Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo3MDc1NTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 118842 [content] =>Magas állami kitüntetéseket adományozott hét kárpátaljai magyar számára Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Az ünnepélyes átadóra a két kárpátaljai magyar külképviselet közös szervezésében került sor a beregardói Perényi Kultúrkúriában.
Bacskai József ungvári magyar főkonzul méltó helyszínnek nevezte a gyönyörűen felújított beregardói Perényi-kúriát, ahol immár második éve adják át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából odaítélt magyar állami kitüntetéseket az arra érdemesült kárpátaljai személyiségeknek. Az idei hét kitüntetett mind rászolgált az elismerésre, mind a heten csodálatos emberek, akiknek jelenleg nagyon nehéz körülmények között kell itt, Kárpátalján helytállniuk – fogalmazott a főkonzul, majd átadta a kitüntetéseket.
Horkay Mária nyugalmazott könyvelő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító tagja, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkatársa a kárpátaljai magyarság identitásának megőrzése, illetve a magyar nyelvű oktatás és kultúra, valamint a hagyományok ápolása érdekében végzett példamutató tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Kocsis Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanára ugyancsak a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megmaradása, illetve fejlesztése érdekében végzett pedagógiai és közéleti tevékenysége, valamint a helyi tehetséggondozásban vállalt szerepe elismeréseként.
Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője, a Kisbégányi Gimnázium igazgatóhelyettese a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a kárpátaljai magyarság megmaradása és anyanyelvű oktatása érdekében végzett odaadó munkája, valamint közösségépítő tevékenysége elismeréseként.
Magyar Vita, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum igazgatója a kárpátaljai görögkatolikus közösségért végzett tevékenysége, valamint a Karácsfalvai Görögkatolikus Líceum elindulásában vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Ráti Éva, a Nagydobronyi Napsugár Óvoda pszichológusa, a Nagydobronyi Református Líceum korábbi igazgatója Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült a kárpátaljai magyar oktatás és kulturális élet fejlesztését, valamint a nagydobronyi népi hagyományok ápolását szolgáló pedagógusi, illetve közéleti tevékenysége elismeréseként.
Takár Károly nyugalmazott sóbányász, sportszervező, a KMKSZ munkatársa a kárpátaljai magyarság megmaradásáért folytatott elkötelezett szolgálata, különösen a fiatalok identitásának megőrzése és erősítése terén végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.
Seres János lelkipásztornak, a Péterfalvai Református Líceum lelkészigazgatójának tevékenységét ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el a magyar köztársasági elnök a szűkebb és tágabb közössége számára nyújtott lelkiismeretes szolgálata, áldozatos társadalmi tevékenysége, különösen a fiatal lelkészek körében végzett példaértékű nevelőmunkája elismeréseként.
A kitüntetettek közül Kocsis Mária úgy fogalmazott: „Hálás vagyok mindenekelőtt a Jóistennek, hogy itt lehetek. Másodsorban azoknak, akik erre a kitüntetésre felterjesztettek, elismerik a munkámat. Azt hiszem, hogy minden olyan kárpátaljai pedagógus megérdemelné, aki hittel a szívében azért dolgozik, hogy Kárpátalján megmaradjon a magyarság és a magyar oktatás.”
Komár Ibolya elmondta, 45 éve van a pedagógusi pályán, 30 éve vezeti a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetét. Fontos feladatként tekint a roma kisebbség integrációjának, felzárkóztatásának ügyére, amelyben vannak már szép eredményeik.
Ráti Éva a kitüntetés átvételét követően aláhúzta: „Hálás a szívem az Úrnak, hogy itt születhettem Kárpátalján, itt élhetem meg magyarságomat, itt tehettem a dolgomat, feladatomat, amit hiszem, hogy a Jóisten rám bízott tanárként, igazgatóként, pszichológusként.”
Takár Károly tudósítónknak elmondta: „Ez a kitüntetés számomra nagy megtiszteltetés. Hosszú ideje igyekszem a fiatalságot a mozgás és a sport szeretetére történő nevelés mellett nemzeti identitásában is erősíteni. Huszonöt éve annak, hogy a magyar zászlóval futunk, kerékpározunk Kárpátalja-szerte és annak határain túl is, ezáltal is tudatosítva mindenkiben, hogy mi, magyarok máig itt vagyunk őseink földjén. Ez az elismerés feltölt, újabb lendületet ad.”
