Array ( [count_posts] => 6 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxMjI0Mjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 107318 [content] =>Az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) – közölte Holger Münch, a szervezet vezetője a Welt am Sonntag című lap szombati jelentése szerint.
A BKA vizsgálata nemcsak az elkövetők azonosítására törekszik, hanem az esetleges bűntettek katonai és politikai felelőseinek felderítésére is, ami a nyomozás legnehezebb része – mondta el Münch.
Kifejtette: hivatalának célja, hogy azonosítsa az atrocitások felelőseit, bizonyítékokat gyűjtsön ellenük és igazságot szolgáltasson, akár Németországban is, ahol univerzális igazságszolgáltatás működik, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos bűncselekmények esetében ott is ítéletet hozhatnak, függetlenül attól, hogy hol követték el őket.
Münch azonban megjegyezte, hogy mindez hosszú időt vehet igénybe, mert az ukrajnai háborúhoz köthető jogsértések vizsgálata még csak az elején tart. A BKA munkáját segíti a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) is, például azzal, hogy olyan, rádiós kapcsolaton keresztül folytatott beszélgetéseket rögzítettek, amelyekben orosz katonák ukrán civilek ellen elkövetett atrocitásokról meséltek egymásnak.
Münch szerint német nyomozók – nemzetközi felhatalmazással – személyesen is ellátogathatnak majd Ukrajnába. Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton váratlanul a déli fronthoz közeli Mikolajivba látogatott, ahol helyi vezetőkkel egyeztetett.
A háború előtt félmillió lakosú kikötőváros továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll, és stratégiai fontosságát az adja, hogy a városon keresztül vezet út az ország délnyugati részén fekvő Odesszába.
A közeli Herszon a háború első fázisa óta orosz megszállás alatt áll.
Szerdán az ENSZ Ukrajnával foglalkozó különbizottsága bejelentette, hogy számos beszámolót gyűjtöttek össze oroszok által elkövetett atrocitásokról, de a bizottság elnöke azt is jelezte, hogy egyelőre korai lenne kész tényként kezelni, hogy az oroszok háborús bűnöket követtek volna el Ukrajnában.
A helyi hatóságok közlése szerint orosz rakétacsapás érte szombaton a közép-ukrajnai Krivij Rih város déli részét. A Telegram üzenetküldőn közzétett beszámoló szerint a támadásnak két halálos áldozata van.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA). [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1655645340 [modified] => 1655597009 ) [title] => Több száz lehetséges háborús bűntényt vizsgál Németország [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=107318&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 107318 [uk] => 107484 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 107319 [image] => Array ( [id] => 107319 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg [original_lng] => 300894 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1655704351:8 [_thumbnail_id] => 107319 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2004 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => [_oembed_time_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => 1656324932 [_oembed_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => [_oembed_time_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => 1657697211 [_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] =>[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664707413 [_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] =>I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666534547 [_oembed_61cd1adf5a5cd16b043f6e1e58c0cf8e] => [_oembed_time_61cd1adf5a5cd16b043f6e1e58c0cf8e] => 1670761937 [_oembed_e89ed316e250f2237e407004dc6f0294] => [_oembed_time_e89ed316e250f2237e407004dc6f0294] => 1670761937 [_oembed_4f2e183cfe4add40afba1ef3e082d782] => [_oembed_time_4f2e183cfe4add40afba1ef3e082d782] => 1672912828 [_oembed_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => [_oembed_time_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => 1674584826 [_oembed_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => [_oembed_time_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => 1674584826 [_oembed_fd5c953585a2d4554b521d8fb7e3d455] => [_oembed_time_fd5c953585a2d4554b521d8fb7e3d455] => 1674804690 [_oembed_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => [_oembed_time_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => 1678868644 [_oembed_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => [_oembed_time_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => 1678868645 [_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] =>Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1680279558 [_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => [_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1685893044 [_oembed_e02ac65f153a9de93cbee9bc2534027d] => [_oembed_time_e02ac65f153a9de93cbee9bc2534027d] => 1686987087 [_oembed_f7ca1beca5f2a90316eb55646acd6477] =>The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine[_oembed_time_f7ca1beca5f2a90316eb55646acd6477] => 1688314303 [_oembed_40cb17ee7eb84c545cbadddfa59f4e25] =>Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
— Ukraine Front Lines (@EuromaidanPR) June 27, 2023[_oembed_time_40cb17ee7eb84c545cbadddfa59f4e25] => 1688314303 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1693575434 [_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => [_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1693575434 [_oembed_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] =>Yesterday photos also appeared showing "Chinese ammunition" in the possession of Russian troops.
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) June 29, 2023
Though the projectiles are indeed Chinese and were manufactured prior to 1986 - China has likely nothing to do with it.⬇️https://t.co/RWAq8b5UNN pic.twitter.com/a5LgigOPn1[_oembed_time_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] => 1695479444 [_oembed_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] => [_oembed_time_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] => 1698324242 [_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => [_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1702191296 [_oembed_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => [_oembed_time_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => 1706538868 [_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => [_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1709998935 [_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => [_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1711450699 [_oembed_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] => [_oembed_time_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] => 1714461744 [_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}} [_oembed_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => [_oembed_time_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => 1732550530 [_oembed_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => [_oembed_time_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => 1732550531 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 12242 [1] => 1585 [2] => 291 [3] => 805 ) [tags_name] => Array ( [0] => háborús bűnök [1] => Németország [2] => Ukrajna [3] => vizsgálat ) ) [1] => Array ( [id] => 104607 [content] =>Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
— Statistisches Amt München (@StatistikMuc) September 14, 2023Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban, a köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el.
Vasárnap adománygyűjtő műsort vetítettek az ukrán tv-csatornán. A Save Ukraine – StopWar jótékonysági televíziós műsorba, Magyarország köztársasági elnökeként, Novák Katalin is felkérést kapott megszólalni más állam- és kormányfők mellett. Így többek között Albánia, Lettország, Ausztria, Szlovénia, Észak-Macedónia és Nagy-Britannia vezetői tolmácsolták népük üzenetét a nézők felé rövid videoüzenet formájában. A műsorban zenei előadások is elhangzottak.
