Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxNjE4Mjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 207153
[content] =>
A fronttérségekben élő ukránok önállóan is kitermelhetik a tűzifát télire, a kormány erre megfelelő felhatalmazást adott – jelentette ki pénteken Denisz Smihal miniszterelnök, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő elmondta: „A télre való felkészülés a frontvonal közelében nagy kihívás, amelyen aktívan dolgozunk. Sok településen a fa jelenti a helyiségek fűtésének fő eszközét.” Mint kifejtette, ezzel kapcsolatban a környezetvédelmi tárcát utasították, hogy dolgozzon ki egy olyan jogszabályt, amely zöld utat ad a települések lakosságának az önálló fakitermeléshez.
„Ezt az eljárást egyértelműen szabályozni kell, hogy az emberek elegendő tűzifát tudjanak kitermelni anélkül, hogy károsítanák az erdeinket” – hangsúlyozta a miniszterelnök. „A kormány utasította az Energetikai Minisztériumot, a Gazdasági Minisztériumot, a Pénzügyminisztériumot, valamint Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettest, reintegrációs minisztert, hogy sürgősen dolgozzanak ki mechanizmust a cseppfolyósított gáz formájában nyújtott humanitárius segélyek elosztására a fogyasztók szükségleteire, elsősorban a donyecki térségben” – mutatott rá Denisz Smihal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A fronttérségekben élő ukránok önállóan is kitermelhetik a tűzifát télire, a kormány erre megfelelő felhatalmazást adott – jelentette ki pénteken Denisz Smihal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720254660
[modified] => 1720208106
)
[title] => Önállóan gyűjthetnek tűzifát a téli időszakra a frontvonal melletti területek lakói – Smihal
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207153&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 207153
[uk] => 207156
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 207154
[image] => Array
(
[id] => 207154
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[original_lng] => 25561
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/smihal.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1720199964:3
[_thumbnail_id] => 207154
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3357
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_21f2a94b4e027857443854142ac27b56] =>
[_oembed_time_21f2a94b4e027857443854142ac27b56] => 1721887471
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1741440812
[_algolia_sync] => 831882730002
[_oembed_18c6e49d55c728b8dc0ae6dd3a6c63d6] => 🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv.
Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
— Denys Shmyhal (@Denys_Shmyhal) February 11, 2026
[_oembed_time_18c6e49d55c728b8dc0ae6dd3a6c63d6] => 1772190709
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3515
[1] => 16182
[2] => 142352
[3] => 650864
[4] => 662437
[5] => 1145790
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Denisz Smihal
[1] => engedély
[2] => frontvonal
[3] => téli felkészülés
[4] => tűzifa beszerzés
[5] => tűzifagyűjtés
)
)
[1] => Array
(
[id] => 188625
[content] =>
Fontos magyarázatot közölt az Állami Határszolgálat a gyerekek külföldre való utazásával kapcsolatban. A DPSZU elmondta, milyen dokumentumok szükségesek egy gyermek Ukrajnából való kiutazásához. Először is, Ukrajnában jelenleg egyszerűsített szabályok vonatkoznak a külföldre utazó kiskorúakra. A gyermekek elutazása a szülők beleegyezésével és kísérőjükkel, vagy az általuk felhatalmazott felnőtt kíséretével történhet.

Az új mozgósítási törvény elfogadása után a közösségi oldalakon különböző pletykák terjedtek el a határátlépésről, illetve az ehhez szükséges dokumentumokról. Azonban nem történt jelentős változás.
Milyen dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy egy gyermek külföldre utazzon?
A hadiállapot idején 16 éven aluli gyermekek mindkét szülő, egyik szülő, közeli hozzátartozó vagy más, arra jogosult személy kíséretében léphetik át a határt.
Az első két esetben a külföldi utazáshoz nincs szükség további engedélyekre. Ha a gyermek közeli hozzátartozójával utazik külföldre, az ellenőrző ponton fel kell mutatni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, valamint a családi köteléket igazoló okmányt.
Ha a gyermek külső személy kíséretében lépi át a határt, ahhoz megfelelő okmányokat kell kiállítani. A szülőknek fel kell keresni a közjegyzőt, és közjegyzői nyilatkozatot kell kiadni arról, hogy hozzájárulnak a gyermek e személy kíséretében történő kiutazásához.
