– Hosszú idő után ismét úgy gondoltuk, itt az ideje annak, hogy folytassuk a hagyományunkat, és a főkonzulátus aulájában egyfajta megjelenési lehetőséget biztosítsunk a kiváló kárpátaljai művészek számára – jegyezte meg az ünnepélyes megnyitón mondott köszöntőjében Kuti László, első beosztott konzul, és átadta a szót Buhajla József főkonzulnak.
– Valóban rendhagyó eseményen vagyunk jelen, egyrészt karantén ideje alatt még nem szerveztünk ilyet, ezért igyekszünk megfelelni a fogadóország karanténszabályainak: maszk viselése és szociális távolságtartás – mondta Buhajla József. – A karantén mindenki életét átszervezte, de úgy gondoltuk, hogy a folytatás nem lehet kérdés, mindenképp meg kell oldani, ahogyan eddig is tettük: hónapról hónapra bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk a különböző kárpátaljai művészek számára. A másik ok, amiért rendhagyó ez a kiállítás: eddig mindig egy művész mutatkozott be, vagy festő, vagy szobrász. Most viszont Szocska László szobrászművész és Tóth Róbert festőművész alkotásai közösen kerülnek bemutatásra – emelte ki a főkonzul, és kitért arra, hogy a művészek kifejezetten azt vallják, nem feliratozzák a műveiket. Így ezeket mindenki szabadon értelmezheti. De a diplomata bevallotta, ő egy picit csalt, és néhány esetben megnézte az alkotások címét, de nem árulta el.
Ezt követően Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) elnöke mutatta be a művészeket.
Szocska László szobrász 1994-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, valamint az Ukrajnai Nemzeti Művészeti Szövetség Kárpátaljai Egyesületének. 1990-es évek kezdetétől vesz részt kiállításokon és művésztelepeken. Pályája során sok mindennel foglalkozott, csak hosszú útkeresés után kezdett el fával dolgozni, autodidaktaként képezte magát. Az Ungváron született művész szobrait letisztult, könnyed, geometrikus formák jellemzik. Műveit Ukrajnán kívül láthatták már Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában, Varsóban, Münchenben, Brüsszelben, Hannoverben. Munkái időtlenek, és közel állnak a természethez. Szobrai szinte szállnak, repülnek, forognak a térben. Számára a munka folyamata egyfajta szakrális élmény, meditatív folyamat, amikor a kisebb részekből és az egymásra ható, valamint egymásra épülő fadarabokból valami elindul, és a szobor magát építve, a művészt, az alkotói kezet használva csatornaként, megszületik.
Tóth Róbert 2007-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. A pillanat ereje, a napszak, az aktuális évszak és az előtte elterülő környezet hangulata az, ami arra készteti, hogy ecsetet fogjon. A természetben megfigyelt jelenségekre és azok dinamikájára válaszolva kerülnek a színei a vászonra. 1998-ban volt Ungváron az első kiállítása, azóta műveit láthatták már Kijevben és Magyarországon több helyszínen, közte Budapesten, Baján, Kalocsán. Posztimpresszionista stílusát, merész színhasználatát, a kárpátaljai tájak hangulatát, a pillanatot visszaadó kompozíciói magukért beszélnek.
– Első ránézésre furcsa lehet a két alkotó egymás mellett, hiszen a szobrász és a festő különböző alkotói nyelven szólal meg, és eltérő formát talál gondolatai átadására – jegyezte meg Kulin Ágnes. – Ami közös bennük, az az, hogy mindkettőjükre nagyon erősen hatnak a természeti erők és jelenségek. Ennek az alkotói útnak az iránya viszont változó: László a mélyben rejtett alapformákból indul ki és halad, s így építi fel munkáit, Róbert viszont a maga előtt látott tájat engedi be magába, és belső tájait festi meg. Tehát egy kívülről befelé és egy mélyből kifelé haladó gondolkodást és alkotói módot láthatunk. Mindketten a természet szavára figyelnek és a saját stílusuknak megfelelően válaszolnak arra – mondta a RIT elnöke. Majd minden jelenlévőt arra buzdított, hogy tekintsék meg a cím nélkül kiállított alkotásokat és beszélgessenek azokról.
Végezetül a két alkotó köszönetet mondott a lehetőségért, és röviden szólt az alkotói folyamat rejtélyeiről.
Idén online kerül megrendezésre az Irodalom Éjszakája június 24. és 26. között. Huszonhárom ország huszonhárom szerzőjének művei kelnek életre az Örkény István Színház színművészei és meghívott vendégművészek tolmácsolásában.
A résztvevő országok – Ausztria, Belgium (Vallónia-Brüsszel), Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Izrael, Japán, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia és Törökország – egy-egy szerzőjének műveiből színészek olvasnak fel részleteket, hagyományosan az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő vagy kevéssé ismert, különleges helyszíneken.
Idén az Örkény Színház ismert és titkos szegleteiben rögzített felvételeket láthatnak az érdeklődők a Facebookon és az esemény weboldalán – közölték a szervezők az MTI-vel, hozzátéve, hogy az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak, a titkok.
„Az olvasás több, mint időtöltés. Utazás, hiszen képzelőerőnket használva eljuthatunk bárhová, és egy barátság kezdete is, mert betekintést nyerhetünk az író gondolataiba, megismerhetjük azt a világot, amelyet ő teremtett és találkozhatunk azzal a történettel, amelyet fontosnak tartott annyira, hogy megosszon a közönséggel” – idézi a közlemény Karácsony Gergely főpolgármestert, a fővárosi és az erzsébetvárosi önkormányzat által támogatott idei esemény védnökét.
Az első Irodalom Éjszakáját 2006-ban Prágában rendezték, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum koordinálja a szervezést. A projekt fő szervezője az EUNIC Hungary, az európai uniós országok kulturális intézeteinek magyarországi hálózata, 2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú eseménynek.
Az Irodalom Éjszakáját Debrecenben szabadtéri helyszíneken tartják a DEkulT Utcák programsorozat részeként, a művek részleteit június 26. és 28. között a Csokonai Színház színművészei adják elő.
A viski származású fiatal művésznő, Brassói Jőrös Andrea szerint a legfontosabb a hivatás iránti elkötelezettség, fegyelmezettség, és minden körülmény között embernek maradni. Beszélgetésünk során megtudhatjuk, hogy az operaénekesek is énekelnek népzenét, és hogy milyen út vezet Kárpátaljáról a legnagyobb színpadig.
– Kárpátaljáról, az egykori koronavárosból, Viskről származol. Beszéljünk egy kicsit a gyermekkorodról. Hogyan jött a zene, az opera az életedbe?
