Az USA rakétát lőtt fel a Holdra ukrán zászlóval és Ukrajna térképével a fedélzetén, az állami szimbólumokkal díszített fémlemezt az ukrán Pavlo Tanaszjuk által alapított Spacebit cég küldte a Holdra – adta hírül hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A Space szakfolyóirat szerint a United Launch Alliance (ULA) Vulcan Centaur hordozórakétája január 8-án hajtotta végre az első repülését a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Körülbelül 50,5 perccel a kilövés után a fő rakomány – a Peregrine holdjáró, amelynek fedélzetén az Ukrajna zászlajával ellátott fémlemez található – levált a rakétáról.
Ha minden jól megy, a holdjáró februárban landol a Föld természetes kísérőjén.
Ez lesz az első amerikai visszatérés a Holdra az Apollo-17 1972-es küldetése óta, és az első magáncég, amely a Holdon landol. „Annyira izgatott vagyok, hogy ki sem tudom fejezni. Eddig csodálatos a küldetés a Holdra történő visszatérésben” – mondta Tory Bruno, az ULA elnöke és vezérigazgatója a Peregrine felbocsátása után.
A Spacebit cég 2021-ben ajándékozta a zászlóval ellátott fémlemez másolatát Volodimir Zelenszkij elnöknek. A lemezen lévő festékek több száz évig ellenállnak a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoknak. Emellett az Astrobotic Peregrine leszállóegysége egy másik fontos rakományt is szállít, köztük 5 NASA tudományos műszert.
A Spacebit vezérigazgatója, Pavlo Tanaszjuk szerint a rakomány különféle anyagokból áll, köztük fémekből és különféle űrfigyelő eszközökből. A Peregrine fedélzetén emberi maradványok is találhatók, amelyeket űrtemetkezésre szakosodott cégek küldtek.
Korábban a küldetést 2022-re tervezték, de a United Launch Alliance cég előkészítő munkái miatt elhalasztották. Tavaly az ukrán nemzeti zászló napján Pavlo Tanaszjuk, a Spacebit űrvállalat alapítója bejelentette, hogy 2023 végén Ukrajna zászlaját a Holdra küldi.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az USA rakétát lőtt fel a Holdra ukrán zászlóval és Ukrajna térképével a fedélzetén, az állami szimbólumokkal díszített fémlemezt az ukrán Pavlo Tanaszjuk által alapított Spacebit cég küldte a Holdra.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704747600
[modified] => 1704747502
)
[title] => Már a Holdon is lesz ukrán zászló, a világsiker Amerika testvéri segítségének köszönhető
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174916&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174916
[uk] => 174919
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174917
[image] => Array
(
[id] => 174917
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/raketakiloves.jpg
[original_lng] => 138414
[original_w] => 755
[original_h] => 747
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/raketakiloves-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/raketakiloves-300x297.jpg
[width] => 300
[height] => 297
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/raketakiloves.jpg
[width] => 755
[height] => 747
)
[large] => Array

[1536x1536] => Array

[2048x2048] => Array

[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704740480:8
[_oembed_96a93d61b92459d66510c253e43106f3] =>
[_oembed_time_96a93d61b92459d66510c253e43106f3] => 1704740192
[_thumbnail_id] => 174917
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6325
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9480e7b5b3da28432a3377fc28f54c3e] =>
[_oembed_time_9480e7b5b3da28432a3377fc28f54c3e] => 1704740331
[_oembed_d295d85c3f90424040ee79a2b9628cb9] =>
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Tonight and tomorrow evening, to honour the people of Ukraine, the Peace Tower will be illuminated in the colours of the Ukrainian flag. As we mark two years since Russia launched its full-scale invasion, Canada’s support for Ukraine remains unwavering and unequivocal. pic.twitter.com/eZmN3TXr0R

Utoljára két éve figyelték meg a kék szuperholdat, ami azonban nevével ellentétben nem jelent kék színű holdat.