A szülők egyike is megadhatja a megfelelő engedélyt. Ehhez fel kell vennie a kapcsolatot a gyámhatósággal. Ott írásos nyilatkozatot kell benyújtani, amelyben fel kell tüntetni, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek meghatározott személy kíséretében átlépje a határt.
[type] => post
[excerpt] => Fontos magyarázatot közölt az Állami Határszolgálat a gyerekek külföldre való utazásával kapcsolatban. A DPSZU elmondta, milyen dokumentumok szükségesek egy gyermek Ukrajnából való kiutazásához. Először is, Ukrajnában jelenleg egyszerűsített szabá...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716977400
[modified] => 1716922553
)
[title] => A határőrök elmondták, változott-e a kiskorúak külföldre történő utazásának rendje
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188625&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188625
[uk] => 188334
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 188335
[image] => Array
(
[id] => 188335
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942.jpg
[original_lng] => 115096
[original_w] => 1078
[original_h] => 614
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942-768x437.jpg
[width] => 768
[height] => 437
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942-1024x583.jpg
[width] => 1024
[height] => 583
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942.jpg
[width] => 1078
[height] => 614
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942.jpg
[width] => 1078
[height] => 614
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/dyzain-bez-nazvanyia-5-e1706191523942.jpg
[width] => 1078
[height] => 614
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716911754:5
[_thumbnail_id] => 188335
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5233
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831881797002
[_oembed_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] =>
[_oembed_time_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] => 1766589242
[_oembed_69307d819ab2cff3aae9a4fd82962aae] =>
[_oembed_time_69307d819ab2cff3aae9a4fd82962aae] => 1780918947
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
[1] => 26402
[2] => 314440
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
[1] => Határ
[2] => kiutazás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 175213
[content] =>
Az Állami Határőrszolgálat tájékoztatása értelmében a közelmúltban módosították a jogszabályokat. A változások a határövezetben tartózkodó személyeket érintik. A módosítások előírják, hogy Ukrajna állampolgárainak és a külföldieknek a tartózkodást engedélyező dokumentumokkal kell rendelkezniük. Kárpátalján a határövezetben való tartózkodási engedély igényléséhez, a Csapi vagy a Munkácsi határőrség különítményénél kell jelentkezni. A határőrök elmondása szerint elenyésző azoknak a száma, akiknek szüksége lesz egy ilyen dokumentumra. Többnyire olyan személyekről van szó, akiknek szakmai tevékenysége közvetlenül az államhatártól több kilométeres távolságban folyik, és például az erdőgazdálkodással, halászattal van összefüggésben.
[type] => post
[excerpt] => Az Állami Határőrszolgálat tájékoztatása értelmében a közelmúltban módosították a jogszabályokat.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1705073400
[modified] => 1705072945
)
[title] => Állami Határőrszolgálat: ezentúl csak engedéllyel lehet a határövezetben tartózkodni (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=175213&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 175213
[uk] => 175130
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 175214
[image] => Array
(
[id] => 175214
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1.jpg
[original_lng] => 212027
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/hatarorszolgalat-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1705065746:13
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705065539
[_thumbnail_id] => 175214
[_edit_last] => 13
[views_count] => 4278
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716573271
[_oembed_39fc0eba775e94c508eb136552a377dc] => {{unknown}}
[_oembed_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] =>
[_oembed_time_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] => 1719517093
[_oembed_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] =>
[_oembed_time_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => 1742132590
[_algolia_sync] => 508428398000
[_oembed_a70dc21c6b0424c468b5541a289b0964] =>
[_oembed_time_a70dc21c6b0424c468b5541a289b0964] => 1757306873
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 101396
[1] => 16182
[2] => 729617
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Állami Határőrszolgálat
[1] => engedély
[2] => határövezet
)
)
[3] => Array
(
[id] => 158193
[content] =>
Rendkívüli engedélyt kapott három orosz utasszállító, hogy a viharok elkerülése végett rövid időre berepülhessen a finn és az észt légtérbe – közölték csütörtökön finn és észt tisztségviselők.
