Ukrajnában ellenőrzik a bíróságokat, és megerősítik a büntetőjogi felelősséget az igazságszolgáltatás területén elkövetett korrupciós bűncselekményekért – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök jelezte, hogy a büntetőjogi felelősség a tervek szerint a vagyonelkobzással járó szabadságvesztés időtartamának 15 évre emelésével nő. „És ez azokra vonatkozik, akik pénzt követelnek, akik pénzt vesznek el, akik ezt a korrupciós rendszert minden láncszemével tartják. Következő: a bírák feddhetetlenségi ellenőrzése legyen, és nem csak a kinevezés előtt. Sajnos az idő megváltoztatja az embereket, amivel kapcsolatban már a munka elején pozitív következtetés született a bíróságokon. És szerintem érdemes ellenőrizni, a többi között hazugságvizsgálóval is” – mutatott rá.
Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke azt mondta, hogy a Legfelső Bíróság bíráinál vizsgálatot fognak végezni potenciális bűncselekményekben való részvételük, a tevékenységükhöz kapcsolódó különféle körülmények betartása és életmódjuk miatt. „Intézkedések egész sorát fogják megtenni, amelyeket a bírák kiválasztásában és a bírák további tevékenységében alkalmaznak. Beleértve az úgynevezett poligráfos vizsgálatot” – hangsúlyozta a házelnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülése utáni sajtótájékoztatóján.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy május 15-én a rendvédelmi szervek 2,7 millió dollár vesztegetés miatt fogták el Knyazev főbírót. Másnap a Legfelsőbb Bíróság plenáris ülése támogatta Knyazev jogkörének mielőbbi megszüntetését. A bíróság vezetői tisztségétől is megfosztották.
Zéró tolerancia lesz az ukrán hadseregben a korrupcióval szemben, fegyveres erők elősegítik a szükséges intézkedések végrehajtását az odesszai toborzási és szociális támogatási központ törvénytelen meggazdagodásával kapcsolatos botrány után – jelentette be az ukrán hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoksága a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A közlés szerint „a korrupcióval szembeni zéró tolerancia szintje elvi álláspont volt és marad az ukrán fegyveres erőknél. A tömegmédiában terjedő információkat a területi toborzási és szociális támogatási központ egyik vezetőjének törvénytelen meggazdagodásáról a rendvédelmi szerveknek ellenőrizniük kell.”
A szárazföldi erők arra szólítanak, hogy meg kell várni a bűnüldöző szervek hivatalos következtetéseit és minden információ közzétételét.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a rendvédelmi szervek a közelmúltban büntetőeljárást indítottak az odesszai területi toborzóközpont vezetője ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy „fehér katonakönyveket” árusított a mozgósítás alóli felmentéshez. Felfüggesztették a hivatali feladatok ellátása alól.
Az újságírók azt is megtudták, hogy a hadkiegészítő-parancsnok felesége a háború alatt luxusautót vásárolt magának. Boriszov családja ingatlanokat és autókat vásárolt több millió dollár értékben Spanyolországban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Zéró tolerancia lesz az ukrán hadseregben a korrupcióval szemben, fegyveres erők elősegítik a szükséges intézkedések végrehajtását az odesszai toborzási és szociális támogatási központ törvénytelen meggazdagodásával kapcsolatos botrány után.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1687549560
[modified] => 1687546785
)
[title] => Zéró tolerancia lesz a korrupcióval szemben az ukrán hadseregben az odesszai hadkiegészítő-parancsnok botránya után
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=152014&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 152014
[uk] => 152028
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 152015
[image] => Array
(
[id] => 152015
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[original_lng] => 42556
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/katonakonyv-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1687540060:8
[_thumbnail_id] => 152015
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4805
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ca2457abbbb64ba0ed35c2b36e359025] =>
[_oembed_time_ca2457abbbb64ba0ed35c2b36e359025] => 1687536006
[_oembed_244418b43ea020c5ca9ee6daae92bef4] =>
[_oembed_time_244418b43ea020c5ca9ee6daae92bef4] => 1692802275
[_oembed_1c7494f4d69bb4379f258f83ad59dc1d] =>
Since there are several people asking for this video and many discussing it on Telegram and across social media channels, here is my latest episode of Russia Hates the Truth.
