a6d6243cfaa33516] => 1713693103
[_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] =>
[_oembed_time_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => 1713693103
[_oembed_5fe75ea02dc163de82a582b74268b0ee] =>
[_oembed_time_5fe75ea02dc163de82a582b74268b0ee] => 1713693103
[_oembed_f1766bbd1957a8b7ce401fc79a507114] =>
[_oembed_time_f1766bbd1957a8b7ce401fc79a507114] => 1713693103
[_oembed_10e3b08233860d6c9197045abfa69023] =>
[_oembed_time_10e3b08233860d6c9197045abfa69023] => 1713693103
[_oembed_81c961a788cb352cff5fe2360db06483] => {{unknown}}
[_oembed_63df799b119c1dcf4ed22677e6c5336e] => {{unknown}}
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715970680
[_oembed_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] =>
[_oembed_time_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] => 1716662811
[_oembed_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] =>
[_oembed_time_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] => 1716662811
[_oembed_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] =>
[_oembed_time_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] => 1716662811
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718199866
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1718199866
[_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] =>
[_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718199866
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718199866
[_oembed_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] =>
[_oembed_time_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => 1718199866
[_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] =>
[_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718199867
[_oembed_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] =>
[_oembed_time_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] => 1718199867
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1719411215
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719411215
[_oembed_4268d6a6bcc1f51c92aa3599065d4a92] => {{unknown}}
[_oembed_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] =>
[_oembed_time_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => 1720854000
[_oembed_15587038a16f375d8adf0bbba2953586] =>
[_oembed_time_15587038a16f375d8adf0bbba2953586] => 1722233433
[_oembed_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] =>
[_oembed_time_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] => 1722770085
[_oembed_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] =>
[_oembed_time_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] => 1722770085
[_oembed_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] =>
[_oembed_time_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] => 1722770085
[_oembed_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] =>
[_oembed_time_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] => 1723650247
[_oembed_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] =>
[_oembed_time_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] => 1723874481
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1723874481
[_oembed_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] =>
[_oembed_time_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] => 1723874481
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] =>
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1723874481
[_oembed_e3a91fc1c7d086da84a8aa4a5ed4d9e0] =>
[_oembed_time_e3a91fc1c7d086da84a8aa4a5ed4d9e0] => 1723874481
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727418030
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1728300950
[_oembed_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] =>
[_oembed_time_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] => 1728300950
[_oembed_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] =>
[_oembed_time_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] => 1728300950
[_oembed_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] =>
[_oembed_time_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] => 1728300950
[_oembed_e9d24d521f6c7a8eef55c33f66b87c8a] =>
[_oembed_time_e9d24d521f6c7a8eef55c33f66b87c8a] => 1728300951
[_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] =>
[_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1728300951
[_oembed_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] =>
[_oembed_time_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] => 1729257285
[_oembed_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] =>
[_oembed_time_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => 1729257285
[_oembed_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] =>
[_oembed_time_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => 1732952906
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737462900
[_algolia_sync] => 1202873501001
[_oembed_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] =>
[_oembed_time_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => 1747981062
[_oembed_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] =>
[_oembed_time_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] => 1747981062
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1747981062
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1749709878
[_oembed_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] =>
[_oembed_time_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] => 1749709878
[_oembed_6f1e96b015984aeccd46466c4230c785] =>
[_oembed_time_6f1e96b015984aeccd46466c4230c785] => 1749709878
[_oembed_271a52ee20e322436ee3b31856ed6e00] =>
[_oembed_time_271a52ee20e322436ee3b31856ed6e00] => 1749709878
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1750258838
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750258838
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1753876533
[_oembed_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] =>
[_oembed_time_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] => 1753876533
[_oembed_86f144ef91ec9f0b97419034210709dd] =>
[_oembed_time_86f144ef91ec9f0b97419034210709dd] => 1753876533
