Volodimir Zelenszkij elnök nem írja alá azt az ukrán parlament által júliusban elfogadott törvényt, miszerint az országban eltörlik az óraátállítást – írja a The Kyiv Independent.
A törvény szerint Ukrajna eltörölte volna a nyári időszámítást, így a hét végén utoljára tekerték volna vissza az órákat, ezt követően már a téli időszámításban maradtak volna.
Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök augusztus 21-én küldte el Zelenszkijnek a július 16-án elfogadott törvényt, ám az államfő azóta sem írta alá.
A BBC ukrajnai kiadása az elnöki hivatalból és a Zelenszkij-féle a Nép Szolgája párt frakciójából is úgy értesült, hogy Zelenszkij nem fogja aláírni a törvényt.
Bár az Európai Unióban annak ellenére nem szüntették még meg az óraátállítást, hogy a lakosság nagy része az eltörlés mellett áll, illetve az Európai Parlament 2021-ben meg is szavazta ezt, az ukrán parlament a változtatást az európai uniós csatlakozás felé történő lépésként értékelte.
Hogy mi áll Zelenszkij ellenkezésének hátterében, nem derült ki.
A Google kilátásba helyezte, hogy nem jelenteti meg az új-zélandi média cikkeit a keresőfelületén, a Google Discoveren és a Google Newsban, ha a parlament megszavazza az új médiatörvényt. Az új-zélandi kormány célja, hogy a helyi hírszolgáltatók megfelelő ellentételezést kapjanak a nagy technológiai cégektől cikkeik online felületen történő közzétételéért. A keresőóriás szerint a törvénytervezet jelenlegi formájában ellentétes a szabad internethasználat gondolatával.
Új-Zéland kormánya egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, amely arra kényszerítené a technológiai óriásokat, hogy tisztességes árat fizessenek a hírfolyamukban megjelenő tartalmakért. A Google pénteken közölte, ha megszavazzák, megszünteti az új-zélandi hírcikkek linkelhetőségét, továbbá felmondja a helyi híroldalakkal kötött megállapodásokat – írja a Reuters.
Az új-zélandi kormány biztosítani akarja a digitális platformok üzemeltetői és a hírközlő szervek közötti méltányos bevételmegosztást, ezért új törvényt készít elő.
A keresőóriás szerint a törvényjavaslat ellentétes a szabad internethasználat gondolatával, hátrányos lesz a kis kiadóknak, miközben az üzleti életben is bizonytalanságot okoz.
Ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában megszavazzák, a Google-nek jócskán át kell szabnia termékeit, és újra kell terveznie a beruházásait. „Kénytelenek lennénk megszüntetni az új-zélandi Google Search-, Google News- és Discover-felületeken a híranyagokra való hivatkozás lehetőségét, és felmondanánk az új-zélandi hírkiadókkal kötött kereskedelmi megállapodásainkat” – írta blogbejegyzésében Caroline Rainsford, a Google új-zélandi országigazgatója.
Paul Goldsmith média- és hírközlési miniszter mérlegeli az ágazati szereplők véleményeit. „Még mindig a konzultációs szakaszban vagyunk. Már többször találkoztunk a Google-lel, hogy megvitassuk az aggályaikat, ami a továbbiakban is így lesz” – jelentette ki.
A kisebb kormánykoalíciós partner ugyan nem támogatja a jogszabályt, ám a parlament ellenzéki frakcióival együtt valószínűleg meglesz hozzá a szükséges szavazatszám.
A jogszabálytervezeten várhatóan még változtatnak, mielőtt a parlament elé terjesztik, hogy összhangba hozzák az ausztráliai szabályozással.
Augusztus 1-től Ukrajnában hatályba lép a törvény, amely a kedvezményes adózás eltörléséről és a vállalkozások ellenőrzésének részleges visszaállításáról rendelkezik. A harmadik csoportba tartozó vállalkozók, akiknek éves bevétele nem haladja meg a 7,8 millió hrivnyát, a 2%-os forgalmi adó helyett ismét 5%-ot fizetnek, mint a háború kitörése előtt. Amennyiben az adófizető augusztus 15-ig nem nyújt be kérelmet arra vonatkozóan, hogy egy másik adózási rendszerbe akar átállni, az emelt adókulcsok automatikusan életbe lépnek. A törvény egyben eltörli az 1. és 2. csoportba tartozó vállalkozók számára az egységes szociális hozzájárulás befizetése alól a felmentést. A dokumentumok ellenőrzésére vonatkozó moratórium a legtöbb vállalat esetében érvényben marad, kivéve a törvényben meghatározott adófizetőket.