The russians and their supporters are gnashing their teeth as predicted.
Az ukránok túlnyomó többsége, 82%-a véli úgy, hogy a kormány jó munkát végez az ország védelmében, de problémásnak tartja a bűnözés és a korrupció elleni harcot – derült ki egy frissen végzett közvélemény-kutatás adataiból, számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a Razumkov Központ által végzett felmérés eredményei azt jelezték, hogy „az állampolgárok szerint a kormány a következő területeken oldja meg a legjobban a problémákat: védelem (a válaszadók 82%-a azt válaszolta, hogy a kormány „nagyon jól” vagy „inkább jól” végzi a feladatát, és csak 13% azt, hogy „nagyon rosszul” vagy „inkább rosszul”), az energiaellátást tekintve az arány (80%, illetve 16%), a külpolitikában (75%, illetve 15,5%), az oktatási szférában (56%, illetve 29,5%), az egészségügyben (54% és 36%), a szociális védelem és a nyugdíjellátás terén (53%, illetve 37%).
Ugyanakkor a kutatás kimutatta, hogy az ukránok rosszabbul értékelik a kormány tevékenységét a gazdasági szférában (45%, illetve 45,5%), illetve az ország újjáépítésében (38%, illetve 36%). A megkérdezettek gyakrabban értékelték negatívan a bűnözés elleni küzdelemmel (38%, illetve 47%), az igazságszolgáltatással (29%, illetve 48%), valamint a korrupció elleni küzdelemmel (24%, illetve 66%) kapcsolatos kormánytevékenységet.
A felmérés személyes interjúvolás módszerével készült 2020 18 éven felüli válaszadó megkérdezésével. Az elméleti mintavételi hibahatár nem haladja meg a 2,3%-ot. A Razumkov Központ a kutatást 2023. február 22. és március 1. között végezte a MATRA Program részeként, a Holland Királyság ukrajnai nagykövetsége által finanszírozott szociológiai felmérés keretében.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok túlnyomó többsége, 82%-a véli úgy, hogy a kormány jó munkát végez az ország védelmében, de problémásnak tartja a bűnözés és a korrupció elleni harcot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678911000
[modified] => 1678910469
)
[title] => Az ukránok 82 százaléka elégedett azzal, ahogy a kormány védi az országot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140299&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140299
[uk] => 140303
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140300
[image] => Array
(
[id] => 140300
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[original_lng] => 27373
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukranok.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678903371:2
[_thumbnail_id] => 140300
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4397
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ca4640e56e451219953f517a41c0a0b2] =>
[_oembed_time_ca4640e56e451219953f517a41c0a0b2] => 1684948606
[_oembed_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] =>
? On 30 June 2023, almost 4.07 million non-EU citizens who fled ?? Ukraine had temporary protection status in EU countries.
Main countries hosting: ?? Germany (1 133 420 people; 28% of the total) ?? Poland (977 740; 24%) ?? Czechia (349 140; 9%)
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Ukrajnában jelenleg nincs rendszerszintű korrupció, az a sikkasztás, ami a Védelmi Minisztériumban történt, csak elszigetelt eset – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök egy lapinterjúban, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő a Focus című német lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajna hamarosan befejezi a korrupcióellenes infrastruktúra kiépítését, és az illetékes hatalmi szervek pedig dolgoznak a korrupció semlegesítésén. „A társadalom megváltozott ennek a háborúnak a hatására, és már nem bocsátja meg az esetleges visszaéléseket. Zéró toleranciánk van a korrupcióval szemben. A reakciónk azonnali” – hangsúlyozta.