– Már az első megszólalásom előtt énekeltem, ez volt a legelső emléke édesanyámnak, amikor néhány hónapos koromban ahelyett, hogy gügyögtem volna, én inkább dudorásztam. Soha nem volt számomra kérdés az, hogy zenével szeretnék foglalkozni, hogy ez lesz a hivatásom, és ez az, amihez talán igazán értek. Először zongorázni tanultam, természetesen végig énekeltem mellette a gyermekkoromat. Legelőször a népzenében értem el sikereket, és azt gondoltam, hogy ez a vonal lesz az, amit végig szeretnék vinni az életemben. Aztán debreceni tanulmányaim során éreztem azt, hogy nagy lehetőségek rejlenek az opera műfajában és a hangomban is, megkaptam minden támogatást a tanáraim részéről, ők buzdítottak arra, hogy érdemes lenne a hangomnak felmérni a lehetőségeit. Ez volt az, ami motivált, amiben aztán egyre több sikerem lett, persze rengeteg munkával, és így kerültem a klasszikus éneklés, az opera világába. Visszatekintve az elmúlt időszakra, sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljöhet az a nap is, amikor felállhatok a Magyar Állami Operaház színpadára. Nagyon várom, hiszen valójában a mostani szeptemberi évadtól vagyok igazán az operaház magánénekese.
– Ez azt jelenti, hogy komolyabb szerepet kaptál az Operaháznál?
– A márciusi előadásunk egy amerikai szerző, Jake Heggie operája, amely egy valós történetet dolgoz fel Ments meg, Uram! címmel. Ez az operaház keresztény évadának részeként került volna bemutatásra, amely most átkerült szeptemberre. A mű egy kortárs opera tele blues-os zenei elemekkel, melyben én egy meggyilkolt fiú édesanyját játszhatom, amely külön lelki nehézséget is okoz a számomra, hiszen egy ilyen jellegű szerep megformálása nagyon embert próbáló és szívfacsaró tud lenni. Nagyon szép és megtisztelő feladat. Szereposztás tekintetében ez egy középszerep. A következő évadban kaptam kisebb szerepeket is, illetve decemberben énekelni fogok a Britten Szentivánéji álom című operájában – ezzel diplomáztam a Zeneakadémián – Titánia szerepében, amely egy főszerep.
– Tehát hivatalosan szeptembertől a Magyar Állami Operaház magánénekese lettél.
– Ez így van, ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy szabadúszóként veszünk részt különböző produkciókban. Az operaház a magánénekeseit egy-egy szerepre, előadásra szerződteti. Mindez nagyon megtisztelő.
– A jelenlegi helyzet, azt gondolom, a művészeket különösen megviselte. Hogyan éli meg a karantén idejét egy művész?
– Valójában úgy, mint egy pofoncsapást. Az a munka, amelyet eddig természetes volt, hirtelen eltűnt az életéből. A bizonytalanság nehéz, hiszen azt sem lehet tudni biztosra, hogy mikor lehet folytatni a szakmát. Ezt követően mégis talpra kell állni, tervezni az elkövetkező időszakot.
– Hogyan zajlik a tervezés ebben a helyzetben? Vannak-e új előadások, fellépések, például ha csak az őszi évadot vesszük?
– Művészként a különböző előadások és koncertek előkészítése állandó munkafolyamat, ahogyan az is, hogy az ember szinten tartsa magát, fejlődjön, és ne engedje azt, hogy az eddig felépített munka és fejlődési folyamat megálljon. Az elmúlt két hónap és a mostani időszak is arról szól, hogy akár mesterrel együtt, vagy egyedül kell gyakorolni azokat a műveket, amelyeket a következő hónapok előadásai hozhatnak. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz az Magyar Állami Operaház felkérőjében szép feladatok várnak rám, amelyre minden egyes hónapot fel kell használni, hogy fel tudjak készülni. Bízom benne, hogy augusztus közepétől elindulnhat a munka. Rám legközelebb szeptemberben vár bemutató, amely a veszélyhelyzet miatt márciusban elmaradt, erre készülök most, illetve meghallgatásokra. Nem áll meg az élet, csak nehezebb egy picit megtalálni a motivációt akkor, amikor bizonytalan az új munka megkezdése, az előadások előkészítése.
– Bizonyára nem egyszerű út vezet Viskről a Magyar Állami Operaházig. Említetted, hogy a népi énekléssel kezdted, aztán jött egy fordulópont, amely végül az operaénekesi pályára vitt. Mennyire volt rögös az út idáig?
– A fordulópont a népi éneklés és a klasszikus éneklés között az volt, amikor Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában volt egy szakmai vizsgánk. Ott sikerült egy olyan emelkedett koncertélményt szerezni magamnak és a tanáraimnak is, amely egyszerűen megfordította bennem ezt a dolgot, és elkezdett egy belső motiváció megszületni, hogy milyen lehetnék a klasszikus ének területén. Azelőtt mindig volt bennem egy kettősség, hogy melyik az én utam: a klasszikus vagy a népi. S amit az ember nem tud megmagyarázni, azt úgy nevezném, hogy volt egy isteni sugallat, amely aztán átbillentette ezt a kettősséget az operaéneklés mérlegére. Ezt követően már egyértelművé vált számomra, hogy ez lesz az én utam. A szakközép után így kerültem a Debreceni Egyetem magánének–klasszikus ének szakára, amelyet sikeresen elvégeztem, ezt követően a budapesti Zeneakadémiára felvételiztem, ahol Pászthy Júlia tanárnő látta meg bennem a lehetőséget, és felvett az opera mesterszakra, melyet 2016-ban fejeztem be. Útmutatása meghatározó az énekesi pályámnak a létrejöttében, rengeteg segítséget kaptam tőle technikailag, emberileg, előadóművészileg, s persze ott volt Almási-Tóth András rendező tanárunk, akinek az osztályában jártunk, ő szintén próbálta kihozni belőlünk a legtöbbet színészileg. Valóban egy komplex előadóművésszé válás volt ez a budapesti zeneakadémiás két év. Ezt követően pedig a pedagógusi képzést is elvégeztem. Így jutottam a nagybetűs életbe, ahol következtek a meghallgatások, a koncertfelkérések a diploma-előadásom után.
– Viszonylag fiatal vagy ebben a műfajban, hiszen a nagy operaénekesek jóval idősebbek. De már így is volt néhány jó szerep, előadás. Mi az, amit szívesen eljátszanál az előtted álló évek során, és mi az, ami nagyon tetszett az eddigi szereposztások közül?
– Valóban a pályám elején járok még, de már eddig is nagyon szép és érdekes feladatok találtak rám akár az operavizsga során, vagy például tavaly volt egy főszerepem a debreceni Csokonai Színházban, ahol Rossini-operában, az Ory grófjában Adél grófnét énekelhettem. Itt tapasztaltam meg, hogy mit jelent az, amikor estéről estére egy ekkora szerepre készülve színpadra állhatok. Ez egy vígopera, amelyben az énekelni való rendkívül nehéz, és nagyon mozgalmas maga a játék is, amely külön nehezítette a megformálást. De nagyon élveztem, hiszen van egy nagyon vicces és egy drámai vonala is a személyiségnek. Szeretnék Verdi Traviatát, vagy egy Tatjanát énekelni a Csajkovszkij Anyeginjéből oroszul, esetleg Mimit a Puccini bohém életéből, de akár Verdi nagy szerepeket: a Verdi- és Puccini-vonal az, amely nagyon tetszik. Ami most várhat rám pályámnak ebben a szakaszában, az kortárs operák és a Mozart-operák női alakjai.
