Brazíliát követően Irakban is betiltották a Telegram üzenetküldő alkalmazást nemzetbiztonsági és adatvédelmi okokra hivatkozva – közölte a bagdadi távközlési minisztérium vasárnap.
A tárca, amelyet az INA helyi hírügynökség idézett, arról számolt be, hogy hiába keresték meg az üzenetküldő alkalmazás tulajdonosát együttműködés iránti kérelmeikkel. A hatóságok olyan csatornák zárolását akarták elérni, amelyeken keresztül hivatalos és személyes adatokat tettek közzé.
A Telegram széles körben elterjedt alkalmazás Irakban, így a kormányzati körökben is. Az állami INA hírügynökségnek például 260 ezer előfizetője van az alkalmazáson, amelyet Irán-barát síita milíciák is használnak.
Az iraki Telegram-csatornákon keresztül például közzétették biztonsági erők tagjainak nevét és egyéb személyes adatait is a 2021. őszi, erőszakba torkollt zavargások nyomán. Mindemellett az Iszlám Állam terrorszervezet, amely egykor kiterjedt térségeket tartott rettegésben Irakban és a szomszédos Szíriában is, a Telegramon keresztül terjeszt üzeneteket.
Brazíliában a főügyészség áprilisban zároltatta átmenetileg országosan a Telegramot. Ennek hátterében olyan neonáci csoportok ellen indított vizsgálatok álltak, amelyek iskolai erőszakra szólítottak fel. A brazil hatóságok ezt megelőzően 2022-ben már két napra felfüggesztették a Telegram működését. Akkor ezt korábbi bírósági döntések megsértésével indokolták.
Odessza vezetősége megtiltotta a lakosoknak a megye víztározóiban való fürdőzést és a halászatot. A vizek fertőzőveszélyesek.
A hírt az Odesszai Városi Tanács közölte.
A megyében végzett laboratóriumi vízvizsgálatok elvégzése után a szakértők fertőző betegségek kórokozóit – szalmonellát, rotavírusokat, koleravibriókat, emberi és állati bélféreg tojásait és lárváit találták. Ezenkívül az kólibaktérium mennyisége is jelentősen meghaladja a normát.
Régóta a levegőben lóg már, hogy az USA betiltja a TikTok videómegosztót. Szövetségi szinten ez még nem történt meg, de Montana államban már megszületett a döntés, amely 2024-től lép életbe.
Montana törvényhozása április elején 54-43 arányban szavazta meg azt a törvénytervezetet, ami előírja, hogy az alkalmazásboltoknak blokkolniuk kell a TikTok elérhetőségét az államban. A törvényjavaslat ezután annak a Greg Gianforte republikánus kormányzónak az asztalára került, aki korábban már betiltotta az alkalmazás használatát az állami eszközökön. A kormányzó szerdán aláírta az államszerte érvényes tiltást elrendelő törvényt. Mint mondta, Montana igyekszik megvédeni az amerikai állampolgárokat attól, hogy az adataik a Kínai Kommunista Pártnál landoljanak.
A TechCrunch szerint az egyelőre nem világos, hogy a tiltásnak technikailag miként szereznek érvényt. Az Apple és a Google valószínűleg igyekszik majd letörni a törekvést, hiszen ha egyes államok külön-külön hoznak törvényt a tiltásról, az okozhat majd fejfájást a két cégnek. Az sem világos, hogy ha más államokban letölti valaki az appot, majd elutazik Montanába, akkor ott tudja-e azt használni, és ha igen, akkor azt szankcionálhatják-e valahogy a hatóságok.
Emellett az is kérdés, milyen hatással lesz majd ez a lépés a függőben lévő szövetségi döntésre. Az USA vezetése egyelőre nem tiltotta be az alkalmazást, de a montanai fecske könnyen nyarat csinálhat.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
A fekete dió, a vörös tölgy, az alacsony szil, a kőris juhar, a zelnicemeggy és a pennsylvaniai kőris szerepel azon a 13 idegen fafajt tartalmazó listán, amelyeket tilos ültetni Ukrajnában az erdők felújítása során, közölte a Természeti Erőforrások Minisztériuma.
