Ezen a télen az oroszok nagy valószínűséggel ismét megpróbálják áram és mobilszolgáltatás nélkül hagyni az ukránokat, ezért az energetikai szakembereknek és a mobilszolgáltatóknak el kell végezniük a munkájukat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a tél közeledtével egyre több orosz csapás lesz – az áramtermelő létesítményekre, a hálózatokra. Erre készen kell állnunk. A légvédelmet a lehetőségekhez mérten erősíteni fogjuk, a lehető legreálisabban, még a reálisnál is jobban.”
Az elnök szerint Ukrajna jelenleg olyan védekezési lépésekről tárgyal partnereivel, amelyeket korábban nem alkalmaztak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ezen túlmenően sok múlik a helyi hatóságok felkészültségén, valamint az energetikai vállalatok és a távközlési szolgáltatók előkészítő munkáján. „Mindenkinek ki kell vennie a részét a védelmi munkákból, hogy az orosz terror ne állítsa le Ukrajnát ezen a télen. Csakúgy, mint a harctéren, minden téren a lehető legstabilabbaknak és erősebbeknek kell lennünk” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ezen a télen az oroszok nagy valószínűséggel ismét megpróbálják áram és mobilszolgáltatás nélkül hagyni az ukránokat, ezért az energetikai szakembereknek és a mobilszolgáltatóknak el kell végezniük a munkájukat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697459400
[modified] => 1697451371
)
[title] => Zelenszkij kitűzte a feladatot az energia- és mobilszolgáltatóknak: mindenkinek el kell végeznie a munkáját ezen a télen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=165361&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165361
[uk] => 165364
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 165362
[image] => Array
(
[id] => 165362
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[original_lng] => 21025
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/zelenszkij-11.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1697441514:3
[_thumbnail_id] => 165362
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3024
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4c1705690e75a6458db9c313596d3b45] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 25 September 2023.
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Сьогодні відвідав наших поранених воїнів в одному з медзакладів Києва. Поспілкувався з бійцями, які зараз проходять лікування після тяжких поранень рук і ніг. Дякую захисникам за службу, за все, що зробили для країни. Відзначив їх державними нагородами.
I filmed these videos in Lviv two days ago. I was about 300 meters from the church hit by a Russian drone and witnessed the moment of impact. Putin’s war machine is once again targeting civilians— not even a place of worship is safe. This must not be forgotten. #Lvivpic.twitter.com/Mp0cVOYjef
Olekszandr Prokudin, a Herszoni Megyei Katonai Adminisztráció vezetője felszólította a gyermekes családokat, hogy a rendkívül veszélyes helyzet miatt hagyják el a régiót.
„Minden nap érezzük az orosz támadások poklát. Előbb-utóbb a helyzet kritikussá válhat a békés polgárok számára. Ezt fel kell ismerniük, és készen kell állniuk rá” – írta Prokudin Telegramon.
A Herszoni Megyei Katonai Adminisztráció vezetője felszólította a gyermekes családokat, hogy átmenetileg települjenek át biztonságosabb régiókba. Biztosított arról, hogy mindazok, akik a költözés mellett döntenek, biztosan hazatérhetnek.
„Ismét kérem önöket, hogy gondoskodjanak gyermekeikről, és adjanak nekik lehetőséget arra, hogy biztonságosabb helyen élhessenek. Az én gyerekeim sincsenek most velem” – írta.
Irina Verescsuk, az ideiglenesen megszállt ukrán területek reintegrációjáért felelős miniszterelnök-helyettes szombaton felszólította az ukránokat, hogy egy időre hagyják el a megszállt Krímet, és várják ki a félsziget felszabadítását – számolt be az rbc.ua hírportál a helyettes miniszterelnök Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint Verescsuk azt írta: „ismételten arra kérem az ukránokat, hogy lehetőség szerint hagyják el a Krímet. Várják meg a félsziget felszabadítását.” Mint megjegyezte, a biztonságuk és veszély elkerülése érdekében távozzanak az Ukrajna által ellenőrzött területre vagy harmadik országokba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy szeptember 22-én ismétlődő robbanások történtek az ideiglenesen megszállt Krím-félszigeten. Az ukrán fegyveres erők rakétákkal elsősorban az orosz Fekete-tengeri Flotta főhadiszállását támadták Szevasztopolban. A támadás következtében az épület súlyosan megrongálódott.
Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét – szólított fel Ferenc pápa szerdán a katolikus egyház Portugáliában rendezett Ifjúsági Világtalálkozójának megnyitójára érkezve, ahol a konfliktusok leküzdésére és a közös munkára buzdította a hívők fiatal generációját az éghajlatváltozás és más, az egész világot érintő problémák fényében.
Ferenc pápa öt napot tölt Portugáliában, ellátogat a fatimai katolikus szentélyhez is. Az Ifjúsági Világtalálkozóra több mint egymillió fiatalt várnak a világ minden tájáról, az esemény tetőpontja a pápa vasárnapi miséje lesz.
Lisszabon felé tartó repülőútja közben az egyházfő kiemelte: továbbra is arra szeretné buzdítani a fiatalokat, hogy „ne féljenek felkavarni az állóvizet”, utalva ezzel a világtalálkozón mondott első, 2013-as Rio de Janeiró-i beszédére, amelyben saját egyházi reformjairól szólt.
Az egyházfő első állomása a Lisszabontól nyugatra található belémi Nemzeti Palota volt, amely az elnök hivatalos rezidenciája, és egykor a híres portugál tengeri felfedező utak kiinduló állomása volt. A pápa Portugália tengeri történelmét idézve a mások iránti nyitottságra hívta fel a figyelmet a kormánytisztviselőkhöz és a diplomáciai testülethez intézett nyitóbeszédében.
„Viharok közepette hajózunk a történelem óceánján, és úgy érezzük, hogy bátor békemenetekre van szükségünk” – mondta, majd hozzátette: reményei szerint az Ifjúsági Világtalálkozó új lökést jelenthet az öreg kontinens számára az egyetemes nyitottság felé vezető úton.
Oroszország ukrajnai háborújára, a globális felmelegedésre és Európa demográfiai hanyatlására emlékezve arra sürgette a fiatalságot, hogy vegyenek részt az új jövő felépítésében. „Egy olyan Európáról álmodom, amely hatalmas tehetségét a konfliktusok megoldására és a remény lámpásának meggyújtására használják fel. Egy olyan Európáról, amely képes újra rátalálni fiatal szívére, és a teljesség nagyszerűsége felé, a rövid távú igényeken túl tekint. Egy olyan Európáról, amely népeket és embereket egyesít, ideológiákat kergetése nélkül” – monda az egyházfő.
Szerdán a pápa a 16. században épült Szent Jeromos-kolostorhoz, Portugália leghíresebb műemlékéhez utazott, ahol portugál katolikus szervezetekkel találkozott.
A forróság komoly gondokat okozhat az ötnapos látogatás során, mivel Lisszabonban vasárnap a hőmérséklet a 35 Celsius-fokot is elérheti. Szombat délutántól rengeteg fiatalt várnak a Tejo parkba, ahol esti virrasztáson vesznek részt, majd a helyszínen hallgatják meg Ferenc pápa vasárnap délelőtti szentmiséjét. A szervezők 32 víztartályt szereltek fel 640 csappal a vizespalackok feltöltésére, a lisszaboni városi tanács pedig megduplázta, 400-ra növelte az ivókutak számát a városban.
Bár a résztvevők újra felhasználható vizespalackokat és kalapot kapnak, sokan inkább a pápa miatt aggódnak, tudván, hogy a 86 éves egyházfő júniusban kilenc napot töltött kórházban.
Júniusi hasi műtéte óta a pápa most először vállalkozott utazásra.
