Ukrajna megtalálta a módját az orosz fogságban lévő ukrán katonák azonosítására, számolt be Dmitro Lubinec emberi jogi biztos Telegram csatornáján.
Az ombudsman közölte, hogy április 19-én együttműködési megállapodást írt alá az ukrán igazságügyi minisztérium Kijevi Törvényszéki Vizsgálati Kutatóintézetével.
„Olekszandr Ruvinnal, az intézet igazgatójával megállapodtunk abban, hogy együttműködünk az állampolgárok alkotmányos jogainak és szabadságainak állami védelmének biztosítása, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatásának technikai és információs kutatása terén” – áll a közleményben.
Jelenleg az Oroszországi Föderáció területén fogságban tartott ukrán katonák ellenőrzésére és azonosítására vonatkozó eljárást dolgozzák ki.
Korábban, miután a hadifogoly hozzátartozói a biztosi hivatalhoz fordultak, a hivatal képviselői felveszik a kapcsolatot a Kijevi Törvényszéki Vizsgálati Tudományos Kutatóintézettel, az intézet pedig fényképek alapján végez vizsgálatot és adja ki annak eredményeit tartalmazó dokumentumot.
„Ha a vizsgálat kimutatja, hogy ugyanarról a személyről van szó, ez alapját képezi a fogságban lévő katona ellenőrzésére és azonosítására” – hangsúlyozta Lubinec.
⚡️ More than 1,000 Ukrainians have been returned from Russian captivity since Feb. 24.
Ukraine’s Intelligence Directorate’s press officer Andriy Yusov said on Oct. 29 that almost 30 exchanges have already taken place since the beginning of Russia’s full-scale invasion.
Throughout all of this time, we have not stopped working for a single day to bring everyone home from Russian captivity.
And today, we have an important result: 75 more of our people have returned to Ukraine. The Armed Forces, National Guard, border guards, and four civilians.… pic.twitter.com/FrsHfb2fpM
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 31, 2024
Throughout all of this time, we have not stopped working for a single day to bring everyone home from Russian captivity.
And today, we have an important result: 75 more of our people have returned to Ukraine. The Armed Forces, National Guard, border guards, and four civilians.… pic.twitter.com/FrsHfb2fpM
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 31, 2024
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Az ENSZ szerint hiteles és valós eseményeket mutat be az a videó, amelyen az látható, hogy az oroszok brutálisan kivégeznek egy ukrán hadifoglyot. A felvételt valószínűleg egy orosz katona testkamerája rögzítette. A videón az látszik, hogy egy fegyvertelen ukrán hadifogoly beleszív egyet a cigarettájába, majd azt mondja: „dicsőség Ukrajnának”. Ekkor az orosz katonák rákiáltanak, hogy dögöljön meg, majd szitává lövik gépkarabélyokkal.
Az előzetes vizsgálatok alapján úgy gondoljuk, hogy a videó hiteles lehet – mondta az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának szóvivője az AFP-nek.
„Az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta az ENSZ Emberi Jogi Hivatala számos nemzetközi humanitárius jog megsértését dokumentálta hadifoglyokkal szemben, beleértve az orosz és ukrán rabok azonnali kivégzésének eseteit is” – mondta a szóvivő.
Hozzátette: pártatlan és hatékony vizsgálatokat kell végezni mindezen állítások ügyében, és felelősségre kell vonni az elkövetőket.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ szerint hiteles és valós eseményeket mutat be az a videó, amelyen az látható, hogy az oroszok brutálisan kivégeznek egy ukrán hadifoglyot. A felvételt valószínűleg egy orosz katona testkamerája rögzítette.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678374180
[modified] => 1678364776
)
[title] => Az ENSZ szerint hiteles az ukrán hadifogoly kivégzéséről készült videó
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=139444&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139444
[uk] => 139607
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139445
[image] => Array
(
[id] => 139445
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[original_lng] => 14584
[original_w] => 320
[original_h] => 180
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[width] => 320
[height] => 180
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[width] => 320
[height] => 180
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[width] => 320
[height] => 180
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[width] => 320
[height] => 180
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/320x180-cmsv2-8c330568-871d-503e-925c-515eddcc9c7c-7447934.webp
[width] => 320
[height] => 180
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678430421:8
[_thumbnail_id] => 139445
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 5122
[translation_required_done] => 1
[_oembed_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] =>
The destruction of the #KakhovkaDam, a consequence of Russia’s invasion of Ukraine, has led to a dire humanitarian crisis in flooded communities downstream, compounding existing war effects.
It will have also significant long-term impacts on a larger area and population.
Coca-Cola has used artificial intelligence to reinvent its iconic Christmas advert. The original used real actors and two tonne trucks decked with Christmas lights, but this year's ad has been developed solely using AI, meaning that none of the shots were actually filmed on location.The company said the new commercial was an 'efficient' way of saving time and money. What do you think? #cocacola#theholidaysarecoming#AI
All the passengers of the ‘selfie yacht’ are safe and unharmed. They were provided with sandwiches and water. The show is over. pic.twitter.com/tLZZYcspJO
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) June 9, 2025
Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.
Kijevbe szállították néhány ukrán fegyveres holttestét, akiket korábban Mariupol kikötőjének védelme közben öltek meg – közölték a katonák családjai. Azt mondták, ez egy Oroszországgal kötött csereügylet része volt, amelyben mindkét fél összesen 160 elesett katona földi maradványait cserélte ki egymással.
A BBC beszámolója szerint az elesett harcosok heteket töltöttek a város Azovstal acélművében. Májusban a túlélők fogságba estek, a hírek szerint több mint 1000 Mariupolban fogságba esett ukrán katonát szállítottak Oroszországba.
Ukrán részről nem erősítették meg, de korábban Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, hogy több mint 2500 azovstali védőt – köztük határőröket, rendőröket és területi védelmet is – tart fogva Oroszország.
Az ukrán harcosok családjai Telegramon közölték, hogy az Azovsztál védőinek holttestei megérkeztek a fővárosba. Azt mondták, hogy ezek egyharmada az Azov-ezredbe harcoltak, és a beazonosításuk még folyamatban van, amely akár három hónapig is eltarthat.
Irina Kuksenkova orosz haditudósító pénteken arról számolt be, hogy a csere valóban az ukrán és az orosz erők érintkezési vonalán zajlott a dél-zaporizzsiai régióban. Zelenszkij elnök közölte, hogy az ukrán hírszerzés a túlélő harcosok szabadon bocsátását célzó terven dolgozik, de további részleteket nem közölt.
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…