Novák Katalin üzenetében kiemelte: Magyarország egyértelműen elítéli az orosz agressziót és Ukrajna fegyveres megtámadását, követeli minden háborús bűn kivizsgálását, és megfelelő büntetést kér azokra, akik ezeket az emberiség elleni barbár tetteket elkövették.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy biztonságos menedéket nyújtson az ide érkezett több mint 700 ezer menekültnek, „továbbra is ellátjuk a sebesülteket, élelmiszert küldünk az otthon maradóknak, tanulási lehetőséget kínálunk a hazánkba érkező gyerekeknek, fedelet, ételt és munkát biztosítunk a családoknak, ameddig arra szükség van”.
„Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk; minél előbb, annál jobb” – mutatott rá.
[type] => post [excerpt] => Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653933000 [modified] => 1653931970 ) [title] => Novák Katalin a háborús bűnök kivizsgálását kérte az Ukrajnát támogató műsorban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104607&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 104607 [uk] => 104788 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 104608 [image] => Array ( [id] => 104608 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg [original_lng] => 99744 [original_w] => 800 [original_h] => 533 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1653991397:8 [_thumbnail_id] => 104608 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2909 [translation_required_done] => 1 [enclosure] => https://video.flwo5-1.fna.fbcdn.net/v/t42.1790-2/282840979_1344223232738045_233225118840899195_n.mp4?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=985c63&efg=eyJybHIiOjMwMCwicmxhIjo1MTIsInZlbmNvZGVfdGFnIjoic3ZlX3NkIn0%3D&_nc_ohc=SgjlzbbyHxkAX9IAxig&_nc_oc=AQlhp0ljC-abEsQbB3Q-xh1JiMU3tSgD1uXM3hC5B0ItPs6oC7M9u6kX36P6RC3HiiM&rl=300&vabr=98&_nc_ht=video.flwo5-1.fna&edm=AGo2L-IEAAAA&oh=00_AT9heU5tmpDQnMu1wHfOofOeTpci16VgZ2l8qtm4S48fLQ&oe=6294A730 0 video/mp4 [_oembed_25c4f9c882def9f5891033ee5050d94b] => [_oembed_time_25c4f9c882def9f5891033ee5050d94b] => 1653926352 [_oembed_84f452140bba1aeb73d02dffa8cab1a1] => [_oembed_time_84f452140bba1aeb73d02dffa8cab1a1] => 1653926352 [_oembed_da0aad588df4ba97d2c036e7338c4b97] => [_oembed_time_da0aad588df4ba97d2c036e7338c4b97] => 1653926353 [_oembed_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => [_oembed_time_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => 1653929600 [_oembed_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] => [_oembed_time_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] => 1654436513 [_oembed_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] => [_oembed_time_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] => 1654546226 [_oembed_0e796d0dd03f1fdf764b996c5a4017f9] =>[_oembed_time_0e796d0dd03f1fdf764b996c5a4017f9] => 1654712477 [_oembed_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] => [_oembed_time_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] => 1655284349 [_oembed_ffd7f059c98ab590a6e9795000503618] => [_oembed_time_ffd7f059c98ab590a6e9795000503618] => 1656428077 [_oembed_d3c3ff94dc784de8bf16e7fb556f0fe6] => [_oembed_time_d3c3ff94dc784de8bf16e7fb556f0fe6] => 1656428078 [_oembed_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => [_oembed_time_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => 1656428078 [_oembed_010d3803e6aa4e90d20251477c93fc20] => [_oembed_time_010d3803e6aa4e90d20251477c93fc20] => 1656428078 [_oembed_e28475864fe233d61128587d11d86686] => [_oembed_time_e28475864fe233d61128587d11d86686] => 1656428078 [_oembed_4a53ae8266cf0f840e68bb46dd6cacc6] => [_oembed_time_4a53ae8266cf0f840e68bb46dd6cacc6] => 1656428079 [_oembed_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] => [_oembed_time_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] => 1656945665 [_oembed_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] => [_oembed_time_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] => 1656945665 [_oembed_2791599c761fc43b2d6c46b97752f7ff] => [_oembed_time_2791599c761fc43b2d6c46b97752f7ff] => 1657117806 [_oembed_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => [_oembed_time_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => 1657117807 [_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] =>Congratulations H.E. Csaba Kőrösi of Hungary??, President-elect of the 77th session of #UNGA!