Az Európai Tanács a héten jelentette be, hogy a törvényalkotási folyamat utolsó lépéseként ő is elfogadta azt az új, az elemekre, illetve akkumulátorokra vonatkozó szabályokat szigorító új rendeletet, ami többek között kötelezővé fogja tenni előbbiek egyszerű, a végfelhasználók által is cserélhetővé tételét a legtöbb elektronikus kütyüben.
Az új szabályozásnak hála legkésőbb 2027-től vissza fognak térni a cserélhető akkuk az okostelefonokba is, amik így tovább maradhatnak majd használhatók a vásárlók számára.
„Az elemek, illetve akkumulátorok kulcsfontosságú elemei a dekarbonizációs folyamatnak és az EU kibocsátásmentes közlekedési módokra való átállásának. Az új szabályok elő fogják mozdítani az európai ipar versenyképességét, és biztosítani fogják, hogy az új elemek, illetve akkumulátorok fenntarthatók legyenek, és hozzájáruljanak a zöld átálláshoz”, mondta az új szabályozással kapcsolatban Teresa Ribera, Spanyolország ökológiai átállásért felelős minisztere.Az új szabályok célja, hogy elő lehessen mozdítani a körforgásos gazdaságot az elemek, illetve akkumulátorok teljes életciklusára vonatkozó szabályozás révén. A rendelet ezért begyűjtési célértékeket és kötelezettségeket állapít meg, és kimondja azt is, hogy 2027-re a készülékekbe beépített hordozható elemeknek, illetve akkumulátoroknak a végfelhasználó által eltávolíthatónak és cserélhetőnek kell lenniük.Az új szabályok célja, hogy javuljon az elemek, illetve akkumulátorok belső piacának működése, és a biztonsági, fenntarthatósági és címkézési követelményeknek köszönhetően tisztességesebb versenyt lehessen biztosítani.
Augusztus 19-én Ukrajna kormánya jóváhagyta A mozgósítási kiképzésről és mozgósításról szóló törvény módosításáról szóló törvénytervezetet, amely a hadkötelesek mozgósítási és háborús időszakra való felmentésére vonatkozik – számolt be Tarasz Melnyicsuk, a kormány állandó parlamenti képviselője.
„A törvénytervezet meghatározza azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelően az állami szerveknél, állami vállalatoknál, önkormányzati szerveknél, vállalkozásoknál, intézményeknél és szervezeteknél dolgozó hadkötelesek felmentést kapnak a katonai szolgálat alól” – írta Melnyicsuk. A törvénytervezet egyben azt javasolja, hogy a mozgósítás ideje alatt katonai szolgálatra nem kötelezett, kizárólag hozzájárulásukkal behívható hadkötelesek névsorát egészítsék ki a mozgósítás és a háborús időre felmentett hadkötelezettek névsorával.
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 19-én Ukrajna kormánya jóváhagyta A mozgósítási kiképzésről és mozgósításról szóló törvény módosításáról szóló törvénytervezetet, amely a hadkötelesek mozgósítási és háborús időszakra való felmentésére vonatkozik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661010660
[modified] => 1661007781
)
[title] => A kormány jóváhagyta az állami szervek hadköteles alkalmazottainak a katonai szolgálat alól való felmentéséről szóló törvénytervezetet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115333&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115333
[uk] => 115278
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115280
[image] => Array
(
[id] => 115280
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[original_lng] => 68982
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/163502-1-large.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660996981:12
[_thumbnail_id] => 115280
[_edit_last] => 12
[views_count] => 11307
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4020c0dbdf92630f71ff8d63b0605fdd] =>
[_oembed_time_4020c0dbdf92630f71ff8d63b0605fdd] => 1660999867
[_oembed_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] =>
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
Július elején a Legfelső Tanács törvényt fogadott el a munkaadó és a munkavállaló közötti munkaviszony optimalizálásáról. A hónap közepén az elnök aláírta azt, július 19-én pedig hatályba is lépett a törvény. Az új dokumentum egyebek közt az ukrán katonáknak a fő munkahely alapján történő bér kifizetését érinti. Most a munkáltató nem köteles folyósítani a behívott munkavállaló átlagkeresetét. A megtakarított forrásoknak köszönhetően a vállalkozások talpon maradhatnak – állítják a felügyeletnél. Ez a törvény feloldotta az idén március 13-án bevezetett ellenőrzésre vonatkozó moratóriumot. A törvény és annak az egyes rendelkezései alapján a feketemunka is nyilvántartásba kerül – remélik az illetékesek. Természetesen ez a jogszabály mindenképpen mínuszt jelent a hadsereg számára. Hiszen ezentúl a katonai szolgálatot teljesítők csak az állami költségvetésből kaphatnak pénzbeli ellátást.
https://youtu.be/nDoyKn7h-lQ
[type] => post
[excerpt] => Július elején a Legfelső Tanács törvényt fogadott el a munkaadó és a munkavállaló közötti munkaviszony optimalizálásáról. A hónap közepén az elnök aláírta azt, július 19-én pedig hatályba is lépett a törvény. Az új dokumentum egyebek közt az ukrán...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1658515800
[modified] => 1658514813
)
[title] => Megszűnt a katonai szolgálatukat teljesítők fizetésének folyósítása a fő munkahelyükön (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=111984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111984
[uk] => 111927
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 111985
[image] => Array
(
[id] => 111985
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n.jpg
[original_lng] => 347055
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/295005197-579460270355467-4326505624731691143-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1658504014:14
[_oembed_55ad84ca640d23d72ba41bcbfb29c2e3] =>
[_oembed_time_55ad84ca640d23d72ba41bcbfb29c2e3] => 1658503957
[_thumbnail_id] => 111985
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2958
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] =>
[_oembed_time_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] => 1658505008
[_oembed_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] =>
[_oembed_time_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => 1658505008
[_oembed_c7605ab2e0f3fe00fb0d10daa04a6f53] =>
[_oembed_time_c7605ab2e0f3fe00fb0d10daa04a6f53] => 1658505009
[_oembed_4acc39d83f8cd38854838f223f1d8743] =>
[_oembed_time_4acc39d83f8cd38854838f223f1d8743] => 1658505009
[_oembed_0eeab3ef4c98235d86226d9f89c95787] =>
[_oembed_time_0eeab3ef4c98235d86226d9f89c95787] => 1658505009
[_oembed_64e1d47e2c30556f154ecdbe276edcf3] =>
[_oembed_time_64e1d47e2c30556f154ecdbe276edcf3] => 1678437623
[_oembed_0dbacbb4ec391da9072a372d63b5fe29] =>
[_oembed_time_0dbacbb4ec391da9072a372d63b5fe29] => 1691684099
[_oembed_49bf6d5670e10aa94deef112a36935b6] => {{unknown}}
[_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] =>
Véget ért az autók vámmentes importja. Július 1-jén életbe lépett a törvény, miszerint megszűnnek bizonyos járművek importjának kedvezményei, és visszatér a gépkocsik utáni adóbefizetés. Ukrajnában áprilistól júniusig volt hatályos az a jogszabály, amely mentesítette a saját használatra behozott autók tulajdonosait az importvám, az áfa és a jövedéki adó fizetése alól.
Ukrajna fokozatosan ukrán nyelvűvé válik. Július 16-án lép hatályba Ukrajna „Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról” szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Ezen kívül a web- és közösségi oldalak, a YouTube, a Viber, a Telegram – csatornák, a mobilalkalmazások és más szoftvertermékek nyelve az ukrán, amelyet alapértelmezés szerint kerül letöltésre a felhasználók számára. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. Az az áru, amelyek jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, ami július 16-át követően jelenik meg hazánkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek.
