Újra megnyíltak Csehország ukrajnai diplomáciai képviseleteinek konzuli osztályai, hogy vízumokat adhassanak ki az országban munkát vállaló ukránoknak – adta hírül vasárnap a 112.ua hírportál a Prágai Rádió közlésére hivatkozva.
A hírszájt szerint a
lembergi (Lviv) cseh főkonzulátus már május 22-én elkezdte befogadni a
vízumkérelmeket. A Cseh Köztársaság kijevi nagykövetségének konzuli osztálya pedig
hétfőtől kezd ismét működni.
Tomás Petrícek cseh
külügyminiszter a rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán hatóságokkal
folytatott ismételt tárgyalások eredményeként sikerül megállapodni a
vízumfolyamat részleges felújításáról. A cseh gazdaságnak szüksége van az ukrán
dolgozókra – tette hozzá. Megjegyezte, hogy Csehország igyekszik megkönnyíteni
saját egészségügyének és mezőgazdaságának a helyzetét, amely ágazatokban
hiányoznak a külföldi idénymunkások.
Közvetlenül Csehország
területén nyújthatják be a hatóságoknak kérelmüket a tartózkodási engedélyük
meghosszabbítására a magasan képzett egészségügyi szakemberek, a szociális
szférában dolgozók, tudományos munkatársak, dákok és hozzátartozóik, akik
jelenleg Csehországban tartózkodnak.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Drošības apsvērumu dēļ Latvija neizsniegs humānās vai cita veida vīzas tiem Krievijas pilsoņiem, kuri izvairās no mobilizācijas, kā arī nemainīs kopš 19.septembra ieviestos robežšķērsošanas ierobežojumus Krievijas pilsoņiem ar Šengenas vīzām
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Május 4-től a
lengyel konzuli intézmények megkezdik a vízumkiadást Ukrajnában. Egyelőre csak a
mezőgazdasági és kertészeti munkálatokhoz való engedélyeket adják ki. Erről a Lengyel
Köztársaság kormányzati honlapja számolt be.
„Tájékoztatunk mindenkit, hogy Ukrajnában május 4-től konzuli intézményeink újrakezdik a vízumok kiadását. A kezdeti időszakban csak a mezőgazdasági és kertészeti munkálatok, valamint a nemzetközi fuvarozásra vonatkozó engedélyekhez szükséges okmányokat fogadjuk el. Azok a kérelmezők, akik mezőgazdasági és kertészeti munkához valamint a nemzetközi szállítmányozáshoz szükséges okmányokkal rendelkeznek, április 30-tól nyújthatják be vízumigénylési jelentkezésüket az elektronikus e-konsulat rendszerbe” – olvasható a nyilatkozatban. Azokat a kérelmezőket, akik a fent megnevezett kategóriákban nem tartozó, más célú munkavállalási vízum igénylése céljából jelentkeznek, nem fogadja a konzulátus.
Az e-konsulat
rendszerbe regisztrálóknak az alábbi szabályokat kell betartaniuk:
A konzulátus alatt várakozó személyek számának korlátozása érdekében csak a meghatározott időpontban kell megjelenni;
A kérdőív összes oldalát kell kinyomtatni, beleértve az átvétel dátumát és óráját tartalmazó oldalt;
Minden szükséges dokumentumot előkészíteni;
A konzulátus előtti várakozási időben betartani a minimum 1,5 méteres távolságot;
A konzulátus területére való belépés csak az orrot és a száját takaró maszkban, valamint egyszeri használatos kesztyűben lehetséges;
A konzulátus területére csak a dokumentumokat lehet bevinni, minden más személyes tárgyat, beleértve a kézitáskákat és a szatyrokat a bejárat előtt kell hagyni.
Drošības apsvērumu dēļ Latvija neizsniegs humānās vai cita veida vīzas tiem Krievijas pilsoņiem, kuri izvairās no mobilizācijas, kā arī nemainīs kopš 19.septembra ieviestos robežšķērsošanas ierobežojumus Krievijas pilsoņiem ar Šengenas vīzām
“A rövid idejű tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó új EU szabályok 2020. február 2-tól léptek hatályba. Ezek megkönnyítik a vízumigénylés folyamatát a legális látogatók számára, segítik a turizmus, a sport és az üzleti élet fejlődését, ugyanakkor több forrást biztosítanak az illegális bevándorlás és a belső biztonságot fenyegető veszélyek ellensúlyozására”- olvasható az Európai Bizottság honlapján.
Az új szabályok minden olyan ország állampolgáraira vonatkoznak, akiknek az EU-ba való belépéshez vízumot kell igényelniük- jelenleg 105 ilyen országot tartanak számon. A vízummentességgel rendelkező országok vízumpolitikájában nem történik változás, mivel az új szabályok nem vonatkoznak az ilyen országok állampolgáraira.