— Indonesian Mission UN (@indonesiaunny) June 7, 2022
We share the importance of his Presidency’s theme: Solutions through Solidarity, Sustainability & Science
Rest assured of our full cooperation ? ?? #IniDiplomasi pic.twitter.com/jOEwpuYot0[_oembed_time_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => 1658232092 [_oembed_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => [_oembed_time_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => 1658381470 [_oembed_39781bc32b5a574a6f0b505d43524731] => [_oembed_time_39781bc32b5a574a6f0b505d43524731] => 1658381471 [_oembed_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] => [_oembed_time_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] => 1659443510 [_oembed_81489ab1018bc7e3cd996d83f93e669b] => [_oembed_time_81489ab1018bc7e3cd996d83f93e669b] => 1659549944 [_oembed_f05def578ba724df45505994ee5b437a] => [_oembed_time_f05def578ba724df45505994ee5b437a] => 1660282317 [_oembed_a931f63781d104a03c976551f2528545] => [_oembed_time_a931f63781d104a03c976551f2528545] => 1660282318 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1660901465 [_oembed_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] => [_oembed_time_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] => 1660901465 [_oembed_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] => [_oembed_time_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] => 1660901465 [_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => [_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1661087523 [_oembed_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] => [_oembed_time_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] => 1661341222 [_oembed_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => [_oembed_time_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => 1662729936 [_oembed_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] => [_oembed_time_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] => 1662729937 [_oembed_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => [_oembed_time_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => 1662826411 [_oembed_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] => [_oembed_time_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] => 1663752215 [_oembed_965431e19f4768e19f4fd05f22b974c2] => [_oembed_time_965431e19f4768e19f4fd05f22b974c2] => 1663768035 [_oembed_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] => [_oembed_time_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] => 1663768035 [_oembed_2dae35ac4ab3b240a20aa3c957c78b0a] => [_oembed_time_2dae35ac4ab3b240a20aa3c957c78b0a] => 1663925718 [_oembed_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => [_oembed_time_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => 1663925718 [_oembed_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => [_oembed_time_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => 1663925718 [_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => [_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1664541863 [_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] =>Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu
— Glyn ap Myfyr (@Welshbeard) June 29, 2022[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664541863 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665301314 [_oembed_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => [_oembed_time_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => 1665301315 [_oembed_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] => [_oembed_time_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] => 1665301315 [_oembed_2d471026633d648009f2ef84779d830a] => [_oembed_time_2d471026633d648009f2ef84779d830a] => 1666680178 [_oembed_fedb6ea0f24a0267bc2a161dddaf4f95] => [_oembed_time_fedb6ea0f24a0267bc2a161dddaf4f95] => 1666680179 [_oembed_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] => [_oembed_time_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] => 1666680179 [_oembed_ef4da8287beac64732d9fd6683af2470] => [_oembed_time_ef4da8287beac64732d9fd6683af2470] => 1666680179 [_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] =>I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666944075 [_oembed_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] => [_oembed_time_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] => 1667244218 [_oembed_7a8eb8fe0c3960d07449128dd4ba4b65] => [_oembed_time_7a8eb8fe0c3960d07449128dd4ba4b65] => 1667668940 [_oembed_98562871e9a67a238baa0ab5dc5407e5] => [_oembed_time_98562871e9a67a238baa0ab5dc5407e5] => 1667668940 [_oembed_aba82f4c7bcd05ced59979a09a34f39f] => [_oembed_time_aba82f4c7bcd05ced59979a09a34f39f] => 1667668941 [_oembed_a012f4b2d9faffa47585ca06111142c1] => [_oembed_time_a012f4b2d9faffa47585ca06111142c1] => 1668586593 [_oembed_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => [_oembed_time_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => 1668588388 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668588389 [_oembed_14549024c03187abc3f3c250c34d8a4f] => [_oembed_time_14549024c03187abc3f3c250c34d8a4f] => 1668588389 [_oembed_a3d8940b49029f3398224becebb94f62] => [_oembed_time_a3d8940b49029f3398224becebb94f62] => 1668588389 [_oembed_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => [_oembed_time_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => 1669048461 [_oembed_4bbef38b20c6e38d8214de0df4fba50a] => [_oembed_time_4bbef38b20c6e38d8214de0df4fba50a] => 1669376604 [_oembed_7a006b3244763090ad9ad18a1f4dd8d5] => [_oembed_time_7a006b3244763090ad9ad18a1f4dd8d5] => 1669376604 [_oembed_9686fb8f50f8e51996b721dd5ea511ab] => [_oembed_time_9686fb8f50f8e51996b721dd5ea511ab] => 1669833804 [_oembed_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] => [_oembed_time_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] => 1669833804 [_oembed_988d1074be1170d8921dd5c9c29fb1f6] => [_oembed_time_988d1074be1170d8921dd5c9c29fb1f6] => 1669833805 [_oembed_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] => [_oembed_time_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] => 1670422854 [_oembed_85468ae43a268a0ffb144bc719bec9b1] => [_oembed_time_85468ae43a268a0ffb144bc719bec9b1] => 1670422854 [_oembed_501e564f2da487e3ba921e04c2999328] => [_oembed_time_501e564f2da487e3ba921e04c2999328] => 1670562460 [_oembed_2f4c307fb944ab38690051e84bbeeee7] => [_oembed_time_2f4c307fb944ab38690051e84bbeeee7] => 1670562460 [_oembed_9d2bb45900a74841962fa63f4bf277e9] => [_oembed_time_9d2bb45900a74841962fa63f4bf277e9] => 1671360593 [_oembed_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] => [_oembed_time_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] => 1671360593 [_oembed_184a2c39e1e93543775bd2dd55dbfcc6] => [_oembed_time_184a2c39e1e93543775bd2dd55dbfcc6] => 1671360594 [_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => [_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671360594 [_oembed_ac91fc43f79340348106b317b04c79da] => [_oembed_time_ac91fc43f79340348106b317b04c79da] => 1671777324 [_oembed_0df259d96063395fec00a2f3e89a6dc0] => [_oembed_time_0df259d96063395fec00a2f3e89a6dc0] => 1671777324 [_oembed_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => [_oembed_time_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => 1671777324 [_oembed_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] => [_oembed_time_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] => 1672912702 [_oembed_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => [_oembed_time_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => 1672912702 [_oembed_47d99867079960eb7365941d6524e25b] => [_oembed_time_47d99867079960eb7365941d6524e25b] => 1672912702 [_oembed_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => [_oembed_time_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => 1673859449 [_oembed_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] => [_oembed_time_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] => 1674383755 [_oembed_9a781ad33d919344d0a292f45aba2c7f] => [_oembed_time_9a781ad33d919344d0a292f45aba2c7f] => 1674383755 [_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => [_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1674383756 [_oembed_0b220a203ae38165534ceee4a98df348] => [_oembed_time_0b220a203ae38165534ceee4a98df348] => 1675415472 [_oembed_2b628bd50171a229a2f4587e4bbc8b01] => [_oembed_time_2b628bd50171a229a2f4587e4bbc8b01] => 1676014171 [_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => [_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1676014172 [_oembed_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => [_oembed_time_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => 1676312765 [_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => [_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1677402377 [_oembed_d5df2cca2f326fb1b1f665859317e311] => [_oembed_time_d5df2cca2f326fb1b1f665859317e311] => 1677402377 [_oembed_c7e55feefab1a65818b5a765174e7b34] => [_oembed_time_c7e55feefab1a65818b5a765174e7b34] => 1677402377 [_oembed_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] => [_oembed_time_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] => 1677569523 [_oembed_cafd6b7696780b4892b17428eada9279] => [_oembed_time_cafd6b7696780b4892b17428eada9279] => 1677569523 [_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => [_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1678796472 [_oembed_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => [_oembed_time_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => 1678796472 [_oembed_1e4675efdfbd894d1397a44608f8dfd4] => [_oembed_time_1e4675efdfbd894d1397a44608f8dfd4] => 1678796472 [_oembed_ac9b66ea8379746e1008f889858ceb4d] => [_oembed_time_ac9b66ea8379746e1008f889858ceb4d] => 1679813436 [_oembed_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] => [_oembed_time_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] => 1680023393 [_oembed_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] => [_oembed_time_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] => 1680511150 [_oembed_e921d5f59ad76242a2159eb423e1b919] => [_oembed_time_e921d5f59ad76242a2159eb423e1b919] => 1680848613 [_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => [_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1680848614 [_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => [_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680848614 [_oembed_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] => [_oembed_time_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] => 1682360781 [_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => [_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1682360781 [_oembed_c19ba6fb8330e1a84fbb9d5d354edec8] => [_oembed_time_c19ba6fb8330e1a84fbb9d5d354edec8] => 1682360781 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1682360781 [_oembed_d57d5539edf0c98210062c1387699207] => [_oembed_time_d57d5539edf0c98210062c1387699207] => 1682360782 [_oembed_96d9d6fb8a261426049423cf9e0ac099] => [_oembed_time_96d9d6fb8a261426049423cf9e0ac099] => 1682360782 [_oembed_bbad4848566e25719571d5efac9913ca] => [_oembed_time_bbad4848566e25719571d5efac9913ca] => 1683009268 [_oembed_e7d733b83b3b8df43cc123ea9336ef81] => [_oembed_time_e7d733b83b3b8df43cc123ea9336ef81] => 1683099993 [_oembed_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] => [_oembed_time_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] => 1683099993 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683099994 [_oembed_e47a399c6677874e972cbbda14297fda] => [_oembed_time_e47a399c6677874e972cbbda14297fda] => 1683882525 [_oembed_a9689a7657afd4165c6209f8660c202c] => [_oembed_time_a9689a7657afd4165c6209f8660c202c] => 1683882525 [_oembed_13ad8101aeee6510e7165abfdf0887e0] => [_oembed_time_13ad8101aeee6510e7165abfdf0887e0] => 1683882525 [_oembed_55f5473deefef9bb873aaffe4dfac4b5] => [_oembed_time_55f5473deefef9bb873aaffe4dfac4b5] => 1683882525 [_oembed_54ae88251e53dd8616452b7cc3ecbdc1] => [_oembed_time_54ae88251e53dd8616452b7cc3ecbdc1] => 1683882526 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684571917 [_oembed_050969785d99bd4ce9814e90e383b817] => [_oembed_time_050969785d99bd4ce9814e90e383b817] => 1684922545 [_oembed_16136657e0de9cd6c8d02764d33d4158] => [_oembed_time_16136657e0de9cd6c8d02764d33d4158] => 1684922545 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684922545 [_oembed_4768c49c1f39f8812d5902d81ee3c9e1] => [_oembed_time_4768c49c1f39f8812d5902d81ee3c9e1] => 1685035960 [_oembed_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] => [_oembed_time_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] => 1686161972 [_oembed_c45e5d46b51b451db227b4d0f7808395] => [_oembed_time_c45e5d46b51b451db227b4d0f7808395] => 1686722712 [_oembed_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] => [_oembed_time_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] => 1686722713 [_oembed_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => [_oembed_time_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => 1686722713 [_oembed_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => [_oembed_time_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => 1687798196 [_oembed_ed05bb39b1e31866a29d2bb1e6d3faec] => [_oembed_time_ed05bb39b1e31866a29d2bb1e6d3faec] => 1688999415 [_oembed_71c28264c8b6b1a3759b53155956da46] => [_oembed_time_71c28264c8b6b1a3759b53155956da46] => 1688999415 [_oembed_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => [_oembed_time_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => 1688999415 [_oembed_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => [_oembed_time_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => 1688999415 [_oembed_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] => [_oembed_time_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] => 1689435328 [_oembed_4d93bf4b2a1fe5955981ef86bf73cb5d] => [_oembed_time_4d93bf4b2a1fe5955981ef86bf73cb5d] => 1689435328 [_oembed_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => [_oembed_time_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => 1689860545 [_oembed_ed4e0656baa32ea3284c089440991f2c] => [_oembed_time_ed4e0656baa32ea3284c089440991f2c] => 1689860545 [_oembed_66d457fe6b63280953e26ac77455233a] => [_oembed_time_66d457fe6b63280953e26ac77455233a] => 1689860546 [_oembed_b3dd386ecf6e4954c2718174376fc635] => [_oembed_time_b3dd386ecf6e4954c2718174376fc635] => 1689860546 [_oembed_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => [_oembed_time_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => 1689860546 [_oembed_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] =>Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022[_oembed_time_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => 1691419640 [_oembed_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] => [_oembed_time_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] => 1691419640 [_oembed_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] => [_oembed_time_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] => 1691419641 [_oembed_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] => [_oembed_time_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] => 1692034956 [_oembed_d0c75d68ba050942b0e86b6ee186e531] => [_oembed_time_d0c75d68ba050942b0e86b6ee186e531] => 1692034956 [_oembed_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => [_oembed_time_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => 1692215901 [_oembed_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] => [_oembed_time_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] => 1692710616 [_oembed_9c83ca820ffc379f1388eb86cd876613] => [_oembed_time_9c83ca820ffc379f1388eb86cd876613] => 1692710616 [_oembed_ad3b611534ade814755ddeb33b5845c1] => [_oembed_time_ad3b611534ade814755ddeb33b5845c1] => 1693039630 [_oembed_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => [_oembed_time_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => 1694703233 [_oembed_908201082065864994631ea4e5a3a487] => [_oembed_time_908201082065864994631ea4e5a3a487] => 1695314685 [_oembed_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] => [_oembed_time_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] => 1695314685 [_oembed_e949aae86e94db2b37433a3787804613] => [_oembed_time_e949aae86e94db2b37433a3787804613] => 1695314685 [_oembed_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] => [_oembed_time_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] => 1696352543 [_oembed_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] => [_oembed_time_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] => 1696352543 [_oembed_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] => [_oembed_time_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] => 1696352543 [_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => [_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1696352543 [_oembed_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] => [_oembed_time_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] => 1696352543 [_oembed_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => [_oembed_time_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => 1696352543 [_oembed_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => [_oembed_time_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => 1696352544 [_oembed_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] => [_oembed_time_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] => 1697953521 [_oembed_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => [_oembed_time_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => 1700924738 [_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => [_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1700924738 [_oembed_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] => [_oembed_time_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] => 1702930680 [_oembed_f22f6a1e790cc8d56f1a25ac6aff1b4e] => [_oembed_time_f22f6a1e790cc8d56f1a25ac6aff1b4e] => 1702930680 [_oembed_f4267e029a783be1d09d68811bd82a5e] => [_oembed_time_f4267e029a783be1d09d68811bd82a5e] => 1703594002 [_oembed_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => [_oembed_time_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => 1703594002 [_oembed_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] => [_oembed_time_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] => 1704705398 [_oembed_7a0d17287f3df5986fc46a18fb4c2166] => [_oembed_time_7a0d17287f3df5986fc46a18fb4c2166] => 1705744636 [_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => [_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1705744636 [_oembed_9188c00ca75ae7d8977ffd2bd116ed49] => [_oembed_time_9188c00ca75ae7d8977ffd2bd116ed49] => 1705744636 [_oembed_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => [_oembed_time_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => 1705744636 [_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] =>We're donating €14 million to purchase school buses to bring Ukrainian children safely to school.
