Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2MTY4Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 223672
[content] =>
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén tavasszal indította el kárpátaljai orvosmisszióját. A program keretében egészségügyi szűrővizsgálatokat, szakorvosi ellátást, gyógyszeradományokat, valamint orvos-szakmai továbbképzéseket biztosítanak. E kezdeményezés célja, hogy rendszeresen és folyamatosan támogassa és fejlessze az orosz–ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került helyi egészségügyi hálózat kapacitását.

November 22-én újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a program: a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakói számára biztosítottak szűrővizsgálatokat, szakorvosi vizsgálatokat és vérvételi lehetőséget az intézmény falai között.


Victor Ágoston, a MRSZ határon túli szolgálatvezetője kiemelte: az MRSZ Alapítványánál arra hívattak el, hogy segítsenek másokat.
– Felkerestük a budapesti Bethesda Gyermekkórházat, ahonnan az orvosok jöttek a szaktudásukkal, illetve a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központot, amely laborral és egészségügyi szakemberekkel támogatja az akciót, és így jött létre ez a kétnapos szűrővizsgálat. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványnak nem ez az első megmozdulása nemzetközi szinten, hisz jelen voltunk sok más ponton, és nem is ez az utolsó. Igyekszünk Kárpátalján még több helyszínen megjelenni és ilyen szűrővizsgálatokat végezni. Adományként most pelenkát hoztunk, amire nagy szükség volt, hisz nagyon megnövekedett itt a kisgyerekek létszáma – jegyezte meg Victor Ágoston.


Katkó Andrea, az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon igazgatója kihangsúlyozta: örülnek, hogy újra részesei lehetnek egy ilyen hatalmas szűrésnek.
– Nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekek egészségügyileg is megkapjanak mindent. Sajnos nehéz körülmények közül érkeznek, elhanyagoltan, nincsenek korábbi orvosi igazolataik. Nem tudjuk, honnan indulnak, így nagyon nehéz az orvosoknak is velük foglalkozni. Ezért örülünk, amikor részt vehetünk ilyen vizsgálatokon. 2017-ben és 2019-ben volt hasonló szűrés, aztán a pandémia miatt ez abbamaradt. Hála Istennek, most sikerült újra a bethesdásokat köszönteni nagy szeretettel intézményünkben. Nagyon sok gyereket kell ezeknek az orvosoknak most a két nap alatt ellátniuk, de reméljük, hogy lesz pozitív hozadéka, lesz több olyan diagnózis is, amit sajnos itt nem tudtunk felállítani valamilyen okból. Ez a másik dolog, amiért nagyon fontos, hogy épp most jöttek, Isten időzítése tökéletes – mondta az igazgatónő.
A beszélgetés során többek között megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban 38 új gyereket kellett felvenniük. Ennek több oka van. Egy állami internátust hirtelen bezártak, így kellett kisfiúkkal is bővülniük, illetve a gyermekelhelyezés rendszerszinten komoly akadályokba ütközik, ezért Kárpátalja-szerte az összes gyámügy rájuk támaszkodik.


– Sajnos a befogadóképességünk ezzel nagyjából a végéhez is ért. Jelenleg 130 ellátottja van az intézménynek, nagy karácsonyra készülünk. Nyáron sikerült a korábban érkezetteket szűrni. Most 38 olyan gyerek van itt, akik korábbi életükben vagy egyáltalán, vagy nagyon kevés esetben voltak orvosnál, legalábbis nem tudják elmondani, hogy volt-e/van-e valamilyen bajuk. Háttér nélkül, szülő nélkül nem tudjuk, hogy milyen körülmények között születtek. Nagyon sok betegség lenne visszavezethető, ha ezt tudnánk. De egy általános vérképpel már el tudunk indulni. Egyszerre szocializálni ennyi új gyereket kihívásnak minősül még a mi életünkben is. Úgyhogy bízunk az Úr kegyelmében – emelte ki Katkó Andrea, és köszönetét fejezte ki mindazoknak az orvosoknak, akik vállalták az utazás kockázatát, és eljöttek.
A gyermekotthonban a nagy létszám miatt nehéz mindenkit rendszeresen egészségügyi vizsgálatokhoz juttatni, másrészt több gyermek esetében bizonytalan, hogy a kisgyermekkorban esedékes oltásokat vagy ellátásokat, fejlesztéseket megkapták-e, de az MRSZ orvosmissziójának köszönhetően felszínre kerülhetnek az egészségügyi problémák, és megfelelő ellátást lehet biztosítani számukra. Az általános laborvizsgálat és ultrahangos szűrővizsgálatok mellett több szakorvos, köztük neurológus, csecsemő- és gyermekgyógyász, nefrológus is érkezett az intézménybe, ami nagyon fontos, mert szükség szerint az egészségügyi problémával küzdő gyermekek számára javaslatot és beutalót adtak a további kórházi ellátás biztosításához.


Dr. Kollák Zita, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgató-helyettesétől, csecsemő- és gyermekgyógyásztól, nefrológustól megtudtuk, hogy több olyan gyermekkel találkoztak, aki alultáplált, vagy épp ellenkezőleg, extrém elhízott.
– Ezeknek az okát most próbáljuk feltérképezni. Labor-, illetve ultrahang-vizsgálatokat végzünk a fizikális vizsgálatok mellett, és az eredményeket követően próbálunk segíteni, tanácsokat adunk, dietetikus kollégánk rendelkezésre áll és segít ezeknek a gyerekeknek, illetve a nevelőnőknek a helyes táplálkozásban.
Sok gyermeknél találtunk pszichiátriai betegséget, gyermekpszichiáter kollégánk rendelkezésre áll és vizsgálja a gyermekeket, próbál segíteni gyógyszerátállítással, vagy ha szükséges, beállítással. A neurológus kollégánk úgyszintén több gyermeket talált, akinek gyógyszeres kezelésre van szüksége, ezeknek a beállítása folyamatban van, illetve több gyermeknél előfordul a pajzsmirigybetegség. Akinél már elindult a pajzsmirigykezelés, azt most kontrolláljuk, hogy a gyógyszeres beállítás megfelelő-e, vagy esetleg emelni vagy csökkenteni kell az adagoláson. A vérvételt és a vizsgálatokat követően, azok eredményének megfelelően fogunk változtatni vagy kezelést adni – összegezte röviden dr. Kollák Zita, aki először járt Kárpátalján, de nagy öröm számára, hogy itt lehetett, mert mint mondotta, nagy szeretettel és odaadással érkeztek. Szívügyük, hogy ezeket a gyerekeket megvizsgálják, s ha szükségük van bármilyen segítségre, akkor a Bethesda Gyermekkórház rendelkezésükre áll, tudják kezelni őket.
A Sámuel Alapítvány családjaiban is több olyan gyerek él, akinek egészségügyi problémája van. A nap folyamán három gyerek érkezett vizsgálatra.

– Számunkra ez nagy segítség. Köszönettel tartozunk, hogy a magyar állam ismételten a segítségünkre siet ebben a nehéz helyzetben, amikor sokszor kilátástalannak tűnnek a napjaink, de nekünk nagyon fontos, hogy a gyermekeink, fiataljaink számára egészséges jövőt tudjunk biztosítani, nagyon hálásak vagyunk a mai napért. Jó, hogy van hová, van kihez fordulni, és reménységgel vagyunk, hogy olyan választ fognak kapni a szülők, amely számukra kielégítőnek fog tűnni – mondta Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány elnöke.
