Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyODI4O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 167004
[content] =>
Kikiáltásának 100. évfordulóját ünnepli Törökország vasárnap, az évforduló alkalmából országszerte ünnepségeket tartottak, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig a modern török állam alapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek ankarai mauzóleumában helyezett el koszorút.

Fotó: AFP/ADEM ALTAN
A köztáraságot több mint egy évvel az Oszmán Birodalom összeomlása után, 1923. október 29-én kiáltották ki.
Jóllehet Atatürk még mindig nagy népszerűségnek örvend, egyre többen bírálják személyét, elsősorban a kisebbségekkel kapcsolatos bánásmód miatt, és az iszlamisták is több alkalommal fogalmaztak meg bírálatot személyéről.
Hivatali ideje alatt Atatürk szekuláris irányba mozdította el hazáját, ügyelt az iszlám intézmények és az állam szétválasztására, szavazati jogot adott a nőknek, a muszlim világban elsőként vezetett be világi alkotmányt, jelképes aktusként az arab írást pedig latin betűs ábécé váltotta fel.
Bevezette a családnevek kötelező használatát is, ő maga ekkor vette föl az Atatürk („törökök atyja”) nevet.
Erdogan bírálói ezzel szemben azt vetik a jelenlegi elnök szemére, hogy szakítana Atatürk szekuláris politikájával. Erdogant tartják Atatürk óta a legkarizmatikusabb török vezetőnek, aki többször nyilatkozott pozitívan az Oszmán Birodalomról.
[type] => post
[excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök 3 napos nemzeti gyászt hirdetett Törökországban a Palesztinában elhunyt ezrek – többségükben gyermekek – emlékére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1697727060
[modified] => 1697726215
)
[title] => Törökország 3 napos gyászt hirdetett a Palesztinában elhunyt több ezer áldozat emlékére
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=165772&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165772
[uk] => 165723
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 165724
[image] => Array
(
[id] => 165724
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[original_lng] => 57623
[original_w] => 587
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7442df710b5da8db4920caf3ab459fb9deaec184.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1697715292:5
[_thumbnail_id] => 165724
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6780
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1697716266
[_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] =>
[_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1697716267
[_oembed_7360b1ee295bd877768a213d730f4f5e] => Never again is NOW.
IDF forces discovered a copy of Hitler's infamous book "Mein Kampf"—translated into Arabic—in a child’s bedroom used as a Hamas terrorist base in Gaza.
The book was discovered among the personal belongings of one of the terrorists, featuring annotations and… pic.twitter.com/XMOE3jgKmm
— Israel Defense Forces (@IDF) November 12, 2023
[_oembed_time_7360b1ee295bd877768a213d730f4f5e] => 1700290203
[_oembed_c7bdf73609f36ec82557f498105c04a2] => Never again is NOW.
IDF forces discovered a copy of Hitler's infamous book "Mein Kampf"—translated into Arabic—in a child’s bedroom used as a Hamas terrorist base in Gaza.
The book was discovered among the personal belongings of one of the terrorists, featuring annotations and… pic.twitter.com/XMOE3jgKmm
— Israel Defense Forces (@IDF) November 12, 2023
[_oembed_time_c7bdf73609f36ec82557f498105c04a2] => 1719500948
[_algolia_sync] => 831790824002
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1774425439
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 178263
[1] => 668235
[2] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyásznap
[1] => izraeli–palesztin háború
[2] => Törökország
)
)
[2] => Array
(
[id] => 158372
[content] =>
A korvett egy 2021-ben megkötött szerződés alapján készül el. Az első hadihajó 2022 októberében állt csatasorba.
Isztambul egyik hajógyárában, ukrán megrendelésre, hozzáláttak az újabb Ada osztályú hadihajó építéséhez.

Az együttműködés nem új keletű, hiszen az ukrán haditengerészetnek ez már a második ilyen hajója lesz, a vízkiszorítása több mint 2400 tonna, maximális sebessége 29 csomó, hatótávolsága 3500 mérföld, a legénysége pedig 106 főből áll.