[type] => post
[excerpt] => Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét – szólított fel Ferenc pápa szerdán a katolikus egyház Portugáliában rendezett Ifjúsági Világtalálkozójának megnyitójára érkezve, ahol a konfliktusok leküzdésére és a közös munká...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691067000
[modified] => 1691052526
)
[title] => Az európai békére szólított fel Ferenc pápa
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=156520&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156520
[uk] => 156583
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 156521
[image] => Array
(
[id] => 156521
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157.jpg
[original_lng] => 122535
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ferenc-papa-616157.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1691091947:8
[_thumbnail_id] => 156521
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3836
[_oembed_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] =>
[_oembed_time_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] => 1691003473
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] =>
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Az amerikai kormány a nélkülözhetetlen munkatársak kivételével minden kormányzati alkalmazottját és családtagjaikat kivonja Haitiről az elharapózott az erőszak és a romló biztonsági helyzet miatt – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
A külföldi utazásokra vonatkozó felhívásában a tárca azt kérte az amerikai állampolgároktól, hogy „az emberrablások, a bűnözés, a zavargások és a rossz egészségügyi infrastruktúra miatt” ne utazzanak Haitire. A jelenleg Haitin tartózkodó amerikaiakat pedig felszólította, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot.
Hozzátették: az amerikai kormány „rendkívül korlátozottan képes sürgősségi szolgáltatásokat nyújtani” az amerikai állampolgároknak Haitin, ahol már csak a helyi hatóságok tudnak segítséget nyújtani.
A kontinens legszegényebb, a közép-amerikai Hispaniola szigetén elterülő országban a gyakori természeti katasztrófák mellett súlyos problémát jelent a bandaháborúk következtében elharapódzó erőszak. A bűnbandák a korábbi elnök, Jovenel Moise 2021-es meggyilkolása óta fokozatosan terjesztették ki hatalmukat a karibi szigetországban, és számos térség kikerült a központi kormány ellenőrzése alól.
Haiti gazdasága és közbiztonsága gyakorlatilag összeomlott, a főváros Port-au-Prince területének nagyjából kétharmadát bűnbandák ellenőrzik, a bandák és a rendőrség közötti összecsapások pedig mindennapossá váltak országszerte.
Az ENSZ júniusi jelentése szerint Haitin a 11 milliós lakosság csaknem fele éhezik, és példátlanul sok, mintegy hárommillió gyerek szorul humanitárius segítségre az erőszak, valamint a súlyos alultápláltság miatt.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai kormány a nélkülözhetetlen munkatársak kivételével minden kormányzati alkalmazottját és családtagjaikat kivonja Haitiről az elharapózott az erőszak és a romló biztonsági helyzet miatt – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1690634880
[modified] => 1690599065
)
[title] => Haiti elhagyására szólította fel az amerikai kormány ottani nagykövetsége munkatársait és a szigeten tartózkodó amerikaiakat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=155970&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155970
[uk] => 156110
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 155971
[image] => Array
(
[id] => 155971
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[original_lng] => 911479
[original_w] => 1060
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-300x141.png
[width] => 300
[height] => 141
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-768x361.png
[width] => 768
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat-1024x481.png
[width] => 1024
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-02-13-11-haiti-elhagyasara-szolitotta-fel-az-amerikai-kormany-ottani-nagykovetsege-munkatarsait-es-a-szigeten-tartozkodo-amerikaiakat.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1690707829:2
[_thumbnail_id] => 155971
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3525
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] =>
[_oembed_time_1beb88b3b1ba1319a6540ac67b595f77] => 1690624087
[_algolia_sync] => 508369803000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 615948
[1] => 39908
[2] => 615947
[3] => 84373
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai kormány
[1] => felszólítás
[2] => Haiti
[3] => ország elhagyása
)
)
[5] => Array
(
[id] => 153535
[content] =>
„Az (ukrajnai) invázió azt jelenti, hogy a helyzet itt, Oroszországban is kiszámíthatatlan” – jelentette ki Deborah Bronnert, az Egyesült Királyság moszkvai nagykövete a képviselet Telegram-csatornáján szerda este közzétett videoüzenetben.
A nagykövet minden brit állampolgárt arra kért, hogy hacsak nem feltétlenül szükséges, ne maradjon Oroszországban.
Nem sokkal a háború kitörése után, 2022 márciusában az amerikai kormány is felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Oroszországot. A német kormány mindeddig csak azt tanácsolta a németeknek, hogy ne utazzanak a háborút kezdeményező országba.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
A U.S. Air Force C-37B VIP Passenger Jet which took off earlier today from Joint Base Andrews near Washington, likely carrying a Diplomatic Delegation, is currently preparing to land in Moscow. pic.twitter.com/IytNonGatV
A Gulfstream G650ER Business Jet which departed yesterday from Washington D.C. and is claimed to be owned by Steve Witkoff, Special Envoy to the Middle East and Close-Aide to U.S. President Trump, has entered Russian Airspace and is approaching Moscow. pic.twitter.com/yfAalcQ1YL
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no
Az ukrán hadsereg menekülésre szólította fel csütörtökön az orosz határ menti, északkeleti fekvésű Szumi megye lakóit a folytonos tüzérségi támadások miatt.
„Mindenkit felszólítok, kérem, meneküljenek, hogy megóvhassák saját életüket!” – közölte Szerhij Najev ukrán altábornagy Telegram-oldalán. Mint írta, a helyi hatóságok az emberek segítségére lesznek az evakuációban.
Oroszország naponta rakétavetőkkel, tüzérséggel és siklóbombákkal támadja a térséget. „Szumi az északi műveleti térség legveszélyesebb szakasza” – húzta alá az ukrán altábornagy.
Since there are several people asking for this video and many discussing it on Telegram and across social media channels, here is my latest episode of Russia Hates the Truth.
The russians and their supporters are gnashing their teeth as predicted.
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH
Az Állami Munkaügyi Szolgálat a háború idején nem végezhet terv szerinti ellenőrzéseket a vállalkozásoknál, viszont igyekszik rendszeres tájékoztatásokat tartani a munkaügyi törvények és előírások betartásának fontosságáról, különösen a munkaviszonnyal és a munkahelyi balesetekkel kapcsolatos kérdések terén. Az ellenőrök felkeresik a vállalkozásokat is, hogy ott is hangsúlyozzák a rokkantsági státusszal rendelkező alkalmazottak jogai védelmének követelményeit, valamint a munkahelyi pszicho-szociális támogatás fontosságát és a férfiak és nők munkaviszonyában érvényesülő egyenjogúság biztosításának elengedhetetlenségét. Továbbá, a helyszíni látogatásokkal, a munkaügyi szolgálat igyekszik megelőzni a diszkriminációt és figyelmeztetni a munkavállalókat az emberkereskedelem veszélyeire. Minden helyszínen az ellenőrök, a rendőrség munkatársaival közösen, felhívják a munkaadók és munkavállalók figyelmét arra, hogy mire kell odafigyelniük ahhoz, hogy elkerüljék az emberkereskedelem veszélyét. Arról, hogy miként lehet fellépni az ilyen esetekkel szemben, számos információt lehet találni többek között a megyei munkafelügyeleti főosztály online felületein is. Míg június elsején a világ számos országa a gyermekvédelem napját tartja, addig június 12.-e már a gyermekmunka elleni küzdelem világnapja. A nyári szünidő nagyon sok gyermek számára nem az önfeledt pihenés és szórakozás ideje. A fiatalok egy része ilyenkor szeretne egy kis pénzt keresni, ezért fontos újra hangsúlyozni, hogy mire is kell adott esetben figyelni. Az ellenőrök Kárpátalja több települését is felkeresik a felvilágosító kampány során. A szóbeli emlékeztetés és felvilágosítás mellett az ellenőrök szórólapokat is hagytak a vállalkozásoknál, ahol fel vannak tüntetve a munkaügyi szolgálat segélykérő hívószámai.
A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából az ukrajnai diplomáciai képviseletek közös közleményt adtak ki az ukrán gyerekek Oroszországba való erőszakos deportálásával kapcsolatban, amelyben felszólították az Oroszországi Föderációt, hogy szállítsa vissza őket Ukrajnába.
