Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxNjQ2O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 153041 [content] =>A korlátozásokkal „a szélsőséges mértékű adathalászatot és a rendszer manipulálását” akarják kezelni. Elon Musk szerint száznál is több szervezet „rendkívül agresszív” adatszerzésbe kezdett a Twitteren.
A Twitter ideiglenesen korlátozta a felhasználók által egy nap alatt olvasható tweetek számát – közölte Elon Musk tulajdonos. Tweetjében azt írta, hogy az ellenőrizetlen fiókok mostantól napi 1000 bejegyzés elolvasására vannak korlátozva.
Az új, nem ellenőrzött fiókok esetében ez a szám 500. Eközben az „ellenőrzött” státuszú fiókok jelenleg napi 10 000 posztra vannak korlátozva.
A tech-milliárdos eredetileg szigorúbb korlátokat határozott meg, de a lépés bejelentése után néhány órával megváltoztatta ezeket.
Musk azt mondta, hogy az ideiglenes korlátozásokkal „a szélsőséges mértékű adathalászatot és a rendszer manipulálását” akarták kezelni. Azt nem magyarázta meg, hogy mit ért rendszer-manipuláció alatt.
“Az adathalászat mértéke már a felhasználói élmény rovására ment” – magyarázta Musk. A felhasználóknak olyan képernyők jelentek meg, amelyek arra kérték őket, hogy jelentkezzenek be a Twitter tartalmának megtekintéséhez. A válaszlépést ideiglenes vészintézkedésnek” nevezte.
Azt nem tette világossá, hogy mit ért adathalászat alatt, de úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligenciával (AI) foglalkozó vállalatok által használt nagy mennyiségű adathalmazok lekaparására gondol, amelyeket a nagy nyelvi modellek betanításához használnak, amelyek olyan chatbotokat működtetnek, mint az Open AI ChatGPT és a Google Bard.
Egyszerűbben fogalmazva, az adatkaparás az internetről való információszerzés. A nagy nyelvi modelleknek valódi emberi beszélgetések tömegéből kell tanulniuk. A minőség azonban létfontosságú egy chatbot sikeréhez. A Reddit és a Twitter hatalmas, több milliárd bejegyzésből álló tárháza óriási jelentőségű tréningadatnak számít – és az AI-cégek is használják.
Az olyan platformok azonban, mint a Twitter és a Reddit pénzt akarnak ezekért az adatokért.
Áprilisban Steve Huffman, a Reddit vezérigazgatója a New York Timesnak azt mondta, hogy elégedetlen azzal, amit az AI-cégek csinálnak.
„A Reddit adathalmaza igazán értékes” – mondta. „De nem kell ezt az egész értéket ingyen odaadnunk a világ néhány legnagyobb vállalatának”.
A Twitter már elkezdett díjat kérni a felhasználóktól az alkalmazásprogramozási interfészéhez (API) való hozzáférésért, amelyet gyakran használnak harmadik féltől származó alkalmazások és kutatók – köztük AI-cégek is.
A lépésnek más lehetséges okai is vannak
Musk a Twitter Blue, a fizetős előfizetéses szolgáltatása felé terelte az embereket. Lehetséges, hogy olyan modellt tervez, amelyben a felhasználóknak fizetniük kell a teljes Twitter-szolgáltatásért – és a korlátlan hozzászólásokhoz való hozzáférésért.A “kék pipa” által jelzett „ellenőrzött” státuszt a Twitter ingyenesen adta meg a magasan jegyzett fiókoknak, mielőtt Musk átvette a főnöki posztot. Most a legtöbb felhasználónak havi 8 dolláros előfizetési díjat kell fizetnie a hitelesítésért, és a státuszt a profiljától függetlenül kaphatja meg.
Elon Musk tavaly – hosszas huzavona után – 44 milliárd dollárért vásárolta meg a vállalatot. Kritikusan nyilatkozott a Twitter korábbi vezetéséről, és azt mondta, nem akarja, hogy a platform “visszhangkamrává” váljon.
Nem sokkal az átvétele után az alkalmazottak létszámát a közel 8000 főről körülbelül 1500-ra csökkentette.