– Az elmúlt évek során sikerült nemzetközi vizeken is bemutatkoznod. Mesélnél erről?
– Olyan helyeken megfordultam már, amelyekről álmodni sem mertem volna. A legelső, ami eszembe jut, az Ausztrália, hiszen az volt a legtávolabbi utazásom. Csodálatos élmény volt: a magyar nagykövetségen adhattunk egy Bartók–Kodály-koncertet 1956-kapcsán Czébely Beáta zongoraművésszel, aki szintén viski származású. Vele jártunk aztán ugyanezzel a műsorral Tokióban is, amely szintén különleges élmény volt, hiszen egy hatalmas koncertteremben volt előadásunk. Hihetetlen, hogy a japánok hogy viszonyulnak a magyar kultúrához, és mennyire tisztelik és szeretik a magyar zenét: Kodályt, Bartókot, Lisztet. Taraszova Brigittával és Krisztinával Münchenben, Berlinben, Stuttgartban járhattunk, valamint Londonban volt egy nagyon megtisztelő felkérésünk, ahol egy ausztrál Bartók kutató kapott állami kitüntetést – ezen az eseményen is felléphettünk. Természetesen Budapesten is voltak nagyon szép felkérések. Különösen a Budapest Music Center felkérései, ahol számos kortárs koncert produkciókban vehettem részt. Ezek állandó részei a munkásságomnak. Jelenleg is készülök egy nagyobb kurzusra, amely Kurtág György és Eötvös Péter vezénylésével fog zajlani, s ahová a világ minden részéről érkeznek karmesterek.
– Bár már egyre inkább az opera vonzáskörében vagy, azért mégsem szakítottál a népi vonallal sem. Az elmúlt években voltak olyan fellépések, amikor a népzene is jelen volt.
– Valóban. A Hagyományok Háza vezetősége jól meglátta a lehetőséget abban, hogy mi lenne, ha ötvöznénk a népzene és a klasszikus zenei vonalat. Hiszen ez a két műfaj nagyon jól tud hatni egymásra. Megtisztelő volt számomra, amikor a Hagyományok Háza Kodály-műsorában énekelhettem: én például a cigányzenekari és népi zenekari kísérettel énekeltem el egy-egy népdalt, az énekes társam, Pál Eszter pedig zongorakísérettel énekelt. Azt tapasztaltuk, hogy nagy sikere volt az előadásnak.
– Sokan mondják, hogy a viskiekben a népművészet szeretete mind a mai napig erősen él. Mindez benned is ott ragadt valahol belül?
– Így van, ez abszolút bennem él. Sőt még ma is, ha nagyon figyelek a népi hangszínemet és éneklésmódomat mindig vissza tudom hozni. Nem is szeretek klasszikus hangon énekelni népi éneket. Azonban minél kevesebbszer próbálom ezt csinálni, mert teljesen más izmokat mozgat meg, amivel óvatosan kell bánni. De a népművészet nem tud, és nem is akarom, hogy eltűnjön. A mai napig visszajárok a péterfalvai népzene-, néptánctáborba, ahol egyrészt tanárként, másrészt résztvevőként vagyok jelen. Minden éven szeretném magamba szívni azt erőt, amely egész éven keresztül feltölt. Olyan értékeket lehet kapni azalatt az egy hét alatt, amit nem tud az ember nélkülözni, ám idén ezt sajnos meg kellett tanulnunk. Nagyon szívesen jövök tanítani, valamint a kóruséneklésben is részt venni, és kórushangképzést is tanítani. Évek óta klasszikus zenei koncertet is szervezünk, és próbáljuk a következő nemzedéket felkészíteni: sok népi énekes is jön, de sok olyan gyermek is, akik talán az én példámon is felbuzdulva szeretnének klasszikus zenét is tanulni.
– Mind a mai napig visszajársz Kárpátaljára. Mennyire tartod fontosnak a szülőföldet, azt hogy haza, Kárpátaljára is adj valamit?
– Trianon századik évfordulója környékén talán most érezzük igazán az elszakítottságot, amikor nem tudtunk hazajönni, hiszen a határt lezárták. Nagyon sokszor járok haza, és nagyon fontos nekem, hogy az itthoni légkört magamba szívjam, és a köteléket erősítsem a szülőföldemmel, az itthoniakkal. Szerencsém van, hogy a férjem, aki nem kárpátaljai származású, de ő is nagyon szívesen jön mindig. Úgy érzem, amellett, hogy az ember kiteljesíti a saját szakmai és magánéletét, amit a Jóisten rábízott, hazafelé is egy felelősséggel tartozik. Ezért is örülök annak, amikor a péterfalvai táborokban, vagy különböző alkalmakkor segíthetek az itthoniaknak. Számomra ez egy felelősség, a hazagondolás, az, hogy csak úgy tudunk megmaradni, hogyha mindazt az értéket, amelyet megtanultunk, azt át tudjuk adni itthon. S ebből adódóan minden éven igyekszem, hogyha lehetőségem nyílik rá, itthon, Visken is koncertezni akár az Év Embere rendezvényeken, vagy más felkéréseken.
– Visszatérve az operához. Ez olyan műfaj, amely nehezen szólít meg tömegeket. Hogyan lehet népszerűvé tenni a fiatalok, az emberek körében?
– Azt gondolom, hogy az operába olyan életigazságok vannak bele komponálva, amelyek mindenkor emberéhez szólnak. Ezek a művek örök érvényűek. Természetesen vannak olyan művek, amelyekkel sokkal jobban be lehet vonzani a közönséget, de megvan az a rétege is az embereknek, akik a drámai mondanivalón keresztül kapnak lelki többletet. Budapesten van egy kis társulatunk, az Opera Kompánia, akikkel próbálunk gimnáziumokban gyerekekhez eljuttatni vígoperákat magyar nyelven. Hiszen a legtöbb opera nem magyar nyelven íródott, emiatt nehéz a történet megértése. Igyekszünk mai eszközökkel eljuttatni a fiatalokhoz az operát. Eddig öt előadást sikerült játszani, mindenhonnan jó visszajelzéseket kaptunk, ami után a tanárok könnyebben tudták elvinni egy-egy operaelőadásra a gyerekeket. Valóban egy olyan műfajról beszélünk, amely nehezen tud eljutni az emberek szívéig, nagyon óvatosan kell azzal bánni, hogy mit hall először egy operába még nem járó ember, ezért a gyerekeket igyekszünk a befogadás felé terelni. Sok kortárs előadásban játszom. Ez is egy nagyon nehéz út, még azokat is nehéz befogadóvá tenni, akik szeretik az operát és eljönnek egy Puccini- vagy egy Verdi-operára. Ez misszió is egyben, azért is dolgozunk, hogy ezeket az újfajta műveket is megkedveltessük.
– Mi a fő alapértéke a munkásságodnak, a művészetednek?
– Talán onnan kezdeném, hogy érzem a felelősségtudatot saját tehetségemmel szemben, amit az Úristentől kaptam. Amit kaptam, azt próbálom annyira tökéletesíteni, és abban annyi munkát bele tenni, hogy méltó legyek arra, hogy én ezt az ajándékot hordozhassam. Ez az alapértékem. Mindezt próbálom komolyan véve, szorgalommal, bizalommal végezni. Számomra ez is nagyon fontos, hiszen ez egy farkasvilágban élünk, amiben élünk, így minden szakmában nagyon nehéz manapság marandót alkotni és embernek maradni. Nagyon szeretném úgy végigjárni az életet, hogy amellett, hogy – a tehetségemet kibontakoztatva, arra figyelve, hogy miben tudok fejlődni, sosem átgázolva vagy átlépve embereken – megmaradjak elsősorban embernek és után művésznek.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Videováltozat készült Tolcsvay László és Bródy János szerzőpáros Jöjj, Kedvesem című dalából magyarországi és határon túli színházak vezetői, színművészei közreműködésével. Az összetartozásról szóló költemény első hallásra szerelmes dalnak tűnik – mert az is. A határon túli, erdélyi koncertek során azonban a külhoni nemzettársak az énekből – annak refrénje miatt – az összetartozást hallották ki. A rövid, alig 4 perces költeményt így a határon túli közönség a rendszerváltozás előtti években az összetartozás dalává avatta, ami nem csoda, hisz a refrénje: „Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom, hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom. Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink.” A Fonográf Együttes minden határon túli koncertjén előadta ezt az éneket.
A mostani video-összeállítás előadói között van Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneművész, énekművész (Budapest), Éder Enikő színművésznő (Aradi Kamaraszínház), Wischer Johann színművész (aki egyben a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója), Homonnay Zsolt színművész, énekes (Budapest), Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművész, énekes (Budapest), Puskás Peti énekes, színész (Győr), Petneházy Attila színművész (Nyíregyháza), Dér Heni énekes (Csantavér, Vajdaság), Tóth Tibor színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Méhes Kati színművész, a Szatmárnémeti Harag György Társulat tagja, továbbá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány színjátszó csoportja, a Kolostori Kölyökszínház. Külön öröm számunkra, hogy szülőföldünket Tarpai Viktória beregszászi színművész, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja képviseli.
A videoklipet a készítők ajándéknak szánják a Kárpát-medence magyarjainak, a színházak munkatársainak és természetesen a legtágabb értelemben vett színházkedvelő közönségnek. Emellett a dal pozitív, bizakodást keltő gondolatai napjainkban, a járvány idején rendkívül aktuálisak.
Tarpai Viktória lapunknak elmondta: – Petneházy Attilától jött a felkérés, hogy vegyek részt ebben a produkcióban, amely tulajdonképpen kézfogás, ami most nem képileg vagy találkozásban jelenik meg, hanem egy dalon keresztül. Több határon túli alkotó, előadó is részt vesz ebben a kezdeményezésben. Nagyon örültem, hogy megkerestek, s megtisztelő volt számomra, hogy ebben a kézfogásban én is ott lehetek, legfőképpen azért, mert így Kárpátalja is helyet kapott benne. Sajnos nem egy boldog történelmi pillanatra való visszatekintés ez, mégis biztató momentum, hiszen ez a szerelmes dal, ha a sorok mögé nézünk, történelmi összefüggésben nagyon erőteljes jelentést hordoz. Egyfajta biztatást, hogy „lesznek még szép napjaink”, s hogy „hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.” Nehézségek vannak, voltak, lesznek, de hiszem, hogy voltunk, vagyunk, leszünk egymással és egymásért. És bár szomorúság tölti el az embert, sorjáznak a miértek, ha a trianoni döntésre gondolunk, mégis boldog pillanat az, amikor megfogjuk egymás kezét határon innen és túl. Ez mindenképpen erőt hordoz – zárta szavait a színművésznő.
Az Agrárminisztérium közlése szerint bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a klasszikus magyar szablyavívás, a szőregi rózsatő és a tiszavirágzás is, míg a Magyar Értéktár hét tétellel bővült.
A Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, csütörtökön született döntés értelmében ezentúl a gyűjteményt gazdagítja az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási ünnepe, a nemzeti összetartozás jelképe, a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely.
A bizottság a hungarikumok közé emelte – mint kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzeti értéket – a klasszikus magyar szablyavívás hagyományát, a magyar kardiskola alapját, de bekerült a gyűjteménybe a tiszavirágzás, egy egyedülálló természeti látványosság, a rövid életű kérészfaj látványos rajzása is.
A szőregi rózsatő egyedülálló minőséget képvisel
A közlemény idézi Nagy István agrárminisztert, aki a szőregi rózsatőt méltatva elmondta: a növény fagytűrő képessége, hosszan tartó virágzási periódusa és sziromlevelei színjátékának intenzitása miatt is egyedülálló minőséget képvisel, és méltán ismert és elismert exportcikke Magyarországnak.
A bizottság a Magyar Értéktárba vette a hajdúnánási szalmafeldolgozást mint tradicionális háziipari tevékenységet, az 1568-as vallásszabadság-törvényt, a Tavaszi emlékhadjáratot, az újfehértói fürtös meggyet, a beregi keresztszemes hímzést, az aracsi templomromot és az aracsi követ, a Kocs községben gyártott kocsit, illetve a balatonfüredi Anna-bált.
A közlemény idézi V. Németh Zsoltot is, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztost, aki a Magyar Értéktár új elemeit méltatva elmondta: a magyar járműkultúra egyik legjelentősebb felfedezése, a „kocsi kocsi”, egy olyan magyar eredetű megoldás, amely már 500 évvel ezelőtt is a közúti közlekedés kényelmét és gyorsaságát növelte.
Romos állapotában is fenséges látványt nyújt az aracsi templomrom
Az aracsi templomrom és az aracsi kő kapcsán kiemelte: a 12. században épült templom romos állapotában is fenséges látványt nyújt, és a bácskai magyarság jelképévé és nemzeti zarándokhelyévé vált.
V. Németh Zsolt a balatonfüredi Anna-bált méltatva hangsúlyozta: a minden évben az Anna-naphoz legközelebbi szombaton megrendezett bálok a 19. században az ország legelőkelőbb összejövetelei közé tartoztak. Az eseményen Magyarország legjelesebb művészei, politikusai, közéleti szereplői is részt vettek, de a mai napig kultúrtörténeti jelentőségű esemény.
