Array
(
[count_posts] => 9
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2MDQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 42151
[content] =>

A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées – jelentette be Párizs főpolgármestere.
A 250 millió euróból (90 milliárd forintból) megvalósuló beruházásról Anne Hidalgo felidézte, hogy a terveket már tavaly bemutatták a helyi önkormányzatok és üzleti vállalkozások vezetőinek. Az elképzelés szerint a Párizs belvárosát átszelő 1,9 kilométeres sugárútból „különleges kertet” varázsolnak.
A Champs-Élysées bizottság 2018 óta kampányol a sugárút újratervezéséért és megújításáért. Mint rámutattak, a legendás sugárút az elmúlt 30 évben elvesztette csillogását, a párizsiak is elfordultak tőle, ráadásul egymás után sújtották a gazdasági és egészségügyi válságok, sztrájkok – emlékeztetett a The Guardian cikke.
„Gyakran nevezik a világ legszebb sugárútjának, de mi, akik nap mint nap itt dolgozunk, már nem vagyunk olyan biztosak ebben” – mondta tavaly Jean-Noël Reinhardt, a bizottság elnöke. Hozzátette, hogy miközben egyre több látogató halad végig rajta és üzleti vállalkozások harcolnak azért, hogy megvessék rajta a lábukat, a franciák számára megkopottnak tűnik.
A bizottság nyilvános konzultációval mérte fel a változtatással kapcsolatos igényeket. A tervek szerint a járműforgalom helyét felére szorítanák vissza, az út nagy részét átadnák a gyalogos forgalomnak és zöld területeknek, a levegő minőségét javítandó pedig fasorokat ültetnének.
A Champs-Élysées eredetileg mocsaras, konyhakertes terület volt. A nevét a görög mitológia mennyországáról, az elíziumi mezőkről kapta.
André Le Notre, a Napkirály, XIV. Lajos kertésze tervezte meg először a fasorokkal szegélyezett széles sétányt, amely a Grand Cours nevet kapta. 1709-ben keresztelték át Champs-Élysées-re, amikor kibővítették és az évszázad végére népszerű sétaútvonal és piknikhely lett belőle.
Manapság kávézóiról és áruházairól híres, több luxus autómárka bemutatóterme is a sugárúton nyílt meg. Hagyományosan évente ad helyet annak a nagyszabású katonai parádénak is, amelyet a Bastille ostromára emlékezve tartanak.
A koronavírus-járvány előtt Phillippe Chiambaretta sztárépítész, akinek irodája a felújítás tervein dolgozott, elmondta, hogy naponta mintegy százezer gyalogos fordult meg a sugárúton, közülük 72 százalék turista volt, 22 százalékuk pedig ott dolgozott. A nyolcsávos sugárúton óránként háromezer jármű halad át, ami miatt a környék levegője nagyon szennyezett.
Chiambaretta hangsúlyozta, hogy a szennyezett levegőjű, autókkal zsúfolt, nagy idegenforgalmú kereskedelmi központot „környezettudatos, vonzó és befogadó” környékké kell változtatni.
A megújulás a híres Concorde teret, Párizs legnagyobb terét is érinti, amely a sugárút délkeleti végénél helyezkedik el. Átalakítását még a 2024-es olimpia előtt be akarják fejezni. A Champs-Élysées átalakulása 2030-ra fejeződhet be a tervek szerint.
Hidalgo arról is beszélt, hogy Párizs különböző részein ugyancsak előkészületben vannak más felújítási tervek: a város szívében álló az Eiffel-torony környékét is szeretnék egy „különleges parkká” változtatni.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées - jelentette be Párizs főpolgármestere.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1610389800
[modified] => 1610386591
)
[title] => A Champs-Élysées megújítását tervezik a párizsi olimpiát követően
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=42151&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 42151
[uk] => 42402
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 42153
[image] => Array
(
[id] => 42153
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1.jpeg
[original_lng] => 53219
[original_w] => 890
[original_h] => 534
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1-300x180.jpeg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1-768x461.jpeg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1.jpeg
[width] => 890
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1.jpeg
[width] => 890
[height] => 534
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1.jpeg
[width] => 890
[height] => 534
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/paris-champs-elysees-travaux-1.jpeg
[width] => 890
[height] => 534
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1610547188:2
[_thumbnail_id] => 42153
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 8782
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1610379395
[translation_required_done] => 1
[_oembed_01f982060189d7b61d68eccf10b4d73a] =>
[_oembed_time_01f982060189d7b61d68eccf10b4d73a] => 1618925856
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1679907548
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1704301602
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1704301603
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718341836
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719573046
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1719573046
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1719573046
[_oembed_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] =>
[_oembed_time_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] => 1719573046
[_algolia_sync] => 831545207002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 586
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Idegenforgalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 604
[1] => 32759
)
[tags_name] => Array
(
[0] => párizs
[1] => város felújítás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 39016
[content] =>
Elhalasztották határozatlan időre a párizsi Eiffel-torony újranyitását, amely eredetileg a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén feloldásának másnapjától, december 16-tól lett volna ismét látogatható.

