Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2MzE3Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 130703
[content] =>
Afganisztánban a tálib kormány kedden megtiltotta a nőknek, hogy magán- és állami egyetemekre járjanak – számolt be a 24.hu a New York Times-ra hivatkozva. A hírt az oktatásügyi tárca is megerősítette.

A Talibán kormányzása a 2001 előtti hagyományokat folytatja, az elmúlt húsz év emberi- és szabadság jogi vívmányai pedig szisztematikusan épülnek le az országban.
A tálib vezetés a győzelem utáni napokban ígéretet tett arra, hogy a lányok is részt vehetnek az oktatásban, melyet az új tanév kezdetekor is megerősítettek. Amikor a nyugati forgatócsoportok már várták a sulik előtt a kendőben érkező kislányokat, váratlanul reggel Kandahárból érkezett az ukáz, hogy egyelőre nem kezdődhet meg számukra a tanítás a hatodik osztály felett.
Ekkor a tisztviselők közölték: több időre van szükségük ahhoz, hogy tervet készítsenek ahhoz, hogy az iszlám törvényeknek megfelelően nyithassák újra az iskolákat a lányok számára. Sok középiskolás korú lány reménykedett abban, hogy iskoláik újra megnyílnak, mivel az egyetemek továbbra is engedélyezték a nők számára az órák látogatását. A keddi döntés azonban minden reményt eloszlatott.
A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket így a közéletből és az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották. Mindemellett a nők sérelmére elkövetett, felderítetlenül maradt, gyilkosságok száma növekedett.
(24.hu)
[type] => post
[excerpt] => Afganisztánban a tálib kormány kedden megtiltotta a nőknek, hogy magán- és állami egyetemekre járjanak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1671649560
[modified] => 1671626293
)
[title] => A tálibok már az egyetemről is kitiltották a nőket
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=130703&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 130703
[uk] => 130700
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 130701
[image] => Array
(
[id] => 130701
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban.jpg
[original_lng] => 155527
[original_w] => 1280
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban-768x509.jpg
[width] => 768
[height] => 509
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban-1024x678.jpg
[width] => 1024
[height] => 678
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban.jpg
[width] => 1280
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban.jpg
[width] => 1280
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/taliban.jpg
[width] => 1280
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1671619094:5
[_thumbnail_id] => 130701
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4476
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] =>
[_oembed_time_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => 1671643054
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1688888506
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1720279171
[_algolia_sync] => 1202858190001
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1753426948
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1753426948
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 600
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 416456
[2] => 78524
[3] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => jogfosztás
[2] => nők jogai
[3] => tálibok
)
)
[1] => Array
(
[id] => 125523
[content] =>

A vidámparkok után konditermekből és a közparkokból is kitiltották a nőket a tálibok.
A nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedéseket a radikálisok egyik tisztségviselője jelentette be csütörtökön Kabulban.
Mohammad Szadik Akif Muhadzsir, az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium, közismertebb nevén a tálibok erkölcsrendészete szóvivője azzal indokolta az új rendelkezést, hogy az emberek nem tartották be a nemek elkülönítésére vonatkozó előírásokat, illetve a nők nem viselték a kötelező fejkendőt, a hidzsábot.
Muhadzsir közölte, hogy a rendelet a héten lépett hatályba. Mint mondta, a tálibok „mindent elkövettek” az utóbbi 15 hónapban, hogy elkerülhessék a nők kizárását a parkokból és edzőtermekből, így például külön napokat hirdettek meg a nők és a férfiak számára.
„De sajnálatosan az utasításokat semmibe vették és a szabályokat megsértették, ezért be kellett zárnunk a parkok és edzőtermek kapuit a nők előtt” – nehezményezte a szélsőségesek szóvivője. „Sok esetben vettünk észre férfiakat és nőket is a parkokban, hidzsábot sajnos azonban nem láttunk. Ezért más megoldással kellette előhuzakodnunk, és egyelőre nem engedjük be a nőket az edzőtermekbe és parkokba” – húzta alá.
Muhadzsir közölte azt is, hogy a tálibok ellenőrizni fogják a szabályok betartását.
A névtelenséget kérő személyi edzőnő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy nők és férfiak nem edzettek közösen abban a kabuli edzőteremben, ahol dolgozik. „A tálibok hazudnak. Külön edzettünk” – jelentette ki a megtorlástól tartó nő. Mint mondta, csütörtökön két férfi lépett be az edzőterembe azt állítva, hogy az erkölcsrendészet tagjai, és felszólították a nőket, hogy hagyják el az épületet.
„A nők próbáltak tiltakozni, de a tálibok őrizetbe vették őket. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy életben vannak-e, vagy sem” – tette hozzá.
Alison Davidian, az afgán nők ügyeiért felelős ENSZ-különmegbízott elítélte a tilalmat. „Ez újabb példája annak, hogy a tálibok folyamatosan és módszeresen próbálják kitörölni a nőket a közéletből. Követeljük, hogy a tálibok állítsák vissza a nők és lányok szabadságjogait” – hangsúlyozta.