Seres János lelkipásztor a mindenható Istennek adott hálát azért, hogy szolgálhatja őt és a magyar nemzetet Kárpátalján. Ugyanakkor elmondta, hogy ez az elismerés a feleségének is szól, hisz a gyermeknevelés terheit és más terheket átvállalva biztosította hosszú éveken át számára a lehetőséget az odaadó szolgálatra. Köszönetet mondott lányainak a háttérmunkáért, az iskola tanárainak és lelkipásztor társainak a közös szolgálatért.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Magas állami kitüntetéseket adományozott hét kárpátaljai magyar számára Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Az ünnepélyes átadóra a két kárpátaljai magyar külképviselet közös szervezésében került sor a beregardói Perényi Kultúrkúriában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1663493700 [modified] => 1663457748 ) [title] => Hét kárpátaljait tüntetett ki Novák Katalin [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=118842&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 118842 [uk] => 118946 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 118855 [image] => Array ( [id] => 118855 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-scaled.jpg [original_lng] => 609621 [original_w] => 2560 [original_h] => 1710 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-1024x684.jpg [width] => 1024 [height] => 684 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-1536x1026.jpg [width] => 1536 [height] => 1026 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-2048x1368.jpg [width] => 2048 [height] => 1368 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/dsc04912-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1710 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1663492596:3 [_thumbnail_id] => 118855 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3076 [translation_required] => 2 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663487923 [_oembed_0cf74e8f3831160b13cadca93029b535] =>[_oembed_time_0cf74e8f3831160b13cadca93029b535] => 1663489630 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663504925 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664617119 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666420510 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677229329 [_oembed_adfdb5735c37339e73cdb5ccd16262b1] => [_oembed_time_adfdb5735c37339e73cdb5ccd16262b1] => 1678995866 [_oembed_b9a313cdf0699c2cb99f3efa117dc96a] => [_oembed_time_b9a313cdf0699c2cb99f3efa117dc96a] => 1679823897 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1681819479 [_oembed_2fd2a09f86a11e9afb928f519b617907] => [_oembed_time_2fd2a09f86a11e9afb928f519b617907] => 1681819479 [_oembed_71600b2f5fe828bc8f57345796c8947e] => [_oembed_time_71600b2f5fe828bc8f57345796c8947e] => 1686855501 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1694082692 [_oembed_73512d94930f72a9c4205e5731f34344] => [_oembed_time_73512d94930f72a9c4205e5731f34344] => 1694082693 [_oembed_69003c29748cfd032e4a5648509bedf9] =>Dear Volodymyr @ZelenskyyUA, thank you so much for the award of the First Class of the Order of Yaroslav the Wise.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 15, 2022
This is a great honour.
I accept it in the name of all EU citizens.
And as a symbol of our strong bond. pic.twitter.com/6W8JPLTao3[_oembed_time_69003c29748cfd032e4a5648509bedf9] => 1695584121 [_oembed_a0da864050253c795860bc1874adbd02] =>Shaiba the cat got the honorary volunteer award pic.twitter.com/QDxTvPpFjn
— In Ukraine (@InUKRofficial) September 15, 2023[_oembed_time_a0da864050253c795860bc1874adbd02] => 1695584121 [_oembed_513e6457d11be145f2f241bfb3a99f38] => [_oembed_time_513e6457d11be145f2f241bfb3a99f38] => 1697357439 [_oembed_9f3ac666bbf2dc8cf175f2f323ba600b] => [_oembed_time_9f3ac666bbf2dc8cf175f2f323ba600b] => 1697821487 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1699210123 [_oembed_440d913192060583c6df2d243f54f94d] =>Гарного та тихого недільного вечора вам бажають Олександр та його бойовий кіт Шайба з Сил територіальної оборони ЗСУ.
— Генеральний штаб ЗСУ (@GeneralStaffUA) May 7, 2023
Разом переможемо! pic.twitter.com/g5j1EjnnwQ[_oembed_time_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => 1699210123 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699210123 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700236462 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700236462 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700667507 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706791220 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706791220 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706791221 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1706791221 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1707764555 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1711014577 [_oembed_267defa12cf5d14842c43dbddb7d2e57] => [_oembed_time_267defa12cf5d14842c43dbddb7d2e57] => 1711119311 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1717151304 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1719676229 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1719676229 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719676229 [_oembed_ca03369a72405f20143de5f0e25f8da6] => [_oembed_time_ca03369a72405f20143de5f0e25f8da6] => 1719676229 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1721216552 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1721216553 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1722262754 [_oembed_2c4d4716b2e4e3c1b17519d2ea047e7b] =>I awarded our defenders who have changed the situation in the Black Sea in Ukraine's and the world's favor.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
The battle for the Black Sea continues. But Russia won't win it.
The Black Sea will serve as an example of how Ukraine can restore security for itself and its partners. pic.twitter.com/3CbBkGOSGQ[_oembed_time_2c4d4716b2e4e3c1b17519d2ea047e7b] => 1722857313 [_oembed_cc60cf0faaf4713505ff08cd694ff272] =>Félicitations à @TomCruise que la République nomme Chevalier des Arts et des Lettres ! 🇫🇷
— Rachida Dati ن (@datirachida) July 27, 2024
🎬 Son tournage de "Mission Impossible" à Paris en 2017 a magnifiquement mis en valeur notre capitale. Sa défense passionnée des salles de cinéma inspire tous les amoureux du grand écran.… pic.twitter.com/mW5bOssbbL[_oembed_time_cc60cf0faaf4713505ff08cd694ff272] => 1722857314 [_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => [_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1724822722 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1724822722 [_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => [_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1724822722 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1725089488 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 23 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 271 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Fotók [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kultúra ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 244 [2] => 63274 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => kitüntetés [2] => Magyar állami kitüntetések ) ) [1] => Array ( [id] => 118829 [content] =>The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
— Vatican News (@VaticanNews) July 24, 2024
Read more: https://t.co/cen5W1rZZDHét kárpátaljai közéleti személyiség vehetett ma át Magyar Arany- és Ezüst Érdemkeresztet a beregardói Perényi Kultúrkúrián. A magas rangú magyar állami kitüntetéseket, melyeket Novák Katalin köztársasági elnök adományozott augusztus 20-a alkalmából, Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja adta át.
