Orvosi felszereléseket küld Észak-Koreába az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) – közölte pénteken Oren Schlein, a szervezet szöuli irodájának vezetője.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Schlein a Dél-Korea északnyugati részén található Incshonban tartott fórumon beszámolt arról is, hogy
Észak-Korea tengeri útvonalat nyitott Nampho és a kínai Talien között, hogy be tudják juttatni a humanitárius segélyszállítmányokat.
Schlein közölte: a UNICEF már küldött orvosi felszereléseket Észak-Koreába, és továbbiakat indít útnak.
A UNICEF-en kívül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bejelentette már, hogy orvosi felszereléseket küld az országba.
Phenjan szigorú határellenőrzést folytat 2020 januárja óta. A kommunista ország lezárta szárazföldi és tengeri határait, így akarva megakadályozni, hogy a koronavírus bejusson az országba. A döntés ellehetetlenítette a segélyszállítmányok bejuttatását az országba.
Az észak-koreai rendszer eddig visszautasította a felajánlott segítséget, mivel szükségtelennek minősítette azt, arra hivatkozva, hogy egy koronavírus-fertőzöttet sem diagnosztizáltak az országban.
Mindeközben az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) is jelezte: Phenjannak lazítania kell a szigorított határellenőrzésen annak érdekében, hogy hozzájuthasson a kulcsfontosságú segélyhez, amelyre az élelmiszerhiány miatt szorul.
A problémát Észak-Korea is elismerte. Marian Yun, a WFP egyik vezető tanácsadója elmondta: már elfogyott a szervezet Észak-Koreának szánt idei élelmiszer-tartaléka.
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a betegek száma 2030-ra 40 százalékkal nőhet, és elérheti a 78 milliót.
A demencia olyan neurológiai rendellenesség, amely emlékezetvesztéssel és a kognitív képességek romlásával jár. Az állapotot gyakran stroke, agykárosodás vagy Alzheimer-kór okozza. A betegség a világnak máris évente 1,3 billió dollárjába kerül.
A WHO jelentése szerint az elöregedő népesség miatt egy évtizeden belül 78 millióra nőhet a demenciások száma, 2050-re pedig már a 139 milliót is elérheti. A világszervezet emlékeztetett, hogy csak minden negyedik országnak van nemzeti startégiája a demenciában szenvedők és családjaik támogatására, és arra hívta fel a világ kormányainak figyelmét, hogy tegyenek lépéseket a közegészségügyi helyzet megoldása érdekében.
„A demencia milliók memóriáját, függetlenségét és méltóságát rabolja el, de a többieket is meglopja, azokat, akik ismerik és szeretik őket. A világ cserbenhagyja a demenciában szenvedőket, és ez mindannyiunknak fáj” – fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
A világ egészségügyi miniszterei 2015-ben elfogadtak egy globális akciótervet, amelyben a korai diagnózis és gondozás is szerepelt, de a 2025-re kitűzött célok megvalósításában nagy a lemaradás a WHO szerint.
Katrin Seeher, a WHO mentális egészségügyi hivatalának szakértője rámutatott, hogy a demencia globális közegészségügyi probléma, és nem csak a szegény vagy közepes bevételű országok számára. Ugyanakkor a gyógyszerek, a házi gondozás és a higiéniai termékek a gazdag országokban jobban elérhetők.
A demencia befolyásolja a memóriát, a tájékozódást, a tanulási képességet, a beszédet, az ítélőképességet és a mindennapi feladatok elvégzésének képességét. Seeher megjegyezte, hogy a demencia a 65 éven aluliakat is érintheti, a fiatal korban kialakuló demencia pedig az összes demenciás esetek 10 százalékát teszi ki.
A demencia kialakulása azonban nem elkerülhetetlen, és bizonyos kockázati tényezők csökkenthetők, például a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrésével, az étrend, a depresszió, valamint az alkohol- és dohányfogyasztás kontrolljával – emlékeztet a WHO.
A COVID-19 elleni vakcinákhoz való hozzáférés egyenlőtlensége „sokkoló”, és a COVAX mechanizmus befolyása „még mindig túl kicsi”, jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, számolt be a Koreszpondent.