A halasztás oka, hogy bár Franciaországban folytatódik a járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, de az eredetileg tervezettnél lassabban, miután a napi esetszám egy hete stagnál. Az általános karantén kedden véget ér, az indok nélküli lakhelyelhagyási tilalmat éjszakai kijárási tilalom váltja fel, de a kormány csütörtöki döntése értelmében a tervezettel ellentétben a kulturális intézmények (színházak, mozik, múzeumok, turistalátványosságok, állatparkok, szórakoztatóközpontok) kedden még nem nyithatnak ki, hanem leghamarabb három hét múlva.
„Azoknak a látogatóinknak, akik már megváltották jegyüket december 16. és január 6. közötti látogatásokra, a belépők árát a jövő hét elején visszatérítjük” – olvasható a világ egyik leglátogatottabb nevezetességének Twitterén.
A 131 éves Eiffel-tornyot naponta átlagosan 25 ezer turista keresi fel. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt a látogatottság az előző évhez képest 80 százalékkal, a forgalom pedig 70 százalékkal esett vissza – jelezte még október végén a látványosságot üzemeltető vállalat, a SETE. A járvány tavaszi hullámakor az Eiffel-torony csaknem három hónapig volt zárva.
Jean-Francois Martins, a SETE vezetője szerint már a lezárás előtt is napi alig 2500 látogatót fogadott a torony. A kötelező távolságtartás miatt a lifteket csak félig lehet megtölteni emberekkel és a karantént megelőző éjszakai kijárási korlátozás miatt a nyitvatartási idő is rövidült. A forgalomcsökkenést azonban elsősorban a külföldi turisták hiánya okozza, miután az Eiffel-torony látogatóinak 80-85 százaléka külföldi.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Elhalasztották határozatlan időre a párizsi Eiffel-torony újranyitását, amely eredetileg a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén feloldásának másnapjától, december 16-tól lett volna ismét látogatható.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1607763287
[modified] => 1607715425
)
[title] => Elhalasztották a párizsi Eiffel-torony megnyitását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=39016&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39016
[uk] => 39099
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 39020
[image] => Array
(
[id] => 39020
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva.jpg
[original_lng] => 396488
[original_w] => 1000
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eifel-zarva.jpg
[width] => 1000
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1607774712:8
[_thumbnail_id] => 39020
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 4911
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1607756107
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1680501712
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1704533817
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1704533817
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718803949
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719650535
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1719650536
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1719650536
[_oembed_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] =>
[_oembed_time_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] => 1719650536
[_algolia_sync] => 831513805002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => párizs
)
)
[2] => Array
(
[id] => 35531
[content] =>
Tiltakoznak Párizs első kerületének lakói, mert a régi kerületi Városháza épületébe költöztette Anne Hidalgo baloldali főpolgármesternő Párizs migránsbefogadó-központját.

A főpolgármesternő szerint, nem jó, hogy eddig nehéz környéken voltak, így integrálódni is nehezebb. Alpolgármestere, a kommunista Ian Brossat szerint gettókban nem lehet beilleszkedni, ezért kell a belvárosba vinni a bevándorlókat. Eddig Párizs külvárosában, a tizennyolcadik kerület szélén volt a befogadóállomás. Most Jacques Hittorff építész eklektikus, 1860-ban felépült híres palotájába mennek.
Az első kerület lakosai meglehetősen dühösen tiltakoznak, vezetőjük, Emmanuel Duprat arról beszélt a Le Figarónak, hogy mindenfajta előítélet nélkül el kell ismerni, mindenhol bőven vannak problémák a migránsokkal, és féltik óvodás, iskolás gyerekeiket. És a befogadóközpontot az első kerület lakói megkérdezése nélkül telepítették a belvárosba. A V4NA nemzetközi hírügynökség úgy tudja, hogy tüntetést is terveztek, de ezt a koronavírus-járvány miatt értelemszerűen nem tehetik meg.
Az első kerületi városháza épülete azért lett üres, mert a négy belső párizsi kerület egy közös városházát kapott.
A néhány hónapja hivatalosan régi első kerületi városházának nevezett épület hivatalosan a Louvre téren van, a hatalmas tér túlsó felén ugyanis a világ talán leghíresebb múzeuma áll: a Louvre.
A baloldali párizsi városvezetés a támadások miatt olykor védekezik. Például azzal, hogy nem kell félni, nem aludhatnak ott a migránsok. (Ebben a kerület lakói természetesen kételkednek.) És hogy átlagban csak 20 bevándorló lesz ott egyszerre, ezt a kommunista alpolgármester mondta – pontosabban azt, hogy most éppen annyian vannak. Ez az elképzelt szám persze egyre nő. A szocialista főpolgármesternő a Le Figarónak 70 bevándorlóról beszélt. A CNews televízió pedig úgy tudja, hogy egyszerre 200 bevándorló lesz ott.