Közlemény szerint a Ruszlan Sztrilec miniszter által jóváhagyott listán szerepel többek között a bálványfa, mandzsúriai arália, alacsony szil, fügekaktusz, fekete dió, vörös tölgy, nyugati ostorfa, kőrislevelű juhar, keskenylevelű olajbogyó, császárfa (fajtái és hibridjei), közönséges akác, zelnicemeggy, pennsylvaniai kőris.
„Mostantól Ukrajnában tilos ezeket a fajokat erdők és mezővédelmi sávok létrehozására és helyreállítására használni. Ugyanakkor a lista hatálybalépése előtt ültetett fákat nem vágják ki” – áll a közleményben.
A Természeti Erőforrások Minisztériuma kifejtette, hogy az idegen fafajok az egész ökoszisztémát képesek megváltoztatni vagy elpusztítani: ha az új területeken nincs természeti ellenség, az invazív fajok gyorsan elszaporodnak, helyet foglalnak és kiszorítják a természeti tájak helyi fajait.
A tárcánál megjegyezték, hogy 2021-ig Ukrajnában hiányzott nem foglalkoztak ezzel a problémával. A Természeti Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére aktualizálták az Erdőstelepítés Szabályzatát, elfogadták Ukrajna 2035-ig szóló Állami Erdőgazdálkodási Stratégiáját, valamint a Biológiai Biztonsági és Biológiai Védelmi Stratégiát, amelyek többek között tiltják az idegen fafajok telepítését.
Az invazív fajok listáját a Természeti Erőforrások Minisztériuma által létrehozott tárcaközi munkacsoport dolgozta ki, amelyben az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia, a Nemzeti Agrártudományi Akadémia, az Ukrán Nemzeti Erdészeti Egyetem szakemberei, az Állami Erdészeti Hivatal és a természetvédelmi szervezetek vezető szakértői vettek részt.
[type] => post
[excerpt] => A fekete dió, a vörös tölgy, az alacsony szil, a kőris juhar, a zelnicemeggy és a pennsylvaniai kőris szerepel azon a 13 idegen fafajt tartalmazó listán, amelyeket tilos ültetni Ukrajnában az erdők felújítása során, közölte a Természeti Erőforráso...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1683671040
[modified] => 1683660548
)
[title] => 13 fajta fa ültetését tiltották be Ukrajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=146845&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 146845
[uk] => 146504
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 146505
[image] => Array
(
[id] => 146505
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[original_lng] => 99729
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1683649749:12
[_thumbnail_id] => 146505
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7189
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] =>
[_oembed_time_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => 1683660247
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684423778
[_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] =>
[_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1684672489
[_oembed_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] =>
[_oembed_time_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] => 1687674588
[_oembed_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] =>
[_oembed_time_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] => 1687775214
[_oembed_f7ca1beca5f2a90316eb55646acd6477] =>
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a rendeletet, amely betiltja a tűzijátékokat, petárdákat Ukrajnában. A rendelet 6 hónap múlva, novemberben lép hatályba.
A 7438. számú törvénytervezetet az Ukrán Legfelső Tanács honlapján tették közzé. A dokumentum számos korlátozást vezet be a pirotechnikai eszközök Ukrajnában való használatára vonatkozóan.
A dokumentum értelmében tilos:
az F2, F3, F4 osztályba tartozó tűzijátékra alkalmas eszközök (szórakoztató rendezvényekre szánt pirotechnikai termékek) használata;
F2, F3, F4 osztályú tűzijátékra alkalmas eszközök bármilyen módon történő értékesítése és/vagy átadása;
F1 osztályú tűzijátékra alkalmas bármilyen módon történő értékesítése és/vagy átadása tizenhat éven aluli személyek számára.
A törvénytervezet értelmező dokumentuma szerint a jogszabály a lakosság veszélyeztetett rétegei és az állatok törvény szintű védelmét célozza.
A hadiállapot és a társadalmi feszültség ellenére egyes polgárok továbbra is pirotechnikai eszközöket használnak még az orosz fegyveres agresszió által leginkább érintett városokban is, közölték a dokumentum szerzői.
Hozzátették, hogy a sajtó időnként arról ad hírt, hogy a kijevi régióbeli Bucsában tűzijátékot szerveztek. A városban a megszállás és a támadások következményeként sokan haltak meg.
A parlament április 11-én hagyta jóvá a 7438-as törvényt.
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Ausztrália sem bízza a véletlenre, és követi számos nyugati ország döntését, és megtiltja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a törvényhozás képviselőinek és dolgozóinak informatikai eszközein. Ausztrália többek között Új-Zéland, Kanada, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok példáját követi, amely országok kormányai adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok miatt már megtiltották a TikTok videómegosztó alkalmazás használatát a kormányzati eszközeiken.
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament szintén megtiltotta az alkalmazás használatát munkatársainak.
Mark Dreyfus ausztrál főügyész kedden jelentette be a TikTok betiltásáról szóló döntést, miután megkapta a hírszerzési és biztonsági ügynökségek elemzését az alkalmazásról. Ezt követően Dreyfus közölte, a TikTok-használatot a lehető leghamarabb betiltják munkatársaik eszközein.
A CNN kiemeli, Ausztrália döntése nyomán az Öt Szem hírszerző szövetség összes tagországa betiltotta a TikTok-használatot a kormányzati eszközökön, miután adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok vetődnek fel az applikációval szemben.
A második világháború után létrehozott Öt Szem szövetség egy hírszerzési megállapodás, amely szerint öt ország egymás közt állandó információmegosztást folytat. Ezek a tagállamok az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada már korábban bejelentette, hogy betiltja a TikTokot kormányzati eszközein, az új-zélandi parlament pedig nemrég jelentette be erről szóló döntését.
Lee Hunter, a TikTok ausztráliai és új-zélandi vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat „rendkívül csalódott a döntés miatt”, amelyet véleménye szerint csak a „politika vezérel”.
A több millió ausztrál felhasználónk olyan kormányt érdemelne, amely tényeken alapuló döntéseket hoz, és amely tiszteletben tartja a vállalatokat függetlenül a származási országuktól – mondta Hunter.
A TikTok elleni globális fellépés Indiában kezdődött 2020-ban. A videómegosztó a Kínával közös határon történt halálos összecsapások után került fel a tiltott alkalmazások listájára, Újdelhi akkor arra hivatkozott, hogy szuverenitását védi. Ugyanabban az évben Donald Trump volt amerikai elnök azzal vádolta meg a TikTokot, hogy Peking kémkedésre használja.
A TikTok elismerte, hogy anyavállalata, a ByteDance Kínában dolgozó alkalmazottjai hozzáfértek az amerikai fiókinformációkhoz, de mindig is tagadta, hogy átadta volna az adatokat a hatóságoknak.
Joe Biden jelenlegi amerikai elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy teljesen kitiltja az alkalmazást az országból, ha az nem szakít a kínai tulajdonosi háttérrel.
Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles! Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Australia has just sweltered through its hottest 12 months on record, a weather official said Thursday, a period of drenching floods, tropical cyclones and mass coral bleaching. https://t.co/ikmC4SRSk5pic.twitter.com/cF7n8zv1R9
Az Egyesült Királyság bejelentette, hogy a műanyagszennyezés csökkentésére és a tengeri környezet védelmére irányuló törekvés részeként októbertől betiltja az egyszer használatos műanyag evőeszközöket és tányérokat Angliában.