— European Commission (@EU_Commission) July 26, 2023
65 buses are currently on the way, with more to come.
An additional 205 buses have been offered by public and private partners in 11 countries via #EUCivPro.#StandWithUkraine[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705744637 [_oembed_67a616399f8cd31230393696eb939f22] => [_oembed_time_67a616399f8cd31230393696eb939f22] => 1706867445 [_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => [_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1707217501 [_oembed_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => [_oembed_time_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => 1707668380 [_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => [_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1709224713 [_oembed_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => [_oembed_time_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => 1709224713 [_oembed_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => [_oembed_time_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => 1709224713 [_oembed_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] => [_oembed_time_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] => 1709224713 [_oembed_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => [_oembed_time_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => 1711995572 [_oembed_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => [_oembed_time_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => 1711995572 [_oembed_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => [_oembed_time_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => 1713371317 [_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => [_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1718170242 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718208283 [_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => [_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1719676545 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1719731459 [_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] => [_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723363451 [_oembed_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] => [_oembed_time_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] => 1725342744 [_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => [_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725954137 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725954137 [_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => [_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725954138 [_oembed_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => [_oembed_time_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => 1725954138 [_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => [_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725954138 [_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => [_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725954138 [_oembed_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => [_oembed_time_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => 1727418918 [_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => [_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1727418918 [_oembed_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => [_oembed_time_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => 1727418918 [_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727425764 [_oembed_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => [_oembed_time_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => 1732268571 [_oembed_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => [_oembed_time_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => 1732268571 [_oembed_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] => [_oembed_time_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] => 1733490707 [_oembed_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => [_oembed_time_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => 1734638563 [_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => [_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1738663824 [_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => [_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1738747961 [_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => [_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738747962 [_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => [_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1738747962 [_oembed_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => [_oembed_time_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => 1739431368 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 12242 [1] => 9193 [2] => 298 [3] => 84300 [4] => 251 ) [tags_name] => Array ( [0] => háborús bűnök [1] => kivizsgálás [2] => Magyarország [3] => Novák Katalin [4] => támogatás ) ) [2] => Array ( [id] => 104061 [content] =>Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7A Microsoft segíteni fog az ukrán kormánynak az orosz erők által elkövetett feltételezett háborús bűncselekmények dokumentálásában – közölte Mihajlo Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere.
Fedorov a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett üzenetében azt mondta, hogy a technológiai óriáscég egy davosi találkozó során beleegyezett, hogy segít Ukrajnának.
Azt írta: „Régóta együttműködünk a Microsofttal, és aktívan támogatják Ukrajnát a háború alatt.
Ők voltak az egyik első vállalat, akik március elején felfüggesztették az összes új termék és szolgáltatás értékesítését Oroszországban, és 2022 végéig ingyenes felhőszolgáltatásokat biztosítanak Ukrajna számára.
Fedorov elmondta továbbá, hogy a Microsoft elnöke, Brad Smith megfogadta, hogy továbbra is támogatni fogja Ukrajnát.
Kijev az invázió során a civilekkel szemben elkövetett atrocitásokkal és brutalitással vádolja Oroszországot, és azt mondta, hogy több, mint 10 000 lehetséges háborús bűncselekményt azonosított. Oroszország tagadta, hogy civilek kárára követett volna el bűncselekményeket, vagy hogy egyáltalán háborús bűnöket követett volna el, miközben az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett műveletet hajtja végre Ukrajnában.