Az idei augusztus csillagászati szempontból különlegesen alakul: ma éjszaka a legfényesebb telihold, a kék szuperhold lesz megfigyelhető. A kék hold azt jelenti, hogy egy naptári hónapban két teliholdra kerül sor, vagyis az elnevezéssel ellentétben a föld égi kísérője nem lesz kék színű. A szuperhold pedig arra utal, amikor az égitest a legközelebb lesz bolygónkhoz, így fényesebbnek és nagyobbnak látszik.
Utoljára két éve figyelték meg a kék szuperholdat, ami azonban nevével ellentétben nem jelent kék színű holdat.
A jelenségre általában két-három évente kerül sor, legutoljára 2021 augusztusában figyelhették meg a szemfülesek, a következő pedig jövő augusztusban várható – írja a NASA. Ez a telihold különböző fontos időpontokat is jelöl, például a kínai naptárban a hetedik hónap közepét jelzi, míg az iszlám naptárban a Safar hónapot. Az eseménnyel párhuzamosan pont ma ünneplik Indiában a Raksábandhanát, vagyis a testvérek napját. A szertartás során a lányok rakhit (pamutkarkötőt) kötnek fiútestvéreik csuklójára, akiktől cserébe ajándékot (édesség, bizsu) kapnak.
Az indiai Csandraján–3 küldetés holdjárója megtette első útját az égitest felszínén múlt hét csütörtökön, egy nappal azután, hogy az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében. A holdjáró a leszállóegységgel kommunikál, amely a Csandraján–2 küldetés még mindig a Hold körül keringő egységére továbbítja az adatokat, és az anyag onnan érkezik a Földre.
[type] => post
[excerpt] => Utoljára két éve figyelték meg a kék szuperholdat, ami azonban nevével ellentétben nem jelent kék színű holdat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693434900
[modified] => 1693437398
)
[title] => Érdemes lesz az eget kémlelni ma éjszaka a kék hold jelenség miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=159710&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159710
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 159711
[image] => Array
(
[id] => 159711
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol.jpg
[original_lng] => 85413
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hol.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693426598:12
[_oembed_9480e7b5b3da28432a3377fc28f54c3e] =>
[_oembed_time_9480e7b5b3da28432a3377fc28f54c3e] => 1693426509
[views_count] => 3045
[_thumbnail_id] => 159711
[_edit_last] => 12
[_oembed_d295d85c3f90424040ee79a2b9628cb9] =>
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) pénteken elindította harmadik misszióját a Holdra: a leszállóegységet és a holdjárót szállító LVM3 hordozórakéta a déli Andra Prades államban található Sriharikota űrkikötőjéből indult útnak.
A sikeres indítást indiaiak ezrei ünnepelték a helyszínen, és milliók a televízió előtt vagy a világhálón. Körülbelül tizenhat perccel később az ISRO küldetésirányítása bejelentette, hogy a rakétának sikerült pályára állítania a leszállóegységet. A Csandraján-3 nevű küldetés fő célja, hogy augusztus 23-án biztonságos landolás után elhelyezze a leszállóegységet és a holdjárót a Hold déli pólusa közelében.
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Eddig három ország – az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína – landolt leszállóegységgel a Hold felszínén, de egyikük sem a Hold déli pólusának közelében.
A misszió keretében egy kétméteres, hatkerekű leszállóegységet telepítenek a Holdra, amely a tervek szerint két hétig lesz működőképes, és a holdjáró segítségével egy sor kísérletet végez el, adatokat szolgáltatva a holdi talaj és kőzetek tulajdonságairól, kémiai és elemi összetételéről – közölte Dzsitendra Szing tudományért és technológiáért felelős kormányzati illetékes.
India második, 140 millió dollárba kerülő Hold-misszióját 2019-ben indították, de a leszállóegység és a holdjáró landolás közben – vélhetőleg szoftverhiba miatt – megsemmisült. A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak.