Az Európai Unió Oroszország Ukrajna elleni háborúja nyomán zárta le tavaly a tagállamok légterét orosz repülőgépek előtt. A finn közlekedési hatóság, a Fintraffic megerősítette a szerdán kiadott rendkívüli engedélyeket. Leena Huhtamaa szóvivő az Yle finn közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a viharok miatt a repülőgépek kénytelenek voltak a tervezett menetiránytól eltérni.

Hozzátette: orosz és fehérorosz repülőgépek a finn légteret csak vészhelyzet esetén használhatják, ilyen estnek számít egy veszélyes időjárási helyzet elkerülése is. Az észt közszolgálati rádió mindössze annyit közölt, hogy Tallinn engedélyezte a kitérő manővert a gépeknek. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság közleményben mondott köszönetet a segítségért az uniós országoknak.
A Rossiya, a Ural Airlines és a Nordwind orosz légitársaságok Kalinyingrádba tartó vagy onnan indult gépeit érintette az engedély. Az orosz pilóták általában kénytelenek a Balti-tenger felé kitérőt tenni, hogy elérjék az orosz exklávé területét ahelyett, hogy átrepüljenek az uniós légtéren.
[type] => post
[excerpt] => Rendkívüli engedélyt kapott három orosz utasszállító, hogy a viharok elkerülése végett rövid időre berepülhessen a finn és az észt légtérbe – közölték csütörtökön finn és észt tisztségviselők.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692364020
[modified] => 1692317958
)
[title] => Rendkívüli engedélyt kapott három orosz utasszállító, hogy berepülhessenek az uniós légtérbe
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158193&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158193
[uk] => 158335
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158194
[image] => Array
(
[id] => 158194
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe.png
[original_lng] => 575900
[original_w] => 1060
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe-300x141.png
[width] => 300
[height] => 141
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe-768x361.png
[width] => 768
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe-1024x481.png
[width] => 1024
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/screenshot-2023-08-18-at-00-15-03-rendkivuli-engedelyt-kapott-harom-orosz-utasszallito-hogy-berepulhessen-a-finn-es-eszt-legterbe.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1692451977:2
[_thumbnail_id] => 158194
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4335
[translation_required_done] => 1
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705676507
[_oembed_39fc0eba775e94c508eb136552a377dc] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831788034002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
)
)
[4] => Array
(
[id] => 156895
[content] =>
Zuzana Čaputová szlovák elnök rendeletével kilenc szlováknak engedélyezte, hogy belépjen az ukrán fegyveres erők kötelékébe – közölte Józef Matej a szlovák elnök hivatala kommunikációs osztályának igazgatója, számolt be az rbc.ua hírportár a Teraz.Sk című szlovák kiadványra hivatkozva.

A jelentés szerint Matej kijelentette: „A Szlovák Köztársaság elnöke 2022. február 24-től 2023. augusztus 2-ig összesen 35 határozatot hozott, ebből kilenc esetben engedélyezte, 26 esetben pedig nem tette lehetővé a katonai szolgálatot az ukrán fegyveres erőkben.”
Mint a kommunikációs igazgató jelezte, a szlovákok külföldi fegyveres erőkben való szolgálatát a katonai szolgálatról szóló törvény értelmében Szlovákia elnökének kell engedélyeznie. „A kérelmet a járási osztályhoz nyújtják be, a honvédelmi, belügy- és külügyminisztériumnak kell véleményeznie” – mutatott rá Józef Matej.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Zuzana Čaputová szlovák elnök rendeletével kilenc szlováknak engedélyezte, hogy belépjen az ukrán fegyveres erők kötelékébe.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691347500
[modified] => 1691343514
)
[title] => Szlovákia elnöke kilenc állampolgárnak engedélyezte, hogy belépjenek az ukrán fegyveres erőkbe
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=156895&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156895
[uk] => 156800
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 156896
[image] => Array
(
[id] => 156896
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[original_lng] => 32244
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/caputova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1691332715:12
[_thumbnail_id] => 156896
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4664
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_36cd30e1b3bdfade38a197eb8a2868ac] =>
[_oembed_time_36cd30e1b3bdfade38a197eb8a2868ac] => 1691332716
[_oembed_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] =>
[_oembed_time_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] => 1691333466
[_oembed_ba12193d511b73ccc11c4fb0251498ed] =>
[_oembed_time_ba12193d511b73ccc11c4fb0251498ed] => 1695620068
[_oembed_52e5b4a6e8c34de90136eb9d547fa0cc] =>
[_oembed_time_52e5b4a6e8c34de90136eb9d547fa0cc] => 1702493871
[_oembed_ef234e32fca80e28333f566383573305] =>
[_oembed_time_ef234e32fca80e28333f566383573305] => 1704537340
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705396340
[_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] =>
[_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1707479711
[_oembed_e7d1dfa3f6aba493a06bebf690d6b1c9] =>
[_oembed_time_e7d1dfa3f6aba493a06bebf690d6b1c9] => 1714230860
[_oembed_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] =>
[_oembed_time_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => 1718546892
[_oembed_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] =>
[_oembed_time_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => 1719670122
[_oembed_12e5ff7ae61e4e2db1959dafb322af82] =>
[_oembed_time_12e5ff7ae61e4e2db1959dafb322af82] => 1719670122
[_oembed_5dc3c58c4b8820bf6baf3f2cd1afc0fe] => {{unknown}}
[_oembed_39fc0eba775e94c508eb136552a377dc] => {{unknown}}
[_oembed_c47d8aaf1bc0590e609a067e3f46ba3b] => {{unknown}}
[_oembed_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] =>
[_oembed_time_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] => 1723272605
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] =>
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1724700916
[_oembed_fc8eced54b791353c1f5f091fab5e38a] =>
[_oembed_time_fc8eced54b791353c1f5f091fab5e38a] => 1726303623
[_oembed_4b5bfa912c276d1cbe71dea9e6d61876] =>
[_oembed_time_4b5bfa912c276d1cbe71dea9e6d61876] => 1729264772
[_oembed_d806c23600df1db67fe313c5c49f8770] =>
[_oembed_time_d806c23600df1db67fe313c5c49f8770] => 1729264772
[_oembed_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] =>
[_oembed_time_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => 1729700982
[_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] =>
[_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1729700982
[_oembed_f8741fb8ec90284b522abf33a2408a31] =>
[_oembed_time_f8741fb8ec90284b522abf33a2408a31] => 1730462745
[_oembed_fe562121f3c6ee8141faedeb6dff33c7] =>
[_oembed_time_fe562121f3c6ee8141faedeb6dff33c7] => 1742106839
[_oembed_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] =>
[_oembed_time_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] => 1742106839
[_oembed_24fbfbc608ee1c74f6cf7caf38286711] =>
[_oembed_time_24fbfbc608ee1c74f6cf7caf38286711] => 1742106839
[_algolia_sync] => 831787067002
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1744559801
[_oembed_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] =>
[_oembed_time_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] => 1757181821
[_oembed_22f7201a55b020d456095a41224b361a] =>
[_oembed_time_22f7201a55b020d456095a41224b361a] => 1782303348
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
[1] => 81837
[2] => 80441
[3] => 74368
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
[1] => szlovák állampolgárok
[2] => ukrán fegyveres erők
[3] => Zuzana Caputová
)
)
[5] => Array
(
[id] => 154910
[content] =>
Az Egyesült Államokban engedélyezték a terhesség megelőzésére szolgáló tabletták szabad árusítását a gyógyszertárakban, üzletekben és az interneten.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) jóváhagyta az Opillt, az első vény nélkül kapható fogamzásgátló tablettát, számolt be a The New York Times.

A tabletták várhatóan már 2024-től kaphatóak lesznek az üzletekben és az interneten az Egyesült Államokban. Az Opill gyógyszer csak egy hormont tartalmaz – a progesztint.
Megjegyezték, hogy ez a vény nélkül kapható fogamzásgátló gyógyszer lesz a leghatékonyabb. A hatóság biztosított arról, hogy a tabletták hatékonyabbak a terhesség megelőzésében, mint az óvszer, spermicid és más, vény nélkül kapható eszköz.