(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén tavasszal indította el kárpátaljai orvosmisszióját. A program keretében egészségügyi szűrővizsgálatokat, szakorvosi ellátást, gyógyszeradományokat, valamint orvos-szakmai továbbképzéseket biztosíta...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732641900
[modified] => 1732618854
)
[title] => Szűrést tartott a Magyar Református Szeretetszolgálat kárpátaljai orvosmissziója Nagydobronyban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223672&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223672
[uk] => 223853
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 223674
[image] => Array
(
[id] => 223674
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-scaled.jpg
[original_lng] => 465470
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/img-9903-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732706832:2
[_thumbnail_id] => 223674
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2746
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] =>
[_oembed_time_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] => 1732611657
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732611657
[_oembed_524024e400afc73954060b149c572f44] =>
[_oembed_time_524024e400afc73954060b149c572f44] => 1732611657
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1732611657
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1732611657
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1732611658
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1732611658
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1732894804
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1734347809
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735215789
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1735215789
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1736495775
[_oembed_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] =>
[_oembed_time_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] => 1740840167
[_oembed_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] =>
[_oembed_time_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] => 1742756919
[_oembed_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] =>
[_oembed_time_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] => 1742756919
[_oembed_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] =>
[_oembed_time_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] => 1742756919
[_algolia_sync] => 508518285000
[_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] =>
[_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1744294049
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744294049
[_oembed_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] =>
[_oembed_time_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => 1744294049
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1746001945
[_oembed_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] =>
[_oembed_time_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] => 1747770619
[_oembed_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] =>
[_oembed_time_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] => 1748413359
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748929948
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1749051630
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749051630
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] =>
[_oembed_time_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => 1749139692
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1749139692
[_oembed_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] =>
[_oembed_time_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] => 1750164744
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1750759206
[_oembed_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] =>
[_oembed_time_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] => 1751958763
[_oembed_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] =>
[_oembed_time_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] => 1752904670
[_oembed_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] =>
[_oembed_time_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] => 1752904670
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1752904670
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753868252
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1753868252
[_oembed_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] =>
[_oembed_time_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] => 1753868252
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753884557
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1754466046
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1755183687
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757513686
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758351699
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760187133
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1761306975
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1762035017
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764569402
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766520065
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766520065
[_oembed_587abc06a87555d4009fe0d261780bfd] =>
[_oembed_time_587abc06a87555d4009fe0d261780bfd] => 1766520065
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1767260956
[_oembed_4a452f06d7d3edb822cc93171e48e420] =>
[_oembed_time_4a452f06d7d3edb822cc93171e48e420] => 1767260956
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1767260956
[_oembed_4f25535d08cf3631423f10ccfc6cb89f] =>
[_oembed_time_4f25535d08cf3631423f10ccfc6cb89f] => 1773060329
[_oembed_98947da7da4fa3890930cd02ef5c5bef] =>
[_oembed_time_98947da7da4fa3890930cd02ef5c5bef] => 1773060329
[_oembed_95f51f00b7320de84f8bf23b89ce5b73] =>
[_oembed_time_95f51f00b7320de84f8bf23b89ce5b73] => 1773060329
[_oembed_22ec94d0b3ae10599091900aefe931fd] =>
[_oembed_time_22ec94d0b3ae10599091900aefe931fd] => 1774112967
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775646040
[_oembed_c43f0d7c756a6238b06c6fdb00c6b6b5] =>
[_oembed_time_c43f0d7c756a6238b06c6fdb00c6b6b5] => 1775646040
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1779437346
[_oembed_c4549d0fdf15813c9f2374b7a9629167] =>
[_oembed_time_c4549d0fdf15813c9f2374b7a9629167] => 1779437346
[_oembed_f844c9e7bb72c14d47201a5cf947835a] =>
[_oembed_time_f844c9e7bb72c14d47201a5cf947835a] => 1779437346
[_oembed_dcd407edd1f7163d3028b48f94c29caf] =>
[_oembed_time_dcd407edd1f7163d3028b48f94c29caf] => 1780933118
[_oembed_2a13c884b4faf9d78b46baec3638eee2] =>
[_oembed_time_2a13c884b4faf9d78b46baec3638eee2] => 1781365768
[_oembed_f76ca741ed60b8a9c79af19f68117edd] =>
[_oembed_time_f76ca741ed60b8a9c79af19f68117edd] => 1781524318
[_oembed_c86d3250402b29e8552dead5a018cc93] =>
[_oembed_time_c86d3250402b29e8552dead5a018cc93] => 1781524318
[_oembed_2dc3b94877fe2eb57243476f7f80972f] =>
[_oembed_time_2dc3b94877fe2eb57243476f7f80972f] => 1782056598
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1782145231
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 61686
[1] => 161
[2] => 776426
[3] => 656338
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[1] => Nagydobrony
[2] => Orvosi szűrővizsgálatok
[3] => orvosmisszió
)
)
[1] => Array
(
[id] => 213079
[content] =>
A nyári szünet első napján hirdette meg a Magyar Református Szeretetszolgálat idei országos tanszergyűjtését „Radírozzuk ki a különbségeket mottóval. Ennek eredményeként a Kárpát-medence szerte több mint 1500 hátrányos helyzetű gyermeket tudnak támogatni iskolatáskával és tanszerekkel, köztük 150-et Kárpátalján. Az ő ajándékukat, amely összértéke értéke mintegy 50 ezer hrivnya Beregszászon, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában adták át. A kedvezményezettek között vannak az árva gyermekeket, valamint a család típusú gyermekotthonokat és befogadó családokat segítő Sámulel Alapítvány és a Técsői Református Líceum diákjai. Mindannyian névre szóló táskákat vehettek át, amelyeknek értéke a tanszerekkel együtt mintegy háromezer hrivnya. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, aki maga is segített szétosztani az iskolatáskákat köszönetet mondott az adományokért. Az eseményen részt vett Steinbach József, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is, aki új tisztségében első alkalommal kereste fel Kárpátalját és ellátogatott több intézménybe. Például a Nagyberegi Református Líceumba és a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba. A felkeresett intézményekbe is juttattak el adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével: élelmiszert, játékokat és konyhai felszereléseket.
[type] => post
[excerpt] => A nyári szünet első napján hirdette meg a Magyar Református Szeretetszolgálat idei országos tanszergyűjtését „Radírozzuk ki a különbségeket mottóval. Ennek eredményeként a Kárpát-medence szerte több mint 1500 hátrányos helyzetű gyermeket tudnak tá...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1725123300
[modified] => 1725123293
)
[title] => Aktuális (2024.08.31) Iskolatáskával és tanszercsomaggal segíti a rászoruló kisdiákokat a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213079&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213079
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 213083
[image] => Array
(
[id] => 213083
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31.jpg
[original_lng] => 165009
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725112494:14
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725111839
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2715
[_hipstart_feed_include] => 1
[_thumbnail_id] => 213083
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1725123672
[_oembed_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] =>
[_oembed_time_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] => 1725123672
[_oembed_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] =>
[_oembed_time_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] => 1725123672
[_oembed_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] =>
[_oembed_time_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] => 1725445050
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725517765
[_oembed_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] =>
[_oembed_time_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] => 1725517765
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] =>
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726586583
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726586583
[_oembed_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] =>
[_oembed_time_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] => 1726647924
[_oembed_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] =>
[_oembed_time_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] => 1726647924
[_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] =>
[_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1726647924
[_oembed_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] =>
[_oembed_time_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] => 1726647924
[_oembed_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] =>
[_oembed_time_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] => 1726647924
[_oembed_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] =>
[_oembed_time_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] => 1726647924
[_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] =>
[_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1728027620
[_oembed_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] =>
[_oembed_time_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => 1728027620
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728027620
[_oembed_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] =>
[_oembed_time_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => 1728027620
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1728027620
[_oembed_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] =>
[_oembed_time_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => 1728027620
[_oembed_07e1065d4fc385af7667c0495494b48d] =>
[_oembed_time_07e1065d4fc385af7667c0495494b48d] => 1728027620
[_oembed_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] =>
[_oembed_time_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => 1728650120
[_oembed_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] =>
[_oembed_time_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => 1728650120
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1728650120
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1728650120
[_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] =>
[_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730406725
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737116287
[_algolia_sync] => 1203085758001
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745928173
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1748964813
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1748964813
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750150086
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750150086
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750150086
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750150087
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750150087
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750150087
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750150087
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750150087
[_oembed_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] =>
[_oembed_time_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] => 1754324947
[_oembed_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] =>
[_oembed_time_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] => 1754324947
[_oembed_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] =>
[_oembed_time_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] => 1754324947
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1754324947
[_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] =>
[_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1754324947
[_oembed_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] =>
[_oembed_time_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] => 1754324948
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1754324948
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1754324948
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759140483
[_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] =>
[_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759140483
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759140483
[_oembed_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] =>
[_oembed_time_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] => 1759863960
[_oembed_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] =>
[_oembed_time_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] => 1759863960
[_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] =>
[_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1759863960
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761151045
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761151045
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761151045
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761151045
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1761151046
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762256029
[_oembed_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] =>
[_oembed_time_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => 1762256029
[_oembed_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] =>
[_oembed_time_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] => 1762256029
[_oembed_fd626f307c21c7cb58af8222bf5a9363] =>
[_oembed_time_fd626f307c21c7cb58af8222bf5a9363] => 1766599524
[_oembed_7fc3642fdd660da9085b6b5650cd87b1] =>
[_oembed_time_7fc3642fdd660da9085b6b5650cd87b1] => 1766599524
[_oembed_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] =>
[_oembed_time_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] => 1766599524
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1766599524
[_oembed_c2b39f8ebd31d16288c2ba4fca845046] =>
[_oembed_time_c2b39f8ebd31d16288c2ba4fca845046] => 1767351385
[_oembed_3d37df3ba71ef2b3d858d85e510b6374] =>
[_oembed_time_3d37df3ba71ef2b3d858d85e510b6374] => 1767351385
[_oembed_3ae657af49a462d72e1c667bd83b8943] =>
[_oembed_time_3ae657af49a462d72e1c667bd83b8943] => 1767351385
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1767351385
[_oembed_d35004b5798da07d65413ab32c696b73] =>
[_oembed_time_d35004b5798da07d65413ab32c696b73] => 1767351385
[_oembed_4573a3fbe6a1937612f970013a61faea] =>
[_oembed_time_4573a3fbe6a1937612f970013a61faea] => 1767351385
[_oembed_5b7897fdd801dd4804467b43d485b818] =>
[_oembed_time_5b7897fdd801dd4804467b43d485b818] => 1767351385
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770737783
[_oembed_490d7800af3e6d48763a87f0ae5e1c39] =>
[_oembed_time_490d7800af3e6d48763a87f0ae5e1c39] => 1770737783
[_oembed_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] =>
[_oembed_time_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] => 1770737784
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1781936542
[_oembed_a0660374581bb838d00489af231b51c2] =>
[_oembed_time_a0660374581bb838d00489af231b51c2] => 1782116285
[_oembed_351ec92ea0cced261b504a78c20b5b8e] =>
[_oembed_time_351ec92ea0cced261b504a78c20b5b8e] => 1782116285
[_oembed_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] =>
[_oembed_time_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] => 1782116285
[_oembed_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] =>
[_oembed_time_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] => 1782116286
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782116286
[_oembed_5414048f63d39095222adc6953664250] =>
[_oembed_time_5414048f63d39095222adc6953664250] => 1782116286
[_oembed_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] =>
[_oembed_time_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] => 1782116286
[_oembed_d2d33b47995ffcdfd577d73d0d518a8e] =>
[_oembed_time_d2d33b47995ffcdfd577d73d0d518a8e] => 1783428747
[_oembed_183a2102f0c1e0d2fd909e963a391e8b] =>
[_oembed_time_183a2102f0c1e0d2fd909e963a391e8b] => 1783428747
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 600
[4] => 854
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => vallás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 258470
[1] => 1030
[2] => 1278972
[3] => 61686
[4] => 1278964
[5] => 251
[6] => 20963
)
[tags_name] => Array
(
[0] => iskolatáska
[1] => kárpátalja
[2] => Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatal
[3] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[4] => rászoruló kisdiákok
[5] => támogatás
[6] => tanszercsomag
)
)
[2] => Array
(
[id] => 212873
[content] =>
Távol a város zajától, ahol se forgalom, se térerő, csak a gyönyörű környezet és a friss levegő az úr. A Nagydobronyi Erdei Iskola területén járunk, ahol 60 gyermek számára szervezett nyárvégi tábort az Ungi Református Egyházmegye. Az egyhetes programsorozatra olyan gyermekeket hívtak meg, akik nehéz családi körülmények között élnek, árvák vagy félárvák. Minden gyerek megérdemli, hogy a nyári szünet játékokban és élményekben gazdagon teljen, de sajnos nem minden család engedheti meg magának az utazást, vagy gyermeke táboroztatását. A cél természetesen az, hogy a gyerekek minél több felejthetetlen élményt szerezzenek, ezért igyekeztek színes programokat szervezni számukra. A különböző játékok és foglalkozások mellett a gyermekek lelki feltöltődésére is odafigyelnek, hiszen ez különösen fontos számukra a mai nehéz időkben. A tábor során Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese Eszter bibliai történetével ismertette meg a gyerekeket. A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörése előtt is mindenben segítette a Kárpátaljai Református Egyházat, az elmúlt több mint két és fél év során azonban fokozottabb lett az odafigyelés. Az MRSZ képviselői fel is keresték a kis táborlakókat, egyúttal pedig érdekes foglalkozást is tartottak számukra. A szervezők elérték céljukat, a gyerekek jól érezték magukat, testileg-lelkileg feltöltődve, élményekben gazdagon térhetnek haza. A Magyar Református Szeretetszolgálaton kívül a magyar kormány és a Kárpátaljai Református Egyház püspöke is támogatta a tábor létrejöttét. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosította számukra a helyszínt, a finom ételeket pedig a Zöld Ág Énekkar és a gyülekezet tagjai készítették el az apróságoknak. Az összefogásnak köszönhetően garantált volt a tökéletes tábor megvalósítása mindenki számára, amit az Ungi Református Egyházmegye esperesi hivatala is elismert.