A miniszterelnök hozzátette: a hatóságok és a rendfenntartók reakciója a korrupcióval gyanúsítottak azonnali őrizetbe vétele és eltávolítása. Ez azt jelzi, hogy Ukrajna hozzáállása megváltozott a korrupció elleni küzdelemhez – jegyezte meg. „Ukrajnában ma nincs rendszerszintű korrupció. A korrupció elszigetelt eseteit – hangsúlyozom az „elszigetelt” szót – nem toleráljuk, azonnal kezeljük őket” – biztosította a német közvéleményt Denisz Smihal.
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
A kenőpénzt leggyakrabban a klinikákon, a szociális védelmi főosztályokon és a rendőrségen követelik – áll az Ilka Kucseriva Demokratikus kezdeményezések Alapítvány által végzet felmérés adataiban.
Az eredmények szerint az ukránok többsége (55,0%) az elmúlt évben nem találkozott a korrupció semmilyen megnyilvánulásával. További 26,1% nem vette fel a kapcsolatot az állami szolgálatokkal és intézményekkel, 6,0% pedig habozott a válaszadás során. A megkérdezettek leggyakrabban az alábbi intézményeket nevezték meg, ahol a szolgáltatásokért pénzt vagy díjazást követeltek:
klinikák – 6,0%
szociális védelmi főosztályokon – 2,2%
rendőrség – 2,0%
hadkiegészítő parancsnokságok (a védelmi minisztérium toborzó és szociális központjai) – 1,4%
A felmérést a „Demokratikus kezdeményezések” Alapítvány és a Razumkov Központ végezte 2022. december 13.-a és 21.-e között 2018 válaszadó részvételével. A face-to-face módszerrel végzett felmérést kizárólag az ukrán kormány által ellenőrzött területeken végezték, ahol nem folynak harci cselekmények. A hibahatár nem haladja meg a 2,3%-ot.
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Az ukrán fegyveres erők katonáit megfelelő minőségű és megfelelő mennyiségű lőszerrel, egyenruhával, élelmiszerrel látják el, ezért a lehetséges korrupcióra vonatkozó információkat alaposan ellenőrizni kell, jogi értékelést és megfelelő választ kell adni rá – közölte Valerij Zaluzsnij az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a főparancsnok hangsúlyozta, „a Védelmi Minisztérium és a hadsereg zéró toleranciát gyakorol a korrupcióval szemben. Ezért annak a minden lehetséges megnyilvánulásairól szóló információt alaposan ellenőrizni kell, jogi értékelést és megfelelő választ kell adni rájuk.” Azt is megjegyezte, hogy a katonai igazgatás rendszerének megingathatatlannak kell lennie, főleg háborús körülmények között.
Zaluzsnij kiemelte: „a beosztottak felelősségének vagy bűnösségének a vezetőkre hárítása nemcsak az ügynek árt, hanem ellentmond a NATO gazdálkodási elveinek is, amelyek felé igyekszünk elmozdulni. Ez vonatkozik mind a Védelmi Minisztériumra, mind a hadseregre.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők katonáit megfelelő minőségű és megfelelő mennyiségű lőszerrel, egyenruhával, élelmiszerrel látják el, ezért a lehetséges korrupcióra vonatkozó információkat alaposan ellenőrizni kell, jogi értékelést és megfelelő választ ke...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674733800
[modified] => 1674732793
)
[title] => Zaluzsnij megszólalt a Védelmi Minisztériumot megrengető korrupciós botrány ügyében, és kiállt Reznyikov mellett
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134896&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134896
[uk] => 134899
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134897
[image] => Array
(
[id] => 134897
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[original_lng] => 40454
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zaluzsnij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1674731086:2
[_thumbnail_id] => 134897
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5525
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_254148e97ba75ec4f06411a39430f758] =>
EU officials: a ?? medical team has been granted access to #Saakashvili. No date yet when they will travel to #Georgia. and this is NOT about a transfer of the former President to Poland or elsewhere.
