Az izraeli kormány, éjszakába hajló ülésén, kompromisszumos megoldásként, egy újabb hét helyett péntek reggelig hosszabbította meg a koronavírus-járvány miatti szigorú országos zárlatot – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az egészségügyi minisztérium javaslatát, az újabb teljes hetes zárlatot javasolta jövő hétfőig, de Beni Ganz védelmi miniszter már a nyitás lépéseit tárgyalta volna meg. Éles vitát folytattak, és végül a kormány egyhangúlag elfogadta a köztes megoldást, a péntek reggel 7 óráig tartó hosszabbítást.
A tel-avivi Ben Gurion repülőtér is zárva marad egy újabb hétig, február 7-én éjfélig, de egy, erre a célra megalakított bizottság engedélyezheti humanitárius okokból repülőgépek fogadását és indítását. Megpróbálják megakadályozni a koronavírus újabb változatainak bejutását, és ezért keddtől minden hazatérő izraelinek az államilag kijelölt és ellenőrzött szállodákban kell eltöltenie a karantén időszakát.
Vasárnap éjfélkor rövid ideig lejártak a január 8-én bevezetett „szigorított” zárlat intézkedései, amelyeket a miniszterek végül a viharos ülésen rövid szünet után meghosszabbítottak.
Beni Ganz a járványügyi bírságok megduplázásától és a rendelkezések ellenére nyitva tartó intézmények azonnali bezárásától tette függővé támogatását, és előzőleg, vasárnap délután a kneszet elfogadta ezeket – a szabályozás hatékonyságát is növelő – intézkedéseket.
A negyedik hete tartó zárlat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Izraelben, nem csökkentette le jelentősen az új fertőzöttek számát, aggasztó ütemben nőtt a súlyos betegek száma, s a helyi médiában „fekete januárnak” nevezett hónapban 1433-an vesztették életüket a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben.
„Izrael a járvány kezdete óta a legsúlyosabb hullámban található” – közölte a kormányülésen Saron Elroj-Preisz, a közegészségügyi szolgálatok vezetője. „Ebben a hullámban egyre több a súlyos és kritikus megbetegedés a fiatalok körében. Hatszorosára emelkedett decemberhez képest a lélegeztetőkészüléken lévő 40-60 évesek száma” – tette hozzá.
A fiatalabb korcsoportok jelentősebb megbetegedését elsősorban a sikeres oltási kampánnyal magyarázzák, az idősebbek egyre nagyobb százaléka ugyanis védett a betegséggel szemben, amely így a még kisebb arányban beoltott generációk közül szedi áldozatait.
Vasárnap 74 304 embert oltottak be először, és 57 574-et másodszor – három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 3 081 162-en (az ország lakosságának 33,44 százaléka) kapták meg az első és 1 790 121-en a második dózis vakcinát is.
Vasárnap 54 737 tesztből 5140 vírushordozót azonosítottak, ami 9,7 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 646 277-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 68 331 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1839 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1140-en súlyos állapotban vannak, és 315 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4796-en haltak meg Izraelben.
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
All the passengers of the ‘selfie yacht’ are safe and unharmed. They were provided with sandwiches and water. The show is over. pic.twitter.com/tLZZYcspJO
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) June 9, 2025
Megtiltotta a külföldi állampolgárok beutazását Csehországba a prágai kormány. A kabinet csütörtöki rendkívüli ülésén hozott döntés már éjféltől életbe lép – közölte pénteken este az angol nyelvű Twitter-oldalán a cseh külügyminisztérium.
A közlemény szerint külföldi állampolgárok a döntés visszavonásáig csak rendkívül indokolt esetben léphetnek be Csehországba. Az intézkedés alól kivételt képeznek például a Csehországban dolgozó vagy tanuló külföldiek. Ugyancsak kivételt képeznek az indokolt családlátogatások, az egészségügyi vagy szociális intézmények meglátogatása, valamint az esküvők és a temetések.
A kormány döntését a romló csehországi koronavírusjárvány-helyzet indokolja – mutatott rá a prágai külügyi tárca.
Már korábban közölték, hogy a cseh kormány a romló járványhelyzetre való tekintettel péntek éjféltől megszigorította a hazai óvintézkedéseket is. Ennek alapján a kereskedelmi szálláshelyek csak a szolgálati utakon lévőket fogadhatják, és ezt hivatalos iratokkal kell bizonyítani. A családok látogathatják saját üdülőiket, de idegeneket nem fogadhatnak. A síközpontok zárva maradnak, és tovább szűkítették a kórházi látogatásokat is.
Döntés született arról is, hogy a jövő héttől kezdve a cseh lakosok már háromnaponta mehetnek ingyenes antigéntesztre. Eddig ez ötnaponta volt lehetséges. Ez az intézkedés összefügg azzal is, hogy Németország megszigorította az ott dolgozó cseh vendégmunkások számára a határátlépét. A Szászországban dolgozó és naponta ingázó csehek hetente két alkalommal, míg a Bajorországban dolgozók kétnaponta kötelesek új negatív koronavírus tesztet felmutatni a határon. A prágai sajtó szerint naponta mintegy 60 ezer cseh jár át Németországba dolgozni A kormány döntéseinek oka, hogy több mint két hét után megtorpant a járványhelyzet mérsékelt javulása, és néhány mutató újra romlani kezdett. A legfőbb konkrét ok, hogy megállt a kórházakra nehezedő nyomás csökkenése. A kórházban kezeltek száma már egy hete állandóan 6 ezer, míg a súlyos esetek száma pedig ezer körül mozog.
Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint az óvintézkedéseket csak akkor fogják mérsékelni, ha a kórházban kezeltek száma 3000 alá esik. Ilyen helyzet legutóbb október közepén volt.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Bezáratja a nem alapvető fontosságú üzleteket, szolgáltatásokat és síterepeket, és szigorúbb kijárási tilalmat vezet be vasárnaptól a cseh kormány, megelőzendő, hogy ismét növekedjen a koronavírusos fertőzöttek és a fertőzés miatt kórházi ellátásra szorulók száma – jelentette be szerdán Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter.
Elmondta: a kormány jóváhagyta a legmagasabb szintű készültséget, így szigorúbb korlátozásokat vezethetnek be, amelyek gyakorlatilag lezárják a 10,7 millió lakosú országot az ünnepi időszakra.
Csehországban megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma december során, épphogycsak azután, hogy a kormány enyhített a korlátozásokon a hónap elején. Csehország egyike azoknak az európai országoknak, amelyekben a leginkább megugrott a fertőzöttek száma októberben és novemberben. Kedden 10 ezer fölé emelkedett az újonnan fertőzöttek napi száma, először november 6. óta.
Az országban ismét bezárták a bárokat és éttermeket, az újabb korlátozások a kiskereskedelmi üzleteket és szolgáltatásokat fogják sújtani, például a fodrászszalonokat. A nélkülözhetetlen árukat értékesítő boltok nyitva maradnak, a bevásárlóközpontokban is csakis alapvető fontosságú termékeket lehet árusítani. Egyéb termékeket a világhálón keresztül lehet rendelni.
Az éjszakai kijárási tilalom az eddigi 23 óra helyett 21 órától lesz érvényben, a nyilvános összejövetelek két főre korlátozódnak a családon kívül. A vallási összejöveteleken az ülőhely-kapacitás legfeljebb 10 százalékát használhatják ki. A sífelvonókat lezárják.
Az iskolákban csak az első és második osztályosok térhetnek vissza az osztálytermekbe karácsony után, a többi tanuló távoktatásban folytatja. Blatny elmondta, hogy a kormány január első hetében ül össze, hogy felülvizsgálja az intézkedéseket, amelyek január 10-ig érvényesek.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Európában több helyütt nem alakul túl kedvezően a járványgörbe, az országok sorra jelentik be a karácsonyi korlátozásokat: Csehországban két hét után újra megszigorítják az óvintézkedéseket, míg Hollandia öt hétre teljesen bezár.
Csehországban két hétig tartott a lazítás A cseh kormány hétfőn úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány romló helyzetének következtében kétheti lazítás után újra megszigorítják az óvintézkedéseket az országban, mert – mint Jan Blatny egészségügyi miniszter fogalmazott – “meg akarjuk előzni a bajt.
A szigorításokat illetően a miniszter közölte:
az üzletek és a szolgáltatások továbbra is nyitva maradnak, de szabályozni fogják a vásárlók számát;
a vendéglőket, uszodákat, közfürdőket, fitnesz- és welnessközpontokat bezárják;
visszatér az éjjeli kijárási tilalom;
az általános és középiskolások karácsonyi szünete a szokásosnál korábban kezdődik;
engedélyezni fogják a síközpontok működését, de szigorú feltételekkel, a hegyvidéki szállodák és panziók viszont továbbra sem fogadhatnak vendégeket;
illetve belső és külső tereken egyaránt kötelező marad a maszkviselés. Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az összes vendéglő, szálloda,
illetve szolgáltatás, amelyet pénteken bezárnak, veszteségeiért százszázalékos térítést kap a kormánytól.
Jarmila Rázová országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kormány döntése alapján már szerdán megkezdődik a cseh lakosság önkéntes, antigéntesztekkel történő szűrése is. Országszerte mintegy 2000 tesztállomást alakítanak ki, részben a már működő szűrési pontokon, részben pedig az orvosi rendelőkben. A tesztelésen való részvétel, amit az állampolgárok ötnaponta megismételhetnek, mindenki számára önkéntes és ingyenes lesz – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter. A kormány rendelete alapján az országos szűrési akció december 16-tól január 15-ig tart. Felmérések szerint a cseh lakosság körében nagy az érdeklődés a tesztelés iránt.
Hollandia öt hétre bezár Hollandiában bezárnak az iskolák, az üzletek, a múzeumok, a könyvesboltok, a sportcentrumok; a keddtől érvényes, kijárási tilalommal járó rendkívüli intézkedések legalább öt hétig maradnak érvényben – jelentette be Mark Rutte holland miniszerelnök hétfőn. “Szigorúbb szabályozásokra van szükség a járvány megállításához. Hollandia öt hétre bezár” – fogalmazott.
Tájékoztatása szerint az éjféltől életbe lépő szabályozás szerint a mozik, a színházak, az uszodák és hajvágószalonok, illetve a nem alapvető árukat kínáló üzletek is bezárnak. Nyitásra leghamarabb január 19-én lehet számítani. Az iskolák és az óvodák szintén bezárják kapuikat, a tanítás és a kisebbek foglalkozásai leghamarabb január 18-án kezdődhetnek meg. Kerülni kell a csoportosulást; a közeli családtagokon kívül mindenki legfeljebb két – illetve karácsony este három – emberrel találkozhat.
Csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a bankok maradhatnak nyitva. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azt kéri a lakosságtól, lehetőleg mindenki maradjon otthon, senki ne tegyen szükségtelen kirándulást, ne utazzon külföldre.
A bárok és éttermek október közepe óta tartanak zárva Hollandiában. A részleges lezárás kezdetben lassította a magas fertőzési arányt, az utóbbi napokban azonban ismét egyre több új fertőzöttet azonosítottak az országban.
[type] => post
[excerpt] => Európában több helyütt nem alakul túl kedvezően a járványgörbe, az országok sorra jelentik be a karácsonyi korlátozásokat: Csehországban két hét után újra megszigorítják az óvintézkedéseket, míg Hollandia öt hétre teljesen bezár.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1608055211
[modified] => 1608041305
)
[title] => Csehország és Hollandia szigorít az ünnepek előtt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=39367&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39367
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 39368
[image] => Array
(
[id] => 39368
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[original_lng] => 37713
[original_w] => 750
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/barrier-4967989-960-720-0.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1608034106:4
[views_count] => 7327
[_thumbnail_id] => 39368
[_edit_last] => 4
[_oembed_9c2322ea291e57ae2e12b3f7840df894] =>
The Netherlands has joined the UK-led program of training servicemembers of #UAarmy. Dutch personnel will start their mission this August. The more well-trained fighters we have, the closer our victory. Thanks to @KajsaOllongren for friendship and support. ?????
Az olasz kormány csütörtökre virradóra meghozott döntése értelmében az országon belüli mozgás még szigorúbb korlátozásával igyekeznek megakadályozni a nagyobb számú családi találkozásokat és tömörüléseket az ünnepek időszakában a koronavírus-járvány miatt. Az erről szóló rendelet pénteken lép életbe.
December 21. és vízkereszt ünnepe, január 6. között tilos lesz az egyik tartományból a másikba való átutazás, kivéve ha ez engedélyezett munkavégzés vagy súlyos egészségi indok miatt szükséges. A tiltás a kevéssé járványveszélyes, vagyis sárga színű térségek közötti mozgásra is vonatkozik. A tilalom érvényes a más régiókban található telkekre, nyaralókba, rokonok otthonába történő utazásra is.
December 25-én és 26-án, valamint január elsején a városok, települések közötti mozgás is tiltott, ami azt jelenti, hogy például Rómából nem lehet az egyik közeli városba sem átmenni se gépkocsival, se vonattal. Az ellenőrzéseket, ahogyan eddig is, a sztrádakapuknál, a vasútállomásokon végzik, valamint hatósági felszólításra köztéren is igazolni kell a tartományon, városon kívüli mozgást. Az ünnepek alatti családi találkozók nem számítanak elfogadott indoknak. Kivételt jelent viszont, ha egy-egy családtag egyedül élő idős rokonnal tölti az ünnepnapokat segítségnyújtással.
A kormány éjszakába nyúló szerdai ülésén született döntés a következő hetek járványintézkedéseiről, amelyek pénteken lépnek életbe, és ötven napig lesznek hatályban. Ez az első alkalom, hogy a kabinet nem egy hónapra, hanem ennél hosszabb időre, egészen január 15-ig szigorít. A rendeletnek a területek közötti mozgásra vonatkozó része már megjelent a hivatalos közlönyben, az intézkedéscsomag egészét Giuseppe Conte miniszterelnök csütörtökön írja alá a tartományokkal még zajló egyeztetés lezárása után.
A tartományok reményeivel ellentétben a kormány nem enyhítette a november elején bevezetett korlátozásokat. Olaszország egészét nem alakították át sárga, vagyis kevéssé veszélyes övezetté. A sajtónak kiadott „majdnem végleges” vázlat szerint este tíz órától hajnali ötig tartó országos kijárási tilalom is érvényben marad, még az ünnepek alatt is. Ez többek között azt jelenti, hogy december 24-én a késő esti és éjféli misék elmaradnak, az olasz püspöki kar (Cei) korábbi bejelentése szerint a szertartásokat korábbi időpontra teszik át.
Engedménynek számít, hogy a karácsony előtti hetekben – a helyi járványhelyzettől függően – az üzletek akár este kilenc óráig is nyitva tarthatnak. A kereskedelmi központok december 20-ig hétvégén is nyitva lesznek az egyszerre beengedett vásárlói létszám korlátozásával. A veszélyesebbként osztályozott tartományokban is engedélyezik az éttermek nyitva tartását december 25., december 31. és január 6. délben. Szilveszter napján viszont a szállodák éttermeit éjszaka zárva kell tartani. A kormány a sípályák újranyitását nem engedélyezte, ami azonnali tiltakozáshoz vezetett az érintett tartományok részéről. A külföldről Olaszországba érkezőknek tíznapos karanténba kell vonulniuk, és ez a külföldi síelésből hazatérő olaszokra is vonatkozik. Leállították a tengerjáró hajók ünnepi járatait is.
Ami az oktatást illeti, a tervek szerint január 7-től visszaállnak a tantermi tanulásra a 14 évnél idősebb diákok is, ahol ezt a járványhelyzet lehetővé teszi.
A legutóbbi, szerda esti adatok szerint a több mint egy hónapig érvényes korlátozásokkal a felére sikerült csökkenteni a naponta szűrt koronavírus-fertőzöttek számát a november eleji majdnem negyvenezerről. A halottak száma azonban továbbra is magas, egy nap alatt 684 beteg halt meg.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => Az olasz kormány csütörtökre virradóra meghozott döntése értelmében az országon belüli mozgás még szigorúbb korlátozásával igyekeznek megakadályozni a nagyobb számú családi találkozásokat és tömörüléseket az ünnepek időszakában a koronavírus-járvá...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1607008250
[modified] => 1607007521
)
[title] => Olaszországban december 21. és január 6. között leállítják a tartományok közötti mozgást
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=38085&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 38085
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 38086
[image] => Array
(
[id] => 38086
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat.jpg
[original_lng] => 156931
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/olasz-vonat.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1607000321:10
[_thumbnail_id] => 38086
[_edit_last] => 10
[views_count] => 5865
[_oembed_edbefd944776f1e95147c4c840a9dcb9] =>
[_oembed_time_edbefd944776f1e95147c4c840a9dcb9] => 1621031085
[_oembed_4698944eeda6f3ab8981997aaf43f2f1] =>
Reviews are mixed about Rome's new Mr. Go Pizza vending machine, which slides out freshly-cooked pizzas in just 3 minutes https://t.co/3hCb70wdZv
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
A tulajdonos reméli, ha „vallási összejöveteleket kínál az egészséges test egyházának tagjai számára”, megfelel a járványügyi szabályoknak és nem kell bezárnia – írta a Népszava.
A konditerem tulajdonosa így próbálja kikerülni a Lengyelországban jelenleg érvényben lévő korlátozásokat. Az Atlantic Sports Club közleményében azt írta: “Mivel a fitneszórák nem engedélyezettek, a mai naptól kezdve vallási összejöveteleket kínálunk az Egységes Test egyházának tagjai számára. Nehéz elhinni? Ebben a világban minden lehetséges.”
A lengyel korlátozások a hétvégén léptek életbe az országban, melyek értelmében bezárták az edzőtermeket és uszodákat, illetve korlátozták az éttermek nyitvatartását. Az intézkedések keretein belül betiltották az esküvőket, Varsóban és a vörös zónákban pedig a középiskolák átálltak a távoktatásra, az egyházi összejövetelek azonban továbbra sincsenek korlátozva – innen jött a nagy ötlet.
Do tej pory w grupie ponad 5,5 mln zaszczepionych jedynie 51 tys osób wykazało dodatni wynik testu na #COVID19, czyli 0,9%. Ponad połowa tych zakażeń nastąpiła w okresie do 14 dni po pierwszej dawce. Oznacza to w uproszczeniu, że poziom ochrony przekracza 99%.#szczepimysiepic.twitter.com/qDnBtL8lw1
Cardinal Marcello Semeraro, under the mandate of @Pontifex, reads the apostolic letter by which the Pope inscribes the Venerable Servants of God Sr. Paschalis Jahn and nine Companions of the Congregation of the Sisters of St. Elizabeth among the Blessed. pic.twitter.com/Cfk8u7uVNR
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023