[type] => post
[excerpt] => Távol a város zajától, ahol se forgalom, se térerő, csak a gyönyörű környezet és a friss levegő az úr. A Nagydobronyi Erdei Iskola területén járunk, ahol 60 gyermek számára szervezett nyárvégi tábort az Ungi Református Egyházmegye.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1724958900
[modified] => 1724956313
)
[title] => Hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett tábort az Ungi Református Egyházmegye (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212873&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212873
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 212874
[image] => Array
(
[id] => 212874
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50.jpg
[original_lng] => 103320
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1724945513:14
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1724945163
[_thumbnail_id] => 212874
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2645
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724948106
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724948106
[_oembed_053040657b7203bad43266da70d91fe5] =>
[_oembed_time_053040657b7203bad43266da70d91fe5] => 1724948106
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1724948106
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1724948107
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_5f4d5b626fa22ad61f6bb6fd920731cf] =>
[_oembed_time_5f4d5b626fa22ad61f6bb6fd920731cf] => 1725629650
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725896496
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1733944945
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735315819
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1735315819
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1735491649
[_oembed_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] =>
[_oembed_time_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] => 1741714160
[_algolia_sync] => 1203085698001
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748952489
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1756793495
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1756793495
[_oembed_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] =>
[_oembed_time_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => 1756793495
[_oembed_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] =>
[_oembed_time_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] => 1760770241
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1761149381
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1761149382
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1761149382
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766160076
[_oembed_587abc06a87555d4009fe0d261780bfd] =>
[_oembed_time_587abc06a87555d4009fe0d261780bfd] => 1766160076
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766517004
[_oembed_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] =>
[_oembed_time_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] => 1766908341
[_oembed_54ac0811eb4bed47fbcd5263e15b160b] =>
[_oembed_time_54ac0811eb4bed47fbcd5263e15b160b] => 1767094388
[_oembed_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] =>
[_oembed_time_aa5cf512fa22cdfa06db8e7401475025] => 1767094388
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1767094388
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768464954
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1776145622
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1779653226
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1782050895
[_oembed_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] =>
[_oembed_time_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] => 1784785614
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 594
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Egészség
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 707739
[1] => 61686
[2] => 549902
[3] => 1271991
[4] => 145592
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Hátrányos helyzetű gyermekek
[1] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[2] => Nagydobronyi Erdei Iskola
[3] => nyárvégi tábor
[4] => Ungi Református Egyházmegye
)
)
[3] => Array
(
[id] => 210762
[content] =>
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán. Az egy hetes táborba a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával, negyven, elsősorban szociálisan nehéz helyzetben élő gyermeket hívtak meg, illetve olyanokat, akiknek nincs más nyaralási lehetősége. Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a mostani tábornak otthont adó Nagyberegi Református Líceum lelkészi igazgatója kiemelte, fontosnak tartják, hogy a hittanos gyerekek, a gyülekezetek ifjúsága számára nyáron is biztosítsanak olyan lehetőségeket, ahol Isten közelében lehetnek, töltekezhetek és egyben ki is kapcsolódhatnak. A tábort programját úgy állították össze, hogy minden ide érkező fiatal megtalálja a számára tetsző elemet, így különböző ügyességi versenyen, csapatjátékokban vehettek részt, amellett hogy megismerkedhettek a Biblia tanításaival. Az infrastruktúra a Nagyberegi Református Líceumban adott, a fiatalok pedig egymás után próbálhattak ki különböző játékokat, eszközöket. Természetesen egyházi tábor lévén kiemelten foglalkoztak idén a példázatokkal, amik közül a magvető története fogta meg a Makkosjánosiból érkező László Dorinát is. Ahogy a példázatban is mindenkinek a saját talentumja szerint kell boldogulnia, úgy az életben is. Viszont mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget, hogy kibontakoztassa tudását, amire jó lehetőség volt a a Magyar Református Szeretetszolgálat által támogatott nyári tábor is.
[type] => post
[excerpt] => A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1723390500
[modified] => 1723390122
)
[title] => Nyári tábor a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210762&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210762
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 210764
[image] => Array
(
[id] => 210764
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[original_lng] => 155172
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723379322:14
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723378884
[_thumbnail_id] => 210764
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2472
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1723379707
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1723379707
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723379707
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1723379707
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1723379707
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724406105
[_oembed_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] =>
[_oembed_time_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => 1724406106
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726156933
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1726156933
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732822219
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733391831
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733391831
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1734828561
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734828561
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735284698
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1735284698
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1739792187
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1739951508
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1741525226
[_algolia_sync] => 831896053002
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747758028
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748441416
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749459987
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1756719970
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760857732
[_oembed_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] =>
[_oembed_time_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] => 1760857732
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760857732
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764939823
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1766238966
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768323420
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1768323421
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1768323421
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1768323421
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1773769228
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775992701
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1778573348
[_oembed_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] =>
[_oembed_time_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] => 1778573349
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1781963633
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1781963633
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1783067370
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783173153
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783173153
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783173154
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1206690
[1] => 1206691
[2] => 61686
[3] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregi Református Egyházmegye
[1] => Egyházmegyei gyermektábor
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[4] => Array
(
[id] => 210708
[content] =>
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán. Az egy hetes táborba a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával, negyven, elsősorban szociálisan nehéz helyzetben élő gyermeket hívtak meg, illetve olyanokat, akiknek nincs más nyaralási lehetősége. Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a mostani tábornak otthont adó Nagyberegi Református Líceum lelkészi igazgatója kiemelte, fontosnak tartják, hogy a hittanos gyerekek, a gyülekezetek ifjúsága számára nyáron is biztosítsanak olyan lehetőségeket, ahol Isten közelében lehetnek, töltekezhetek és egyben ki is kapcsolódhatnak.
[type] => post
[excerpt] => A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1723308900
[modified] => 1723316009
)
[title] => Egyházmegyei gyermektábor az MRSZ támogatásával Nagyberegen (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210708&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210708
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 210712
[image] => Array
(
[id] => 210712
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[original_lng] => 209778
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723305210:14
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723295675
[_thumbnail_id] => 210712
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2619
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1723298106
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1723298106
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1723298107
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1723298107
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723555272
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724165081
[_oembed_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] =>
[_oembed_time_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => 1724165081
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1725557581
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726157772
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732614177
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733456788
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733547823
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1734330650
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1734330650
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735258817
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1735258817
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1735258818
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1740256166
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1742229892
[_algolia_sync] => 1203085133001
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747476560
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748974777
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749824774
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1758384684
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760556914
[_oembed_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] =>
[_oembed_time_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] => 1760735714
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760957546
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764576715
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1765355903
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766732126
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1766767493
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766767493
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768916981
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1773769228
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775301918
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1778758899
[_oembed_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] =>
[_oembed_time_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] => 1778758899
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783185304
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1784394600
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1784732102
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1784732102
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1206690
[1] => 1206691
[2] => 61686
[3] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregi Református Egyházmegye
[1] => Egyházmegyei gyermektábor
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[5] => Array
(
[id] => 188702
[content] =>
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence szerte Szeretethíd programját. Más néven a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat. Az akcióhoz az idén a Csapi Református Gyülekezet is csatlakozott. Az egyik kitűzött cél a templom hat méter magasba nyúló ablakainak megtisztítása volt. Jól láthatóan nem egyszerű feladat, hiszen speciális létra, kitartás és lélekjelenlét szükséges az elvégzéséhez. A vállalkozó szellemű fiatal egyháztagok ezt is megoldották. Közben a templom bejáratánál a virágágyások is megszépültek. Nem mintha a templomudvar nem lenne gondozva, de a gyülekezet azt szerette volna, hogy még rendezettebb legyen. Közel egy éve működik a csapi gyülekezet szeretetkonyhája, amelyet nemrég bővítettek. A munkálatok a napokban fejeződtek be. A helyiségeket szorgos kezek kitakarították. Helyükre kerültek az új polcok, az edények, a húsdaráló. Ha már a húsnál tartunk a szeretetvendégség sem maradhatott el. Már délelőtt nekikezdtek ugyancsak egyháztagok a babgulyás elkészítéséhez, hogy a nap végére elkészülhessen. Persze a helyi tiszteletes is részt vállalt a munkálatokból és elégedetten összegezte az elvégzett munkát, sőt már új terveket vázolt. A mostani önkéntes program eredményesen zárult. A jó példát követve a következő szeretethídhoz minden bizonnyal még többen csatlakoznak majd Csapon is.
[type] => post
[excerpt] => A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence szerte Szeretethíd programját. Más néven a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat. Az akcióhoz az idén a Csapi Református Gyülekezet is csatlakozott.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1717002600
[modified] => 1716999734
)
[title] => A Csapi Református Gyülekezet is csatlakozott a Szeretethídhoz (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188702&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188702
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 188707
[image] => Array
(
[id] => 188707
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47.jpg
[original_lng] => 110457
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-47.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716988826:14
[_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] =>
[_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1716988496
[_thumbnail_id] => 188707
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2280
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] =>
[_oembed_time_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] => 1716991806
[_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] =>
[_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1716991807
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1716991807
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1716991807
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716991807
[_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] =>
[_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716991807
[_oembed_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] =>
[_oembed_time_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] => 1716991807
[_oembed_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] =>
[_oembed_time_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] => 1716991807
[_oembed_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] =>
[_oembed_time_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => 1717171331
[_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] =>
[_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718710314
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718710314
[_oembed_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] =>
[_oembed_time_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => 1718710314
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1719419273
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1719419273
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1719640729
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1719726560
[_oembed_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] =>
[_oembed_time_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] => 1719726560
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1719726560
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1719726560
[_oembed_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] =>
[_oembed_time_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] => 1719726561
[_oembed_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] =>
[_oembed_time_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] => 1719726561
[_oembed_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] =>
[_oembed_time_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => 1721126327
[_oembed_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] =>
[_oembed_time_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => 1721126327
[_oembed_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] =>
[_oembed_time_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => 1723363961
[_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] =>
[_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723363961
[_oembed_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] =>
[_oembed_time_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] => 1723363961
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724059901
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724059901
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725723534
[_oembed_2ed6edb1fcf3013882dfdc3c09b32628] =>
[_oembed_time_2ed6edb1fcf3013882dfdc3c09b32628] => 1727508834
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727508834
[_oembed_8dbb6f55c9d685c638c13e0c4e88ccf6] =>
[_oembed_time_8dbb6f55c9d685c638c13e0c4e88ccf6] => 1731222617
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1734425897
[_oembed_f88e9b898965d23765b7976927e4f686] =>
[_oembed_time_f88e9b898965d23765b7976927e4f686] => 1734425897
[_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] =>
[_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1734425897
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741681571
[_oembed_1e287620ca1268882ea3a36021190214] =>
[_oembed_time_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => 1741681572
[_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] =>
[_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741681572
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741681572
[_algolia_sync] => 831881817002
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762168170
[_oembed_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] =>
[_oembed_time_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] => 1762168170
[_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] =>
[_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763283398
[_oembed_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] =>
[_oembed_time_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => 1763283398
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763283398
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763283398
[_oembed_9dac817c713632d767d145dbcc970431] =>
[_oembed_time_9dac817c713632d767d145dbcc970431] => 1763283398
[_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] =>
[_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763283398
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763283399
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770804251
[_oembed_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] =>
[_oembed_time_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] => 1770804251
[_oembed_7f75109a68ca415ff51d2a0186d0c9b9] =>
[_oembed_time_7f75109a68ca415ff51d2a0186d0c9b9] => 1770804251
[_oembed_490d7800af3e6d48763a87f0ae5e1c39] =>
[_oembed_time_490d7800af3e6d48763a87f0ae5e1c39] => 1770804251
[_oembed_a76c3451f7738326d99db171fd6d2785] =>
[_oembed_time_a76c3451f7738326d99db171fd6d2785] => 1778483464
[_oembed_c5199a525f5738ff9a7a5317423e062d] =>
[_oembed_time_c5199a525f5738ff9a7a5317423e062d] => 1778483464
[_oembed_a66141ff7f5aa8f7fe5f9d8f69bc67e9] =>
[_oembed_time_a66141ff7f5aa8f7fe5f9d8f69bc67e9] => 1778483465
[_oembed_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] =>
[_oembed_time_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] => 1778483465
[_oembed_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] =>
[_oembed_time_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] => 1778483465
[_oembed_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] =>
[_oembed_time_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] => 1782370307
[_oembed_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] =>
[_oembed_time_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] => 1782370307
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782370307
[_oembed_5414048f63d39095222adc6953664250] =>
[_oembed_time_5414048f63d39095222adc6953664250] => 1782370307
[_oembed_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] =>
[_oembed_time_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] => 1782370307
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1782370308
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1782565034
[_oembed_e0e97daeaea93bea0f165af9a2e84134] =>
[_oembed_time_e0e97daeaea93bea0f165af9a2e84134] => 1782565034
[_oembed_a0660374581bb838d00489af231b51c2] =>
[_oembed_time_a0660374581bb838d00489af231b51c2] => 1782565034
[_oembed_351ec92ea0cced261b504a78c20b5b8e] =>
[_oembed_time_351ec92ea0cced261b504a78c20b5b8e] => 1782565035
[_oembed_9d5613245d283eba7ebf2067a25757f0] =>
[_oembed_time_9d5613245d283eba7ebf2067a25757f0] => 1783616496
[_oembed_bfb6c54d119017d5f85239ba082c10fa] =>
[_oembed_time_bfb6c54d119017d5f85239ba082c10fa] => 1783616496
[_oembed_157afb7e7976df8d394635e64a4faa64] =>
[_oembed_time_157afb7e7976df8d394635e64a4faa64] => 1783616496
[_oembed_66ed46c1774cf9fb3032153539f58970] =>
[_oembed_time_66ed46c1774cf9fb3032153539f58970] => 1783616496
[_oembed_12739fe35a7ea20f36c910fab3b45de4] =>
[_oembed_time_12739fe35a7ea20f36c910fab3b45de4] => 1783616496
[_oembed_3ef80ffab962bc70493886a41149874e] =>
[_oembed_time_3ef80ffab962bc70493886a41149874e] => 1783616496
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 56638
[1] => 981926
[2] => 1030
[3] => 61686
[4] => 981927
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csapi Református Gyülekezet
[1] => Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok.
[2] => kárpátalja
[3] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[4] => Szeretethíd program
)
)
[6] => Array
(
[id] => 187108
[content] =>
Szeretethíd, avagy a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok. A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte Szeretethíd programját. Az önkéntes program Magyarországon és határainkon túl mintegy 20 ezer embert mozgat meg évente. Ehhez a programhoz csatlakozott idén is a Mezővári Református Egyházközség, ahol a templom környéke mellett szinte az egész központi részt megszépítették. A programhoz több mint 120 helyi lakos csatlakozott, akik ecseteket, gereblyéket és egyéb eszközöket ragadtak annak érdekében, hogy még szebb és élhetőbb legyen településük. A programhoz korosztály és hivatástól függetlenül sokan csatlakoztak, többek között Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyház püspöke is, aki a helyi elöljáróval, Varga Tamással és pár önkéntessel közösen egy új kocsibeálló építésébe kezdett az elöljárói hivatal előtti részen. Kárpátalján nem csupán a Mezőváriak csatlakoztak a programhoz, a nehézségek ellenére elmondható, hogy egyre többen akarnak tenni a közösségeikért. Egymásra kell támaszkodnunk, és ez az összefogás adhat erőt azoknak is, akik jelenleg nincsenek itthon, de hazavárjuk őket, emelte ki stábunk kérdésére a református egyház püspöke. A program honlapján található interaktív térkép alapján Kárpátaljáról eddig mintegy 20 gyülekezet csatlakozott, a szervezők a jövőben is várják a jelentkezőket, hogy minél többen tudjanak tenni közösen a közösségért.
[type] => post
[excerpt] => Szeretethíd, avagy a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok. A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte Szeretethíd programját. Az önkéntes program Magyarországon és határainkon túl mintegy 20 e...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1715620860
[modified] => 1715616034
)
[title] => Mezővári is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjához (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187108&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187108
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 187110
[image] => Array
(
[id] => 187110
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3.jpg
[original_lng] => 98179
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/21-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1715605235:14
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1715604610
[_thumbnail_id] => 187110
[_edit_last] => 14
[views_count] => 3232
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715610121
[_oembed_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] =>
[_oembed_time_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] => 1715610121
[_oembed_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] =>
[_oembed_time_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] => 1715610121
[_oembed_d96657df31fe2c5aeb0d3724547ebccf] =>
[_oembed_time_d96657df31fe2c5aeb0d3724547ebccf] => 1715610121
[_oembed_cca9db213a1d1327d9de0e6ef429d06a] =>
[_oembed_time_cca9db213a1d1327d9de0e6ef429d06a] => 1715610121
[_oembed_09ebc4507a10ff974b9cc679c719a6a8] =>
[_oembed_time_09ebc4507a10ff974b9cc679c719a6a8] => 1715610121
[_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] =>
[_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1715627119
[_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] =>
[_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716140635
[_oembed_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] =>
[_oembed_time_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] => 1716140635
[_oembed_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] =>
[_oembed_time_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] => 1716140635
[_oembed_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] =>
[_oembed_time_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] => 1716140636
[_oembed_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] =>
[_oembed_time_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] => 1716140636
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716555863
[_oembed_b3027901d2cd35105a7744e6a5124da8] =>
[_oembed_time_b3027901d2cd35105a7744e6a5124da8] => 1717428551
[_oembed_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] =>
[_oembed_time_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => 1717428552
[_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] =>
[_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1717428552
[_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] =>
[_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717428552
[_oembed_6b7051da795b1a58de31e38b7a87db4a] =>
[_oembed_time_6b7051da795b1a58de31e38b7a87db4a] => 1717428552
[_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] =>
[_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717513794
[_oembed_6fabda931122608a49632c83b4065eeb] =>
[_oembed_time_6fabda931122608a49632c83b4065eeb] => 1717513794
[_oembed_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] =>
[_oembed_time_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] => 1718131577
[_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] =>
[_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718131577
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718998245
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718998246
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1718998246
[_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] =>
[_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718998246
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718998246
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1719660725
[_oembed_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] =>
[_oembed_time_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] => 1719664939
[_oembed_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] =>
[_oembed_time_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] => 1720016545
[_oembed_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] =>
[_oembed_time_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] => 1720016545
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1720016545
[_oembed_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] =>
[_oembed_time_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] => 1720016545
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720016545
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1720016545
[_oembed_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] =>
[_oembed_time_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] => 1720016546
[_oembed_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] =>
[_oembed_time_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => 1721201422
[_oembed_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] =>
[_oembed_time_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => 1721292951
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721809017
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721809017
[_oembed_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] =>
[_oembed_time_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => 1721809017
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1722073192
[_oembed_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] =>
[_oembed_time_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => 1722073192
[_oembed_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] =>
[_oembed_time_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] => 1722703667
[_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] =>
[_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1722703667
[_oembed_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] =>
[_oembed_time_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => 1723053864
[_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] =>
[_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723053864
[_oembed_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] =>
[_oembed_time_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] => 1723053864
[_oembed_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] =>
[_oembed_time_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] => 1723053865
[_oembed_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] =>
[_oembed_time_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] => 1723053865
[_oembed_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] =>
[_oembed_time_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] => 1723053865
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723491927
[_oembed_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] =>
[_oembed_time_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] => 1723792217
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1723792217
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723792218
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] =>
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1723792218
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724399779
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1725364130
[_oembed_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] =>
[_oembed_time_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] => 1726486830
[_oembed_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] =>
[_oembed_time_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] => 1726486830
[_oembed_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] =>
[_oembed_time_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] => 1726486830
[_oembed_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] =>
[_oembed_time_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] => 1726486830
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] =>
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726486831
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726486831
[_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] =>
[_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1728031019
[_oembed_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] =>
[_oembed_time_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => 1728031019
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728031019
[_oembed_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] =>
[_oembed_time_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => 1728031019
[_oembed_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] =>
[_oembed_time_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => 1728031019
[_oembed_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] =>
[_oembed_time_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] => 1728398744
[_oembed_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] =>
[_oembed_time_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] => 1728398744
[_oembed_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] =>
[_oembed_time_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] => 1728398744
[_oembed_9b5b96996d6544f49acd7039ffe56bec] =>
[_oembed_time_9b5b96996d6544f49acd7039ffe56bec] => 1728398744
[_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] =>
[_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1729490117
[_oembed_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] =>
[_oembed_time_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] => 1729490117
[_oembed_1c4a5363b71d296779de984048694781] =>
[_oembed_time_1c4a5363b71d296779de984048694781] => 1729490117
[_oembed_82a5db2d4f42199b36a4e94bd34ea46a] =>
[_oembed_time_82a5db2d4f42199b36a4e94bd34ea46a] => 1729490117
[_oembed_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] =>
[_oembed_time_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => 1729490117
[_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] =>
[_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1729490117
[_oembed_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] =>
[_oembed_time_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] => 1729490117
[_oembed_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] =>
[_oembed_time_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => 1729490117
[_oembed_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] =>
[_oembed_time_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] => 1730226903
[_oembed_164e794ea39209d0057e0c5b6d8420f5] =>
[_oembed_time_164e794ea39209d0057e0c5b6d8420f5] => 1730226903
[_oembed_7819607b8403d32bfede923353880130] =>
[_oembed_time_7819607b8403d32bfede923353880130] => 1730226903
[_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] =>
[_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730226903
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730634358
[_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] =>
[_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730634358
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730634359
[_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] =>
[_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1730634359
[_oembed_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] =>
[_oembed_time_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] => 1731339440
[_oembed_fa9c8e71b5f88ec7225a8c234883b5dc] =>
[_oembed_time_fa9c8e71b5f88ec7225a8c234883b5dc] => 1736935107
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737366691
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1737366692
[_oembed_1e287620ca1268882ea3a36021190214] =>
[_oembed_time_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => 1741534574
[_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] =>
[_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741534574
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741534574
[_oembed_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] =>
[_oembed_time_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] => 1741534574
[_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] =>
[_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741534574
[_oembed_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] =>
[_oembed_time_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] => 1741534575
[_oembed_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] =>
[_oembed_time_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => 1741874791
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741874791
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1742396778
[_oembed_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] =>
[_oembed_time_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] => 1742396778
[_oembed_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] =>
[_oembed_time_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] => 1742396778
[_oembed_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] =>
[_oembed_time_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] => 1742396778
[_oembed_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] =>
[_oembed_time_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => 1742396778
[_oembed_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] =>
[_oembed_time_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] => 1742396779
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742396779
[_algolia_sync] => 508441332000
[_oembed_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] =>
[_oembed_time_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] => 1744633821
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744633821
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1744633821
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1744633821
[_oembed_aeb3d9e4f248b19ca393bf76485deefc] =>
[_oembed_time_aeb3d9e4f248b19ca393bf76485deefc] => 1744633822
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1744633822
[_oembed_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] =>
[_oembed_time_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => 1744633822
[_oembed_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] =>
[_oembed_time_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] => 1744633822
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1745992086
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1745992086
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745992086
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1745992086
[_oembed_5143c96076da626cf2131b419e8a37da] =>
[_oembed_time_5143c96076da626cf2131b419e8a37da] => 1745992086
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745992086
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749322126
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749322126
[_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] =>
[_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1749322126
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749322126
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749322127
[_oembed_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] =>
[_oembed_time_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] => 1752648213
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1752648213
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1752648213
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1752648213
[_oembed_a512f8f61abf47f2c4188c46d90fd9c3] =>
[_oembed_time_a512f8f61abf47f2c4188c46d90fd9c3] => 1752648213
[_oembed_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] =>
[_oembed_time_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] => 1752648213
[_oembed_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] =>
[_oembed_time_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] => 1752648213
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1752648213
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755367828
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755717983
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755717983
[_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
[_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755717983
[_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
[_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755717983
[_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] =>
[_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755717984
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755717984
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1755787696
[_oembed_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] =>
[_oembed_time_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] => 1755787696
[_oembed_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] =>
[_oembed_time_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] => 1755787696
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756146686
[_oembed_e1803f29363e73778936f8c9a91b63ee] =>
[_oembed_time_e1803f29363e73778936f8c9a91b63ee] => 1757683200
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757683200
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757683200
[_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] =>
[_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1757859858
[_oembed_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] =>
[_oembed_time_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => 1757859858
[_oembed_59ea58e57724939ea5a2d0bf2b717178] =>
[_oembed_time_59ea58e57724939ea5a2d0bf2b717178] => 1757859858
[_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] =>
[_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1757859859
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757859859
[_oembed_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] =>
[_oembed_time_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] => 1760434580
[_oembed_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] =>
[_oembed_time_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] => 1760434580
[_oembed_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] =>
[_oembed_time_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] => 1760434580
[_oembed_fc270b88316240b1a4a93690e334c82d] =>
[_oembed_time_fc270b88316240b1a4a93690e334c82d] => 1761201846
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761201846
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761201846
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761201846
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761201846
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761201846
[_oembed_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] =>
[_oembed_time_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] => 1761739673
[_oembed_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] =>
[_oembed_time_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] => 1761739673
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761739674
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761739674
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761739674
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761739674
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762426482
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762426482
[_oembed_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] =>
[_oembed_time_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] => 1765284348
[_oembed_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] =>
[_oembed_time_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] => 1765284348
[_oembed_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] =>
[_oembed_time_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] => 1765284349
[_oembed_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] =>
[_oembed_time_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] => 1765284349
[_oembed_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] =>
[_oembed_time_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => 1765284349
[_oembed_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] =>
[_oembed_time_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] => 1765284349
[_oembed_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] =>
[_oembed_time_c569bda1b801c4986766f977ad7f0e7b] => 1765284349
[_oembed_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] =>
[_oembed_time_8ff7dce8d5e57b14e441b6c5d914600a] => 1765807797
[_oembed_a738edbe81aded9013774f85af1b7e71] =>
[_oembed_time_a738edbe81aded9013774f85af1b7e71] => 1768729823
[_oembed_5d555712f3ea401098c0c90b4f49cc49] =>
[_oembed_time_5d555712f3ea401098c0c90b4f49cc49] => 1768729823
[_oembed_d38b2659f82037ac41294d41ba491568] =>
[_oembed_time_d38b2659f82037ac41294d41ba491568] => 1768729823
[_oembed_e2c2e9e1510086936a4e5f5675a68717] =>
[_oembed_time_e2c2e9e1510086936a4e5f5675a68717] => 1768729823
[_oembed_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] =>
[_oembed_time_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => 1768729823
[_oembed_9f932f0a39cac6b9887ad9b6943a6eef] =>
[_oembed_time_9f932f0a39cac6b9887ad9b6943a6eef] => 1768729823
[_oembed_6f6691ca33c13ec2eebfb4aca826f24c] =>
[_oembed_time_6f6691ca33c13ec2eebfb4aca826f24c] => 1768729823
[_oembed_248e2dd4bc6c3c7b345918f4d3d0d37f] =>
[_oembed_time_248e2dd4bc6c3c7b345918f4d3d0d37f] => 1768729823
[_oembed_d4a97289d4be0499550f406c1cfea34e] =>
[_oembed_time_d4a97289d4be0499550f406c1cfea34e] => 1769349622
[_oembed_598eaa437c4feb5862f241036d170301] =>
[_oembed_time_598eaa437c4feb5862f241036d170301] => 1769349622
[_oembed_5d6aa5aaaa31927f7349ba17c8b3a3c8] =>
[_oembed_time_5d6aa5aaaa31927f7349ba17c8b3a3c8] => 1769349622
[_oembed_9913e2536c2bb1b62082c8bf84693385] =>
[_oembed_time_9913e2536c2bb1b62082c8bf84693385] => 1769349622
[_oembed_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] =>
[_oembed_time_ac38b240b6b50e63b869b827f3c37366] => 1769349622
[_oembed_4f5feea3e0086e7f70fbc9e5989f1626] =>
[_oembed_time_4f5feea3e0086e7f70fbc9e5989f1626] => 1769349622
[_oembed_9b61b03c325ce1529f67ef08b1e4a100] =>
[_oembed_time_9b61b03c325ce1529f67ef08b1e4a100] => 1769948741
[_oembed_5c163f0ca1e3eade288c99d195e318a0] =>
[_oembed_time_5c163f0ca1e3eade288c99d195e318a0] => 1770036565
[_oembed_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] =>
[_oembed_time_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] => 1770036565
[_oembed_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] =>
[_oembed_time_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] => 1770036565
[_oembed_bb9dcb82226562c2cd5658a58d3790c7] =>
[_oembed_time_bb9dcb82226562c2cd5658a58d3790c7] => 1770036566
[_oembed_cb48d689744eedf22830774bae06255c] =>
[_oembed_time_cb48d689744eedf22830774bae06255c] => 1770036566
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770741963
[_oembed_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] =>
[_oembed_time_d1d2c33d10e5eba3e1c5560cc5175607] => 1770741963
[_oembed_da2958789ff4cd80e54379138d819ffb] =>
[_oembed_time_da2958789ff4cd80e54379138d819ffb] => 1774890528
[_oembed_e5633d0fd0515072af237f72ad4c6dbb] =>
[_oembed_time_e5633d0fd0515072af237f72ad4c6dbb] => 1774890528
[_oembed_3f6a5a7c7a3c74a9659df5bfabfe4f18] =>
[_oembed_time_3f6a5a7c7a3c74a9659df5bfabfe4f18] => 1777998541
[_oembed_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] =>
[_oembed_time_4c8b3f72858fea8219e40430d5eb862e] => 1777998542
[_oembed_a371ab6793e52127bead48ccf1bf6d2f] =>
[_oembed_time_a371ab6793e52127bead48ccf1bf6d2f] => 1777998542
[_oembed_60c0c1aff29c4ad7155a57b5eddcf0dd] =>
[_oembed_time_60c0c1aff29c4ad7155a57b5eddcf0dd] => 1777998542
[_oembed_9d91d577f0ba9fc8144d5c92743250d8] =>
[_oembed_time_9d91d577f0ba9fc8144d5c92743250d8] => 1778308212
[_oembed_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] =>
[_oembed_time_d188ba638d0bb9775825e9199590cdf0] => 1778308212
[_oembed_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] =>
[_oembed_time_7ea4559b7c16d60ed51a7bcd1a29ada5] => 1778308213
[_oembed_8dbca00d159ddf280f497b1a4d06defc] =>
[_oembed_time_8dbca00d159ddf280f497b1a4d06defc] => 1778308213
[_oembed_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] =>
[_oembed_time_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] => 1780072643
[_oembed_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] =>
[_oembed_time_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] => 1781626638
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1781626638
[_oembed_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] =>
[_oembed_time_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] => 1781626639
[_oembed_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] =>
[_oembed_time_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] => 1781626639
[_oembed_5c115671ca70c63568555e740ea78936] =>
[_oembed_time_5c115671ca70c63568555e740ea78936] => 1781626639
[_oembed_4ca1ce40152b32536268d660eb3dad2b] =>
[_oembed_time_4ca1ce40152b32536268d660eb3dad2b] => 1781626639
[_oembed_fc164b75b2cf9868db04a4d2f4898a44] =>
[_oembed_time_fc164b75b2cf9868db04a4d2f4898a44] => 1781626639
[_oembed_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] =>
[_oembed_time_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] => 1781935627
[_oembed_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] =>
[_oembed_time_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] => 1781935628
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1781935628
[_oembed_5414048f63d39095222adc6953664250] =>
[_oembed_time_5414048f63d39095222adc6953664250] => 1781935628
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1781935628
[_oembed_25317ec3afeb970cbc54800d141fb960] =>
[_oembed_time_25317ec3afeb970cbc54800d141fb960] => 1783145129
[_oembed_052f5b6989bc3b0cec48cba94fa9d5da] =>
[_oembed_time_052f5b6989bc3b0cec48cba94fa9d5da] => 1783145129
[_oembed_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] =>
[_oembed_time_45c9459fd7ea6014e43eb3afa52c7fd0] => 1783145129
[_oembed_a1af6ea3ae6b30a69f6f98d0afcf0e57] =>
[_oembed_time_a1af6ea3ae6b30a69f6f98d0afcf0e57] => 1783145129
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 981926
[1] => 1030
[2] => 61686
[3] => 981929
[4] => 981931
[5] => 981925
[6] => 61687
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok.
[1] => kárpátalja
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => Mezővári Református Egyházközség
[4] => önkéntes program
[5] => Szeretethíd
[6] => Zán Fábián Sándor
)
)
[7] => Array
(
[id] => 182910
[content] =>
A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti segítségnyújtási programot bonyolított le Kárpátalján. A rászorulóknak összesen több mint hétszázezer forint értékben tartós élelmiszereket és alapvető higiénés termékek tartalmazó egységcsomagokat juttattak el. Ezen kívül 75 egyedül maradt nyugdíjasnak, akiknek szeretteik távolra kerültek otthonuktól mobiltelefont ajándékoztak. A szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója több kisbégányi nyugdíjasnak házhoz vitte el az alapvető élelmiszerekből álló csomagokat, melyek értéke egyenként közel ötezer forint. A 82 éves Martin Katalin nyugdíja ennek alig ötszöröse. Nehéz beosztania annál is inkább, mert több mint 10 éve egyedül él. Sütő Valéria 85 éves. Azt mondja, jól jön a támogatás, amiben az isteni gondviselést tapasztalja meg. Az adományok átvételekor Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese kiemelte: a támogatások mind lelki, mind anyagi szempontból fontosak az idős emberek számára. Mind a három kárpátaljai református egyházmegyében 50 nyugdíjas kapott élelmiszercsomagot, 25-en pedig mobil telefont.
[type] => post
[excerpt] => A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti segítségnyújtási programot bonyolított le Kárpátalján. A rászorulóknak összesen több mint hétszázezer forint értékben tartós élelmiszereket és alapvető higiénés termékek tartalmazó egységcsomagokat jut...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1711902900
[modified] => 1711902925
)
[title] => Húsvéti adományokkal segíti az időseket a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182910&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182910
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 182914
[image] => Array
(
[id] => 182914
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67.jpg
[original_lng] => 191596
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/nevtelen-67.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711892126:14
[_oembed_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] =>
[_oembed_time_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] => 1711891780
[views_count] => 2059
[_thumbnail_id] => 182914
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f293dc2d1f4e7278273801fcf2607008] =>
[_oembed_time_f293dc2d1f4e7278273801fcf2607008] => 1711893926
[_oembed_84076122203ee40338f71b69430fc871] =>
[_oembed_time_84076122203ee40338f71b69430fc871] => 1711893927
[_oembed_d753f8ad130e8b5a740607103d37af67] =>
[_oembed_time_d753f8ad130e8b5a740607103d37af67] => 1711893927
[_oembed_29031b66e90f66dd62879edaae813510] =>
[_oembed_time_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => 1711893927
[_oembed_7300431b35e895ded00b636dced8f690] =>
[_oembed_time_7300431b35e895ded00b636dced8f690] => 1711893927
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1711894792
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1716981371
[_oembed_91115d0f4ea1adb55db0759b212ca07c] =>
[_oembed_time_91115d0f4ea1adb55db0759b212ca07c] => 1717142299
[_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] =>
[_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1717699929
[_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] =>
[_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1718865997
[_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] =>
[_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1719509951
[_oembed_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] =>
[_oembed_time_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] => 1719509951
[_oembed_3835c4a91cb811ed2d987fd0047ab49a] => {{unknown}}
[_oembed_3101a8db436c55d3724cf000e9dbb2be] => {{unknown}}
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1719865414
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1719985307
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1727331997
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1727331997
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1727331997
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1727513668
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1734344455
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735227747
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1735227747
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1735227747
[_oembed_e0aa0a7c3aac4edf801f3af0de0fe5ae] =>
[_oembed_time_e0aa0a7c3aac4edf801f3af0de0fe5ae] => 1735890857
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1737114834
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1737114834
[_oembed_bc326e14c69734adae3f26edf32e1046] =>
[_oembed_time_bc326e14c69734adae3f26edf32e1046] => 1737114834
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1737114834
[_algolia_sync] => 831880395002
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1749825210
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757256683
[_oembed_715d9ab3eab1fe05861ebae04091990a] =>
[_oembed_time_715d9ab3eab1fe05861ebae04091990a] => 1763361498
[_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] =>
[_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1764087977
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766750084
[_oembed_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] =>
[_oembed_time_d575b05c301641930dae6e038ad09a59] => 1766750084
[_oembed_61fb36452f7734542f704fee70d41882] =>
[_oembed_time_61fb36452f7734542f704fee70d41882] => 1769583217
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1769583217
[_oembed_9cf4655ceb0eeac0b057ce62dc2cc0f4] =>
[_oembed_time_9cf4655ceb0eeac0b057ce62dc2cc0f4] => 1769583217
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1769583217
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1769583217
[_oembed_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] =>
[_oembed_time_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] => 1771510733
[_oembed_71c71b155d0a05708cb9653b6a9f8bc2] =>
[_oembed_time_71c71b155d0a05708cb9653b6a9f8bc2] => 1774703596
[_oembed_8f89658af5309dd87f9f7ec65b127a1f] =>
[_oembed_time_8f89658af5309dd87f9f7ec65b127a1f] => 1774703596
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1776960134
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1779214871
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1782133813
[_oembed_8bda42c0df2ed47df668230bfcc85a4a] =>
[_oembed_time_8bda42c0df2ed47df668230bfcc85a4a] => 1782133813
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 203564
[1] => 826025
[2] => 61686
[3] => 154926
)
[tags_name] => Array
(
[0] => egységcsomag
[1] => húsvéti segítségnyújtási program
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => rászorulók
)
)
[8] => Array
(
[id] => 182729
[content] =>
Elindul a Magyar Református Szeretetszolgálat Orvosmissziójának Kárpátaljai Egészségügyi Programja. Ennek részleteiről tartottak beharangozót Beregszászon. A sajtótájékoztatón elhangzott: az egészségügyi program szorosan illeszkedik a szeretetszolgálat eddigi kárpátaljai tevékenységébe. A jelenlévő egészségügyi szakemberek kifejtették: az országban uralkodó nehéz helyzet miatt minden segítség jól jön. A sajtótájékoztatót a Beregszászi Mandulafa Idősek Otthonában tartották.