https://youtu.be/XIaEzgWROBc
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna fokozatosan ukrán nyelvűvé válik. Július 16-án lép hatályba Ukrajna „Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról” szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell me...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1655752500
[modified] => 1655758665
)
[title] => Július 16-tól Ukrajnában minden termék megnevezése és felület ukrán nyelvű kell legyen (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=107553&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107553
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 107554
[image] => Array
(
[id] => 107554
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[original_lng] => 260038
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1655747866:5
[_oembed_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] =>
[_oembed_time_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => 1655738546
[_thumbnail_id] => 107554
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2628
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5b1738bb789f9f6ff949989ee143aeff] =>
[_oembed_time_5b1738bb789f9f6ff949989ee143aeff] => 1656428858
[_oembed_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] =>
[_oembed_time_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] => 1657176041
[_oembed_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] =>
[_oembed_time_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] => 1657266962
[_oembed_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] =>
[_oembed_time_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => 1657811999
[_oembed_84d538c22b15a3872da3449182210a98] =>
[_oembed_time_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => 1658729129
[_oembed_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] =>
[_oembed_time_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] => 1660151792
[_oembed_a7ea1bf090da64719a67ec275da40794] =>
A final ovation for ballet dancer Oleksandr Shapoval at the Kyiv Opera House.
He’d performed for 28 seasons before volunteering to fight in the east.
While Ukraine enjoys successes on the battlefield, his death is a reminder of the enduring, awful cost of this war. pic.twitter.com/6V1m2vVFlr
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke aláírta a fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek szociális garanciáinak kibővítéséről szóló törvényt, áll az Elnöki Hivatal honlapján.
A törvénynek megfelelően a fogyatékkal élő személyeknek és kísérőiknek joguk van soron kívüli kiszolgáláshoz bármelyik pénztárnál, valamint minden, szolgáltatást nyújtó vállalkozásnál, intézményben és szervezetnél.
A fogyatékkal élők I. csoportjába tartozó személyeknek és az őket kezelésre kísérőknek joguk van elsőbbségi alapon átlépni Ukrajna államhatárát, valamint az ideiglenesen elfoglalt területekre való belépő/kilépő ellenőrzési pontokat (nem gyakrabban, mint hetente egyszer).
Ezen kívül a fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek rehabilitációs segítséget kaphatnak a közigazgatási és gazdasági szankciók bírságaiból és kamataiból az állami költségvetése befolyt összegből, amelyet a fogyatékkal élők Társadalombiztosítási Alapja használ fel.
A message from President of Ukraine Volodymyr Zelenskyy was just played on the big screens at The Other Stage, shortly before The Libertines’ stage-opening set. #Glastonbury2022pic.twitter.com/LuXf2FfEBf
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
During Volodymyr Zelenskyy's speech in #Izium an explosion was heard, but the president of #Ukraine did not even interrupt his speech. pic.twitter.com/aJtEq0Dy6Z
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Törvénybe foglalja Nagy-Britannia, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, „mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van” – közölte George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sunday Times című lappal. Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő jelenti be kedden hagyományos kormánynyilatkozatában.
A törvényben hangsúlyozni fogják, hogy állatok is tudatában vannak érzéseiknek és érzelmeiknek, képesek örömöt és vidámságot, szenvedést és fájdalmat érezni. A miniszter szerint Nagy-Britannia éllovas akar lenni a világon az állatjogok területén, és a gerincesekről szóló törvény e stratégia pillérét képezi.
További törvénytervezetek tiltják a vadásztrófeák importját, eleven állatok exportját, főemlősök háziállatként tartását. Az állatjólléti stratégia részeként a kormány szeretné elérni a szőrmeimport és a mikrochipek házimacskáknál való alkalmazásának tilalmát. Véget akarnak vetni a sertések gázzal (szén-dioxiddal) való leölésének is.
Eustice szerint mindezek fontos jelzést küldenek a világnak. A változtatások közül sok – köztük az élő állatok exportjának tilalma – csak azután vált lehetségessé, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból – mondta.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Boris Johnson az első miniszterelnök, aki a kormánypolitika részévé tette az állatjóllét ügyét.
A tervek ellenzői szerint Johnson csak jegyese, Carrie Symmonds személyes nézetei miatt áll ki az állatjogokért. A környezetvédelmi miniszter szerint azonban a miniszterelnök és ő maga is ugyanolyan „szenvedélyes” ebben az ügyben, mint Symmonds, a Konzervatív Párt volt szóvivője.