[type] => post [excerpt] => A Microsoft segíteni fog az ukrán kormánynak az orosz erők által elkövetett feltételezett háborús bűncselekmények dokumentálásában – közölte Mihajlo Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653497700 [modified] => 1653487115 ) [title] => Segít a Microsoft Ukrajnának dokumentálni a háborús bűnöket [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104061&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 104061 [uk] => 104175 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 104063 [image] => Array ( [id] => 104063 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [original_lng] => 39976 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1653549010:8 [_thumbnail_id] => 104063 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3210 [_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => {{unknown}} [translation_required_done] => 1 [_oembed_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] =>[_oembed_time_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] => 1654668245 [_oembed_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => [_oembed_time_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => 1656229561 [_oembed_e7b63ffe81e671698cc073d20649ae9d] => [_oembed_time_e7b63ffe81e671698cc073d20649ae9d] => 1656609963 [_oembed_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => [_oembed_time_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => 1658482933 [_oembed_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] => [_oembed_time_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] => 1660220739 [_oembed_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] => [_oembed_time_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] => 1660220739 [_oembed_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] => [_oembed_time_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] => 1660542441 [_oembed_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] =>Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukraine pic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022[_oembed_time_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => 1662024632 [_oembed_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => [_oembed_time_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => 1662578529 [_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] =>Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
— VICE World News (@VICEWorldNews) August 24, 2022
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Z pic.twitter.com/q6EoBiEWVY[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664204952 [_oembed_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] => [_oembed_time_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] => 1668098094 [_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] =>I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1668159319 [_oembed_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => [_oembed_time_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => 1668159320 [_oembed_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => [_oembed_time_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => 1670324814 [_oembed_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => [_oembed_time_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => 1674373513 [_oembed_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => [_oembed_time_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => 1674373514 [_oembed_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] =>IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022[_oembed_time_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] => 1674373514 [_oembed_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] =>Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
— MFA Finland ?? (@Ulkoministerio) January 9, 2023[_oembed_time_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] => 1674373514 [_oembed_edbfefc8dce65c1723a398dad51f4562] => [_oembed_time_edbfefc8dce65c1723a398dad51f4562] => 1677335105 [_oembed_67547ed39d298c3a23a3ef3f68c177c1] => [_oembed_time_67547ed39d298c3a23a3ef3f68c177c1] => 1677335106 [_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] =>Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
— Ville Skinnari (@VilleSkinnari) January 9, 2023[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1680093040 [_oembed_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] => [_oembed_time_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] => 1680848619 [_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => [_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1682524552 [_oembed_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] => [_oembed_time_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] => 1682524552 [_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => [_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1682618699 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684309806 [_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => [_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1693729010 [_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => [_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1693729010 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1694525668 [_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => [_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1701506097 [_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => [_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1710851974 [_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => [_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1711308715 [_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => [_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1711308715 [_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => [_oembed_time_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => 1713287247 [_oembed_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] => [_oembed_time_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] => 1722249815 [_oembed_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => [_oembed_time_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => 1726073222 [_oembed_adfa8927a07cfe1ccea70c0c9b4ec28a] => [_oembed_time_adfa8927a07cfe1ccea70c0c9b4ec28a] => 1734897400 [_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => [_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1738766982 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 590 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => IT [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 849 [1] => 12242 [2] => 3671 [3] => 291 ) [tags_name] => Array ( [0] => dokumentáció [1] => háborús bűnök [2] => Microsoft [3] => Ukrajna ) ) [3] => Array ( [id] => 102957 [content] =>The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraineA hatóságoknak már sikerült azonosítaniuk 45 orosz katonát, akik háborús bűnöket követtek el Ukrajnában.
A hírt Irina Venediktova főügyész közölte május 16-án.
Elmondása szerint hárman már a bíróság előtt állnak, az első tárgyalásra az elmúlt héten került sor. Az információk szerint ezek a személyek civileket öltek meg, s civil létesítmények ellen indítottak támadásokat Harkiv megyében.
Elmondta, hogy összesen 11 600 háborús bűntett ügyében folyik az eljárás.
[type] => post [excerpt] => A hatóságoknak már sikerült azonosítaniuk 45 orosz katonát, akik háborús bűnöket követtek el Ukrajnában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1652798340 [modified] => 1652797725 ) [title] => Venediktova: Már 45 háborús bűnöket elkövetett orosz katonát azonosítottak [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=102957&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 102957 [uk] => 102927 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 102928 [image] => Array ( [id] => 102928 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1.jpg [original_lng] => 150449 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1652786925:10 [_thumbnail_id] => 102928 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2396 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => [_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1652786914 [_oembed_4040ff898c078b2eb064157407b2f873] => [_oembed_time_4040ff898c078b2eb064157407b2f873] => 1654460533 [_oembed_a68526c8c577f7cf26ef067af69eeb89] => [_oembed_time_a68526c8c577f7cf26ef067af69eeb89] => 1655207495 [_oembed_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] =>[_oembed_time_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] => 1660561522 [_oembed_7179f4824826f0efd506cc6af43da7ef] => [_oembed_time_7179f4824826f0efd506cc6af43da7ef] => 1662297364 [_oembed_56cf42f3aeaf11fb5dc21fb5c52ed128] =>UK promised, UK delivered! ?????
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) August 12, 2022
More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield.
P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK[_oembed_time_56cf42f3aeaf11fb5dc21fb5c52ed128] => 1665153734 [_oembed_1d5929baca22bda2616d852b15179561] =>Remember an Estonian-Russian dual citizen who tried to bring drones for Russian army? Besides arresting him, @kaitsepolitsei withdrew drones the man have bought and donated them to ?? Ukrainian army ? @GeneralStaffUA @DefenceU pic.twitter.com/QIbA332CVD
— Estonia in Ukraine (@EE_Ukraine) October 3, 2022[_oembed_time_1d5929baca22bda2616d852b15179561] => 1673368191 [_oembed_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => [_oembed_time_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => 1687443917 [_oembed_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] =>In this video you can see a dog, called "Adik" with his master. The animal looks visibly nervous as if it knew what will happen to them next. The occupiers stole the dog and gave it to Kadyrov. @UAnimalsENG saves animals during the war in Ukraine. Join us! pic.twitter.com/ALmhXOIHia
— UAnimals.ENG ?? (@UAnimalsENG) June 15, 2022[_oembed_time_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] => 1730009891 [_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => [_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1733476347 [_oembed_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => [_oembed_time_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => 1734378667 [_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => [_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1735213632 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 12242 [1] => 93543 [2] => 85053 ) [tags_name] => Array ( [0] => háborús bűnök [1] => orosz katonák [2] => orosz–ukrán háború ) ) [4] => Array ( [id] => 100437 [content] =>Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt.
— Julian Röpcke🇺🇦 (@JulianRoepcke) October 12, 2024
Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdc pic.twitter.com/R7nk8DmyVOA Legfőbb Ügyészség jelentése szerint az állampolgárok leggyakrabban hozzátartozóik haláláról, sérüléséről, magánépületek ellen elkövetett légicsapásokról, valamint megsemmisült lakóhelyeik infrastruktúrájáról tesznek feljelentést.
