Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxMzgxMTU5O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 242861
[content] =>
Május 21-én Nagydobrony adott otthont a Déryné Program Határtalan alprogramjának folytatásához, amelynek célja, hogy minőségi színházi élményeket közvetítsen a határon túli magyar közösségek számára. A program keretében három helyszínen – a Nagydobronyi Napsugár Óvodában, a Nagydobronyi Líceumban és a Magyar Házban – zajlottak a foglalkozások és előadások. Az eseménysorozat több korosztályt is megszólított, és a háborús viszonyok ellenére reményt, lelki feltöltődést és közösségi élményt kínált a résztvevőknek. Az est csúcspontja Derzsi György zenés monodrámája, a Szerelmem, Sárdy című előadás volt, amely nagy sikert aratott a közönség körében.


A rendezvényt Kis Domonkos Márk, a Déryné Program ügyvezetője, Jászai Mari-díjas színművész nyitotta meg, aki meghatódva idézte fel a beregszászi színházi élet kezdeteit. Köszönetet mondott Vidnyánszky Attilának, a program szellemi atyjának, és hangsúlyozta: a Déryné célja, hogy a közösségek mellett álljon, és a kultúra révén erősítse a megmaradásukat. „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek…” – idézte. Az, amit itt látunk – az a közös munka és áldozatvállalás, melyet Önök az együtt maradásért tesznek – mindenki számára példaértékű. Ehhez kívánok Önöknek nagyon sok erőt és kitartást – tette hozzá zárszóként.


Papp Ferenc konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében elmondott ünnepi beszédében kiemelte, hogy a hagyomány és az anyanyelv használata tartja meg a közösségek önazonosságát. Mint fogalmazott, a magyar nyelv és kultúra ápolása nemcsak érték, hanem identitásunk megőrzésének kulcsa. Az előadás – tette hozzá – az összetartozás élményét is erősíti. A rendezvényen levetítették Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és a beregszászi színház főrendezője videóüzenetét is, amelyben történelmi mérföldkőnek nevezte a Határtalan alprogram elindulását. Kiemelte: „Kezdetektől cél volt, hogy a külhoni magyarság is bekapcsolódjon.” A Déryné Program megszületése egy régi hiányérzetből fakadt – fogalmazott –, hiszen sokáig elfogadhatatlannak tűnt, hogy az ország lakosságának jelentős része nem fér hozzá a magas kultúrához. Most, hogy a program átlépte az országhatárt, úgy érzi: egy régi álom vált valóra.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója köszöntőjében kiemelte: a Határtalan alprogram óriási lehetőséget jelent Kárpátalja számára. Mint fogalmazott, olyan előadások és foglalkozások érkeznek most a térségbe, amelyek korábban nem jutottak el ide – és különösen a jelenlegi háborús helyzetben ezek a találkozások nemcsak szakmailag, hanem lelki értelemben is rendkívül megerősítőek. Emlékeztetett arra, hogy a háború előtt komoly célkitűzésük volt egy olyan közös gondolkodás megteremtése, amely összekapcsolja a kárpátaljai magyarságot lélekben, eszmékben és értékrendben egyaránt. Hozzátette: különösen szívmelengető érzés Nagydobronyba visszatérni, hiszen a beregszászi színház első vidéki rendezvénye is ezen a településen valósult meg. Elmondta, hogy e két nap alatt összesen 26 előadásra került sor, amelyek több mint ezer nézőhöz jutottak el – a legkisebbektől a felnőttekig, melyért különösen hálás. Zárásként köszönetet mondott a nagydobronyi szervezőknek.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta, hogy kiemelt célja volt a Déryné Program előadásainak eljuttatása az Ung-vidékre. Köszönetet mondott a szervezőknek, és kiemelte: „Mi, akik hiszünk a nemzet egységében, tudjuk, mennyi feladatunk van még.” Hangsúlyozta, hogy különösen fontos, hogy a művészek a gyermekekhez is eljuttassák a kultúra értékeit. Mint fogalmazott, a program, amely az elmúlt öt év során Magyarország legkisebb településeit is bejárta, és idén először lépte át a határt – mellyel május 21-én nagy örömet és értéket hozott a nagydobronyi gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

A napot Derzsi György zenés monodrámája zárta. A Szerelmem, Sárdy című előadás személyes hangvételű napló keretében mesélte el egy eltitkolt szerelem történetét, miközben a közönség Sárdy János legismertebb dalaival az elmúlt korok romantikus világába is bepillanthatott. A két emlékezetes előadást vastaps kísérte, a nézők hálával és szeretettel fogadták a fellépőt.