A gyógyszer fejlesztése során, amelyben 995 nő vett részt, csak hatan estek teherbe. A tabletták gyártója, a dublini székhelyű Perrigo Company nem közölte, mennyibe kerül a gyógyszer. A Perrigo Company képviselői szerint azonban a cég elkötelezte magát amellett, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a tabletta a lehető legmegfizethetőbb legyen bármilyen jövedelmi szinttel rendelkező nő számára.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államokban engedélyezték a terhesség megelőzésére szolgáló tabletták szabad árusítását a gyógyszertárakban, üzletekben és az interneten.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689786960
[modified] => 1689765519
)
[title] => Az USA-ban először engedélyeztették a vény nélkül kapható fogamzásgátló tablettákat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154910&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154910
[uk] => 154811
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 154812
[image] => Array
(
[id] => 154812
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3.jpg
[original_lng] => 42073
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/24eacfb-depositphotos-liki-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689754720:12
[_thumbnail_id] => 154812
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3646
[_oembed_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => Why one Subway super fan camped out, endured FIVE HOURS OF PAIN for his first tattoo…a FOOTLONG (& wide) @SUBWAY Series Logo?
Why else…free food ?!https://t.co/wbfgzU8XnH pic.twitter.com/rBptnWKKar
— Dave Briggs (@davebriggstv) July 29, 2022
[_oembed_time_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => 1691771166
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705605916
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1709046817
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709796648
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709796648
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1720525785
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1724242392
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1724242392
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730462742
[_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}}
[_oembed_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => United States’ first known case of more severe strain of mpox confirmed in California
Im tired y’all 🫠 https://t.co/6ReycrDztw
— Jess (@MeetJess) November 17, 2024
[_oembed_time_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => 1732564294
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => First bird flu case in a child in the US confirmed by CDC in California https://t.co/uIO57VdhaA pic.twitter.com/tjWqMGDbrR
— New York Post (@nypost) November 23, 2024
[_oembed_time_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => 1733296427
[_algolia_sync] => 1202929749001
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
— UNITED24 Media (@United24media) September 13, 2025
[_oembed_time_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 1758132065
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1762013078
[_oembed_20eed09bae4d9a1671c9865075b080ab] => Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
— U.S. Southern Command (@Southcom) January 9, 2026
[_oembed_time_20eed09bae4d9a1671c9865075b080ab] => 1770661046
[_oembed_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
— CBS News (@CBSNews) February 4, 2026
[_oembed_time_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => 1774653382
[_oembed_30c87ddb25b3e0a1812292fbc80b902d] => Pentagon releases dozens of UFO files offering transparency on ‘alien and extraterrestrial life’ https://t.co/62lhKrMyln pic.twitter.com/Xh6K69dFfY
— New York Post (@nypost) May 8, 2026
[_oembed_time_30c87ddb25b3e0a1812292fbc80b902d] => 1779087167
[_oembed_14f3c90ae46610160d9b04c1b5637b83] => The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
— The Associated Press (@AP) May 8, 2026
[_oembed_time_14f3c90ae46610160d9b04c1b5637b83] => 1779087167
[_oembed_92d0c3dfee7dbfc1dcfc56b8653b5efa] => JUST IN: 🇺🇸 Pentagon UFO files show star-shaped object moving in sharp zigzags across the sky. pic.twitter.com/YsBbpOaBfm
— Remarks (@remarks) May 8, 2026
[_oembed_time_92d0c3dfee7dbfc1dcfc56b8653b5efa] => 1779087167
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
[1] => 76403
[2] => 611871
[3] => 1227
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
[1] => fogamzásgátlás
[2] => tabletták
[3] => USA
)
)
[6] => Array
(
[id] => 152875
[content] =>
A társadalombiztosítással szerződésben álló pszichiáterek szombattól felírhatják ezeket a szereket poszttraumatikus stresszben és bizonyos fajta depresszióban szenvedő betegeiknek.
Ausztrália szombattól engedélyezi az ecstasy és a hallucinogén gombák gyógyászati célú felhasználását egyes mentális betegségek gyógyításának reményében – jelentette be a terápiás célú gyógyszereket felügyelő ausztrál hatóság (TGA).