Az ügyészséghez már 11 949 ezer bejelentés érkezett. A határok speciálisan felszerelt ellenőrző pontjain és a megyékben kialakított pontokon az ügyészek tanúvallomásokat és bizonyítékokat is kapnak orosz katonai atrocitásokról menekültektől.
„Az ügyészség arra kéri a szemtanúkat, hogy ne hallgassanak. Minden új szemtanú esély arra, hogy bíróság felelősségre vonják az orosz hadsereget, akik tudatosan követtek el bűncselekményeket Ukrajnában” – közölték.
[type] => post [excerpt] => A Legfőbb Ügyészség jelentése szerint az állampolgárok leggyakrabban hozzátartozóik haláláról, sérüléséről, magánépületek ellen elkövetett légicsapásokról, valamint megsemmisült lakóhelyeik infrastruktúrájáról tesznek feljelentést. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1651155240 [modified] => 1651146668 ) [title] => Az ukrán állampolgárok mintegy 12 ezer feljelentést tettek orosz háborús bűnökről [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=100437&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 100437 [uk] => 100346 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 100348 [image] => Array ( [id] => 100348 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36.jpg [original_lng] => 136550 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1651135869:12 [_thumbnail_id] => 100348 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2253 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] => [_oembed_time_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] => 1660306968 [_oembed_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] =>[_oembed_time_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => 1661843808 [_oembed_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => [_oembed_time_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => 1662628366 [_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] =>Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
— VICE World News (@VICEWorldNews) August 24, 2022
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Z pic.twitter.com/q6EoBiEWVY[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666867724 [_oembed_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] => [_oembed_time_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] => 1667399970 [_oembed_b2227054d541b189c4b1c847825e7c97] =>Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022[_oembed_time_b2227054d541b189c4b1c847825e7c97] => 1667399970 [_oembed_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => [_oembed_time_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => 1669645387 [_oembed_a5b127d9e81f89c303c6def38006b26c] =>Tankci go choo choo. pic.twitter.com/wUx3NX4zoR
— Brinovčk (@BrisarB) October 25, 2022[_oembed_time_a5b127d9e81f89c303c6def38006b26c] => 1669645387 [_oembed_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] => [_oembed_time_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] => 1673445193 [_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] =>Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre.
— Catherine Colonna (@MinColonna) November 25, 2022
100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0 pic.twitter.com/6sl8U4S5UU[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1678261162 [_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => [_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1678261163 [_oembed_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => [_oembed_time_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => 1678261163 [_oembed_909bbd962a1618ab71558450a5536150] => [_oembed_time_909bbd962a1618ab71558450a5536150] => 1680445288 [_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] =>This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1680445289 [_oembed_76068af70f4b20da4195c27212745107] =>The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine[_oembed_time_76068af70f4b20da4195c27212745107] => 1681809194 [_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => [_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1683022468 [_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => [_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1683022468 [_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => [_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1685383523 [_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => [_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1694806725 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1696055676 [_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => [_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1710614945 [_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => [_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1710614945 [_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => [_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1710614945 [_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}} [_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => [_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1716136514 [_oembed_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] => [_oembed_time_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] => 1722232982 [_oembed_085385374ee16d4279ec3b9a3f27dfaa] => [_oembed_time_085385374ee16d4279ec3b9a3f27dfaa] => 1728051443 [_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] =>Keep Ukraine in your hearts and thoughts.
— Stephen King (@StephenKing) April 7, 2023
Don’t support appeasers who would leave them behind.[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1728051443 [_oembed_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] => [_oembed_time_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] => 1732297826 [_oembed_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => [_oembed_time_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => 1732297826 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 106914 [1] => 12242 [2] => 291 ) [tags_name] => Array ( [0] => feljelentések [1] => háborús bűnök [2] => Ukrajna ) ) [5] => Array ( [id] => 20057 [content] =>Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7Először mondta ki az ügyészség egy, a szovjetek által 1956-ban elkövetett gyilkosságról, hogy háborús bűncselekmény volt. Matthaeidesz Konrád újságíró tett feljelentést, amit évekig vizsgált a nyomozóhatóság, mielőtt meghozták volna a határozatot.
Először mondta ki az ügyészség egy, a szovjetek által 1956-ban elkövetett gyilkosságról, hogy háborús bűncselekmény volt. Matthaeidesz Konrád újságíró tett feljelentést, amit évekig vizsgált a nyomozóhatóság, mielőtt meghozták a határozatot az ügyben. De mi is volt az eset, amelyet végül is háborús bűncselekménynek minősítettek és milyen lehetőség adódik több mint hatvan év után a bűnösök megbüntetésére?
Tíz ártatlan fiatalt végeztek ki a szovjetek
1956. november 4-e után Budapesten még napokig tartó összecsapások voltak (Csepel november 11-én esett el, addig tartották a felkelők – a szerk.). A szovjet katonák a civil lakosságot sem kímélve verték le a forradalmat. A harcok Kőbányát sem kímélték, ahol egy alkalommal tíz fiatalt végeztek ki ártatlanul a szovjet katonák. Matthaeidesz Konrád újságíró három évtizede kutatja, hogy pontosan mi is történt 1956. november 6-án Budapest X. kerületében.
Matthaeidesz Konrád a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, azon a napon a Pongráctelepen semmilyen harci cselekmény nem történt. Mégis, a szovjet katonák kivégeztek tíz civil, ártatlan fiatalt azon a környéken, ahol most a Hungexpo található.
Hozzátette: ahogy az egyik túlélőtől megtudta, társaival semmilyen harci cselekményben nem vettek részt, fegyvertelenek volt. Gyakran jártak az utcákon, miközben beszélgettek, szórakoztak, udvaroltak. 1956. november 6-án is éppen erre készültek, a mai Hungexpo környékén sétáltak, amikor egy csapat szovjet katonával találkoztak – idézte fel az eseményeket Matthaeidesz Konrád. Elmondta, a fiúk mind fegyvertelenek voltak, nem követtek el semmilyen bűncselekményt, nem vettek részt a forradalmi eseményekben, mégis a szovjet katonák sorba állították és kivégezték őket.
