Régóta ért szabálymódosításokat jelentett be az Android hivatalos áruháza kapcsán a Google, a reményei szerint ezek segítségével sikerül leszámolni a különféle manipulációkkal az alkalmazások neveiben, ikonjaiban és képernyőképein, továbbá a fejlesztők neveiben.
A bejelentést tartalmazó blogbejegyzésben számos konkrét példát felhozott a hamarosan tiltani kezdett praktikákra a Google. A teljesség igénye nélkül az appok és a fejlesztők nevei semmilyen közvetlen vagy közvetett módon sem utalhatnak a Play Áruházban való teljesítményükre, így tilos lesz például a legjobb, a piacvezető, a top, #1 és hasonló kifejezések használata.
Emellett a nevekben semmiféle promócióra utaló adat sem lehet, így az ingyenes, a reklámmentes, vagy éppen az akciós kifejezéseket és illusztrációkat is mellőzniük kell a fejlesztőknek. Csupa nagybetűvel csak az ilyen módon stilizált márkaneveket lehet majd leírni, továbbá az emojik és a felesleges írásjelek is használata is szigorúan tilossá válik. Mindezen szabályok vonatkoznak majd a képernyőképekre is.
A szabályok betartatásával kapcsolatos részleteket a jövőben közli majd a Google, így még nem világos, hogy a már feltöltött appok fejlesztői mennyi időt kapnak a problémák orvoslására.
[type] => post
[excerpt] => Régóta ért szabálymódosításokat jelentett be az Android hivatalos áruháza kapcsán a Google, a reményei szerint ezek segítségével sikerül leszámolni a különféle manipulációkkal az alkalmazások neveiben, ikonjaiban és képernyőképein, továbbá a fejle...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1620164760
[modified] => 1620077980
)
[title] => Nagytakarítás következik a Play Áruházban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54779&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54779
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54780
[image] => Array
(
[id] => 54780
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header.jpg
[original_lng] => 54809
[original_w] => 1075
[original_h] => 610
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header-300x170.jpg
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header-768x436.jpg
[width] => 768
[height] => 436
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header-1024x581.jpg
[width] => 1024
[height] => 581
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header.jpg
[width] => 1075
[height] => 610
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header.jpg
[width] => 1075
[height] => 610
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/google-play-aruhaz-header.jpg
[width] => 1075
[height] => 610
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1620067181:5
[_thumbnail_id] => 54780
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 4021
[_oembed_7ac01b6bfaded9319e0a55be95cd341d] =>
Sodar - use WebXR to help visualise social distancing guidelines in your environment. Using Sodar on supported mobile devices, create an augmented reality two meter radius ring around you. #hacktohelphttps://t.co/Bu78QrEN9fpic.twitter.com/kufatNFDQk
— Experiments with Google (@ExpWithGoogle) May 28, 2020