A Hungarikumok Gyűjteménye jelenleg 75 értéket foglal magába, a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma pedig 175-re emelkedett.
Múlt héten, Radnóti Miklós születésnapján a Kárpát-medence különböző részein élő előadóktól hallhattunk gyönyörű versáradatot az egyik népszerű közösségi oldalon.
Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanárt Kárpátalján sem kell különösebben bemutatni, hiszen számos településen járt már barátjával, Hajvert Ákossal és Török Noémi népdalénekessel különböző verses összeállításokkal. S ő az, aki tavaly Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából gyalogos verszarándoklatra vállalkozott a tragikus sorsú költő és a többi ártatlanul elhurcolt bori munkaszolgálatos emlékére. 25 nap alatt 3 ország területén 850 kilométert tett meg, azaz az erőltetett menet útvonalát teljesítette Bortól Abdáig. Kezdeményezésére május 5-én Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről, Drávaszögből, Csehországból küldött versvideókkal emlékezhettünk meg a 111 esztendeje született költőről.
„A mai napon barátaimmal, előadótársaimmal, ismerőseimmel a költő verseiből összeállított versvideókkal szeretnénk emlékezni a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjára” – írta bejegyzésében az ötletgazda. Az első videó Kunszentmártonból érkezett, Dezső Dóra részletet mondott el a Naplóból. Őszinte, megrendítő vallomás identitásról, gyökerekről, önmeghatározásról, törvényekről. Majd Kunszentmiklóson Péter egykori magyartanára, Bődi Szabolcs olvasott fel a Naplóból részleteket. „A tanár úr volt az, aki gyerekként kezembe nyomta a bori noteszt, mintegy útlevélként, a 25 évvel későbbi Bortól Abdáig tartó verszarándoklatomhoz. El is kísért Szabolcs tavaly Bortól Belgrádig. Ha ő nincs, nem járom végig az utat…” – meséli Péter.
Ezután igazi versözön zúdult ránk a közösségi oldalon. A fellépők között volt a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, Virág György, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetség elnöke, Fekete Irén, a horvátországi Drávaszögből, Csúzáról a Vörösmarty Általános Iskola tanulója, Fica Lili, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője, Spier Tünde, aki egyébként matematika szakos tanár és a tanintézmény diákja, Tóthpál Eszter, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója, Józan Erzsébet és a líceum tanulója, Baciu Noémi, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének szavalója, Kőműves Csenge, Tamás Melánia Korondról, Perdy Fazakas Brigitte Budapestről, Nagy Gábor Felvidékről, Gyulai Zsuzsanna Pákozdról, Micsinai Dominik Nagykanizsáról, Horváth Bendegúz Letenyéről és a Rixer házaspár Abdáról. Majd egy kevésbé ismert vers, A Duna partján következett Borsó Ákos gútai Radnóti-díjas versmondó, a Boráros Imre Színház és a Kis-Duna Menti Rockszínház oszlopos tagjának tolmácsolásában.
Kárpátaljáról is érkeztek Radnóti-versek. Elsőként Tiszasalamonból Palkó Katalint hallhattuk, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának tagja, a Tiszasalamoni Általános Iskola magyartanára, s évtizedek óta sokat tesz a magyar kultúráért Kárpátalján. Előadásában a Mint a bika című vers hangzott el.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője tolmácsolásában Radnóti Miklós Töredék című verse hangzott el.
„Tóth Péter versvándorral idestova 10 éve ismerjük egymást. Elkötelezett a versmondás mint hungarikum terjesztésében. Különböző műsoraival fáradhatatlanul járja a Kárpát-medencét. S ha valaki ilyen hiteles képviselője szakmájának, megérdemli, hogy mellé álljunk – emelte ki Balogh Lívia. – Főleg, ha egy ilyen nemes feladatban jeleskedik. S bár rég nem szavaltam verset, de elfogadtam a felkérést. A hangszínem miatt mindig is a mély tartalmú, komoly versek álltak hozzám közelebb. Így viszonylag gyorsan sikerült közösen választani. Nagyon jól sikerült a nap. Kiváló versmondók mellett szólalhatott meg a Töredék. S a lényeg, hogy megmozgatta a Kárpát-medencét! Mi így emlékeztünk Radnótira” – zárta gondolatait az elnök asszony.
Majd újra egy kevésbé ismert Radnóti-vers, az Együgyű dal a feleségről következett Kacsur Andrástól, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójától.
Radnóti Miklós egyik legszebb szerelmes versét, Levél a hitveshez Gál Natáliától, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (korábban: Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) művésznőjétől hallhattuk.
A szervezők kortárs költőket is felkértek a részvételre. Egyikük Lőrincz P. Gabriella volt Beregszászból. A Szerelmi ciklus záróversét, a Szakítottunk címűt adta elő.
A program felvezetőjében ígérteknek megfelelően nemcsak magyar nyelven hangzottak el Radnóti-versek. Horvát, szerb és cseh nyelven is hallhattuk a költő alkotásait. Mindez Pongó Gábor, az Újvidéki Színház színművésze, Sekso Ana, a Zágrábi Egyetem Hungarológia Tanszékének tanára és Rónai Katalin prágai szerkesztő közreműködésének köszönhetően vált valóra, akinek a segítségével cseh nyelvre fordították a Szerelmi ciklust. A prágai magyarok, köztük Rónai Katalin szívükön viselik a költő csehországi emlékét: a textilipari szakközépiskola falán, ahova Radnóti járt, kétnyelvű emléktábla emlékezteti a diákokat egykori társukra.
Közben peregtek az egész napos versáradat sorai az online verstérben: megszólalt Habodász István színművész, a szentendrei Jánosi Márton Radnóti-díjas versmondó, Baráth Hajnal Anna, a Pro Urbe díjas Mécsvirág Együttes énekesnője, Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház művésze, Kontra Ferenc József Attila-díjas költő, az óbecsei, jelenleg Szegeden tanuló Péter Lea és mások. Sőt, Abda község polgármestere, Szabó Zsolt egy megrázó helyszínről, Abdáról, az emlékhelyről jelentkezett be.
A Radnóti-nap utolsó versét Hajvert Ákos adta elő, aki a program technikai lebonyolításában segített. „A Levél a hitveshez többször elhangzott ugyan, de mégis ezt a verset kértem Ákostól, és ezt választottam záróversként. Miért? Radnóti Miklós élni akarásáról, küzdeni tudásáról, az újrakezdés utáni vágyáról példát vehetünk mi is ezekben a nehéz időkben. Kell, hogy legyen mindig előre! Kell, hogy legyen hitünk abban, hogy a holnap szebb napot hoz!” – hangsúlyozta Péter, s végül köszönetet mondott az előadótársaknak szerte a Kárpát-medencéből és a közönségnek, hogy szárnyaikra vették Radnóti Miklóst. Vagy ő vett bennünket a szárnyaira?
Végül egy meglepetés-összeállítás következett, amelyben egy-egy sort mondott el a számos résztvevő. A Nem tudhatom c. vers ilyen feldolgozása szívbemarkoló, amikor egymástól elzárva, korlátok közt vagyunk kénytelenek élni. Különösen a vers utolsó sora volt megható, ahogy Tóth Péter Lóránt és felesége pár hetes kisfiukkal a karjukon mondják „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg!”
Azok a verskedvelők, akik kitartottak vagy időről időre belepillantottak a közösségi oldalon zajló versmaratonba, a magyar irodalom gyöngyszemeit hallhatták, amelyben benne van az egész Kárpát-medence lelke. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek az emlékezésnek! Ha bárki kedvet kapott, Tóth Péter Lóránt oldalán vagy a Radnóti nyomában Facebook-oldalon szemezgethet.
Egyszer talán majd mégis vége lesz...ennek az egész őrületnek, ennek a háborúnak, amely az egész világot sújtja. Az aljas, láthatatlan ellenség inváziójának, amely csak Olaszországban mára közel tizennégyezer ember haláláért felelős. Olasz barátom, Cristiano Cardin , aki azon kívül, hogy a legfontosabb beszállítónk - feleségével együtt a Castello Errante amatőr színésztársulatnak is tagja. A tavaszra tervezett előadásaik elmaradnak, a céget is időszakosan bezárták. Kényszerű otthonlétükben azonban a társulat nem vesztette el a reményt, de az élet és a művészet iránti szeretetét sem, így amikor megkértem, hogy Reményik Sándor gyönyörű és aktuális versét mondják el magyarul - azonnal igent mondtak. Köszönöm nekik és köszönöm testvéremnek, Szilárd Szilágyi-nak, hogy a videót megszerkesztette.Egyszer talán majd mégis vége lesz. Vigyázzatok egymásra!
Online kiállítással, verspályázattal, táncelőadással, társulati versmondással jelentkeznek a kulturális intézmények a koronavírus-járvány idején.
Több kulturális intézmény is újabb, online is elérhető tartalmakat tesz közzé. A Jászberényi Városi Könyvtár versíró pályázatot hirdetett két kategóriában a járvány miatt elmaradt költészet napi programok pótlására. Az én Jászságom címmel meghirdetett kategóriában a jászsághoz kapcsolódó, A könyv örök! témában pedig olvasással, a könyvek és könyvtár világával kapcsolatos verseket várnak a szervezők.
A pályázatot három korcsoportban írták ki, alsó és felső tagozatos, valamint felnőtt- (középiskolástól) kategóriában nevezhetnek a versírók. A pályázatokat augusztus huszonötödikéig lehet elküldeni. A díjátadót az Őszi Könyvtári Napok rendezvénysorozatának keretében tervezik megtartani.
A Szolnoki Művésztelep weboldalán megtekinthető kiállítássorozatot indított alkotói munkáiból. Az első kamarakiállítás a nemrég Munkácsy-díjban részesült Fazekas Magdolna festőművész munkáit mutatja be. A művésztelep portálján és közösségi oldalán emellett egy olyan, különleges sorozat is indult, amely az alkotók műtermeibe és az ott zajló munkába enged bepillantást.
A debreceni Csokonai Színház csatlakozott a társulati versmondás-kihíváshoz, a feladatra a Miskolci Nemzeti Színház kérte fel a teátrumot. A debreceni színháznak Szabó T. Anna Az ég zsoltára című versére esett a választása. A debreceni társulat úgy döntött, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat kéri fel versmondásra. A társulati versmondás-kihívást Radnóti Nem tudhatom című versével a Jászai Mari Színház indította annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány következtében munkájukat és jövedelmüket vesztett színházi dolgozókra, továbbá, hogy olyan szervezetek, intézmények, színházak adománygyűjtő tevékenységét népszerűsítsék, amelyek kifejezetten az érintett színházi dolgozók megsegítését tűzték ki célul.
A miskolci és a debreceni színház megállapodása alapján a miskolciak a debreceniek Kardoss Géza Alapítványa számára gyűjtenek, a Csokonai Színház pedig a miskolciak Hódolván Tháliának Használunk a Hazának alapítványa számára gyűjtenek.
A koronavírus-járvány miatt különleges online műsorral készül vasárnap, a Tánc világnapja alkalmából az Alba Regia Táncegyüttes. Az együttes vasárnapra új gálaműsorral készült volna, azonban le kellett mondani a Vörösmarty Színházba tervezett előadásokat. Majoros Róbert művészeti vezető egy csokorba szedte a korábbi évek nagysikerű koreográfiáit és közönségkedvenc számait. Az így létrejött előadást az Alba Regia Táncegyüttes közösségi oldalán vetítik le vasárnap, 19 órakor.
Negyvennegyedik nap. Fokozatosan, szigorú szabályok mellett újraindítjuk Magyarországot // Day forty-four. We will restart Hungary gradually, under strict rules
Опубліковано Orbán Viktor Пʼятниця, 24 квітня 2020 р.
Negyvenkilencedik nap. A védekezés új szakaszba lép: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet Magyarországon // Day forty-nine. We are entering a new phase of defense: gradually and under strict rules, we can restart life in Hungary
Опубліковано Orbán Viktor Середа, 29 квітня 2020 р.
Karanténnapló - 17. nap, 4. részMegérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre. Most a magyar szakembereken a sor, kezdődhet a tanulmányozás a lehető legmegalapozottabb döntés érdekében.
Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
A Legényesezz otthon elnevezésű kihívás, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes hívott életre a koronavírus-karantén idején, rohamosan terjed a közösségi oldalakon. A néptáncosokat megmozgató kihíváshoz nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarok csatlakoztak, hanem Japánból, Kínából, Dél- és Észak-Amerikából is többen bekapcsolódtak.
Az egy hete útjára indított kihívást először Sánta Gergely, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa töltötte fel közösségi oldalára arra buzdítván mindenkit, hogy maradjon otthon és táncoljon legényest. A kezdeményezéshez néhány nap alatt – több európai országon kívül – a világ számos pontjáról csatlakoztak, többek között Paraguayból, Brazíliából, Kanadából, Amerikából, Japánból és Kínából. A kihívásban mindenkinek három másik személyt kell megneveznie, aki folytatja a kört.
A táncosok mozgalmán felbuzdulva a népzenészek is útjára indították a Maradj otthon és muzsikálj legényest kihívásukat. A kárpátaljai származású ismert és elismert prímás, Pál István Szalonna alighogy eleget tett a Legényesezz otthon kihívásnak, pár perc múlva már hegedűvel a kezében muzsikálta el a legényest. A kihívásokba több kárpátaljai néptáncos és népzenész is csatlakozott, többek között a Sodró együttes, a BorzsaVári népi zenekar, a Csipkés együttes, Cifra Banda muzsikusai, valamint a Kárpátalja Néptáncegyüttes táncosainak is láthatóak feltöltött videói a közösségi oldalon.