Az új szabályok értelmében a kiskereskedők és éttermek nem árusíthatnak egyszer használatos műanyag tányérokat, tálcákat és léggömbtartó pálcákat, illetve bizonyos típusú polisztirol poharakat és ételtárolókat – mondta Thérèse Coffey környezetvédelmi miniszter. A skót és a walesi decentralizált kormány már tett hasonló lépéseket.
A döntés része annak a szélesebb körű törekvésnek, hogy megvédjük a környezetet azáltal, hogy visszaszorítjuk a vidéket és az óceánokat károsító hulladékot, továbbá csökkentjük a műanyagok gyártásából és selejtezéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátását.
“Mindannyian tudjuk, hogy a műanyag milyen pusztító hatással lehet a környezetünkre és az élővilágra” – mondta Coffey. “Az eldobható műanyagokra vonatkozó új tilalmak folytatják a környezet védelmében végzett létfontosságú munkánkat a jövő generációi számára” – fejtette ki a miniszter.
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
🇬🇧 🇺🇸 It can survive bullets, explosions and chemical weapons, but 'The Beast' -- Donald Trump's famed armoured limousine was brought to a standstill by Larry the Downing Street cat 📸 @lealolivaspic.twitter.com/Twaa0OkFCw
A moszkvai városi bíróság szerdai végzésével felszámolta az ország legrégebbi jogvédő szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezésére.
A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a végzésnek csak a rendelkezést tartalmazó részét tették közzé, indoklása egyelőre nem ismert. Mindazonáltal az igazságügyi minisztérium beadványában arra hivatkozott, hogy az eredetileg regionális – moszkvai – szervezetként bejegyzett Moszkvai Helsinki Csoport jogellenesen országos tevékenységet végzett.
A döntés nem jogerős, s a jogvédő szervezet ügyvédje már jelezte is, hogy fellebbez. Genri Reznyik ügyvéd felidézte, hogy a szervezetet az 1980-as években egyszer már feloszlatták, de hét év múltán már ismét működött. Mindemellett reményének adott hangot, hogy ezúttal nem fog ennyi idő eltelni.
A Moszkvai Helsinki Csoport az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 1975-ben a finn fővárosban aláírt záróokmánya nyomán 1976. május 12-én alakult meg. A szervezet az utóbbi években egyre nagyobb hatósági nyomás alá került.
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no
A hírt Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (ODA) vezetője közölte hivatalos közösségi oldalain.
Elmondása szerint az ezzel kapcsolatos rendeletet megyénk Védelmi Tanácsa fogadta el. Hozzátette, a határozat betartását a rendfenntartó szervek szigorúan ellenőrzik majd.
Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva. Marco Rubio szenátor és Mike Gallagher a The Washington Postban megjelent közös véleménycikkben jelentette, hogy jogszabályt terjesztenek elő a TikTok és minden más közösségi alkalmazás betiltásáról, amely a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt áll.
A két politikus egy közelmúltbeli jelentésre hivatkozik, hogy átfedések vannak a közösségi videóalkalmazás anyavállalata, a ByteDance és a kínai állampárt propagandaszervezetei között. Álláspontjuk szerint a Kínai Kommunista Párt a saját narratívájának közvetítésére használja fel a TikTokot, ami jelentős nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára. Mint írják, nem bíznak a Biden-kormányzat által indított a TikTok adatvédelmi gyakorlatának nemzetbiztonsági felülvizsgálatában − közölte az MTI.
Marco Rubio a Szenátus hírszerzési különbizottságának alelnöke, akit kedden Floridában nagy többséggel választották szenátorrá újabb 6 évre. Mike Gallagher a képviselőház tagja Wisconsin államból.
A Washington Post megjegyzi, hogy a politikusok két módon kezdeményezhetik a jogszabályt: beterjeszthetik még az év vége előtt idén elfogadni tervezett átfogó védelmi-felhatalmazási törvény részeként, vagy a jövő évtől minden valószínűség szerint republikánus többségű Képviselőházon keresztül.
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien