Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTAwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6ODc2NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 17458
[content] =>
A szürtei református templom kertjében nemzeti összetartozásunk emlékművét 2014-ben állították fel. Az imára kulcsolt kezeket ábrázoló szobrot a szürtei Jankovics Zsolt faragta kőbe, s 2014-es felavatása óta minden év június 4-én megemlékeznek nemzetünk legnagyobb tragédiájáról, a trianoni békediktátumról, amely 2010 óta egyben nemzeti összetartozásunk ünnepe is. Minden második évben ez a megemlékezés a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi ünnepi rendezvénye is egyben.

Idén a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezettek a
tömegrendezvények, ezért csak az emlékmű megkoszorúzására van lehetőség,
mondta el június 4-én az emlékműnél Molnár László, a KMKSZ kulturális
titkára, köszöntve a zuhogó eső ellenére, koszorúkkal és virágokkal a
kezükben összegyűlt helyi lakosokat. Elmondta, hogy a KMKSZ több, a
karanténnal összeegyeztethető megemlékezéssel kapcsolatos kezdeményezést
is támogatott, többek között 16.30-kor Kárpátalja-szerte megszólaltak a
harangok, hisz száz évvel ezelőtt 16.32-kor írták alá Magyarország
képviselői a trianoni diktátumot, ezért felszólította a jelenlévőket,
hogy ebben az időpontban minél többen imádkozzunk a nemzetért. Elmondta
még, hogy a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére este
20.20-kor emléktüzek gyúlnak Kárpátalja településein.

Bár egészségünk védelme miatt méltóképp nem emlékezhettünk magyar
közösségünk legnagyobb tragédiájának század évfordulóján, a helyi
fiatalok közül Fülöp Gábor elszavalta Babits Mihály Hazám című
költeményét, majd Kis Bence elénekelte Dupka György Levél című
megzenésített versét. A megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit
és virágait az emlékműnél, végül Kótyuk Zsolt református lelkésszel
együtt imádkoztak népünk jövőjéért a Kárpát-medencében és az egész
világon.

Az esemény után Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű
Szervezetének elnöke tudósítónknak elmondta: „Remélem, hogy azok a
harangok, amelyek ma nemzeti összetartozásunkat hirdetve megkondulnak,
azok a tüzek, amelyek fellobbannak szerte a nagyvilágban, sok millió
magyar lelkében gyújtanak tüzet. Ugyanis az összetartozásunk érzése
adhat erőt nekünk hétköznapi harcainkhoz itt, Kárpátalján, mert én
hiszem, hogy magyar közösségünk a következő száz évben is élni akar
majd, ahogy az elmúlt száz évben is.”

Bátori József, a Kárpátaljai Megyei Tanács KMKSZ-es képviselője, az
Ungi Református Egyházmegye főgondnoka kifejtette: „Száz évvel ezelőtt,
1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon
palotában írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel Magyarországot
szétmarcangolták, több millió magyart, etnikailag egységes magyar
területeket csatoltak számukra idegen országokhoz, figyelembe sem véve
az akkor itt élő emberek akaratát. Erről a népünk számára megalázó és
tragikus eseményről meg kell emlékeznünk csendes főhajtással,
koszorúzással, számvetéssel. Ugyanakkor a jövőbe kell tekintenünk, hogy a
magyar nemzet összefogása ne csak megmaradjon, hanem lehetőség szerint
erősödjön is.”
Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke végül köszönetet
mondott minden megjelentnek, akik az eső ellenére fontosnak tartották,
hogy megjelenjenek, és virággal emlékezzenek nemzeti összetartozásunk
ünnepén.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A szürtei református templom kertjében nemzeti összetartozásunk emlékművét 2014-ben állították fel. Az imára kulcsolt kezeket ábrázoló szobrot a szürtei Jankovics Zsolt faragta kőbe, s 2014-es felavatása óta minden év június 4-én megemlékeznek nem...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1591375200
[modified] => 1591373502
)
[title] => Ima a nemzetért – nemzeti összetartozásunk napja Szürtében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17458&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17458
[uk] => 17515
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 17460
[image] => Array
(
[id] => 17460
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4.jpg
[original_lng] => 1187094
[original_w] => 2000
[original_h] => 1042
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4-1024x534.jpg
[width] => 1024
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4-1536x800.jpg
[width] => 1536
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4.jpg
[width] => 2000
[height] => 1042
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/szurte-4.jpg
[width] => 2000
[height] => 1042
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591372952:8
[_thumbnail_id] => 17460
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 8001
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591364407
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591364407
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591367474
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591374673
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591547521
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591547521
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592125209
[_oembed_0fe499298c3386da4420d7d4446482b3] =>
[_oembed_time_0fe499298c3386da4420d7d4446482b3] => 1592559295
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594755410
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598480056
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1599195614
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1599195615
[_oembed_ce8506524174348b734ab27185bacf7b] =>
[_oembed_time_ce8506524174348b734ab27185bacf7b] => 1610255813
[_oembed_cb7068f2631e4080d66add6a3c0af09c] =>
[_oembed_time_cb7068f2631e4080d66add6a3c0af09c] => 1610255813
[_oembed_fd6184daf18c5c402442e704cfca5e95] => Tisztelet a hősöknek!? Január 12., a doni katasztrófa emléknapja. ??Tisztelet a hősöknek!
Posted by Fidelitas on Monday, January 11, 2021
[_oembed_time_fd6184daf18c5c402442e704cfca5e95] => 1611064908
[_oembed_75cc4bf31435ef6eac18de8b37bee2ea] =>
[_oembed_time_75cc4bf31435ef6eac18de8b37bee2ea] => 1614038449
[_oembed_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] =>
[_oembed_time_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] => 1614038449
[_oembed_72891ce62db73965d1dfa6fa9bdec909] =>
[_oembed_time_72891ce62db73965d1dfa6fa9bdec909] => 1615449518
[_oembed_0841a3b2637c8e7cc93eb08b59b45733] =>
[_oembed_time_0841a3b2637c8e7cc93eb08b59b45733] => 1615449518
[_oembed_71f8eb56f5e639d4f7ab7dc3c9e2b978] =>
[_oembed_time_71f8eb56f5e639d4f7ab7dc3c9e2b978] => 1615449518
[_oembed_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] =>
[_oembed_time_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] => 1615449518
[_oembed_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] =>
[_oembed_time_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] => 1616290893
[_oembed_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] =>
[_oembed_time_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] => 1616290893
[_oembed_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] =>
[_oembed_time_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] => 1617440408
[_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] =>
[_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1620345280
[_oembed_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] =>
[_oembed_time_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] => 1621010020
[_oembed_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] =>
[_oembed_time_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => 1621010020
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621010020
[_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] =>
[_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1621010020
[_oembed_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] =>
[_oembed_time_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => 1622069000
[_oembed_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] =>
[_oembed_time_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => 1622069001
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623308791
[_oembed_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] =>
[_oembed_time_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => 1623974539
[_oembed_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] =>
[_oembed_time_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] => 1623974540
[_oembed_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] =>
[_oembed_time_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => 1625285180
[_oembed_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] =>
[_oembed_time_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => 1625285180
[_oembed_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] =>
[_oembed_time_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => 1625651288
[_oembed_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] =>
[_oembed_time_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => 1629035342
[_oembed_829536f38489f4562990bb0095425e77] =>
[_oembed_time_829536f38489f4562990bb0095425e77] => 1631714602
[_oembed_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] =>
[_oembed_time_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => 1631714603
[_oembed_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] =>
[_oembed_time_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => 1633343509
[_oembed_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] =>
[_oembed_time_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => 1634280073
[_oembed_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] =>
[_oembed_time_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => 1634280073
[_oembed_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] =>
[_oembed_time_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => 1634280074
[_oembed_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] =>
[_oembed_time_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => 1634280074
[_oembed_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] =>
[_oembed_time_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => 1635633161
[_oembed_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] =>
[_oembed_time_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => 1635633161
[_oembed_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => #Niagara Falls illuminated ?⚪️? into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence???? pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
— Valér Palkovits (@PalkovitsValer) October 23, 2021
[_oembed_time_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => 1635633162
[_oembed_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] =>
[_oembed_time_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] => 1635633162
[_oembed_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] =>
[_oembed_time_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => 1635672704
[_oembed_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] =>
[_oembed_time_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] => 1637280124
[_oembed_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] =>
[_oembed_time_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => 1637280124
[_oembed_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] =>
[_oembed_time_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] => 1638032555
[_oembed_68a89175f15defded2c15de8611a2259] =>
[_oembed_time_68a89175f15defded2c15de8611a2259] => 1638032555
[_oembed_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] =>
[_oembed_time_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] => 1638032555
[_oembed_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] =>
[_oembed_time_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] => 1638032556
[_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] =>
[_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1638764719
[_oembed_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] =>
[_oembed_time_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => 1638764719
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639537113
[_oembed_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] =>
[_oembed_time_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => 1642699233
[_oembed_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] =>
[_oembed_time_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => 1643205804
[_oembed_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] =>
[_oembed_time_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => 1643205804
[_oembed_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] =>
[_oembed_time_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => 1643205805
[_oembed_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] =>
[_oembed_time_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => 1644260518
[_oembed_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] =>
[_oembed_time_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => 1645772144
[_oembed_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] =>
[_oembed_time_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => 1645772144
[_oembed_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] =>
[_oembed_time_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => 1645772145
[_oembed_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] =>
[_oembed_time_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => 1645772145
[_oembed_3211def2664660cb488ced2e39727496] =>
[_oembed_time_3211def2664660cb488ced2e39727496] => 1646501466
[_oembed_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] =>
[_oembed_time_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => 1648493439
[_oembed_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] =>
[_oembed_time_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => 1648493440
[_oembed_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] =>
[_oembed_time_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => 1649075708
[_oembed_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] =>
[_oembed_time_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => 1653574994