Kiemelte, az egyik fiú hamar rájött mire is készülnek a szovjetek, és mielőtt azok lőttek volna lehasalt, így a golyók elkerülték őt, illetve megvédték társai halott testei is, mivel azok mind ráestek. Így menekülhetett meg a kivégzés elő – fűzte hozzá Matthaeidesz Konrád.
Hangsúlyozta, azt, hogy miért végezték ki a fiatalokat a szovjet katonák, máig nem lehet tudni.
Háborús bűncselekmények minősítették az esetet
Matthaeidesz Konrád pár éve az üggyel kapcsolatban feljelentést tett az ügyészségen, hogy elérje, a kegyetlen kivégzést minősítsék háborús bűncselekménynek. Az ügyészség hosszú vizsgálat után helyt adott a kérésnek és háborús bűntettnek minősítette az esetet.
Horváth Attila alkotmánybíró elmondta, a katonák számára szigorú előírás, hogy az összecsapások idején a civil lakosságot amennyire csak lehet kímélni kell, illetve a civil lakossággal szemben nem lehet semmilyen támadó akciót végrehajtani. Hozzátette, ezeknek a szabályoknak a megszegése háborús bűncselekménynek számít.
Kiemelte, a második világháború óta a háborús bűncselekmények nem évülnek el, azokat bármikor elő lehet venni, bármikor felelősségre lehet vonni az elkövetőket.
Hozzátette, a kőbányai fiúk esetét már akkor ki kellett volna vizsgálni, hiszen nyilvánvaló volt, hogy civil embereket végeztek ki a szovjetek ártatlanul. Erre azért nem kerülhetett sor, mert a szovjet hadsereg a forradalom leverése után még jó ideig a fővárosban, illetve az országban maradt – mondta.
Kiemelte, éppen ezért a rendszerváltozás utáni ügyészek felelőssége, hogy ezeket az ügyeket feltárják és végre igazságot szolgáltassanak.
Az üggyel kapcsolatban elmondta, sajnos kevés esélyt lát arra, hogy kiderítsék az elkövető szovjet katonák személyét, így a tényleges felelősségre vonás valószínűleg már nem fog megtörténni.
[type] => post [excerpt] => Először mondta ki az ügyészség egy, a szovjetek által 1956-ban elkövetett gyilkosságról, hogy háborús bűncselekmény volt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1593464820 [modified] => 1593450377 ) [title] => Egy 1956-os tömeges gyilkosságról kimondták, hogy háborús bűncselekmény volt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=20057&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 20057 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 20060 [image] => Array ( [id] => 20060 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag.jpg [original_lng] => 173630 [original_w] => 1536 [original_h] => 1024 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1593439577:5 [_thumbnail_id] => 20060 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6656 [enclosure] => https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2020/06/mar_kossuth_2020-06-28_06-17-56_06-27-18_1.mp3 15736832 audio/mpeg [_oembed_35680468ad7b375857739a4877304526] => [_oembed_time_35680468ad7b375857739a4877304526] => 1596557451 [_oembed_e00f5158ea3194cacf03f5210939d552] => [_oembed_time_e00f5158ea3194cacf03f5210939d552] => 1603696490 [_oembed_246aa8ac668da2d0803540529cfe483c] => [_oembed_time_246aa8ac668da2d0803540529cfe483c] => 1603805479 [_oembed_90b16f80cb826821618e2522ab920543] => [_oembed_time_90b16f80cb826821618e2522ab920543] => 1603805479 [_oembed_f51557ca79f585af1162de2abf976ca5] => [_oembed_time_f51557ca79f585af1162de2abf976ca5] => 1604158523 [_oembed_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => [_oembed_time_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => 1604566940 [_oembed_a290665b86df139af998e6921bbdaf1e] => [_oembed_time_a290665b86df139af998e6921bbdaf1e] => 1605383484 [_oembed_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] => [_oembed_time_f5fa0cbc5012be0572748f1b84d6f752] => 1614383497 [_oembed_5a6a7e36a685c5b1e91f97d57178ba21] => [_oembed_time_5a6a7e36a685c5b1e91f97d57178ba21] => 1624220700 [_oembed_9f0ec514882d90d6aa7c6455ef6f2d90] =>Korábban hasonló ítélet született Szőcs Zoltán ügyében is.#Maszol #Erdély #terrorvád #BekeIstvén #SzőcsZoltán
Posted by Maszol.ro on Tuesday, February 23, 2021[_oembed_time_9f0ec514882d90d6aa7c6455ef6f2d90] => 1624220701 [_oembed_f26944d140934e5d09fb4aafef8979b7] => [_oembed_time_f26944d140934e5d09fb4aafef8979b7] => 1635282307 [_oembed_3477bc0a14baa5a47ebbc78c4d1d35c5] => [_oembed_time_3477bc0a14baa5a47ebbc78c4d1d35c5] => 1635409840 [_oembed_7e0dd298698f138f33444db2d4d0e4e9] => [_oembed_time_7e0dd298698f138f33444db2d4d0e4e9] => 1635409840 [_oembed_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => [_oembed_time_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => 1635657083 [_oembed_00e7f86c395df4decf2e5c05d6f8a6d6] => [_oembed_time_00e7f86c395df4decf2e5c05d6f8a6d6] => 1639571507 [_oembed_e0b04f73bcfe4ab65edd2c2f9083f3c8] => [_oembed_time_e0b04f73bcfe4ab65edd2c2f9083f3c8] => 1647708003 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 12240 [1] => 2342 [2] => 12241 [3] => 12242 ) [tags_name] => Array ( [0] => 1956 [1] => bíróság [2] => forradalam [3] => háborús bűnök ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 12242 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 12242 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Jövő év elején ugyanis lejár az ötéves büntetésük. #Maszol #Székelyföld #terrorvád #BekeIstván #SzőcsZoltán
Posted by Maszol.ro on Wednesday, June 2, 2021
háborús bűnök (2 Oldal)
![107319](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/haborus-bun.jpg)
![104608](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg)
![104063](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/microsoft2.jpg)
![102928](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/vojna-ukraina-2003-1280x720-1.jpg)
![100348](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/photo-2022-03-02-08-57-36.jpg)
![20060](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/birosag.jpg)