Kijev és Ankara 2021 júliusában, tehát csaknem háromnegyed évvel az orosz–ukrán háború kitörése előtt kötött szerződést két korvett építésére. Az első ilyen hadihajót, a Hetman Ivan Mazepát 2022 októberében bocsátották vízre. A két ország 2021 októberében török drónok Ukrajnába szállításáról is megállapodott.
[type] => post
[excerpt] => A korvett egy 2021-ben megkötött szerződés alapján készül el. Az első hadihajó 2022 októberében állt csatasorba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692529680
[modified] => 1692494969
)
[title] => Törökország újabb hadihajót épít Ukrajnának
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158372&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158372
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158373
[image] => Array
(
[id] => 158373
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d.jpg
[original_lng] => 139040
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ab7488ef774b423f9585465fc7be6a6d.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1692484170:12
[_thumbnail_id] => 158373
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3060
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1692484177
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by 🇫🇷 armed forces, delivered by 🇺🇦 aircraft, unloaded by 🇹🇷 and 🇺🇸 military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => 1720334312
[_algolia_sync] => 831788288002
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1775462636
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Törökország
)
)
[3] => Array
(
[id] => 153801
[content] =>
Az Azovsztal védelmét irányító ukrán parancsnokok mindegyike visszatér Ukrajnába Törökországból, ahol az orosz hadifogságból történt szabadulásuk után tartózkodtak – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij elnök Törökországból a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.


A jelentés szerint Zelenszki hangsúlyozta: „Hazatérünk Törökországból, és hazavisszük hőseinket.” A következő parancsnokok térnek haza: Denisz Prokopenko, hívóneve Redisz, az Azov ezred parancsnoka, Szerhij Volinszkij, hívóneve Volina, a 36. különálló tengerészgyalogos dandár parancsnoka, Szvjatoszlav Palamar, hívóneve Kalina, az Azov ezred helyettes parancsnoka, Oleh Homenko, a Nemzeti Gárda őrnagya, Denisz Sleha, a Nemzeti Gárda ezredese.
Az orosz csapatok a teljes körű invázió első napjaitól kezdték támadni Mariupolt. A várost szó szerint eltüntették a föld színéről a tüzérségi és a légicsapásokkal, végül március 2-án körbezárták. Az ukrán védők azonban a bekerítés után is tovább védték Mariupolt.
Abban az időben Mariupolt az Azov ezred katonái, valamint tengerészgyalogosok, határőrök, rendőrök és más egységek harcosai védték. Az oroszok fokozatosan szűkítették a gyűrűt, és már április közepén az ukrán egységek az Azovstal üzemnél voltak. Az ukrán védők a nagy kohászati üzemet erőddé változtatták. Az Azovstalnál a harcok több mint egy hónapig tartottak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Azovsztal védelmét irányító ukrán parancsnokok mindegyike visszatér Ukrajnába Törökországból, ahol az orosz hadifogságból történt szabadulásuk után tartózkodtak – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688843100
[modified] => 1688839907
)
[title] => Hazatér Törökországból Ukrajnába az Azovsztal védelmének minden parancsnoka – Zelenszkij
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=153801&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153801
[uk] => 153830
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153803
[image] => Array
(
[id] => 153803
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955.png
[original_lng] => 1347451
[original_w] => 1280
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955-1024x682.png
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/image-955.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1688877010:3
[_thumbnail_id] => 153803
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4933
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3e7a688d8ebfa7a97fb4f41c12462421] => Throughout all of this time, we have not stopped working for a single day to bring everyone home from Russian captivity.
And today, we have an important result: 75 more of our people have returned to Ukraine. The Armed Forces, National Guard, border guards, and four civilians.… pic.twitter.com/FrsHfb2fpM
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 31, 2024
[_oembed_time_3e7a688d8ebfa7a97fb4f41c12462421] => 1717926956
[_oembed_cdec9cdc6166ae9707a628a0008b2fcc] => 75 Ukrainian POWs have been returned today. Welcome back! pic.twitter.com/uoMYpnqGdB
— (((Tendar))) (@Tendar) May 31, 2024
[_oembed_time_cdec9cdc6166ae9707a628a0008b2fcc] => 1717926956
[_oembed_fa1650879512d34fe0af253abe5abd6f] => Throughout all of this time, we have not stopped working for a single day to bring everyone home from Russian captivity.