[type] => post [excerpt] => A korlátozásokkal "a szélsőséges mértékű adathalászatot és a rendszer manipulálását" akarják kezelni. Elon Musk szerint száznál is több szervezet „rendkívül agresszív” adatszerzésbe kezdett a Twitteren. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1688335980 [modified] => 1688313338 ) [title] => A Twitter ideiglenesen korlátozza a felhasználók által látható napi posztok számát [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=153041&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153041 [uk] => 152989 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 99242 [image] => Array ( [id] => 99242 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter.jpg [original_lng] => 65904 [original_w] => 1200 [original_h] => 799 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/twitter.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1688302538:4 [_thumbnail_id] => 99242 [_edit_last] => 4 [views_count] => 1921 [_oembed_9ae7cd26d2479c8caa6157afc53ea258] => [_oembed_time_9ae7cd26d2479c8caa6157afc53ea258] => 1688325187 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1688325187 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1646 [1] => 70843 ) [tags_name] => Array ( [0] => korlátozások [1] => Twitter-bejegyzés ) ) [1] => Array ( [id] => 150543 [content] =>Kijev megyében további korlátozásokat vezetnek be a szórakozóhelyek működésére és a szórakoztató rendezvények idejére, ezentúl legkésőbb 21:00 órakor ezeknek be kell zárniuk és be kell befejeződniük – közölte pénteken Ruszlan Kravcsenko, a Kijev Megyei Katonai Adminisztráció vezetője a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint Kravcsenko elmondta, a korlátozások a hadiállapot lejártáig maradnak érvényben. Ezenkívül jelezte, hogy a korlátozások betartását a megyében a hatóságok a rendőrség bevonásával rendszeresen fogja ellenőrizni.
A megyei katonai adminisztráció vezetője ezenkívül felhívta a megye szórakoztató intézményei tulajdonosainak és látogatóinak a figyelmét arra, hogy a kijárási tilalom 00:00-tól 5:00 óráig tart. Ebben az időszakban kivétel nélkül minden szórakoztató intézménynek – bároknak, éttermeknek, külvárosi komplexumoknak, kluboknak, bevásárlóközpontoknak – be kell szüntetniük a munkájukat. „A törvény a kijárási tilalom megsértéséért felelősségre vonást ír elő” – hangsúlyozta Ruszlan Kravcsenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Kijev megyében további korlátozásokat vezetnek be a szórakozóhelyek működésére és a szórakoztató rendezvények idejére, ezentúl legkésőbb 21:00 órakor ezeknek be kell zárniuk és be kell befejeződniük – közölte pénteken Ruszlan Kravcsenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686340920 [modified] => 1686339701 ) [title] => Kijev megyében új korlátozásokat vezettek be a szórakozóhelyek működésére és a rendezvényekre [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=150543&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 150543 [uk] => 150562 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 150550 [image] => Array ( [id] => 150550 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [original_lng] => 36851 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/szorakozohely-korlatozas-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1686329608:3 [_thumbnail_id] => 150550 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2206 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_92ffffddd8f9da565b59b6b6d9f94032] => [_oembed_time_92ffffddd8f9da565b59b6b6d9f94032] => 1691344579 [_oembed_9ca6969edac8d35c0caddb5d12866a92] =>[_oembed_time_9ca6969edac8d35c0caddb5d12866a92] => 1691344580 [_oembed_ecc090139e3ef23b949d1c28911c9228] =>The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
— NEXTA (@nexta_tv) July 30, 2023[_oembed_time_ecc090139e3ef23b949d1c28911c9228] => 1691344580 [_oembed_38ae46a4fde293c1490e1a9271108939] =>The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun.
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) July 30, 2023
?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra[_oembed_time_38ae46a4fde293c1490e1a9271108939] => 1691344580 [_oembed_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] => [_oembed_time_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] => 1697200140 [_oembed_b0d146bede531aa4a01a3434fd79be1d] =>Мінкульт показав, як виглядатиме «Батьківщина-мати» після декомунізації pic.twitter.com/YCHUcj0eQL
— NV (@tweetsNV) July 12, 2023[_oembed_time_b0d146bede531aa4a01a3434fd79be1d] => 1701007767 [_oembed_3d41e196c9a23f153656c63c10fac634] =>Puskin leaves Kyiv? pic.twitter.com/XNVFxgudEN
— D.Radka ??????? (@DakdaR22) November 15, 2023[_oembed_time_3d41e196c9a23f153656c63c10fac634] => 1703170573 [_oembed_319e497090c10542559cd4679542a8dd] =>🥰The country's main Christmas tree was lit in Kyiv
— Jürgen Nauditt 🇩🇪🇺🇦 (@jurgen_nauditt) December 7, 2023
The location around Sofia Square was dedicated to the defenders of Ukraine and named "Brave Hearts," Kyiv Mayor Vitaliy Klychko said.
"Today, according to tradition - on the day of St. Nicholas, lights on the country's main… pic.twitter.com/wYoaTKAJl3[_oembed_time_319e497090c10542559cd4679542a8dd] => 1703170573 [_oembed_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] =>11:43 pm in #Kyiv
— Yaroslava Antipina (@strategywoman) December 6, 2023
Today, we watched Home Alone with my son. Yes-yes, we probably know the plot by heart. But this movie adds some holiday mood.
So, I am posting one more video with the Christmas Tree I took today. With some music this time. Inspired by Home Alone.
I needed… pic.twitter.com/2FDjg4P191[_oembed_time_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] => 1708095350 [_oembed_dfc541b6ded1bcd1610fa4806ee30d5c] => [_oembed_time_dfc541b6ded1bcd1610fa4806ee30d5c] => 1711535767 [_oembed_6a651347792f5580a008966f5d073dfc] => [_oembed_time_6a651347792f5580a008966f5d073dfc] => 1730680596 [_oembed_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] => [_oembed_time_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] => 1730680596 [_oembed_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] => [_oembed_time_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] => 1732259503 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 153 [1] => 1646 [2] => 596533 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kijev [1] => korlátozások [2] => szórakozóhelyek ) ) [2] => Array ( [id] => 149754 [content] =>Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 4, 2024
I am grateful to all doctors, nurses,… pic.twitter.com/FDSiJKHTIOAz Európai Bizottság egyelőre nem szándékozik korlátozni a hadköteles korú ukrán férfiak beutazását az Európai Unióba – jelentette ki szombaton Ilva Johanson, az Európai Bizottság belügyi biztosa, számolt be az rbc.ua hírportál a Szuszpilne tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Johanson elmondta: „Az Európai Unió szempontjából minden ukrán, aki ebben az időszakban menekültként érkezik, az ideiglenes védelemről szóló irányelv (átmeneti védelmi irányelv – a szerk.) hatálya alá esik. Ezért nem akadályozzuk meg az ukránok Európai Unióba való belépését.” Az európai biztos ugyanakkor hozzátette: az Európai Unió senkit nem fog kiutasítani akarata ellenére.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajnából a hadköteles korú férfiak nem mehetnek külföldre a hadiállapot idején. Vannak azonban kivételek az állampolgárok bizonyos kategóriái esetében. Ezenkívül Ihor Klimenko belügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna törvényjavaslatot készít elő a háború alatt Ukrajnát illegálisan elhagyó férfiak megbüntetésére. Ez a parlament és a kormány közös kezdeményezése lesz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Bizottság egyelőre nem szándékozik korlátozni a hadköteles korú ukrán férfiak beutazását az Európai Unióba – jelentette ki szombaton Ilva Johanson. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685824800 [modified] => 1685823571 ) [title] => Az Európai Uniónak egyelőre nem áll szándékában korlátozni az Ukrajnából érkező férfiak belépését [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149754&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149754 [uk] => 149796 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149755 [image] => Array ( [id] => 149755 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson.jpg [original_lng] => 71716 [original_w] => 1020 [original_h] => 574 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ilva-johanson.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1685828955:8 [_thumbnail_id] => 149755 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2120 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d71bf1204fe1747c41ba333ad7357244] => [_oembed_time_d71bf1204fe1747c41ba333ad7357244] => 1685814007 [_oembed_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] =>[_oembed_time_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => 1690963185 [_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => [_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1700464375 [_oembed_bfdfa6c9df4210b8f34a0349b890b6e2] =>We're donating €14 million to purchase school buses to bring Ukrainian children safely to school.
— European Commission (@EU_Commission) July 26, 2023
65 buses are currently on the way, with more to come.
An additional 205 buses have been offered by public and private partners in 11 countries via #EUCivPro.#StandWithUkraine[_oembed_time_bfdfa6c9df4210b8f34a0349b890b6e2] => 1714906864 [_oembed_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] => [_oembed_time_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] => 1716213190 [_oembed_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] => [_oembed_time_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] => 1730639011 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83884 [4] => 17 [5] => 592 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [4] => Sürgős [5] => Társadalom [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 593262 [1] => 1072 [2] => 143081 [3] => 1646 ) [tags_name] => Array ( [0] => belépés az unióba [1] => Európai Unió [2] => hadköteles férfiak [3] => korlátozások ) ) [3] => Array ( [id] => 149716 [content] =>This is the April 13 video of a long line of the Ukrainian men of the conscription age at their Consulate in Prague, Czech Republic. They came to renew their expiring passports and also to be added to the mobilization registry, as the newly adopted Ukrainian law on mobilization… pic.twitter.com/bZtRA6AGPa
— Viktor Kovalenko (@MrKovalenko) April 14, 2024Az arizonai hatóságok bejelentették, hogy az aszály miatt Phoenixben és környékén betiltják azokat az építkezéseket, amelyek kizárólag az egyébként is túlterhelt felszín alatti vizeket használják.