[type] => post
[excerpt] => Tiltakoznak Párizs első kerületének lakói, mert a régi kerületi Városháza épületébe költöztette Anne Hidalgo baloldali főpolgármesternő Párizs migránsbefogadó-központját.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1605012180
[modified] => 1604992706
)
[title] => Párizs külvárosából a belvárosba, a Louvre terén álló palotába költöztették a migránsokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=35531&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35531
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35532
[image] => Array
(
[id] => 35532
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier.jpg
[original_lng] => 203816
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parismairies-horizontal-largeur-ville-quartier.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1604985507:12
[_thumbnail_id] => 35532
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4605
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1604951633
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1679521297
[_oembed_2bca63accb6b18909dbe82298ec3c25b] => Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 8 May 2023.
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/q3q2D3qfib
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/fEVdSbv4Kq
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) May 8, 2023
[_oembed_time_2bca63accb6b18909dbe82298ec3c25b] => 1683970821
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1705219891
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1705219891
[_oembed_0ed5a04c74985e8b476f4bbb0baaaf1c] => Swedish police call for ban on civilians wearing bulletproof vests https://t.co/JetQKaMXZT
— The Guardian (@guardian) March 5, 2024
[_oembed_time_0ed5a04c74985e8b476f4bbb0baaaf1c] => 1711375751
[_oembed_22739fbf18ab1c8cdeb0c180546f1be3] => 90% of shootings in Sweden are carried out by people with foreign backgrounds, report claims https://t.co/XLQ0EuOYD7
— Daily Mail Online (@MailOnline) May 22, 2017
[_oembed_time_22739fbf18ab1c8cdeb0c180546f1be3] => 1711375751
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1711375751
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1711375751
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1717867815
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719901692
[_oembed_05fdc7f9cac4ea236a8ff805df7f74db] => Swedish police call for ban on civilians wearing bulletproof vests https://t.co/JetQKaMXZT
— The Guardian (@guardian) March 5, 2024
[_oembed_time_05fdc7f9cac4ea236a8ff805df7f74db] => 1719901693
[_oembed_a21120a463ebc1142a903e88be69568a] => 90% of shootings in Sweden are carried out by people with foreign backgrounds, report claims https://t.co/XLQ0EuOYD7
— Daily Mail Online (@MailOnline) May 22, 2017
[_oembed_time_a21120a463ebc1142a903e88be69568a] => 1719901693
[_oembed_8a2f53c1dd193fc331a6746f2b32d506] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_8a2f53c1dd193fc331a6746f2b32d506] => 1719901693
[_oembed_0e1fc94d359450c2cf6a60ff693ad803] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_0e1fc94d359450c2cf6a60ff693ad803] => 1719901693
[_oembed_03f83ed98a80b10eb1446bc9a914bd55] => {{unknown}}
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1719901693
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1719901694
[_algolia_sync] => 831504482002
[_oembed_d866f21c5c127469039c9c9f74f949c3] => 🎒 Almost one in three pupils in Glasgow does not speak English as their main language, analysis shows
Take a look at our data-led study below 👇https://t.co/6SWq10xVgh
— The Telegraph (@Telegraph) December 1, 2025
[_oembed_time_d866f21c5c127469039c9c9f74f949c3] => 1766495765
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2323
[1] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bevándorlók
[1] => párizs
)
)
[3] => Array
(
[id] => 33203
[content] =>
Ha minden jól megy, a német Volocopter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállíthatja majd az utasokat. Annak érdekében, hogy addigra üzembiztos legyen a szerkezet, hónapokon belül már repkedni fognak vele a francia főváros fölött.
Hét éve bukkant fel a hírekben a Volocopter repülő taxija, azzal az ígérettel, hogy megreformálja a városi közlekedést. A RobbReport most azt írja, a szerkezet kész a publikus tesztre, és 2021-ben, azaz hónapokon belül indulnak a próbarepülések Párizsban.
Az elektromos Volocopter egy függőlegesen fel- és leszállni képes jármű, ami a rotorjai segítségével emelkedik a magasba.
Florian Reuter, a fejlesztés mögött álló német startup, a Volocopter vezetője úgy látja, a repülő taxi első kereskedelmi útvonalai 2-3 éven belül nyílhatnak meg. A legnagyobb publicitást pedig a 2024-es párizsi olimpia hozhatja a járműnek.
Az emberrel a fedélzetén szállt fel a japánok repülő autója
Addig viszont még sok a tennivaló: a Volocopter egyelőre csak a külvárosra kapott engedélyt a tesztelésre, így az eredményekkel meg kell győznie a hatóságokat, hogy a használata a belvárosban is biztonságos lenne. Emellett még a járművek közlekedéséhez szükséges infrastruktúrát is ki kell építeni.