[type] => post
[excerpt] => Elindul a Magyar Református Szeretetszolgálat Orvosmissziójának Kárpátaljai Egészségügyi Programja. Ennek részleteiről tartottak beharangozót Beregszászon.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1711732200
[modified] => 1711729180
)
[title] => Orvosmissziót indít Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182729&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182729
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 182733
[image] => Array
(
[id] => 182733
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50.jpg
[original_lng] => 107510
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711721980:14
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1711721797
[_thumbnail_id] => 182733
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2499
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1711725007
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1711725007
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1711728054
[_oembed_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] =>
[_oembed_time_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] => 1711728055
[_oembed_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] =>
[_oembed_time_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] => 1711985847
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1712854428
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1712854428
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713160953
[_oembed_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] =>
[_oembed_time_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] => 1713160953
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] =>
[_oembed_time_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => 1713605518
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}}
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1714318122
[_oembed_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] =>
[_oembed_time_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] => 1714318122
[_oembed_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] =>
[_oembed_time_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] => 1715533824
[_oembed_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] =>
[_oembed_time_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] => 1715533824
[_oembed_824ede91e51221df718aa05de08ae009] =>
[_oembed_time_824ede91e51221df718aa05de08ae009] => 1715533824
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1715533824
[_oembed_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] =>
[_oembed_time_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] => 1715533824
[_oembed_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] =>
[_oembed_time_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] => 1715533824
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1716567480
[_oembed_15cf69a97f3b368e18c0d241a22d30ec] =>
[_oembed_time_15cf69a97f3b368e18c0d241a22d30ec] => 1717581344
[_oembed_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] =>
[_oembed_time_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] => 1717677364
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1717677364
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717677365
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1717843873
[_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] =>
[_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1717843873
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] =>
[_oembed_time_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] => 1719757448
[_oembed_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] =>
[_oembed_time_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] => 1719757448
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1720206237
[_oembed_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] =>
[_oembed_time_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] => 1720206237
[_oembed_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] =>
[_oembed_time_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] => 1720345890
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721400537
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721400537
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1721400537
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1721400537
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1722160523
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723053881
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1724171194
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724171194
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724171194
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1724171194
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1724232330
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1726624203
[_oembed_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] =>
[_oembed_time_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] => 1728308256
[_oembed_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] =>
[_oembed_time_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] => 1728308256
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1729188802
[_oembed_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] =>
[_oembed_time_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] => 1729188802
[_oembed_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] =>
[_oembed_time_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] => 1730223690
[_oembed_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] =>
[_oembed_time_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => 1730223690
[_oembed_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] =>
[_oembed_time_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] => 1731942190
[_oembed_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] =>
[_oembed_time_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] => 1731942191
[_oembed_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] =>
[_oembed_time_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] => 1732526678
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1732526678
[_oembed_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] =>
[_oembed_time_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] => 1732526678
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732526678
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735890751
[_oembed_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] =>
[_oembed_time_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] => 1738566628
[_oembed_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] =>
[_oembed_time_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] => 1738566628
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738566628
[_oembed_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] =>
[_oembed_time_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] => 1738566628
[_oembed_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] =>
[_oembed_time_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] => 1740430465
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1740430465
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1740430466
[_algolia_sync] => 831880240002
[_oembed_35346e95998997e75518568b666da2a6] =>
[_oembed_time_35346e95998997e75518568b666da2a6] => 1744353698
[_oembed_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] =>
[_oembed_time_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] => 1744353698
[_oembed_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] =>
[_oembed_time_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] => 1744353699
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1744353699
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1745213773
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1745213774
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1745213774
[_oembed_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] =>
[_oembed_time_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] => 1747938900
[_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
[_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1747938901
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748240039
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1753595951
[_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
[_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1753725036
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1753725036
[_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
[_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756284431
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756284431
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756284431
[_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
[_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756284431
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756284431
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1756284431
[_oembed_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] =>
[_oembed_time_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] => 1757319909
[_oembed_ecd972ce20aae1a431dce6763de08e70] =>
[_oembed_time_ecd972ce20aae1a431dce6763de08e70] => 1757319909
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757319909
[_oembed_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] =>
[_oembed_time_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] => 1757319909
[_oembed_3a2beab21ecc2148f2b97854ccc8be9e] =>
[_oembed_time_3a2beab21ecc2148f2b97854ccc8be9e] => 1757319909
[_oembed_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] =>
[_oembed_time_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] => 1757319909
[_oembed_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] =>
[_oembed_time_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] => 1758044056
[_oembed_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] =>
[_oembed_time_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => 1758044056
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1758044056
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760250366
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760250366
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1760250366
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1760250366
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760250366
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1760250366
[_oembed_f7897585ac340ce4d31ae17b39cec1af] =>
[_oembed_time_f7897585ac340ce4d31ae17b39cec1af] => 1761150133
[_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] =>
[_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1761150133
[_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
[_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761842444
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1761842444
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761842444
[_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
[_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761842444
[_oembed_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] =>
[_oembed_time_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] => 1761842444
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1762328629
[_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
[_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1762328629
[_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
[_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1762536963
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1764332512
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1764332512
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764334702
[_oembed_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] =>
[_oembed_time_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] => 1764334702
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764334702
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764334702
[_oembed_19bb0ccef97620e0973ce04fa0a3fd2d] =>
[_oembed_time_19bb0ccef97620e0973ce04fa0a3fd2d] => 1766215466
[_oembed_75ce2125c1978702983df9c004989fb7] =>
[_oembed_time_75ce2125c1978702983df9c004989fb7] => 1766752009
[_oembed_3120563dcd63a2388a7891253721905f] =>
[_oembed_time_3120563dcd63a2388a7891253721905f] => 1766752009
[_oembed_44d1784abe077cc37deac661c65283fa] =>
[_oembed_time_44d1784abe077cc37deac661c65283fa] => 1766752009
[_oembed_e90dc5f36f265b962cd14833300af6db] =>
[_oembed_time_e90dc5f36f265b962cd14833300af6db] => 1767374089
[_oembed_6504d82055866f92f5ee3f751eb0e29b] =>
[_oembed_time_6504d82055866f92f5ee3f751eb0e29b] => 1767810370
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1767810370
[_oembed_95ed53106582db11671f03786daa40f7] =>
[_oembed_time_95ed53106582db11671f03786daa40f7] => 1767810371
[_oembed_4e2df6783406c6da58f556fe2921f9e0] =>
[_oembed_time_4e2df6783406c6da58f556fe2921f9e0] => 1767810371
[_oembed_d29932d0ba07fddea5070de688e4cf13] =>
[_oembed_time_d29932d0ba07fddea5070de688e4cf13] => 1767810371
[_oembed_fd626f307c21c7cb58af8222bf5a9363] =>
[_oembed_time_fd626f307c21c7cb58af8222bf5a9363] => 1767810371
[_oembed_18c66973841821288197607476a237c2] =>
[_oembed_time_18c66973841821288197607476a237c2] => 1769791125
[_oembed_0ccd47793cf5821a8df4a3679289c891] =>
[_oembed_time_0ccd47793cf5821a8df4a3679289c891] => 1769791125
[_oembed_d4a97289d4be0499550f406c1cfea34e] =>
[_oembed_time_d4a97289d4be0499550f406c1cfea34e] => 1769791125
[_oembed_4f5feea3e0086e7f70fbc9e5989f1626] =>
[_oembed_time_4f5feea3e0086e7f70fbc9e5989f1626] => 1769791125
[_oembed_737317f0fb798c611e091af2c71dd48e] =>
[_oembed_time_737317f0fb798c611e091af2c71dd48e] => 1769791125
[_oembed_7119c26a717810975a2b7c867738e4a1] =>
[_oembed_time_7119c26a717810975a2b7c867738e4a1] => 1770629210
[_oembed_e2e5e216b861a5035b87d5aae85f9943] =>
[_oembed_time_e2e5e216b861a5035b87d5aae85f9943] => 1770629210
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1770629210
[_oembed_9336ce66fd8e0f482769ba7897a3e6d7] =>
[_oembed_time_9336ce66fd8e0f482769ba7897a3e6d7] => 1770629210
[_oembed_2b4fb776fd0c7aee6e8f6c362511c8e9] =>
[_oembed_time_2b4fb776fd0c7aee6e8f6c362511c8e9] => 1770988742
[_oembed_9b61b03c325ce1529f67ef08b1e4a100] =>
[_oembed_time_9b61b03c325ce1529f67ef08b1e4a100] => 1770988742
[_oembed_afc90c6e0b555fd1632d7744034bf157] =>
[_oembed_time_afc90c6e0b555fd1632d7744034bf157] => 1773668813
[_oembed_6200339d641537fa34d4314a8d8aab2f] =>
[_oembed_time_6200339d641537fa34d4314a8d8aab2f] => 1773668814
[_oembed_f59d15b82739cb7aea783d25f5747da8] =>
[_oembed_time_f59d15b82739cb7aea783d25f5747da8] => 1775885466
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775885466
[_oembed_646f4710d5b38f155c782c091a8353e9] =>
[_oembed_time_646f4710d5b38f155c782c091a8353e9] => 1775885466
[_oembed_f7a5b9791dad59f7c07836bdef80d587] =>
[_oembed_time_f7a5b9791dad59f7c07836bdef80d587] => 1777099177
[_oembed_b519fbd76df0e8731ac995c257813875] =>
[_oembed_time_b519fbd76df0e8731ac995c257813875] => 1778506329
[_oembed_83a4b0d072259666fd7db37e3a3bf696] =>
[_oembed_time_83a4b0d072259666fd7db37e3a3bf696] => 1778506330
[_oembed_b81be80e2da688b0a15be6c10e99473e] =>
[_oembed_time_b81be80e2da688b0a15be6c10e99473e] => 1778506330
[_oembed_0389dabee2044aceedd541576d942774] =>
[_oembed_time_0389dabee2044aceedd541576d942774] => 1778506330
[_oembed_08de18c7226a7497dff38afbca5339d4] =>
[_oembed_time_08de18c7226a7497dff38afbca5339d4] => 1779725864
[_oembed_f9aa6c2c010dddb487b2cec05c014dac] =>
[_oembed_time_f9aa6c2c010dddb487b2cec05c014dac] => 1780567241
[_oembed_f2c9314a5907f8fde09f191b3bd8229d] =>
[_oembed_time_f2c9314a5907f8fde09f191b3bd8229d] => 1780567241
[_oembed_065fc1e2ec97a107606ae7536f82ee18] =>
[_oembed_time_065fc1e2ec97a107606ae7536f82ee18] => 1780567242
[_oembed_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] =>
[_oembed_time_5072a9c35eba327c9be128e8f4406a1c] => 1780567242
[_oembed_0b981e0da424e0d21e4af3df79ae3a94] =>
[_oembed_time_0b981e0da424e0d21e4af3df79ae3a94] => 1780575919
[_oembed_dacc234c53f56372b333049e1b5d6668] =>
[_oembed_time_dacc234c53f56372b333049e1b5d6668] => 1781711446
[_oembed_5768915d6c6b995c7523b3210df6a5d4] =>
[_oembed_time_5768915d6c6b995c7523b3210df6a5d4] => 1781711446
[_oembed_4ca1ce40152b32536268d660eb3dad2b] =>
[_oembed_time_4ca1ce40152b32536268d660eb3dad2b] => 1782183060
[_oembed_3a3825722b5b5b28ab5e2c9e40dd7b04] =>
[_oembed_time_3a3825722b5b5b28ab5e2c9e40dd7b04] => 1783172358
[_oembed_4ab7e4274b4c162e6bd16f3a8a0cdda2] =>
[_oembed_time_4ab7e4274b4c162e6bd16f3a8a0cdda2] => 1783172358
[_oembed_de8bf0796ada880d7d4c65bdb18b112d] =>
[_oembed_time_de8bf0796ada880d7d4c65bdb18b112d] => 1783172358
[_oembed_d031161013dde8b28443a0b715e3bb50] =>
[_oembed_time_d031161013dde8b28443a0b715e3bb50] => 1783172358
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1783172359
[_oembed_052f5b6989bc3b0cec48cba94fa9d5da] =>
[_oembed_time_052f5b6989bc3b0cec48cba94fa9d5da] => 1783414061
[_oembed_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] =>
[_oembed_time_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] => 1784623862
[_oembed_c1d7898aa720674b531d14a701f216e1] =>
[_oembed_time_c1d7898aa720674b531d14a701f216e1] => 1784623862
[_oembed_157afb7e7976df8d394635e64a4faa64] =>
[_oembed_time_157afb7e7976df8d394635e64a4faa64] => 1784623862
[_oembed_3ef80ffab962bc70493886a41149874e] =>
[_oembed_time_3ef80ffab962bc70493886a41149874e] => 1784623862
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 594
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Egészség
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 77
[1] => 837242
[2] => 61686
[3] => 656338
[4] => 2112
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => Kárpátaljai Egészségügyi Program
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => orvosmisszió
[4] => sajtótájékoztató
)
)
[9] => Array
(
[id] => 182054
[content] =>
Húsvéthoz közeledve ismét rászorulókat támogatott a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A mostani adományokkal az is cél volt, hogy néhány napig ne az anyagi gondok, hanem a feltámadás ünnepe és öröme töltse meg a rászorulók szívét és életét Kárpát-medence-szerte.

Az MRSZ a kárpátaljai húsvéti adományok előkészítésekor gondot fordított arra, hogy azokat az egyedül maradt időseket is tudja támogatni, akiknek szeretteik az elmúlt két évben távolra kerültek otthonuktól. A három református egyházmegye számára 25-25 darab mobiltelefont adott át a szeretetszolgálat, melyek használata az idősek számára is könnyen elsajátítható, így az eszközöknek köszönhetően könnyebben tudják a kapcsolatot tartani szeretteikkel.

A készülékek mellett tartósélelmiszer-csomagokkal is támogatja az alapítvány a Kárpátalján élő rászoruló családokat. A 150 adománycsomagba többek között száraz tészta, rizs, cukor, olaj, liszt, konzervek és alapvető higiéniai termékek is kerültek, melyek összértéke meghaladja a 700 ezer forintot.

Kárpátalján a húsvéti adomány átadásának egyik helyszíne pénteken délben a Kisbégányi Református Egyházközség volt. Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese fogadta az anyaországi vendégeket és megjegyezte: a szeretetszolgálattól érkezett egy felajánlás, hogy szeretetcsomaggal segítenék a gyülekezet idős tagjait.

– Ez egy nagyon fontos és szimbolikus esemény, hiszen az Úr Jézus Krisztus biztat bennünket arra a mai újszövetségi igeszakaszban, amikor azt mondja, hogy „én őértük odaszentelem magamat”. Ő odaszentelte magát értünk a kereszten, és nekünk azt a megbízatást, azt a küldetést adta, hogy mi is igyekezzünk megtenni egymásért mindent, amit csak lehet. Szeretném, ha a kézzelfogható ajándék mellett eljutna a gyülekezet tagjaihoz a hittel megragadható ajándéka is az Úrnak, és ez már nehezebb feladat sokszor, mert a kézzelfoghatót meg tudjuk venni, át tudjuk adni, de a hittel megragadható az nem a mi kezünkben van, hanem az Úréban. Őt kell, hogy kérjük imádságainkban, böjtünkben, hogy adja a feltámadás és örök élet hitajándékát azoknak is, akikhez eljutnak ezek a kézzelfogható csomagok – jegyezte meg Tóth László és elmondta: a csomagok tartalma az a mindennapi kenyér, amit megtanított Krisztus elkérni, amire szükségünk van a földi létünkhöz, és amit azoknak, akikhez eljuttatják ezeket a csomagokat, már nehéz megszerezni.

– Idős emberek, lehetnek betegek, elgyengültek, olyanok, akiknek ezt nehéz megtenni. Meglankadtak a kezek, előtörtek a betegségek, és szükségessé vált a gondoskodás. Jó azt tudni, hogy vannak ilyen gondoskodó emberek itt, a gyülekezetben is, és most ebben segítséget kap a gyülekezet, hogy még jobban tudjon gondoskodni azokról, akiknek erre szükségük van – hangsúlyozta az esperes, és köszönetet mondott a Magyar Református Szeretetszolgálatnak azért a segítségért, amit ebbe a közel 500 lelkes gyülekezetbe hoztak Kisbégányba. – A további gyümölcsöző együttműködésért imádkozunk, hálát adva azért, amit eddig meg tudtunk valósítani a Beregi Református Egyházmegyében, hiszen támogatást kapnak az itt működő ingyenkonyhák, a félárva gyermekek, a szociálisan hátrányos gyermekek tanszercsomagban részesülnek, illetve a tavalyi táborozás szintén az ő támogatásuk révén valósult meg – fűzte hozzá és áldott ünnepet kívánt.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója kiemelte: mindig nagyon szeret átjönni a kárpátaljai testvérek közé, hogy egy picit közösségben is együtt legyenek, és kifejezetten örömteli, hogy a húsvéti készülődésben is tudnak találkozni.

– Nem jöttünk üres kézzel. Sokszor hetente többször jönnek a kollégáim különböző településekre adományt hozva. Mi a szeretet postásai vagyunk, ha kapunk valamit, nemcsak a Mennyei Atyától, hanem embertársainktól, cégektől, más civil szervezetektől, akkor azt postásként továbbítjuk. Így történik ez most is. Hoztunk 75 mobiltelefont. Elsősorban idősekre gondoltunk, amikor ezekkel a telefonokkal ide készültünk. Ezek a nyomógombos készülékek azoknak az időseknek lesznek hasznosak, akik egyedül maradtak, akiknek a hozzátartozói elmenekültek a háború elől, vagy gazdasági okokból döntöttek úgy, hogy még korábban elhagyják Kárpátalját. Reméljük, hogy ezeknek a telefonoknak köszönhetően kapcsolatba tudnak lépni a távolban lévő hozzátartozókkal, barátokkal. Másodsorban pedig tartósélelmiszer-csomagokat hoztunk 150 család számára. Arról is szeretnék hírt adni, hogy folyamatosan hozzák a munkatársak annak a 20 ingyenkonyhának a tartós élelmiszert, amelyeknek 10 hónapon keresztül biztosítjuk az alapanyagokat a főzéshez. Reménységünk szerint közel 200 ezer adag élelmiszer fog készülni a 10 hónap alatt ebben a 20 konyhában – mondta a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, és arra buzdította a cégeket, gyülekezeteket, intézményeket, kapcsolódjanak be a programba, hogy év végén ne legyen vége, fogadjanak örökbe egy hétre, egy hónapra egy-egy ilyen ingyenkonyhát, melyek Kárpátalja-szerte működnek. Ha valaki úgy dönt, hogy bekapcsolódna, akkor a kommunikacio@jobbadni.hu e-mail-címen tud kapcsolatba lépni a munkatársakkal.
Juhász Márton és munkatársai néhány helyen személyesen adták át ezeket a csomagokat, és elbeszélgettek a rászorulókkal.

A közel 10 éve egyedül élő Martin Katalin 2 650 hrivnya nyugdíjból kénytelen megélni, 82 éves, és a háztájiban már nem bír semmivel foglalkozni, mindent meg kell vennie. Amikor megköszönte, hogy rá gondoltak, elmondta, nagyon jól jött ez a csomag.

Sütő Valéria 86 éves, aktív gyülekezeti tag volt, míg bírt járni, de látogatásunkkor is a Bibliát olvasta. Az unokáit és az egyik fiát már két éve nem látta, Magyarországon laknak, csak telefonon beszélgetnek.
– Nagyon jó, hogy az Isten gondol ránk, megtart bennünket, gondoskodik az élelmünkről, lelki táplálékot és testit is ad. Érzi az ember, hogy törődnek vele. Hálát adunk Istennek ezért a mostani világban, ahogy vagyunk, elszakítva a családtól – jegyezte meg.
(rv/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Húsvéthoz közeledve ismét rászorulókat támogatott a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A mostani adományokkal az is cél volt, hogy néhány napig ne az anyagi gondok, hanem a feltámadás ünnepe és öröme töltse meg a rászorulók szívét és ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1711275000
[modified] => 1711228963
)
[title] => Ismét rászorulókat támogatott a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátalján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182054&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182054
[uk] => 182229
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 182045
[image] => Array
(
[id] => 182045
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-scaled.jpg
[original_lng] => 785934
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/img-8049-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711359518:8
[_thumbnail_id] => 182045
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4130
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_84076122203ee40338f71b69430fc871] =>
[_oembed_time_84076122203ee40338f71b69430fc871] => 1711267806
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1711267806
[_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] =>
[_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1711267806
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1711885811
[_oembed_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] =>
[_oembed_time_94d790eeeab87248e12cd6bc65cd5aee] => 1712599620
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1716286381
[_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] =>
[_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1718203597
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1719491181
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1719491181
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_3101a8db436c55d3724cf000e9dbb2be] => {{unknown}}
[_oembed_7a28f454799a12aca02658dd411a9cc7] => {{unknown}}
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723999760
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723999760
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1725548133
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726070145
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1733492479
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1733847979
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1734947982
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735890358
[_algolia_sync] => 508432942000
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748084239
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1758115736
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766241354
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766568888
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1766930479
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768036270
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775734438
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1779381141
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1781598493
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 84007
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Magyarország segít
)
[tags] => Array
(
[0] => 61686
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 61686
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 61686
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) (3 Oldal)