Muhadzsir egyébként szerdán jelentette be, hogy a vidámparkokból is kitiltották a nőket.
[type] => post
[excerpt] => A vidámparkok után konditermekből és a közparkokból is kitiltották a nőket a tálibok.
A nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedéseket a radikálisok egyik tisztségviselője jelentette be csütörtökön Kabulban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1668289020
[modified] => 1668284969
)
[title] => Afganisztán: a nők megsértették az előírásokat, nem mehetnek edzeni
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=125523&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125523
[uk] => 125674
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 125524
[image] => Array
(
[id] => 125524
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21.webp
[original_lng] => 146752
[original_w] => 1740
[original_h] => 1071
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21-300x185.webp
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21-768x473.webp
[width] => 768
[height] => 473
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21-1024x630.webp
[width] => 1024
[height] => 630
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21-1536x945.webp
[width] => 1536
[height] => 945
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21.webp
[width] => 1740
[height] => 1071
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/ev8j2gb-afghan-womenheratreuters-625x300-12-september-21.webp
[width] => 1740
[height] => 1071
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1668351943:8
[_thumbnail_id] => 125524
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3610
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689402990
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1720705253
[_algolia_sync] => 508265905000
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1755096647
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1755096648
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 78524
[2] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => nők jogai
[2] => tálibok
)
)
[2] => Array
(
[id] => 125068
[content] =>
Az afganisztáni tálibok nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedésként elrendelték, hogy a vidámparkok üzemeltetői ne engedjenek be nőket. Márciusban még csak a nemi elkülönítés volt kötelező.

Mohammad Szadik Akif Muhadzsir, az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztériumának – közismertebb nevén a tálibok erkölcsrendészetének – szóvivője megerősítette szerdán a dpa német hírügynökség értesülését, ugyanakkor nem fűzött indoklást az intézkedéshez.
A tárca még márciusban elrendelte, hogy a fővárosban, Kabulban működő vidámparkok látogatóit nemük szerint el kell különíteni.
A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket így a közéletből és a felsőoktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották.
Mindemellett a nők sérelmére elkövetett – felderítetlenül maradt – gyilkosságok száma növekedett. Munesza Mubarez afgán nőjogi aktivista szerint a tálibok a nőket eszközként használják politikai céljaik elérése érdekében. „Ezek a korlátozások tulajdonképpen túszul ejtésnek minősülnek, nincsen semmilyen vallási vagy humanitárius vetületük” – tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Az afganisztáni tálibok nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedésként elrendelték, hogy a vidámparkok üzemeltetői ne engedjenek be nőket. Márciusban még csak a nemi elkülönítés volt kötelező.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1668089880
[modified] => 1668041140
)
[title] => A tálibok már a vidámparkokból is kitiltották a nőket
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=125068&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125068
[uk] => 125259
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 125069
[image] => Array
(
[id] => 125069
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605.jpg
[original_lng] => 86377
[original_w] => 1199
[original_h] => 674
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605.jpg
[width] => 1199
[height] => 674
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605.jpg
[width] => 1199
[height] => 674
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/59972759-605.jpg
[width] => 1199
[height] => 674
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1668253958:4
[_thumbnail_id] => 125069
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 4384
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689176761
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1719847216
[_algolia_sync] => 508265584000
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => {{unknown}}
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 78524
[2] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => nők jogai
[2] => tálibok
)
)
[3] => Array
(
[id] => 119078
[content] =>
Az ENSZ felszólította a tálib vezetését Afganisztán, hogy nyissa újra a 7 és 12 év közötti lányok számára az iskolákat, szégyenletesnek nevezve az immár egy éve tartó oktatási tilalmat.

Markus Potzel, az ENSZ afganisztáni segítségnyújtási missziója (UNAMA) helyettes vezetője az évfordulót tragikusnak nevezte, hozzátéve, hogy az iskolabezárásokat – amelyet a világon példa nélkülinek nevezett – el lehetett volna kerülni. Kiemelte: a kabuli döntésnek súlyos következményei lesznek lánygyerekek generációjára és egész Afganisztán jövőjére nézve.
Az ENSZ rámutatott arra, hogy az oktatás megvonása növeli a nők kiszolgáltatottságát, és a tavaly augusztusi tálib hatalomátvétel óta elkövetett emberi jogi visszaélések számát.
Hatalomra jutásuk után a tálibok ígéretet tettek, hogy nem térnek vissza 1996 és 2001 közötti uralmuk szigorú szabályaihoz, de azóta számos korlátozást vezettek be. Megnyirbálták egyebek között a nők jogait is, akik számára az oktatást csak a hatodik osztályig engedélyezik.
Núrullah Munir, a tálib kormányzat oktatási minisztere a múlt héten kulturális okokkal magyarázta az iskolabezárásokat, s azt állította, hogy az afgánok, különösen a vidéki térségekben élők ellenzik lányaik iskolába küldését.
Zabihullah Mudzsháid, a tálib kormány szóvivője korábban vallási okokkal indokolta a lányok oktatását korlátozó rendelkezést. Mindazonáltal korábban a tálibok azt ígérték, a jelenleg érvényben lévő tiltás csupán átmeneti. Az ENSZ becslései szerint az utóbbi egy évben több mint egymillió lánygyerek nem jutott oktatáshoz az országban.
(MTI/Magyar Hírlap)
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ vasárnap felszólította tálib vezetését Afganisztán, hogy nyissa újra a 7 és 12 év közötti lányok számára az iskolákat, szégyenletesnek nevezve az immár egy éve tartó oktatási tilalmat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663623120
[modified] => 1663614421
)
[title] => Az ENSZ felszólította Afganisztánt, hogy engedélyezze a lányok iskolai oktatását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=119078&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119078
[uk] => 119075
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119076
[image] => Array
(
[id] => 119076
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403.jpg
[original_lng] => 55837
[original_w] => 940
[original_h] => 529
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/44013998-403.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663603622:5
[_thumbnail_id] => 119076
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5349
[_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] =>
[_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1663591299
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1663603525
[_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] =>
[_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1665144294
[_oembed_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] =>
[_oembed_time_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] => 1665144295
[_oembed_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] =>
[_oembed_time_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => 1666635916
[_oembed_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] =>
[_oembed_time_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => 1667849619
[_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] =>
[_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1673599822
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678432239
[_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] =>
[_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1680676124
[_oembed_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] =>
[_oembed_time_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] => 1683877698
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687791716
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689820285
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1690232951
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1690955177
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696786317
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1696786317
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700049520
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1700506000
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708892537
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710765859
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1724393258
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730190394
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1743521915
[_algolia_sync] => 1202824530001
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751037322
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1753893404
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => {{unknown}}
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1756994950
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1763707522
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767344656
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1769697069
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1769697069
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1771424184
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1777483430
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 600
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 89236
[2] => 78524
[3] => 297
[4] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => lányok
[2] => nők jogai
[3] => oktatás
[4] => tálibok
)
)
[4] => Array
(
[id] => 115300
[content] =>
Az Afganisztánban hátrahagyott készlet több mint 4 milliárd dollár értékben tartalmazott páncélozott járműveket – írja a Fox.
A védelmi minisztérium főfelügyelői jelentése kifejtette, hogy az országban hátrahagyott 7 milliárd dolláros felszerelés nagy része taktikai szárazföldi járművekből, például Humvee-ból és aknaálló MRAPS-ből állt.

Az afgán hadsereg mintegy 4,12 milliárd dollár értékű szárazföldi járműkészlettel rendelkezett, amikor Kabul 2021 augusztusának közepén a tálibok kezére került.
A földi járműveken kívül az amerikai hadsereg 923,3 millió dollár értékű katonai repülőgépet és 294,6 millió dollár értékű repülőgép-lőszert veszített.
A jelentés szerint, néhány repülőgépet demilitarizáltak és működésképtelenné tették az evakuálás során.
A jelentés szerint 316 260 kézi lőfegyver, köztük mesterlövész puska, géppuska és gránátvető maradt hátra, 511,8 millió dollár értékben.
Az afganisztáni kivonulást követő hónapokban a tálib harcosok többször is felvonultak az utcákon, bemutatva az Egyesült Államokból lefoglalt katonai felszereléseket.
[type] => post
[excerpt] => Az Afganisztánban hátrahagyott készlet több mint 4 milliárd dollár értékben tartalmazott páncélozott járműveket – írja a Fox.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661019300
[modified] => 1661001023
)
[title] => Több mint 7 milliárd dollárnyi katonai felszerelést hagytak hátra Afganisztánban az amerikaiak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115300
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115301
[image] => Array
(
[id] => 115301
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5.jpg
[original_lng] => 120816
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20210706afganisztan-bagram-katonai-tamaszpont-bazis5.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660990224:5
[_thumbnail_id] => 115301
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2890
[_oembed_83e61b2acda73ebc098cbc571d8736ab] => Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
— Department of State (@StateDept) July 25, 2022
[_oembed_time_83e61b2acda73ebc098cbc571d8736ab] => 1660990190
[_oembed_96ce4cff2a87e1b530aa525b727e3b77] =>
[_oembed_time_96ce4cff2a87e1b530aa525b727e3b77] => 1661701878
[_oembed_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] =>
[_oembed_time_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] => 1663052434
[_oembed_9ce3fe768d465c128123debe5e6546e3] => #Ukraine: A Russian 1V13 battery fire control vehicle was captured by the Ukrainian forces during the ongoing counter-offensive in #Kharkiv Oblast. pic.twitter.com/aDWqH37bGv
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 8, 2022
[_oembed_time_9ce3fe768d465c128123debe5e6546e3] => 1663570652
[_oembed_0b2840c0a07c88388e94681bd9ff0c62] => #Ukraine: The Ukrainian army captured a damaged Russian R-149AKSh-1 command and signals vehicle and a BTR-82A armored personnel carrier in #Kharkiv Oblast recently. pic.twitter.com/vKwnbEAASp
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 8, 2022
[_oembed_time_0b2840c0a07c88388e94681bd9ff0c62] => 1663570652
[_oembed_4e22447d7b49135404b2918a38bc594c] => #Ukraine: Another (!) BMP-2 IFV and T-72B3 Obr. 2016 tank were captured by Ukrainian forces during the ongoing #Kharkiv offensive. Both seem to be reasonably functional. pic.twitter.com/yx1WUHfrW6
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022
[_oembed_time_4e22447d7b49135404b2918a38bc594c] => 1663570653
[_oembed_15b90b13bca0ee76f2cba3798054ea7e] => #Ukraine: A Russian T-72B tank with some minor damage was also captured by Ukrainian forces in #Kharkiv Oblast. pic.twitter.com/olS5hH9C03
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022
[_oembed_time_15b90b13bca0ee76f2cba3798054ea7e] => 1663570653
[_oembed_091d8e3ad75cc381f1372d7e198b1e8d] => #Ukraine: Finally, footage from with the city of Izium is emerging- here we see Russian 2S19 Msta-S, 2S19M2 Msta-SM2, and 2S3 Akatsiya 152mm self-propelled howitzers abandoned in the streets. pic.twitter.com/5cs25LIJOw
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 10, 2022
[_oembed_time_091d8e3ad75cc381f1372d7e198b1e8d] => 1663570653
[_oembed_d4dd6b13a1f2e36de839095982cecc17] => #Ukraine: A Russian T-72B3 Obr. 2016 tank was captured by Ukrainian forces in #Kharkiv Oblast- apparently in very good condition. pic.twitter.com/eEKn2rzayh
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022
[_oembed_time_d4dd6b13a1f2e36de839095982cecc17] => 1663570653
[_oembed_a7ea1bf090da64719a67ec275da40794] => A final ovation for ballet dancer Oleksandr Shapoval at the Kyiv Opera House.
He’d performed for 28 seasons before volunteering to fight in the east.
While Ukraine enjoys successes on the battlefield, his death is a reminder of the enduring, awful cost of this war. pic.twitter.com/6V1m2vVFlr
— James Waterhouse (@JamWaterhouse) September 17, 2022
[_oembed_time_a7ea1bf090da64719a67ec275da40794] => 1664000701
[_oembed_4ac4bfd5983f5b97ec12227baa1fab9d] => ⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) December 11, 2022
[_oembed_time_4ac4bfd5983f5b97ec12227baa1fab9d] => 1671731242
[_oembed_f7745d35649e70d170e4fa0fced3d4a4] => Bessie Hendricks, oldest American, dies | News, Sports, Jobs - Fort Dodge Messenger https://t.co/PtuQQhJkYJ
— Christian Church Vie (@ChrisChurchView) January 5, 2023
[_oembed_time_f7745d35649e70d170e4fa0fced3d4a4] => 1673454285
[_oembed_3cec50e813ac6dbf3d31c51ad5f7c92a] =>
[_oembed_time_3cec50e813ac6dbf3d31c51ad5f7c92a] => 1674025371
[_oembed_89a649c72bb00556caa993c6fcd4cde4] => FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustin pic.twitter.com/z46YaPzzOF
— Liz Friden (@Liz_Friden) January 16, 2023
[_oembed_time_89a649c72bb00556caa993c6fcd4cde4] => 1674455665
[_oembed_3907e648cea0a60e9394e8ca377937c8] => Say hello to the new oldest dog in the world! ?️
Spike, who lives with human Rita Kimball in Ohio, is 23 years and 7 days old. pic.twitter.com/iTGKegBBN9
— Guinness World Records (@GWR) January 19, 2023
[_oembed_time_3907e648cea0a60e9394e8ca377937c8] => 1674669060
[_oembed_e9ea16bb61a1e627ed8dbcc21708d8d9] =>
[_oembed_time_e9ea16bb61a1e627ed8dbcc21708d8d9] => 1675342590
[_oembed_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] =>
[_oembed_time_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] => 1676467120
[_oembed_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] => The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
— NEXTA (@nexta_tv) March 1, 2023
[_oembed_time_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] => 1678615760
[_oembed_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] => 'Big Ugly Diamond' discovered by Arkansas state park visitor https://t.co/TghsVL0dJI
— BBC News (World) (@BBCWorld) March 16, 2023
[_oembed_time_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] => 1680204611
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689871023
[_oembed_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => Why one Subway super fan camped out, endured FIVE HOURS OF PAIN for his first tattoo…a FOOTLONG (& wide) @SUBWAY Series Logo?
Why else…free food ?!https://t.co/wbfgzU8XnH pic.twitter.com/rBptnWKKar
— Dave Briggs (@davebriggstv) July 29, 2022
[_oembed_time_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => 1692955369
[_oembed_6200f495c5c50e3b71ae3810ed9f80fd] => Army Axes M1A2 SEPv4 Abrams, Bets Big On Next-Gen “M1E3” https://t.co/4uJediyIuN
— The War Zone (@thewarzonewire) September 9, 2023
[_oembed_time_6200f495c5c50e3b71ae3810ed9f80fd] => 1694785206
[_oembed_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] => #Ukraine: Another entry on the list of Finnish ?? military aid to Ukraine - here is a M-46 (130 K 54) 130mm field gun in use with the Ukrainian army.
How many of them were transferred by Finland is, as usual, unknown. pic.twitter.com/h8LeOj8rJO
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 28, 2023
[_oembed_time_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] => 1697089344
[_oembed_9a86a981f8ee025f97191587166750a7] => Daily synchronization on key security issues.
Interior Minister Klymenko's report on dealing with the aftermath of Russia’s shellings of Odesa and other cities and villages. Assistance to affected people. Protecting Odesa region is a priority in all my negotiations regarding air…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 25, 2023
[_oembed_time_9a86a981f8ee025f97191587166750a7] => 1697089344
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1711002977
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1711002977
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1711002978
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1722862874
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1722862874
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1722862875
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1729703501
[_oembed_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => United States’ first known case of more severe strain of mpox confirmed in California
Im tired y’all 🫠 https://t.co/6ReycrDztw
— Jess (@MeetJess) November 17, 2024
[_oembed_time_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => 1732261063
[_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}}
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => First bird flu case in a child in the US confirmed by CDC in California https://t.co/uIO57VdhaA pic.twitter.com/tjWqMGDbrR
— New York Post (@nypost) November 23, 2024
[_oembed_time_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => 1734883385
[_algolia_sync] => 508242093000
[_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] => Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAV pic.twitter.com/jgsjFGWldM
— Koninklijk Huis (@koninklijkhuis) June 5, 2025
[_oembed_time_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] => 1750330495
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1753440650
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1753440650
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
— UNITED24 Media (@United24media) September 13, 2025
[_oembed_time_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 1759139743
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1760248233
[_oembed_20eed09bae4d9a1671c9865075b080ab] => Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
— U.S. Southern Command (@Southcom) January 9, 2026
[_oembed_time_20eed09bae4d9a1671c9865075b080ab] => 1769007336
[_oembed_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
— CBS News (@CBSNews) February 4, 2026
[_oembed_time_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => 1772819616
[_oembed_30c87ddb25b3e0a1812292fbc80b902d] => Pentagon releases dozens of UFO files offering transparency on ‘alien and extraterrestrial life’ https://t.co/62lhKrMyln pic.twitter.com/Xh6K69dFfY
— New York Post (@nypost) May 8, 2026
[_oembed_time_30c87ddb25b3e0a1812292fbc80b902d] => 1779707623
[_oembed_14f3c90ae46610160d9b04c1b5637b83] => The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
— The Associated Press (@AP) May 8, 2026
[_oembed_time_14f3c90ae46610160d9b04c1b5637b83] => 1779707623
[_oembed_92d0c3dfee7dbfc1dcfc56b8653b5efa] => JUST IN: 🇺🇸 Pentagon UFO files show star-shaped object moving in sharp zigzags across the sky. pic.twitter.com/YsBbpOaBfm
— Remarks (@remarks) May 8, 2026
[_oembed_time_92d0c3dfee7dbfc1dcfc56b8653b5efa] => 1779707623
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 23617
[2] => 63176
[3] => 1227
[4] => 43000
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => fegyverek
[2] => tálibok
[3] => USA
[4] => veszteség
)
)
[5] => Array
(
[id] => 105338
[content] =>
Vallási iskolává alakította át az afganisztáni tálib vezetés a Metra afgán magántelevízió Balh tartományban található székházát – adta hírül a Tolonews afgán hírportál.

Az avatási ünnepségen Núrullah Munír oktatásügyi miniszter leszögezte, hogy a tálibok kiemelten fontosnak tartják a vallási oktatást, és rámutatott, hogy Afganisztánban mintegy 20 ezer iskola van, de ezek közül alig 1000 működik kifejezetten vallási iskolaként.
Ahmad Jár Mudzsrah, az Afganisztáni Független Újságírók Szövetsége (AIJA) egyik tagja azt mondta a Tolonewsnak, hogy Kabul igazságtalanul jár el az újságírókkal szemben, s felszólította a kormányzatot, nyissa újra a tavaly augusztusi tálib hatalomátvétel óta bezárt orgánumokat.