[type] => post
[excerpt] => A német Volocopter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállíthatja majd az utasokat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1602972300
[modified] => 1602889948
)
[title] => Hónapokon belül felszállhat Párizsban az első repülő taxi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=33203&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 33203
[uk] => 34031
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 33204
[image] => Array
(
[id] => 33204
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi.jpg
[original_lng] => 146796
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/repulo-taxi.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1603450496:3
[_thumbnail_id] => 33204
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1602879148
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5220
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1679233550
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1704554560
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1704554560
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718320226
[_oembed_cf53ac297bf6800add48dcf7dd728bd4] => {{unknown}}
[_oembed_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] =>
[_oembed_time_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] => 1720579320
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1720650790
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1720650790
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1720714045
[_algolia_sync] => 508036295000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 604
[1] => 23418
[2] => 23419
)
[tags_name] => Array
(
[0] => párizs
[1] => repülő taxi
[2] => Volocopter
)
)
[4] => Array
(
[id] => 27775
[content] =>

Fotó: .maszol.ro
Miközben megnyíltak hétfőn Párizsban a koronavírus első ingyenes önkormányzati teszthelyei, az elmúlt napok több mint ötezres napi esetszámai után háromezerre csökkent az elmúlt 24 órában Franciaországban regisztrált új fertőzöttek száma – közölte az egészségügyi minisztérium.
Miután az elmúlt napokban nem csökkent a tömeg a rendelőintézetek előtt, ahol több órás várakozás után mindenki ingyenesen kérhet koronavírus-tesztet, a kormány kezdeményezésére Párizsban a polgármesteri hivatalok előtt hétfőn sátrakat állítottak fel, ahol elsősorban a nyaralásból hazatérő fővárosiakat várják ingyen szűrésre.
Miután már a nyitás előtt kígyózó sorok alakultak ki a sátrak előtt, Emmanuel Grégoire alpolgármester arról biztosított mindenkit, hogy meg fogják azt szervezni, hogy előzetesen be lehessen jelentkezni. Az állami szervek megbízásából magánlaboratóriumok által végzett vizsgálatok eredményeiről emailben, míg pozitív teszt esetén telefonon értesítik az érintetteket, hogy a szükséges intézkedéseket minél előbb el lehessen indítani – jelezte az alpolgármester a Le Parisien című napilapban.
A kormány főleg az idős vagy veszélyeztetett emberekkel kapcsolatban álló párizsiakat buzdítja szűrésre, ahova társadalombiztosítási kártyával nem rendelkezőket is ingyenesen várnak. A fővárosban több mozgó teszthely is működik, és a nagyobb metrómegállókban és vasútállomásokon is vannak ilyenek.
A részletes adatok szerint az elmúlt 24 órában 3082 teszt bizonyult pozitívnak, ami 2231-gyel kevesebb, mint az előző nap. A kijárási korlátozások feloldása óta a legmagasabb napi esetszámot (7379) pénteken regisztrálták. A Covid-19 fertőzés halálos áldozatainak száma hétfőn 29-cel 30 635-re emelkedett.
A kormány tervei szerint ezen a héten egymillióra emelkedik országosan a tesztelések száma, a fővárosi önkormányzat háromszáz munkatársának és önkénteseknek köszönhetően a sátrakban elvégzett szűrések száma Párizsban heti 10 ezer lesz.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Miközben megnyíltak hétfőn Párizsban a koronavírus első ingyenes önkormányzati teszthelyei, az elmúlt napok több mint ötezres napi esetszámai után háromezerre csökkent az elmúlt 24 órában Franciaországban regisztrált új fertőzöttek száma - közölte...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1598979629
[modified] => 1598953792
)
[title] => Koronavírus - Megnyíltak Párizsban az ingyenes teszthelyek
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=27775&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 27775
[uk] => 28243
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 27778
[image] => Array
(
[id] => 27778
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[original_lng] => 25556
[original_w] => 638
[original_h] => 392
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt-300x184.jpg
[width] => 300
[height] => 184
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[width] => 638
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[width] => 638
[height] => 392
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[width] => 638
[height] => 392
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[width] => 638
[height] => 392
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/parizs-teszt.jpg
[width] => 638
[height] => 392
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1599209183:3
[_thumbnail_id] => 27778
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 7783
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c0d397bd311a52a0aca182f075a3c191] =>
[_oembed_time_c0d397bd311a52a0aca182f075a3c191] => 1600678938
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1603805753
[_oembed_bb88739323f4ec020bab15b69d047ba9] =>
[_oembed_time_bb88739323f4ec020bab15b69d047ba9] => 1605632620
[_oembed_7a7293941d4bca44610f1328f0b58fa9] =>
[_oembed_time_7a7293941d4bca44610f1328f0b58fa9] => 1606918244
[_oembed_576fd0235ea2e0551b0e58549acc151b] =>
[_oembed_time_576fd0235ea2e0551b0e58549acc151b] => 1607653857
[_oembed_5142d8ebef349c48b6acdda30050b5c2] =>
[_oembed_time_5142d8ebef349c48b6acdda30050b5c2] => 1611913892
[_oembed_8835b66d5a9b942413d28131e8370b4f] =>
[_oembed_time_8835b66d5a9b942413d28131e8370b4f] => 1612260874
[_oembed_3e4b3a855bb2f727f20207155b5c2e18] =>
[_oembed_time_3e4b3a855bb2f727f20207155b5c2e18] => 1617885692
[_oembed_bbb316109ce14ea9df10417091861938] =>
[_oembed_time_bbb316109ce14ea9df10417091861938] => 1617885692
[_oembed_d91ef553b0342a71088ad9d1e058ca2b] => A win for science: our partners at @Zoetis, a veterinary pharmaceutical company, developed a vaccine for SARS-CoV-2 (the virus that causes COVID-19) that we used to vaccinate great apes at the Zoo. The vaccine was created specifically for animals. @NatGeo https://t.co/ZpM5QVD4pl
— San Diego Zoo Wildlife Alliance (@sandiegozoo) March 5, 2021
[_oembed_time_d91ef553b0342a71088ad9d1e058ca2b] => 1617885692
[_oembed_ff8526b0fa1f1303918a92bcfbbb44ff] =>
[_oembed_time_ff8526b0fa1f1303918a92bcfbbb44ff] => 1621171721
[_oembed_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] =>
[_oembed_time_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] => 1622632064
[_oembed_41010249a1e1e1c5bac765ca17dfe19b] =>
[_oembed_time_41010249a1e1e1c5bac765ca17dfe19b] => 1624984266
[_oembed_8799ce308ecb57ed261e7a16a1bed293] =>
[_oembed_time_8799ce308ecb57ed261e7a16a1bed293] => 1628476735
[_oembed_d0b76788a5acb48422b818da8d84db34] =>
[_oembed_time_d0b76788a5acb48422b818da8d84db34] => 1629362463
[_oembed_71f9cc1ac1787841a4ea8208aca60bc7] =>
[_oembed_time_71f9cc1ac1787841a4ea8208aca60bc7] => 1629871415
[_oembed_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] =>
[_oembed_time_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] => 1629871415
[_oembed_311ab341d2887598c8242fc8b397e69b] =>
[_oembed_time_311ab341d2887598c8242fc8b397e69b] => 1630141634
[_oembed_7b46135fb94aedd2a25caab0032841c4] =>
[_oembed_time_7b46135fb94aedd2a25caab0032841c4] => 1630479888
[_oembed_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] =>
[_oembed_time_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] => 1630479888
[_oembed_5f4388ef64e8225233b4e552043aa0f6] =>
[_oembed_time_5f4388ef64e8225233b4e552043aa0f6] => 1630843238
[_oembed_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] =>
[_oembed_time_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] => 1631593896
[_oembed_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] =>
[_oembed_time_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] => 1631593896
[_oembed_2b55e189ab4ef87704886bbf287fcf16] =>
[_oembed_time_2b55e189ab4ef87704886bbf287fcf16] => 1632761267
[_oembed_ca11e4112f3dec85525fefb2b5590ae1] =>
[_oembed_time_ca11e4112f3dec85525fefb2b5590ae1] => 1633129983
[_oembed_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] =>
[_oembed_time_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] => 1633531473
[_oembed_2b064fa684e1feab5ee6d29b7c421cb4] =>
[_oembed_time_2b064fa684e1feab5ee6d29b7c421cb4] => 1633689433
[_oembed_b045af03af00cf0c8ba683c92385e46b] =>
[_oembed_time_b045af03af00cf0c8ba683c92385e46b] => 1634205651
[_oembed_41f5c9eb78e34038b33c1684ddbbdef9] =>
[_oembed_time_41f5c9eb78e34038b33c1684ddbbdef9] => 1634684642
[_oembed_5223c3bc843741854032e60c0992c2a1] =>
[_oembed_time_5223c3bc843741854032e60c0992c2a1] => 1634880718
[_oembed_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] =>
[_oembed_time_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] => 1634880718
[_oembed_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] =>
[_oembed_time_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] => 1635732195
[_oembed_99f9db3241281a1a59d1fab6fa457b35] =>
[_oembed_time_99f9db3241281a1a59d1fab6fa457b35] => 1635732195
[_oembed_c888d18a530ebcc661fb33daaf0c1f37] =>
[_oembed_time_c888d18a530ebcc661fb33daaf0c1f37] => 1635732195
[_oembed_98ebd5f991d5692782a9c1cb5d3408d7] =>
[_oembed_time_98ebd5f991d5692782a9c1cb5d3408d7] => 1636879477
[_oembed_1a6a5bcc35b44470df5d6a8b009e4b9d] =>
[_oembed_time_1a6a5bcc35b44470df5d6a8b009e4b9d] => 1637368616
[_oembed_16eb6fd94492164057b287aa5c475e77] =>
[_oembed_time_16eb6fd94492164057b287aa5c475e77] => 1637368616
[_oembed_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] =>
[_oembed_time_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] => 1637368616
[_oembed_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] =>
[_oembed_time_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] => 1637485214
[_oembed_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] =>
[_oembed_time_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] => 1637675267
[_oembed_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] =>
[_oembed_time_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] => 1637719232
[_oembed_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] =>
[_oembed_time_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] => 1638258312
[_oembed_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] =>
[_oembed_time_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] => 1639977379
[_oembed_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] =>
[_oembed_time_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] => 1639977379
[_oembed_808f2ca8ee16638d9fc86b75e0b5aade] =>
[_oembed_time_808f2ca8ee16638d9fc86b75e0b5aade] => 1642187506
[_oembed_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] =>
[_oembed_time_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] => 1643035608
[_oembed_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] =>
[_oembed_time_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] => 1643035608
[_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] =>
[_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1643706033
[_oembed_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] =>
[_oembed_time_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] => 1643706034
[_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] =>
[_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1662990182
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1680022472
[_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => #ÚLTIMAHORA ? @ElenaBuylla, directora General del Conacyt, confirma #EnLaMañanera que Patria, la vacuna mexicana contra #COVID19, ya se encuentra terminada: 'se va a generar una soberanía en vacunas y la posibilidad de retorno de valor al pueblo de #México'. pic.twitter.com/hWgQLYyJy0
— El Financiero TV (@ElFinancieroTv) May 3, 2023
[_oembed_time_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => 1685266502
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1705306641
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1705306641
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718264322
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1720075547
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1720335700
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1720335700
[_algolia_sync] => 1202659508001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 594
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 598
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Egészség
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Tudomány
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 14860
[1] => 13181
[2] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ingyenes védőoltás
[1] => koronavírus-vakcina
[2] => párizs
)
)
[5] => Array
(
[id] => 21355
[content] =>

Júliusban nyílik Párizs első vízi mozija, ahol az emberek elektromos csónakokból nézhetik a filmeket. A „Cinéma sur l’Eau” – vagyis Mozi a vízen – elnevezésű program első előadása július 18-án lesz a Szajnán, a közönség a Szabadúszók című francia filmet láthatja.
A program ingyenes, ám mivel a férőhelyek száma korlátozott – 38 darab két illetve hatszemélyes csónak áll rendelkezésre -, a szerencsés nyerteseket sorsolással választják ki. A többieknek sem kell azonban aggódniuk, mert a parton 150 nyugágy várja őket.

Ez az est egyben a folyóparti plázs nyitóeseménye is, 2002 óta ugyanis minden nyáron stranddá alakul a Szajna és a La Villette-csatorna partja, az autentikus hangulatról pálmafák, strandszékek és napernyők gondoskodnak, sőt, még medence is van, ráadásul minden tevékenység ingyenes.
Forrás: .travelo.hu
[type] => post
[excerpt] => Júliusban nyílik Párizs első vízi mozija, ahol az emberek elektromos csónakokból nézhetik a filmeket. A „Cinéma sur l'Eau" - vagyis Mozi a vízen - elnevezésű program első előadása július 18-án lesz a Szajnán, a közönség a Szabadúszók című francia ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1594591200
[modified] => 1594515627
)
[title] => Vízi mozi nyílik Párizsban a Szajnán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=21355&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21355
[uk] => 21481
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 21356
[image] => Array
(
[id] => 21356
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[original_lng] => 149953
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/parizs-szajna.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1594637206:3
[_thumbnail_id] => 21356
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 6014
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1603479000
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1680510463
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1705218896
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1705218896
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718360435
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719599220
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1719599220
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1719599220
[_oembed_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] =>
[_oembed_time_43139fde6867d7f6f684dbcad2aa8694] => 1719599220
[_algolia_sync] => 1202618247001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 596
[1] => 873
[2] => 49
[3] => 271
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Érdekes
[1] => Film
[2] => Hírek
[3] => Kultúra
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 604
[1] => 13111
)
[tags_name] => Array
(
[0] => párizs
[1] => vízi mozi
)
)
[6] => Array
(
[id] => 21153
[content] =>
Az új francia kulturális miniszter, Roselyne Bachelot szerint széles konszenzus alakult ki arról, hogy az eredeti formájában kellene helyreállítani a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát. Az illetékes bizottság csütörtökön tárgyal a kérdésről.

„Úgy tűnik, hogy széles konszenzus alakult ki a közvéleményben és a döntéshozók részéről is – de a végén azt hiszem, a köztársasági elnök hozza meg a döntést – az eredeti formában történő helyreállításról” – mondta a tárcavezető a France Inter közrádióban. „Nehéz azt mondani, hogy teljesen ugyanolyan lesz, de a huszártorony szellemében ugyanolyan” – tette hozzá.
A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtökön ül össze, hogy megvitassa a gótika egyik emblematikus épülete felújításának részleteit, a miniszter szerint elsősorban a tetőszerkezet és a huszártorony újjáépítése lesz napirenden.
A leomlott huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották. Az újjáépítők két táborra szakadtak: az „ortodoxok” azt követelik, hogy a 19. században helyreállított műemlék azonos mása épüljön fel a Viollet-le-Duc által tervezett huszártoronnyal. Ehhez a táborhoz tartozik a székesegyház főépítésze, Philippe Villeneuve is. A „modernisták” – köztük maga Emmanuel Macron köztársasági elnök is – viszont újító kézzel nyúlnának az épülethez, rajta hagyva a XXI. század többé-kevésbé merész lenyomatát.
Jean-Louis Georgelin, a felújításért felelős kormánybiztos múlt héten elmondta: szeptember vége előtt befejeződik a huszártorony körüli állványzatnak a lebontása.
A huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. A deformálódott és a tűzben egymásra olvadt fémhengerekből álló építmény elbontása az előfeltétele annak, hogy a tényleges felújítás megkezdődhessen. Az elbontási munkák június 8-án kezdődtek.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az új francia kulturális miniszter, Roselyne Bachelot szerint széles konszenzus alakult ki arról, hogy az eredeti formájában kellene helyreállítani a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1594310340
[modified] => 1594307082
)
[title] => Franciaország: Konszenzus van a Notre-Dame eredeti helyreállításról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=21153&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21153
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 21156
[image] => Array
(
[id] => 21156
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame.jpg
[original_lng] => 289548
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/notre-dame.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1594296283:12
[_thumbnail_id] => 21156
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4572
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1603474565
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1680989010
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1704697098
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1704697098
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718271797
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719865892
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1721492761
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1721492761
[_algolia_sync] => 1202618185001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 271
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kultúra
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 608
[1] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => helyreállítás
[1] => párizs
)
)
[7] => Array
(
[id] => 12773
[content] =>

Egyre több párizsi szegi meg a kijárási korlátozást – írja a Yahoo News. A koronavírus miatti tilalmakat május 11-én enyhítik a tervek szerint, de sokan nem bírják kivárni a hátralevő két hetet, ők a szép tavaszi időben az utcákra, folyópartokra sereglettek (a parkok továbbra is zárva tartanak).
A közösségi médiában nagy figyelmet kapott egy szombat esti videó is, amelyen a Montmartre egyik terén bulizó kisebb csoport látható. A néhány tucat emberből álló társaság Dalida „Laissez-moi Danser” (hagyj táncolni) című számára táncolt épp (a zenét egy önjelölt DJ szolgáltatta az egyik ház ablakából), míg meg nem jelent a rendőrség. Az AFP szerint ugyanakkor a résztvevők nem kaptak bírságot.
Párizsban március 17-e óta a rendőrség 1,1 millió euró értékben büntetett, összesen 69 ezer csekket osztottak ki a szabályszegőknek, közölte a hatóság szombaton. A kormány attól tart, hogy Edouard Philippe miniszterelnök kedden várható bejelentése után (amelyben a május 11-e utáni szabályokat ismerteti) még jobban felbátorodnak majd az emberek, és tömegesen mennek majd utcára nem feltétlen szükséges esetekben is.
Franciaországban összesen 162 ezren kapták el a koronavírust, és több mint 22 ezren haltak meg a betegségben mostanáig, de az utóbbi időben már lassul a terjedés, ezért tervezgeti a kormány a korlátozások lazítását májusban.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Egyre több párizsi szegi meg a kijárási korlátozást – írja a Yahoo News. A koronavírus miatti tilalmakat május 11-én enyhítik a tervek szerint, de sokan nem bírják kivárni a hátralevő két hetet, ők a szép tavaszi időben az utcákra, folyópartokra s...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1588014000
[modified] => 1588009489
)
[title] => Sokan nem bírják a járványszigort, rendetlenkednek a párizsiak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=12773&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 12773
[uk] => 12880
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 12778
[image] => Array
(
[id] => 12778
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[original_lng] => 50024
[original_w] => 512
[original_h] => 280
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs-300x164.jpg
[width] => 300
[height] => 164
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[width] => 512
[height] => 280
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[width] => 512
[height] => 280
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[width] => 512
[height] => 280
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[width] => 512
[height] => 280
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/parizs.jpg
[width] => 512
[height] => 280
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1588068647:2
[_thumbnail_id] => 12778
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 5390
[translation_required_done] => 1
[_oembed_753b257cf3ea9df6b81024843464a019] =>
[_oembed_time_753b257cf3ea9df6b81024843464a019] => 1592561626
[_oembed_31f20fbf4c87e4c1f47811a7ec133665] =>
[_oembed_time_31f20fbf4c87e4c1f47811a7ec133665] => 1598904011
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1604788623
[_oembed_692addc36b55b5edbb67098d76eb40d6] =>
[_oembed_time_692addc36b55b5edbb67098d76eb40d6] => 1605286817
[_oembed_9365933fe49800fd31dbdf578181542b] =>
[_oembed_time_9365933fe49800fd31dbdf578181542b] => 1618659072
[_oembed_776e5e9f7b69fda5f2d7c87d8c4a22b6] =>
[_oembed_time_776e5e9f7b69fda5f2d7c87d8c4a22b6] => 1631320285
[_oembed_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] =>
[_oembed_time_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] => 1631320285
[_oembed_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] =>
[_oembed_time_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] => 1631320285
[_oembed_63d24b38769b3b446ecac61a63307e85] =>
[_oembed_time_63d24b38769b3b446ecac61a63307e85] => 1631320286
[_oembed_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] =>
[_oembed_time_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] => 1632364367
[_oembed_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] =>
[_oembed_time_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => 1640765892
[_oembed_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] =>
[_oembed_time_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] => 1642633565
[_oembed_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] =>
[_oembed_time_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => 1644497650
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 5, 2022
[_oembed_time_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => 1644497651
[_oembed_3c722eaa8677ab814d8d9206113df0a0] =>
[_oembed_time_3c722eaa8677ab814d8d9206113df0a0] => 1644497651
[_oembed_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] =>
[_oembed_time_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => 1645820448
[_oembed_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] =>
[_oembed_time_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] => 1658321892
[_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] => Back to the Oval.
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJF
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1659965610
[_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] =>
[_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1665474716
[_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] =>
[_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1670050597
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1680359132
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1705298205
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1705298205
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719491814
[_algolia_sync] => 1202612291001
[_oembed_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] =>
[_oembed_time_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] => 1757334700
[_oembed_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] =>
[_oembed_time_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] => 1762338200
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4383
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => COVID-19 HU
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1228
[1] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => koronavírus
[1] => párizs
)
)
[8] => Array
(
[id] => 940
[content] =>
A katedrális plébánosa szerint meglehet, hogy nem sikerül megmenteni az épületet.

Patrick Chauvet plébános szerint a Notre-Dame helyreállítását célzó munkálatok egészen 2021-ig nem fognak megkezdődni. Mint mondta, „fájdalmas” az a tény, hogy a katedrálisban idén nem lehetett éjféli misét tartani.
„Ma azt mondhatjuk, hogy 50 százalék esély van arra, hogy az épület megmenekül. Ugyanakkor 50 százalék az esély arra, hogy az állványzat a boltozatra hull„ – mondta a plébános az AP hírügynökségnek.
A 12. századi katedrális épp felújításon esett át, mikor áprilisban tűz keletkezett a területén. A tetőszerkezet és az ikonikus huszártorony is a lángok martalékává vált.
Chauvet becslése szerint legalább három évre van szükség, mire újra biztonságosan látogatható lesz a katedrális, a teljes újjáépítés azonban még ennél is hosszabb időt fog felölelni
Az instabillá vált szerkezet mellett egy másik ok miatt is veszélyes lenne misét tartani a Notre-Dame-ban: a tűzvészben több száz tonna ólom olvadt meg és került a környezetbe a leégő tetőzetből, ami komoly egészségügyi kockázatot jelent.
888.hu
[type] => post
[excerpt] => Ötven százalék esély van arra, hogy meg lehet menteni a Notre-Dame-ot
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1577386635
[modified] => 1577386714
)
[title] => Ötven százalék az esély arra, hogy meg lehet menteni a Notre-Dame-ot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=940&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 940
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 943
[image] => Array
(
[id] => 943
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[original_lng] => 47717
[original_w] => 480
[original_h] => 320
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[width] => 480
[height] => 320
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[width] => 480
[height] => 320
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[width] => 480
[height] => 320
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[width] => 480
[height] => 320
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/i-2.jpg
[width] => 480
[height] => 320
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1577379514:10
[_edit_last] => 10
[_thumbnail_id] => 943
[views_count] => 3855
[_oembed_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => What a beauty! Here is a closer look at our VoloCity model. Tag someone you know who would fly with the VoloCity! #Volocopter #UrbanAirMobility #AirTaxis #Design pic.twitter.com/IxlKBS5QgY
— Volocopter (@volocopter) October 7, 2020
[_oembed_time_f47be5b656f957c6ae2329d4b390ab7c] => 1603951578
[_oembed_1514e3dd8f2c801d2f8df0a7f34a0ede] =>
[_oembed_time_1514e3dd8f2c801d2f8df0a7f34a0ede] => 1622883582
[_oembed_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] =>
[_oembed_time_ad23293bddc4af28c7f41338faf9321a] => 1679421008
[_oembed_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_0c9b9ef2ed107663a282a28fec37b72c] => 1705019218
[_oembed_e7548047592a4b246090d50e9787a267] =>
[_oembed_time_e7548047592a4b246090d50e9787a267] => 1705019218
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1718273630
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1719844271
[_oembed_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
[_oembed_time_e04106cb7b0e61e2f67b74636af53773] => 1719844272
[_oembed_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] =>
[_oembed_time_905fa9fe62fa17fd1e3526f9bc2caa82] => 1719844272
[_oembed_5d5fc552d6b295b0192fd7e7c3a53e2e] =>
[_oembed_time_5d5fc552d6b295b0192fd7e7c3a53e2e] => 1726464227
[_algolia_sync] => 508002294000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 608
[1] => 606
[2] => 604
)
[tags_name] => Array
(
[0] => helyreállítás
[1] => kereszténység
[2] => párizs
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 604
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 604
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
párizs (3 Oldal)