Pál Eszter, a Magyar Állami Népi Együttes szólistája pedig, hogy a népi énekesek se unatkozzanak, útjára indította a Maradj otthon és énekelj kihívást. Közben több új néptáncos kihívás is előkerült. Mivel a néptáncos lányok sem akartak kimaradni, így elindult a Maradj otthon és karikázz. Majd a családok is összefogtak, volt aki arra buzdította a néptáncosokat, hogy családtagjaival táncoljon egy-egy számára kedves „tájegységet”, illetve jött az Apa és lánya, az Anya és fia kihívás, illetve számtalan más formáció. A napok óta tartó népművészetet is népszerűsítő kihívásmozgalom egyben arra kér mindenkit, hogy a járvány ideje alatt mindenképpen maradjon otthon!
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kulturális titkára, Molnár László Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Beregszászban március 13-án.
Az 1984. szeptember 9-én Benében született fiatal, lendületes szervező általános iskoláit Benében és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban végezte, majd Fehérgyarmaton a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakgimnáziumban érettségizett, ezt követően a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete beregszászi kihelyezett tagozatának gazdálkodás szakán diplomázott. Interjúnkban Molnár Lászlót kitüntetése kapcsán faggattuk.
– A közgazdaság és a kulturális szervezés nem ugyanaz a tevékenység. Hogyan került kapcsolatba a szervezői tevékenységgel?
– Érettségi után felvételt nyertem a Debreceni Egyetemre, de szűkös anyagi lehetőségeink miatt inkább a nyíregyházi főiskola kihelyezett tagozatát választottam Beregszászban. Az igazság az, hogy a szakmámban nem dolgoztam egy napot sem. Már a főiskola befejezése előtt kapcsolatba kerültem a turizmussal. A Verecke Utazási Irodánál kezdtem dolgozni mint irodavezető – így kezdődött el a programszervezés az életemben. Emellett tizenegy évig idegenvezetéssel is foglalkoztam. Közben az idegenvezetői tanfolyamot is elvégeztem, és nagyon szeretettem megismertetni a vendégekkel Kárpátalja nevezetességeit.
– Ha jól tudom, olyan családban nőtt fel, amelyben a pedagógia mellett jelen volt a szervezői tevékenység is.
– Tanári családból származom. A nagyszüleim, a szüleim, sőt a feleségem és az öcsém is tanárok. Szüleim nagyon szerették volna, hogy én is tanár legyek, azonban engem ez a szakma nem vonzott. A szervezést – mondhatnám úgy is – édesapámtól örököltem, ő 2001-től Benében a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. Nagyon sok rendezvényt szerveztünk együtt, minden év június 4-én megemlékeztünk Trianonról, méltattuk az anyák napját, augusztus 20-án hagyományosan nagyobb rendezvényt tartottunk. Mindezeket kezdetben édesapám egyedül szervezte, majd ahogy nőttünk, előbb csak én csatlakoztam a szervezői tevékenységhez, később öcsém is.
– Mikor jött el az a pont az életében, amikor a turisztikát a szervezői munka kezdte felváltani?
– A véletlennek köszönhető, hogy kulturális szervezőként kezdtem dolgozni a KMKSZ-nél. Hiszen én a turisztikai munkát nagyon szerettem. Abban az időben alakítottuk meg a Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetséget, amelynek alelnöke lettem. Nagyon sok faluba vittünk vendégeket. De sajnos 2014-től, az országban kialakult háborús helyzet miatt a turisták már nem nagyon jöttek Kárpátaljára, így az én munkám is megszűnőben volt. Hiába volt munkahelyem, nem volt kinek szállást foglalni és idegenvezetni. Ezekben az időkben kerestek a KMKSZ-nél kulturális titkárt. Egy ismerősöm ajánlotta a jelentkezési lehetőséget, mivel én már azelőtt is szerveztem programokat. Korábban, 21 éves koromtól 9 évig falusi képviselő voltam. 2010-ben én alapítottam meg a Benei Polgárőrszövetséget, ezeknek a munkáknak köszönhetően már volt szervezői tapasztalatom. S végül én lettem az a szerencsés, akit erre a posztra kiválasztottak. Ettől kezdve az időm 80 százalékát azzal töltöm, hogy különböző programokat szervezek.
– Pontosan mi a feladata kulturális titkárként?
– A Szövetségen belül a megyei rendezvények tartoznak a „kezem alá”, ezenkívül vannak járási és alapszervezeti rendezvényei a KMKSZ-nek. Ezekhez a programokhoz bármilyen segítséget kérnek – legyen az egy sátor, egy bográcsgulyás vagy egy táncház –, igyekszem teljesíteni. Tehát a KMKSZ-en belül a megyei kulturális élet nagy részével én foglalkozom.
– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nemcsak kulturális programokkal, hanem érdekképviseleti szervezetként is jelen van a magyar közösség életében.
– A KMKSZ nevében is benne van, hogy kulturális szövetség. Azonban azt gondolom, hogy az érdekvédelmet kénytelenek vagyunk felvállalni, bár én a szervezeten belül politikával nem foglalkozom. A kultúránkat meg kell tartani: egy nemzet megmaradását az segíti, ha a nyelvét és kultúráját tovább tudja adni. Ez azonban érdekvédelem nélkül a kisebbségi létben nem működik. Kárpátalja minden olyan kis szegletébe, ahol van rá igény, próbáljuk „elvinni” a kultúrát Ungvártól egészen Kőrösmezőig. A programjainkra sok esetben nemcsak a magyar közösségek látogatnak el, de a vidéken élő más nemzetiségek is. Mondhatnám azt is, hogy a Kárpátalján élők számára próbáljuk a kultúrát és a hagyományokat bemutatni, az életük állandó részéve tenni.
– Ha már kultúráról beszélünk, akkor gondolom, hogy a közösségépítés nagyon fontos része ennek a munkának.
– Közösség nélkül valóban nem lenne értelme ennek a munkának. Maga a rendezvény megszervezése is egy közösségi munka. Meg lehet hívni fellépőket, de napjainkban, amikor az emberek a nehéz gazdasági helyzet miatt külföldön dolgoznak, sokszor az a nagy feladat, hogy az itthon maradottak időt szánjanak egy-egy programra. Helyi szinten is igyekszünk segíteni a népdalköröket, együtteseket, akik sok esetben saját forrásaikból fogadnak buszt, hogy el tudjanak jutni az adott helyszínre. Egy-egy nagyobb programnál ott vannak a helyi önkéntesek, akik felállítják a sátrakat, megfőzik az ételt, biztonsági emberekként ügyelik a rendet. Ez mind közösségi munka. Ezt egy ember nem tudja megoldani még akkor sem, ha ennek az anyagi és politikai háttere a szervezet által biztosított. A programok egyben közös ünnepet is jelentenek az alapszervezeteink számára, amely rendezvényeknek közösség-összekovácsoló és -megtartó ereje van.