A Metra műsorszóró szintén a hatalomtávétel után vetett véget több, mint tíz éve tartó működésének.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Vallási iskolává alakította át az afganisztáni tálib vezetés a Metra afgán magántelevízió Balh tartományban található székházát.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1654369800
[modified] => 1654361529
)
[title] => A tálibok vallási iskolává alakították egy afgán magántelevízió székházát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=105338&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105338
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 105339
[image] => Array
(
[id] => 105339
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b.jpg
[original_lng] => 42896
[original_w] => 800
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b-768x480.jpg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b.jpg
[width] => 800
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b.jpg
[width] => 800
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b.jpg
[width] => 800
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/n00339909-b.jpg
[width] => 800
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1654350730:5
[_thumbnail_id] => 105339
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2872
[_oembed_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] =>
[_oembed_time_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] => 1654293359
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689268135
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1719776459
[_algolia_sync] => 508170709000
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1758322797
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1758322797
[_oembed_997e3fb637da71c94a1bc74f62435b55] =>
[_oembed_time_997e3fb637da71c94a1bc74f62435b55] => 1762391142
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 600
[3] => 854
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => vallás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 66680
[2] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => sajtó
[2] => tálibok
)
)
[6] => Array
(
[id] => 103873
[content] =>
Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt.

A hírportál munkatársai a Twitteren azzal érveltek a tiltás ellen, hogy a televízió képernyőjén megjelenő nők „nem valóságos nők, csupán képek”, így a tálib vezetés május elején kiadott, a nők teljes elfátyolozását kötelezővé tevő rendelete nem vonatkozhatna rájuk.
A tiltakozásról készített videóban a hírportál több műsorvezetőnője arra panaszkodott, hogy arcfátyolban nem kap rendesen levegőt, így adást sem tud vezetni.
Kpolvak Szapai, a Tolonews igazgatóhelyettese a Facebookon azt mondta: a rendelkezés „mély gyászba taszította” őket.
Az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője mindazonáltal leszögezte, hogy a szabálytól nem térnek el: „ez nem a mi szavunk, hanem Isten (Allah) szava” – fogalmazott.
A döntés ellen a napokban több afganisztáni televízió tiltakozott.
Korábbi ígéreteikkel ellentétben, a radikális iszlamisták az utóbbi hónapokban ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait, május elején pedig kötelezővé tették a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653330720
[modified] => 1653321282
)
[title] => Maszkban tiltakoznak afganisztáni műsorvezetők a kolléganőik kötelező elfátyolozása ellen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=103873&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103873
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 103874
[image] => Array
(
[id] => 103874
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y.jpg
[original_lng] => 98557
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ftyet-5wyaesu0y.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1653310482:5
[_thumbnail_id] => 103874
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3402
[translation_required_done] => 1
[_oembed_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] =>
[_oembed_time_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] => 1653319959
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1688900838
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1719549952
[_algolia_sync] => 1202800731001
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => {{unknown}}
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 4610
[2] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => jogszabály
[2] => tálibok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 100962
[content] =>
Az afganisztáni tálibok vezetése rendelettel betiltotta a nyakkendőviseletet az ország oktatási intézményeiben a diákok és tanárok számára – közölte vasárnap a közel-keleti kérdésekkel foglalkozó MEMRI amerikai médiakutató intézet.

A magát Iszlám Emirátusnak nevező tálib hatalom egy március 15-én keltezett levélben adott utasítást az iskoláknak, hogy a női diákok hidzsábba és iskolai egyenruhába öltözködjenek, míg a férfiaknak tilos nyakkendőt viselniük.
Arra hivatkozva, hogy a zene tiltott az iszlámban, a tálibok elkezdték a hangszerek megsemmisítését, munkanélküliségre ítélve számos zenészt, hangszerkészítőt és énekest.
A radikális iszlamisták tavaly augusztusi hatalomra kerülésüket követően elkezdték bevezetni a szigorú iszlám törvénykezést és előírásokat, betiltva a szakáll lenyírását, a divatos nyugati frizurákat és erőteljesen korlátozva a nők jogait is. A déli Uruzgán tartomány tálib tisztségviselői azt is elrendelték, hogy a kormányzati alkalmazottak az iszlám hagyományoknak megfelelően szakállt növesszenek.
[type] => post
[excerpt] => Az afganisztáni tálibok vezetése rendelettel betiltotta a nyakkendőviseletet az ország oktatási intézményeiben a diákok és tanárok számára.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1651575060
[modified] => 1651536653
)
[title] => Betiltották a tálibok nyakkendőt az iskolákban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=100962&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100962
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 100963
[image] => Array
(
[id] => 100963
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok.jpg
[original_lng] => 122490
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/talibok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1651525854:5
[_thumbnail_id] => 100963
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3670
[_oembed_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
— Tajuden Soroush (@TajudenSoroush) September 26, 2021
[_oembed_time_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => 1651449577
[_oembed_1f19b77eaa5c8556a59cc070ef75a5ae] => I am fiercely proud of the stories I have broken on the ISIS beat. But as journalists, we demand transparency from our sources, so we should expect it from ourselves. Please see my full statement below regarding our Caliphate podcast: pic.twitter.com/FBUFsrnbsa
— Rukmini Callimachi (@rcallimachi) December 18, 2020
[_oembed_time_1f19b77eaa5c8556a59cc070ef75a5ae] => 1651449577
[_oembed_5bead608789f0c82ab1b6fe7e6c35af6] =>
[_oembed_time_5bead608789f0c82ab1b6fe7e6c35af6] => 1655119586
[_oembed_51581fcc5ada90a6c6f1ff135e05af57] =>
[_oembed_time_51581fcc5ada90a6c6f1ff135e05af57] => 1655119586
[_oembed_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] =>
[_oembed_time_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] => 1655914162
[_oembed_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] =>
[_oembed_time_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] => 1656758548
[_oembed_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] =>
[_oembed_time_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] => 1659873957
[_oembed_560ea570a6eae3d796f280040e2c4601] =>
[_oembed_time_560ea570a6eae3d796f280040e2c4601] => 1659873957
[_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] =>
[_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660298075
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689320413
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1720127318
[_algolia_sync] => 1202799855001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 249
[1] => 30587
[2] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Iskola
[1] => Iszlám Állam
[2] => tálibok
)
)
[8] => Array
(
[id] => 88987
[content] =>
A 2021-es, augusztusi hatalomátvétel óta a tálibok először neveztek ki két nőt vezető beosztásba Kabulban: ők fogják vezetni a szülészeti és nőgyógyászati klinikákat, számolt be a hromadske Zabiullah Mujahid, a csoport szóvivőjére hivatkozva.
Dr. Arian a Shahra Ara Nőgyógyászati Klinika igazgatójává való kinevezését a Felsőoktatási Minisztérium a megbízott miniszterelnöke hagyta jóvá. Malalai Rahim-ot a kabuli speciális szülészeti kórház igazgatójává nevezték ki. A WHO adatai szerint Afganisztánban az egyik legmagasabb az anyák és a gyermekek halálozási aránya: 100 000 lakos/638 haláleset.

Egy héttel ezelőtt a tálib küldöttség Norvégiában nyugati tisztségviselőkkel tárgyalt, akik többek között a nők jogainak tiszteletben tartását szorgalmazták annak érdekében, hogy visszaszerezhessék az elkobzott vagyont és a nemzetközi pénzügyi támogatást kapjanak, számolt be az Arab News.
A tálibok ezt követően nevezték ki a két nőt, valamint február 2-tól a tálibok Afganisztán hat tartományában megnyitották az egyetemeket, a nők pedig folytathatják tanulmányaikat. Viszont a hatóságok megkövetelik, hogy a férfiak és nők tanóráit külön tartsák meg. A többi tartományban a tervek szerint egy hónapon belül újraindulnak az egyetemek.
Az állítólagos biztonsági aggályok miatt a tálibok ideiglenesen megtiltották a közép- és felső osztályos lányoknak a tanulást, bár a fiúk látogatják az oktatási intézményeket. Az oktatási folyamatba csak férfi tanárokat vonták be. A tálibok azt ígérik, hogy március végéig megnyitják az összes lányiskolát.
[type] => post
[excerpt] => A 2021-es, augusztusi hatalomátvétel óta a tálibok először neveztek ki két nőt vezető beosztásba Kabulban: ők fogják vezetni a szülészeti és nőgyógyászati klinikákat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1643913660
[modified] => 1643894392
)
[title] => A hatalomátvétel óta a tálibok először neveztek ki nőket vezető pozíciókba
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=88987&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 88987
[uk] => 88887
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 88888
[image] => Array
(
[id] => 88888
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[original_lng] => 72482
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/59166561-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1643887236:12
[_thumbnail_id] => 88888
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4394
[_oembed_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] =>
[_oembed_time_75fa222919c6ac7fdd592b6723ccb549] => 1646398285
[_oembed_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
— Tajuden Soroush (@TajudenSoroush) September 26, 2021
[_oembed_time_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => 1648534165
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1690229400
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1719728042
[_algolia_sync] => 831598620002
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1753197025
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1753197026
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 77873
[2] => 82029
[3] => 63176
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => Kabul
[2] => női vezetők
[3] => tálibok
)
)
[9] => Array
(
[id] => 73983
[content] =>
Az afgán nőknek (és lányoknak) tilos tanulniuk vagy tanítaniuk a fővárosi Kabuli Egyetemen „addig, amíg nem lesz biztosítva az iszlám közeg”, írta Mohammed Ashraf Hayrat, a felsőoktatási intézmény tálibok által kijelölt új rektora Twitteren.
„Barátaim, a Kabuli Egyetem rektoraként mondom önöknek. Addig, amíg nem lesz biztosítva az igazi iszlám közeg (a kialakult iszlám hagyományoknak és kánonoknak megfelelően), a nők nem léphetnek be az egyetem területére és nem dolgozhatnak. Mindenekelőtt az iszlám!” – írta a kabuli felsőoktatási intézmény új vezetője.

Egy nappal előtte pedig pastu nyelven az alábbiakat írta: „A női tanárok hiánya miatt azon dolgozunk, hogy a férfi tanárok taníthassák a diáklányokat a színfalak mögött az osztályteremben, ezáltal iszlám közeget teremtve számukra”.
Röviddel azután, hogy a világ sajtóorgánumai, többek között a The New York Times amerikai kiadvány is közzétette, Hayrat magyarázatot tett közzé: „A New York Times félreértelmezi szavaimat. Nem azt mondtam, hogy soha nem engedjük meg a nőknek, hogy egyetemen tanuljanak vagy dolgozzanak. Arra gondoltam, hogy amíg nem hozunk létre egy iszlám közeget, a nők otthon kell, hogy maradjanak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a közeljövőben biztonságos iszlám környezetet teremtsünk számukra.”
Mohammed Ashraf Hayrat az iszlám tálibok általi rektori kinevezése szeptember 22-én heves kritikát váltott ki, mivel nem rendelkezik kellő tapasztalattal és tudással. Ezen kívül elődjével, Mohammad Osman Babur professzorral ellentétben csak alapfokú bakalavrátusi végzettséggel rendelkezik. Erre a kritikára reagálva azonban az újonnan kinevezett Hayrat azt írta Twitter-üzenetében, hogy „teljes mértékben megfelel posztjának”. Mint ismeretes, korábban aktívan szorgalmazta az újságírók meggyilkolását, mert elmondása szerint mindegyikük „kém”.

Jelenleg Afganisztán az egyetlen ország a világon, ahol a lányoknak tilos középiskolában tanulniuk. Néhány nappal ezelőtt elfogadták azt a döntést, hogy az iskolák csak fiúk számára nyitottak, és hogy csak férfiak tanítják őket. Ugyanakkor az új tálib rezsim nemrégiben kijelentette, hogy Afganisztánban diáklányok tanulhatnak egyetemeken, többek között az aspiránsként is, de elkülönítve a férfiaktól, „női muszlim öltözet” viselésének feltételével.
Emlékeztetőül, 1996 és 2001 között, amikor a tálibok irányították Afganisztánt, az országban tilos volt a nőknek tanulniuk. Ezen kívül azt is megtiltották nekik, hogy férfi-rokon kísérete nélkül elhagyhassák saját házukat, ha megszegték a szabályt, kemény fizikai büntetésben volt részük.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Az afgán nőknek (és lányoknak) tilos tanulniuk vagy tanítaniuk a fővárosi Kabuli Egyetemen „addig, amíg nem lesz biztosítva az iszlám közeg”, írta Mohammed Ashraf Hayrat, a felsőoktatási intézmény tálibok által kijelölt új rektora Twitteren.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1633191780
[modified] => 1633170519
)
[title] => A radikális tálib mozgalom megtiltotta az afgán nőknek és lányoknak, hogy tanuljanak és tanítsanak a kabuli egyetemen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=73983&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73983
[uk] => 73575
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73578
[image] => Array
(
[id] => 73578
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[original_lng] => 35995
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/4-44.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1633159720:12
[_thumbnail_id] => 73578
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3944
[_oembed_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
— Tajuden Soroush (@TajudenSoroush) September 26, 2021
[_oembed_time_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] => 1633180990
[_oembed_a4bd5ce58137f71b65be640dd89d8fe7] =>
[_oembed_time_a4bd5ce58137f71b65be640dd89d8fe7] => 1658322504
[_oembed_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_a5540a2f41961343f53a3b58804dbbee] => 1689588500
[_oembed_98437efa30ba3024fb1acb7b69231e8c] =>
[_oembed_time_98437efa30ba3024fb1acb7b69231e8c] => 1698027193
[_oembed_9fd262640219bebf7f47eb6c3fc2b772] => {{unknown}}
[_oembed_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => Taliban order Afghanistan's hair and beauty salons to shut https://t.co/Y3AZ7d912L
— BBC News (World) (@BBCWorld) July 4, 2023
[_oembed_time_d8e3968f381cb87fd78e50a8949c2b2c] => 1719739802
[_algolia_sync] => 1202753480001
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1757236424
[_oembed_18c66973841821288197607476a237c2] =>
[_oembed_time_18c66973841821288197607476a237c2] => 1770460686
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 347
[3] => 600
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Oktatás
[3] => Oktatás
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 63176
[1] => 60044
)
[tags_name] => Array
(
[0] => tálibok
[1] => tanulás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 63176
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 63176
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
tálibok (2 Oldal)