A rohamos ütemben fejlődő Phoenix vízszűkében van, és a földalatti tartalékokon kívül más vízforrásokra is támaszkodni kell az építkezéseken – magyarázták vízgazdálkodásért felelős tisztségviselők csütörtökön.
A következő száz évben közel hatmilliárd köbméter felszín alatti víz fog eltűnni a városban az aszály miatt – figyelmeztetett az arizonai vízügyi hivatal.
Az Egyesült Államok nyugati részén egyre szárazabbá vált az éghajlat az elmúlt húsz évben, a folyamatot szakértők szerint a klímaváltozás súlyosbította. A terület legnagyobb folyóit, köztük a Coloradót már régóta túlhasználják, mert minden évben több vizet emelnek ki belőlük, mint amennyi eső és hó hullik a térségben. Ez a tavak és víztározók, például a Mead-tó kiszáradását okozza, amelynek szintje tavaly hirtelen negyedére esett.
Mivel a folyók nagyon túlterheltek, a városok hozzászoktak, hogy az építkezésekhez és a mezőgazdasághoz szükséges vizet a felszín alatti rétegekből kell kinyerniük. Azonban ennek a forrásnak is megvannak a maga korlátai, mert több ezer évbe telhet, mire újra feltöltődik.
A Phoenixben már kiadott építési engedélyeket nem vonják vissza, de az új kérelmek esetében a építtetőknek bizonyítaniuk kell, hogy a talajvízen kívül más vízforrást is felhasználnak – közölték az arizonai hatóságok.
Phoenix az ötödik legnagyobb város az Egyesült Államokban, és ötmillió lakója van.
A térségben korábban is születtek már kísérletek a vízfogyasztás korlátozására: május végén például hét, a Colorado folyó vizét használó állam kötött megállapodást a fogyasztás csökkentéséről. A Colorado mintegy negyvenmillió embert lát el vízzel, és több millió hektárnyi szántóföldet öntöz.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Az arizonai hatóságok bejelentették, hogy az aszály miatt Phoenixben és környékén betiltják azokat az építkezéseket, amelyek kizárólag az egyébként is túlterhelt felszín alatti vizeket használják. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1685817840 [modified] => 1685815807 ) [title] => Akkora a szárazság Arizonában, hogy már az építkezéseket korlátozzák [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149716&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149716 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 149717 [image] => Array ( [id] => 149717 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln.webp [original_lng] => 491320 [original_w] => 2040 [original_h] => 1360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln-1536x1024.webp [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln.webp [width] => 2040 [height] => 1360 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/y6twlkln.webp [width] => 2040 [height] => 1360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1685805007:12 [_thumbnail_id] => 149717 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1527 [translation_required_done] => 1 [_oembed_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] =>[_oembed_time_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => 1693497057 [_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] =>Why one Subway super fan camped out, endured FIVE HOURS OF PAIN for his first tattoo…a FOOTLONG (& wide) @SUBWAY Series Logo?
— Dave Briggs (@davebriggstv) July 29, 2022
Why else…free food ?!https://t.co/wbfgzU8XnH pic.twitter.com/rBptnWKKar[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709470086 [_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] =>Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709470086 [_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}} [_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] =>Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1709470087 [_oembed_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] => [_oembed_time_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] => 1718880102 [_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => [_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1719659311 [_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => [_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1729866967 [_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 592989 [1] => 42041 [2] => 1646 [3] => 17428 [4] => 1227 ) [tags_name] => Array ( [0] => Arizona [1] => aszály [2] => korlátozások [3] => szárazság [4] => USA ) ) [4] => Array ( [id] => 138505 [content] =>Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024A tél kezdetén a megyei védelmi tanács korlátozásokat vezetett be a vállalatok villamosenergia-fogyasztására vonatkozóan. Az ilyen intézkedések elengedhetetlenek voltak, mivel az ország energiarendszere az ellenséges támadások miatt jelentős energiahiányt szenvedett.
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője arról tájékoztatott, hogy jelentősen javult a villamosenergia-ellátás helyzete – köszönhetően az energetikai szakembereknek és a tudatos lakosoknak, akik takarékoskodtak az áramhasználattal.
A védelmi tanács hozzájárult a kültéri reklámtáblák és a különféle megvilágítások használatára vonatkozó korlátozások feloldásához.
Az ezzel kapcsolatos ülésen döntöttek arról is, hogy hatályon kívül helyezik azt a tilalmat, miszerint a cégek – szervezeti és jogi formájuktól függetlenül – a munkaidő lejárta után megvilágíthassák területeiket.