Az elmúlt években több ország és magánvállalat próbálkozott a Holdra szállással, egyelőre eredménytelenül. Idén áprilisban egy japán vállalat, 2019-ben pedig egy izraeli nonprofit cég kísérlete fulladt kudarcba.
Narendra Modi indiai miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök a múlt hónapban megállapodtak, hogy India jövőre asztronautát küldhet a Nemzetközi Űrállomásra. Újdelhi azt tervezi, hogy 2024 végén egy India területéről induló indiai rakétán indiai űrhajóst juttat a világűrbe.
India idén áprilisig bezárólag 424 műholdat indított 34 ország, köztük Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, Kazahsztán, Hollandia, Belgium és Németország számára.
Az Indiai Űrkutatási Szervezet az elmúlt öt évben mintegy 1,1 milliárd rúpiát keresett a külföldi országok számára felbocsátott műholdakból. Szing szerint a jelenlegi növekedési pálya alapján az indiai űrszektor trillió dolláros üzletté nőheti ki magát a következő években.
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
China has been the world’s most populous country for hundreds of years. But it is now suffering from a demographic slump #WorldAheadhttps://t.co/Y7x3r6zcJM
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Az amerikai űrkutatási hivatal szerint beláthatatlan következménye lehet, ha a kommunista ország kisajátítja magának a Föld égi kísérőjét.
Egyre kiélezettebb a Holdért folytatott verseny: a következő két évben ugyanis eldőlhet, hogy az Egyesült Államok vagy Kína lép újból a Föld égi kísérőjének felszínére. Mint ismert: 1972 decembere, azaz több mint ötven éve nem járt ember a Holdon.
Bill Nelson, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vezetője szerint, aggodalomra ad okot, hogy ha Kína hamarabb eljut a Holdra, akkor kisajátíthatja magának az égitestet, és elfoglalhatja annak ásványokban gazdag területeit – írja a Politico.
„Ez tény, ismét űrverseny van. Jó, ha odafigyelünk Kínára, hogy ne vethessék meg előttünk a lábukat a Holdon” – mondta Nelson, aki szerint
Peking olyasmire készülhet, mint amit a Dél-kínai-tengeren is tett, azaz megszáll kisebb szigeteket, és azonnal magáénak tekinti.
A NASA nemrég sikerrel hajtotta végre az Artemis I küldetést, amelyben egy személyzet nélküli Orion űrkapszula körberepülte a Holdat. Ez volt az első nagy lépés afelé, hogy ismét embert küldjenek az égitest felszínére. A NASA terve az, hogy 2025-re ismét leszálljanak asztronautái a Holdon, majd ott állandó bázist alakítsanak ki.
Kisebb probléma ugyanakkor, hogy a NASA az új amerikai költségvetésből nem kapta meg az összes igényelt összeget, de Nelson szerint ez nem téríti le őket a pályájukról, az Artemis II és III ugyanis már be van tervezve a költségvetésben.
Kína ugyan papíron le van valamelyest maradva, ám óriási költségeket fordít a holdprogramjára, és várhatóan az évtized végére embert is el tud juttatni az égitestre.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
Splashdown!#Crew5 is back on Earth, completing a science mission of nearly six months on the @Space_Station. Their @SpaceX Dragon Endurance spacecraft touched down at 9:02pm ET (0202 UTC March 12) near Tampa off the coast of Florida. pic.twitter.com/nLMC0hbKY4
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
A NASA szerdán újabb képeket tett közzé azokból a fotókból, amiket az immár ismét vissza a Föld felé tartó Orion űrhajó lőtt a Holdról. Ezeken égi társunk olyan részletesen látható, mint egyetlen korábban, hasonló módon készült képen sem.
A képeket az Orion a Hold mellett másodszor történő elhaladás során készítette, amikor az égitest felszínétől csak alig 128 kilométeres távolságban haladt el. Ennek köszönhetően a felvételeken tökéletesen kivehetők a Holdat tarkító kráterek, repedések és más formációk.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
Az Orion – ha minden jól megy – vasárnap fog visszaérkezni a Földre, ahol a Csendes-Óceánban fog landolni. Begyűjtését követően a NASA alapos vizsgálatnak veti majd alá az egységet, aminek már útja során is kiderült pár apróbb hibája, hogy azokat kijavítva 2026-ban majd biztonságosan szállíthasson immár embereket is a Holdra.
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible – a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
[type] => post
[excerpt] => A NASA szerdán újabb képeket tett közzé azokból a fotókból, amiket az immár ismét vissza a Föld felé tartó Orion űrhajó lőtt a Holdról. Ezeken égi társunk olyan részletesen látható, mint egyetlen korábban, hasonló módon készült képen sem.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1670708580
[modified] => 1670629883
)
[title] => Minden korábbinál részletesebb képeket küldött a Holdról az Orion űrhajó
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=129156&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 129156
[uk] => 129482
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 129165
[image] => Array
(
[id] => 129165
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-scaled.jpg
[original_lng] => 693957
[original_w] => 2560
[original_h] => 2023
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-300x237.jpg
[width] => 300
[height] => 237
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-768x607.jpg
[width] => 768
[height] => 607
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-1024x809.jpg
[width] => 1024
[height] => 809
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-1536x1214.jpg
[width] => 1536
[height] => 1214
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-2048x1618.jpg
[width] => 2048
[height] => 1618
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/fjaehy4xwaaafj9-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 2023
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1670840048:2
[_oembed_41753a0d6302dd74e6569aab6aaedf09] =>
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Teams at @NASAKennedy have assessed impacts from Hurricane Ian & determined there was no damage to #Artemis I flight hardware. @NASA will focus on the Nov. 12-27 launch period to give employees time for post-storm recovery & identify checkouts for launch https://t.co/bjDiRgnOvtpic.twitter.com/7nK2tKVDOR
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
Splashdown!#Crew5 is back on Earth, completing a science mission of nearly six months on the @Space_Station. Their @SpaceX Dragon Endurance spacecraft touched down at 9:02pm ET (0202 UTC March 12) near Tampa off the coast of Florida. pic.twitter.com/nLMC0hbKY4
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
A Hold apránként, évente 3,8 centiméterrel távolabbra kerül a Földtől – írta meg a Hindustian Times. Erről először az 1969-es Apollo-missziók során szerzett tudomást az emberiség, de a jelenséget több tanulmány is igazolta később.
Kutatók szerint az égi kísérőnk korábban (évmilliárdokkal ezelőtt) sokkal közelebb volt a Földhöz, ami végeredményben a nappalok hosszára is hatással volt: mintegy 1,4 milliárd évvel ezelőtt egy földi nap csupán 18 órából állt.
A jelenség egyrészt a Föld forgásának lassulásával magyarázható, de fontos szerepe van benne a Föld és a Hold közti – úgynevezett – árapály-erőnek is. (A Föld egyébként alapvetően gyorsabban forog, mint a Hold.)
A Hold Földtől való eltávolodásának egyik jelentősebb következménye, hogy a nappalok még hosszabbak lesznek. Vagyis: a most 24 órában mért időtartam több lesz. De ez messze nem a legrosszabb dolog. A Hindustian Times szerint ha a távolodás az árapályhullámokra is hatással lenne, az végeredményben az óceánok hideg és meleg áramlatainak megszűnéséhez vezetne, és számos tengeri faj pusztulásával járna.
[type] => post
[excerpt] => A Hold apránként, évente 3,8 centiméterrel távolabbra kerül a Földtől – írta meg a Hindustian Times. Erről először az 1969-es Apollo-missziók során szerzett tudomást az emberiség, de a jelenséget több tanulmány is igazolta később.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666563720
[modified] => 1666473567
)
[title] => Távolodik a Földtől a Hold, idővel 24 óránál is hosszabbak lehetnek a nappalok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=122901&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122901
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 122902
[image] => Array
(
[id] => 122902
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold.jpg
[original_lng] => 24693
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/hold.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1666462768:12
[_thumbnail_id] => 122902
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2977
[_oembed_7c07626aad80315cbfe968a9319c2b22] =>
Oh, this is amazing. Close to tears. Ourspace has published an update on the "mystery hut" and it's so underwhelming it's brilliant. It's just a small rock on a crater rim that they're now calling "jade rabbit" for its appearance. Source: https://t.co/frrMKH7RWMhttps://t.co/GFCIRzqmDupic.twitter.com/jpDLDS8TZu
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Még nyáron elindulhat a NASA Artemis 1-küldetése a Holdra. Az amerikai űrhivatal szerdai bejelentése szerint az űrhajó már augusztus 29-én felszállhat.
A NASA az Apollo-11 misszió 1969. július 20-i holdraszállásának évfordulójára időzítette a bejelentést. Az űrhivatal az Artemis 1-misszió indulásának két alternatív időpontját is megadta: szeptember 2. vagy szeptember 5.
Az Artemis-program célja, hogy az amerikai űrhajósok több mint öt évtized után ismét visszatérjenek a Holdra.
Az Artemis 1 fedélzetén azonban még nem lesz űrhajós. Ezzel a küldetéssel a NASA új SLS óriásrakétáját teszteli majd. A rakétának ez lesz az első repülése. Az SLS csúcsán lévő Orion kapszula szállítja majd az Artemis 2 legénységét.
Az Orion kapszulát az űrhajó juttatja el a Holdhoz, ahol pályára áll, majd visszatér a Földre. A küldetés a NASA tájékoztatása szerint az indulás időpontjától függően 39-42 napig tarthat. Az Orion kapszulát 2014-ben egy Delta IV rakétával már tesztelték, akkor két alkalommal kerülte meg a Földet. A kísérletben a kapszula hőpajzsát vizsgálták.
Az Artemis 1 küldetésről visszaérkező kapszula azonban a Föld légkörébe lépve sokkal nagyobb megpróbáltatásnak lesz kitéve. Csaknem 40 000 km/h sebességgel érkezik, és „a Nap hőmérsékletének felét” kell elviselnie – hangsúlyozta Mike Sarafin, a NASA küldetésért felelős vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.
Az Artemis 1 indulását eredetileg év az elejére tervezték, ám végül elhalasztották, hogy júniusban befejezhessék az űrhajó tesztelését.
Az Artemis 2-küldetést jelenleg 2024-re tervezik. Az űrhajósokkal a fedélzetén az űrhajó akkor megkerüli majd a Holdat, de nem száll le. A holdraszállás feladatát az Artemis 3 legénysége kapja, amely legkorábban 2025-ben indulhat.
Legutóbb 1972-ben az Apolló-17 űrhajósai jártak a Holdon.
Teams at @NASAKennedy have assessed impacts from Hurricane Ian & determined there was no damage to #Artemis I flight hardware. @NASA will focus on the Nov. 12-27 launch period to give employees time for post-storm recovery & identify checkouts for launch https://t.co/bjDiRgnOvtpic.twitter.com/7nK2tKVDOR
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Splashdown!#Crew5 is back on Earth, completing a science mission of nearly six months on the @Space_Station. Their @SpaceX Dragon Endurance spacecraft touched down at 9:02pm ET (0202 UTC March 12) near Tampa off the coast of Florida. pic.twitter.com/nLMC0hbKY4
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Kettős krátert hozott létre a Hold felszínén az a rakétadarab, ami még március elején csapódott bele.
Március elején csapódott a Hold felszínébe az a rakétadarab, amiről a mai napig nem lehet tudni, kihez tartozott. Az űrszemétről először azt gondolták, hogy a SpaceX tulajdona, ám ez a feltételezés tévesnek bizonyult. Később Kína került a fókuszba, ám az ország vezetése az utolsó pillanatig tagadta, hogy közük lenne hozzá.
A becsapódás után aztán már kevésbé volt érdekes az űrszemét, most azonban ismét megmozgatta a NASA szakembereit. Az amerikai űrügynökség Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nevű szondája még május 25-én készített felvételeket a becsapódás helyszínéről, és egy igen érdekes dolgot fedezett fel: az ütközési ponton egy kettős kráter keletkezett.
A szakemberek számára rejtély, miért keletkezett két kráter a helyszínen. A Universe Today szerint bár ilyen képződményeket könnyen létre lehet hozni, ha egy tárgy kis szögben csapódik be a felszínbe, a jelek szerint itt nem ez az eset áll fenn. Bill Gray csillagász – aki elsőként vette észre a krátert – számításai szerint a rakéta 15 fokos szögben csapódott be a Holdba, ami már túl nagy ahhoz, hogy kettős kráter alakuljon ki.
A mérések szerint az egyik 18, a másik pedig 16 méter átmérőjű. Mark Robinson, a NASA kutatója szerint ez a kettős képződmény egy olyan objektum eredménye lehet, amelynek mindkét végén különálló, nagy tömegek vannak. „Az elhasznált fokozat tömege jellemzően a rakéta végén van, mert ott van a hajtómű, a többi rész csupán egy üres üzemanyagtartály” – mondja Robinson, aki szerint a kráterek segíthetnek azonosítani a rakéta eredetét.
Gray továbbra is úgy véli, hogy a kínaiak Csang’o-5 T-1 rakétájáról lehet szó, ami becsapódott a Hold felszínébe. Hogy valóban ez volt-e az, egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy maga a becsapódás helyének ilyen gyors megtalálása komoly eredményt jelent. Korábban az Apollo 16 S-IVB becsapódási helyét hat év alatt sikerült megtalálni.
Oh, this is amazing. Close to tears. Ourspace has published an update on the "mystery hut" and it's so underwhelming it's brilliant. It's just a small rock on a crater rim that they're now calling "jade rabbit" for its appearance. Source: https://t.co/frrMKH7RWMhttps://t.co/GFCIRzqmDupic.twitter.com/jpDLDS8TZu
After launch in Feb 2021 the rocket stage was left in an elliptical orbit with a perigee of about 150 km and an apogee of 34440 km. The perigee height, shown here vs time, doesn't change much until recently pic.twitter.com/d4tHh7CTK5
This is the aftermath downrange following a Chinese Long March 3B launch from Xichang early Saturday. And that yellow smoke is very toxic hypergolic propellant. Source: https://t.co/VEh5X8Ors0pic.twitter.com/22IVIpyJOk
#Iran's State Media Claims A Rocket Launch For 'Space Research Mission'
It was unclear exactly when the reported launch took place, what kind of launcher was used, or whether any objects had successfully entered Earth's orbit....https://t.co/z58UU4W5OP
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
A Floridai Egyetem kutatói az Apolló–11 asztronautái által hazahozott talajmintán lúdfüvet neveltek – ez az első holdi talajon termesztett növény.
Kép a mintákról Forrás: UF/IFAS PHOTO BY TYLER JONES
A kísérletben arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet termeszteni maguknak.
A tudósok maguk is meglepődtek, hogy a kísérlet sikerült: a növény megél a holdi talajon.
Robert Ferl, az egyetem élelmiszer- és mezőgazdaság-tudományi karának tudósa elmondta, hogy kollégáival abba a talajmintába ültettek növényt, amit Neil Armstrong és Buzz Aldrin hozott haza magával az Apolló-11 misszióval, valamint olyan talajmintákba, amelyek más missziókkal érkeztek.
Forrás: UF/IFAS PHOTO BY TYLER JONES
A kísérletből ugyanakkor kiderült, hogy a holdi talajon durvasága és más kedvezőtlenebb tulajdonságai miatt lassabban nőttek a növények, mint a Földről származó, imitált holdi talajba ültetett palánták. A legtöbb holdi talajba ültetett növény végül elszáradt.
A kutatás eredményeit a tudósok csütörtökön tették közzé a Communications Biology című szaklapban. Mint írták, minél hosszabb ideig volt a talaj a Holdon a kozmikus sugárzásnak és a napszélnek kitéve, annál rosszabbul tűrték a növények.
A tudósok szerint az Apollo-11 talajmintái voltak a legkevésbé kedvezőek a növekedéshez, mert a Nyugalom tengerének kőzete, ahonnan származtak, néhány milliárd évvel tovább volt kitéve az elemeknek.
„A következő lépés, hogy a Hold felszínén kell megismételni a kísérletet” – idézte a The Guardian Simon Gilroy űrnövény-biológust, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósát, aki nem vett részt a kísérletben.
A hat Apolló-küldetés űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak vissza a Földre, a legtöbbet elzárták. A NASA végül tavaly év elején 12 grammot adott át a Floridai Egyetem kutatóinak, és a régóta várt ültetést tavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
Senki nem vállalt egyelőre felelősséget azért az incidensért, amely során egy használaton kívüli rakétadarab a Holdnak ütközött.
A világűrben keringő űrszemét között rengeteg nagyobb darab is található, amik látszólag nem jelentenek veszélyt – ha viszont összeütköznének egy másikkal, az azonnal sokkal nagyobb bajt okozna.
A minap is történt egy ilyen ütközés, de nem két szemétdarab, hanem a Hold (pontosabban annak felszíne) és egy használaton kívüli rakétadarab között; ez az az egység, amelynek utolsó óráit heteken át követték a szakemberek. A Holdba való becsapódás előtt sem volt biztos azonban, hogy a szemét kitől származik – és így az sem, kinek kell színt vallania az ütközés okozta (nemzetközi) kellemetlenségek miatt.
A lehetséges elméletek egyike az volt, hogy a műszer a SpaceX egyik évekkel korábbi kilövésének „maradványa”, ami megsemmisülni nem tudott, ehelyett céltalanul vándorolt az űrben. (Az elmélet hátterében egy időjárási műholddal kapcsolatos felbocsátás állt, melyet légkörkutatókkal együtt bonyolított le Elon Musk vállalata. A műveletbe azonban hiba csúszhatott, a darab pedig sodródni kezdett.)
Ez a feltételezés azonban tévesnek bizonyult, miután a kutatókban egyre erősebb lett a gyanú: a szemetet nem a SpaceX termelte ki, hanem Kína, az egyik régebbi, még 2014-es Chang’e-misszióval. A rakétadarab pedig azóta sodródott egy pályán, egyre közelebb és közelebb kerülve a Holdhoz – míg végül, március 4-én belé is csapódott. (Az ütközést nem lehetett látni, mivel az érintett terület az égitest sötét oldalán helyezkedik el.)
Az elméletet ugyanakkor senki nem erősítette meg, a kínai űrkutatók pedig váltig állították: nekik semmi közük hozzá. A kínai külügyi szaktárca még egy dühös közleményt is kiadott az Interesting Engineering szerint, melyben az ország űrtechnikai oldalát méltatták, azt is jelezve, hogy a kínai eszközök visszatéréskor biztonságosan elégnek az atmoszférában. Ez ugyanígy történt a legutóbbi ilyen felbocsátás végén is.
Oh, this is amazing. Close to tears. Ourspace has published an update on the "mystery hut" and it's so underwhelming it's brilliant. It's just a small rock on a crater rim that they're now calling "jade rabbit" for its appearance. Source: https://t.co/frrMKH7RWMhttps://t.co/GFCIRzqmDupic.twitter.com/jpDLDS8TZu
Studies confirm there is no risk of asteroid 99942 Apophis impacting Earth for at least another century. Originally identified in 2004, new data have better defined the orbit of Apophis, putting astronomers at ease. Learn more: https://t.co/6a7zxeSLYFpic.twitter.com/EX8KXlXpWP