A társadalombiztosítással szerződésben álló pszichiáterek felírhatják ezeket a – pszilocibin, illetve MDMA tartalmú – pszichoaktív szereket poszttraumatikus stresszben és bizonyos fajta depresszióban szenvedő betegeiknek.

A TGA kísérletei után ezek a szerek „viszonylag biztonságos” minősítést kaptak „orvosilag ellenőrzött környezetben” történő felhasználás esetén.
Kanada és az Egyesült Államok egyes tagállami is engedélyezték már korábban a gombákban található pszilocibin és az MDMA (ecstasy) gyógyászati célú alkalmazását, de kizárólag klinikai kísérletekben, illetve különleges engedélyek birtokában.
Az ausztráliai döntés támogatói abban reménykednek, hogy sikerül döntő áttörést elérni egyes mentális betegségek gyógyításában.
Mike Musker, a Dél-ausztráliai Egyetem mentális egészséggel és az öngyilkosságok megelőzésével foglakozó kutatója megerősítette, hogy a pszilocibin a depresszió, az MDMA pedig a poszttraumás stressz elleni harcban lehet eredményes.
A kutató szerint az MDMA a „kapcsolat érzését” nyújtja a pacienseknek, ami megkönnyíti a terapeutával való kapcsolatteremtést és a traumás tapasztalatok megosztását. A pszilocibin „lelki-szellemi hatása” pedig „megváltoztathatja a beteg önképét és életét, és kis szerencsével ismét visszatérhet az életkedve”.
Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az új módszer nem kockázatmentes, és a betegeket még a programban való részvétel előtt figyelmeztetni kell az esetleges mellékhatásokra.
[type] => post
[excerpt] => A társadalombiztosítással szerződésben álló pszichiáterek szombattól felírhatják ezeket a szereket poszttraumatikus stresszben és bizonyos fajta depresszióban szenvedő betegeiknek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688240400
[modified] => 1688229471
)
[title] => Ausztráliában engedélyezték az ecstasy és hallucinogén gombák gyógyászati célú felhasználását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=152875&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 152875
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 152876
[image] => Array
(
[id] => 152876
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba.jpg
[original_lng] => 60923
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/varazsgomba.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1688218672:12
[_thumbnail_id] => 152876
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2536
[_oembed_75c1f0547fcc30f33659869ea8ded13c] => Could 'Toadzilla' be the world's largest cane toad on record?
This 'monster' amphibian, spotted in Queensland, weighs a whopping 2.7kgs and is 25cms long.
The toad has been euthanised and will be taken to the QLD Museum for inspection. For more, visit: https://t.co/nXTkER1ffc pic.twitter.com/MZSfY3bIMC
— SBS News (@SBSNews) January 20, 2023
[_oembed_time_75c1f0547fcc30f33659869ea8ded13c] => 1688204559
[_oembed_4cd7df5d142d2d04b997368b0cb31b79] => Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles!
Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
— Lou Streeting (@lou_streeting) November 1, 2023
[_oembed_time_4cd7df5d142d2d04b997368b0cb31b79] => 1699620959
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1706126170
[_oembed_39fc0eba775e94c508eb136552a377dc] => {{unknown}}
[_oembed_f84ad5ac0f042ae198c977d9689e8306] => Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles!
Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
— Lou Streeting (@lou_streeting) November 1, 2023
[_oembed_time_f84ad5ac0f042ae198c977d9689e8306] => 1720257438
[_algolia_sync] => 1202926550001
[_oembed_1741b0e22d9c7cf894c58d0263013030] => Australia has just sweltered through its hottest 12 months on record, a weather official said Thursday, a period of drenching floods, tropical cyclones and mass coral bleaching. https://t.co/ikmC4SRSk5 pic.twitter.com/cF7n8zv1R9
— AFP News Agency (@AFP) April 3, 2025
[_oembed_time_1741b0e22d9c7cf894c58d0263013030] => 1745286122
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 596
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Érdekes
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2547
[1] => 178805
[2] => 605839
[3] => 16182
[4] => 72190
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ausztrália
[1] => drogok
[2] => ecstasy
[3] => engedély
[4] => varázsgomba
)
)
[7] => Array
(
[id] => 152475
[content] =>
Az ukrajnai háború alatt sok állampolgár volt kénytelen lakóhelyet változtatni, ami érintette a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak, akiknek a hadiállapot idején tilos a lakóhely-változtatás – közölte szerdán Anton Marinics ügyvéd, a Nota Group jogásza és vezető jogtanácsosa az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
A jogász megerősítette, hogy a hadkötelesek lakóhely-változtatási tilalma valóban létezik és a hadiállapot teljes ideje alatt érvényes. Ezt a hadkötelesek, sorkötelesek és tartalékosok katonai nyilvántartásának szabályzata írja elő, ami a kormány 2022. december 30-án kelt 1487. számú határozatának 2. függelékében található – tette hozzá.