„Most vagyunk a harmadik hullám korai szakaszában”, – mondta Gebrejeszusz.
A múlt héten világszerte nőtt a koronavírusos megbetegedések és halálesetek száma. Ugyanakkor az ezt megelőző tíz héten át tartó visszaesés után először nőtt az elhalálozások száma.
„A Delta törzs az egyik fő oka a fertőzések számának jelenlegi növekedésében, amelyet a növekvő társadalmi érintkezés és mobilitás, valamint a már bevált egészségügyi és szociális intézkedések következetlen alkalmazása okoz” – tette hozzá Gebrejeszusz.
Emlékeztetett arra, hogy a Delta törzs „ma már több mint 111 országban van jelen”, ezért a WHO arra számít, hogy „hamarosan domináns törzzsé válik világszerte, ha már most nem az”.
Ezen kívül Gebrejeszusz említette a világszerte tapasztalható sokkoló, a koronavírus vakcinákhoz való hozzáférés egyenlőtlenséget is – a világ lakosságának nagy része „a vírus rabja lett, számos ország még nem kapott egyetlen oltóanyagot sem”, és a legtöbb országban „nincs elegendő mennyiség”.
Viszont a COVAX oltásokhoz való hozzáférés mechanizmusa, jegyezte meg a WHO vezetője – „működhet”, de tevékenységének mértéke „még mindig túl kicsi”, eddig „alig több mint 100 millió adag vakcinát” osztottak szét.
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
Ukrajna nem tudja törvényesen bejegyezni azt a koronavírus elleni (orosz) vakcinát, amelynek nincs meg az engedélye az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a szigorú szabályozással rendelkező olyan országok, mint az USA, EU-tagállamok, Svájc, Japán részéről – jelentette ki szombaton Mihajlo Raduckij, a Legfelső Tanács népegészségügyi bizottságának elnöke az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
A kormánypárti képviselő Raduckij arra a hírre reagálva, miszerint a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcina ukrajnai hivatalos bejegyzését kéri az illetékes hatóságoktól a harkivi Biolik gyógyszergyártó vállalat, hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem tudja törvényesen bejegyezni azt a koronavírus elleni (orosz) vakcinát anélkül, hogy azt külön nem engedélyezi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a szigorú szabályozással rendelkező olyan országok, mint az USA, EU-tagállamok, Svájc, Japán.
Szombaton Viktor Medvedcsuk, az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) párt politikai tanácsának elnöke azt közölte, hogy a Biolik harkivi társaság 2020. december 30-án kérvényt nyújtott be az Egészségügyi Minisztériumnak és a tárcához tartozó Állami Szakértői Központnak a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcina állami bejegyzését kérelmezve az ukrán állampolgárok vakcinációjának biztosítása érdekében.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy ha a hatalom visszautasítja vagy bármilyen módon gátolni fogja a Covid-19 elleni Szputnyik V ukrajnai bejegyzésének jogi eljárását, azt bizonyítja majd, hogy a hatalom bűnös szándéktól vezérelve meg akarja fosztani az ukrán állampolgárokat a koronavírus – a 21. század pestise – elleni orvosi védelem lehetőségétől.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna nem tudja törvényesen bejegyezni azt a koronavírus elleni (orosz) vakcinát, amelynek nincs meg az engedélye az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a szigorú szabályozással rendelkező olyan országok, mint az USA, EU-tagállamok, Svájc, Japá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1609616940
[modified] => 1609616379
)
[title] => A Nép Szolgája pártban kételkednek a koronavírus elleni orosz vakcina ukrajnai bejegyzésében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=41365&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41365
[uk] => 41370
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 34582
[image] => Array
(
[id] => 34582
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57.jpg
[original_lng] => 404911
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-57.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1609613586:2
[_thumbnail_id] => 34582
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3898
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6a780402fff043bf9914d7f662505898] =>
[_oembed_time_6a780402fff043bf9914d7f662505898] => 1610418700
[_oembed_16fb478efba64470c06b399f1a180e76] =>
Got vaccinated against #COVID19. Did this on the frontline with our soldiers as Supreme C-in-C. The same Oxford/AstraZeneca (Covishield) from India, which was delivered 1st to ?? & received by millions of people in the world. Vaccine ? will let us live without restrictions again pic.twitter.com/1diLtuRmqK
COVID 2/187. Hétfőtől minden magyar regisztrálhat oltásra, éljen bárhol is // From Monday, all Hungarians can register for vaccination, wherever they may live
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
A napokban jelent meg Süddeutsche Zeitung oldalán a „2024-ig védtelenek”című publikáció, amelyben taglalja vakcinázással kapcsolatos helyzetet a világ azon régióiban, ahol nem igazán optimista a helyzet, például az USA-ban, az EU-ban vagy az Egyesült Arab Emírségekben. Kiderítjük, miért nem kap néhány milliárd ember védőoltást a koronavírus fertőzés ellen.
„Az emberiség 2/3-nak Valószínűleg 3 évig kell várnia az oltásra. Különösen hosszú időt vehet igénybe az afrikai kontinensen” – közölte a német kiadvány.
„Szörnyű megfigyelni, ahogyan a gazdag országok megkapják oltásokat, míg az afrikai országoknak le kell mondaniuk róla” – jegyezte meg nemrég az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (Africa CDC) vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már nyáron rámutatott erre a problémára, mondván, hogy ezek „riasztó jelek”, miszerint az afrikai országok utolsóak a vakcinára várók sorában.
Ugyanakkor Afrikában most zajlik a világjárvány második hulláma, és a Reuters egy hete készült számításai szerint, több mint 2,5 millióan fertőződtek meg a kontinensen. És csak az elmúlt 30 napban a fertőzések száma 545 ezerrel nőtt. Mint már megerősítették, Dél-Afrikában és Nigériában a vírus új törzse terjed, egy hét alatt 20 orvos vesztette életét Covid-19 fertőzésben.
„Az Oxfam szervezet adatai szerint a világ lakosságának 2/3-án legalább 2022-ig lehet, hogy nem lesz hozzáférése az oltáshoz. A British Medical Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerint, azon országok, amelyek a világ népességének csupán 14%-át teszi ki, jelenleg a védőoltások összes mennyiségének 51%-át foglalta le” – jegyezte meg a Süddeutsche Zeitung.
A Vörös Kereszt arról számolt be, hogy a háborúk és konfliktusok régióiban – például Szomáliában vagy Nigéria néhány területén – közel 60 millió ember lehet, hogy egyáltalán nem lesz beoltva. Ezért az Oxfam és más szervezetek olyan oltást követelnek, amelyet ingyenesen és tisztességesen el lehetne osztani. Véleményük szerint az a tény, hogy a világ népessége nagy részének a szükségesnél hosszabb ideig kell várakoznia, a modern világ „hiányos rendszerét” leplezi le.
A WHO Covax programjának biztosítania kell, hogy 2021 végére a legnagyobb veszélynek kitett emberek 21%-át beoltsák, elsősorban Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. A WHO belső dokumentumai szerint azonban a Covax programnak nagy a „kudarc kockázata”.
Ezért lehetséges, hogy a szegény országok, ami emberek milliárdjait jelenti, csak 2024-ben kapják meg az oltást. Ennek oka lehet a nagy és gazdag országok megállapodásai és a komplikált logisztika. Ezen kívül további 4,9 milliárd dollárra van szükség az beoltáshoz – áll a német kiadvány cikkében.
Ezen kívül, miután a német Biontech gyógyszeripari vállalat és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó cég novemberben bejelentette be, hogy a tanulmány szerint az oltóanyaguk hatékony, a „The Continent” kiadványban megjelent egy cikk arról, hogy mindez mit jelent az afrikaiak zöme számára: „Nem túl korán örvendeznek? Nekünk nincsenek drága technológiáink az oltóanyag tárolására és szállítására”.
The Continent az alábbi adatokat tette közzé olvasói számára: a Pfizer adatai szerint, a vállalat 2021-ben körülbelül 1,3 milliárd adag vakcinát képes előállítani. És mivel az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az Európai Unió, Kanada és Japán már 1,1 milliárd adagot lefoglalt, a „másik világ” számára csupán 200 millió adag marad. Abban az esetben, ha a vakcina mindenki számára elérhető lenne, egyetlen afrikai ország sem képes technológiailag a mínusz 70 fokos hőmérsékleten tárolni a vakcinát.
A Nature tudományos folyóirat szerint arra, hogy Afrika lakossága 60%-át beoltsák, amire a kollektív immunitás kialakulása érdekében van szükség, 1,5 milliárd adag oltóanyagra van szükség.
Ezért a szakértők nagy reményeket fűznek az AstraZeneca termékéhez. A vállalat valamint a Kenyai Kutató intézet (KEMRI) adatai szerint, ez a vakcina alkalmas a terjesztésre az afrikai kontinensen, mivel tárolásához még a szobahőmérséklet is megfelel.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => A napokban jelent meg Süddeutsche Zeitung oldalán a „2024-ig védtelenek”című publikáció, amelyben taglalja vakcinázással kapcsolatos helyzetet a világ azon régióiban, ahol nem igazán optimista a helyzet, például az USA-ban, az EU-ban vagy az Egyes...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1609354200
[modified] => 1609339947
)
[title] => Miért nem kap több milliárd ember időben Covid-19 elleni oltást?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=41049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41049
[uk] => 40906
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40907
[image] => Array
(
[id] => 40907
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[original_lng] => 132887
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/1-2020-12-28t223401671.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1609332747:5
[_thumbnail_id] => 40907
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3048
[_oembed_6a780402fff043bf9914d7f662505898] =>
[_oembed_time_6a780402fff043bf9914d7f662505898] => 1610098305
[_oembed_8a6380043dfa037d5351cd3371e8d852] =>
[_oembed_time_8a6380043dfa037d5351cd3371e8d852] => 1610815876
[_oembed_16fb478efba64470c06b399f1a180e76] =>
Got vaccinated against #COVID19. Did this on the frontline with our soldiers as Supreme C-in-C. The same Oxford/AstraZeneca (Covishield) from India, which was delivered 1st to ?? & received by millions of people in the world. Vaccine ? will let us live without restrictions again pic.twitter.com/1diLtuRmqK
COVID 2/187. Hétfőtől minden magyar regisztrálhat oltásra, éljen bárhol is // From Monday, all Hungarians can register for vaccination, wherever they may live
Deep in the forests of West Africa, scientists have recently documented wild chimpanzees with leprosy for the first time - which is really unusual for a few reasons.
Camera traps in Guinea-Bissau's Cantanhez National Park and Taï National Park in Côte d'Ivoire started to recently show that a small number of chimps were suffering from gruesome lesions across their faces, hands, and feet, much like the symptoms of leprosy. pic.twitter.com/7z22lJh4qy
Two great panels lined up for Monday 25 January to discuss proposed amendments to CITES to take a #OneHealth approach to #wildlife trade & a draft Protocol on combating illicit wildlife trafficking. Hosted by @StimsonCenter@TheICCFGroup Please join us! https://t.co/6fZmrrrMw7
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy véli, hogy az új koronavírus elleni oltásnak működnie kell az Egyesült Királyságban gyorsan terjedő új vírustörzs ellen is – jelentette be Maria van Kerkhov, a WHO műszaki vezetője, számolt be a Global News.
Elmondása szerint a szervezet úgy véli, hogy a Nagy-Britanniában talált új koronavírus-törzs nem befolyásolja a Covid-19 elleni vakcina hatékonyságát. Hozzátette: jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a mutált vírus növelheti a „betegség súlyosságát”.
„Nagy-Britannia közölte, hogy nem gondolják, hogy ez befolyásolni fogja az oltást. Tehát ez egy jó hír” – mondta.
Mike Ryan, a WHO vezető sürgősségi szakértője szerint az elmúlt hónapokban számos új törzs jelent meg. Egyben kihangsúlyozta, hogy ezek a törzsek nem adnak okot az aggodalomra, hozzátéve, hogy egyik törzs sem befolyásolta még a betegség lefolyását, és nem tanult meg „elrejtőzni” a diagnosztizálás vagy az oltás elől.
A WHO képviselői hozzátették, hogy a koronavírus „sokkal lassabban” mutál, mint a szezonális influenza, annak ellenére, hogy az új törzs lehetővé teszi a betegség könnyebb terjedését.
„A SARS-CoV-2 sokkal lassabban mutál, mint az influenza… Számos változást és mutációt figyeltünk meg, amelyek közül egyik sem volt jelentős hatással a vírus érzékenységére a jelenleg alkalmazott terápiák, gyógyszerek vagy oltások bármelyikével szemben, amelyek még a fejlesztés alatt állnak” – mondta Soumya Swaminathan, a WHO tudományos főmunkatársa.
[type] => post
[excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet úgy véli, hogy az új koronavírus elleni oltásnak működnie kell az Egyesült Királyságban gyorsan terjedő új vírustörzs ellen is.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1608661033
[modified] => 1608647020
)
[title] => A WHO úgy véli, hogy a Covid-vakcinának hatékonynak kell lennie az új törzs ellen is
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=40192&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40192
[uk] => 40175
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40176
[image] => Array
(
[id] => 40176
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[original_lng] => 308539
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135-300x171.png
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/630-360-1606304082-135.png
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1608639821:12
[_thumbnail_id] => 40176
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3228
[_oembed_2fd277fe2ec8d034ce067e4fb2e34d23] =>
[_oembed_time_2fd277fe2ec8d034ce067e4fb2e34d23] => 1608639822
[_oembed_1585397e2a421caddf83fd74f442126e] =>
Constraining the Hubble constant, a look at mountain ecology under climate change, and Science's Breakthrough of the Year in our final issue of 2020. https://t.co/Wf3IKVlglfpic.twitter.com/rYFnrSCJPC
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kész segíteni Ukrajnának az egészségügyi rendszer nagyobb leterheltségre való felkészítésében. Tervben van több intézkedés megerősítése a koronavírus kimutatásával kapcsolatban – közölte Jarno Habicht, az Egészségügyi Világszervezet ukrajnai képviselője.
A képviselő elmondása szerint Ukrajna azon 5–6 ország egyike, ahol június közepe óta jelentősen megemelkedett a betegek száma, ennek ellenére a halálozási arány 2–3%-os maradt. Mivel a vírus a lakosság körében egyre gyorsabban terjed, fel kell készíteni az egészségügyi rendszert a kórházi kezelést igénylő betegek számának növekedésére, továbbá több tesztet kell elvégezni és folyamatosan ellenőrizni a betegek kezelését.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megváltoztatta a maszkok viselésére vonatkozó ajánlásait, miszerint a tömegközlekedésben és az üzletekben ajánlott viselni, közölte a WHO Twitter oldalán.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkekéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
A szervezet vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan rámutatott, hogy a közép-amerikai országokban még mindig emelkedőben van a fertőzöttek száma, ezért az ottani kormányokat határozott intézkedésekre, a világot pedig segítségnyújtásra szólította fel.
Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője szerint a középpontban már a második járványhullám megelőzésének kell állnia.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
megváltoztatta a maszkok viselésére vonatkozó ajánlásait, miszerint a
tömegközlekedésben és az üzletekben ajánlott viselni, közölte a WHO Twitter-oldalán.
A maszkokat ott ajánlott viselni, ahol a vírus terjed és nehéz betartani a
távolságtartást. A WHO szerint kötelező a maszkok viselése az orvosok és az
egészségügyi intézmények minden dolgozója számára, függetlenül attól, hogy
érintkeznek-e koronavírus-fertőzött betegekkel. Kihangsúlyozták, a minőségi
maszknak három rétegűnek kell lennie különböző anyagokból. Ezt megelőzően a WHO
azt ajánlotta, hogy az orvosi maszkokra csak a betegeknek van szükségük, mivel
nincs adat arról, hogy mennyire hatékony az egészséges ember védelmében.