A 23 külföldi diplomáciai képviselet által aláírt dokumentumot az ukrajnai brit nagykövetség honlapján tették közzé, számolt be az Ukrinform.
„Ma, a Nemzetközi Gyermeknapon, amelyet Ukrajnában és számos más országban is ünnepelnek, mi, a nyilatkozatot aláíró nagykövetségek felszólítjuk az Oroszországi Föderációt, hogy szállítsa vissza az ukrán gyerekeket Ukrajnába. Megdöbbentett bennünket az ukrán gyermekek nagyarányú illegális, erőszakos deportálása és áttelepítése Oroszországba vagy az oroszok ellenőrzése alatt álló területekre, és ennek kapcsán felhívjuk a figyelmet a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsokra” – áll a közleményben.
A külföldi diplomaták emlékeztettek arra, hogy az ukrán hatóságok több mint 19 ezer gyermeket azonosítottak, akiket illegálisan deportáltak vagy más módon választottak el szüleiktől vagy gyámjaiktól. Megállapították, hogy a deportált gyermekek száma egyre nő a Zaporizzsjai régió civil lakosságának áttelepítése miatt.
„Oroszország elrabolja a gyerekeket iskoláikból, otthonaikból, többek között azokat, akik bentlakásos intézményekben élnek. Az úgynevezett orosz „szűrési” folyamat során a gyerekeket elválasztják családjaiktól. Nagyon kevés gyerek tért vissza. A szeretteitől való elválás traumája egy életen át hatással van a gyerekekre és családjaikra. Míg Oroszország azt állítja, hogy ezek „evakuálások”, az ENSZ vizsgálóbizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a megvizsgált esetek egyikét sem indokolták biztonsági vagy egészségvédelmi szempontok, nem feleltek meg a nemzetközi humanitárius jog követelményeinek sem” – jegyezték meg a diplomaták.
„Emlékeztetjük az Oroszországi Föderációt a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeire, hogy vessen véget az illegális agressziós háborúnak és biztosítsa minden gyermek életének védelmét. Felszólítjuk Oroszországot, hogy biztosítsa a gyermekek jogát kulturális identitásuk megőrzéséhez, állítsa le a gyermekek erőszakos deportálását, és állítsa le az ukrán gyerekek erőszakos átnevelését és ne kényszerítse őket arra, hogy orosszá váljanak. Felszólítjuk az Oroszországi Föderációt, hogy működjön együtt az ukrán hatóságokkal az ukrán gyerekek otthonukba, Ukrajnába való hazaszállítása ügyében” – hangsúlyozták a közlemény szerzői.
Biztosítottak arról, hogy a nemzetközi közösség támogatja Ukrajnát a jövő nemzedék védelmében, és ígéretet tettek arra, hogy felelősségre vonják az Oroszországi Föderációt az ukrajnai törvénytelen és barbár cselekedeteiért.
A nyilatkozatot Nagy-Britannia, Ausztrália, Ausztria, Hollandia, Kanada, Dánia, Észtország, Görögország, Lettország, Svájc, Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Új-Zéland, Norvégia, Románia, Spanyolország, Svédország nagykövetsége és az Európai Unió ukrajnai képviselete írta alá.
Az orosz megszállóknak azt tanácsolták, hogy amíg lehetőségük van rá, önként hagyják el a Krím félszigetet, jelentette be Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes.
Elmondása szerint a félsziget felszabadítása után az ukrán hatóságok számos feladat megoldására készül. Verescsuk hozzátette, hogy elsőbbséget élveznek az Oroszországi Föderáció azon állampolgárai, akik az ukrán jogszabályok ellenére a Krím területén tartózkodnak.
„Azt tanácsolom a gyarmatosítóknak: önként hagyják el a Krímet, amíg van rá lehetőségük. Ne várják meg azt a helyzetet, amikor más módon kérik fel, hogy hagyják el a félszigetet” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.