[type] => post [excerpt] => A tél kezdetén a megyei védelmi tanács korlátozásokat vezetett be a vállalatok villamosenergia-fogyasztására vonatkozóan. Az ilyen intézkedések elengedhetetlenek voltak, mivel az ország energiarendszere az ellenséges támadások miatt jelentős energ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1677665400 [modified] => 1677663139 ) [title] => Több áramkorlátozást is feloldott a megyei védelmi tanács [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138505&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138505 [uk] => 138456 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 138457 [image] => Array ( [id] => 138457 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1.jpg [original_lng] => 51082 [original_w] => 800 [original_h] => 434 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1-300x163.jpg [width] => 300 [height] => 163 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1-768x417.jpg [width] => 768 [height] => 417 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1.jpg [width] => 800 [height] => 434 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1.jpg [width] => 800 [height] => 434 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1.jpg [width] => 800 [height] => 434 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/rada-oboroni-oblasti-znjala-zaboronu-na-vikoristannja-vulichnogo-osvitlennja-b98b813-800x434-1.jpg [width] => 800 [height] => 434 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1677655939:5 [_thumbnail_id] => 138457 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2515 [_oembed_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => [_oembed_time_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => 1677655916 [_oembed_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => [_oembed_time_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => 1677655916 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1677655916 [_oembed_0445f4fb9b54420d7c3f0f4372527cb2] => [_oembed_time_0445f4fb9b54420d7c3f0f4372527cb2] => 1677655916 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_025a71954bd35c1aab8f890a68efa8ed] => [_oembed_time_025a71954bd35c1aab8f890a68efa8ed] => 1679577598 [_oembed_3dca596402842cefdf4c4f88a129ab81] => [_oembed_time_3dca596402842cefdf4c4f88a129ab81] => 1695728455 [_oembed_737931768c7d7ecf38b3b83541741f78] => {{unknown}} [_oembed_595e51817799b9a9633fd360b31836a7] => [_oembed_time_595e51817799b9a9633fd360b31836a7] => 1727794683 [_oembed_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => [_oembed_time_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => 1728924366 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 83915 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Megyei katonai közigazgatás ) [tags] => Array ( [0] => 109957 [1] => 1646 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás [1] => korlátozások ) ) [5] => Array ( [id] => 119060 [content] =>Umanyban a szeptember 19. és 30. közötti időszakra számos korlátozást vezettek be a Rós ha-sána ünneplésének idejére. A bevezető utakon 5 ellenőrzőpont működik majd – számolt be az Umanyi Városi Tanács.
Umanyban szeptember 19–30. között az alábbi korlátozások lesznek érvényben:
- alkoholos és alacsony alkoholtartalmú italok, pirotechnikai termékek, valamint pneumatikus fegyverek, fegyvert utánzó játékok értékesítése;
- a kijárási tilalom ideje alatt gyalogos és autós közlekedés.
A város határán 5 ellenőrzőponton ellenőrzik az okmányokat és járműveket. A városba érkező zarándokok beléptetését és poggyászának ellenőrzését csak egy címen végzik a Vizvolitel utcában. A zarándoknegyedben élőknek elegendő, ha igazolják, hogy az adott negyedben van a bejelentett lakcímük.
„Ha a bejegyzett lakcím eltér a tényleges lakóhelytől, forduljanak az adminisztratív szolgálati központba vagy a szociálpolitikai osztályhoz” – áll a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Umanyban a szeptember 19. és 30. közötti időszakra számos korlátozást vezettek be a Rós ha-sána ünneplésének idejére. A bevezető utakon 5 ellenőrzőpont működik majd – számolt be az Umanyi Városi Tanács. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1663592760 [modified] => 1663590963 ) [title] => Korlátozásokat vezettek be Umanyban a Rós ha-sána ünneplésének idejére [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=119060&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 119060 [uk] => 118963 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 118964 [image] => Array ( [id] => 118964 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [original_lng] => 68737 [original_w] => 464 [original_h] => 348 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [width] => 464 [height] => 348 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [width] => 464 [height] => 348 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [width] => 464 [height] => 348 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [width] => 464 [height] => 348 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/67-tn.jpg [width] => 464 [height] => 348 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1663580163:5 [_thumbnail_id] => 118964 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1800 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1663580130 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 [3] => 854 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna [3] => vallás ) [tags] => Array ( [0] => 1646 [1] => 16459 ) [tags_name] => Array ( [0] => korlátozások [1] => Umany ) ) [6] => Array ( [id] => 115827 [content] =>Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője rendeletet adott ki, miszerint 2022. augusztus 24-től 28-ig terjedő időszakban, 22:00 órától reggel 8:00 óráig tilos az égetett szeszek, valamint az alacsony alkoholtartalmú italok, és alkohol alapú termékek kiskereskedelme, beleértve az éttermeket is.
