Megszünteti sok korábbi okostelefon támogatását a WhatsApp. Ennek gyakorlati következménye az, hogy az érintett modelleken az üzenetküldő szolgáltatás ma használható utoljára. Mutatjuk a listát.
Amikor új verziót készítenek egy alkalmazásból, a fejlesztőknek gondoskodniuk kell róla, hogy az minden támogatott modellen működjön. Ha innen nézzük, könnyen belátható, miért szűnik meg időnként egy-egy modell támogatottsága: ha már csak néhány (tíz)ezren használják, egyszerűen nem éri meg fejlesztési munkaórákat fektetni abba, hogy azon a készüléken is zökkenőmentesen működjön a program.
Ez történik most a WhatsApp alkalmazással is, amelynek a GizChina tudósítása szerint több tucat okostelefonon szüntetik meg a támogatását január 1-jén. Ez praktikusan azt jelenti, hogy aki az új évben is használni szeretné az üzenetküldőt, annak készüléket kell váltania.
A támogatásból kieső készülékek listáján mind régi telefonok szerepelnek, így viszonylag keveseket érinthet a változás. Nekik viszont nem is csak a WhatsApp miatt lehet indokolt új mobilt venni: a sok évvel ezelőtt kiadott mobilokra már biztonsági rendszerfrissítés sem érkezik, így aki ilyen eszközt használ, könnyebben eshet áldozatul csalásoknak, kibertámadásoknak is.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
A generációs szakadék nem egyenlő a technológiai fejlődésében való lemaradással. Csak jó készülékeket kell választani, és máris nem számítanak az évtizedek.
Örökzöld kérdés, vajon hogyan edukálható az idősebb generáció, hogy magáévá tegye a technológiai fejlődés vívmányait, ezzel pedig megkönnyítse a mindennapjait. Ebben sarkalatos pont az okostelefon, amely talán az egyik legfontosabb eszközévé vált a jelenkornak.
Eleve nehézkes folyamat megismerkedni olyan innovációkkal, amelyek teljességgel idegenek a szépkorú felhasználók számára. További nehézség, ha olyan készülék áll a rendelkezésre, amely bonyolult, túlzottan összetett a működése, és éppen ezért komplikált eligazodni rajta.
Éppen ezért rendkívül fontos, hogy eleve olyan okostelefont kapjanak az idősebbek, amelyeknek a használata a lehető legegyszerűbb és a legtöbb paraméterében személyre szabható.
Az Emporia Smart5 az egyik legjobb okostelefon, amely kifejezetten a 65 év felettieket célozza meg. Fő előnyei
az egyszerűsített kezdőképernyő,
az okos kialakítás négy fizikai gombbal a hívások fogadására,
valamint a hátoldalon található segélyhívó gomb.
Tartalmaz továbbá egy nagyító alkalmazást és egy oktatóalkalmazást is, amely megtanítja az érintőképernyős interakciókat, például a koppintást és a görgetést.
A Smart5 egy meglehetősen szabványos okostelefon 5,5 hüvelykes képernyővel, kamerával, nedvességtűréssel és komplett Android 10 operációs rendszerrel. További pluszpont, hogy az Emporia a vásárlástól számított két évre garantálja a kulcsfontosságú biztonsági frissítéseket.
Apple iPhone SE 2022
Az iPhone SE nem kifejezetten idősek számára készült, de a beállításai módosíthatók úgy, hogy jóval könnyebbé váljon a használat, miközben az Apple okostelefonok minden előnyével rendelkezik. A 4,7 hüvelykes képernyővel a telefon meglehetősen kompakt, különféle tartozékok hatalmas választéka áll rendelkezésre.
A kezdőképernyő áttekinthető, amint eltávolítunk minden felesleges alkalmazást. Egy érintéssel elérhetővé válnak a kedvenc névjegyek a képernyőn. A beállításokban a zoom és a szöveg méretének növelésével minden hatalmas méretben fog megjelenni. Ezenkívül számos kisegítő lehetőséggel is rendelkezik, amelyek engedélyezhetők, beleértve
a további képernyő- és szövegnagyítást,
valamint a hallókészülékek beállítását.
Egyméteres mélységig vízálló, a telefon még kibírja azt is, ha bele esik a kádba.
Akár hét év szoftvertámogatással is megvásárolható, ez pedig azért jó hír, mert ha a felhasználó egyszer megtanulta a kezelését, hosszú ideg nem kell váltania. A szervizhálózata kiterjedt, kis túlzással minden sarkon javítják. A nagy, fizikai Touch ID ujjlenyomatgomb könnyen használható a telefon feloldásához, de banki és fizetési alkalmazásokban is. Ugyanakkor legfeljebb 64 gigabyte tárhelye van, amely az alkalmazásokhoz ugyan megfelelő, de túl sok videót nem bír tárolni.
A telefon villámkábellel töltődik, de támogatja a vezeték nélküli töltést is, vagyis nem muszáj a kábellel babrálni.
Google Pixel 6a
A Google Pixel 6a nagyszerű ár-érték aránnyal kínálják.
Ráadásul személyre szabható, hogy megkönnyítse a felhasználását.
Jó méretű, 6,1 hüvelykes képernyője van, meglehetősen kis készülékmérettel, így könnyedén elfér a nadrágzsebben. Egyméteres mélységig ugyancsak vízálló, illetve külön említést érdemel a profi kamerája, ami a nálánál kétszer drágább okostelefonokéval vetekszik. Ehhez mérten 128 gigabyte a tárhelye.
A kijelző szövege és az ikonok szintén felnagyíthatók, ami igaz az alkalmazásokra is. A kezdőképernyő is teljesen személyre szabható: ami felesleges, minden további nélkül eltávolítható. A navigációját nagy képernyőgombok is tudják segíteni.
A Google öt év szoftvertámogatást biztosít, ezért a Pixel 6a legalább 2026 júliusáig biztonságosan használható.
Viszont csak USB-C kábellel tölthető, saját hálózati adapterrel. Az ugyanakkor örömteli, hogy képernyőn belüli ujjlenyomatszkennerrel rendelkezik, ami hasznos a készülék feloldásához, de sajnos bonyolultabb a használata, mint az iPhone fizikai kezdőgombjáé.
Samsung Galaxy A33
Ha valakinek a nagyobb képernyőt számít, akkor ideális választás lehet a Galaxy A33 a 6,4 hüvelykes kijelzőjével.
Ezzel együtt is viszonylag könnyű és kompakt okostelefonról van szó.
Az A33 egyméteres mélységig vízálló, nagy akkumulátorral, jó kamerával és 128 gigabyte tárhellyel rendelkezik. Ráadásul adott a microSD kártya-támogatás.
A Pixel 6a-hoz hasonlóan a kezdőképernyő testre szabható, bár az alkalmazásikonokat nem lehet túl nagyra állítani. A szöveg és a felület többi részét viszont már igen. További kisegítő eszközökkel is felszerelték, beleértve a hallókészüléket és a nagyítót. Arcfelismeréssel is rendelkezik, de érdemes észben tartani, hogy a kamerán keresztül történő feloldásához jó fényviszonyok szükségesek. A Samsung a megjelenéstől számítva akár öt év szoftvertámogatást biztosít, az A33 biztonságosan használható egészen 2027 márciusáig.
A telefon csak USB-C-n keresztül tölthető, hálózati adaptert nem tartalmaz a doboz. Viszont van ujjlenyomatszkenner-funkciója, igaz, ez még mindig macerásabb a fizikai gombhoz képest.
Az okostelefonok litíum-ion akkumulátorai 400-500 töltési ciklust bírnak ki, ezért nem mindegy, hogy mennyit és hogyan töltjük a készüléket.
Sokakban él még a tévhit, hogy az androidos készülékükön be kell zárni az alkalmazásokat, hogy azok ne fogyasszanak energiát azzal, hogy megnyitva állnak a háttérben. A helyzet viszont az, hogy erre semmi szükség nincs.
Azonban nemcsak a fenti procedúra tehet rosszat a telefon akkumulátorának, hanem az is, ha nem megfelelő módon töltjük. A SlashGear nemrég összeszedte, pontosan mikre is kell figyelni ahhoz, hogy a mobil akkuja minél tovább egészséges maradjon.
A mobil akkumulátorának állapota nagyban függ attól, hányszor töltöttük már fel nulláról egészen 100 százalékig. Egy ilyen töltés egy töltési ciklusnak felel meg. A legtöbb lítium-ion akku 400-500 ciklusra van bekalibrálva, így ennyiszer lehet lemeríteni és feltölteni, mielőtt a felhasználónak újat kellene vennie.
Az élettartamát azzal tudjuk például kitolni, hogy ha nem töltjük fel 100 százalékra, és nem merítjük le teljesen.
A Samsung ezzel kapcsolatban azt javasolja, hogy mindig tartsuk legalább 50 százalékon a töltöttséget, az újabb modellekbe pedig már azt is beépítette a gyártó, hogy 85 százaléknál lehetőség szerint ne töltse tovább a pakkot a rendszer.
Emellett az is segíthet a készülék akkumulátorát életben tartani, ha nem hagyjuk a töltőn egész éjszaka a mobilt, illetve az is, hogy ha feltöltöttük, azonnal vegyük le a hálózatról. A legtöbb modern töltő egyébként már képes azt érzékelni, ha a mobil teljesen feltöltődött, és lekapcsol a szerkezet, ugyanakkor az olcsó töltők, vagy a törött kábelek akár tüzet is okozhatnak.
A lap szerint arra is érdemes figyelni, hogy milyen hőmérsékletben kell a töltő után nyúlnunk. A legtöbb akkumulátort 0-35 Celsius-fok között lehet optimális módon tölteni. Ha az eszköz túlhevülne, a rendszer csökkenti a töltés sebességét, hogy ezzel próbálja megelőzni a túlmelegedést.
Már több mint 3 millió mobilon lehet ott egy veszélyes vírus, az androidos áruházban terjesztik. Az Autolycos nevű kártevő prémium szolgáltatásokra fizet el, de felhasználó tudta nélkül. Több alkalmazásban is megtalálták a nyomát.
Súlyos biztonsági incidens történt a Play Áruházban, az Evina biztonsági cég kutatója szerint legalább nyolc mobilappban megtalálható volt az Autolycos kártevő, amely titokban emelt díjas szolgáltatásokra próbálta feliratkoztatni az áldozatokat. Az appok összesen bő 3 millió telepítést szedtek össze.
Maxime Ingrao felfedezése önmagában nem túl szokatlan, a Google próbálkozásai ellenére folyamatosan kerülnek fel kártevővel kiegészített alkalmazások a Play Áruházba. Ami döbbenetessé teszi az esetet, hogy a férfi 2021 júniusában jelentette ezeket a Play Áruház illetékesei számára, azonban hat appot csak fél évvel később töröltek a programbolt kínálatából, míg a maradék kettő szűrét a mostani médiabeszámolók hatására sikerült kitenniük a boltból.
A Google elismerte, hogy megkapta jó egy évvel ezelőtt a kutató bejelentését, de ismeretlen okból nem tett semmit az ügyben.
Azok a mobiltulajok, akik fotóikat csak a Samsung-fiókjukban tárolják, jobban teszik, ha sürgősen letöltik más adathordozóra. A dél-koreai gyártó ugyanis megszünteti ezek automatikus biztonsági mentését a felhőbe a nála létrehozott fiókokba.
Bár utóbbiba a telefonok továbbra is elmentik majd a felhasználók telefonkönyvét, naptárát és jegyzeteit, de a fotók és videók – amik eddig szintén az alapértelmezésben mentett adatok közé tartoztak – a jövőben már nem fognak a felhőbe felkerülni. Sőt, a korábban feltöltött képek is csak egy ideig lesznek elérhetők – így ha valakinek van a Samsung-fiókjában olyan képe, ami a telefonon már nincs meg, érdemes lesz utóbbira visszatöltenie.
A változtatást a Samsung állítólag költségcsökkentés céljával vezeti be, mert vélhetően már igen komoly kapacitásokat foglalnak el szerverein a világszerte százmilliószám használt okostelefonjairól mentett fotók és videók. A cég ehelyett a felhasználóknak azt javasolja, hogy a Microsoft OneDrive szolgáltatásának használatára térjenek át – de persze bármilyen más felhős vagy akár helyi biztonsági mentési megoldás is alkalmas lehet annak helyettesítésére.
A Samsung készülékek tulajdonosainak lakhelyüktől függően szeptember 30-ig, illetve november 30-ig van lehetőségük a mentési szolgáltatást a fotók és videók tárolására használni, illetve az ott már korábban eltárolt ilyen anyagaikat letölteni és valamilyen másik szolgáltatásba vagy médiumra elmenteni. Ha ezt nem teszik meg, csak a felhőben tárolt felvételeik örökre elveszhetnek számukra az említett időpont után.
A Samsung felhívja a felhasználók figyelmét, hogy a „kimenekítést” ne hagyják az utolsó pillanatra, mert a szolgáltatás terhelése változhat és nem sokkal bezárása előtt vélhetően megnő majd, ami miatt a letöltés lassabbá válhat a vártnál, és a határidőből történő kifutáshoz vezethet majd.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Új, szélsebesen terjedő trójait azonosítottak a Zimperium kiberbiztonsági cég kutatói: a FlyTrap nevű kártevő az eddigi elemzések alapján 144 országban már biztosan megjelent, és összesen legalább 10 ezer (mobil)készüléket fertőzött meg. Ez kimondottan aggasztó eredmény, legalábbis ahhoz képest, hogy a vírus első jeleit idén márciusban detektálták.
A rosszindulatú program elsődleges célja az olyan androidos eszközök megfertőzése, melyeken a közösségimédia-fiókhoz tartozó azonosítók is fellelhetők. A FlyTrap ugyanis kimondottan ilyen információkat igyekszik begyűjteni, a hozzá kapcsolt többi adattal (például IP-címmel, e-mail-címmel, illetve tartózkodási hellyel) együtt.
A módszer nem a legújabb, de nem is nevezhető veszélytelennek: a program elsősorban a kétes, vagyis nem ellenőrzött forrásból származó appokon keresztül terjed. Ha ezek egyike rákerül a készülékre, akkor egyből a közösségi médiás felületekre irányítja a felhasználót. A megfelelő azonosítók megadásával pedig rögtön meg is szerzi a kívánt információt. A Zimperium hangsúlyozta, a FlyTrap terjedéséhez a felhasználók körében jól ismert appokat is felhasználják, így még óvatosabbnak kell lenni.
A kiberkutatók úgy vélik, hogy a kártékony kód mögötti kampányt vietnámi csoportok vezénylik. Szerintük a begyűjtött információkat álhírek terjesztésére is felhasználhatják.
A Xiaomi egyre több készülékén és régióban teszi elérhetővé a MIUI 12.5 felületét, Digital Chat Station azonban már arról osztott meg információkat, hogy milyen tervei vannak a gyártónak a MIUI 13-mal.
Korábbi pletykák szerint a MIUI 13 már június végére befutott volna, ezt a Xiaomi többször cáfolta. Digital Chat Station újabb dátumot nem említett, de azt közölte, hogy informátorai szerint milyen eszközökre lesz elérhető a MIUI 13-as felület.
A MIUI 13 állítólag közel minden Xiaomi eszközre telepíthető lesz, amely az elmúlt 2 évben jelent meg. A MIUI 12.5 jelenleg Android 9, 10 és 11 rendszerekre épül és érhető el, így a MIUI 13 a tippek szerint Android 10, 11 és 12 rendszerekre is installálható lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Mi 8-ra már nem lesz MIUI 13.
[type] => post
[excerpt] => A Xiaomi egyre több készülékén és régióban teszi elérhetővé a MIUI 12.5 felületét, Digital Chat Station azonban már arról osztott meg információkat, hogy milyen tervei vannak a gyártónak a MIUI 13-mal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1624740060
[modified] => 1624718756
)
[title] => Ezekre a Xiaomi mobilokra kerülhet a MIUI 13
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=61786&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 61786
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 61787
[image] => Array
(
[id] => 61787
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra.jpg
[original_lng] => 69746
[original_w] => 800
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/mobiltelefon-4xiaomi-mi-11-ultra.jpg
[width] => 800
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1624707957:12
[_thumbnail_id] => 61787
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3187
[_oembed_dca716e85ce7500960870dde68eec5a0] =>
[_oembed_time_dca716e85ce7500960870dde68eec5a0] => 1624707959
[_oembed_322d8af5eb026b0685d8fed999bd1d11] =>
We unboxed the #Mi10TLite - Atlantic Blue variant ? You'll get all the essentials, just with less plastic waste. Starting in Europe, we've committed to reducing plastic packaging by about 60%. ? pic.twitter.com/ai1yq3YR92