[_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] =>
[_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1657278223
[_oembed_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] =>
[_oembed_time_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => 1657278223
[_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] =>
[_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1661083387
[_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] =>
[_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1661083388
[_oembed_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] =>
[_oembed_time_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => 1662212949
[_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] =>
[_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1664948215
[_oembed_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] =>
[_oembed_time_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => 1665559368
[_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] =>
[_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665559368
[_oembed_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] =>
[_oembed_time_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => 1665559369
[_oembed_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] =>
[_oembed_time_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => 1667554357
[_oembed_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] =>
[_oembed_time_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => 1667554357
[_oembed_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] =>
[_oembed_time_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => 1667554358
[_oembed_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] =>
[_oembed_time_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => 1667554358
[_oembed_9558f899db7415415043bea37228c269] =>
[_oembed_time_9558f899db7415415043bea37228c269] => 1668245201
[_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] =>
[_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1670176753
[_oembed_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] =>
[_oembed_time_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] => 1671275751
[_oembed_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] =>
[_oembed_time_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => 1673114508
[_oembed_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] =>
[_oembed_time_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => 1673114509
[_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] =>
[_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1674635509
[_oembed_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] =>
[_oembed_time_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] => 1677249564
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677249564
[_oembed_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] =>
[_oembed_time_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => 1678738923
[_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] =>
[_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1680258689
[_oembed_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] =>
[_oembed_time_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] => 1680258689
[_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] =>
[_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1680514470
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1685104551
[_oembed_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] =>
[_oembed_time_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => 1685531298
[_oembed_9c3a618162cb8696cca8a56d57a4b52e] =>
[_oembed_time_9c3a618162cb8696cca8a56d57a4b52e] => 1685971875
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686827799
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686827800
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687499086
[_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] =>
[_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1690904030
[_oembed_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] =>
[_oembed_time_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => 1690904030
[_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] =>
[_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691777142
[_oembed_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] =>
[_oembed_time_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => 1693299682
[_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] =>
[_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1693299682
[_oembed_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] =>
[_oembed_time_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => 1693299683
[_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] =>
[_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1696930731
[_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] =>
[_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696930731
[_oembed_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] =>
[_oembed_time_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => 1696930731
[_oembed_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] =>
[_oembed_time_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => 1699458709
[_oembed_ce01fd9013412f807ad9af571e9bf307] =>
[_oembed_time_ce01fd9013412f807ad9af571e9bf307] => 1700556135
[_oembed_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] =>
[_oembed_time_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => 1700556135
[_oembed_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] =>
[_oembed_time_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => 1700556135
[_oembed_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] =>
[_oembed_time_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => 1701156207
[_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] =>
[_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701880940
[_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] =>
[_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701965769
[_oembed_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] =>
[_oembed_time_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] => 1710598302
[_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] =>
[_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1710598302
[_oembed_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] =>
[_oembed_time_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] => 1710598302
[_oembed_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] =>
[_oembed_time_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => 1711398638
[_oembed_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] =>
[_oembed_time_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => 1713429016
[_oembed_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] =>
[_oembed_time_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] => 1713429016
[_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] =>
[_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1713429016
[_oembed_e291196520d024baea2febe79440edd9] =>
[_oembed_time_e291196520d024baea2febe79440edd9] => 1713429017
[_oembed_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] =>
[_oembed_time_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => 1714472723
[_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] =>
[_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717481363
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717481363
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718195213
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718195213
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718195213
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1718215591
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718215591
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719933511
[_oembed_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] =>
[_oembed_time_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] => 1719933511
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1719933511
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719933511
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719933511
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1719933511
[_oembed_8df8aa685fde323a3777e67dad64192c] =>
[_oembed_time_8df8aa685fde323a3777e67dad64192c] => 1723565837
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1725039182
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1725789021
[_oembed_0c248caf532dc0c55bb66bb9479e6944] =>
[_oembed_time_0c248caf532dc0c55bb66bb9479e6944] => 1727956777
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728462951
[_oembed_77b5be7775dfc4296c5a3db085c73c20] =>
[_oembed_time_77b5be7775dfc4296c5a3db085c73c20] => 1729158851
[_oembed_b89e805808fc51957e8dc7763537a19c] =>
[_oembed_time_b89e805808fc51957e8dc7763537a19c] => 1731782373
[_oembed_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] =>
[_oembed_time_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] => 1731859646
[_oembed_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] =>
[_oembed_time_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] => 1733749288
[_oembed_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] =>
[_oembed_time_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] => 1733749288
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1733749289
[_oembed_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] =>
[_oembed_time_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] => 1737362079
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1738494420
[_algolia_sync] => 831495948002
[_oembed_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] =>
[_oembed_time_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] => 1745301557
[_oembed_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] =>
[_oembed_time_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] => 1745301557
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748448669
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1748448670
[_oembed_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
— Pablo O'Hana (@PabloOHana) May 5, 2025
[_oembed_time_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => 1748448670
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1748448670
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748863116
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1748863116
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750331158
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750526311
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1750938320
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753354476
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756658050
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1756823805
[_oembed_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] =>
[_oembed_time_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] => 1760852202
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1760956478
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760956478
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1760956478
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761051965
[_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
[_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1762265063
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1763018200
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1763018200
[_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] =>
[_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1763018200
[_oembed_e5d5ba6e4de73589799e19e6eb71d0d2] =>
[_oembed_time_e5d5ba6e4de73589799e19e6eb71d0d2] => 1764426648
[_oembed_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] =>
[_oembed_time_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] => 1769257523
[_oembed_089094b60b11ee49e0c87e2ffc43f788] =>
[_oembed_time_089094b60b11ee49e0c87e2ffc43f788] => 1769257523
[_oembed_af71ed68111c524dcd72ffdbadaa85d3] =>
[_oembed_time_af71ed68111c524dcd72ffdbadaa85d3] => 1769257523
[_oembed_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] =>
[_oembed_time_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] => 1772904371
[_oembed_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] =>
[_oembed_time_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] => 1772904371
[_oembed_851c4752cc547f4b5d9ed300041bc153] => @jurii.jurii7 ♬ оригінальний аудіозапис - Jurii Jurii
[_oembed_time_851c4752cc547f4b5d9ed300041bc153] => 1772904371
[_oembed_648fb50b39cf36549f57c47596acf557] =>
[_oembed_time_648fb50b39cf36549f57c47596acf557] => 1772904371
[_oembed_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] =>
[_oembed_time_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] => 1776575513
[_oembed_b37eccefcf99463681dee036ab59a78a] =>
[_oembed_time_b37eccefcf99463681dee036ab59a78a] => 1778329598
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1782725248
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1783309039
[_oembed_1ae13ce97d842e4777722b34e17d304e] =>
[_oembed_time_1ae13ce97d842e4777722b34e17d304e] => 1783309039
[_oembed_d870316b0ad7cf456444e428f7b46a3f] =>
[_oembed_time_d870316b0ad7cf456444e428f7b46a3f] => 1784715716
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 23
[4] => 49
[5] => 31
[6] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Fotók
[4] => Hírek
[5] => Kárpátalja
[6] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 1469
[1] => 8764
[2] => 3065
[3] => 2754
)
[tags_name] => Array
(
[0] => megemlékezés
[1] => nemzeti összetartozás napja
[2] => Trianon 100
[3] => Ungvári járás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 17398
[content] =>
2010-ben a magyar kormány június 4-ét, a trianoni Békeszerződés aláírásának napját, a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A világ magyarsága megemlékezések keretében tesz tanúbizonyságot kulturális-, nyelvi- és nemzeti egységéről. A Tiszaháti Tájmúzeum és Péterfalvai Képtár csatlakozott ehhez a rendezvénysorozathoz és online rajzpályázatot hirdetett iskolás korú gyermekek számára „Szülőföldem Kárpátalja” címmel.