[type] => post [excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője rendeletet adott ki, miszerint 2022. augusztus 24-től 28-ig terjedő időszakban, 22:00 órától reggel 8:00 óráig tilos az égetett szeszek, valamint az alacsony alkoholtartalmú italo... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1661355600 [modified] => 1661355247 ) [title] => Korlátozásokat vezetnek be Kárpátalján a szeszesital értékesítésére (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115827&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115827 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 115829 [image] => Array ( [id] => 115829 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze.jpg [original_lng] => 770388 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/sze.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1661344447:14 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661344222 [_thumbnail_id] => 115829 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1502 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1661344807 [_oembed_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] => [_oembed_time_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] => 1661344808 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1661344808 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1661347072 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663263514 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664550075 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664550075 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1665217099 [_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => [_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1666173135 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1666547893 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666947949 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1668325642 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1669130565 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669370166 [_oembed_debe0e7bac51dd1e08701b47bc22d058] => [_oembed_time_debe0e7bac51dd1e08701b47bc22d058] => 1670582088 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1671123995 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1671123995 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1671734611 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1675826556 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675958234 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1675958234 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1678555382 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683733706 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1683904979 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1685944461 [_oembed_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => [_oembed_time_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => 1687777374 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694452756 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1700403665 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706096640 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1707383482 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1710236857 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715264240 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715264240 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1717588159 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1719382178 [_oembed_3091ffad993361d90af51054c9c3a423] => {{unknown}} [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1719776897 [_oembed_cae07796b22f43bc5a6331b8f7727edb] => [_oembed_time_cae07796b22f43bc5a6331b8f7727edb] => 1719776897 [_oembed_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] => [_oembed_time_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] => 1720902395 [_oembed_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => [_oembed_time_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => 1725203630 [_oembed_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] => [_oembed_time_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] => 1725203631 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1725203631 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1727339717 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1727339717 [_oembed_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] => [_oembed_time_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] => 1730191078 [_oembed_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] => [_oembed_time_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] => 1730191078 [_oembed_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => [_oembed_time_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => 1730488498 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 83915 [7] => 592 [8] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Megyei katonai közigazgatás [7] => Társadalom [8] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 116514 [1] => 1646 [2] => 39209 [3] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => KÁRPÁTALJAI MEGYEI KATONAI ADMINISZTRÁCIÓ [1] => korlátozások [2] => szeszesital [3] => Viktor Mikita ) ) [7] => Array ( [id] => 113434 [content] =>Ivóvízhiány alakulhat ki Horvátország déli részén, mivel a karsztos terület édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől – közölte a horvát hidrometeorológiai intézet (DHMZ), amiről a Vecernji List című horvát napilap számolt be szerdán.
A hőhullám Horvátországot is elérte nyáron, július végén 29 fokot is mértek az országban, miközben a folyók vízállását a csapadék szűkössége szorította korlátok közé az elmúlt hónapokban. Emiatt az Isztriai-félsziget kivételével a déli, dalmáciai területeken jelentősen leapadt a vízkészlet – közölte a DHMZ. A lakosság vízellátása szempontjából pedig különösen fontos a karsztvíz, kiváltképp a vízhiányos területeken.
Noha a horvátországi folyók vízállása alacsonyabb a megszokottnál, az abszolút minimumot még nem érték el. „A meteorológiai modellek alapján a következő héten nem várható olyan jelentős csapadék, amely javíthatna a jelenlegi hidrológiai helyzeten” – közölte az intézet.
A fentebbi okok miatt Isztria megyében már korlátozták a vízfogyasztást.
Július 18-án Boris Miletic, a megye elöljárója megtiltotta a közterületeken és a magánterületeken az ivóvízzel való öntözést, továbbá a piacok és halpiacok kivételével a közterületek vízzel való tisztítását, továbbá a zuhanyzók sem működnek a strandokon és az autómosóknak is be kellett zárniuk. A politikus hétfőn közölte, hogy a vízkorlátozás még legalább egy hétig érvényben marad.
Az Adriai-tenger vízgyűjtő területeinek folyóin kívül a Fekete-tenger vízgyűjtő területeinek folyói folynak még át Horvátországon. Ezeknél a folyóknál valamivel jobb a helyzet.
Idetartozik a Duna és a Dráva, amelyeknek a vízállása kevésbé függ a helyi csapadéktól – magyarázta a DHMZ, hozzátéve, hogy ezeken a területeken egyelőre kisebb a valószínűsége a hidrológiai szélsőségek vagy minimumok előfordulásának.
