Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEzMzY3OTQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 222444
[content] =>
Zelei Miklós pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődött. A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg, és jelentősen hozzájárult a Nagyszelmenc és Kisszelmenc közötti határnyitáshoz. A két Szelmencet évtizedeken keresztül szögesdrót választotta el egymástól: a kisszelmencieknek például ahhoz, hogy átmehessenek az utca másik végébe, nyolcvan kilométert kellett utazniuk. Szelmencet éppen emiatt nevezte a nép Kisberlinnek. Zelei Miklós, az ikerfalvak tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja. 2005 december 23-án, a falu közepén végül megnyílt a határátkelő. Megható pillanat volt, hiszen sokaknak akkor még volt rokona a másik oldalon, 60 év után pedig ismét elmondhatták, hogy összetartoznak. Sokan a könnyeikkel küszködtek, míg átlépték a határt. Testvérek, unokatestvérek ölelhették át újból egymást. Persze a vízumkényszer miatt főleg a nagyszelmenciek mentek át Kisszelmencre, de akkor is nagy volt a boldogság. A határnyitás után több mint húsz évvel, sajnos még mindig nem beszélhetünk arról, hogy a falu az Európai Unióban egyesülhetett volna, de Zelei Miklós munkássága sokat segített az ügyön. Azonban a történelem továbbra zajlik körülöttük, hiszen most Nagyszelmencen béke, Kisszelmencen pedig hadiállapot van.
Három éve hunyt el Zelei Miklós. Az utolsó interjút az íróval a Tv21 Ungvár készítette.
Lassan két évtizede annak, hogy megnyílt a határátkelő a két Szelmenc között, melynek kisebbik része ma Ukrajnában, a nagyobbik pedig Szlovákiában található. A valaha egy faluban ma is az a közös, hogy hiába van a főutcája közepén meghúzva a határ, mindkét oldalon magyarok laknak. A népnyelvben csak Kisberlinként emlegetett község viszontagságos történetét, kollégánk, K. Debreceni Mihály foglalta össze. Kelet-Európában sok olyan hely van, ahol még mindig kísért a múlt, de olyanból kevés, ahol egyszerre két unió leheletét is lehet érezni: az európaiét és valamennyire még a szovjetét is. Ilyen, hely a félig Szlovákiában, félig pedig Ukrajnában található Szelmenc község, melynek főutcáján keresztül van meghúzva a határ, és melynek mindkét oldalán magyarul beszélnek az emberek. Az 1945-ben felállított szögesdrót miatt született meg a szlovák oldalon lévő Nagyszelmenc, és a szovjet, vagyis ma már az ukrán oldalon fekvő Kisszelmenc. A két Szelmencet évtizedeken keresztül szögesdrót választotta el egymástól: a kisszelmencieknek például ahhoz, hogy átmehessenek az utca másik végébe, nyolcvan kilométert kellett utazniuk, már ha kiengedték őket, hiszen a Szovjetunióban ezt sem volt egyértelmű. Amikor meg Ukrajnához került a falu ezen része, akkor meg közel három évtizedig csak vízummal mehettek át a szlovák oldalon élő szomszédhoz, vagy rokonokhoz. Szelmencet éppen emiatt nevezte a nép Kisberlinnek. Míg Kisszelmencen ma a kijevi idő a hivatalos, Nagyszelmencen a közép-európai. De a kisszelmenciek is a közép-európai szerint élnek, hiszen az első világháború végéig az Ung vármegyei az ikerfalu Magyarország szerves része volt. A Párizs környéki békeszerződésekkel került Csehszlovákiához. Majd 1938-1944 között újra Magyarország volt. Amikor pedig a Szovjetunió nyugatra tolta a határait, akkor bekebelezve Kisszelmencet, meghúzta az átláthatatlan vasfüggönyt a falu két része közé. Ezt a szögesdrótot hosszú évtizedekig megközelíteni sem lehetett, az is a szabadságát kockáztatta, aki átszólt a túloldalra. Viszont ennek ellenére át-át kiabáltak egymásnak, ha éppen nem volt határőr a közelben, ha meg igen, akkor kapálás közben, énekelve mondták el egymásnak a híreket. Sőt, a szögesdrót alatt a házi kacsa szárnya alá levelet raktak, amivel átküldték a túloldalra, és amikor az állat visszatért este, akkor a gondosan összehajtogatott válaszlevéllel érkezett vissza. Többször előfordult, hogy a nagyszülők nem lehettek jelen az unokájuk lakodalmán, csak a domboldalban láthatták a menyasszonyt vagy a vőlegényt. Ha testvér halt meg, a hatóságok akkor sem engedélyezték könnyen az átjárást, így előfordult, hogy már eltemették, mire sikerült megszerezni az utazási papírokat. Sokáig még a két polgármester is csak kiáltozva tudott érintkezni egymással, de aztán a két falu lakói 2000-ben az illetékes hatóságokhoz és a nemzetközi szervezetekhez fordultak, egy átkelő megnyitása érdekében. Hatalmas munka folyt ennek érdekében, amit az anyaroszági, a kárpátaljai és felvidéki politikai szervezetek, valamint az amerikai magyar lobbi is felkarolt. Az abszurditás fokát emeli, hogy akkoriban a két polgármester, Illár József és Tóth Lajos is Washingtonban találkozott egymással először, amikor a szenátusban meséltek a fennálló helyzetről. Az egyik szenátor fel is tette azt a kérdést a településvezetőknek, hogy: „És mondják, nem lehetne egy szuverén ország Szelmenc?” Ezt megmosolyogták, de a jó szándékú és naiv kérdés legalább annyira abszurd volt, mint a két országba szakított, színmagyar falu története. 2005 december 23-án, a falu közepén végül megnyílt a határátkelő. Megható pillanat volt, hiszen sokaknak akkor még volt rokona a másik oldalon, 60 év után pedig ismét elmondhatták, hogy összetartoznak. Sokan a könnyeikkel küzködtek, míg átlépték a határt. Testvérek, unokatestvérek ölelhették át újból egymást. Persze a vízumkényszer miatt főleg a nagyszelmenciek mentek át Kisszelmencre, de akkor is nagy volt a boldogság. A határnyitás után húsz évvel sajnos még mindig nem beszélhetünk arról, hogy a falu az Európai Unióban egyesülhetett volna. Ráadásul a történelem továbbra zajlik körülöttük, hiszen most Nagyszelmencen béke, Kisszelmencen pedig hadiállapot van.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727273407
[_oembed_f1db2d4f0feb1cc0a4988c5b89066a98] =>
[_oembed_time_f1db2d4f0feb1cc0a4988c5b89066a98] => 1727273407
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1728460461
[_oembed_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] =>
[_oembed_time_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] => 1728930187
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 942660
[1] => 1336795
[2] => 1336794
[3] => 1336792
[4] => 2553
[5] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => K. Debreceni Mihály
[1] => Kisszelmenc
[2] => Nagyszelmenc
[3] => Szelmenc
[4] => Szlovákia
[5] => Ukrajna
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1336794
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1336794
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Nagyszelmenc (1 Oldal)
