Az Egyesült Arab Emírségeknek és Izraelnek nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatai, a koronavírus elleni védekezés tudományos együttműködésre késztette őket. Az Emirátusok két magánvállalata már aláírta az erről szóló szerződést két izraeli céggel.
Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos hírügynöksége csütörtökön jelentette be, hogy szerződést kötött két izraeli céggel a kutatás- és technológiafejlesztés területén folytatandó együttműködésről, amely elősegíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a nap folyamán korábban jelezte: Izrael tudományos együttműködésre készül az Egyesült Arab Emírségekkel, és noha utóbbival nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatai, ez a kooperáció segít szembeszállni a járvánnyal.
Fentiek után született az emírségekbeli WAM hírügynökség tudósítása, amely úgy fogalmaz: „A Covid-19 járvánnyal összefüggésben, valamint annak érdekében, hogy erősítsük a nemzetközi együttműködést, és folytassuk az erőfeszítéseket a kutatás területén (…) az Emirátusok két magánvállalata szerződést írt alá két izraeli céggel. A tudományos és orvosi megállapodás célja, hogy védjék a térség lakosságának egészségét” – olvasható a hírügynökségi tudósításban.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Arab Emírségeknek és Izraelnek nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatai, a koronavírus elleni védekezés tudományos együttműködésre késztette őket. Az Emirátusok két magánvállalata már aláírta az erről szóló szerződést két izraeli cé...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1593198000
[modified] => 1593174298
)
[title] => Közös koronavírus-kutatásba kezdett két ország
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=19771&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19771
[uk] => 19913
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 19772
[image] => Array
(
[id] => 19772
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[original_lng] => 119199
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/csalad-gumikesztyu-korlatozasok-enyhitese-koronavirusjarvany.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1593265676:8
[_thumbnail_id] => 19772
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 5925
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2c56f22dced81159e922ca7d8501bcd5] =>
[_oembed_time_2c56f22dced81159e922ca7d8501bcd5] => 1597879509
[_oembed_492cbfdad4334690c8e5dc6869dfa4e2] =>
[_oembed_time_492cbfdad4334690c8e5dc6869dfa4e2] => 1610184399
[_oembed_8334bcc47f794efc403812e999b10e4e] =>
[_oembed_time_8334bcc47f794efc403812e999b10e4e] => 1620635881
[_oembed_df87ce923996c16eca362193d1a70a12] =>
[_oembed_time_df87ce923996c16eca362193d1a70a12] => 1620635881
[_oembed_afe07cf2495a0352afb0a3f7a16c0372] =>
Had great discussion with Dr fauci about dealing with the Delta pandemic.
We’ll be sharing data and methods on booster shot and course of action.
The only way to face COVID is by working together! ????
— Naftali Bennett בנט (@naftalibennett) July 30, 2021
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
DUBAI: The United Arab Emirates announced Sunday it will no longer censor cinematic releases, introducing a 21 and above age rating for films it classifies for mature audiences. "According to this classification, the international version of movies will be shown in cinemas. pic.twitter.com/jUaKUEpzDI
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
All the passengers of the ‘selfie yacht’ are safe and unharmed. They were provided with sandwiches and water. The show is over. pic.twitter.com/tLZZYcspJO
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) June 9, 2025
Dzsudzsák Balázs a
magyar állam segítségével hagyta el kedden az Egyesült Arab Emírségeket, hogy
Magyarországra utazzon. Az Index információi szerint a Dzsudzsákot szállító repülőgépen
7 másik magyar állampolgár is utazott. Az Emirátusokban is a koronavírus-járvány
miatt leállt a polgári légiforgalom, ezért csak a különleges járatokkal lehet
elhagyni az országot.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma megerősítette,
hogy Dzsudzsák Balázs hét másik magyar állampolgárral együtt azzal a mentesítő
járattal utazott, amely kedden este landolt Magyarországon. Az Emirátusokban a
koronavírus-járvány miatt leállt a polgári légiforgalom, ezért csak az ehhez
hasonló járatokkal lehet elhagyni az országot. Dzsudzsák Balázs rendelkezik
diplomata útlevéllel, mivel a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányaként
jogosult arra. A minisztérium válaszában arra is kitért, hogy folyamatos a
külföldön rekedt magyarok hazahozatala, eddig 9455 magyar állampolgárnak
segített hazajutni a magyar állam, hatszázhetvenkét magyar utazását pedig még
szervezik. Jelenleg is úton van Észak-Amerikába egy járat, amely százhuszonegy
embert hoz haza Miamiból, New Yorkból és Torontóból, valamint Izlandról.
A száznyolcszoros válogatott Dzsudzsák 2016 óta játszik az
Egyesült Arab Emirátusokban. Előbb az al-Vahda, majd pedig az Ittihad Kalba
játékosa volt, télen került jelenlegi csapatához, az al-Ainhoz. Az Ittihad
Kalba még az előtt küldte el Dzsudzsákot, hogy lejárt volna a szerződése. A
klubelnök egy tévéműsorban azt mondta, hogy sem védekezésben, sem pedig
támadásban nem képes már megfelelően teljesíteni a harminchárom éves magyar
szélső. Az al-Ainnál nem így látják, mert nemrég jelezték, hogy szeretnék
megtartani. Dzsudzsák csapata második helyen áll a márciusban félbeszakított
bajnokságban.
[type] => post
[excerpt] => Dzsudzsák Balázs a magyar állam segítségével hagyta el kedden az Egyesült Arab Emírségeket, hogy Magyarországra utazzon. Az Index információi szerint a Dzsudzsákot szállító repülőgépen 7 másik magyar állampolgár is utazott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1588802700
[modified] => 1588770531
)
[title] => A magyar kormány segítette kijutni az Emirátusokból Dzsudzsákot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=13797&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13797
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 13799
[image] => Array
(
[id] => 13799
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak.jpg
[original_lng] => 51190
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/dzsudzsak.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1588759731:12
[_thumbnail_id] => 13799
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4781
[_oembed_2c56f22dced81159e922ca7d8501bcd5] =>
[_oembed_time_2c56f22dced81159e922ca7d8501bcd5] => 1598283723
[_oembed_de7f199eae3ab455c130374c1f12e719] =>
DUBAI: The United Arab Emirates announced Sunday it will no longer censor cinematic releases, introducing a 21 and above age rating for films it classifies for mature audiences. "According to this classification, the international version of movies will be shown in cinemas. pic.twitter.com/jUaKUEpzDI