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1753876533
[_oembed_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] =>
[_oembed_time_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] => 1753876533
[_oembed_82971745d9c57968841dc8cc5446ff27] =>
[_oembed_time_82971745d9c57968841dc8cc5446ff27] => 1753876533
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755697628
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755697628
[_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
[_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755697628
[_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
[_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755697628
[_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] =>
[_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755697628
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756128122
[_oembed_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] =>
[_oembed_time_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] => 1757165654
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757165654
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757606288
[_oembed_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] =>
[_oembed_time_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] => 1757606289
[_oembed_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] =>
[_oembed_time_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] => 1757606289
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757606289
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757606289
[_oembed_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] =>
[_oembed_time_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] => 1757606289
[_oembed_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] =>
[_oembed_time_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] => 1757606289
[_oembed_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] =>
[_oembed_time_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] => 1757606289
[_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] =>
[_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759236559
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759236560
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1759591700
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759591700
[_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] =>
[_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759591701
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759591701
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759591701
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759591701
[_oembed_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] =>
[_oembed_time_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => 1759591701
[_oembed_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] =>
[_oembed_time_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => 1759591701
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760780981
[_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] =>
[_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1760780981
[_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] =>
[_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1760780981
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760780982
[_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] =>
[_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764761837
[_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] =>
[_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764761837
[_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] =>
[_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764761837
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764761837
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764761838
[_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] =>
[_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764761838
[_oembed_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] =>
[_oembed_time_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] => 1765724344
[_oembed_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] =>
[_oembed_time_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] => 1765724344
[_oembed_c33520c8ff73585b5344cf3f07d8f12b] =>
[_oembed_time_c33520c8ff73585b5344cf3f07d8f12b] => 1766076608
[_oembed_75d5398b2467dd4908765e370e317c70] =>
[_oembed_time_75d5398b2467dd4908765e370e317c70] => 1766076608
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766076608
[_oembed_d15e4bd9786670621306759765a814fe] =>
[_oembed_time_d15e4bd9786670621306759765a814fe] => 1766076608
[_oembed_e6f64520f5578d5ff0c18bd5fbb360f5] =>
[_oembed_time_e6f64520f5578d5ff0c18bd5fbb360f5] => 1766076608
[_oembed_53a1cd28ded52ab3db1914bd913f8d96] =>
[_oembed_time_53a1cd28ded52ab3db1914bd913f8d96] => 1766076609
[_oembed_5ada489e5ca57ee4f0b736da4a1a2f65] =>
[_oembed_time_5ada489e5ca57ee4f0b736da4a1a2f65] => 1766076609
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766076609
[_oembed_cfb25ef0f4608e07fe36b3edb135609c] =>
[_oembed_time_cfb25ef0f4608e07fe36b3edb135609c] => 1771003816
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1771003816
[_oembed_a371ab6793e52127bead48ccf1bf6d2f] =>
[_oembed_time_a371ab6793e52127bead48ccf1bf6d2f] => 1778068134
[_oembed_60c0c1aff29c4ad7155a57b5eddcf0dd] =>
[_oembed_time_60c0c1aff29c4ad7155a57b5eddcf0dd] => 1778068134
[_oembed_663829ea0cae6c27ffe0737044b5f3d4] =>
[_oembed_time_663829ea0cae6c27ffe0737044b5f3d4] => 1778068134
[_oembed_e88a80a9fe6993c7d4cec7b4eb0b7d5e] =>
[_oembed_time_e88a80a9fe6993c7d4cec7b4eb0b7d5e] => 1779278139
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 78977
[1] => 463565
[2] => 1030
[3] => 503757
[4] => 110173
[5] => 276
)
[tags_name] => Array
(
[0] => adomány
[1] => Écsy Gábor
[2] => kárpátalja
[3] => Magyar Katolikus Karitász
[4] => tűzoltóautó
[5] => Visk
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 503757
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 503757
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Magyar Katolikus Karitász (1 Oldal)