Derzsi György felvidéki színész, zeneszerző és énekes meghatottan nyilatkozott arról, milyen különleges érzésekkel jött először Kárpátaljára. Mint mondta, a táj és az itt élők olyan melegséggel fogadták, hogy szinte otthon érezte magát, mintha hazatért volna. Kiemelte, hogy diplomamunkájának egy részét Sárdy János művészetének szentelte, ami még szorosabbra fűzte kapcsolatát a legendás énekes örökségével. Az est üzenetéről is szót ejtett, hangsúlyozva, milyen fontos lenne, hogy időnként megálljunk a mindennapi rohanásban, és figyelmet szenteljünk az idősebb generációknak – különösen a nagyszüleinknek. Hiszen bennük őrződnek meg a családi történetek, a múlt eseményei, az életbölcsességek, amelyekből mi is tanulhatunk. Mégis, sokszor elsiklunk ezek mellett, mert a hétköznapi teendők elviszik az időt és a figyelmet. Pedig – ahogy fogalmazott – az idősekben ott él a történelem, csak gyakran nincs, aki meghallgassa őket. Végül szívből jövő háláját fejezte ki a közönség szeretetéért, hozzátéve: ezek a találkozások adják vissza újra és újra a hitet az emberi kapcsolatok erejében.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Május 21-én Nagydobrony adott otthont a Déryné Program Határtalan alprogramjának folytatásához, amelynek célja, hogy minőségi színházi élményeket közvetítsen a határon túli magyar közösségek számára. A program keretében három helyszínen – a Nagydo...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1748023500
[modified] => 1748012146
)
[title] => A színház ereje: közösségi élmények Nagydobronyban a Déryné Programmal
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=242861&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242861
[uk] => 243093
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 242871
[image] => Array
(
[id] => 242871
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n.jpg
[original_lng] => 695845
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/491196630-1253489816329340-1313028859426630406-n.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748165965:2
[_thumbnail_id] => 242871
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2709
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748012707
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748012707
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1748012707
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1748012707
[_algolia_sync] => 39642555001
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748281986
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1750252072
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755617105
[_oembed_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] =>
[_oembed_time_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => 1757951902
[_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] =>
[_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1759044382
[_oembed_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] =>
[_oembed_time_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] => 1759085350
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759224178
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760886381
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761303777
[_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] =>
[_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761469754
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1762248190
[_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] =>
[_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1762430380
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762430380
[_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] =>
[_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762612444
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764067806
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764067806
[_oembed_e2f64310f4556eec5a05959c238eba2c] =>
[_oembed_time_e2f64310f4556eec5a05959c238eba2c] => 1765443715
[_oembed_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] =>
[_oembed_time_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => 1765443715
[_oembed_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] =>
[_oembed_time_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] => 1765443715
[_oembed_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] =>
[_oembed_time_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] => 1765728392
[_oembed_9da83b19272cb4b5ffd7b7817a896b5e] =>
[_oembed_time_9da83b19272cb4b5ffd7b7817a896b5e] => 1769171189
[_oembed_f3d68e75da96ddb66ce6ef13bd83f67a] =>
[_oembed_time_f3d68e75da96ddb66ce6ef13bd83f67a] => 1769248508
[_oembed_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] =>
[_oembed_time_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => 1769248508
[_oembed_197a81fd04a6a698896067a3ac18694d] =>
[_oembed_time_197a81fd04a6a698896067a3ac18694d] => 1769248508
[_oembed_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] =>
[_oembed_time_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] => 1769954485
[_oembed_8bdda4ca9935a59a682fc582cf18df22] =>
[_oembed_time_8bdda4ca9935a59a682fc582cf18df22] => 1770126312
[_oembed_81aecf66017eb21e7013d66a0e8d192b] =>
[_oembed_time_81aecf66017eb21e7013d66a0e8d192b] => 1770126312
[_oembed_98947da7da4fa3890930cd02ef5c5bef] =>
[_oembed_time_98947da7da4fa3890930cd02ef5c5bef] => 1772809998
[_oembed_33d4cd23f4487126bb6b582d3ace3e8b] =>
[_oembed_time_33d4cd23f4487126bb6b582d3ace3e8b] => 1772809998
[_oembed_dcc0dbefe36a557298628914816bf962] =>
[_oembed_time_dcc0dbefe36a557298628914816bf962] => 1772809998
[_oembed_c680ed5cab8018d73c3899cc60f8314e] =>
[_oembed_time_c680ed5cab8018d73c3899cc60f8314e] => 1774709608
[_oembed_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] =>
[_oembed_time_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] => 1774709608
[_oembed_0451b911e97973c2cbb014d63d9f1abf] =>
[_oembed_time_0451b911e97973c2cbb014d63d9f1abf] => 1774709608
[_oembed_9dfd80cd9065f2e8640e9b182847131b] =>
[_oembed_time_9dfd80cd9065f2e8640e9b182847131b] => 1774777260
[_oembed_502071096d25c212032c16d719dff178] =>
[_oembed_time_502071096d25c212032c16d719dff178] => 1775056610
[_oembed_93cca937ce72fdcbae1d26bf16d687f9] =>
[_oembed_time_93cca937ce72fdcbae1d26bf16d687f9] => 1775502483
[_oembed_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] =>
[_oembed_time_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] => 1776623396
[_oembed_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] =>
[_oembed_time_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => 1776627784
[_oembed_b8008f64effc5c31bd05da352a749949] =>
[_oembed_time_b8008f64effc5c31bd05da352a749949] => 1776627784
[_oembed_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] =>
[_oembed_time_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => 1776881296
[_oembed_a7a59a1ecf55f261182afdf365abb724] =>
[_oembed_time_a7a59a1ecf55f261182afdf365abb724] => 1778407741
[_oembed_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] =>
[_oembed_time_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] => 1778407741
[_oembed_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] =>
[_oembed_time_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] => 1779623216
[_oembed_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] =>
[_oembed_time_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] => 1779772930
[_oembed_03fd7ffa393504b378719622140d89fd] =>
[_oembed_time_03fd7ffa393504b378719622140d89fd] => 1780581323
[_oembed_f76ca741ed60b8a9c79af19f68117edd] =>
[_oembed_time_f76ca741ed60b8a9c79af19f68117edd] => 1782236692
[_oembed_20dfee496c06be83733cd8e7d294b7e4] =>
[_oembed_time_20dfee496c06be83733cd8e7d294b7e4] => 1784527551
[_oembed_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] =>
[_oembed_time_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] => 1784527551
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 3707
[1] => 1381159
[2] => 1959917
[3] => 1963016
[4] => 1961181
[5] => 742344
[6] => 37149
[7] => 241
[8] => 2658
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Balogh Lívia
[1] => Déryné Program
[2] => Déryné Program Határtalan Program
[3] => Derzsi György
[4] => Kis Domonkos Márk
[5] => Papp Ferenc
[6] => Sin Edina
[7] => színház
[8] => Vidnyánszky Attila
)
)
[1] => Array
(
[id] => 242738
[content] =>
A Déryné Program Határtalan alprogramjának nyitónapja május 20-án este ünnepélyes záróeseménnyel folytatódott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. A nap folyamán a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában és a Bethlen Gábor Líceumban lebonyolított gyermek- és ifjúsági programokat követően a színházi esemény méltó lezárása volt a rendezvénysorozat első napjának.

Az ünnepi megnyitón elsőként Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében Wass Albert Üzenet haza című versének soraival érzékeltette a kárpátaljai magyar közösség helytállását: „Ma, 2025 májusában kevesen tudják jobban kárpátaljai nemzettársaiknál, mit jelent, ha valaki kő az áradó víz sodrásában.” A program célját így fogalmazta meg: „A színház nemcsak nyelv, hanem közösségteremtő erő, melynek varázslatos nyelve határokon túl is közös történeteink szóvivője.”

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program ügyvezetője, Jászai Mari-díjas színművész személyes hangvételű köszöntőjében emlékezett vissza a beregszászi magyar színházi hagyományok kezdetére, és kiemelte: „Az az eszmeiség, amit mi vallunk a Déryné Programban, ezek között a falak között született meg.” Háláját fejezte ki „mesterének, tanárának, barátjának és főnökének”, Vidnyánszky Attilának, aki a minőségi magyar színházat eljuttatta a legkisebb közösségekhez is. Beszédében hangsúlyozta: „»Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek…« A Déryné közösségeket segít – ez minden kezdeményezésünk célja.”

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a Déryné Program a határokon túlra is eljutott: „Kárpátaljára mindig jó jönni, de egy ilyen alkalom még inkább megtiszteltetés.” Hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség aktív együttműködő partnere a programnak, és kiemelte: „A civil közösségi munkába most a színházi kultúra is bekapcsolódhat.” Bejelentette, hogy nyáron több mint 1600 kárpátaljai gyermek táborozhat majd Sátoraljaújhelyen, köztük több százan a Déryné Színjátszó Táborban.

A rendezvényen levetítették Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának és a beregszászi színház főrendezőjének videoüzenetét is, aki történelmi mérföldkőnek nevezte a Határtalan alprogram elindulását. Mint mondta: „Kezdetektől cél volt, hogy a külhoni magyarság is bekapcsolódjon.” Hozzátette: a Déryné Program megszületésének ötlete több évtizedes hiányérzetből fakadt: „Tarthatatlannak éreztük, hogy az ország lakosságának fele nagyon nehezen jut hozzá a magaskultúrához.” Most, hogy a Határtalan alprogram révén a külhoni közösségek is bekapcsolódhatnak, úgy érzi, a vízió teljesül.

A videoüzenet után Sin József, a KMKSZ alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a program nemcsak művészeti, hanem nemzetpolitikai jelentőségű is. „A határon túli program nem csupán a jelennek szól, hanem a jövőnek is – gyermekeinknek és unokáinknak.” Köszönetet mondott a magyar kormányzatnak és a szervezőknek, hogy „nem feledkeznek meg a határon túli magyarságról, hanem közös kulturális jövőt építenek velünk”.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója köszöntőjében kitért arra, hogy a Déryné Program Határtalan alprogramja óriási lehetőséget jelent Kárpátalja számára: „Olyan színházi előadások és foglalkozások érkeznek ide hozzánk, amelyeket a Déryné nélkül nem láthatnánk, nem vehetnénk ezekben részt.” Kiemelte, hogy a program révén újra bekapcsolódhatnak a magyar színházi vérkeringésbe, ami a jelenlegi háborús helyzetben nemcsak szakmai, hanem közösségi szempontból is megerősítő. A program egyszerre nyújt vigaszt és tartást a mindennapokban: „Érezzük azt, hogy nem vagyunk egyedül hagyva ebben a helyzetben, összefogunk, összekapaszkodhatunk, és egy picit el is vonatkoztathatunk a hétköznapok rideg valóságától.”

Az ünnepi köszöntőket követően a közönség színvonalas színházi előadásokat tekinthetett meg, amelyek méltó nyitányai voltak a Határtalan program kárpátaljai jelenlétének. Elsőként Déryné monológja csendült fel Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színművésznő előadásában, aki hiteles átéléssel idézte meg a magyar színjátszás egyik első nagyasszonyának alakját és gondolatait. Az est további részében Derzsi György előadásában a Szerelmem, Sárdy című zenés monodrámát láthatták az érdeklődők. Az előadás egy megrendítően személyes hangvételű napló formájában tárta fel egy eltitkolt szerelem történetét, miközben a nézők Sárdy János dalain keresztül az elmúlt korok romantikájába is bepillantást nyerhettek.

A két emlékezetes előadást vastaps jutalmazta, a közönség szeretettel és hálával fogadta a művészeket.
A sajtónak nyilatkozó Novák Irén, a KIM helyettes államtitkára elmondta: „A Határtalan program immár kilép Magyarország területéről, és az elcsatolt nemzetrészekbe is kulturális programokat tudunk hozni. Ez a program a KIM támogatásával valósul meg, hiszen mi egy olyan ország vagyunk, akit a történelem ugyan szétszabdalt, de a nemzet lelke egységben maradt.” A program első állomásaként választott Kárpátaljára különös figyelemmel tekintenek: „Azt gondolom, hogy Kárpátalján most nagyon nehéz helyzetben vannak az itt élő nemzettársaink, és nagyon fontos, hogy meg tudják élni a magyar kultúrájukat […], és egyáltalán találkozzanak olyan élményekkel, melyektől feltöltődnek, és közösséggé tudnak válni.”
A beregszászi nyitónapon a Déryné monológja című előadással Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színművésznő hazatért szülőföldjére. Meghatottan nyilatkozott: „Hazajöttem. Azokra a deszkákra állhatok fel újra, ahonnan minden indult.” A művésznő Déryné Széppataki Rózáról szóló előadásban a magyar nyelvű színjátszás hőskorát idézte meg egy olyan asszony történetén keresztül, aki az ekhós szekéren járta be a vidéket, hogy magyarul játszhasson.

Sin Edina színházigazgató a sajtónak elmondva kiemelte: „A Határtalan program nagyon nagy lehetőség számunkra. […] Beindul a vérkeringés, mi is csatlakozhatunk a Kárpát-medencei magyar színházi élethez. Külön megerősítést jelent a háborús helyzetben, hogy az anyaországi előadások idejönnek, erősítik a kárpátaljai közösséget.” Hozzátette: az óvodásoktól a középiskolás korosztályig mindenkihez szólnak a programok, és a felnőtteknek is kínálnak előadásokat. „Olyan napokat szervezünk, amikor minden a színházról szól. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Kárpátalján él a magyar nyelvű színház.”
A Határtalan program május 21-én Nagydobronyban folytatódott, ahol a színházi események három helyszínen zajlottak: a Nagydobronyi Napsugár Óvodában, a Nagydobronyi Líceumban és a Magyar Házban. A beregszászihoz hasonlóan itt is több korosztálynak szóltak a foglalkozások és előadások, amelyek reményt, feltöltődést és közösségi élményt nyújtanak a háború árnyékában élő magyar közösségnek.
(KV/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Déryné Program Határtalan alprogramjának nyitónapja május 20-án este ünnepélyes záróeseménnyel folytatódott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. A nap folyamán a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában és a Bethlen G...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1747922400
[modified] => 1747919756
)
[title] => Színházi gála koronázta meg a Déryné Program kárpátaljai nyitónapját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=242738&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242738
[uk] => 242854
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 242745
[image] => Array
(
[id] => 242745
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096.jpeg
[original_lng] => 599351
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/img-6096.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1747994313:8
[_thumbnail_id] => 242745
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3770
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1747908262
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747908262
[_oembed_5d5e4c37aa4a898446ae01a58ec897db] =>
[_oembed_time_5d5e4c37aa4a898446ae01a58ec897db] => 1747908262
[_oembed_f2f29efc1af6d54cce66c60234dfcf5f] =>
[_oembed_time_f2f29efc1af6d54cce66c60234dfcf5f] => 1747908443
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1747911607
[_algolia_sync] => 1033254609002
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748178789
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748603356
[_oembed_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] =>
[_oembed_time_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] => 1749553093
[_oembed_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] =>
[_oembed_time_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] => 1749628777
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1750066979
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1750251120
[_oembed_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] =>
[_oembed_time_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] => 1752222331
[_oembed_479aab070581f8aa799be67754453eb6] =>
[_oembed_time_479aab070581f8aa799be67754453eb6] => 1753342468
[_oembed_952432ba983f02e48013281977e8cc33] =>
[_oembed_time_952432ba983f02e48013281977e8cc33] => 1753724188
[_oembed_9bc8f8710f0d56f8900dc2b69755e086] =>
[_oembed_time_9bc8f8710f0d56f8900dc2b69755e086] => 1753785776
[_oembed_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] =>
[_oembed_time_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] => 1755181405
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1756360556
[_oembed_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] =>
[_oembed_time_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => 1757782292
[_oembed_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] =>
[_oembed_time_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => 1758197663
[_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] =>
[_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1758705338
[_oembed_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] =>
[_oembed_time_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] => 1759218546
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759568716
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761395883
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1761744118
[_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] =>
[_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1762430432
[_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] =>
[_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762966433
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763662006
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763662006
[_oembed_4a0c36245ec9a19724904bc06818354f] =>
[_oembed_time_4a0c36245ec9a19724904bc06818354f] => 1765718450
[_oembed_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] =>
[_oembed_time_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] => 1765904470
[_oembed_5edcdd5ee49425dba57be8c31992a4fa] =>
[_oembed_time_5edcdd5ee49425dba57be8c31992a4fa] => 1765997662
[_oembed_e6f64520f5578d5ff0c18bd5fbb360f5] =>
[_oembed_time_e6f64520f5578d5ff0c18bd5fbb360f5] => 1767108654
[_oembed_5dd2ad893863b6f237dbc067de9ef2b4] =>
[_oembed_time_5dd2ad893863b6f237dbc067de9ef2b4] => 1768754973
[_oembed_ce37d89d3db618b37a220cd371fdc412] =>
[_oembed_time_ce37d89d3db618b37a220cd371fdc412] => 1768754973
[_oembed_c9a1ac7ec651efdad25b1c93518c10fa] =>
[_oembed_time_c9a1ac7ec651efdad25b1c93518c10fa] => 1769761716
[_oembed_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] =>
[_oembed_time_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] => 1769761717
[_oembed_598eaa437c4feb5862f241036d170301] =>
[_oembed_time_598eaa437c4feb5862f241036d170301] => 1769761717
[_oembed_953611913950fd4521c17e81e4f486d0] =>
[_oembed_time_953611913950fd4521c17e81e4f486d0] => 1771082797
[_oembed_a1e2e6f7ff08b4ddf64e9b258fa7884e] =>
[_oembed_time_a1e2e6f7ff08b4ddf64e9b258fa7884e] => 1771768156
[_oembed_6ef3db97b93d0e1ef9d942ac6d1c5861] =>
[_oembed_time_6ef3db97b93d0e1ef9d942ac6d1c5861] => 1771768156
[_oembed_fe52e7ad0b24cad3bfd34c86e8407598] =>
[_oembed_time_fe52e7ad0b24cad3bfd34c86e8407598] => 1771768156
[_oembed_7a1f0e8189aeb0251b0c6dc1ac401f4b] =>
[_oembed_time_7a1f0e8189aeb0251b0c6dc1ac401f4b] => 1772035642
[_oembed_99f18c0a3a9b1bc2672c47c8d366caf6] =>
[_oembed_time_99f18c0a3a9b1bc2672c47c8d366caf6] => 1772752701
[_oembed_bf39f1a81397578f3ec56c2012c8f78f] =>
[_oembed_time_bf39f1a81397578f3ec56c2012c8f78f] => 1772809845
[_oembed_e631757d1f1639f6ad339b697300db88] =>
[_oembed_time_e631757d1f1639f6ad339b697300db88] => 1772809845
[_oembed_41d4c07a883679caf7f363b78e0abf6c] =>
[_oembed_time_41d4c07a883679caf7f363b78e0abf6c] => 1772809845
[_oembed_03d8d587fe2ee6b7c6b201a80ce9a142] =>
[_oembed_time_03d8d587fe2ee6b7c6b201a80ce9a142] => 1774709591
[_oembed_502071096d25c212032c16d719dff178] =>
[_oembed_time_502071096d25c212032c16d719dff178] => 1774709591
[_oembed_e75f7e64c117cabe48b8939d6d23b4d6] =>
[_oembed_time_e75f7e64c117cabe48b8939d6d23b4d6] => 1774709591
[_oembed_9a38a9bcdbf9b12ba0336b34c14613c0] =>
[_oembed_time_9a38a9bcdbf9b12ba0336b34c14613c0] => 1774709591
[_oembed_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] =>
[_oembed_time_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] => 1774709591
[_oembed_8dec11ea63705ea42b816f733845cf3b] =>
[_oembed_time_8dec11ea63705ea42b816f733845cf3b] => 1775031706
[_oembed_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] =>
[_oembed_time_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] => 1775031706
[_oembed_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] =>
[_oembed_time_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => 1775502458
[_oembed_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] =>
[_oembed_time_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] => 1775502458
[_oembed_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] =>
[_oembed_time_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => 1776772973
[_oembed_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] =>
[_oembed_time_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] => 1778664601
[_oembed_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] =>
[_oembed_time_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] => 1778664601
[_oembed_a2823dd3b210001b7cc0acffaf8986f2] =>
[_oembed_time_a2823dd3b210001b7cc0acffaf8986f2] => 1778664601
[_oembed_f31d8ff748ee0b60859c40e0883e1819] =>
[_oembed_time_f31d8ff748ee0b60859c40e0883e1819] => 1782217457
[_oembed_c828c332f9f1b81340f65d961f27153c] =>
[_oembed_time_c828c332f9f1b81340f65d961f27153c] => 1782217457
[_oembed_26dae0cff2d451911b42f0cef51cc1e2] =>
[_oembed_time_26dae0cff2d451911b42f0cef51cc1e2] => 1782217457
[_oembed_659e1ebc8f0c10d18108a6ce4c2a32e6] =>
[_oembed_time_659e1ebc8f0c10d18108a6ce4c2a32e6] => 1782217457
[_oembed_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] =>
[_oembed_time_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] => 1783233687
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 607976
[1] => 1381159
[2] => 1959917
[3] => 1961181
[4] => 1959919
[5] => 37149
[6] => 14020
[7] => 7933
[8] => 2658
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csáky Csongor
[1] => Déryné Program
[2] => Déryné Program Határtalan Program
[3] => Kis Domonkos Márk
[4] => Novák Irén
[5] => Sin Edina
[6] => Sin József
[7] => Tarpai Viktória
[8] => Vidnyánszky Attila
)
)
[2] => Array
(
[id] => 242601
[content] =>
A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló Déryné Program Határtalan Programja immár kilép Magyarország területéről. Ezt a tárca művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára jelentette be a beregszászi magyar színházban. Novák Irén elmondta: elsőként Kárpátaljára, ezt követően pedig Vajdaságba, a Felvidékre és Erdélybe is eljutnak a nemzeti identitást erősítő színházi előadások és művészetpedagógiai foglalkozások. Kárpátalján a Déryné Program a Rákóczi Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház együttműködésével valósul meg.
[type] => post
[excerpt] => A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló Déryné Program Határtalan Programja immár kilép Magyarország területéről. Ezt a tárca művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára jelentette be a beregszász...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1747832400
[modified] => 1747831806
)
[title] => Kárpátalján indult a Déryné Program Határtalan Programja (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=242601&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242601
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 242602
[image] => Array
(
[id] => 242602
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39.jpg
[original_lng] => 74203
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/21-39.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1747821009:14
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1747820623
[_thumbnail_id] => 242602
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2441
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d09701111af8a53190841d645c9184f1] =>
[_oembed_time_d09701111af8a53190841d645c9184f1] => 1747821606
[_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] =>
[_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1747821607
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1747821607
[_oembed_bba8937e66e4f50c384f3e642a6ac441] =>
[_oembed_time_bba8937e66e4f50c384f3e642a6ac441] => 1747821607
[_oembed_704a11831a416e8f2140d4b7673a1685] =>
[_oembed_time_704a11831a416e8f2140d4b7673a1685] => 1747821607
[_oembed_02111be07159f84158c92715f70f788d] =>
[_oembed_time_02111be07159f84158c92715f70f788d] => 1747821607
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1747821607
[_algolia_sync] => 1028453029002
[_oembed_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] =>
[_oembed_time_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => 1748177863
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748177863
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748177864
[_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
[_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748177864
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748177864
[_oembed_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] =>
[_oembed_time_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] => 1748265664
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748265664
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748265664
[_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
[_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750691544
[_oembed_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] =>
[_oembed_time_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] => 1750691544
[_oembed_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] =>
[_oembed_time_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => 1757604259
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757604259
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757604259
[_oembed_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] =>
[_oembed_time_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] => 1757604260
[_oembed_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] =>
[_oembed_time_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] => 1759162643
[_oembed_14c46bac34673f34b6e9a2fad4b017b9] =>
[_oembed_time_14c46bac34673f34b6e9a2fad4b017b9] => 1759162643
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759162643
[_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] =>
[_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759162643
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759162643
[_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] =>
[_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759162643
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760177706
[_oembed_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] =>
[_oembed_time_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] => 1760283327
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760283327
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762707011
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762707011
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1762707011
[_oembed_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] =>
[_oembed_time_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => 1762707011
[_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] =>
[_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764853423
[_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] =>
[_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764853423
[_oembed_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] =>
[_oembed_time_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] => 1770448158
[_oembed_7119c26a717810975a2b7c867738e4a1] =>
[_oembed_time_7119c26a717810975a2b7c867738e4a1] => 1770448158
[_oembed_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] =>
[_oembed_time_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] => 1777031224
[_oembed_4b859e665981f0ea5ad481e563bdd244] =>
[_oembed_time_4b859e665981f0ea5ad481e563bdd244] => 1777031224
[_oembed_5d94b0db78eea6b2e619c83002f98766] =>
[_oembed_time_5d94b0db78eea6b2e619c83002f98766] => 1779948663
[_oembed_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] =>
[_oembed_time_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] => 1779948663
[_oembed_8bda42c0df2ed47df668230bfcc85a4a] =>
[_oembed_time_8bda42c0df2ed47df668230bfcc85a4a] => 1779948663
[_oembed_b772873677a4948949d93770196b87b2] =>
[_oembed_time_b772873677a4948949d93770196b87b2] => 1779948663
[_oembed_28bc56e8dab8464f4e63ec8539bd7a6f] =>
[_oembed_time_28bc56e8dab8464f4e63ec8539bd7a6f] => 1779948664
[_oembed_fcb00a71964ca88d9014e5fac7fa9c3a] =>
[_oembed_time_fcb00a71964ca88d9014e5fac7fa9c3a] => 1779948664
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
[8] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
[8] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1381159
[1] => 2349
[2] => 1030
[3] => 121516
[4] => 2164
[5] => 242
[6] => 279955
[7] => 1959920
[8] => 1959919
[9] => 1048
[10] => 241
[11] => 251
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Déryné Program
[1] => együttműködés
[2] => kárpátalja
[3] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[4] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
[5] => kultúra
[6] => Kulturális és Innovációs Minisztérium
[7] => művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár
[8] => Novák Irén
[9] => Rákóczi Szövetség
[10] => színház
[11] => támogatás
)
)
[3] => Array
(
[id] => 242547
[content] =>
Május 20–21-én különleges kulturális programsorozattal veszi kezdetét Kárpátalján a Déryné Program Határtalan elnevezésű kezdeményezésének helyi rendezvénysorozata. A nyitóeseményeknek Beregszász és Nagydobrony ad otthont, amelyekkel újabb mérföldkőhöz érkezik a magyar kultúra határokon átívelő terjesztése. A Déryné Program színházi előadásai és művészetpedagógiai foglalkozásai immár a külhoni magyar közösségek számára is elérhetővé válnak.

A Déryné Program öt éve indult el Magyarországon azzal a céllal, hogy a legkisebb falvaktól a városokig mindenhová eljuttassa a minőségi, anyanyelven megszólaló színházi élményeket. A kezdeményezésben az intézményesült színházi jelenlét mellett a drámapedagógia, az óvodai nevelés és a közösségépítés is hangsúlyt kapott. 2025-ben a Határtalan alprogram révén a szomszédos országok magyar közösségeihez is megérkezik az élményszerű kultúraközvetítés.

A Határtalan Program célja messze túlmutat a szórakoztatáson: valódi hidakat kíván építeni közösségek és generációk között, különösen olyan helyeken, ahol az anyanyelvi kultúra és a művészet egyben megtartó erő is. A kreatív, interaktív módszerekkel dolgozó előadóművészek, pedagógusok és drámapedagógusok a program révén Kárpátalján is megkezdik azt a munkát, amit Magyarországon már évek óta sikerrel végeznek.

A programsorozat Kárpátalján a Rákóczi Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közreműködésével valósul meg. Az első két napon mintegy húsz különböző program várja a nézőket, több mint ezer érdeklődőt vonzva az eseményekre óvodásoktól a középiskolásokig és a pedagógusokig, illetve a felnőtt közönségig.

Május 20-án Beregszász vált a határtalan kultúra helyszínévé. Ezen a napon a P. Frangepán Katalin Gimnázium Bázisóvodája, a Bethlen Gábor Líceum, valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház termei teltek meg színházkedvelőkkel.
Délelőtt a középiskolás diákokat a KultUP program várta, amikor tantermi színházi előadások, drámajáték, színésztréning és improvizációs versenyek tették élményszerűvé a tanulást. Molnár Ferenc Liliom című darabját az Epika Kulturális és Művészeti Alapítvány művészeinek előadásában láthatta a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 9–11. évfolyama, majd a Halotti beszédet idézte meg előadásában Kálócz László. A fiatalokat Ákli Krisztián vezette be a színészi alapgyakorlatok világába, amit egy impróverseny követett. A 5‒8. osztályok tanulói A honfoglalástól Trianonig című népzenei műsort hallgathatták meg Kis Gergely Márton tolmácsolásában, amely a történelem és a zene nyelvén hozta közelebb a nemzeti múltat.

Természetesen legkisebbek sem maradtak ki a programból: a P. Frangepán Katalin Gimnázium Bázisóvodájának növendékei Gál Natália tolmácsolásában élhették át A kiskondás című mesejáték varázsát, míg a Bethlen Gábor Líceum alsó tagozatosai a Fohászban bujdosó című verses-zenei összeállítással ismerkedhettek meg Huzella Péter előadásában.
A Határtalan Program megnyitóján a Rákóczi Szövetség elnöke, Csáky Csongor köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy a szervezet immár nemcsak Magyarországon, hanem a külhoni régiókban is aktív szerepet vállalhat a kulturális nevelésben: „Ez az első nagy napja annak, hogy a program átlépte a határt, és itt, Kárpátalján is elindul.” Hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség célja az, hogy a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok számára minél több lehetőséget teremtsenek, legyen szó színházról, színjátszó táborról vagy kulturális élményekről.

Megemlítette, hogy a szervezet a közeljövőben 1600 kárpátaljai diáknak szeretne lehetőséget biztosítani kulturális programokon való részvételre, ezzel is erősítve az identitást és a közösséghez való tartozás élményét.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a KMKSZ alelnöke a rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum és a kárpátaljai magyar közösség együtt fejlődött az elmúlt évtizedek során, és ez a fejlődés ma is folytatódik.
Visszatekintve az elmúlt időszakra így fogalmazott: „Harminc éve kísérjük figyelemmel az iskola működését, és mindig azt tapasztaltuk, hogy a legjobbak voltak a kárpátaljai magyar oktatási rendszerben.” Kiemelte, hogy a Határtalan Program rendezvényei nemcsak élményt nyújtanak a fiataloknak, hanem erősítik kulturális identitásukat is. Beszéde végén arra bátorította a jelen lévő fiatalokat, hogy aktívan kapcsolódjanak be a programokba, és vigyék tovább az itt szerzett élményeket, tapasztalatokat.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója szintén köszöntötte a jelenlévőket, különös figyelemmel a fiatalokra. Beszédében hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a fiataloknak már korán lehetőségük legyen a színházi élmények megtapasztalására.
A színház vezetője örömmel üdvözölte, hogy a Déryné Programnak köszönhetően a tantermi előadások mellett immár drámapedagógiai foglalkozások és improvizációs versenyek is színesítik a kínálatot, amely „érdekes és releváns témákkal” hozza közelebb a művészetet a diákokhoz. Végül biztató szavakkal fordult a fiatalokhoz: „Ha éreztek magatokban érdeklődést, kedvet ez iránt a gyönyörű hivatás iránt, akkor mi szeretettel várunk benneteket is.” Kíváncsiságot és nyitott szívet kívánt minden résztvevőnek, és emlékeztette őket arra, hogy a beregszászi színház mindig nyitott ajtókkal várja őket.

A délelőtti programokat szakmai konzultáció zárta, ahol a részt vevő pedagógusok értékelték a tapasztalatokat és megosztották egymással és a szervezőkkel a látottak pedagógiai hatásait.
A nap fénypontját az esti ünnepi megnyitó jelenti majd, amelynek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház ad otthont. Itt többek között Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színművésznő Déryné monológját adja elő, majd Derzsi György színművész Szerelmem, Sárdy című zenés naplóját hallhatja a közönség.
A rendezvények május 21-én Nagydobronyban folytatódnak, ahol újabb korosztályokat és közösségeket szólít meg a határtalan színház élménye.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Május 20–21-én különleges kulturális programsorozattal veszi kezdetét Kárpátalján a Déryné Program Határtalan elnevezésű kezdeményezésének helyi rendezvénysorozata. A nyitóeseményeknek Beregszász és Nagydobrony ad otthont, amelyekkel újabb mérföld...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1747764420
[modified] => 1747762931
)
[title] => Határtalan kulturális élmények Kárpátalján – Elindult a Déryné Program helyi rendezvénysorozata
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=242547&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242547
[uk] => 242591
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 242551
[image] => Array
(
[id] => 242551
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884.jpeg
[original_lng] => 241030
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kep-2025-05-20t133947884.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1747815767:2
[_thumbnail_id] => 242551
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3591
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747753627
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747753627
[_algolia_sync] => 24395089001
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748065743
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748252944
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1752909326
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755532093
[_oembed_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] =>
[_oembed_time_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] => 1757698837
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1760774896
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761115814
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1762430376
[_oembed_81aecf66017eb21e7013d66a0e8d192b] =>
[_oembed_time_81aecf66017eb21e7013d66a0e8d192b] => 1769771700
[_oembed_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] =>
[_oembed_time_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] => 1769771700
[_oembed_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] =>
[_oembed_time_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] => 1774425146
[_oembed_502071096d25c212032c16d719dff178] =>
[_oembed_time_502071096d25c212032c16d719dff178] => 1775835417
[_oembed_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] =>
[_oembed_time_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => 1776273950
[_oembed_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] =>
[_oembed_time_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => 1777613954
[_oembed_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] =>
[_oembed_time_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] => 1778673244
[_oembed_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] =>
[_oembed_time_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] => 1778673244
[_oembed_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] =>
[_oembed_time_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] => 1778692053
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 1381159
[1] => 242
[2] => 241
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Déryné Program
[1] => kultúra
[2] => színház
)
)
[4] => Array
(
[id] => 219053
[content] =>
A Gyulai Várszínház Darvasi László Karády zárkája című zenés monodrámája a 2019-es mutatója óta nagy sikert aratott a Kárpát-medencei közönség körében. Idén a kárpátaljai nézők is megtekinthették az előadást. Kanczler, azaz Karády Katalin sanzonénekes, filmszínész életútjának egyik sötét és fájdalmas szakaszáról szóló színmű a II. világháború idején játszódik a Gestapo egyik zárkájában. A titokzatos dívát Bartha Boróka, a Gyergyószentmiklósi Figura Színház színművésze eleveníti meg a színpadon. A Déryné Program támogatásával, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a darabot két helyszínen – a beregszászi színházban és Munkácsy Mihály Magyar Házban mutatták be. A teltházas beregszászi előadást követően Munkácson is érdeklődés övezte a Karády zárkája zenés monodráma bemutatóját. Az élő zongorakísérettel színesített, megrázó történetet bemutató, mély gondolatokat és hatást kiváltó előadást a közönség hosszan tartó vastapssal köszönte meg. A Latorca-parti város immáron kulturális központjává vált Magyar Ház vezetősége és a KMKSZ örömmel fogadta a felkérést és csatlakozott a Déryné Programhoz. A kémkedés vádjával letartóztatott Karády Katalinnak kínzásokat és megalázást kell elszenvednie. A zárkában monológok és dalok formájában emlékezik vissza addigi életére, gyermek- és ifjúkorára. A művésznő életútjának ezen fájdalmas, szívszorító szakaszát Darvasi László, korunk egyik legkiválóbb magyar próza és drámaírója vetette papírra. A bemutatót egy hosszas alkotói munka előzte meg, és az elmúlt 5 év alatt velem együtt változott az előadás, mesélte el stábunknak Bartha Boróka, a darab főszereplője. A minőségi színházi élményt garantáló Déryné Program idén kezdte meg külföldi tevékenységét. Annak köszönhetően, hogy a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a program hivatalos kárpátaljai befogadóhelyévé vált, a jövőben számos minőségi színházi vendégelőadás valósul meg Beregszászon, valamint Kárpátalja-szerte.
[type] => post
[excerpt] => A Gyulai Várszínház Darvasi László Karády zárkája című zenés monodrámája a 2019-es mutatója óta nagy sikert aratott a Kárpát-medencei közönség körében.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1729347300
[modified] => 1729347141
)
[title] => Aktuális (2024.10.19) - Nagy sikerrel indult a Déryné program Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219053&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219053
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 219054
[image] => Array
(
[id] => 219054
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74.jpg
[original_lng] => 142598
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-74.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1729336341:16
[_oembed_abe63580a44e41c76673407286caef7a] =>
[_oembed_time_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => 1729336153
[_thumbnail_id] => 219054
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2493
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] =>
[_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1729336507
[_oembed_482839de163284e04ad319036c7323f3] =>
[_oembed_time_482839de163284e04ad319036c7323f3] => 1729336507
[_oembed_77b5be7775dfc4296c5a3db085c73c20] =>
[_oembed_time_77b5be7775dfc4296c5a3db085c73c20] => 1729336507
[_oembed_b6ecd74b3a9e4e6cc824aa8e766668b4] =>
[_oembed_time_b6ecd74b3a9e4e6cc824aa8e766668b4] => 1729336507
[_oembed_4796a87181b23d3d42b42660ce4100ac] =>
[_oembed_time_4796a87181b23d3d42b42660ce4100ac] => 1729336507
[_oembed_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] =>
[_oembed_time_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] => 1729338674
[_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] =>
[_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1729351694
[_oembed_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] =>
[_oembed_time_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => 1729946309
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730975011
[_oembed_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] =>
[_oembed_time_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] => 1731255638
[_oembed_86c7278569add526bfcb26966a01169c] =>
[_oembed_time_86c7278569add526bfcb26966a01169c] => 1731255638
[_oembed_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] =>
[_oembed_time_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] => 1731351815
[_oembed_8509f23076cc370c934b9769485927f0] =>
[_oembed_time_8509f23076cc370c934b9769485927f0] => 1731682959
[_oembed_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] =>
[_oembed_time_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] => 1731925482
[_oembed_bfda8e1fdf1c1fcc712b1a5a4342eef2] =>
[_oembed_time_bfda8e1fdf1c1fcc712b1a5a4342eef2] => 1731946374
[_oembed_5c8e502f0f4084ef41b362b2e1503297] =>
[_oembed_time_5c8e502f0f4084ef41b362b2e1503297] => 1732196460
[_oembed_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] =>
[_oembed_time_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] => 1732196460
[_oembed_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] =>
[_oembed_time_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] => 1732196460
[_oembed_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] =>
[_oembed_time_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] => 1732448571
[_oembed_b27ffce08dc6a5f9f1a27563cacba712] =>
[_oembed_time_b27ffce08dc6a5f9f1a27563cacba712] => 1732815547
[_oembed_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] =>
[_oembed_time_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => 1732815547
[_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] =>
[_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1733434049
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733434049
[_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] =>
[_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733434049
[_oembed_3d28be401e6891d17b54df66630effee] =>
[_oembed_time_3d28be401e6891d17b54df66630effee] => 1734336468
[_oembed_8a3624497e3eeb852834b1922bb92241] =>
[_oembed_time_8a3624497e3eeb852834b1922bb92241] => 1734336468
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1734516205
[_oembed_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] =>
[_oembed_time_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] => 1735199605
[_oembed_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] =>
[_oembed_time_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] => 1735199605
[_oembed_163916682bc1540de017136bf54fd276] =>
[_oembed_time_163916682bc1540de017136bf54fd276] => 1735317473
[_oembed_e02c122c560f39ec177febddb923105a] =>
[_oembed_time_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => 1737653029
[_oembed_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] =>
[_oembed_time_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] => 1737653030
[_oembed_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] =>
[_oembed_time_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] => 1737653030
[_oembed_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] =>
[_oembed_time_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => 1737653030
[_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] =>
[_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737705175
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1737792130
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1738326457
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1738786064
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1739344739
[_oembed_9875b345274d047dae4ca327b578eec2] =>
[_oembed_time_9875b345274d047dae4ca327b578eec2] => 1740390830
[_oembed_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] =>
[_oembed_time_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] => 1740390830
[_oembed_e2032f9b2e68b97ec5008854c43f8783] =>
[_oembed_time_e2032f9b2e68b97ec5008854c43f8783] => 1740390830
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1740431218
[_oembed_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] =>
[_oembed_time_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] => 1741703789
[_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] =>
[_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741703789
[_oembed_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] =>
[_oembed_time_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] => 1741703789
[_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>
[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742838084
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742838084
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1743409906
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743532208
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743532208
[_oembed_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] =>
[_oembed_time_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] => 1743532208
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1743939370
[_algolia_sync] => 508487177000
[_oembed_3dd166bd3c9d689f2e814a14ddbfc304] =>
[_oembed_time_3dd166bd3c9d689f2e814a14ddbfc304] => 1745382341
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746251992
[_oembed_09a0f260762b4f5e16b237a92ca381b3] =>
[_oembed_time_09a0f260762b4f5e16b237a92ca381b3] => 1746251992
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1746251992
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1746251992
[_oembed_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] =>
[_oembed_time_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => 1747317845
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747910180
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747910180
[_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
[_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748589397
[_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] =>
[_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1748851287
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748851287
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1749224997
[_oembed_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] =>
[_oembed_time_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] => 1751274338
[_oembed_9106be15c4b3b063094d1182b5833d26] =>
[_oembed_time_9106be15c4b3b063094d1182b5833d26] => 1751274338
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1751274338
[_oembed_faf672a52fbd4d92b2149ecad38129e2] =>
[_oembed_time_faf672a52fbd4d92b2149ecad38129e2] => 1751274339
[_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] =>
[_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1752046571
[_oembed_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] =>
[_oembed_time_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] => 1753100497
[_oembed_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] =>
[_oembed_time_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] => 1753100497
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1753100497
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753975459
[_oembed_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] =>
[_oembed_time_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] => 1754551100
[_oembed_c048709fdc6dd4ad99b6e760ee750cda] =>
[_oembed_time_c048709fdc6dd4ad99b6e760ee750cda] => 1755539538
[_oembed_8f680a65c415216fd78e6656dc0ddd36] =>
[_oembed_time_8f680a65c415216fd78e6656dc0ddd36] => 1755539538
[_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] =>
[_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1756484349
[_oembed_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] =>
[_oembed_time_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] => 1756554652
[_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] =>
[_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1756577717
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756577717
[_oembed_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] =>
[_oembed_time_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] => 1757603155
[_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] =>
[_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758184194
[_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] =>
[_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1758184194
[_oembed_3a3ca4fbf85ea3126f11bc314bd53152] =>
[_oembed_time_3a3ca4fbf85ea3126f11bc314bd53152] => 1758834445
[_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] =>
[_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1758834445
[_oembed_b0790cfe55f98ec8adb449129e333971] =>
[_oembed_time_b0790cfe55f98ec8adb449129e333971] => 1759728957
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759728957
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759728957
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759728957
[_oembed_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] =>
[_oembed_time_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] => 1759902763
[_oembed_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] =>
[_oembed_time_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] => 1760263561
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760346769
[_oembed_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] =>
[_oembed_time_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => 1760632225
[_oembed_c1c020ba863d9825f544974d01139bb0] =>
[_oembed_time_c1c020ba863d9825f544974d01139bb0] => 1760632226
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760964457
[_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] =>
[_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1760964457
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760964457
[_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] =>
[_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762367913
[_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] =>
[_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1762367913
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762367914
[_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] =>
[_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1762367914
[_oembed_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] =>
[_oembed_time_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] => 1762367914
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762367914
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1762367914
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1763050648
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1763234077
[_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] =>
