A múlt héten kiadott Windows 11-et egyáltalán nem javasolt a minimális rendszerkövetelményeinek nem megfelelő Windows 10-es számítógépekre telepíteni, hiszen egyrészt még elméleti biztosíték sincs a stabil és zökkenőmentes működésére, másrészt pedig a Microsoft a biztonsági frissítéseinek megérkezésére sem hajlandó garanciát vállalni.
Ettől függetlenül most sokkal könnyebbé vált azok dolga, akik teljes mértékben a saját felelősségükre ki szeretnék próbálni a nem támogatott számítógépükön a Windows 11-et, és készek gond esetén akár teljesen tiszta újratelepítéssel visszaállni rajta a Windows 10 használatára.
Az ISO-telepítőfájlok pendrive-ra való kiírására használható Rufus segédprogram legújabb bétája lehetőséget biztosít több az installációt megakadályozó követelmény kiiktatására, letiltható vele a Secure Boot, a TPM 2.0, továbbá a memóriakövetelmény ellenőrzése.
A Rufus legújabb bétájának és a Windows 11 telepítő ISO-jának letöltése után csak be kell tallózni telepítésre használni kívánt pendrive-ot és lemezképfájlt a segédprogramban, majd a Kép tulajdonságai legördülő menüben az említett ellenőrzések letiltását mutató opciót kell választani. A folyamat végén elkészült telepítőkészlet sem frissítés, sem pedig tiszta telepítés esetén nem követeli majd meg a fent említett funkciókat és a 8 GB RAM-ot.
Forrás: ORIGO
[type] => post
[excerpt] => A múlt héten kiadott Windows 11-et egyáltalán nem javasolt a minimális rendszerkövetelményeinek nem megfelelő Windows 10-es számítógépekre telepíteni, ettől függetlenül most sokkal könnyebbé vált azok dolga, akik teljes mértékben a saját felelőssé...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1634077320
[modified] => 1633989332
)
[title] => Tesztelhető a nem támogatott PC-ken a Windows 11
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=75130&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75130
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 75132
[image] => Array
(
[id] => 75132
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11.jpg
[original_lng] => 59771
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1633978534:5
[_thumbnail_id] => 75132
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3105
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR

Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Windows 11 megjelenését követően komolyan megcsappanhat majd a külön, kifejezetten csak a linuxos alkalmazások futtatására fenntartott gépek száma a cégeknél és az otthonokban. A jelek szerint ugyanis nem sok értelme lesz a külön masinákat továbbra is megtartani, mivel az új Windows alatt a nyílt rendszerre írt szoftverek szinte teljesítményvesztés nélkül működhetnek majd.
Legalábbis ez derül ki a Phoronix által elvégzett mérésekből, amik tanúsága szerint a Windows 11 beépített Linux alrendszerén, a WSL2-n a nyílt rendszerre írt programok közel ugyanolyan sebességgel futottak, mint a nyers hardverre telepített Ubuntu Linuxon. Utóbbi 130 különböző tesztben átlagban mindössze csak 6%-kal tudott jobb teljesítményt felmutatni, de a tesztek mintegy egy negyedében ráadásul a Windows 11 bizonyult gyorsabbnak.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a jövőben sok helyen nehezen lesz igazolható és indokolt egy teljesen külön gép fenntartása a linuxos szoftverek futtatására a vegyes alkalmazási környezetekben, mert egy közös, a Windows 11-et és az alatta a WSL2 alrendszerben futó Linuxot működtető PC sokkal költséghatékonyabb és nem utolsó sorban egyszerűbb megoldást nyújthat majd a redmondi és a nyílt forrású platformra készült programok együttes működtetésére.
[type] => post
[excerpt] => A Windows 11 megjelenését követően komolyan megcsappanhat majd a külön, kifejezetten csak a linuxos alkalmazások futtatására fenntartott gépek száma a cégeknél és az otthonokban. A jelek szerint ugyanis nem sok értelme lesz a külön masinákat továb...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1633212300
[modified] => 1633129706
)
[title] => A Windows 11 olyan gyorsan futtatja a linuxos programokat, mintha Linux lenne
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=73934&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73934
[uk] => 74111
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73936
[image] => Array
(
[id] => 73936
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux.jpg
[original_lng] => 98771
[original_w] => 1280
[original_h] => 770
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux-768x462.jpg
[width] => 768
[height] => 462
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux-1024x616.jpg
[width] => 1024
[height] => 616
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/linux.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1633291318:2
[_thumbnail_id] => 73936
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5685
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Most is lesznek ugyan előretelepített alkalmazások a Windows 11-ben, azonban nem lesznek előre telepítve. Az ellentmondás magyarázata egy ügyes trükk a Microsofttól, amelynek köszönhetően nagyobb lehet a szabadon felhasználható lemezterület.
Az operációs rendszerek általában előre telepített alkalmazásokkal érkeznek, és ez alól a Windows 11 sem lesz kivétel. Olyan appokról van szó, mint a jól ismert Candy Crush Saga vagy az előbbinél azért hasznosabb Microsoft To-Do.
A Microsoft azonban hangsúlyozottan a teljesítményoptimalizálást tűzte ki célul a Windows 11 rendszerben, éppen ezért új stratégiára tért át az operációs rendszerhez tartozó alkalmazásoknál. Sok közülük csak parancsikonként fog létezni a Start menüben, és csak akkor töltődik le az alkalmazás-áruházból, ha a felhasználó rákattint erre az ikonra. Például, ha valaki először indítja el a Sticky Notes alkalmazást a Start menüből, akkor megjelenik egy új betöltési képernyő, majd az alkalmazás bináris fájljainak többi része szükség szerint betöltődik, anélkül, hogy a felhasználónak bármit kellene tennie.
Ezzel, állítja a Microsoft, nemcsak lemezterületet lehet megspórolni, hanem kevesebb alkalmazás fog frissülni, amikor az appok frissülnek az áruházban. Kevesebb lesz tehát a háttérfrissítési tevékenység, és kisebb lesz a letöltési forgalom is. Mindez nem vonatkozik az olyan teljes értékű alkalmazásokra, mint amilyen az Office vagy a Microsoft Store.
Egyik támogatási dokumentumában a Microsoft megjegyezte, hogy az előre telepített Ethernet- és wifi-illesztőprogramok mostantól FOD-ként (Feature on Demand, igény szerinti szolgáltatás) állnak rendelkezésre. Ezek az illesztőprogramok alapértelmezés szerint előre telepítve lesznek az általános élmény javítása érdekében, de ha a felhasználónak nincs szüksége rájuk, akkor manuálisan eltávolíthatja az eszköz hardverére nem érvényes illesztőprogramok FOD-jait, ezzel is csökkentve az elfoglalt lemezterületet.
A Microsoft október 5-én indítja el a Windows 11-et, ami fokozatosan fog frissítésként eljutni a felhasználókhoz (amennyiben a számítógépük is alkalmas lesz erre), viszont hamarosan piacra kerülhetnek az új operációs rendszert futtató első eszközök.
[type] => post
[excerpt] => Most is lesznek ugyan előretelepített alkalmazások a Windows 11-ben, azonban nem lesznek előre telepítve. Az ellentmondás magyarázata egy ügyes trükk a Microsofttól, amelynek köszönhetően nagyobb lehet a szabadon felhasználható lemezterület.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1632780780
[modified] => 1632703650
)
[title] => Nem telepíti a rendszer csak azt, amit muszáj az új Windowsban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=73236&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73236
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73237
[image] => Array
(
[id] => 73237
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows.jpg
[original_lng] => 72636
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/windows.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1632692851:12
[_thumbnail_id] => 73237
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2685
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Pénteken a Microsoft valószínűleg kevesek meglepetésére közölte, hogy nem hajlandó érdemben csökkenteni a Windows 11 rendszerigényét, azonban az extra követelményeinek nem megfelelő, például hivatalosan nem támogatott processzort tartalmazó számítógépekre technikailag lehetővé fogja tenni az operációs rendszert tiszta telepítését.
A rajtuk jelenleg futó Windows 10-et nem lehet majd frissíteni az újdonságra, de például pendrive használatával instalálható lesz rájuk a Windows 11.
Ettől függetlenül a nem kompatibilis hardveres konfigurációkon a cég semmiféle garanciát sem vállal a Windows 11 stabil működésére és jó sebességére. Emellett a gépek frissítések megkapására sem jogosultak, bár ennek ellenére elérhetővé válhatnak rájuk patchek a Windows Update-en keresztül.
Ez rendkívül zavaros álláspont a vállalat részéről, és jó eséllyel szándékosan nem is lesz hajlandó részleteiben tisztázni, hogy a hivatalosan nem kompatibilis hardverre manuálisan Windows 11-et telepítők mire számíthatnak. Ha ezt megtenné, akkor valamiféle negatív szituáció esetén számon kérhetnék rajta, hogy miért hagyja cserben az inkompatibilisnek mondott hardvereken az új operációs rendszerét használókat, noha elméleti síkon őket soha semmiféle támogatás sem illette meg.
Mindezek fényében a jelenleg Windows 10-et használók jobban teszik, amennyiben a papíron inkompatibilis számítógépeiken nem erőltetik a windows 11-re való átállást.
Forrás: ORIGO
[type] => post
[excerpt] => Pénteken a Microsoft valószínűleg kevesek meglepetésére közölte, hogy nem hajlandó érdemben csökkenteni a Windows 11 rendszerigényét, azonban az extra követelményeinek nem megfelelő, például hivatalosan nem támogatott processzort tartalmazó számít...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1630361460
[modified] => 1630349628
)
[title] => A a régebbi PC-ken inkább maradjon Windows 10
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=69502&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69502
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 69503
[image] => Array
(
[id] => 69503
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10.jpg
[original_lng] => 60852
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win10.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1630338828:10
[_thumbnail_id] => 69503
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2493
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Microsoft végre frissített tájékoztatást adott a Windows 11 nagy port kavart minimum gépigénye kapcsán, sajnos erősen felemás fejleményekről tudunk beszámolni. Elsőként is alapvetően minden korábbi minimum követelményhez ragaszkodik a cég, azaz nem mond le a Secure Bootról és TPM 2.0-ról, ám a processzorok tekintetében nagyon minimális engedékenységre hajlandó volt, felvette a támogatott modellek közé az Intel Core X és az Intel Xeon W szériákat, továbbá specifikusan az Intel Core i7-7820HQ modellt. Az utóbbi dolgozik a mai napig árult Surface Studio 2 egybegépében.
Mindezek ellenére a Microsoft nyitva hagy egy kiskaput a hivatalosan nem támogatott laptopokkal és asztali számítógépekkel rendelkezők számára, a Windows 11 tiszta telepítésekor nem fogja ellenőrizni az „extra” követelményeknek való megfelelést. Aki DVD-ről vagy pendrive-ról telepíti az operációs rendszert, nem pedig frissíteni próbál rá a Windows 10-ről, annak elég lesz 64 bites és kétmagos processzort, 4 GB memóriát, továbbá 64 GB háttértárat felmutatnia a sikeres installációhoz.
Viszont a nem támogatott hardveres konfigurációkon a Microsoft semmiféle garanciát sem vállal a Windows 11 működésére, beleértve a hozzá kiadott biztonsági és funkcionális frissítések elérhetővé válását és települését.
A Microsoft újból deklarálta, hogy a Windows 11 minimum rendszerigényét a stabilitásának és a biztonságának maximalizálása érdekében hozta, ezért is nem hajlandó érdemben megváltoztatni azt. Állítása szerint a kompatibilis számítógépek 99,8%-ban képesek összeomlástól mentesen működni, a nem támogatott konfigurációkon 52%-kal több kernel módú összeomlást tapasztalt. Az adat első olvasatra rosszul hangozhat, de ezek szerint a támogatott konfigurációkon kettő az ezerhez az összeomlás esélye, míg a nem támogatottakon három az ezerhez.
Ez nem tűnik statisztikailag szignifikáns eltérésnek.
[type] => post
[excerpt] => A Microsoft végre frissített tájékoztatást adott a Windows 11 nagy port kavart minimum gépigénye kapcsán, sajnos erősen felemás fejleményekről tudunk beszámolni. Elsőként is alapvetően minden korábbi minimum követelményhez ragaszkodik a cég.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1630268340
[modified] => 1630210977
)
[title] => Saját felelősségre, régebbi PC-kre is telepíthető lesz a Windows 11
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=69227&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69227
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69229
[image] => Array
(
[id] => 69229
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites.jpg
[original_lng] => 47426
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/frissites.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1630200178:12
[_thumbnail_id] => 69229
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3823
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Microsoft Windows 11-et nem csupán a normál PC-kre és laptopokra lehet felrakni, egy segédprogramnak hála az almás cég Macjei is elboldogulnak vele.
A Parallels nevű virtualizációs szoftver az Apple-rajongók egyik jól bevált eszköze. A program elsősorban arra jó, hogy a Macen belül egy másodlagos számítógépet, illetve környezetet hozzon létre a felhasználó, és azon keresztül tetszőleges oprendszereket futtasson. A hasznos eszköz fejlesztője nemrég pedig közölte, hogy a csomag már az újabb Windows 11-gyel is kompatibilis.
A bővítéssel együtt azt is megoldotta a készítő, hogy a programot a gyorsabb M1 chipekkel rendelkező gépekre is fel lehessen rakni. A program újabb kiadása mindemellett komoly telejsítménynövekedést is képes felmutatni: a Windows indításának ideje 33 százalékkal gyorsabb, a 2D-s grafikai renderelés sebessége 17,25%-kal emelkedett, az OpenGL esetében pedig hatszoros gyorsulás mérhető az előző, 16-as kiadású szoftverhez képest.
A Parallels előnye, hogy a felhasználó egy teljes értékű windowsos környezethez juthat általa, a már megszokott (microsoftos) eszközökkel együtt. A dolog egyedüli hátránya, hogy ez az élmény nincs ingyen: az otthoni és az iskolai felhasználók évi 79,99 euróért, közel 29 ezer forintért juthatnak hozzá. Ha viszont kifizetik az egyszeri 99,99 eurós árat (kb. 35 ezer forint), akkor a szoftver mindig elérhető marad. A vállalati ügyfeleknek, fejlesztőknek az éves licencdíj kerül ennyibe.
[type] => post
[excerpt] => A Microsoft Windows 11-et nem csupán a normál PC-kre és laptopokra lehet felrakni, egy segédprogramnak hála az almás cég Macjei is elboldogulnak vele.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1628980200
[modified] => 1628908510
)
[title] => Egy okos kis programmal az Apple gépein is megy a Windows 11
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=67366&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67366
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 67367
[image] => Array
(
[id] => 67367
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1.jpg
[original_lng] => 112170
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/apple-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1628897810:12
[_thumbnail_id] => 67367
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3384
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A várhatóan ősszel debütáló Windows 11 nem csak kinézetben lesz más, a rendszer azon részén is találni majd újdonságokat, amik a mindennapi használatot igyekeznek megkönnyíteni. Ez utóbbiakhoz tartozik az a néhány billentyűkombináció is, melyekkel könnyebben hívhatja elő a felhasználó a szoftver különféle paneljeit.
Az egyik ilyen gomb a Windows + W kombináció, mellyel az időjárási eseményeket is mutató felületet lehet majd behozni, illetve eltüntetni. A Windows + Z az alkalmazások csoportosítására alkalmas, a Windows + N-nel pedig az értesítési központ nyitható meg. A Windows + A azoknak lesz hasznos, akik a gyorsbeállítási panelt szeretnék egyetlen gombnyomással elérni.
Az OnMSFT szerint a Windows 11 a korábbi rendszerverziókkal elterjedt kombinációkat is ismerni fogja, így például a felhasználók körében biztosan népszerű Windows + TAB-ot is. Ez utóbbival a feladatnézet tölthető be, illetve rendszerezhetők a megnyitott ablakok, alkalmazások.
[type] => post
[excerpt] => A várhatóan ősszel debütáló Windows 11 nem csak kinézetben lesz más, a rendszer azon részén is találni majd újdonságokat, amik a mindennapi használatot igyekeznek megkönnyíteni. Ez utóbbiakhoz tartozik az a néhány billentyűkombináció is, melyekkel...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1628201820
[modified] => 1628191266
)
[title] => Nem csak látványos újítások lesznek az ősszel érkező Windows 11-ben
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=66442&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66442
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 66443
[image] => Array
(
[id] => 66443
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif.gif
[original_lng] => 5157989
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif-150x150.gif
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif-300x169.gif
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif-768x432.gif
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif.gif
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif.gif
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif.gif
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/snap-layout-gif.gif
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1628180468:12
[_thumbnail_id] => 66443
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3178
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Windows 11 nem csak a Start menü és egyes ablakok tekintetében tér majd el a többi rendszerváltozattól, ugyanis egy másik részen, a jobbgombbal való vezérlésben is új fejezetet kíván nyitni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felület sokkal átgondoltabb, illetve átláthatóbb lesz, amire a napjaink szoftvereit látva is nagy szükség is van.
Az egyes Windows-verziók megjelenésével ugyanis a jobb egérgombos menü is új parancsokkal bővült, sokrétűbbé, ugyanakkor nehezebbé is téve a navigációt. A Windows 10 utolsó kiadásaiban már sokféle utasítást találni, amik hatására a menü hosszúsága az egekbe nőtt, teljesen aránytalanná téve a felületet:
A problémát a Microsoft is érzékelte, így teljes ráncfelvarrást hajtott végre, de ennek előnyeit csak a Windows 11-es felhasználók tudják majd megtapasztalni. A változtatás mindenesetre hangsúlyos: a menü egyrészt sokkal kisebb felületen bújik elő, az egyes gombok pedig közvetlenül az egérmutató környezetében helyezkednek el. Ezek közé tartozik például a másolás és a kivágás is, melyek jól ismert ikonjait azért meghagyta a cég. Az újabb műveleteket pedig nem külön gombként jelzi a szoftver, mind egy almenüben helyezkednek el.
Ugyanígy nagy változáson esik át a megosztásra alkalmas felület is: a Microsoft egyrészt egyszerűsítette a korábbi panelt, másrészt előtérbe hozta a leggyakoribb (e-mailes) kontaktokat, illetve a küldéshez használt appot, hogy a folyamat még gyorsabb legyen.
A Windows 11 első (publikus) változatai az év vége felé válnak elérhetővé az új eszközzel együtt, a meglévő Windows 10-es gépek frissítése azonban csak 2022-ben kezdődik.
[type] => post
[excerpt] => A Windows 11 nem csak a Start menü és egyes ablakok tekintetében tér majd el a többi rendszerváltozattól, ugyanis egy másik részen, a jobbgombbal való vezérlésben is új fejezetet kíván nyitni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felület sokkal á...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1627856340
[modified] => 1627781025
)
[title] => Még az egérkattintás is más lesz a Windows 11-ben
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=65964&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65964
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 65965
[image] => Array
(
[id] => 65965
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11.jpg
[original_lng] => 32462
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/win11.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1627770226:12
[_thumbnail_id] => 65965
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2914
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.
A Microsoft sok új funkciót épít a Windows 11 operációs rendszerébe, ezek egy része pedig már kipróbálható az Insidereknek szóló előzetesben. Az androidos appok emulációja később érkezik, de a továbbfejlesztett Snap Assist például már elérhető.
Van egy olyan jelentős változtatás is, amellyel viszont még a tesztelők sem feltétlen találkoztak. A bétákban és előzetesekben a hibaképernyő zöld, azonban a The Verge jelentése alapján a Microsoft a stabil kiadásból kiveszi a kékhalált.
A legendás, kék színű hibaképernyő helyét fekete képernyős hibajelentés veszi át. A kékhalál már a Windows 1.0-ban is benne volt, majd a Windows 95-ben megújult, a Windows 8-ban pedig kapott egy szomorú emotikont. 2016-ban végül QR-kóddal frissítette a kékhalált a Windows 10, a szín viszont a nagyjából 30 év alatt nem változott.
Azt nem árulta el a Microsoft, hogy miért vált fekete hibaképernyőre a Windows 11 alatt, de egyesek szerint talán az lehet az oka, hogy ez kevésbé rémisztő, mint a kék, amikor előjön.
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A néhány nappal ezelőtt bejelentett, külsőre alaposan megújított Windows 11 mellé a Microsoft most bejelentette, hogy átalakul a milliók által használt Office-programcsomag kinézete is. Ez a külsőt tekintve teljesen igazodni fog a Windows 11-hez, azonban nem csak az új operációs rendszeren lesz elérhető, hanem a Windows 10-es felhasználók számára is.
A Microsoft elmondása alapján a felhasználói visszajelzéseket vették alapul az új dizájn kialakításakor, ugyanis azt szerették volna, hogy az Office-alkalmazások jobban illeszkedjenek a Windows alapvető kinézetéhez, és ne legyen akkora eltérés a különböző programok között. Ezen kívül az új Office végre teljesen alkalmazkodni fog a Windowsban rendszerszinten beállítható világos és sötét módhoz, így éjszaka nem fogja kisütni a szemünket a világos ablak.
Ezen kívül a Microsoft azt is bejelentette, hogy végre érkezik az Office natív 64-bites verziója az ARM alapú számítógépekre. Érdekes, hogy a vállalat ilyen sokáig várt ezzel, hiszen például az új M1-es alapú Mac-gépekre már hónapok óta elérhető ez a verzió, a Windowst futtató ARM-os masinákra azonban még nem.
A Microsoft a jövőben láthatóan sokkal jobban rá szeretne feküdni az ARM-alapú számítógépek támogatására, így például a Windows 11 is támogatni fog több Qualcomm processzort is, de a már megjelent Surface Pro X is ennek a vonulatnak az első terméke. Az ilyen gépeken pedig a natív, 64-bites alkalmazások nyilván sokkal hatékonyabban, gyorsabban futnak, mintha egy emulátoron kellene futtatni az eredetileg Intel és AMD processzorokhoz készített x86-os változatot.
Forrás: ORIGO
[type] => post
[excerpt] => A néhány nappal ezelőtt bejelentett, külsőre alaposan megújított Windows 11 mellé a Microsoft most bejelentette, hogy átalakul a milliók által használt Office-programcsomag kinézete is. Ez a külsőt tekintve teljesen igazodni fog a Windows 11-hez.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1625002800
[modified] => 1624966827
)
[title] => Megújul a Microsoft Office kinézete is az új Windows mellé
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=62102&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62102
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 62103
[image] => Array
(
[id] => 62103
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office.jpg
[original_lng] => 125380
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/office.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1624956028:10
[_thumbnail_id] => 62103
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3251