[type] => post
[excerpt] => A Tiszaháti Tájmúzeum és Péterfalvai Képtár rajzpályázatot hirdetett iskolás korú gyermekek számára „Szülőföldem Kárpátalja” címmel .
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591367580
[modified] => 1591351695
)
[title] => „Szülőföldem Kárpátalja” rajzpályázat a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Péterfalván (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17398&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17398
[uk] => 17629
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17399
[image] => Array
(
[id] => 17399
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta.jpg
[original_lng] => 99558
[original_w] => 1508
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/henrietta.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591428744:10
[_thumbnail_id] => 17399
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591340895
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7905
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591356787
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591358403
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591358403
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591363867
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591439462
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1591759873
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594054329
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598472667
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598658356
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598972428
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620837932
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623596903
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639744589
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654623208
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1678551508
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1688151467
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1688151467
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1688151468
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718563663
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718563663
[_oembed_9467e1bcb3144ce97f44e67331866609] => {{unknown}}
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1720109242
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1720972312
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720972312
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1720972312
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1721742153
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1721742153
[_algolia_sync] => 831495932002
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1749998945
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750486405
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751894437
[_oembed_4de7b870b2071880e11a2a6e2c88911a] =>
[_oembed_time_4de7b870b2071880e11a2a6e2c88911a] => 1780820907
[_oembed_c828c332f9f1b81340f65d961f27153c] =>
[_oembed_time_c828c332f9f1b81340f65d961f27153c] => 1780820907
[_oembed_26dae0cff2d451911b42f0cef51cc1e2] =>
[_oembed_time_26dae0cff2d451911b42f0cef51cc1e2] => 1780820907
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1784788068
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
[2] => Array
(
[id] => 17440
[content] =>
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, június 4-én Kárpátalján is fellobbantak 20.20-kor a magyar nemzetünk összetartozását jelképező őrtüzek.

Beregdédában a PATI Farmergazdaság gyümölcsöse – amely egyben a II.
Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gyakorlóterepe – adott
otthont a megemlékezésnek a helyi KMKSZ-tagok közreműködésével. Az
esemény egyik szervezője Benkő István (a PATI Farmergazdaság
résztulajdonosa). A zuhogó eső ellenére csaknem 40 ember gyűlt össze,
hogy méltóképpen megemlékezzenek a 100 évvel ezelőtti botrányos
történésekről, illetve hogy kifejezzék szolidaritásukat minden magyar
ember iránt. Aztán 20.20-kor fellobbantak a lángok, amelyek egy
körülbelül 20×10 méteres átmérőjű máglyát emésztettek fel. A hatalmas
lángok az eső ellenére több méter magasságba csaptak fel.
Az esemény kezdetén Egressy István, a település polgármestere, a
KMKSZ Bregedédai Alapszervezetének az elnöke mondott köszöntő beszédet.
Megköszönte a jelenlévőknek, hogy részt vesznek a nemzeti összetartozás
napi megemlékezésen, majd ismertette a falu magyarországi
testvértelepülésétől, Budakeszitől kapott levelet, amelyben az
anyaországiak együttérzésüket fejezik ki.

Ezt követően Kosztyó Gyula, PhD-hallgató, történész, a CLIO Intézet
munkatársa tartott kisebb történelmi ismertetőt a 100 évvel ezelőtti
gyászos eseményekről. Így fogalmazott: „Azt lehet mondani, hogy a XX.
század a kárpátaljai magyarságnak a folyamatos újrakezdés évszázada
volt. Az, hogy most is itt vagyunk és megemlékezünk, annak a jele, hogy
nem lehet a kárpátaljai magyarságot olyan könnyen semmisnek tekinteni,
illetve az összetartozás nem halt meg 1920. június 4-én.”
A tűz fellángolása előtt az egybegyűltek elénekelték nemzeti imádságunkat, a magyar Himnuszt.
Ezt követően Simon Szergej, az esemény másik szervezője szabadjára bocsátotta a nemzeti összetartozás őrtüzét.
Az eseményen szintén jelen volt a Beregdédai Cserkészcsapat Szász
Marianna vezetésével, aki köszöntőbeszédében elmondta, hogy a
Kárpátaljai Cserkészszövetség kezdeményezésére világszerte fellobbantak
20.20-kor az összetartozást jelképező lángok, amelyek határokat
áthidalva az igazi magyar nemzetnek az összefogását szimbolizálják. A
békediktátummal csak az új határokat tudták meghúzni, a magyar nemzetet
nem tudták egymástól elszakítani. A magukat magyarnak tartó emberek
fontosnak érzik, hogy 100 év után is a hazaszeretet szellemében neveljék
gyerekeiket, és részt vegyenek a mai naphoz hasonló eseményeken ‒ zárta
gondolatait a cserkészcsapat elnöke.
Ezt követően a cserkészek egy megemlékező montázst adtak elő a helyiek közreműködésével.
Az egyre erősödő eső ellenére, a legtöbben megvárták míg teljesen leégett a hatalmas máglya és csak azt követően tértek haza.
(Dankai Péter/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, június 4-én Kárpátalján is fellobbantak 20.20-kor a magyar nemzetünk összetartozását jelképező őrtüzek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1591362840
[modified] => 1591370249
)
[title] => Összetartozásunk Tüze Beregdédában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17440&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17440
[uk] => 17466
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 17441
[image] => Array
(
[id] => 17441
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-scaled.jpg
[original_lng] => 417411
[original_w] => 2560
[original_h] => 1333
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-1024x533.jpg
[width] => 1024
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-1536x800.jpg
[width] => 1536
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-2048x1067.jpg
[width] => 2048
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/deda-tuz-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1333
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591361196:3
[_thumbnail_id] => 17441
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 7487
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591352048
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591359449
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591359451
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591359451
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591359451
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591988022
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592211725
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1595470814
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598834268
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598834269
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1599064098
[_oembed_ce8506524174348b734ab27185bacf7b] =>
[_oembed_time_ce8506524174348b734ab27185bacf7b] => 1610525426
[_oembed_cb7068f2631e4080d66add6a3c0af09c] =>
[_oembed_time_cb7068f2631e4080d66add6a3c0af09c] => 1610525427
[_oembed_fd6184daf18c5c402442e704cfca5e95] => Tisztelet a hősöknek!? Január 12., a doni katasztrófa emléknapja. ??Tisztelet a hősöknek!