Az új szabályok előírják, hogy 22 schengeni tagállamba (Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország) való belépéshez rövid idejű tartózkodásra jogosító vízum szükséges a harmadik ország állampolgárai számára. Ezek a szabályok a társulási szerződéssel rendelkező 4 országra is vonatkoznak – Izlandra, Liechtensteinre, Norvégiára és Svájcra. A schengeni országok bármelyikében kiállított rövid idejű tartózkodásra jogosító vízum lehetővé teszi az EU bármelyik országába történő beutazást.
Az EU vízumszabályainak módosítását az Európai Parlament és az Európai Tanács 2019 júliusában hagyta jóvá. Ezeket a változásokat több tényező váltotta ki, különösen a vízumkérelmezők számának ugrásszerű megnövekedése. 2009 óta a kérelmezők száma 57% nőtt – 10,2 millióról 2009-ben a több mint 16 millióra 2018-ban. Ezenkívül a 2006-ban bevezetett 60 eurós vízumdíj ma már nem fedezi a kérelmek feldolgozásának és a vízumok kiadásának költségeit, különös tekintettel az inflációra. Emiatt 80 euróra emelkedik a vízumdíj. A vízumdíjak növekedése nem érinti azokat az országokat, amelyekkel az EU vízumkönnyítési megállapodásokat kötött – például Örményország, Azerbajdzsán és Oroszország – ezen országok állampolgárainak vízumdíja továbbra is 35 euró marad.
Mindemellett az Európai Bizottság, a statisztikai adatok idézve, az EU vízumdíját a nemzetközi szabványokhoz viszonyítva alacsonynak ítéli meg. Éspedig, az USA területére való belépésre feljogosító engedély – 143 euró, Kínába -126, Ausztráliába- 90, Kanadába -68, Indiába -95. A 2020 januári adatok szerint a Nagy Britannia-i vízum- 112 euró.
Az új szabályok alapján a kérelmezők a korábban megadott három hónap helyett hat hónappal (9 hónap a tengeri utazás esetén) a tervezett utazás előtt igényelhetnek vízumot. Ezen túlmenően egyszerűsödik az 1-5 éves, többszörös beutazásra jogosító vízumok igénylése. Ezeket a kérelmi dokumentumokat a kérelmezők elektronikus úton is benyújthatják (korábban csak papír alapú kérdőíveket fogadtak el). A vízumkérelmek elbírálási ideje – max.15 nap, egyes esetekben 45 nap is lehet.
Az Európai Bizottság szerint a vízumfolyamat szorosan kapcsolódik az EU harmadik országokkal folytatott párbeszédéhez és együttműködéséhez a visszafogadás (readmisszió) területén.
Az Egyesült Királyság állampolgárai az EU-ból való kilépés után is vízummentesen utazhatnak be az unió területére. rájuk nem vonatkoznak új uniós vízumszabályok.
Ukrajna és az EU közötti vízummentesség 2017. június 11-től van hatályban.
[type] => post
[excerpt] => Az EU vízumszabályainak módosítását az Európai Parlament és az Európai Tanács 2019 júliusában hagyta jóvá. Ezeket a változásokat több tényező váltotta ki, különösen a vízumkérelmezők számának ugrásszerű megnövekedése.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1580809830
[modified] => 1580809878
)
[title] => Az EU új vízumszabályokat vezetett be
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=3871&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3871
[uk] => 3740
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 3741
[image] => Array
(
[id] => 3741
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[original_lng] => 90054
[original_w] => 480
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/unnamed.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[views_count] => 5647
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_thumbnail_id] => 3741
[_edit_lock] => 1580802678:10
[_edit_last] => 10
[_oembed_0eda0977a3e0de999142816d1889a78a] =>
[_oembed_time_0eda0977a3e0de999142816d1889a78a] => 1596202153
[_oembed_25a0f2cb488792e912461355e6cfa766] =>
[_oembed_time_25a0f2cb488792e912461355e6cfa766] => 1599225598
[_oembed_7207450a0ec23ab6f5eb533477bacb6e] =>
Because of coronavirus restrictions, it’s hard to know where you can travel, what rules you need to follow. We have to make life easier for Europeans & coordinate these measures. @EU_Commission put forward a proposal - its adoption by national governments will now bring clarity. pic.twitter.com/hblJRFYw0y
Drošības apsvērumu dēļ Latvija neizsniegs humānās vai cita veida vīzas tiem Krievijas pilsoņiem, kuri izvairās no mobilizācijas, kā arī nemainīs kopš 19.septembra ieviestos robežšķērsošanas ierobežojumus Krievijas pilsoņiem ar Šengenas vīzām
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM