Német zsidó műkincskereskedők leszármazottjai a Guelf-kincseket szerették volna visszakapni, magyar holokauszttúlélők pedig deportálásukkor elkobzott javaikért kértek kárpótlást. Az amerikai legfelsőbb bíróság mindkét ügyben kimondta saját illetéktelenségét – adta hírül a HVG.
Az amerikai legfelsőbb bíróság a nemzeti szuverenitás elvére hivatkozva kimondta saját illetéktelenségét, ily módon visszautalt az alsóbb bíróságokra két olyan pert, amit a náci vészkorszak túlélői és leszármazottaik indítottak Magyarország, illetve Németország ellen.
Előbbi ügyben (Hungary v. Simon, 18-1447) 14 magyar holokauszttúlélő perelte be még 2010-ben egy washingtoni bíróságon a magyar államot kárpótlásért azokért a javaikért, amiket deportálásukkor koboztak el tőlük vagy családjuktól.
Utóbbi középpontjában a 250 millió dollár (74 milliárd forint) értékre becsült Welfenschatz-, vagy Guelf-kincsek tulajdonjoga áll. A kincseket német zsidó műkereskedőktől vette meg a náci porosz kormány még 1935-ben. A tulajdonosok a leszármazottak szerint áron alul és kényszerből adták el azokat, ezért indítottak pert az USA-ban még 2015-ben.
A felperesek most legfeljebb azt tehetik, hogy újra alacsonyabb fokú bírósághoz fordulnak, és új érvekkel állnak elő követeléseik alátámasztására.
(hvg.hu)
[type] => post
[excerpt] => Német zsidó műkincskereskedők leszármazottjai a Guelf-kincseket szerették volna visszakapni, magyar holokauszttúlélők pedig deportálásukkor elkobzott javakért kértek kárpótlást. Az amerikai legfelsőbb bíróság mindkét ügyben kimondta saját illetékt...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1612540800
[modified] => 1612527399
)
[title] => Illetéktelen az amerikai legfelsőbb bíróság a nácik miatt indított magyar és német kártérítési perekben
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=44865&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44865
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44866
[image] => Array
(
[id] => 44866
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper.jpg
[original_lng] => 157530
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/holokousztper.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612520199:5
[_thumbnail_id] => 44866
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2663
[_oembed_a077a3526453ba289e10442d18924d89] =>
Moderna files lawsuits against Pfizer and BioNTech claiming patent infringement over Covid-19 vaccine technology https://t.co/QRN3BjRHwK
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint két olyan jogi eljárás is folyamatban van az amerikai bíróságokon, amelyet a TikTok betiltása miatt indítottak. Amíg azokban nincs döntés, a szolgáltatás alól sem húzzák ki a szőnyeget.
Az Egyesült Államok, valamint a kínai ByteDance által birtokolt TikTok között hónapok óta tartó csatározásnak hivatalosan csütörtökön, vagyis november 12-én kellett volna véget érnie. Azért éppen akkor, mert az amerikai kereskedelmi minisztérium szeptember közepén kiadott közleménye szerint november 12-től kezdve tiltották volna be Amerikában a szolgáltatást.
Az elmúlt hetekben azonban semmit sem lehetett hallani az ügyről. Bár a TikTok 30 napos halasztást kért, erre még csak válasz sem érkezett amerikai részről, így sem a cég, sem pedig a felhasználók nem tudták, mi lesz a határidő lejárta után.
Mostanra kiderült: semmi. Legalábbis egyelőre semmi. A The Wall Street Journal beszámolója szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium egyelőre nem élesíti a határozatot, ami a tiltást eredményezné. Ennek oka, hogy októberben a felhasználók egy csoportja pert indított a szövetségi kormány ellen, így a minisztérium addig nem lép, amíg ott nem születik ítélet. A lap szerint emellett korábban egy másik keresetet is benyújtottak a tiltás miatt, és még abban az ügyben sem született ítélet.
A Trump-kormányzat szerint a TikTok révén a Kínai Kommunista Párt amerikai állampolgárok bizalmas adataihoz férhet hozzá, és ez a kormányzat álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kínai törvények szerint ugyanis a vállalatnak – kérésre – kötelezően ki kell szolgáltatnia az adatokat a hazai hatóságoknak. A TikToknak az Egyesült Államokban több mint 100 millió felhasználója van.
Jesus loved us so much, that he died for us. He took our place and all the punishment we deserved. By his wounds we are healed!! Today we remember and honor the death of our savior Jesus Christ!
Recently, NPS staff saw a still smoldering and smoking giant sequoia tree from last year’s Castle Fire in the SW area of Sequoia NP. It's well away from any trails and poses no threats to life or property. Read full story: https://t.co/zXLPDKwTkypic.twitter.com/v6NkF8GMvM
— Sequoia & Kings Cyn (@SequoiaKingsNPS) May 5, 2021
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
A Playboy a bírósághoz fordult, miután egy divatcég elkezdte árulni az ikonikussá vált nyuszijelmezt.
A Fashion Nova nevű divatcég gőzerővel készül a halloweenra, erotikus nyuszijelmezek több verzióját is piacra dobta – csakhogy azok igencsak emlékeztetnek a Playboy-nyuszik öltözékére.
A cég ráadásul Bunny of the Month (vagyis a hónap nyuszija) fantázianéven árulja a ruhadarabokat, ami szintén a Playmate of the Month (vagyis a hónap playmate-je) elnevezésre emlékeztet.
A Playboy mindezen hasonlóságok miatt beperelte a Fashion Novát, épp a napokban mutatták be egyébként az Instagramon, hogy mik a hiteles nyuszijelmez kiegészítői:
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Újabb városban vágnak vissza a lakosok a vezetésnek, mert már elegük van a Black Lives Matter nevű mozgalom következményeiből. A mostani pert azért indították a lakosok, mert nincs elég rendőr, így rend sem a városban, az emberek pedig már féltik az életüket.
Nyolc lakos perelte be Minneapolis városát, amiért nincs elég rendőr, nincs rend a városban, közben pedig emelkedik a bűncselekmények száma. Az emberek féltik az életüket, ezért kiálltak magukért, mert elegük van a város megoldásaiból.
Minneapolisban robbant ki tulajdonképpen a Black Lives Matter (BLM)-féle futótűz, miután májusban itt halt meg a fekete bőrű George Floyd rendőri intézkedés közben.
A mozgalom hatással volt a városvezetésre is, és egyből a rendőrség eltörlésére és a támogatások megvonására tettek lépéseket.
Az eredmény az lett, hogy május óta már mintegy kétszáz rendőr jelezte, hogy otthagyja a munkáját, de van, aki ezt már meg is tette. A hiányuk érződik is Minneapolis életében, a lakók ezért is indították el a pert a város ellen. A per szerint ráadásul jelenleg nincs is annyi hivatalos rendőr Minneapolisban, mint amennyi elő van írva.
Az egyik felperes, Cathy Spann azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy az emberek biztonságáért indították el a pert, mert rendet akarnak a városban. A városi tanács egy korábbi tagja, Don Samuels szerint a testület nem hallja meg az emberek hangját, és nem tudja, min mennek keresztül.
Minneapolis városi tanácsa valóban érdekesen áll hozzá a kérdéshez. Néhány hónappal ezelőtt még meg akarták vonni a támogatást a rendőrségtől, sőt egyenesen fel akarták oszlatni a szervezetet. A terv az volt, hogy a rendőrség helyett felállítanak a városban egy, a közösség által vezetett biztonsági rendszert.
Ez az elképzelés egyelőre még nem valósult meg, közben azonban drasztikusan megemelkedett a bűncselekmények száma. Idén eddig például több embert öltek már meg Minneapolisban, mint tavaly összesen.
Ez feltűnt a tanácsnak is, amelynek a tagjai szeptemberben kérdőre vonták a helyi rendőrfőnököt, Medaria Arradondót. Phillipe Cunningham például azt mondta, hogy az emberek azt kérdezik tőle, mit csinál a város. Egy másik képviselő, Jamal Osman szintén arról számolt be, hogy a lakók azt kérdezik, hol a rendőrség. Ennek az oka egyébként az, hogy a rendőrök nagyon kevesen vannak, így nem is tudnak minden bejelentésre rendesen reagálni.
A minneapolisi nem az első eset arra, hogy lakosok pert indítanak a városuk ellen a BLM következtében kialakult tarthatatlan helyzet miatt. Seattle-ben lakók és üzlettulajdonosok egy csoportja indított pert, mert súlyos károkat okoztak nekik a szélsőséges tüntetők, akik ráadásul a városban nyáron létrehozták saját autonóm zónájukat.
Ezen a területen többen is laktak, vagy ott volt a boltjuk, ahova sem ők, sem a potenciális vásárlók nem tudtak bemenni, amíg létezett a Capitol Hill Occupied Protest (CHOP) nevű autonóm zóna. Az emberek koszban és félelemben éltek a CHOP ideje alatt, az erőszakos tüntetők pedig pénzt követeltek egyes üzlettulajdonosoktól azért cserébe, hogy ne rongálják meg a boltjukat.
[type] => post
[excerpt] => Újabb városban vágnak vissza a lakosok a vezetésnek, mert már elegük van a Black Lives Matter nevű mozgalom következményeiből.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1603563075
[modified] => 1603558199
)
[title] => A BLM hozadéka: Beperlik a városukat a folyamatos félelemben élő lakosok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=34240&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34240
[uk] => 34359
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 34241
[image] => Array
(
[id] => 34241
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm.jpg
[original_lng] => 68019
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/blm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1603720333:2
[_thumbnail_id] => 34241
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5931
[_oembed_b1d31597ecc71752fd8911bd2ba0e76b] =>
Two major US food companies have said they would change the Aunt Jemima and Uncle Ben's brands, both of which feature African American mascots https://t.co/gPHyP5xIDd
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Szerdán hirdethet ítéletet első fokon a Fővárosi Törvényszék az egykori Esterházy-hitbizomány kincseiről. Bírósági eljárás dönti el, hogy a legértékesebb magyar iparművészeti gyűjtemény Magyarország tulajdonában maradhat-e. A több milliárd forintos kincseket egy Esterházy Pál herceg özvegye által létrehozott ausztriai magánalapítvány akarja megszerezni.
Magyarország egyik legértékesebb műkincsgyűjteményének sorsa a tét egy héten zajló perben, amelyben arról az egykori Esterházy hercegi hitbizományról dönthet az elsőfokú bíróság, amelyet még 1695-ben végrendeletével alapított Esterházy Pál nádor Nagyszombaton. A hitbizományt azzal a céllal hozta létre a XVII. században a dúsgazdag nemesember, hogy az abban lekötött vagyon előre meghatározott utódlási rend szerint osztatlanul szállhasson át a családnak mindig csak egy-egy tagjára, aki a vagyont nem idegenítheti el szabadon.
A szeptember 23-án a bíróságon a per tárgyát képező műkincsanyag az Esterházy család hercegi ágának a valamikori fraknói várnak a külvilágtól elzárt kincstárát képező boltíves termeiben őrzött főúri műkincsgyűjteménye.
Ezek a műtárgyak a magyarság egyik legnagyobb iparművészeti értékét jelentik. Többek között rendkívüli értékű textíliák – köztük Mátyás király feltételezett kabátja –, óriási színarany ötvösművek, ékszerek és aranypénzek alkotják a gyűjteményt.
Az Esterházy-hitbizomány 1872-ben csődbe jutott, ezért abból már akkor egyes uradalmakat, ingatlanokat és ingóságokat is értékesítésre kínáltak. Ezek közül a magyar állam is jelentős tételeket vásárolt, amelyek a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.
A perben érintett műkincseket pedig a trianoni békediktátum kihirdetését megelőzően részben a Tanácsköztársaság karhatalmistái, részben maguk az Esterházy család tagjai Budapestre szállították, majd Esterházy Pál herceg, a hitbizomány akkori birtokosa 1923-ban azokat az Iparművészeti Múzeumban letétbe helyezte. Budapest ostromának előestéjén viszont a herceg úgy döntött, inkább a budai Várban található Esterházy-palota pincéjében helyezteti el az értékes gyűjteményt, hátha ott nagyobb biztonságban lesz. A palota az ostrom alatt bombatalálatot kapott és teljesen beomlott, maga alá temetve a műkincseket is. Az ostromot követően a közvélemény és a múzeumi szakmai körök abban a hiszemben voltak, hogy a műkincsek vagy megsemmisültek, vagy azokat még az ostrom előtt külföldre vitték.
Esterházy Pál 1948 decemberében tárta fel a valós helyzetet a múzeumi szakemberek előtt, néhány nappal később pedig letartóztatták, és a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként 1949-ben tizenöt év fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték. Nem sokkal ezután, 1949 áprilisában pedig kihirdették a hitbizományok megszüntetéséről szóló törvényt, amely ezen javakat államosította. Közben a súlyosan megrongálódott műtárgyakat az Iparművészeti Múzeumban kezdték restaurálni.
Az 1956-os forradalom alatt Esterházy Pál kiszabadult a börtönből, és feleségével Zürichbe menekült. A herceg minden vagyonát feleségére, Ottrubay Melindára hagyta, aki abból különböző alapítványokat hozott létre Ausztriában. Fraknó várának tulajdonjogát így az Esterházy Magánalapítvány szerezte meg, amelynek irányítója unokaöccse, Stefan Ottrubay, aki 2016 végén pert indított a magyar állam ellen, ami jelenleg is folyamatban van.
A vitatott tulajdonú műkincsek értékére ennek a polgári pernek kilencmilliárd forintot meghaladó pertárgyértékéből is lehet következtetni.
A műtárgyak átfogó kiállítására legkorábban az Iparművészeti Múzeum és a fertődi Esterházy-kastély jelenleg is zajló felújításának befejezése után kerülhet sor, de a Szépművészeti Múzeum nemrégiben újranyitott állandó kiállításának utolsó termében több darabot is kiállítottak már.
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Visszaadott Belgium Guatemalának egy ezeréves maja maszkot, melyet még 2008-ban foglaltak le a nyugat-európai országban – jelentette be a guatemalai kormány. A kincset nemzetközi műkereskedők lopták le Guatemalából, olvasható a kormányközleményben.
A maszk eredetiségét a Brüsszeli Királyi Művészeti és Történeti Múzeum szakértője, Serge Purini bizonyította, aki felbecsülhetetlen értékűnek nevezte a műkincset.
Tizenkét évnyi pereskedés után döntött úgy egy belga bíróság, hogy a maszkot vissza kell adni a közép-amerikai országnak. A műkincs átadása Guetamala brüsszeli nagykövetségén megtörtént.
A maja kultúra, melynek virágkorát a 200–800 körüli korszakra teszik, fejlett írásbeliségéről, matematikai és csillagászati tudásáról híres. A legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt. A klasszikus maja civilizáció elpusztult, de a népcsoport leszármazottai ma is élnek elsősorban Mexikó, Guatemala és Belize területén.
Guatemala: Members of the Barrio 18 gang were found operating a call center and enjoying luxuries like TVs and air conditioning in the prison nicknamed "El Infiernito". 1/2 pic.twitter.com/x2kYpfRN2N
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Németországban a legfelsőbb bíróság mondta ki, hogy csak a Ritter Sport csokoládé használhatja egyedüliként a négyszögletes formát – írja a DW.
Évtizedeken át a Ritter Sport ismert volt a négyszögletes csokoládéjáról, amit mindig így is reklámoztak, azonban a Milka megpróbálta megtörni a márka hegemóniáját Németországban.
A Ritter Sport az 1990-es évek közepén védjegyként regisztrálta csokoládé négyszögletes formáját, azonban a Milka évtizedek óta harcolt a saját négyszögletes csokoládé előállításának jogáért.
A legenda szerint Clara Ritter – a német cég alapítója – azt akarta, hogy a csokoládé a normál sportkabát zsebében is elférjen, anélkül, hogy az édesség eltörjön. A Milka és a Ritter Sport közötti hosszú ideig tartó pereskedés végére a mostani legfelsőbb bírósági döntés tett pontot.
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19