And today, we have an important result: 75 more of our people have returned to Ukraine. The Armed Forces, National Guard, border guards, and four civilians.… pic.twitter.com/FrsHfb2fpM
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 31, 2024
[_oembed_time_fa1650879512d34fe0af253abe5abd6f] => 1719757206
[_oembed_69f4637a9915ebd15f10fb189594a569] => 75 Ukrainian POWs have been returned today. Welcome back! pic.twitter.com/uoMYpnqGdB
— (((Tendar))) (@Tendar) May 31, 2024
[_oembed_time_69f4637a9915ebd15f10fb189594a569] => 1719757206
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1724949345
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1724949345
[_algolia_sync] => 1202927012001
[_oembed_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
[_oembed_time_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => 1754325726
[_oembed_ca90c460636791bd6c2a415e4cb9e9bb] => Volodymyr Mykolaienko, Kherson’s mayor from 2014 to 2020, was released from Russian captivity in the latest prisoner exchange.
He spent more than three years imprisoned by Russia.
🧵 1/2 pic.twitter.com/1gq72TydoT
— UNITED24 Media (@United24media) August 24, 2025
[_oembed_time_ca90c460636791bd6c2a415e4cb9e9bb] => 1756969326
[_oembed_9a3b392ec05403d22bb090ad5055d98b] => Серед тих, кого повернули сьогодні — колишній мер Херсона Володимир Миколаєнко, який понад три роки перебував у полоні.
У 2022 році він був у списках на повернення, проте Володимир добровільно відмовився від обміну на користь важкохворого полоненого, з яким він перебував в одній… pic.twitter.com/mPoTEXwN44
— Andriy Yermak (@AndriyYermak) August 24, 2025
[_oembed_time_9a3b392ec05403d22bb090ad5055d98b] => 1756969326
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1775408218
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 592
[5] => 33
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 3399
[1] => 4336
[2] => 2828
[3] => 254122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fogolycsere
[1] => hazatérés
[2] => Törökország
[3] => ukrán hadifoglyok
)
)
[4] => Array
(
[id] => 147090
[content] =>
Azbeszt, szilícium-dioxid, higany és ólom is szerepel a februári hatalmas földrengések utáni törmelékek között. De ezek mellett még több ezer méreganyag került a levegőbe és a talajba, amelyek további egészségügyi kockázatokat jelentenek a földrengések túlélői számára Törökországban.
A Reuters környezet-egészségügyi szakemberekkel és szakértőkkel beszélt, akik szerint a lerombolt épületekből felszabaduló hatalmas porfelhők megmérgezik a folyókat és a növényeket, nagyon károsak a tüdőre, emberi szervekre; évekig súlyos egészségügyi problémákkal kell számolni az országban.

A földrengések után maradt törmelék puszta mennyisége még más nagy katasztrófákhoz képest is óriási. Az ENSZ becslése szerint a katasztrófa legalább tízszer annyi törmeléket „termelt”, mint a legutóbbi, 1999-es nagy törökországi földmozgások.
Számos szemtanú beszámolója és televíziós felvétel szerint az emberek sok helyen siettek eltakarítani a romhegyeket, és válogatás nélkül kidobták az épületek tartalmát. A probléma ezzel az, hogy a veszélyes anyagok egy épület számos részén jelen lehetnek, a festéktől a csövekig.
Egyes szakértők szerint a mérgező szennyeződés „másodlagos katasztrófája” még a rengéseknél is súlyosabb lehet.
„Optimista becsléssel azt mondanám, hogy hárommillió ember lesz beteg” – mondta Mehmet Şeyhmus Ensari építőmérnök, a törökországi azbesztmentesítési szakértő.
