Az 1944-ben a németek által lerombolt Varsóról és a mai Mariupolról nyílt hétfőn fotókiállítás a lengyel fővárosban, a varsói felkelés 78. évfordulóján tartott rendezvényen Andrzej Duda lengyel elnök párhuzamot vont a két város sorsa között. A Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren megnyílt tárlatot úgy állították össze, hogy egymás mellett szerepelnek a háborús romokat és az áldozatokat is megjelenítő varsói és mariupoli fényképek.
Duda a megnyitón mondott beszédében elismerte: a fényképek brutálisak, “de brutális volt az is, ami itt, Varsóban zajlott a második világháború idején”, amikor a németek “kíméletlenül gyilkolták a főváros polgári lakosságát”. Hozzátette: jelenleg “hasonlóan kíméletlen az Ukrajna elleni orosz agresszió”.
Az államfő a következő nemzedékek szempontjából is fontosnak nevezte a történelem és a jelenkor bemutatását “úgy, ahogy van”. Maa a “civilizált világ kötelessége” az ukrajnai háborús bűntettek elszámolása – tette hozzá. Tomasz Karasinski történész, a kiállítás kurátora felidézte: a felkelés kitörésének napján, 1944. augusztus 1-én a szovjetek a fővárost átszelő Visztula másik partján álltak, és “nézték a lengyelek mészárlását, ma pedig a világ az ukránok mészárlását nézi”.
A tervek szerint a kiállítást több lengyel városban, valamint külföldön bemutatják.
A varsói felkelést a Honi Hadsereg, a londoni lengyel emigráns kormány fegyveres szervezete robbantotta ki. A szovjet Vörös Hadsereg nem sietett a német megszállás ellen felkelők segítségére, így a húszezer katona és kétszázezer civil életét követelő küzdelem két hónap után elbukott. A nácik bosszúból szinte a földdel tették egyenlővé a lengyel fővárost.
A lengyel háborús anyagi veszteségekről szóló, a napokban megjelenő jelentést tavaly elkészítő parlamenti munkacsoport vezetője, Arkadiusz Mularczyk vasárnap a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta: csak a főváros veszteségei több mint 380 milliárd zlotyra (32,3 ezer milliárd forint) tehetők.
Varsót a háborúban a németek négy fő szakaszban rombolták le, az 1939-es támadás során a város épületeinek tíz százalékát, az 1943-as gettófelkelés és a gettófelszámolás során 15 százalékát, az 1944-es felkelés során 25 százalékát, a felkelés után további 30 százalékát rombolták le, így összesen a város 80 százaléka semmisült meg – magyarázta Mularczyk. A felkelés 78. évfordulóján országszerte tartanak megemlékezéseket, a varsói eseményen részt vett a lengyelországi látogatáson tartózkodó David Hurley ausztráliai főkormányzó is.
[type] => post
[excerpt] => Az 1944-ben a németek által lerombolt Varsóról és a mai Mariupolról nyílt hétfőn fotókiállítás a lengyel fővárosban, a varsói felkelés 78. évfordulóján tartott rendezvényen Andrzej Duda lengyel elnök párhuzamot vont a két város sorsa között.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1659566640
[modified] => 1659559451
)
[title] => Az 1944-ben lerombolt Varsóról és a mai Mariupolról nyílt fotókiállítás a lengyel fővárosban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=113332&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 113332
[uk] => 113341
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 113333
[image] => Array
(
[id] => 113333
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[original_lng] => 102955
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565-300x171.jpeg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/630-360-1659371958-1565.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1659548652:12
[_thumbnail_id] => 113333
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4018
[_oembed_6a96c3fb28aec4b56199a612ccf9c55c] =>
The @DefenceU Marines, @ng_ukraine guards, @TDF_UA volunteers, and other #AzovstalDefenders who held out in Mariupol for nearly 3 months, bogging down the ?? army and allowing ?? to win the Battle of Kyiv.
Ї letter massively appears in occupied Mariupol as a new form of protest is taking momentum
People are painting Ukrainian letters Ї on the streets, irritating occupiers. Ї is not present in the Russian language and is one of the symbols of Ukraine ?from advisor to the mayor pic.twitter.com/Lh8kaQwjOR