„Ha az érintett állampolgár azt tervezi, hogy másik városra (városi kerületre) kívánja megváltoztatni a lakóhelyét, előtte meg kell jelennie a területileg illetékes toborzási és szociális ellátási központban, és engedélyt kell kapnia annak vezetőjétől (parancsnokától) a katonai nyilvántartásból történő kiiktatásra” – magyarázta az ügyvéd.
Mint a jogtanácsos megjegyezte, e szabályok alól is vannak kivételek. „Az online lakóhely-változtatás megengedett. Ehhez nyilatkozatot kell benyújtani/online kell bejelentkezni. Ebben az esetben a területi toborzási és szociális támogatási központ köteles nyilvántartásba venni a lakóhelyet bejelentő személyt” – emlékeztetett Anton Marinics.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai háború alatt sok állampolgár volt kénytelen lakóhelyet változtatni, ami érintette a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak, akiknek a hadiállapot idején tilos a lakóhely-változtatás – közölte szerdán Anton Marinics.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1687964700
[modified] => 1687962618
)
[title] => Egy lépés sem tehető a hadkiegészítő-parancsnokság nélkül: a hadkötelesek nem változtathatnak lakóhelyet, mint korábban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=152475&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 152475
[uk] => 152490
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 152476
[image] => Array
(
[id] => 152476
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[original_lng] => 38313
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1687954453:3
[_thumbnail_id] => 152476
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4880
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e0fb116299f840c070cea0b436bd3434] =>
[_oembed_time_e0fb116299f840c070cea0b436bd3434] => 1687951865
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705753409
[_oembed_4e5b53a026c9c26966cc23d12fecff0e] =>
[_oembed_time_4e5b53a026c9c26966cc23d12fecff0e] => 1716904825
[_algolia_sync] => 508368945000
[_oembed_809afd7594d014c8648f2029078789ac] =>
[_oembed_time_809afd7594d014c8648f2029078789ac] => 1782127152
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
[1] => 83502
[2] => 83825
[3] => 604004
[4] => 604006
[5] => 604005
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
[1] => hadkötelesek
[2] => katonai nyilvántartás
[3] => lakcímváltoztatás
[4] => lakóhely-változtatás
[5] => vojemkomat
)
)
[8] => Array
(
[id] => 139441
[content] =>
Az Ukrán Légierő mostantól alkalmazhatja a Joint Direct Attack Munition-Extended Range (JDAM-ER) precíziós irányítású bombákat az orosz erők ellen – közölte James Hecker, az amerikai légierő európai vezető tisztje.

Ukrajna készletei jelenleg viszonylag alacsonyak ezekből a bombákból, amelyek a kihajtható szárnyaiknak köszönhetően akár 45 mérföldes (csaknem 73 kilométeres) távolságból is képesek célpontokat eltalálni.