Vannak, maradtak emberek, sőt egész csoportok Ukrajnában, akik azt hiszik, hogy szabadon lophatnak, miközben elvérzik az ország, és még mindig vannak, akik elhagyták az országot és kiszervezték a lopást külföldre – írta hétfőn Mihajlo Tkacs újságíró az Ukrajinszka Pravda hírportálon az Ukrajnát megrengető korrupciós botrányok kapcsán.
Mint a szerző emlékeztetett, Ukrajna történetének újabb nehéz és tragikus hete ért véget.
Kivétel nélkül mindannyian a hazánkat védők embertelen ellenállásának köszönhetően éltük át ezt a hét napot, ami mindenki életét jelenti, aki ebben az országban él. Köszönet a hadseregnek” vezette fel.
Mint vázolta, valaki úgy gondolja, hogy a háború a belső ellenséggel közvetlenül a külső feletti győzelem után kezdődik, de fontos megérteni a megdönthetetlen kapcsolatot – minél gyorsabb lesz a győzelem a külső ellenség felett, annál gyorsabban törik meg a belső gerince. És ha a felelősök közül valaki kételkedik abban, hogy Oroszország érdekelt Ukrajna szisztematikus meggyengítésében belülről a katonai győzelem érdekében, akkor ebben a döntő pillanatban teljesen véletlenül került felelős pozícióba – tette hozzá.
Tkacs szerint a korrupció megszüntetése plusz forrás az ország védelmi képességéhez, konkrét emberek megmentett életeit jelenti, katonákét és civilekét. „Már most nyilvánvaló, hogy a megmentett életek a legfelsőbb vezetők, parlamenti képviselők, helyi politikus „megoldó emberek” egy egész rétege számára semmit nem jelentenek, mert most jött el a csillagidejük. Hogy azt tegyék, amit előttük sok százan, sok ezren: lophatnak anélkül, hogy leültetnék őket, majd elhúzhatnak Európába” – mutatott rá.
„Ezért mehet Szimonenko főügyész-helyettes a háború alatt tíz napra Marbellába a saját testőreivel, hogy meglátogassa családját az ünnepeken, egy olyan dohánybáró Mercedes autójával, aki több milliárd hrivnya adót nem fizetett be” – kesergett a szerző, hozzátéve, Reznyicsenko, a Dnyipropetrovszk megyei katonai kormányzó is büntetlenül lophat el milliárdos összegeket az útépítésen.
„Ukrajna elnökéhez, Volodimir Zelenszkijhez szeretnék szólni. Ezek az emberek az ön személyes bátorságát fordítják a saját haszonszerzésre. Saját érdekükben használják fel az ország hősies védelmét állampolgáraink tízezrei életének az árán. Nap mint nap gyengítik a védelmünket a zsebük tömésével. Mindannyian láthatjuk, hogy erős akaratod van. De ön nem látja, mi történik körülötte, mellette és a háta mögött” – háborgott Mihajlo Tkacs, felhívva Zelenszkij figyelmét, hogy meg tudná menteni Ukrajnát és állampolgárai életét, ha a belső korrupt ellenség elleni háború élére állna, és ebben a küzdelemben sem lenne egyedül.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Vannak, maradtak emberek, sőt egész csoportok Ukrajnában, akik azt hiszik, hogy szabadon lophatnak, miközben elvérzik az ország, és még mindig vannak, akik elhagyták az országot és kiszervezték a lopást külföldre – írta hétfőn Mihajlo Tkacs.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674508080
[modified] => 1674506546
)
[title] => Zelenszkijnek az Ukrajnát fosztogató korrupt belső ellenség elleni háború élére kellene állnia – Ukrajinszka Pravda
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134604&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134604
[uk] => 134612
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134605
[image] => Array
(
[id] => 134605
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[original_lng] => 113349
[original_w] => 640
[original_h] => 411
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs-300x193.jpg
[width] => 300
[height] => 193
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[width] => 640
[height] => 411
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[width] => 640
[height] => 411
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[width] => 640
[height] => 411
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[width] => 640
[height] => 411
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tkacs.jpg
[width] => 640
[height] => 411
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1674501077:8
[_thumbnail_id] => 134605
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4544
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9ce74dfd77922ce701efe2a61e58cc01] =>
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Сьогодні відвідав наших поранених воїнів в одному з медзакладів Києва. Поспілкувався з бійцями, які зараз проходять лікування після тяжких поранень рук і ніг. Дякую захисникам за службу, за все, що зробили для країни. Відзначив їх державними нагородами.