Posted by Fidelitas on Monday, January 11, 2021
[_oembed_time_fd6184daf18c5c402442e704cfca5e95] => 1611675843
[_oembed_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] =>
[_oembed_time_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] => 1613838705
[_oembed_75cc4bf31435ef6eac18de8b37bee2ea] =>
[_oembed_time_75cc4bf31435ef6eac18de8b37bee2ea] => 1614227864
[_oembed_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] =>
[_oembed_time_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] => 1614488653
[_oembed_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] =>
[_oembed_time_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] => 1617027631
[_oembed_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] =>
[_oembed_time_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] => 1617027631
[_oembed_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] =>
[_oembed_time_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] => 1617372036
[_oembed_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] =>
[_oembed_time_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] => 1620639064
[_oembed_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] =>
[_oembed_time_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => 1620639064
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620639064
[_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] =>
[_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1620639064
[_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] =>
[_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1620639064
[_oembed_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] =>
[_oembed_time_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => 1621546855
[_oembed_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] =>
[_oembed_time_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => 1621942538
[_oembed_2219566d2e94e1f1eff5c358bdabbd2b] =>
[_oembed_time_2219566d2e94e1f1eff5c358bdabbd2b] => 1622919188
[_oembed_b675c1b788742b29dc58c127512404b4] =>
[_oembed_time_b675c1b788742b29dc58c127512404b4] => 1622919189
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1624184151
[_oembed_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] =>
[_oembed_time_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] => 1624619137
[_oembed_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] =>
[_oembed_time_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => 1625276130
[_oembed_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] =>
[_oembed_time_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => 1625276130
[_oembed_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] =>
[_oembed_time_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => 1626432226
[_oembed_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] =>
[_oembed_time_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => 1629869509
[_oembed_829536f38489f4562990bb0095425e77] =>
[_oembed_time_829536f38489f4562990bb0095425e77] => 1630926843
[_oembed_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] =>
[_oembed_time_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => 1630926843
[_oembed_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] =>
[_oembed_time_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => 1633891060
[_oembed_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] =>
[_oembed_time_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => 1634666957
[_oembed_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] =>
[_oembed_time_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => 1634666957
[_oembed_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] =>
[_oembed_time_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => 1634666957
[_oembed_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] =>
[_oembed_time_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => 1634666957
[_oembed_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => #Niagara Falls illuminated ?⚪️? into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence???? pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
— Valér Palkovits (@PalkovitsValer) October 23, 2021
[_oembed_time_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => 1635488184
[_oembed_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] =>
[_oembed_time_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] => 1635488185
[_oembed_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] =>
[_oembed_time_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => 1635844268
[_oembed_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] =>
[_oembed_time_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => 1635844268
[_oembed_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] =>
[_oembed_time_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => 1635844268
[_oembed_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] =>
[_oembed_time_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => 1636551329
[_oembed_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] =>
[_oembed_time_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] => 1637816447
[_oembed_68a89175f15defded2c15de8611a2259] =>
[_oembed_time_68a89175f15defded2c15de8611a2259] => 1637816447
[_oembed_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] =>
[_oembed_time_e0c15af444b9bd07541c69f05e057c38] => 1637816447
[_oembed_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] =>
[_oembed_time_7a35744ba78d5ce587cf35ebdc51ca12] => 1637816447
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639194770
[_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] =>
[_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1639465760
[_oembed_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] =>
[_oembed_time_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => 1643522732
[_oembed_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] =>
[_oembed_time_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => 1643522732
[_oembed_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] =>
[_oembed_time_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => 1643522733
[_oembed_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] =>
[_oembed_time_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => 1643522733
[_oembed_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] =>
[_oembed_time_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => 1644158088
[_oembed_3211def2664660cb488ced2e39727496] =>
[_oembed_time_3211def2664660cb488ced2e39727496] => 1646503161
[_oembed_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] =>
[_oembed_time_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => 1646503162
[_oembed_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] =>
[_oembed_time_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => 1646503162
[_oembed_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] =>
[_oembed_time_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => 1646503162
[_oembed_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] =>
[_oembed_time_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => 1646503162
[_oembed_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] =>
[_oembed_time_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => 1648483001
[_oembed_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] =>
[_oembed_time_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => 1648483001
[_oembed_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] =>
[_oembed_time_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => 1648483002
[_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] =>
[_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1657438299
[_oembed_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] =>
[_oembed_time_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => 1657438299
[_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] =>
[_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1660240210
[_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] =>
[_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1660240210
[_oembed_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] =>
[_oembed_time_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => 1661451857
[_oembed_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] =>
[_oembed_time_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => 1665483940
[_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] =>
[_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665483940
[_oembed_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] =>
[_oembed_time_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => 1665483941
[_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] =>
[_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1665483941
[_oembed_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] =>
[_oembed_time_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => 1667143357
[_oembed_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] =>
[_oembed_time_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => 1667143358
[_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] =>
[_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1667143358
[_oembed_9558f899db7415415043bea37228c269] =>
[_oembed_time_9558f899db7415415043bea37228c269] => 1668065270
[_oembed_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] =>
[_oembed_time_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => 1668065270
[_oembed_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] =>
[_oembed_time_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => 1668065270
[_oembed_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] =>
[_oembed_time_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => 1669490595
[_oembed_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] =>
[_oembed_time_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => 1669490595
[_oembed_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] =>
[_oembed_time_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] => 1670135263
[_oembed_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] =>
[_oembed_time_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => 1672765869
[_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] =>
[_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1672765869
[_oembed_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] =>
[_oembed_time_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => 1672765869
[_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] =>
[_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1672765870
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1678112730
[_oembed_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] =>
[_oembed_time_072ac4a93ab94093a5d754dc98ba5cd5] => 1678137040
[_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] =>
[_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1680086416
[_oembed_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] =>
[_oembed_time_b891921c7b9ebb91fabdd6b4662a6669] => 1680086416
[_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] =>
[_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1680348578
[_oembed_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] =>
[_oembed_time_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => 1685201946
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1685201947
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687608293
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687608293
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687608294
[_oembed_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] =>
[_oembed_time_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => 1689856547
[_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] =>
[_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691907860
[_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] =>
[_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1691907860
[_oembed_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] =>
[_oembed_time_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => 1693463632
[_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] =>
[_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1693463632
[_oembed_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] =>
[_oembed_time_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => 1693463633
[_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] =>
[_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1697304107
[_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] =>
[_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1697304107
[_oembed_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] =>
[_oembed_time_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => 1697304107
[_oembed_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] =>
[_oembed_time_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => 1699554652
[_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] =>
[_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701933263
[_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] =>
[_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701933263
[_oembed_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] =>
[_oembed_time_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => 1701933264
[_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] =>
[_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1709409086
[_oembed_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] =>
[_oembed_time_3c43049b88aff7bcd8203488dae12c6a] => 1709409086
[_oembed_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] =>
[_oembed_time_90711470c11e4ecd2dffbd13bb752e59] => 1712392866
[_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] =>
[_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1712392866
[_oembed_e291196520d024baea2febe79440edd9] =>
[_oembed_time_e291196520d024baea2febe79440edd9] => 1712392866
[_oembed_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] =>
[_oembed_time_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => 1712392867
[_oembed_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] =>
[_oembed_time_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => 1717185097
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717237349
[_oembed_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => {{unknown}}
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1717848365