A hulladék ártalmatlanítása az országban szabályozatlan, és emiatt helyiek a hatékonyabb védelemért demonstráltak. Áprilisban orvosokból, környezetvédelmi mérnökökből és ügyvédekből álló csoport pert indított, hogy állítsák le a hulladéklerakást az otthonok, kórházak, imahelyek, olajfaligetek és part menti vizes élőhelyek közelében. Állításuk szerint ugyanis az elmúlt időszakban legalább 15 helyen 85 ezer mérgező anyagot tartalmazó építési törmeléket helyeztek el.

Különösen gyerekeknek okozhat egészségügyi problémát
Az egészségügyi problémák még évtizedekig fognak jelentkezni – mondták a szakértők. Sokkal több embernek – különösen a gyerekeknek – lesz rákos megbetegedése, vesebetegsége és idegrendszeri problémája.
„Megszaporodnak a légzőszervi megbetegedések, a szembetegségek, az asztmás rohamok, az allergiás reakciók és a tüdőbetegségek” – mondta Ali Kanatli, a Török Orvosok Szövetsége küldöttségének vezetője a földrengés sújtotta területeken. „Ezekkel a problémákkal a következő években is szembe kell néznünk” – tette hozzá.
A földrengés után
A szokásos bontások során a veszélyes anyagokat eltávolítják az épületekből, mielőtt lebontanák őket. Azonban ebben az esetben a földrengések ezt lehetetlenné tették.
Sok városban a mentőcsapatokat a földrengés utáni hetekben teherautók és kotrógépek ezrei váltották fel. Az AFAD katasztrófavédelmi ügynökség szerint több mint 13 ezer járművet vetettek be az érintett területeken.

A rengések olyan pusztítást hagytak maguk után, amely a kormány szerint több mint 103 milliárd dollárba, Törökország 2021-es GDP-jének egynyolcadába kerülhet. A földrengések tizenegy tartomány több városában pusztítottak, lakóházak, kórházak, mecsetek és műemlékek semmisültek meg.
Az érintett régiókban több mint 300 000 épület dőlt össze vagy le kellett bontani, annyira megrongálódott – derül ki Murat Kurum környezetvédelmi, urbanizációs és éghajlatváltozási miniszter márciusi nyilatkozatából.
Szakértők szerint a műanyag, azbeszt, nehézfémek és más szennyező anyagok örökre a táplálékláncban maradnak, a mérgező szennyeződés „másodlagos katasztrófája” még a rengéseknél is súlyosabb lehet.
Az ENSZ fejlesztési programja szerint a pusztításból származó törmelék mennyisége meghaladja a százmillió köbmétert, ami körülbelül tízszerese a 2010-ben Haitit ért nagy földrengés után maradt törmelék mennyiségének.
[type] => post
[excerpt] => Azbeszt, szilícium-dioxid, higany és ólom is szerepel a februári hatalmas földrengések utáni törmelékek között. De ezek mellett még több ezer méreganyag került a levegőbe és a talajba, amelyek további egészségügyi kockázatokat jelentenek a földren...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1683887640
[modified] => 1683862124
)
[title] => Súlyos problémát okozhatnak Törökországban a törmelékből származó mérgező anyagok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147090&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147090
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147093
[image] => Array
(
[id] => 147093
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1.jpg
[original_lng] => 770863
[original_w] => 2560
[original_h] => 1705
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-1536x1023.jpg
[width] => 1536
[height] => 1023
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1-2048x1364.jpg
[width] => 2048
[height] => 1364
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/k-epa20230218128-scaled-1.jpg
[width] => 2560
[height] => 1705
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1683851327:12
[_thumbnail_id] => 147093
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3289
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving:
◾critical trauma kits
◾medical supplies
◾medicines
to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
— WHO/Europe (@WHO_Europe) February 11, 2023
[_oembed_time_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => 1683876848
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1683876849
[_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] =>
[_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697726693
[_oembed_aedcc9993fe178dd875e99d1413e60e3] => {{unknown}}
[_oembed_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by 🇫🇷 armed forces, delivered by 🇺🇦 aircraft, unloaded by 🇹🇷 and 🇺🇸 military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => 1719730800
[_oembed_a2165f582a06d96e54a26b9acf231932] =>
[_oembed_time_a2165f582a06d96e54a26b9acf231932] => 1724519207
[_algolia_sync] => 508336855000
[_oembed_d970f163164963e7c88263068d298e86] => Momentos en el que la tierra tembló en #Esmeraldas pic.twitter.com/F0jPU2Bofv
— Ecuador Comunicación 🛜 Siempre Más Noticias (@ecuadorprensaec) April 26, 2025
[_oembed_time_d970f163164963e7c88263068d298e86] => 1747095346
[_oembed_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] =>
[_oembed_time_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] => 1754619065
[_oembed_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] =>
[_oembed_time_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] => 1755287373
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1776062663
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 799
[1] => 575665
[2] => 575664
[3] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => mérgező gázok
[2] => törmelék
[3] => Törökország
)
)
[5] => Array
(
[id] => 139077
[content] =>
Az ukrán An-124-es repülőgép 101 tonna humanitárius segélyt szállított a török légibázisra a földrengés áldozatainak szükségleteire.

A hírt Dmtiro Kuleba külügyminiszter közölte a Twitteren.
„Ezen a héten egy ukrán An-124-es repülőgép 101 tonna humanitárius segélyt szállított az Incirlik légitámaszpontra, hogy segítse a földrengések által érintett családokat” – írta.
Kuleba hozzátette, hogy a segélynyújtást a francia fegyveres erők koordinálják, ukrán repülőgépek szállítják, a kirakodást pedig a török és az amerikai hadsereg végzi.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán An-124-es repülőgép 101 tonna humanitárius segélyt szállított a török légibázisra a földrengés áldozatainak szükségleteire.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1678116780
[modified] => 1678106860
)
[title] => 101 tonna humanitárius segélyt juttatott el a törökországi áldozatoknak egy ukrán repülőgép
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=139077&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139077
[uk] => 138751
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 138752
[image] => Array
(
[id] => 138752
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[original_lng] => 41013
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6401d14c07208.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678099661:5
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1678099625
[_thumbnail_id] => 138752
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3980
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] =>
[_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1678109588
[_oembed_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] =>
[_oembed_time_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => 1678109588
[_oembed_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] =>
[_oembed_time_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => 1678535310
[_oembed_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] =>
[_oembed_time_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => 1678652777
[_oembed_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] =>
[_oembed_time_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => 1678652777
[_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1679994925
[_oembed_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] =>
[_oembed_time_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] => 1680461408
[_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] =>
[_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1680461409
[_oembed_909bbd962a1618ab71558450a5536150] =>
[_oembed_time_909bbd962a1618ab71558450a5536150] => 1680461409
[_oembed_76068af70f4b20da4195c27212745107] => Keep Ukraine in your hearts and thoughts.
Don’t support appeasers who would leave them behind.
— Stephen King (@StephenKing) April 7, 2023
[_oembed_time_76068af70f4b20da4195c27212745107] => 1681108768
[_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] =>
[_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1682680523
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1682691569
[_oembed_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] =>
[_oembed_time_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] => 1682691569
[_oembed_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] =>
[_oembed_time_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => 1683885772
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684647301
[_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] =>
[_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1684737990
[_oembed_98af5bc355dfafb45fd2a4deacb3359d] =>
[_oembed_time_98af5bc355dfafb45fd2a4deacb3359d] => 1684853454
[_oembed_88e2477390acefacebf260bb0b83a6e5] => Exclusive footage from temporarily occupied left bank of the Dnipro. ?? doesn’t evacuate residents from flooded areas or allow ?? to do so. But technology comes to rescue. Our Vampire drone, which previously destroyed the occupiers, now delivers humanitarian aid.@United24media pic.twitter.com/oY0qS7WA8z
— Mykhailo Fedorov (@FedorovMykhailo) June 14, 2023
[_oembed_time_88e2477390acefacebf260bb0b83a6e5] => 1687448433
[_oembed_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] =>
[_oembed_time_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] => 1687779755
[_oembed_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] =>
[_oembed_time_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] => 1687779755
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691430248
[_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] =>
[_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1692339856
[_oembed_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] =>
[_oembed_time_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] => 1692339857
[_oembed_207dbe32ee618de358c49f595ed656ce] =>
[_oembed_time_207dbe32ee618de358c49f595ed656ce] => 1692339857
[_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] =>
[_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1692550419
[_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] =>
[_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1695539147
[_oembed_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] =>
[_oembed_time_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] => 1703467293
[_oembed_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] =>
[_oembed_time_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => 1705735352
[_oembed_e94b0b7e0d8bf1f856394626eda2cd7f] =>
[_oembed_time_e94b0b7e0d8bf1f856394626eda2cd7f] => 1708074765
[_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] =>
[_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1711176608
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1711176608
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1711176608
[_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}}
[_oembed_589e3e38b62f8c2f0df5530f7d74fba6] =>
[_oembed_time_589e3e38b62f8c2f0df5530f7d74fba6] => 1717572281
[_oembed_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by 🇫🇷 armed forces, delivered by 🇺🇦 aircraft, unloaded by 🇹🇷 and 🇺🇸 military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => 1719515538
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727708093
[_algolia_sync] => 1202873422001
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1745753835
[_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] =>
[_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1745753835
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749229451
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1749229451
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755085629
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1755085629
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761311344
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761311344
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761311345
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1761311345
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763281833
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763281833
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763281833
[_oembed_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] =>
[_oembed_time_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] => 1765366324
[_oembed_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] =>
[_oembed_time_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] => 1766647433
[_oembed_2fd76521e859f1c91216aca3327659c9] =>
[_oembed_time_2fd76521e859f1c91216aca3327659c9] => 1767365086
[_oembed_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] =>
[_oembed_time_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] => 1767365086
[_oembed_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] =>
[_oembed_time_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] => 1767783257
[_oembed_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] =>
[_oembed_time_ce3ddb776a19e4fdbf5beaa93dfe0009] => 1776684807
[_oembed_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] =>
[_oembed_time_ec0e26c9b019f390bbd56d0027f7f99b] => 1781860444
[_oembed_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] =>
[_oembed_time_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] => 1784011968
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3812
[1] => 4795
[2] => 2828
[3] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dmitro Kuleba
[1] => humanitárius segély
[2] => Törökország
[3] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 136734
[content] =>
Öt ukrán állampolgár lehet a romok alatt Törökországban. Egy ukrán nő kórházba került, az információk szerint nincs életveszélyben.
A hírt Oleh Nyikolenko, a Külügyminisztérium képviselője közölte.

„Információink vannak arról, hogy 5 ukrán valószínűleg a romok alatt lehet. A Külügyminisztérium és a nagykövetség aktívan együttműködik a török hatóságokkal a megmentésük érdekében. 1 állampolgár került kórházba. Nincs életveszélyben. A diplomaták összesen már 103 ukrán állampolgárt kerestek meg. 22 állampolgárral nem tudják felvenni a kapcsolatot. Dolgozunk a tartózkodási helyük megállapításán, a rokonokkal való kapcsolattartáson” – közölték.
[type] => post
[excerpt] => Öt ukrán állampolgár lehet a romok alatt Törökországban. Egy ukrán nő kórházba került, az információk szerint nincs életveszélyben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676125560
[modified] => 1676118559
)
[title] => Öt ukrán lehet a romok alatt Törökországban – Külügyminisztérium
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136734&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136734
[uk] => 136581
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136582
[image] => Array
(
[id] => 136582
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[original_lng] => 163494
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1675852132-235.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676111361:12
[_thumbnail_id] => 136582
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3453
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5383fe931d603ceb301949878d4a7461] =>
[_oembed_time_5383fe931d603ceb301949878d4a7461] => 1676111360
[_oembed_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving:
◾critical trauma kits
◾medical supplies
◾medicines
to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
— WHO/Europe (@WHO_Europe) February 11, 2023
[_oembed_time_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => 1676405528
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1678295742
[_oembed_0665814b54f4da6a325ff6c8d2d6f9d0] =>
[_oembed_time_0665814b54f4da6a325ff6c8d2d6f9d0] => 1685091832
[_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] =>
[_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1698402081
[_algolia_sync] => 831711804002
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1745683206
[_oembed_d970f163164963e7c88263068d298e86] => Momentos en el que la tierra tembló en #Esmeraldas pic.twitter.com/F0jPU2Bofv
— Ecuador Comunicación 🛜 Siempre Más Noticias (@ecuadorprensaec) April 26, 2025
[_oembed_time_d970f163164963e7c88263068d298e86] => 1746728434
[_oembed_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] =>
[_oembed_time_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] => 1754212407
[_oembed_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] =>
[_oembed_time_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] => 1755313304
[_oembed_96df90aae2e238e42e51bafb8f0b037d] =>
[_oembed_time_96df90aae2e238e42e51bafb8f0b037d] => 1767782833
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1774880865
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 17
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Sürgős
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 799
[1] => 2828
[2] => 51952
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => Törökország
[2] => ukrán állampolgárok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 136615
[content] =>
Február 9-én éjjel a Törökországba érkezett ukrán mentőalakulatok sátorvárost állítottak fel Antalyában – számolt be Facebook-bejegyzésében Ukrajna Állami Sürgősségi Szolgálata.
My Website
A koordinációs parancsnoksággal tartott eligazítást követően meghatározták a vészhelyzeti mentési műveletek területét – tették hozzá a bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => Február 9-én éjjel a Törökországba érkezett ukrán mentőalakulatok sátorvárost állítottak fel Antalyában – számolt be Facebook-bejegyzésében Ukrajna Állami Sürgősségi Szolgálata.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676025300
[modified] => 1675989919
)
[title] => Sátorvárost állítottak fel Törökországban az ukrán mentőalakulatok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136615&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136615
[uk] => 136622
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136616
[image] => Array
(
[id] => 136616
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[original_lng] => 35795
[original_w] => 600
[original_h] => 338
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/sator.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676025413:2
[_thumbnail_id] => 136616
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4039
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving:
◾critical trauma kits
◾medical supplies
◾medicines
to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
— WHO/Europe (@WHO_Europe) February 11, 2023
[_oembed_time_fe4b0c74c0726213dc4e14c5217e067a] => 1676444887
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1679473677
[_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] =>
[_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697973208
[_oembed_aedcc9993fe178dd875e99d1413e60e3] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831711668002
[_oembed_d970f163164963e7c88263068d298e86] => Momentos en el que la tierra tembló en #Esmeraldas pic.twitter.com/F0jPU2Bofv
— Ecuador Comunicación 🛜 Siempre Más Noticias (@ecuadorprensaec) April 26, 2025
[_oembed_time_d970f163164963e7c88263068d298e86] => 1746573631
[_oembed_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] =>
[_oembed_time_03b88a51689efa2dc389312b69b5eeb3] => 1754634483
[_oembed_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] =>
[_oembed_time_e6bd68d414b5dc22bc40a5502f18b1e1] => 1755516785
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1775495522
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 799
[1] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => Törökország
)
)
[8] => Array
(
[id] => 134595
[content] =>
Nem mindennapi külsejű felhő felbukkansáról adott hírt a BBC. Az északnyugat-törökországi Bursa feletti különös égi jelenségről videó is készült, a felvételen mintha egy földön kívüli szerkezet lenne – számolt be a 24.hu.
A furcsa forma hátterében valójában egy lentikuláris vagy lencsés párnafelhő (Altocumulus lenticularis) áll. Ezen típus igen látványos, ám meglehetősen ritka – olvasható.
A Fox Weather szerint az ilyen felhők általában hegycsúcsok és gerincek közelében jelennek meg, amikor a levegő telítettsége csúcsán van. Ahogy a levegő a kiemelkedések tetején mozog, kellően lehűlhet ahhoz, hogy telítődjön, és elkezdjen felhőt kialakítani. A süllyedés következtében aztán ismét felmelegedik, csökken a telítettsége, így legömbölyödik a felhő.
A jelenséget január 19-én dokumentálták, Bursa régiójába ekkor egy hidegfront érkezett. A környéken a hegyek ideális környezetet teremtenek a lencsés felhők számára.
[type] => post
[excerpt] => Nem mindennapi külsejű felhő felbukkansáról adott hírt a BBC. Az északnyugat-törökországi Bursa feletti különös égi jelenségről videó is készült.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674509160
[modified] => 1674502209
)
[title] => Rendkívüli jelenséget jegyeztek fel Törökországban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134595&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134595
[uk] => 134584
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 134586
[image] => Array
(
[id] => 134586
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1.png
[original_lng] => 955693
[original_w] => 1392
[original_h] => 972
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1-300x209.png
[width] => 300
[height] => 209
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1-768x536.png
[width] => 768
[height] => 536
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1-1024x715.png
[width] => 1024
[height] => 715
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1.png
[width] => 1392
[height] => 972
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1.png
[width] => 1392
[height] => 972
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/bez-imeni-1.png
[width] => 1392
[height] => 972
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1674495010:5
[_thumbnail_id] => 134586
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3967
[_oembed_61bd3aa1e1b5e331530ade8ed7eb7152] =>
[_oembed_time_61bd3aa1e1b5e331530ade8ed7eb7152] => 1674495010
[enclosure] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/video-2023-01-23-13-29-01.mp4
5487390
video/mp4
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1678735970
[_oembed_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] =>
[_oembed_time_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => 1728226596
[_algolia_sync] => 508318821000
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1774952068
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1147
[1] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => látványosság
[1] => Törökország
)
)
[9] => Array
(
[id] => 128442
[content] =>
A Baykar cég sikeresen végrehajtotta a Kzlelma pilóta nélküli, ukrán hajtóművekkel ellátott vadászgép utolsó tesztjét az első teljes értékű repülés előtt.

A hírt az RBK-Ukrajna közölte a Baykar cégre hivatkozva.
A tervek szerint a gép első repülését 2023-ra tervezték, de úgy tűnik, hogy a Baykar megelőzte az ütemtervet. A gépet a Motor Szicsben gyártott hajtóművel láttál el, mely képes akár 800 km/órás sebességre felgyorsulni. A vadászgép 1 tonnás súlyt tud szállítani.
[type] => post
[excerpt] => A Baykar cég sikeresen végrehajtotta a Kzlelma pilóta nélküli, ukrán hajtóművekkel ellátptt vadászgép utolsó tesztjét az első teljes értékű repülés előtt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1670243880
[modified] => 1670200800
)
[title] => Először szállt fel a török pilóta nélküli, ukrán hajtóművekkel felszerelt vadászrepülőgép
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=128442&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128442
[uk] => 128307
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 128309
[image] => Array
(
[id] => 128309
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki.jpg
[original_lng] => 29746
[original_w] => 780
[original_h] => 438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/031222-aki.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1670193600:5
[_thumbnail_id] => 128309
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3652
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1679996180
[_oembed_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by 🇫🇷 armed forces, delivered by 🇺🇦 aircraft, unloaded by 🇹🇷 and 🇺🇸 military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_b8b58d917f3ddd0a8c0c8c445f9f49bc] => 1719652637
[_algolia_sync] => 1202856567001
[_oembed_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => A U.S.-made AEGIR-W unmanned surface vessel by Sierra Nevada Corporation has washed ashore on the Turkish coast.
Turkish media suggest the vessel may have been involved in testing by Ukraine against Russia. pic.twitter.com/lIHcG5N4lb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2026
[_oembed_time_3b82ac73964d051c6a3b05c71edc15e0] => 1776622683
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2828
[1] => 4615
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Törökország
[1] => vadászrepülő
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2828
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2828
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Törökország (3 Oldal)