Az utóbbi években két törpe zsiráfot is találtak kutatók, az egyiket Namíbiában, a másikat Ugandában, a jelenségről egy tanulmányban számoltak be.
A legtöbb kifejlett zsiráf 4,5-6 méter magas, de 2018-ban egy zsiráfok védelmével foglalkozó alapítvány kutatói találtak egy 2,6 méter magas zsiráfot Namíbiában. Három évvel korábban pedig egy ugandai vadrezervátumban fedeztek fel egy 2,8 méter magas egyedet.
A szakemberek a British Medical Journal folyóiratban decemberben publikált tanulmányban számoltak be a meglepetést okozó két törpe zsiráfról. Mindkét esetben hosszú volt a nyakuk, mint normális méretű társaiké, ám a lábuk kurta maradt. Állapotuk, az úgynevezett vázdiszplázia (a csontváz rendellenessége) előfordul az embereknél és a háziállatoknál, de a tanulmány szerint igen ritka vadon élő állatoknál.
A kutatók által készített felvételeken látszik, hogy az ugandai zsiráf vastag, izmos lábakon áll a szavannán, míg megszokott nagyságú zsiráfok haladnak el mögötte. „Sajnos semmi haszna belőle. A zsiráfok azért nőnek magasra, hogy elérjék a legmagasabb fák koronáját” – mondta el Julian Fennessy, a zsiráf védelmi alapítvány társalapítója. Mint hozzátette, ráadásul valószínűleg szaporodni sem képes a törpe zsiráf, mert fizikailag nem tud kapcsolatba kerülni egy magasabb példánnyal.
Az elmúlt 30 évben mintegy 40 százalékkal, 111 ezerre csökkent a zsiráfok populációja, ezért a tudósok szerint a sérülékeny fajok közé kell sorolni őket, és vigyázni kell rájuk.
A zsiráfok számának csökkenését főleg élőhelyük szűkülése és feldarabolódása okozza, mivel az emberi tevékenység, a mind nagyobb földterületek megművelése miatt kiszorulnak korábbi területeikről.
Ehhez járul hozzá még az orvvadászat és a klímaváltozás is.
A természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően azonban az elmúlt évtizedben elkezdett javulni a zsiráfok helyzete.
Deep in the forests of West Africa, scientists have recently documented wild chimpanzees with leprosy for the first time - which is really unusual for a few reasons.
Camera traps in Guinea-Bissau's Cantanhez National Park and Taï National Park in Côte d'Ivoire started to recently show that a small number of chimps were suffering from gruesome lesions across their faces, hands, and feet, much like the symptoms of leprosy. pic.twitter.com/7z22lJh4qy
Two great panels lined up for Monday 25 January to discuss proposed amendments to CITES to take a #OneHealth approach to #wildlife trade & a draft Protocol on combating illicit wildlife trafficking. Hosted by @StimsonCenter@TheICCFGroup Please join us! https://t.co/6fZmrrrMw7