[type] => post [excerpt] => Ivóvízhiány alakulhat ki Horvátország déli részén, mivel a karsztos terület édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1659610920 [modified] => 1659586531 ) [title] => Ivóvízhiány sújtja Horvátország karsztos déli részét [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=113434&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113434 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 113436 [image] => Array ( [id] => 113436 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz.jpg [original_lng] => 93124 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/ivoviz.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1659575731:12 [_thumbnail_id] => 113436 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1764 [_oembed_4c1f49074b66a86e13c9c171fa04e91f] => [_oembed_time_4c1f49074b66a86e13c9c171fa04e91f] => 1659597279 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e753f5a78bd00e89c1c88fb306e89b10] =>[_oembed_time_e753f5a78bd00e89c1c88fb306e89b10] => 1660118122 [_oembed_94da9ce8293e032ea5ae6228fb590876] =>Due to scarcity, municipalities are considering reducing or partially cutting water consumption during the night. #watercrisis #water #portugal #drought #portugalnewshttps://t.co/tLu5wqKW78
— The Portugal News (@theportugalnews) August 5, 2022
[_oembed_time_94da9ce8293e032ea5ae6228fb590876] => 1660118123 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661683359 [_oembed_6abea43d160e9c02c5c4eb28fbb5ac18] => [_oembed_time_6abea43d160e9c02c5c4eb28fbb5ac18] => 1696266855 [_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => [_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1711121898 [_oembed_818805858b499b3b393b60c94e8f1d70] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3141 [1] => 216187 [2] => 1646 [3] => 162597 ) [tags_name] => Array ( [0] => Horvátország [1] => ivóvízhiány [2] => korlátozások [3] => vízkorlátozás ) ) [8] => Array ( [id] => 112027 [content] =>The level of the hydropower storage in Portugal is incredibly low. The grid operator says this is the worst #drought in 100 years, the Portugues metservice says that 2022 is the driest year since 1931. pic.twitter.com/tIoN67yLUh
— Matteo De Felice (@matteodefelice) August 3, 2022
Jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, ezért ismét teljes látogatási tilalom lépett életbe az egészségügyi intézményekben – közölte az egészségügyi minisztérium pénteken.
Az utóbbi néhány hétben folyamatosan nőtt az új fertőzöttek száma. Míg két hónappal ezelőtt naponta körülbelül háromszáz új esetet regisztráltak, június közepén elkezdett növekedni a napi új fertőzöttek száma, és júliusra újra elérte az ezret, csütörtökön pedig már 4249 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
A hétmilliós országban ezzel 2 072 089-re nőtt a fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nyolcan haltak bele a fertőzés szövődményeibe, így a kórnak már 16 193 halálos áldozata van a nyugat-balkáni országban.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, ezért ismét teljes látogatási tilalom lépett életbe az egészségügyi intézményekben – közölte az egészségügyi minisztérium. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1658589360 [modified] => 1658536091 ) [title] => A koronavírus miatt újra látogatási tilalmat vezettek be a szerbiai kórházakban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=112027&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 112027 [uk] => 112192 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 86419 [image] => Array ( [id] => 86419 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050.jpg [original_lng] => 351450 [original_w] => 1500 [original_h] => 994 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050-768x509.jpg [width] => 768 [height] => 509 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050-1024x679.jpg [width] => 1024 [height] => 679 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050.jpg [width] => 1500 [height] => 994 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050.jpg [width] => 1500 [height] => 994 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/d-ati20210402050.jpg [width] => 1500 [height] => 994 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1658653201:2 [_thumbnail_id] => 86419 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1916 [translation_required_done] => 1 [_oembed_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] => [_oembed_time_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] => 1658578568 [_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] =>[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1659374748 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661705971 [_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] =>Back to the Oval.
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJF
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1661705972 [_oembed_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] => [_oembed_time_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] => 1663092801 [_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => [_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1665574139 [_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => [_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1665574140 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1646 [1] => 1228 [2] => 8541 ) [tags_name] => Array ( [0] => korlátozások [1] => koronavírus [2] => Szerbia ) ) [9] => Array ( [id] => 111283 [content] =>It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
A pulai vízhasználati korlátozások a héten léptek életbe, hogy lehetővé tegyék a vízkészletek racionálisabb felhasználását, mivel a hőmérséklet Isztria megyében és azon túl is egyre magasabbra emelkedik.
A népszerű isztriai Pula városa és a Pula Herculanea közművállalat, amely a közterületi zöldfelületek karbantartását és az utak takarítását is végzi Pulában, e héttől korlátozásokat vezet be, és szabályozza a vízhasználatot.
A fent említett tevékenységek célja a vízkészletek racionálisabb felhasználása lesz, hogy megelőzzék a vízkészletek kifogyását a tágabb Isztria megye területén és Pula városában – írja a Total Croatia.