A The Drive beszámolója szerint James Hecker egy kerekasztal-beszélgetésen elmondta, hogy ezek a JDAM-ER-ek nemrégiben érkeztek meg Ukrajnába. Mint írják, ezeket a szárnyas, intelligens bombákat úgy tervezték, hogy különféle típusú Mk 80 sorozatú bombákkal és azonos formájú lőszerekkel használják, illetve hogy a hagyományos, irányítatlan bombákat precíziós fegyverekké alakítsák.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Légierő mostantól alkalmazhatja a Joint Direct Attack Munition-Extended Range (JDAM-ER) precíziós irányítású bombákat az orosz erők ellen – közölte James Hecker, az amerikai légierő európai vezető tisztje.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678394820
[modified] => 1678379087
)
[title] => Mostantól használhatja az ukrán légierő a JDAM-ER bombákat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=139441&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139441
[uk] => 139579
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139442
[image] => Array
(
[id] => 139442
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba.webp
[original_lng] => 46594
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bomba.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678392931:8
[_thumbnail_id] => 139442
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4378
[translation_required_done] => 1
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1706097685
[_oembed_39fc0eba775e94c508eb136552a377dc] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202873725001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 16182
[1] => 505359
[2] => 505247
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély
[1] => JDAM-ER bombák
[2] => ukrán vadászgépek
)
)
[9] => Array
(
[id] => 137412
[content] =>
Ukrajnában a kormány bővítette azoknak a férfi és női állami alkalmazottaknak a körét, akik a hadiállapot idején külföldre utazhatnak – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a kormány megfelelő határozatára hivatkozva.
A jelentés szerint kormány-dokumentumban meghatározottak szerint az a nő, aki örökbefogadó, gyám, gondnok, az egyik örökbefogadó vagy a 18 éven aluli gyermeket/gyermeket nevelő nevelőszülők egyike, kiutazhat külföldre a gyermek meglátogatása vagy kísérése céljából.

Az ország elhagyásához mindenekelőtt a következő okmányok szükségesek: érvényes útlevél, a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek külföldi tartózkodását igazoló dokumentumok.
Ami a férfi állami alkalmazottakat illeti, a fent említett okmányok listáján túl rendelkezniük kell az egyedülálló apa státuszát, a gyermek apa általi egyedüli nevelését és eltartását igazoló dokumentumokkal is.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a kormány január 27-én fogadta el azt a határozatot, amely megtiltotta az állami tisztviselőknek, hogy a hadiállapot idején alapos indok nélkül külföldre utazzanak. Így a parlamenti képviselők, a kormánytisztviselők, a helyi hatóságok képviselői, az ügyészek, a bírák és sok más tisztviselő csak üzleti út céljából léphetik át az államhatárt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában a kormány bővítette azoknak a férfi és női állami alkalmazottaknak a körét, akik a hadiállapot idején külföldre utazhatnak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676734380
[modified] => 1676733999
)
[title] => Ukrajnában az állami alkalmazottak egy további kategóriája számára engedélyezték a külföldre utazást
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=137412&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137412
[uk] => 137415
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137413
[image] => Array
(
[id] => 137413
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[original_lng] => 58677
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/hataratkeles-hatar-utazas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676727652:8
[_thumbnail_id] => 137413
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4087
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1705738204
[_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] =>
[_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1706529981
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => Controles Nederlandse grenzen om migratie beginnen 9 decemberhttps://t.co/IIPnsdW8UW pic.twitter.com/lzxrqIRKSY
— L1 Nieuws (@L1_Nieuws) November 11, 2024
[_oembed_time_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => 1732546455
[_oembed_67cedc1291c338449c8e0beb51d696d4] =>
[_oembed_time_67cedc1291c338449c8e0beb51d696d4] => 1741621865
[_algolia_sync] => 831711898002
[_oembed_46520e5c5c17378709cae4935d408878] =>
[_oembed_time_46520e5c5c17378709cae4935d408878] => 1746361417
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1747466288
[_oembed_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] =>
[_oembed_time_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] => 1765625208
[_oembed_69307d819ab2cff3aae9a4fd82962aae] =>
[_oembed_time_69307d819ab2cff3aae9a4fd82962aae] => 1781171046
[_oembed_809afd7594d014c8648f2029078789ac] =>
[_oembed_time_809afd7594d014c8648f2029078789ac] => 1781171046
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 486145
[1] => 16182
[2] => 83667
[3] => 26402
[4] => 4139
)
[tags_name] => Array
(
[0] => állami alkalmazottak
[1] => engedély
[2] => hadiállapot
[3] => Határ
[4] => határátkelés
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 16182
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 16182
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
engedély (2 Oldal)