– Talán mára a KMKSZ az egyik legnagyobb olyan szervezet Kárpátalján, amelynek kiépített infrastruktúrája van, ennek köszönhetően az egész Kárpátalját lefedi.
– Azt nem tudom, hogy Kárpátalján más civil szervezeteknek, esetleg szervezői irodáknak milyen kiépített infrastruktúrájuk van. A mi szervezetünk arra rendezkedett be, hogy Ungvártól Kőrösmezőig tudjon rendezvényeket szervezni. Rendelkezünk sátrakkal, főzőedényekkel, hangosítással, mobil színpaddal és egyéb rendezvényhez szükséges kellékekkel ahhoz, hogy Kárpátalja bármely járásában megvalósíthassunk kulturális programokat.
– Ha már említette a civil szervezeteket… Együttműködnek-e más szervezetekkel, egyházakkal?
– Folyamatosan együttműködünk kárpátaljai civil szervezetekkel. Például Beregszászban a március 15-ei rendezvény megszervezése úgy működik, hogy kapcsolatban vagyunk a főiskolával, a városházával, az UMDSZ-szel, a járási adminisztrációval és a történelmi egyházak képviselőivel. Sokszor településtől és rendezvénytől is függ, hogy kinek milyen a programja, és kivel tudunk együttműködni. De mi az együttműködéstől soha nem zárkózunk el. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a szervezetekkel, az egyházakról pedig azt gondolom, hogy a magyar kultúra mellett a keresztény értékrendet is képviseljük, hiszen a történelmi egyházak képviselőit mindig meghívjuk a rendezvényeinkre.
– Volt-e olyan rendezvény az elmúlt hat évben, amely nagy falatnak tűnt?
– Kettébontanám ezt a kérdést. Volt olyan rendezvény, amely számomra is meglepetés volt. Inkább a Felső-Tisza-vidéken volt olyan érzésem, hogy valószínűleg nem fogjuk tudni megszervezni a rendezvényt, mert lehet, hogy nem lesz közönség. Hiszen egy rendezvénynek a közönség az egyik alapja: vihetünk mi oda bármit és bárkit, ha nincs közönség, a rendezvény gyakorlatilag megbukott. Sokszor, amikor azt gondolod, hogy itt most nem lesz közönség és érdeklődés, mégis eljönnek, és azok a gyerekek, akik vegyes házasságból származnak, ők is büszkén éneklik el a magyar nótát, vagy egy öreg bácsi, aki elmond a rendezvény után egy magyar verset – ezek mind-mind pozitív töltéseket adnak. Minden rendezvény más. Sok olyan rendezvényünk van, amely évente több ezer embert mozgat meg. Például a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny, vagy a tiszaújlaki Turul-ünnepség, illetve a Magyarok Kenyere, ahol meg kell szervezni, hogy a mintegy 1200-1300 gazda által összegyűjtött búza oda kerüljön, ahova kell. Itt együttműködünk a Pro Agricultura Carpatika alapítvánnyal. Szintén kiemelkedő programunk a Kárpátaljai Magyar Könnyűzenei Találkozó, melyre sok ismert együttest is meghívunk: volt már nálunk a Balkan Fanatik, a Beatrice, az Edda, tavaly pedig az Omega, amely először lépett fel Ukrajnában. Ezek mind rengeteg, nagyon aprólékos, részletekbe menő szervezést igényelnek. Egy ember azonban ezt képtelen elvégezni, kell egy közösség, egy apparátus, akivel együtt végezzük ezt a munkát. Vannak olyan programjaink, amelyek nem szokványosak, s azért több kihívással is járnak, de minden rendezvénynek megvan a saját szépsége.
– Hogyan érintette, amikor megtudta, hogy aktív munkájáért komoly magyar állami kitüntetésben részesül?
– Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem, amikor felhívtak a konzulátus munkatársai, hogy jelöltek egy ilyen elismerésre. Hatalmas nagy megtiszteltetésnek tartom, hisz kitüntetést idősebb korban szoktak adni. Örültem annak, hogy a munkámra valamilyen szinten felfigyeltek. Ettől függetlenül azt gondolom, a többi kitüntetett nevében is mondhatom, hogy mi a munkánkat egyébként is végezzük, ha csak öt év múlva vagy egyáltalán nem kaptuk volna meg, akkor sem végeztük volna kevesebb lendülettel. Egy ilyen kitüntetés megerősített abban, hogy amit csinálok, azt jól csinálom, és egy további lendületet ad ahhoz, hogy ugyanígy próbáljam a munkámat a továbbiakban is folytatni.
– Mi motiválja a nehezebb időkben?
– Ha az ember elvállalt egy munkát, akkor azt a legjobb tehetsége szerint kell csinálni. Azt gondolom, hogy egy olyan szervezetet képviselek, amelytől az emberek elvárják, hogy minőségi, színvonalas programot kapjanak. Vannak az embernek nehezebb és vannak könnyebb napjai. Vannak nehezebb és vannak könnyebb rendezvények. Nincs olyan rendezvény, hogy teljesen hiba nélkül lezajlodjon. De ha azt látom az embereken, hogy megkapták, amit vártak, és jövőre is vissza szeretnének látogatni a rendezvényre, akkor megérte az én munkám.
Церемония награждения ветерана нацистской 14-ой дивизии Ваффен СС «Галиция» Василя Наконечного в Калуше. Обратите внимание, как в момент награждения ветеран рефлекторно зигует.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei Lúdas Matyi zenés mesejátékát hozták el Mezőgecsébe. A modern, mulatságos, interaktív mesejáték óriási sikert aratott, a gyerekek buzdításokkal kísérték végig az eseményeket, aktívan közreműködtek a mesejátékban.
A mezőgecsei bemutatón tiszteletét tette Petneházy Attila országgyűlési képviselő, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke és Mester András, a község polgármestere.
Mester András köszöntötte a faluba érkező vendégeket és az előadásra ellátogató családokat, majd aláhúzta, nagy boldogsággal tölti el, hogy Karácsfalva után Mezőgecsében is bemutatásra kerül ez a pompás színdarab.
Sin József elnök úr köszöntőjében elmondta, hogy bár jelenleg nem alakulnak túl fényesen a dolgok sem az Ukrajnában élők, sem a kárpátaljai magyarok számára, de ha optimisták vagyunk és kitartunk, akkor az igazság győzni fog, mint Lúdas Matyi történetében.
„Rendkívül fontos, hogy közös Kárpát-medencei összetartozásunkat ehhez hasonló események által tovább erősítsük” – mondta Petneházy Attila. Továbbá kiemelte: arra törekszik, hogy minél több településre eljuthasson Lúdas Matyi vagy egyéb hasonlóan magas színvonalú színpadi alkotás.