Informatikai rendszerprobléma merült fel 2022. július 21-én 12 óra 20 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását – közölte a rendőrség.
A külföldre utazóknak ajánljuk, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével.
2023 eleje óta a határőrök csaknem 6500 ember kiutazását tagadták meg, akik a Sljah rendszeren keresztül próbálták elhagyni az országot – számolt be az Állami Határőrszolgálat sajtószolgálata.
Az Állami Határszolgálat megjegyezte, a legtöbb visszaélést a vállalkozók követik el, akik, a nagy fuvarozó társaságokhoz hasonlóan lehetőséget kapnak arra, hogy személyeket regisztráljanak a Sljah rendszerbe. A nagyvállalatok jobban vigyáznak a hírnévre, másrészt egyes vállalkozók visszaélnek a felkínált lehetőségekkel, és pénzjutalomért, hozzávetőleg 3 és 7 ezer dollár közötti összeg ellenében kínálják szolgáltatásaikat, vagyis személyeket regisztrálnak a rendszerben.
Ennek eredményeként csak ez év júniusában több mint 1300 személynek utasították el a külföldre való utazás lehetőségét. Mindannyian vállalkozások sofőrjei voltak.
Ez év eleje óta több mint 150 személyt, júniusban 26 személyt vádoltak meg az ukrán büntetőtörvénykönyv 332. cikkelye értelmében.
Június 5-től az elektronikus határátlépési rendszerben törlik a pontatlan adatokat tartalmazó bejegyzéseket, számolt be az ukrán Állami Közlekedésbiztonsági Szolgálat.
A felhasználók bejegyzései felülvizsgálatának eredményei szerint az egyik gyakori probléma a hamis információkat tartalmazó bejegyzések bevitele a rendszerbe annak érdekében, hogy az előírtnál hamarabb kapjanak helyet az „eCserha”-ban. A felhasználók megpróbálnak egy rakomány nélküli járművet regisztrálni a sorban, amit majd később rakodnak meg.
„Az Ukrán Állami Vámszolgálattal közösen megoldottuk ezt a problémát: ha egy rakomány nélküli gépkocsit jegyeztek be az „eCserha”-ba, és később került sor a rakodásra, a rendszer törli az ilyen bejegyzést” – áll a közleményben.
Az Állami Közlekedésbiztonsági Szolgálat azt javasolja azon felhasználóknak, akik üres teherautót regisztráltak, de a határlépést már a rakománnyal tervezik, hogy a rakományra vonatkozó korrekt adatokkal regisztráljanak.
A Kárpátaljai Vámhivatal tájékoztatja az ukrán–magyar és ukrán–szlovák határt átlépő állampolgárokat, miszerint az elmúlt napokban a Csap–Záhony és az Ungvár–Felsőnémeti ellenőrzőpontok előtt turistákat szállító autóbuszsorok alakultak ki. Ennek oka elsősorban a nyári turisztikai szezon kezdete és a gyerekek külföldi táborokban való üdültetése, amely többszörösére növelte az Európai Unió országaiba közlekedő turistabuszok számát, valamint 70%-kal nőtt a menetrend szerint közlekedő autóbuszok mennyisége.
További oka, hogy a szomszédos államok határ- és vámhatóságai fokozottan ellenőrzik az EU-országokba való belépéskor az állampolgárokat és poggyászaikat, ami megnöveli a magyar és szlovák oldalon való áthaladási időt.
Ugyanakkor számolni kell az Ungvár–Felsőnémeti ellenőrzőpont befejezetlen rekonstrukciójával, valamint külön buszsáv hiányával. Ez pedig a járművek felhalmozódásához vezet, különösen hétvégén.
A Kárpátaljai Vámhivatal vezetése a határőr szolgálattal közösen intézkedéscsomagot foganatosít az utasok és autóbuszok áthaladásának és nyilvántartásának felgyorsítása érdekében, többek között egyeztetéseket kezdeményezett a szomszédos államok ellenőrző szerveinek vezetőségével a határlépés felgyorsítása érdekében.
A Kárpátaljai Vámhivatal azt javasolja az állampolgároknak, hogy az autóbusszal való külföldi utazások tervezésekor vegyék figyelembe az esetleges sorban állást a megnevezett ellenőrző pontok előtt, különösen hétvégén.
Ukrajnában a 17 éves fiúknak joguk van szabadon átlépni Ukrajna államhatárát, nem vonatkoznak rájuk a hadköteles férfiak hadiállapot idején érvényes kiutazási tilalma – közölte vasárnap az rbc.ua hírportál a kormány hivatalos honlapján megjelent közleményre hivatkozva.
A jelentés szerint az utóbbi időben a különböző információs források egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy a határőrök nem engedik ki Ukrajnából a 17 éves fiúkat. Ez állítólag az első katonai nyilvántartásba vétel sorrendjének változásával függ össze.
„Szeretnénk még egyszer emlékeztetni arra, hogy a hadiállapot ukrajnai bevezetése után Ukrajna 18 és 60 év közötti férfi állampolgárai (meghatározott kivételekkel) nem hagyhatják el az országot. Ezek a korlátozások nem vonatkoznak a 17 éves fiúkra” – áll a kormányközleményben.
Lengyelország megváltoztatta a háziállatok Ukrajnából való behozatalára vonatkozó szabályokat. Az ukránokra ezentúl az Európai Unió területén érvényes általános feltételek vonatkoznak – számolt be az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős minisztérium Telegramon.
Korábban a Lengyelországba utazó ukránok egyszerűsített feltételekkel léphették át a határt kedvenceikkel. Kutyát, macskát és görényt minimális dokumentumcsomaggal lehetett szállítani. Konkrétan csak a chip meglétére, a veszettség elleni védőoltásra és az európai mintájú állatorvosi útlevélre volt szükség.
Lengyelország azonban nemrég eltörölte ezt a szabályt. Ezentúl, Ukrajna állampolgáraira is vonatkoznak az állatok szállításának, az Európai Unió területén érvényes szabályai. Az állatra vonatkozó fent említett okmánylistához egészségügyi bizonyítványt és írásos nyilatkozatot kell csatolni, amely megerősíti, hogy a négylábú behozatala nem kereskedelmi jellegű. Szükség van a veszettség elleni antitest-vizsgálat eredményeire is.
A Kulturális és Információpolitikai Minisztérium hivatalosan is megerősítette a férfi művészek külföldre való kiutazásának szabályait. A művészek külföldre történő kiutazását ugyanakkor csak katonai regisztrációs okmányok birtokában tudja az osztály elősegíteni.
A hírt a Kulturális Minisztérium közölte.
„A hadiállapot és a mozgósítás ideje alatt a hadköteles korú ukrán állampolgárságú férfiaknak tilos elhagyniuk az országot. Ezt jogszabály határozza meg. A Kulturális és Információpolitikai Minisztérium művészeket, alkotókat, festőket, zenészeket és újságírókat kiengedhet az országból, ha azok a kulturális és információs szférába tartoznak, és távozásuk célja a védelem és Ukrajna állami érdekeinek népszerűsítése nemzetközi szinten” – olvasható a közleményben.
Ukrajnában olyan hamis információk terjednek, hogy korlátozták a 15 és 18 év közötti fiatalok külföldre utazását, de ezeknek nem szabad bedőlni, mert az orosz propaganda terjeszti az álhírt – közölte pénteken az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálat sajtószóvivői irodájára hivatkozva.
A jelentés szerint a határőrség közölte, hogy a nevében köröztetett hamis dokumentum sok helyesírási hibát tartalmaz. Ezekben tetten érhetők a russzizmusok – mutatott rá a közlemény.
Az Állami Határőrszolgálat az állampolgárok külföldre történő kiutazáskor történő nyilvántartásba vételekor a határőrök az 57. számú kormányhatározat szerint járnak el. A hadiállapot ideje alatti kiutazási korlátozások a 18-60 éves férfiakra vonatkoznak – emlékeztetett a határőrség.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában olyan hamis információk terjednek, hogy korlátozták a 15 és 18 év közötti fiatalok külföldre utazását, de ezeknek nem szabad bedőlni, mert az orosz propaganda terjeszti az álhírt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679079600
[modified] => 1679076938
)
[title] => Nem igazak a hírek, hogy nem engedik ki Ukrajnából a 15 és 18 év közötti kamaszokat – Állami Határőrszolgálat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140526&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140526
[uk] => 140556
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140527
[image] => Array
(
[id] => 140527
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[original_lng] => 27090
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/utlevel-utazas-hataratkeles.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1679075170:2
[_thumbnail_id] => 140527
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2359
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] =>
[_oembed_time_10c6c0537a17d187cfb027dd91f18d35] => 1706871245
[_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] =>
[_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1707507848
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] =>
Ukrajnában a kormány bővítette azoknak a férfi és női állami alkalmazottaknak a körét, akik a hadiállapot idején külföldre utazhatnak – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a kormány megfelelő határozatára hivatkozva.
A jelentés szerint kormány-dokumentumban meghatározottak szerint az a nő, aki örökbefogadó, gyám, gondnok, az egyik örökbefogadó vagy a 18 éven aluli gyermeket/gyermeket nevelő nevelőszülők egyike, kiutazhat külföldre a gyermek meglátogatása vagy kísérése céljából.
Az ország elhagyásához mindenekelőtt a következő okmányok szükségesek: érvényes útlevél, a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek külföldi tartózkodását igazoló dokumentumok.
Ami a férfi állami alkalmazottakat illeti, a fent említett okmányok listáján túl rendelkezniük kell az egyedülálló apa státuszát, a gyermek apa általi egyedüli nevelését és eltartását igazoló dokumentumokkal is.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a kormány január 27-én fogadta el azt a határozatot, amely megtiltotta az állami tisztviselőknek, hogy a hadiállapot idején alapos indok nélkül külföldre utazzanak. Így a parlamenti képviselők, a kormánytisztviselők, a helyi hatóságok képviselői, az ügyészek, a bírák és sok más tisztviselő csak üzleti út céljából léphetik át az államhatárt.
Február 3-án vált ismertté, hogy két ukrán tisztviselőt nem engedtek ki külföldre. Mindez azért történt meg, mert a köztisztviselőkre számos korlátozás lépett életbe.
A különböző szintű köztisztviselők külföldi nyaralásával kapcsolatos botránysorozatot követően január 23-án Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá, amelyben hatályba léptette a Nemzetbiztonsági Tanács által meghatározott, a köztisztviselők külföldi utazásaira vonatkozó korlátozásokat. A Miniszteri Kabinet kidolgozta a tisztviselők határátlépésének eljárását, és január 27-én jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot, amely csak az üzleti és szolgálati utakat engedélyezi. Denisz Smihal miniszterelnök elmondása szerint a jövőben a parlamenti képviselők, a helyi hatóságok képviselői, a kormány, az ügyészek, a bírák és más szintű tisztviselők csak szolgálati kiküldetés céljából léphetik majd át a határt, üdülni nem mehetnek – számolt be az LB.ua.
Ezért a köztisztviselők, férfiak és nők egyaránt nem hagyhatják el az országot hivatalos cél nélkül. A korlátozások számos magas beosztású tisztségviselő mellett a helyi tanácsok képviselőit, a katonai szolgálat alól felmentetteket, az állami vállalatok vezetőit és helyetteseit, valamint az állami szervek és a helyi önkormányzati szervek szervezeti egységeinek vezetőit is érintik.
A kormányrendeletben felsorolt közalkalmazotti kategóriák mindegyike csak a megfelelő engedély megszerzése után és a hivatalos kiküldetést igazoló okmányok alapján jogosult arra, hogy elhagyja Ukrajna területét.
A tisztséget betöltő nőknek is megtiltották, hogy külföldre utazzanak
A BBC Ukraine anyaga adatai szerint a fent említett határozattal 15 000, a helyi tanácsok női képviselőinek, akik közül több mint 9500 a községi és települési tanács képviselői, megtiltották a külföldre való kiutazást.
A Központi Választási Bizottság adatai szerint Ukrajnában a helyi képviselők 37%-a nő. Figyelemre méltó, hogy a községi tanácsokban legmagasabb a nők aránya. Ugyanakkor ők nem számítanak köztisztviselőknek, és munkájukért nem kapnak fizetést. A szakértők elmondták, a határozat a 60 év feletti, tisztségviselői vagy képviselői posztot betöltő férfiaknak is megtiltotta a külföldre való utazást.
A mozgás szabadságát is figyelmen kívül hagyják
Pavlo Romanyuk, az OPORA civil hálózat jogi tanácsadója megjegyezte, hogy a rendeletben hiányosságok vannak a szabad mozgás korlátozását illetően. Annak ellenére, hogy a rendelet kiutazási tilalmat ír elő a 60. életévüket betöltött nem katonaköteles nők és férfiak számára, a korlátozás valamennyi tisztségviselőre vonatkozik, nemre és életkorra való tekintet nélkül.
A szakértő elmondása szerint az emberi jogok érvényesülése korlátozásának gyakorlata nem felel meg Ukrajna Alkotmányának, amit az ukrán Alkotmánybíróság határozatai is többször megerősítettek. Hasonló a helyzet az államhatár átlépésével, többek között a hadiállapot idején is, tájékoztatott a BBC.
A tisztviselőket megbüntették – a választók elégedettek
Irina Herascsenko, az Jevropejszka Szolidarnyiszty frakció képviselője elmondása szerint az emberek szeretik, ha megbüntetik a hivatalnokokat, számolt be a BBC Ukraine. A képviselő véleménye szerint a határozat a közszolgálatban lévő, nem katonaköteles nőkkel szembeni diszkrimináció, ők ezentúl csak kivételes esetben utazhatnak külföldre.
Kivételek és kiskapuk azért maradtak
A rendelet előírja, hogy a köztisztviselők milyen körülmények között utazhatnak külföldre. Ez arra a tisztviselőre vonatkozik, aki kiskorú gyermek egyedülálló apja vagy anyja, és az utazás célja a külföldön tartózkodó gyermek látogatása vagy annak elkísérése külföldi utazása során. Ehhez azonban be kell mutatnia az erre vonatkozó dokumentumokat.
A köztisztviselők elhagyhatják Ukrajna területét gyógykezelés céljából, ha rendelkeznek az ezt igazoló dokumentumokkal és az egészségügyi minisztérium levelével. A közalkalmazott haláleset esetében is kiutazhat külföldre, ha az elhunyttal első vagy másodfokú rokoni kapcsolatban áll.
Ki fogja ellenőrizni?
A kormány már utasította az állami szerveket, hogy adják meg a közalkalmazottak névjegyzékét, mivel január végén a határőrök még nem rendelkeztek azon személyi adatbázissal, amely lehetővé tenné a köztisztviselők, többek között a nők elkülönítését határátlépés során.
Okszana Csopak
[type] => post
[excerpt] => Február 3-án vált ismertté, hogy két ukrán tisztviselőt nem engedtek ki külföldre. Mindez azért történt meg, mert a köztisztviselőkre számos korlátozás lépett életbe.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676130660
[modified] => 1676119888
)
[title] => Ukrán tisztviselők külföldre történő utazása: kit érintenek a korlátozások, és milyen kiskapuk maradtak?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136736&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136736
[uk] => 136513
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136514
[image] => Array
(
[id] => 136514
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[original_lng] => 104267
[original_w] => 1116
[original_h] => 628
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676112688:12
[_thumbnail_id] => 136514
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2210
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] =>
[_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1707123735
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] =>