Jogszabály-módosítással egyházi kiváltságot törölt el Ferenc pápa, melynek értelmében az eddig kizárólag egyházi bíróság elé állítható püspökök és bíborosok ügyeiben világi bírák alkotta testület is ítéletet hozhat – közölte pénteken a Vatikán.
A Ferenc pápa saját kezdeményezésére (latinul motu proprio) azonnali hatállyal bevezetett jogszabály-módosítás olyan bíborosokra és püspökökre vonatkozik, akiket általános bűncselekmények miatt állítanak bíróság elé. Mostanáig az egyház magas rangú tagjainak esetében külön – bíborosok alkotta – egyházi bíróság vagy maga az egyházfő határozott. Ezentúl világi bírák alkotta vatikáni bíróság határoz első-, másod- és harmadfokú eljárás keretében. Feltétel marad viszont, hogy bíborosok és püspökök esetében a világi bíróság elé állítást a pápának kell engedélyeznie. Kivételt jelent, ha bíborosok és püspökök egyházi törvényt sértenek meg, mivel ilyenkor a kánonjog szerint kell eljárni. Elemzők rámutattak, hogy a jogszabály-módosítással bíborosi bíróság helyett a rendes vatikáni bíróság foglalkozhat Angelo Becciu ügyével: a Szentté Avatási Kongregáció volt vezetője tavaly szeptemberben lemondott, miután kiderült, hogy a Vatikánba a világ minden részéből érkezett milliós adományok egy részét kétes ingatlanügyletekbe, valamint adóparadicsomokba fektette be. Angelo Becciu lemondott bíborosi tisztségéről, de érsek maradt, így mostanáig egyházi bíróság határozott volna ügyében. Ferenc pápa a vatikáni bírósági esztendő március végi megnyitásakor mondott beszédében egyház tagjai közötti egyenlőséget hangsúlyozta „kiváltságok biztosítása nélkül”. Az olasz sajtóban forradalminak nevezett jogi lépéssel a Vatikán azt kívánja bizonyítani, hogy zárt ajtók mögötti eljárás helyett a büntetőjogot megsértésével gyanúsított magas rangú egyházi személyek felett világi bíróság ítélkezik az átláthatóság és a nyilvánosság jegyében, mivel a vatikáni bíróság üléseit a sajtó is követheti.
[type] => post
[excerpt] => Jogszabály-módosítással egyházi kiváltságot törölt el Ferenc pápa, melynek értelmében az eddig kizárólag egyházi bíróság elé állítható püspökök és bíborosok ügyeiben világi bírák alkotta testület is ítéletet hozhat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1619863380
[modified] => 1619859592
)
[title] => Jogi reformmal állíttatná világi bíróság elé az egyház tagjait Ferenc pápa
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54749&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54749
[uk] => 55368
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54750
[image] => Array
(
[id] => 54750
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa.jpg
[original_lng] => 119025
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ferenc-papa.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1620214096:2
[_thumbnail_id] => 54750
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4727
[_oembed_be91f1afed58a56082e4e4578524dc32] =>
[_oembed_time_be91f1afed58a56082e4e4578524dc32] => 1619820353
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f556c7b99fcf27b793c6a58a5ed3d6ba] =>
[_oembed_time_f556c7b99fcf27b793c6a58a5ed3d6ba] => 1663326431
[_oembed_443ef01c96405a6cb1d37ed9d84e6530] =>
I had a meaningful meeting with the Secretary of State of the Holy See @TerzaLoggia, Cardinal Pietro Parolin.
