Az afgán sajtó közlése szerint a radikális iszlamista tálibok helyi tisztségviselői a dél-afganisztáni Hilmend tartományban betiltották a szakállak leborotválását.
Háfiz Rasíd Hilmend, a tálibok tájékoztatási és kulturális igazgatója az Etilaatroz című helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a döntés a vallási szabályokat fenntartó tartományi rendőrségnek a helyi fodrász szalonok tulajdonosaival tartott tanácskozásán született.
A tálib hatóságok a közösségi médiában közzétett hivatalos körüzenetben figyelmeztették a fodrászokat annak következményeire, ha bizonyíthatóan levágták valakinek a szakállát. Ezeket azonban nem hozták nyilvánosságra.
Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
A tálibok augusztus közepén vették át a hatalmat. Azóta felszámolták a koedukált felsőoktatást, a nőknek kötelezővé tették a hidzsáb, azaz a muszlim fejkendő viseletét, s néhány tartományban nem engedik őket dolgozni, leszámítva az egészségügyet és az oktatást. Ezen felül a lányoknak megtiltották, hogy a 6. osztályon túl iskolába járjanak.
Hírügynökségek szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy a tálibok a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, ahogy azt a kilencvenes évek végén tették, vagy enyhítenek a szigoron. A mozgalom vezetőinek nézetei eddigi nyilatkozataik alapján továbbra is a mélyen konzervatív, függetlenül attól, hogy nem idegenkednek a legmodernebb táv- és adatközlési technológiát, például a mobiltelefonok igénybe vételétől.
Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
Taliban banned Shaving or cutting of beard in Helmand province of Afghanistan. In this letter issued by the department of vice and virtue, warns barbers and baths, in case of violation, you will be punished based on Sharia law. pic.twitter.com/edxm8GMI6a
In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
Sayed Zekrulla Hashimi, a tálibok képviselője megerősítette, hogy a nő semmilyen tisztséget nem tölt be Afganisztán új kormányában, mivel a nők feladata a gyermekvállalás és az oktatás, közölte a Tolo News tv-csatorna.
„Nincs szükség nőkre a kabinetben” – mondta Hashimi a tv-csatornának adott interjújában. „Az afgán nők életet adnak Afganisztán népének, tanítják az iszlám etikát. Egy nő nem tudja elvégezni a minisztériumi munkát” – tette hozzá a tálib szóvivő. Megjegyezte, hogy egy nő számára az effajta munka erőfeletti.
„Azt próbálják a nyakába varrni, amit nem tud cipelni” – mondta Hashimi. A tálib szóvivő a nők kormánybeli munkáját a prostitúcióval hozta kapcsolatba. „Az elmúlt 20 évben, bármit mondott is a média, és az Egyesült Államok valamint marionett kormánya, vajon ez nem munkahelyi prostitúció volt?” – jelentette ki Hashimi.
Az elmúlt napokban afgán nők tevékenyen részt vettek a kormány elleni tiltakozásokban, amely nem sorolja tagjai közé a nőket és kisebbségek képviselőit. Augusztusban a tálib fegyveresek megígérték, hogy uralmuk lágyabb lesz, mint a kilencvenes években. Többek között ígéretet tettek, hogy nem vonják meg az afgán nőktől az egyetemi tanulmány és a munka jogát. A tálibok kijelentették, hogy lányok és fiúk, valamint férfiak és nők nem tartózkodhatnak ugyanabban a helyiségben az iskolákban és egyetemeken.
A tálibok a nikáb viselésére kötelezték a magánegyetemeken és főiskolákon tanuló nőket. Ezen kívül a tálibok ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyetemnek külön bejárata legyen a nők számára. Azt is elrendelték, hogy hozzanak intézkedéseket annak biztosítására, hogy mindkét nem diákjai ne érintkezzenek az órák közötti szünetekben és az iskola bejáratainál.
Ahmadullah Vasyk, a tálib kulturális bizottság elnökhelyettese a héten az SBS News hírügynökségnek elmondta, hogy a nőknek, köztük a válogatott sportolóknak sem szabad sportolniuk Afganisztánban.
„Nem hiszem, hogy a nőknek szabad lesz krikettezni, mert a nőknek nem kell kötelezően krikettezniük. A krikett során olyan helyzetbe kerülhetnek, amelyben arcuk és testük nem lesz eltakarva. Az iszlám tiltja, hogy a nők így jelenjenek meg. A média korában pedig fényképek és videók jelennek meg, és az emberek megnézik őket. Az iszlám és az Iszlám Emirátus nem engedélyezi a nőknek, hogy krikettet játsszanak, vagy bármilyen sportot űzzenek, ahol az arcuk és az alakjuk látható” – mondta Vasyk. Egyben megjegyezte, hogy az iszlám megengedi a nőknek, hogy csak szükség esetén mehetnek ki az utcára, a sport pedig nem szükséglet.
[type] => post
[excerpt] => A tálibok, akik 20 év után újra megragadták a hatalmat Afganisztánban, úgy tűnik, meg akarják változtatni a róluk alkotott képet. Amnesztiát hirdettek az előző kormány tisztviselői számára, maradásra szólították fel az országban élő külföldi diplo...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1629480120
[modified] => 1629422877
)
[title] => Hogyan változik meg az afgán nők élete a tálibok hatalomátvétele után?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=68038&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68038
[uk] => 67881
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 67882
[image] => Array
(
[id] => 67882
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39.jpg
[original_lng] => 393520
[original_w] => 810
[original_h] => 542
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39-768x514.jpg
[width] => 768
[height] => 514
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39.jpg
[width] => 810
[height] => 542
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39.jpg
[width] => 810
[height] => 542
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39.jpg
[width] => 810
[height] => 542
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-39.jpg
[width] => 810
[height] => 542
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1629412078:12
[views_count] => 4070
[_thumbnail_id] => 67882
[_edit_last] => 12
[_oembed_9fe2c88cfd749ea16351f0ac0b396ef6] =>