Az aradi vértanúk napja, október 6. a magyar történelem egyik legmegrendítőbb pillanata. 1849-ben, a szabadságharc leverését követően Ferenc József császár brutális példát statuált, amikor tizenhárom honvédfőtisztet végeztetett ki Aradon és Batthyány Lajos miniszterelnököt Pesten. Ez a nap máig a magyar nemzet gyásznapja, amelyet mély tisztelettel és emlékezéssel méltatnak szerte a világon, köztük a Rákóczi-főiskolán is.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, együttműködve a Fodó Sándor Kulturális Központtal október 7-én emlékezett meg a 175 évvel ezelőtti eseményekről. A rendezvény a Himnusz éneklésével kezdődött, amely a nemzeti összetartozást és a hősök iránti tiszteletet szimbolizálta. Molnár Krisztina, a Fodó Sándor Kulturális Központ vezetője nyitóbeszédében köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dancs György docens idézte fel a szabadságharc utáni tragikus napokat és azok máig élő hatását.
Dancs György elmondta, hogy az aradi vértanúk különösen fontos szereplői a magyar szabadságharc történetének, hiszen személyük és áldozatuk révén olyan példát mutattak, amely generációk számára maradt meghatározó.
Ferenc József célja a kivégzésekkel az volt, hogy elrettentse a magyarokat a további lázadástól, és megtorolja a birodalom elleni felkelést. Az osztrák uralom azonban nem tudta megfékezni a magyar nemzet szabadságvágyát. Dancs György hangsúlyozta, hogy bár a szabadságharc katonailag bukással végződött, annak eszméi a magyar nemzet szívében tovább éltek. A harc ugyan véget ért, de a szabadság és a függetlenség iránti vágy csak erősödött.
A megemlékezés során a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék hallgatói előadást tartottak, amelyben részletesen bemutatták a vértanúk kivégzésének körülményeit és az utókor megítélését. A 13 aradi vértanú neve és élete minden magyar számára jól ismert: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök. Ők lettek a forradalom és szabadságharc leverésének szimbólumai, akiknek áldozata a nemzeti emlékezet részévé vált.
A kiegyezést követően, 1867-től október 6-a hivatalosan is a magyarok gyásznapja lett, amikor tisztelettel emlékeznek meg az aradi vértanúkról. Az I. világháború után az emléknap jelentősége tovább nőtt, és máig meghatározó pillanat a magyar történelemben.
A főiskola rendezvényének végén Orbán Viktória magyar szakos hallgató elszavalta Reményik Sándor A szobor helyén című versét, amely méltó lezárása volt az ünnepi megemlékezésnek. A vers szavai a magyar nemzet fájdalmát és kitartását idézték meg, a hősök emlékezetét pedig ébren tartják a jelenlévők szívében.
Az aradi vértanúk példája arra emlékeztet bennünket, hogy a szabadságért vívott küzdelem nem csupán a múlt része, hanem örök emberi vágy, amely összeköt bennünket nemzetként és emberként is. Az ő emlékük előtt tisztelegve építjük tovább azt a jövőt, amelyet ők is elképzeltek: egy szabad és független nemzetet.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a hagyományokhoz híven Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában emlékezett meg a forradalom és szabadságharc vértanúiról. A résztvevők az ukrán és a magyar himnusz elhangzása után egyperces néma főhajtással emlékeztek az orosz agresszió civil és katonai áldozatairól. Majd Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében kiemelte: október hatodika a magyar történelem szomorú napja, mert miután a világosi fegyverletétellel véget ért a szabadságharc, megkezdődött a kíméletlen megtorlás. Ennek során Aradon kivégeztek tizenhárom magas rangú katonatisztet, Pesten pedig Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Fülöp Andrea, beregszászi konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében köszöntötte a megjelenteket nemzeti gyásznapon. A ma élők a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mennyire törékeny a béke, s hogy a szabadságért folyton meg kell küzdeni- fogalmazott. Hozzátette: Magyarország történelme bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, de ezek leverése után mártírokban is, akiknek az emléke kitörölhetetlen. A rendezvény zárásaként a résztvevők megkoszorúzták Perényi Zsigmond az iskola udvarán található szobrát. Ugocsa egykori főispánja, a szabadságharc vértanúja a főrendi ház alelnökeként aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. Nem kért kegyelmet, ezért 1849 október 24-én Budapesten kivégezték.