We discussed the consequences of Russia's aggression against Ukraine, the ongoing aerial terror, the difficult humanitarian situation, and the outcomes of our meeting… pic.twitter.com/toxRSoooDA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 23, 2024
Megváltoztatná az őse, Dante Alighieri ellen 1302-ben, hivatali korrupció miatt hozott elmarasztaló ítéletet Sperello di Serego Alighieri. Az Isteni színjáték szerzőjének leszármazottja Alessandro Traversi jogászprofesszorral közösen tervezi tisztázni az ügyet – írja a The Guardian.
Firenze, Dante szülővárosa 1301-ben a szélsőségesen pápapárti fekete guelfek kezére került, akik kegyetlenül leszámoltak a fehér guelfekkel. A költő a fehér guelfekhez tartozott: ugyan erős bizalommal volt a pápák iránt, de úgy látta jónak, ha inkább az egyház ügyeivel foglalkoznak, a világiak irányítását meghagyják másoknak. A hatalomátvétel után korrupcióval vádolták meg, 5 ezer forint pénzbírságra ítélték és két évre száműzték. Mivel Dante az idézés ellenére nem jelent meg a bíróság előtt, 1302. március 10-én az ítéletét máglyahalálra változtatták. Menekülnie kellett, és soha többé nem tudott visszatérni a szülőföldjére.
„Ezek politikai perek voltak, a száműzetés és a halálbüntetés pedig, amit Dantéra, kedves ősömre kiszabtak, igazságtalanok voltak, ám soha nem vonták vissza őket. Ahogyan Galileo Galileiét sem” – mondta a Corriere Della Serának az asztrofizikus leszármazott, Sperello di Serego Alighieri.
Az olasz jog szerint korábbi ítéleteket időkorlát nélkül lehet felülvizsgálni, amennyiben az adott ügyben új, az elítéltet tisztázó bizonyíték kerül elő. Ezzel a lehetőséggel akar élni Alighieri és Traversi.
Az ügyben májusban konferenciát rendeznek történészek, nyelvészek és jogászok részvételével. Meghívták rá Antoine de Gabriellit is, annak a hivatalnoknak, Cante de Gabrielli da Gubbiónak a leszármazottját, aki elítélte Dantét.
A The Guardian megjegyezte: nem mindenki ért egyet azzal, hogy szükség van az eljárásra, hiszen Dante életét és munkásságát a felmentése nélkül is elismerik.
2021 Dante halálának 700. évfordulója, ennek keretében világszerte számos, hozzá kapcsolódó eseményt, rendezvényt tartanak. Az emlékévhez kapcsolódva az Iparművészeti Múzeum Könyvtára például a minap az Isteni színjáték különleges kiadását mutatta be.
A külső független tesztelés eltörlése elfogadhatatlan, mivel ez az egyetlen objektív értékelési eszköz és mechanizmus a felsőoktatásba, amely átláthatóvá teszi felvételit, ennek hiánya jelentős korrupciós kockázatokat jelent – jelentette be 2020. június 15-én Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási és tudományos miniszter.
„A minisztérium, az Ukrán és megyei oktatási minőség ellenőrzési központok készen állnak biztonságos körülmények között, az országos tiszti főorvos ajánlásainak megfelelően lebonyolítani a külső független tesztelést valamint rugalmasan reagálnak az egészségügyi minisztérium járványügyi helyzetre vonatkozó adataira. A központok orvosi maszkokkal, hőmérőkkel, fertőtlenítőszerekkel, és az orvosok védelmét biztosító eszközökkel vannak felszerelve. A védelmi eszközöket a központokba a megyei adminisztrációk szállítják. A központok a követelményeknek való megfelelését az Állami Élelmezési és Fogyasztóvédelmi Szolgálat ellenőrzi egy speciális ellenőrző lista alapján” – mondta Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási és tudományos miniszter.
A külső független tesztelés során:
ellenőrzés alatt lesznek a külső független tesztelésben való részvételre vonatkozó ajánlások (a test hőmérséklete nem haladja meg a 37,2 oC-ot, nincs légúti betegség jele, maszk vagy légzőkészülék viselése);
az Állami Élelmezési és Fogyasztóügyi Szolgálat ellenőrzi a központokra vonatkozó követelményeket (a résztvevők közötti biztonságos távolság, maszkrendszer, fertőtlenítőszerek rendelkezésre állása, helyiségek fertőtlenítése, a használt maszkok szervezett begyűjtése stb.);
intézkedések a tömegek kialakulásának elkerülése érdekében (a résztvevők közötti biztonságos távolság);
orvosi és rendőri felügyelet ;
a nem kockázati csoportba tartozó oktatók bevonása.
Jelenleg az oktatási és tudományos minisztérium a külső független tesztelés június 25-től július 17-ig való lebonyolítására készül. Ugyanakkor az egészségügyi minisztérium azokat a paramétereket készíti elő, amelyeknek meg kell feleljen a járványügyi helyzet a tesztelés biztonságos levezetéséhez. Az indikátorokat a technogén, környezetvédelmi és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság hagyja jóvá 2020. június 16-án. Ezen kívül, a világstatisztikai adatoknak megfelelően, a külső független tesztelés résztvevőinek korcsoportja rezisztens a fertőzésre – a Covid-19-ben szenvedő betegeknek csak 1,2%-a serdülőkorú, azaz a fertőzés kockázata elhanyagolható. Ugyanakkor, a külső független tesztelés nélkül az egyetemi felvételi kampány járványügyi szempontból veszélyesebbé válhat, mivel nagy tömeget vonz be, nehézségeket okoz a társadalmi távolság fenntartása terén a felvételi vizsgák során. Ez további kockázatot jelent Ukrajna nagyvárosaiban a világjárvány idején.
„A külső független tesztelés eltörlése elfogadhatatlan, mivel garantálja a tisztességes és objektív értékelést, valamint a becsületes és átlátható felvételit. Nemcsak a diákok, hanem a szülők és a tanárok is erőfeszítéseket tettek a külső független tesztelésre való felkészülés érdekében. Más értékelési módszert, például az általános középfokú bizonyítvány átlagpontját nem lehet objektívnek tekinteni, mivel minden iskolának megvan a saját értékelési skálája. Ezen túlmenően az egyetemek készen állnak arra, hogy külső független tesztek alapján fogadják el a felvételizők kérelmeit. Lehetetlen más, alternatív mechanizmus létrehozni a felvételi kampány lebonyolításához. Ezért a külső független tesztelés eltörlése veszélyezteti a 2020-as felvételi kampányt” – mondta Ljubomira Mandzij. A külső független tesztelés esélyegyenlőséget garantál a felvételizők számára. A tesztelés eltörlése visszavezetne ahhoz, hogy a felvételi sikeressége a család vagyonától vagy a „kapcsolatoktól” függne. A külső független tesztelés szabad pályaválasztást, felsőoktatási intézményt és a tanulmányi régiót biztosít. A sikeres tesztelés lehetőséget nyújt akár 5, állami térítéses helyre való pályázat benyújtására az ország különböző városaiban. Az ukránok 73%-a támogatja a külső független tesztelést, mint az értékelés átlátható formáját. Emlékeztetőül, hogy a járványügyi helyzet romlása miatt a külső független tesztelés résztvevői otthon oldják meg a feladatokat. Mivel a próbateszt elmaradt, a résztvevők költségei visszatérítésre kerülnek, jelenleg az oktatási- és a pénzügyi minisztérium közösen dolgozzák ki az erre vonatkozó eljárást.