[_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1764488678
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1764488679
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764843609
[_oembed_eafd5e130fd2d69dc9c21b8814010c24] =>
[_oembed_time_eafd5e130fd2d69dc9c21b8814010c24] => 1764920552
[_oembed_76acc09def316046ffb7c5dbc4c288d2] =>
[_oembed_time_76acc09def316046ffb7c5dbc4c288d2] => 1765984406
[_oembed_bfad320b39b9241fe0adb49e24ce8c18] =>
[_oembed_time_bfad320b39b9241fe0adb49e24ce8c18] => 1765984406
[_oembed_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] =>
[_oembed_time_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] => 1765984406
[_oembed_c5ecb7d15274d1424680ed7cdd67a2bb] =>
[_oembed_time_c5ecb7d15274d1424680ed7cdd67a2bb] => 1766298670
[_oembed_c621d12244f585b4eafee28b5d7d3ba6] =>
[_oembed_time_c621d12244f585b4eafee28b5d7d3ba6] => 1766298670
[_oembed_6ee3b0659c80d2cbc3fb12e478a7b731] =>
[_oembed_time_6ee3b0659c80d2cbc3fb12e478a7b731] => 1766298670
[_oembed_203872ef5c426e07a727d63dfa5cf947] =>
[_oembed_time_203872ef5c426e07a727d63dfa5cf947] => 1766298670
[_oembed_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] =>
[_oembed_time_997c54a2db80d51566629c0de960c3ec] => 1766298670
[_oembed_656b7e3a35b9daed15941ce7491fc931] =>
[_oembed_time_656b7e3a35b9daed15941ce7491fc931] => 1767618999
[_oembed_9730f792ce29c868c9a64792223baf30] =>
[_oembed_time_9730f792ce29c868c9a64792223baf30] => 1767630185
[_oembed_5d6aa5aaaa31927f7349ba17c8b3a3c8] =>
[_oembed_time_5d6aa5aaaa31927f7349ba17c8b3a3c8] => 1769873803
[_oembed_86b3eeb5d1aa5a365d746d97339ec190] =>
[_oembed_time_86b3eeb5d1aa5a365d746d97339ec190] => 1770620465
[_oembed_aea952eec2ec107b672af98a7a4ee119] =>
[_oembed_time_aea952eec2ec107b672af98a7a4ee119] => 1770620466
[_oembed_cb48d689744eedf22830774bae06255c] =>
[_oembed_time_cb48d689744eedf22830774bae06255c] => 1770620466
[_oembed_212d62e9129d862ef738f180e1b1369d] =>
[_oembed_time_212d62e9129d862ef738f180e1b1369d] => 1770620466
[_oembed_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] =>
[_oembed_time_1b4de9c55b4c33d80e67ca62bf4ce2d4] => 1770620466
[_oembed_7a1e56ac591b7233a6037292871a730d] =>
[_oembed_time_7a1e56ac591b7233a6037292871a730d] => 1770620466
[_oembed_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] =>
[_oembed_time_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] => 1770900753
[_oembed_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] =>
[_oembed_time_22887fe5a280935635948c6dfdc8b87f] => 1772035888
[_oembed_f774859fa2129dba4fca144e4245601e] =>
[_oembed_time_f774859fa2129dba4fca144e4245601e] => 1772035889
[_oembed_5694ba9196f243d4dda629b4fac32757] =>
[_oembed_time_5694ba9196f243d4dda629b4fac32757] => 1772035889
[_oembed_f34ff62ccacaf344feb8141b02eb4d35] =>
[_oembed_time_f34ff62ccacaf344feb8141b02eb4d35] => 1772035889
[_oembed_1274852d2ca1c55217b004c2aa3e4bb1] =>
[_oembed_time_1274852d2ca1c55217b004c2aa3e4bb1] => 1772035889
[_oembed_1c0ac2f668163a3e58b6852ebee7c10b] =>
[_oembed_time_1c0ac2f668163a3e58b6852ebee7c10b] => 1772035889
[_oembed_ce62f94137a4ee07e5039c80f77ce55f] =>
[_oembed_time_ce62f94137a4ee07e5039c80f77ce55f] => 1773125520
[_oembed_6e4a6b5dedae17b956c4d542cce2a0c0] =>
[_oembed_time_6e4a6b5dedae17b956c4d542cce2a0c0] => 1773476803
[_oembed_e4ae12918cd23fee06d58897b83d558d] =>
[_oembed_time_e4ae12918cd23fee06d58897b83d558d] => 1773476803
[_oembed_5296db6ad3ceb36a0e082b9ac065ceb9] =>
[_oembed_time_5296db6ad3ceb36a0e082b9ac065ceb9] => 1773476803
[_oembed_33d4cd23f4487126bb6b582d3ace3e8b] =>
[_oembed_time_33d4cd23f4487126bb6b582d3ace3e8b] => 1773476803
[_oembed_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] =>
[_oembed_time_389d237cf6aa539d98dcf40165a21f1f] => 1773476803
[_oembed_7b30df7a8da12bd74d2ecdfdfb554f6b] =>
[_oembed_time_7b30df7a8da12bd74d2ecdfdfb554f6b] => 1774546900
[_oembed_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] =>
[_oembed_time_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] => 1774546900
[_oembed_a8f8d9e3964e80361cfc5e5559ab2629] =>
[_oembed_time_a8f8d9e3964e80361cfc5e5559ab2629] => 1774767004
[_oembed_502071096d25c212032c16d719dff178] =>
[_oembed_time_502071096d25c212032c16d719dff178] => 1774767004
[_oembed_e75f7e64c117cabe48b8939d6d23b4d6] =>
[_oembed_time_e75f7e64c117cabe48b8939d6d23b4d6] => 1774767004
[_oembed_32d0f7ef088e27bffc3e7015e2246470] =>
[_oembed_time_32d0f7ef088e27bffc3e7015e2246470] => 1774767004
[_oembed_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] =>
[_oembed_time_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] => 1774767004
[_oembed_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] =>
[_oembed_time_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] => 1774767004
[_oembed_c8477fe183c9fcd571774fc6c93dec39] =>
[_oembed_time_c8477fe183c9fcd571774fc6c93dec39] => 1775802297
[_oembed_9343fafb23c671082c98ea7121eed6f1] =>
[_oembed_time_9343fafb23c671082c98ea7121eed6f1] => 1775802298
[_oembed_2243b1db579b471882a6c362524d86fd] =>
[_oembed_time_2243b1db579b471882a6c362524d86fd] => 1776442990
[_oembed_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] =>
[_oembed_time_0df32975ec105388435f98e50994ae9d] => 1776442990
[_oembed_4b859e665981f0ea5ad481e563bdd244] =>
[_oembed_time_4b859e665981f0ea5ad481e563bdd244] => 1777011146
[_oembed_05fccbfc6cf8805879287b43e723be58] =>
[_oembed_time_05fccbfc6cf8805879287b43e723be58] => 1777011146
[_oembed_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] =>
[_oembed_time_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => 1777011146
[_oembed_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] =>
[_oembed_time_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => 1777011146
[_oembed_216cf153e1cecf446dcd1d92547e70f6] =>
[_oembed_time_216cf153e1cecf446dcd1d92547e70f6] => 1777011146
[_oembed_5fd21509b84165023b9a733d935c01c0] =>
[_oembed_time_5fd21509b84165023b9a733d935c01c0] => 1777906899
[_oembed_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] =>
[_oembed_time_ff00355770b1dbb6db50c5d8bacaac19] => 1777906899
[_oembed_b7416a600c76f4c5e9e4aa3a237d33da] =>
[_oembed_time_b7416a600c76f4c5e9e4aa3a237d33da] => 1777906899
[_oembed_68915f05986a314a2e4cebad0f39b553] =>
[_oembed_time_68915f05986a314a2e4cebad0f39b553] => 1778482161
[_oembed_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] =>
[_oembed_time_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] => 1778745808
[_oembed_a7a59a1ecf55f261182afdf365abb724] =>
[_oembed_time_a7a59a1ecf55f261182afdf365abb724] => 1778745808
[_oembed_262fb5b83107253eb4c5db4963c9c165] =>
[_oembed_time_262fb5b83107253eb4c5db4963c9c165] => 1779694305
[_oembed_b105f40f19960169c6ca32a14efbcd95] =>
[_oembed_time_b105f40f19960169c6ca32a14efbcd95] => 1779694305
[_oembed_03fd7ffa393504b378719622140d89fd] =>
[_oembed_time_03fd7ffa393504b378719622140d89fd] => 1779694306
[_oembed_7b122baa82ace4687084022411549069] =>
[_oembed_time_7b122baa82ace4687084022411549069] => 1780941084
[_oembed_7f333607adfaf091a9092a2546ef30ed] =>
[_oembed_time_7f333607adfaf091a9092a2546ef30ed] => 1780941085
[_oembed_4a22daca52cd12968e91b38c4e230e51] =>
[_oembed_time_4a22daca52cd12968e91b38c4e230e51] => 1781504268
[_oembed_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] =>
[_oembed_time_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] => 1782044659
[_oembed_6815f3e64c1f394d45f07361013cbcf4] =>
[_oembed_time_6815f3e64c1f394d45f07361013cbcf4] => 1782044660
[_oembed_df965417a7a2dd7d06f3e05a1ffee787] =>
[_oembed_time_df965417a7a2dd7d06f3e05a1ffee787] => 1782044660
[_oembed_e57b7343cbb91fa6e597777e0e63a924] =>
[_oembed_time_e57b7343cbb91fa6e597777e0e63a924] => 1782814034
[_oembed_3c0c19657deefc1141cd9592bcb42458] =>
[_oembed_time_3c0c19657deefc1141cd9592bcb42458] => 1782814034
[_oembed_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] =>
[_oembed_time_f4b9291f4ed3639f89de7de31a435035] => 1782814034
[_oembed_902332a5eccd39923f2500c8ab693502] =>
[_oembed_time_902332a5eccd39923f2500c8ab693502] => 1782814034
[_oembed_5efd08d6ad4b80f1757511ca09f498d6] =>
[_oembed_time_5efd08d6ad4b80f1757511ca09f498d6] => 1782814034
[_oembed_4eeaf276ad26c162503c54dc6fc442a9] =>
[_oembed_time_4eeaf276ad26c162503c54dc6fc442a9] => 1782814035
[_oembed_81666a9da62b015e4973155f312b743a] =>
[_oembed_time_81666a9da62b015e4973155f312b743a] => 1783355267
[_oembed_7d390e9eb9d534c1fbbfc5e2fcc3f73b] =>
[_oembed_time_7d390e9eb9d534c1fbbfc5e2fcc3f73b] => 1783617786
[_oembed_a5e4df5c376c89b01f829efe22a4f77a] =>
[_oembed_time_a5e4df5c376c89b01f829efe22a4f77a] => 1784476941
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
[7] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
[7] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 1381162
[1] => 1381157
[2] => 1381159
[3] => 1381156
[4] => 708
[5] => 121516
[6] => 2164
[7] => 30539
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bartha Boróka
[1] => Darvasi László Karády zárkája című zenés monodra
[2] => Déryné Program
[3] => Gyulai Várszínház
[4] => Kárpát-medence
[5] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[6] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
[7] => Munkácsy Mihály Magyar Ház
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1381159
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1381159
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Déryné Program (3 Oldal)