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverését egy olyan kegyetlen megtorlás követte, amilyet nemzetünk csak az 1956-os forradalom eltiprása után tapasztalt újra. A Habsburgok könyörtelen bosszút álltak a magyar szabadságharcért, amely majdnem véget vetett magyarországi uralmuknak, és csak a cári Oroszország beavatkozásával sikerült leverniük. Batthyány Lajos volt miniszterelnök és a tizenhárom honvéd főtiszt október 6-i kivégzése ennek a terrorhadjáratnak a szimbólumává vált.
Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskolában emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Az ukrán és a magyar himnusz elhangzása, majd a vértanúk emléke előtti egyperces néma főhajtás után elsőként Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke tartott beszédet, egyaránt szólva a múltról és a jelenről.
– Ezen az őszi vasárnap délutánon történelmünk egy 175 éve történt szomorú, ugyanakkor dicső napjára emlékezünk – fejtette ki. – Szomorú nap, mert miután a világosi fegyverletétellel véget ért a szabadságharc, megkezdődött a kíméletlen megtorlás, melynek végrehajtója Haynau táborszernagy volt, aki 1849. október 6-án Aradon kivégeztetett tizenhárom magas rangú katonai vezetőt, Pesten pedig kivégeztette Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Összesen pedig a forradalom és szabadságharc 123 résztvevőjét végezték ki, köztük október 24-én Pesten Ugocsa vármegye főispánját, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagját, báró Perényi Zsigmondot is, aki egyike volt azoknak, akik aláírásukkal hitelesítették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s a nyilatkozattal való azonosulását, illetve az annak elfogadásában játszott szerepét később bírái előtt is öntudatosan vállalta. Pedig a szabadságharc résztvevőinek többségéhez hasonlóan, ő sem volt forradalmár. „Akarva sohasem ment volna bele a forradalomba, de belesodortatva készebb volt meghalni, mint visszatérni, amikor már csak a haza ügye iránti hűtlenséggel lehetett volna” – olvashatjuk egy száz éve írt életrajzában… De dicső nap is, mert magas rangú, nemes vérű, büszke férfiak a nemzetért, a magyarságért haltak meg. Megtehették volna, hogy elmenekülnek a bosszú elől, de maradtak, és vállalták a mártírhalált. Fejet hajtunk bátorságuk, hősiességük előtt…
A múltra való visszatekintést követően pedig a szónok rátért a jelenünkre.
Az ország, amelyben élünk, már lassan három éve háborúban áll. Minden tekintetben válságos időket élünk. Nehéz időszak áll mögöttünk, és még nehezebb hónapokat jósolnak a felelős szakértők, politikusok – mondotta. – Kárpátalja magyarsága is kiveszi részét a háborúból, hiszen több mint 400 magyar vagy magyar származású hivatásos, önkéntes vagy besorozott katona harcol a frontvonalban, vagy állomásozik annak közelében. Sok nemzettársunk menekült el a háború elől, vagy költözött külföldre egy jobb élet reményében. Így a jelen időszakban nincs szükség vértanúkra, nekünk, kárpátaljai magyaroknak a megmaradásunk a fontos. A túlélés az, amire összpontosítani kell. Mindannyian várjuk a háború végét, a békét. Majd azon kell munkálkodnunk, hogy egy jobb, biztonságosabb, élhetőbb világot teremtsünk, melyben stabil a megélhetés, melyben folyamatosan tudunk fejlődni, melyben gyermekeink, unokáink biztonságban érezhetik magukat. Ebben nagyon sokat segít az anyaország nemzeti kormánya, amit hálásan köszönünk. Mi itt, a szülőföldünkön szeretnénk jól élni egy fejlődő, békés, az Európai Unióhoz tartozó Ukrajnában, szeretnénk teljes jogú polgárokként megélni magyarságunkat, ápolni hagyományainkat, szabadon beszélni anyanyelvünket, és magyarul tanulni tanintézményeinkben. Ezért kell összefognunk, segítenünk egymásnak, és nem konfrontálódni, de minden nehézségek ellenére megmaradni magyarnak. Szerintem ezt várnák el tőlünk az 1848‒1849-es szabadságharc mártírjai, és ha minden sikerül, akkor onnan fentről büszkén tekintenek majd le ránk. Ehhez kívánok mindenkinek kitartást, erőt a feladatok elvégzésére, és ehhez kérjük Isten segítségét – zárta szavait Kudron Zoltán.