Miközben a bejelentést tették, az utcák takarítását és a közterületi zöldfelületek öntözését Pula központjában további takarékossági intézkedések nélkül végezték.
A parkok és a növények öntözését az éjszaka folyamán végzik, mert ekkor a növények sokkal optimálisabban tudják felhasználni a vizet, és a fogyasztás is lényegesen alacsonyabb a kisebb párolgás és a kemény nyári napsütés elkerülésével.
Annak érdekében, hogy proaktívabb szerepet vállaljunk Pula vízkészleteinek észszerű felhasználásában, elkezdjük csökkenteni a fennmaradó közterületi zöldfelületek öntözését Pula városközpontján kívül, hogy a teljes vízfogyasztást minimalizáljuk – közölte a városvezetés.
Miután Pula városának határozata hatályba lép, a Valkane, Stoja, Mornar, Zelenika és Hidrobaza strandokon és uszodákban bezárják a zuhanyzókat.
[type] => post [excerpt] => A pulai vízhasználati korlátozások a héten léptek életbe, hogy lehetővé tegyék a vízkészletek racionálisabb felhasználását, mivel a hőmérséklet Isztria megyében és azon túl is egyre magasabbra emelkedik. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658082300 [modified] => 1658064482 ) [title] => Vízkorlátozás lépett életbe Horvátországban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=111283&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111283 [uk] => 111407 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111284 [image] => Array ( [id] => 111284 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag.jpg [original_lng] => 454702 [original_w] => 1108 [original_h] => 732 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag-300x198.jpg [width] => 300 [height] => 198 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag-768x507.jpg [width] => 768 [height] => 507 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag-1024x677.jpg [width] => 1024 [height] => 677 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag.jpg [width] => 1108 [height] => 732 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag.jpg [width] => 1108 [height] => 732 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/horvatorszag.jpg [width] => 1108 [height] => 732 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1658123409:3 [_thumbnail_id] => 111284 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1977 [translation_required_done] => 1 [_oembed_326bc185c9f91fb10d1e3c481007e1a7] => [_oembed_time_326bc185c9f91fb10d1e3c481007e1a7] => 1658071509 [_oembed_4c1f49074b66a86e13c9c171fa04e91f] => [_oembed_time_4c1f49074b66a86e13c9c171fa04e91f] => 1658817459 [_oembed_e753f5a78bd00e89c1c88fb306e89b10] =>[_oembed_time_e753f5a78bd00e89c1c88fb306e89b10] => 1660294520 [_oembed_94da9ce8293e032ea5ae6228fb590876] =>Due to scarcity, municipalities are considering reducing or partially cutting water consumption during the night. #watercrisis #water #portugal #drought #portugalnewshttps://t.co/tLu5wqKW78
— The Portugal News (@theportugalnews) August 5, 2022
[_oembed_time_94da9ce8293e032ea5ae6228fb590876] => 1660294520 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661703140 [_oembed_e35d98bb5c3fc9248c4743fe62b8935c] => [_oembed_time_e35d98bb5c3fc9248c4743fe62b8935c] => 1663923090 [_oembed_d6caafd88d297a4b63153fdda263271b] =>The level of the hydropower storage in Portugal is incredibly low. The grid operator says this is the worst #drought in 100 years, the Portugues metservice says that 2022 is the driest year since 1931. pic.twitter.com/tIoN67yLUh
— Matteo De Felice (@matteodefelice) August 3, 2022
[_oembed_time_d6caafd88d297a4b63153fdda263271b] => 1685181273 [_oembed_6abea43d160e9c02c5c4eb28fbb5ac18] => [_oembed_time_6abea43d160e9c02c5c4eb28fbb5ac18] => 1695834724 [_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => [_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1713341983 [_oembed_d4c797ee909ad41fed82b0547ee4a925] => [_oembed_time_d4c797ee909ad41fed82b0547ee4a925] => 1714627062 [_oembed_12fd3c2a508d48219f329dd06bc2427d] => [_oembed_time_12fd3c2a508d48219f329dd06bc2427d] => 1719727834 [_oembed_818805858b499b3b393b60c94e8f1d70] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3141 [1] => 1646 [2] => 5273 ) [tags_name] => Array ( [0] => Horvátország [1] => korlátozások [2] => vízhiány ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1646 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 10 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1646 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )The same process is currently happening in nearly dried Aral Lake where winds eroded the lake basin and deposited ten million tons of salty dust on nearby habitats#SaveUrmiaLake pic.twitter.com/NqN3NiPr6R
— Lehrer (@onlinedeutschl1) July 21, 2022