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1717848365
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1717848366
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718809074
[_oembed_8ffffe3bac90ed0db7489caee2e537d7] => {{unknown}}
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719570988
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1720373713
[_oembed_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] =>
[_oembed_time_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] => 1720373713
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1720373713
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1720373713
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720373713
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1720373713
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1725692812
[_oembed_0c248caf532dc0c55bb66bb9479e6944] =>
[_oembed_time_0c248caf532dc0c55bb66bb9479e6944] => 1726848558
[_oembed_6434969e3cec14153049a0973858668d] =>
[_oembed_time_6434969e3cec14153049a0973858668d] => 1729189244
[_oembed_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] =>
[_oembed_time_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] => 1733559970
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1733559970
[_oembed_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] =>
[_oembed_time_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] => 1733907071
[_oembed_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] =>
[_oembed_time_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] => 1738399903
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1738832038
[_oembed_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] =>
[_oembed_time_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] => 1742979225
[_oembed_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] =>
[_oembed_time_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] => 1742979225
[_oembed_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] =>
[_oembed_time_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] => 1742979225
[_algolia_sync] => 831495943002
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1748520288
[_oembed_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
— Pablo O'Hana (@PabloOHana) May 5, 2025
[_oembed_time_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => 1748520288
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748702056
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748702056
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1748702056
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1752963109
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1752963109
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1752963110
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756307529
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1757585938
[_oembed_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] =>
[_oembed_time_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] => 1760623982
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1760623983
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761224360
[_oembed_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] =>
[_oembed_time_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] => 1761322209
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762423095
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1762423095
[_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
[_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1762423095
[_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] =>
[_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1762423095
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1762423096
[_oembed_e5d5ba6e4de73589799e19e6eb71d0d2] =>
[_oembed_time_e5d5ba6e4de73589799e19e6eb71d0d2] => 1764265940
[_oembed_af71ed68111c524dcd72ffdbadaa85d3] =>
[_oembed_time_af71ed68111c524dcd72ffdbadaa85d3] => 1770112481
[_oembed_089094b60b11ee49e0c87e2ffc43f788] =>
[_oembed_time_089094b60b11ee49e0c87e2ffc43f788] => 1772301472
[_oembed_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] =>
[_oembed_time_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] => 1773337998
[_oembed_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] =>
[_oembed_time_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] => 1773337998
[_oembed_648fb50b39cf36549f57c47596acf557] =>
[_oembed_time_648fb50b39cf36549f57c47596acf557] => 1773337998
[_oembed_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] =>
[_oembed_time_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] => 1773337998
[_oembed_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] =>
[_oembed_time_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] => 1776528953
[_oembed_b37eccefcf99463681dee036ab59a78a] =>
[_oembed_time_b37eccefcf99463681dee036ab59a78a] => 1777796943
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781853927
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1783784702
[_oembed_1ae13ce97d842e4777722b34e17d304e] =>
[_oembed_time_1ae13ce97d842e4777722b34e17d304e] => 1784273113
[_oembed_d870316b0ad7cf456444e428f7b46a3f] =>
[_oembed_time_d870316b0ad7cf456444e428f7b46a3f] => 1784741156
[_oembed_1ee088a88fc630e15d0533b88e741e8f] =>
[_oembed_time_1ee088a88fc630e15d0533b88e741e8f] => 1784741157
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 1469
[1] => 8764
[2] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => megemlékezés
[1] => nemzeti összetartozás napja
[2] => Trianon 100
)
)
[3] => Array
(
[id] => 17386
[content] =>
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kárpátalja-szerte rendezett csöndes koszorúzásokat a KMKSZ. Legutóbb Nagybégányban, az egy évvel ezelőtt felavatott Turul – emlékműnél került sor a megemlékezésre.
A rendezvény elején József Attila Nem, nem, soha című verse hangzott el, majd Gulácsy Géza elhelyezte az emlékműnél a tisztelet koszorúját. A KMKSZ alelnöke elmondta: idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a karantén miatt – bár szűk körben -, de méltóképpen emlékezett meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról.
[type] => post
[excerpt] => A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kárpátalja-szerte rendezett csöndes koszorúzásokat a KMKSZ. Legutóbb Nagybégányban, az egy évvel ezelőtt felavatott Turul - emlékműnél került sor a megemlékezésre.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591354680
[modified] => 1591347392
)
[title] => Koszorúzással emlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napjára Nagybégányban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17386&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17386
[uk] => 17612
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17389
[image] => Array
(
[id] => 17389
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi.jpg
[original_lng] => 150759
[original_w] => 1515
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gulacsi.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591426381:10
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591336548
[_thumbnail_id] => 17389
[_edit_last] => 10
[views_count] => 10881
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591343888
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591343888
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591343889
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591381885
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1591869240
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591869240
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594555240
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598026868
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598701352
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598701353
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620868714
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623713867
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639314545
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654785396
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1676983440
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686204914
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686204914
[_oembed_aa7c3f80abf498f396719db418c91357] =>
[_oembed_time_aa7c3f80abf498f396719db418c91357] => 1686204914
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1688129274
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718272536
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718272536
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718272537
[_oembed_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] =>
[_oembed_time_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] => 1718272537
[_oembed_2881c312019038e4c4888b2331934c6e] => {{unknown}}
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719675158
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719675159
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1719675159
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719675159
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1720257349
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1720257349
[_algolia_sync] => 831495929002
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748776355
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750538062
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750695958
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1751113049
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781708502
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1784295229
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
[4] => Array
(
[id] => 17383
[content] =>
A karantén alatt bevezetett korlátozó intézkedések miatt a kárpátaljai magyarság csendes megemlékezésekkel méltatja a Nemzeti Összetartozás Napját. Az Ungvári Járási Szürtében a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél tartott koszorúzást a KMKSZ.
Részlet hangzott el Babits Mihály Hazám című költeményéből, majd Dupka György Levelek című megzenésített verséből. A jelenlévők ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait. Balogh Lívia, a KMKSZ ungvári járási szervezetének elnöke elmondta: a helyi magyaroknak az összetartozás érzése adhat hitet a megmaradáshoz.
[type] => post
[excerpt] => Az Ungvári Járási Szürtében a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél tartott koszorúzást a KMKSZ.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591349760
[modified] => 1591436849
)
[title] => A KMKSZ Szürtében emlékezett a Nemzeti Összetartozás Napjára (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17383&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17383
[uk] => 17609
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17384
[image] => Array
(
[id] => 17384
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi.jpg
[original_lng] => 142885
[original_w] => 1514
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi.jpg
[width] => 1514
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi.jpg
[width] => 1514
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/livi.jpg
[width] => 1514
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591426049:10
[_thumbnail_id] => 17384
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591335740
[_edit_last] => 10
[views_count] => 8066
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591338967
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591338967
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591338967
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591338967
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591364666
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591364666
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591364666
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591468317
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592121670
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594584089
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1599202319
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1599299328
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600071487
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621162708
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623573033
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639165753
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1655404859
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677430670
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686309217
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686309218
[_oembed_aa7c3f80abf498f396719db418c91357] =>
[_oembed_time_aa7c3f80abf498f396719db418c91357] => 1686309218
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687701800
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718348494
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718348495
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718456035
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1719217505
[_oembed_7383a369d53b52a352e279ab8e7ecf52] => {{unknown}}
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719694537
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1720372023
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1720372023
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1721203744
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1721203744
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1721747863
[_algolia_sync] => 831495928002
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750663411
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750663411
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1750663411
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781255310
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1783528341
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
[5] => Array
(
[id] => 17291
[content] =>

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kisgyermekes és várandós édesanyáknak adott át a Katolikus Karitász babacsomagokat a vajdasági Muzslyán. Június 4-re 34 szórványban élő határon túli kismama kapja meg a segítséget jelentő adományt.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 12 kisgyermekes és várandós édesanyának adta át a Katolikus Karitász Babacsomagjait Écsy Gábor atya a segélyszervezet országos igazgatója és Dr. Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a délvidéki Muzslyán.
Kalapis Stojan atya, szalézi szerzetes, a muzslyai fiúkollégium megalapítója házigazdaként köszöntötte a kismamákat és a Karitász képviselőit, akiknek megköszönte több éves tevékenységét, amely során a Karitász orvosmissziós csoportja egészségügyi szűrővizsgálataival és adományaival is segítette már a helyieket.
Dr. Grezsa István a babacsomagok átadása előtt kifejezte, hogy „a jövőbe kell tekintenünk, és ez a babacsomag is a jövőt jelenti. Nemcsak a nyelv és a kultúra megőrzését kell szemünk előtt tartani, hanem elkötelezzük magunkat egy újabb sok évszázados kalandra, amelyben egyfelől egyik kezünket kinyújtjuk minden magyar felé Muzslyától Körösmezőig, másik kezünket pedig nyújtjuk a velünk élő tejtestvéreink felé hiszen a Kárpát-medence több nép közös hazája.”
A Babacsomagoknak kettős üzenete van, mondta el Écsy Gábor atya: „Az egyik gyakorlati hiszen olyan babaápolási eszközöket tartalmaz, amely a gyermekek megszületése után segítséget jelent. A másik pedig egy eszmei üzenet, amely kifejezi az anyaország törődését, szeretetünket és hálánkat is, hogy 100 év után ezen a területen magyarul beszélnek, hogy magyar gyermekek születnek.”
A történelmi Magyarország határvidékén, ahol még őrzik a magyar nyelvet összesen 34 édesanya kapja meg a Katolikus Karitász Babacsomagját a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. Az ajándékok a kárpátaljai Gyertyánligetre és Kőrösmezőre, az erdélyi Gyimesbükkre és a délvidéki Muzslyára jutnak el.
A Katolikus Karitász Orvosmissziója 2017-óta végez prevenciós orvosi szűréseket a Kárpát-medence legtávolabbi magyarok lakta vidékein is. A területek elszakításának századik évfordulóján a Katolikus Karitász azokon a történelmi Magyarország határvidékén található magyar közösségekben indítja el „Babacsomag akcióját”, ahol az Orvosmisszió az egészségügyi gondoskodást felvállalta. A Karitász Babacsomagot ajándékoz mindazoknak – függetlenül a szülők nemzetiségétől –, akik gyermeküket magyarnak kívánják nevelni.
A Babacsomag a várandós és a kisgyermekes kismamáknak az első egy-két hónapban segítséget jelent az újszülött ápolásában, gondozásában. (Egy hónapra elegendő pelenka, popsikenőcs, nedves popsitörlő, és fürdető kenőcs, lázmérő, fürdővíz hőmérő, textilpelenka, csecsemő ruházat, kézfertőtlenítő, „Édes kisbabám” és „Babaváró” könyvecske, melyek a várandós időszakban egészségügyi segítséget, információt adnak a mamának a gyermek ápolásához, fejlődésének nyomon követéséhez.)
A konkrét segítségen túl az üzenet jelképes is: ha a történelmi Magyarország határvidékén, az elszakítást követő egy évszázad múltán, a legszegényebb körülmények között is születnek magyar gyermekek, akkor kötelességünk a gyermekszületést segíteni, a gyermeket nevelő családokat támogatni.
A gyermek születése a jövőt jelenti, így jövője van a magyarságnak azokon a településeken is, melyek a történelmi Magyarország határvidékén helyezkednek el. Minden magyar gyermek fontos és támogatnunk kell minden magyar gyermeket nevelő családot, éljenek bármilyen távoli pontján a Kárpát-medencének.
Hazánk megcsonkításának 100. évfordulóján, a Kárpát-medence legtávolabbi pontjain, ahol még magyarul beszélnek, a Babacsomag kezdeményezéssel a Katolikus Karitász azt üzeni, hogy legfontosabb a gyermekszületés, az élet védelme és a magyar családok támogatása.
Ma még csak néhány településen adhatunk át ajándékot az édesanyáknak. Szeretnénk, ha az elcsatolt területeken minden gyermekét magyarnak nevelő szülő részesülhetne a Babacsomagban. Kérjük, támogassák kezdeményezésünket, hogy a családok érezhessék, az anyaországnak minden határon túli magyar gyermek fontos és egyetlen a magyarsághoz tartozó család sincs egyedül, bármely pontján él is a történelmi Magyarországnak.
Forrás: karitasz.hu
[type] => post
[excerpt] => A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kisgyermekes és várandós édesanyáknak adott át a Katolikus Karitász babacsomagokat a vajdasági Muzslyán. Június 4-re 34 szórványban élő határon túli kismama kapja meg a segítséget jelentő adományt.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1591293480
[modified] => 1591286965
)
[title] => Ajándékot osztott Kárpátalján, Erdélyben és Délvidéken a Katolikus Karitász
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17291&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17291
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 17293
[image] => Array
(
[id] => 17293
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18.jpg
[original_lng] => 153328
[original_w] => 800
[original_h] => 534
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/babacsomag-18.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591276884:4
[_thumbnail_id] => 17293
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4981
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591282687
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591282687
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591282687
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591282687
[_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] =>
[_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591282687
[_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] =>
[_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591282687
[_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] =>
[_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591282688
[_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] =>
[_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591282688
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591509086
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591509086
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592102492
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592469887
[_oembed_1a88b97b0c73947218f0fb7a1ec07369] =>
[_oembed_time_1a88b97b0c73947218f0fb7a1ec07369] => 1598446468
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598571076
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598571076
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598571076
[_oembed_ac08fd417d5a39cfb8512f2710d1e954] =>
[_oembed_time_ac08fd417d5a39cfb8512f2710d1e954] => 1605040869
[_oembed_82299ddb8826490725319420479b53df] =>
[_oembed_time_82299ddb8826490725319420479b53df] => 1608183067
[_oembed_10da159e0beb8b544121dba51f477ef9] =>
[_oembed_time_10da159e0beb8b544121dba51f477ef9] => 1609116722
[_oembed_b437bb43f79e451282fb218ca80ebbe6] =>
[_oembed_time_b437bb43f79e451282fb218ca80ebbe6] => 1609955104
[_oembed_0de08157aed3c3111de20f43698087ba] =>
[_oembed_time_0de08157aed3c3111de20f43698087ba] => 1613810912
[_oembed_97c4d28da367e92a561973c09578169b] =>
[_oembed_time_97c4d28da367e92a561973c09578169b] => 1613835007
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621001205
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1624458763
[_oembed_447330cf0bcc4b3fb4f9652a11caf260] =>
[_oembed_time_447330cf0bcc4b3fb4f9652a11caf260] => 1636121432
[_oembed_650ec65c13580f05199a10a73fa707cb] =>
[_oembed_time_650ec65c13580f05199a10a73fa707cb] => 1639479580
[_oembed_1b591de0e0ded0af76a028645bc28cb7] =>
[_oembed_time_1b591de0e0ded0af76a028645bc28cb7] => 1639479581
[_oembed_70f2ffbbcc0295d800da3e2e97551bae] =>
[_oembed_time_70f2ffbbcc0295d800da3e2e97551bae] => 1640193668
[_oembed_b692aaacbf87cfc7f9418c280512f918] =>
[_oembed_time_b692aaacbf87cfc7f9418c280512f918] => 1640419946
[_oembed_e6f7c1eee6a03a10d171776d0cc7107d] =>
[_oembed_time_e6f7c1eee6a03a10d171776d0cc7107d] => 1640419947
[_oembed_66d3f4cc6745bb5bf376be84ab9265de] =>
[_oembed_time_66d3f4cc6745bb5bf376be84ab9265de] => 1640419947
[_oembed_4ac536791030c7043b7fc75ec6bbfb51] =>
[_oembed_time_4ac536791030c7043b7fc75ec6bbfb51] => 1640853616
[_oembed_d6ee9a857ef5900cd37800722694a7a0] =>
[_oembed_time_d6ee9a857ef5900cd37800722694a7a0] => 1649346545
[_oembed_2be519fc63eea76d61e9dfa367724a76] =>
[_oembed_time_2be519fc63eea76d61e9dfa367724a76] => 1649405782
[_oembed_ff5adeec59551b9b81b4dd8f71c0e6d4] =>
[_oembed_time_ff5adeec59551b9b81b4dd8f71c0e6d4] => 1650395264
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1655105854
[_oembed_4872c033db8dafaa147b9997fd5757a9] =>
[_oembed_time_4872c033db8dafaa147b9997fd5757a9] => 1655730858
[_oembed_f05def578ba724df45505994ee5b437a] =>
[_oembed_time_f05def578ba724df45505994ee5b437a] => 1660210234
[_oembed_66de7d2e61005d1fe57b50cb9c4f630c] =>
[_oembed_time_66de7d2e61005d1fe57b50cb9c4f630c] => 1670683181
[_oembed_50ff1ceb1be934a06d01ec5462575b8c] =>
[_oembed_time_50ff1ceb1be934a06d01ec5462575b8c] => 1671719057
[_oembed_3142c36df62142e2cee31d8e9d6fa28c] =>
[_oembed_time_3142c36df62142e2cee31d8e9d6fa28c] => 1671719057
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1680018901
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687863858
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687863858
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687863858
[_oembed_b80c80e2ad5c523e140c334e3f3192f9] =>
[_oembed_time_b80c80e2ad5c523e140c334e3f3192f9] => 1705082678
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718190412
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718277348
[_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] =>
[_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1719318240
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1719318240
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1719318240
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1719318240
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1720448718
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1720448718
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1720448718
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720448718
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1720448718
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1720448718
[_oembed_fd7ff0e74ebf83b8001f0ac81d3bc570] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831495904002
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748780622
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748780622
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1748780622
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1749745335
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750601703
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751179526
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756487790
[_oembed_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] =>
[_oembed_time_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] => 1765970704
[_oembed_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] =>
[_oembed_time_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] => 1766502824
[_oembed_02d92a39bdb546e9b835a5889445fcfc] =>
[_oembed_time_02d92a39bdb546e9b835a5889445fcfc] => 1766505704
[_oembed_53a1cd28ded52ab3db1914bd913f8d96] =>
[_oembed_time_53a1cd28ded52ab3db1914bd913f8d96] => 1766505704
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1782115830
[_oembed_3aeeba48ddab404a6ddd2c6d4ee2733d] =>
[_oembed_time_3aeeba48ddab404a6ddd2c6d4ee2733d] => 1783355780
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1784709333
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 592
[4] => 854
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Társadalom
[4] => vallás
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 611
[1] => 1032
[2] => 8764
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ajándék
[1] => Karitász
[2] => nemzeti összetartozás napja
)
)
[6] => Array
(
[id] => 17279
[content] =>
Az Összetartozás dalát osztotta meg Facebook-oldalán Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
A Hazám, hazám című dal és a videóklipje a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára készült.
A Hazám, hazám arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk.
(origo.hu)
[type] => post
[excerpt] => Az Összetartozás dalát osztotta meg Facebook-oldalán Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1591280674
[modified] => 1591285232
)
[title] => Orbán Viktor megosztotta az összetartozás dalát (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17279&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17279
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 17285
[image] => Array
(
[id] => 17285
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal.jpg
[original_lng] => 211478
[original_w] => 1044
[original_h] => 544
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal-1024x534.jpg
[width] => 1024
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal.jpg
[width] => 1044
[height] => 544
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal.jpg
[width] => 1044
[height] => 544
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/hazam-dal.jpg
[width] => 1044
[height] => 544
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591274433:10
[_oembed_fb845c879e148872a36b1f8280e15cc4] => {{unknown}}
[views_count] => 4913
[_thumbnail_id] => 17285
[_edit_last] => 10
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591269875
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591269876
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591269876
[_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] =>
[_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591269876
[_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] =>
[_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591269876
[_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] =>
[_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591269876
[_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] =>
[_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591269876
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591274432
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591429213
[_oembed_0bbcb506c6198bbab7d301880f53298a] =>
[_oembed_time_0bbcb506c6198bbab7d301880f53298a] => 1592018835
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592093627
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592517770
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598448860
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598481335
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600300873
[_oembed_86e430e44cb82504d1e534c333d2973e] => Kormányülés után. Döntések // Government meeting finished. Decisions.Kormányülés után. Döntések // Government meeting finished. Decisions.
Опубліковано Orbán Viktor Середа, 16 вересня 2020 р.
[_oembed_time_86e430e44cb82504d1e534c333d2973e] => 1600837218
[_oembed_1ebe690c527aa5114cd9adea6b903ee4] => Március 15. Az egyik nemzedék helytállása és hősiessége adja az erőt a következő nemzedéknek // March 15. The perseverance and heroism of a generation gives strength to the upcoming generationMárcius 15. Az egyik nemzedék helytállása és hősiessége adja az erőt a következő nemzedéknek // March 15. The perseverance and heroism of a generation gives strength to the upcoming generation
Posted by Orbán Viktor on Sunday, March 14, 2021
[_oembed_time_1ebe690c527aa5114cd9adea6b903ee4] => 1616316931
[_oembed_da75740e6439553bcaf26f55b646e7a1] => COVID 2/147. 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgátatások! // 2.5 million Hungarians vaccinated. Shops and services can reopen!COVID 2/147. 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások! // 2.5 million Hungarians vaccinated. Shops and services can reopen!
Posted by Orbán Viktor on Tuesday, April 6, 2021
[_oembed_time_da75740e6439553bcaf26f55b646e7a1] => 1618191113
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620994289
[_oembed_8b6430fff104b9b7579d1ee2aa02d0fd] => COVID 2/192. Legyőztük a harmadik hullámot // We have beaten the third wave!
Posted by Orbán Viktor on Thursday, May 20, 2021
[_oembed_time_8b6430fff104b9b7579d1ee2aa02d0fd] => 1621834318
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1626311210
[_oembed_998636340262e592f7ade4ede8b352ee] => Lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét // We will make it possible to get a third jabLehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét // We will make it possible to get a third jab
Posted by Orbán Viktor on Friday, July 16, 2021
[_oembed_time_998636340262e592f7ade4ede8b352ee] => 1627788921
[_oembed_0d9aeb1466dbfd92c3ce2e3eb9c54fee] => Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spacesKedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
Posted by Orbán Viktor on Saturday, May 22, 2021
[_oembed_time_0d9aeb1466dbfd92c3ce2e3eb9c54fee] => 1629233605
[_oembed_561d6f8ef772977a46f8ee5bc2d3e284] =>
[_oembed_time_561d6f8ef772977a46f8ee5bc2d3e284] => 1647688193
[_oembed_f17aa9acfdd76fd36a31c6af8de3d48d] =>
[_oembed_time_f17aa9acfdd76fd36a31c6af8de3d48d] => 1648450876
[_oembed_e9435fe0cff35a04f02102291e087174] =>
[_oembed_time_e9435fe0cff35a04f02102291e087174] => 1648450876
[_oembed_4400aee8a99bf74fab9bff3ef83c060c] =>
[_oembed_time_4400aee8a99bf74fab9bff3ef83c060c] => 1658782566
[_oembed_4d81ef7de430c60c5cf3299f9e593b95] =>
[_oembed_time_4d81ef7de430c60c5cf3299f9e593b95] => 1660244221
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1679839513
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686730044
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686730044
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687269191
[_oembed_4e27454af1c6fd1fc1603a4e9e1493b6] => {{unknown}}
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1720010539
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1720010539
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1720010539
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720010539
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1720010539
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1720010540
[_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] =>
[_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733403394
[_oembed_816d473f63a87360035cae73cf532d44] =>
[_oembed_time_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => 1735369616
[_algolia_sync] => 831495902002
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748923732
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748923732
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749384506
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749384507
[_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] =>
[_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1749384507
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749384507
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1750075421
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750266890
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750442990
[_oembed_6401d7c7f556321a1e2975fe397ad6a4] =>
[_oembed_time_6401d7c7f556321a1e2975fe397ad6a4] => 1772974496
[_oembed_7d3046eb649166dc9f823f0f552207d6] =>
[_oembed_time_7d3046eb649166dc9f823f0f552207d6] => 1775367057
[_oembed_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] =>
[_oembed_time_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] => 1775367058
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1782134615
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 1716
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Orbán Viktor
)
)
[7] => Array
(
[id] => 17239
[content] =>
Segítsd meg népedet, álld meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké! Ez a könyörgés olvasható a szürtei református templomkertben álló nemzeti összetartozás emlékművön. Megálmodója Braun László, történész.
A szürtiek eredetileg az I. világháború áldozatainak emlékére szerettek volna szobrot állítani, majd a nemzeti összetartozás emlékműve mellett döntöttek– meséli Braun László.
A szobor, felavatása óta a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt emlékhelye, amelynél minden év június 4-én felidézik népünk egyik sorsdöntő eseményét.
[type] => post
[excerpt] => Segítsd meg népedet, álld meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké! Ez a könyörgés olvasható a szürtei református templomkertben álló nemzeti összetartozás emlékművön.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591270560
[modified] => 1591267714
)
[title] => A nemzeti összetartozás emlékműve Szürtében (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17239&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17239
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17241
[image] => Array
(
[id] => 17241
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg
[original_lng] => 128506
[original_w] => 1522
[original_h] => 856
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg
[width] => 1522
[height] => 856
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591257896:10
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591256716
[_thumbnail_id] => 17241
[views_count] => 8884
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591259766
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591259767
[_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] =>
[_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591259767
[_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] =>
[_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591259767
[_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] =>
[_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591259768
[_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] =>
[_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591259768
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591281069
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592163471
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592253879
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594218689
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598416460
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598491937
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600333192
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621375332
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623862277
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639263590
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654724994
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677742183
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686598583
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686598583
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687252418
[_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] =>
[_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1719171669
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1719171669
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1719171669
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1719171669
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1719171670
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1719171670
[_oembed_e6286db5dddf1e0963bec4ee02fc174c] => {{unknown}}
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719837459
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1719837459
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719837459
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1720035658
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1720035658
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720521356
[_algolia_sync] => 831495891002
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1749107858
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749556002
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749556002
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1751540635
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1751545674
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1752182231
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781795905
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1784622459
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 31
[2] => 592
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kárpátalja
[2] => Társadalom
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
[8] => Array
(
[id] => 17228
[content] =>
A karantén miatti korlátozó intézkedések idején a kárpátaljai magyarság csendes megemlékezésekkel méltatja a Nemzeti Összetartozás Napját. Nagypaládon az I. világháború áldozatainak emlékoszlopánál megtartott emlékünnepségen részt vett Barta József, a KMKSZ alelnöke, valamint Beke Mihály András, Magyarország beregszászi konzulátusának konzulja.
[type] => post
[excerpt] => Csendes megemlékezésekkel méltatja a Nemzeti Összetartozás Napját a kárpátaljai magyarság. Nagypaládon az I. világháború áldozatainak emlékoszlopánál megtartott emlékünnepségen részt vett Barta József, a KMKSZ alelnöke, valamint Beke Mihály András...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591268040
[modified] => 1591266128
)
[title] => Megemlékezés Nagypaládon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17228&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17228
[uk] => 17271
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17229
[image] => Array
(
[id] => 17229
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg
[original_lng] => 176186
[original_w] => 1508
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591265888:10
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591253492
[_thumbnail_id] => 17229
[_edit_last] => 10
[views_count] => 10858
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591257263
[_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] =>
[_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591257264
[_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] =>
[_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591257264
[_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] =>
[_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591257264
[_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] =>
[_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591257264
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591331472
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591331472
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591422577
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591422577
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591422578
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591422578
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591976215
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592069508
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594633803
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598447572
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598702512
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600020040
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620839456
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623831055
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639214334
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654369534
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677444002
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687092738
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687092738
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687196208
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1716990313
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718367820
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718367820
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718371813
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1718371813
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718371813
[_oembed_e550cd51d2847fe5a263e4c43f2363c8] => {{unknown}}
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719816893
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1719816893
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719816893
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719816893
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1719816893
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719816893
[_algolia_sync] => 831495888002
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748946525
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748946525
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1752126517
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1752126517
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1752126517
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781626677
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1784270700
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 11
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kiemelt téma
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
[9] => Array
(
[id] => 17224
[content] =>
Kárpátalján is az „Összetartozásunk tüzével” készülnek a Nemzeti Összetartozás napjára. A Kárpátaljai Magyar Cserkésszövetség a világ magyar cserkésszövetségeivel karöltve, a világban élő valamennyi magyart arra buzdítja, hogy a június negyedikék gyújtsanak egy-egy tüzet vagy gyertyát.
A rendezvényhez a gyujtsukmeg.ma weboldalon lehet csatlakozni. A kezdeményezéshez eddig közel négyezer tűzgyújtóhellyel csatlakoztak több mint 50 országból.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Cserkésszövetség a világ magyar cserkésszövetségeivel karöltve, a világban élő valamennyi magyart arra buzdítja, hogy a június negyedikék gyújtsanak egy-egy tüzet vagy gyertyát.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1591263180
[modified] => 1591262380
)
[title] => Összetartozásunk tüze (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17224&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17224
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 17225
[image] => Array
(
[id] => 17225
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg
[original_lng] => 126818
[original_w] => 1511
[original_h] => 850
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg
[width] => 1511
[height] => 850
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg
[width] => 1511
[height] => 850
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg
[width] => 1511
[height] => 850
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1591251581:10
[_thumbnail_id] => 17225
[_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] =>
[_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591251580
[_edit_last] => 10
[views_count] => 8359
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] =>
[_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591252387
[_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] =>
[_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591259469
[_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] =>
[_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591259469
[_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] =>
[_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591259469
[_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] =>
[_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591262282
[_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.
[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591277946
[_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] =>
[_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591277946
[_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] =>
[_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591277946
[_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] =>
[_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591375450
[_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.
[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591375450
[_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] =>
[_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591375451
[_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] =>
[_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591375451
[_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] =>
[_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591727508
[_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] =>
[_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1591967418
[_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] =>
[_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594660905
[_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] =>
[_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598084875
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598750591
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598973392
[_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] =>
[_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621620594
[_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] =>
[_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1624072714
[_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] =>
[_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639251900
[_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] =>
[_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654626140
[_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] =>
[_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677413130
[_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] =>
[_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687256412
[_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] =>
[_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687256412
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687256412
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718305898
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1718305898
[_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] =>
[_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1718809203
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718809203
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1718809203
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718809204
[_oembed_4668a0e82ac6ebfb08d5aa8968363b8a] => {{unknown}}
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1719903590
[_oembed_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] =>
[_oembed_time_516b326c5b7bea844e7afc3e0bc86623] => 1719903590
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719903590
[_oembed_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] =>
[_oembed_time_145b9a68d1c4f5f868f4dfbacda4abc3] => 1719903590
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719903590
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1721198152
[_algolia_sync] => 831495887002
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1750075147
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750661519
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750661519
[_oembed_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] =>
[_oembed_time_633b9adabbd2a0c22c90b8114a225d4a] => 1781617846
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1783609951
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 11
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kiemelt téma
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 8764
[1] => 3065
)
[tags_name] => Array
(
[0] => nemzeti összetartozás napja
[1] => Trianon 100
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 100
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 8764
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 100
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 8764
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
nemzeti összetartozás napja (11 Oldal)