Ezt követően Fülöp Andrea beregszászi konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében köszöntötte a megjelenteket nemzeti gyásznapunkon.
– Emlékezni gyűltünk össze ma a nemzet vértanúira, a magyar honvédsereg 12 tábornokára és egy ezredesére, akik Aradon, valamint Batthyány Lajosra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére, aki Pesten vált a Habsburg bosszúhadjárat áldozatává, akiknek az oly hőn áhított szabadság helyett 1849. október 6-án a halál jutott – emlékezett vissza a mártírokra. – Jól tudjuk mindannyian, hogy Magyarország történelme bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, de ezek leverése után mártírokban is, akiknek az emléke kitörölhetetlen. Ma a 175 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, és hajtunk fejet a 13 aradi vértanú emléke előtt, amikor is vérbe fojtották a magyar szabadságküzdelmet, s kivégezték Aradon a hősöket. Mégis, október 6. ne lesújtson, ne megfélemlítsen bennünket, hanem épp ellenkezőleg: bátorítson és ösztönözzön. Mert a szabadságot egykor sem adták, de ma sem adják könnyen Európának ezen a felén. Hiszen napjaink történései is jól igazolják, hogy a szabadság törékeny, mindig befejezetlen – soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte. Legyünk méltóak hőseinkhez! Merítsünk erőt abból, amit a szabadságért harcolók embertársaikért, a kitűzött eszmékért és nem utolsósorban a hazáért áldoztak. És látva az ő áldozatukat, tegyük fel magunkban a kérdést: mit gondolunk, mit gondolhatunk magunkról? Számomra a vértanúk három legfontosabb üzenete a magyar összetartás, a magyar összefogás és az önmagunkba vetett hit. Nem szabad megijednünk a küzdelmektől, hanem határozottan ki kell állnunk jogainkért, értékeinkért, magyarságunkért. Isten minket úgy segéljen! – fejezte be felszólalását…
A szónoklatok elhangzása után a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola diákjai emlékeztek meg egy megható műsor keretében a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Majd a megjelentek a tanintézet parkjában megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond szobrát. A rendezvényt pedig még színvonalasabbá tette a Szatmár Énekegyüttes fellépése.
Idén is csendes koszorúzásokkal emlékezett a kárpátaljai magyarság az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett vértanúkra október 6-án. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete az aradi vértanúk emléknapján báró Perényi Zsigmond egykori szülőházánál, a beregardói Perényi Kultúrkúria udvarán helyezte el az emlékezés koszorúit.
„Olyan emberekre emlékezünk, akik – mint tudjuk – az életüket áldozták azért, hogy a magyarság utánuk is évszázadokig talpon maradjon” – mondta a megemlékezés kezdetén Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyarnyelv- és irodalomtanára, majd a jelenlévők közösen énekelték el a magyarok nemzeti imáját, a Himnuszt.
Nehéz időszak ez az ország és a kárpátaljai magyarság számára is, de annak ellenére, hogy egyes hírek szerint alig maradt magyar a vidéken, a kárpátaljai magyar közösség kitart és őrzi őseinek hagyatékát – fogalmazott beszédében Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, majd felidézte az 1990-es évek elejét, amikor sokan azt hangoztatták, hogy a magyarok elhagyják Kárpátalját, ehelyett ők gimnáziumokat, líceumokat, főiskolát alapítottak, vagy 1944–1945-ben, amikor Európa más részein már a háború lezárását ünnepelték, akkor Kárpátaljáról magyar nemzetiségű férfiak ezreit hurcolták el szovjet munkatáborokba. „Ma azonban azért gyűltünk össze, hogy azokról emlékezzünk meg, akik 175 évvel ezelőtt, 1849-ben bizonyították a haza iránti szeretetüket. Akkor is nehéz időszak volt, […] azonban akkor is voltak olyanok, akik kiálltak elveik mellett, vállalták azt, amiért harcoltak, és vállalták ennek következményeit. Ilyen volt földink is, báró Perényi Zsigmond, akinek a szülőháza mellett állunk most” – jegyezte meg Molnár D. István, kifejezve meggyőződését, mely szerint az ősök cselekedetei meghatározzák a további generációk jellemét, és „mi, kárpátaljai magyarok a szülőföld iránti ragaszkodást, a kitartást és az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalmat örököltük, s mindennek köszönhetően ezt a nehéz időszakot is túléljük”.
A magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át, arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét – emlékeztett a szomorú eseményekre felszólalásában Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. „Nem kétséges, hogy az aradi vértanúk a magyar és az egyetemes történelem kiemelkedő hősei. Megemlékezéskor pedig az a szokás, hogy felidézzük dicső elődeinket, akiknek hősi tetteiből mára is érvényes tanulságokat próbáljunk levonni: nekünk az a dolgunk, hogy nyelvünket, kultúránkat, szokásainkat itt, Kárpátalján fenntartsuk” – emelte ki a diplomata.
Az esemény hangulatát emelte a Beregardói Református Nőszövetség Fring Erzsébet vezette kórusának szolgálata, akik az alkalomhoz illő dalokat énekeltek, valamint Mandzák Rebeka, a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjának szavalata, aki a továbbiakban Huszár Noémivel, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanulójával közösen felidézte a szabadságharc leverését követő eseményeket, elhangzott a tizenhárom aradi vértanú és a szintén október 6-án kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök neve, valamint információk báró Perényi Zsigmondról, akit 1848 májusában a felelős magyar kormány a Felsőház másodelnökévé nevezett ki, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja lett. Perényi Zsigmond báró is aláírta az 1849. április 14-én Debrecenben kihirdetett trónfosztási nyilatkozatot. Hűségesen támogatta a magyar kormányt, követte Debrecenből Szegedre, Aradra. Kossuth Lajos kinevezte őt a Hétszemélyes Tábla elnökévé. A fegyverletétel után letartóztatták. Haditörvényszék elé állították és kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet 1849. október 24-én hajtották végre Aradon. Nagyszőlősön, a Perényi család ugocsai birtokainak székhelyén máig őrzik a báró emlékét, a beregardóiak pedig itt, a szülőházán látható emléktábla előtt emlékeznek évről évre a magyar szabadságharc vértanúira.
„Olyan időket élünk, amikor át kell menteni az értékeinket, az emlékeinket, a magyarságunkat egy nagyon viharos időn. Azért tartom fontosnak, hogy ilyen szűk körben is megemlékeztünk, mert éppen végignéztem az egykori tanítványaimon, s van, ahol négy generáció egy családból itt volt ezen a megemlékezésen – és ez jelent valamint. Akarom hinni, hogy annak is szerepe van ebben, hogy minden év októberében összegyűlik ez a kis közösség itt, a Perényi-táblánál” – fogalmazott tudósítónknak az emlékezés jelentőségét hangsúlyozva Hnatik-Riskó Márta, így folytatva: „Ilyenkor érzi át az ember, hogy mennyire szoros kapcsolatban van a múlt, a jelen és a jövendő. Egy nagyon gazdag és értékes múlt van mögöttünk, valóban olyan alakjaival a történelemnek, akik tudták, hogy az életüket kell adni, de valahol mindegyikükben az aradi vértanúk közül ott volt a gondolat, hogy mennyire kicsi az ő áldozata Krisztuséhoz képest, a magyarság érdekéhez képest. Ezt itt meghallgatják ezek a pici gyerekek és a felnőttek, hazaviszik, és ott lesz valahol. Ez kell ahhoz, hogy a jövőben is legyünk: emlékezzünk a nagyjainkra, cselekedjünk a jelenben valamit az érdekükben, az emlékükre, szorítsuk össze a fogunkat és gondoljuk azt, hogy a mi keresztünk nehéz, de a Krisztusé sokkal nehezebb volt, s akkor lesz jövőnk” – tette hozzá.
A megemlékezést Balázs Antal, a Beregardói Református Egyházközség lelkipásztora Isten igéjével zárta, majd a beregszászi magyar intézmények és szervezetek képviselői elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit a kúria falán található báró Perényi Zsigmond-emléktábla alá.
Október elsején, Ukrajna védelmezőinek napján, a reggeli órákban számos ungvári gyűlt össze a Kálvária temetőben nyugvó katonák sírjánál, az úgynevezett Dicsőség dombon, hogy egyperces néma főhajtással róják le tiszteletüket az ukrán nép hősei előtt. Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke szimbolikusnak nevezte, hogy Ukrajna védelmezőinek napja egybeesik az Istenszülő oltalmának ünnepével. A jelenlévők elhelyezték virágaikat a Dicsőség dombján felállított emlékműhöz. Az ország védelméért életüket áldozó ukrán férfiak és nők előtti tiszteletadás végén a résztvevők elhelyezték virágaikat a hősök sírjain.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház a festőóriás nevéhez méltó színvonalas emlékünnepséggel méltatta szeptember 16-án Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját.
Az emlékünnepség kezdetén elsőként Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója szólt a jelenlévőkhöz. Köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy bár rendkívül nehéz időket élünk, s a kulturális programok megszervezése sem egyszerű, a Latorca-parti város szívében található Magyar Ház azonban ismét megtelt olyan művészetkedvelő érdeklődőkkel, akik ezúttal a XIX. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mesterére, Munkácsy Mihályra emlékeztek. Az igazgató aláhúzta, a kulturális központ büszkén viseli Munkácsy Mihály világhírű magyar festőművész, Munkács város szülöttjének nevét, akinek tiszteletére a felújított épület dísztermét a művész alkotásainak reprodukciói díszítik, a lépcsőház falain felvonultatott fotósorozat pedig életének egy-egy fontos állomását, eseményét mutatja be. Az épület főbejáratánál az ide látogatókat Munkácsy Mihály mellszobra fogadja, mely Kopriva Attila munkácsi képzőművész impozáns alkotása. Kiemelte továbbá, hogy a Magyar Ház meglehetősen jó kapcsolatokat ápol más kulturális intézményekkel, köztük a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeummal és a debreceni Déri Múzeummal. Felszólalásának végén Tarpai József külön köszönetet mondott Pákh Imrének, a Munkácsról származó magyar–amerikai műgyűjtőnek, a legnagyobb Munkácsy-magángyűjtemény tulajdonosának, aki felajánlotta a festőművész legfontosabb alkotásainak másolatait a Munkácsy Mihály Magyar Háznak.
Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul beszédében kifejtette, hogy idén immár második alkalommal emlékeznek közösen Munkácsy Mihályra, aki 180 évvel ezelőtt, 1844. február 20-án Munkácson látta meg a napvilágot Lieb Mihály Leóként, majd később szülővárosa előtt tisztelegve felvette a Munkácsy nevet. „Ez az épület büszkén viseli a Munkácsy Mihály Magyar Ház nevet és méltóképp őrzi a festőóriás emlékét” – szögezte le a diplomata, majd a munkácsi kulturális intézmény munkáját méltatva kiemelte: „Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a kezdetektől azon dolgozik, hogy ez az intézmény a kárpátaljai kulturális és szellemi élet egyik fellegvára legyen, amelynek színes és színvonalas programjaival, kiállításaival, könyvbemutatóival és különböző rendezvényeivel a 2021-es évi megnyitása óta kiválóan eleget is tesz. Ehhez a magunk részéről igyekszünk minden segítséget megadni, és személyes jelenlétünkkel is erősíteni a főkonzulátus és a Magyar Ház közötti szoros együttműködést.”
A köszöntőket követően Diana Havata csellista és Ágnes Bacsinszki fuvolista, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia művészei léptek színpadra, akik Magyar melódiák című virtuóz játékukkal varázsolták el a hallgatóságot.
Ezután a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak a neves magyar festőművész életéről és munkásságáról szóló Hazafelé című emlékműsora debütált. Az előadást Munkácsy Mihály naplótöredékei alapján Mónus Dóra állította össze. A darab szereplői Ferku Szilveszter, Fornosi D. Júlia, Mónus Dóra és Orosz Melinda. A negyvenperces műsor hűen tükrözi a gyermekként megannyi veszteséget elszenvedő és szomorúságot átélt Lieb Mihály Leó életének meghatározó momentumait, az asztalosinasság keserves éveit, majd a rajzolással és a festészettel történő ismerkedés felvillanyozó időszakát, mely után hatalmas bátorságának bizonyítékaként elindult, s hatalmas vásznaival meghódította a világot.
Munkácsy Mihály művészetének legjelentősebb részleteibe adott betekintést előadásában Kopriva Attila művészettörténész, festőművész, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia docense.
Munkácsy művészi tudásán és tehetségén túl az európai és azon belül a magyar társadalom életének falusi és városi közösségeinek kiváló ismerőjeként érzékeny szociográfus is volt egyben, hiszen életképfestészete mind szociológiai, mind pedig eseménytörténeti vonatkozásában pontos jellemzést ad kortársairól. Európai és magyar polgárként vált neves festőművésszé, Krisztus-trilógiája és számos méltán világhírűvé vált képe missziót teljesített, amellyel keresztény magyarként az egész művelt világ előtt megbecsülést szerzett.
Munkácsy Mihály az idealizáló népi zsánertől jutott el a realista életképig, amelyet a düsseldorfi cselekményes zsánerfestészet hagyományaihoz igazodva fejlesztett tovább. A falusi vagy városi szegény embereket bizonyos élethelyzetekben ábrázoló művein egy érzelmes vagy drámai esemény összefüggésében az egyes karakterek és lelkiállapotok erőteljes jellemzésére törekedett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Szorosan kötődött a Gustave Courbet által képviselt realista ábrázoláshoz. A fájdalom megértése és átélése Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb eleme. A romantika egyik forrása a polgári társadalmak születésével együtt kifejlődő nemzeti tudat. Nagy méretű vásznain, hatalmas kompozícióit karakteres embertípusokkal, pazar eszköztárral alkotta meg. Életének legnagyobb részét Párizsban töltötte, ahol feleségével fontos szereplői lettek a francia főváros szellemi és kulturális életének.
Az emlékünnepség a galériában folytatódott, ahol a résztvevők megtekintették a híres Munkácsy-festmények reprodukcióiból álló kiállítást.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház gyűjteménye a közelmúltban a Magyar Éremkibocsátó Intézet és a Magyar Pénzverő Zrt. által Munkácsy Mihály születésének 170. évfordulója alkalmából kibocsátott emlékérmékkel gazdagodott, melyeket a rendezvény keretében tekinthettek meg először a jelenlévők.
A rossz időjárásai viszonyok miatt a győri Zsinagógában tartották idén az ötödik Radnóti Emlékmenet. A zsúfolásig megtelt terembe a Kárpát-Medence minden részéből, így Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők. Radnóti Miklós születésének 110, halálának 75. évfordulója alkalmából Tóth Péter Lóránt versvándor 2019-ben hívta életre a Radnóti Emlékmenetet. A cél az volt, hogy a mártírhalált halt költő-óriás versei minél több emberhez eljussanak. A béke nem egy természetes állapot, óvni, és vigyázni kell rá, hangsúlyozza Pintér Ildikó, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium magyar tanára. Fontos volt egy olyan kezdeményezéshez csatlakozni, ahol a tragikus sorsú Radnóti Miklósra emlékeznek, hangsúlyozta a megemlékezésen Balogh Lívia. A csapi magyarok a győri zsinagógában tartott megemlékezés után megkoszorúzták Radnóti Miklós szobrát Abda határában, ahol agyonlőtték a végsőkig kimerült költő-óriást, 21 társával együtt.
Augusztus 29-én Ungváron a Dicsőség dombján tisztelegtek az Ukrajna függetlenségéért, szuverenitásáért és területi integritásáért folytatott harcban elhunyt katonák emléke előtt. A rendezvény egyperces néma csenddel kezdődött. A régió és a város vezetői, katonák, egyházi személyek, az elesett katonák hozzátartozói és a lakosság virágokat helyezett el az emlékmű lábánál, majd a katonasíroknál is. Mihajlo Kocsis 2014 óta védi az országot. Most eljött, hogy lerója tiszteletét társai előtt. 2019 óta augusztus 29-e az elesett honvédek emléknapja Ukrajnában. Ez a dátum az orosz-ukrán háború egyik legtragikusabb, a teljes körű inváziót megelőző epizódjához, az ukrán katonák 2014-es kitöréséhez kapcsolódik a Donyeck megyében található Ilovajszk melletti katlanból. Ekkor az orosz hadvezetés megszegte a megállapodást: ukrán katonákat lőttek le, miközben oszlopokban vonultak át a kijelölt úgynevezett „zöld folyosón”. Útjuk napraforgóföldeken keresztül vezetett. Ezért a napraforgó lett az augusztus 29-i megemlékezés szimbóluma.
Augusztus 20-án a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ismét csendes koszorúzással emlékezett meg Szent István királyról és a magyar állam megalapításáról Mezőkaszonyban, a 2021-ben felavatott Szent István-mellszobornál. Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica munkatársa kifejtette, hogy a szervezet fontosnak tartja a magyar kultúra ápolását és a nemzeti hagyományok megőrzését, hiszen a történelmi Magyarország Szent István révén került mennyei pártfogásba.
Dr. Trieb Gergely konzul beszédében hangsúlyozta, hogy azok, akik a teremtő gondviselésben hisznek, a nemzeti közösségeket és kultúrát isteni ajándéknak tekintik, amelyért felelősséggel tartozunk. Hozzátette, hogy most van szükség arra, hogy magasba emelkedjünk, és olyan mélységeket találjunk, ahol a nemzet magától értetődő összetartozása felfedezhető.
A háborús helyzet miatt idén is elmaradt a nagyszabású rendezvény, a megemlékezésre összegyűltek Reviczky Gyula Szent István napján című versének meghallgatásával tisztelegtek Szent István emléke előtt. Ezt követően Radvánszky Ferenc református lelkész áldást kért az egybegyűltekre.
A megemlékezés zárásaként a résztvevők koszorúkat helyeztek el Szent István mellszobránál, tisztelegve az államalapító emléke előtt.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csendes koszorúzás keretében emlékezett meg a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájáról a Tiszaújlak határában lévő Turul-emlékműnél július 14-én.
A kárpátaljai magyarság a pandémia kitöréséig minden évben nagyszabású rendezvénnyel méltatta a Rákóczi-szabadságharc 1703. július 14-én lezajlott, első kuruc győzelemmel végződött ütközetét, mely meghatározó szereppel bírt II. Rákóczi Ferenc mozgalmának kiteljesedésében. Bár a koronavírus-járvány azóta elmúlt, egy olyan jelent élünk, amikor ismét a szabadság, az ország egységének és szuverenitásának megőrzése a cél. Az emlékezés a békés időkben is rendkívül fontos, egy háborúban pedig még inkább jelentős.
A megemlékezés a hagyományokhoz hűen a Tiszaújlak központjában álló egykori Sóház épületénél kezdődött, ahol az egybegyűltek megkoszorúzták Esze Tamás kuruc brigadéros emléktábláját. Székely Gusztáv, a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője arról számolt be, hogy a közeljövőben sor kerül a helyi önkormányzat tulajdonában lévő épület felújítására, melynek köszönhetően „méltó körülmények között tudják majd őrizni a történelmi hagyományokat”.
A Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának méltatása ezután a 321 éve zajlott ütközet helyszínén, a Tisza partjánál folytatódott. Az itt található dombtetőn nyúlik a magasba az az obeliszk, melynek tetején áll szárnyait széttárva a szabadságot szimbolizáló turul. Az első turulmadaras emlékoszlopot 1903-ban emelték, azt azonban a szovjet hatóságok 1945-ben lerombolták. A kárpátaljai magyarok 1989-ben visszaállították a Turul-emlékművet és újraavatták a szobrot.
A jelenlévők egyperces néma főhajtással emlékeztek az orosz–ukrán háború áldozataira. Ezután a Benei Klub és Könyvtár Szélrózsa csoportja zenés-verses összeállítást mutatott be: előadásukban a résztvevők részleteket hallhattak Wass Albert Magyar Miatyánk című verséből, felcsendült a Csík Zenekar Hazám, hazám című ismert dala, valamint a Szétszórt gyöngyszemek című dal. A rövid kulturális műsort követően az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit az emlékmű talapzatánál.
A koszorozás után a sajtónak Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének megbízott elnöke nyilatkozott. Röviden felidézte a Rákóczi-szabadságharc helyi vonatkozású történéseit, majd a szabadság jelentőségéről szólt, kiemelve annak szerteágazó mivoltát: „A szabadság nem arról szól, hogy egyszer kivívta magának egy nép, s aztán örökké megmarad. A szabadságra és a függetlenségre nagyon vigyázni kell, az minden népnek a legnagyobb vágya.” Bár megannyi veszély leselkedik egy-egy nép, nemzet szabadságára, minden körülmény között kitartónak, erős hitűnek kell lenni, s reménnyel telt szívvel soha nem szabad hagyni, hogy azt elvegyék. A legnehezebb időben pedig erőt adhat az elődök helytállása, akiknek emlékét őrizve évszázadokkal később is összetartó és hitében erős közösség lehet a kárpátaljai magyarság is. Az emlékezés jelentőségét hangsúlyozva Kudron Zoltán aláhúzta: addig él bármi, amíg vannak, akik emlékeznek rá.
„Most, ilyen helyzetben mindannyian emlékekből táplálkozunk. Ha a tavalyi megemlékezésre gondolok, azonnal Barta József jut eszembe, akinek a hiánya a mai napig számomra is, és úgy gondolom, hogy a kárpátaljai magyarság számára is óriási vákuum. Nagy dolog, hogy ma itt vagyunk, összetartók és erősek vagyunk, habár lehet, hogy létszámunkban fogyatkoztunk, de felvérteztük magunkat erővel” – fogalmazott Petei Judit, a megyei tanács KMKSZ-frakciójának megbízott vezetője, hozzátéve: a tavalyi megemlékezésen abban reménykedtek, hogy idén már béke lesz, erre azonban még várni kell, ugyanakkor „bizakodók vagyunk és mindent megteszünk mi is, a kis kárpátaljai magyarság azért, hogy a békesség, a nyugalom és az egymás iránti tisztelet magasabb fokozatra lépjen” – tette hozzá.