[type] => post [excerpt] => Hét kárpátaljai közéleti személyiség vehetett ma át Magyar Arany- és Ezüst Érdemkeresztet a beregardói Perényi Kultúrkúrián. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1663443780 [modified] => 1663443654 ) [title] => Magyar Arany- és Ezüst Érdemkereszteket adtak át a Perényi Kultúrkúrián (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=118829&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 118829 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 118830 [image] => Array ( [id] => 118830 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt.jpg [original_lng] => 690043 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/magyarerdemkereszt.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1663432854:13 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663432799 [_thumbnail_id] => 118830 [_edit_last] => 13 [views_count] => 1433 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663432989 [_oembed_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => [_oembed_time_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => 1663432989 [_oembed_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => [_oembed_time_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => 1663432989 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664477448 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666349700 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1679855848 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1683293129 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1694365268 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699370289 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700032767 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700032767 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1701867027 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1701867027 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1706092842 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706113060 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706113061 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706113061 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1707672951 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1711011420 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1717420371 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718128545 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718276955 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1719125237 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1719125237 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1719305543 [_oembed_3a106d4c771e86fc4866aa02faeacc50] => {{unknown}} [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1719559912 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1719559912 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1719559912 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1719559912 [_oembed_ca03369a72405f20143de5f0e25f8da6] => [_oembed_time_ca03369a72405f20143de5f0e25f8da6] => 1719559912 [_oembed_287a254e01e5e9785a6b95dafa6c1f17] => {{unknown}} [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1720342681 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1720342681 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 263476 [2] => 45166 [3] => 263475 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => Főkonzul [2] => közéleti személyiségek [3] => Magyar Arany- és Ezüst Érdemkereszt ) ) [2] => Array ( [id] => 117439 [content] => Magyarország újabb, a koronavírus elleni védekezést elősegítő vakcinákkal támogatja Ukrajnát. A magyar kormány ez alkalommal mintegy 41 ezer adag Pfizer felnőtt oltóanyagot adományoz Kárpátalja számára. A humanitárius segély értéke közel 325 millió forint. A szállítmányt Bacskai József ungvári magyar főkonzul adta át Ungváron Viktor Mikita kormányzónak. Ez a szállítmány nagyon fontos számunkra- hangsúlyozta köszönő beszédében Viktor Mikita. A kormányzó kiemelte: ezeknek a vakcináknak a segítségével jelentősen növelhető a lakosság átoltottsága. A vakcinákat a megyei infektológiai kórház hűtő raktárába szállították. Innen osztják szét majd a kórházaknak.
[type] => post [excerpt] => Magyarország újabb, a koronavírus elleni védekezést elősegítő vakcinákkal támogatja Ukrajnát. A magyar kormány ez alkalommal mintegy 41 ezer adag Pfizer felnőtt oltóanyagot adományoz Kárpátalja számára. A humanitárius segély értéke közel 325 milli... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1662486600 [modified] => 1662485337 ) [title] => Covid elleni vakcinákat adományozott Magyarország Ukrajnának (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=117439&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 117439 [uk] => 117494 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 117441 [image] => Array ( [id] => 117441 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n.jpg [original_lng] => 450966 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301674004-753679049196818-5089022735114653146-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1662474538:14 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1662474538 [_thumbnail_id] => 117441 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2070 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d981107ab4ca2a4dbb9ec4a1e468b02e] => [_oembed_time_d981107ab4ca2a4dbb9ec4a1e468b02e] => 1662475809 [_oembed_7ee7b159926fa50e6345f8cc1f6b9bd1] => [_oembed_time_7ee7b159926fa50e6345f8cc1f6b9bd1] => 1662475809 [_oembed_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => [_oembed_time_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => 1662475809 [_oembed_937d5938194393a26dc6940c2ccbd011] => [_oembed_time_937d5938194393a26dc6940c2ccbd011] => 1662475809 [_oembed_6a94bf6f432b151f6a3747b980a701df] => [_oembed_time_6a94bf6f432b151f6a3747b980a701df] => 1662475810 [_oembed_ccaa1a96b3d6bbdb22b03db2a666f884] => [_oembed_time_ccaa1a96b3d6bbdb22b03db2a666f884] => 1662475810 [_oembed_d6206d15c0bc290945a67547737d2938] => [_oembed_time_d6206d15c0bc290945a67547737d2938] => 1662659699 [_oembed_d676e1836f7df7b09ba9581d2d6c0a62] => [_oembed_time_d676e1836f7df7b09ba9581d2d6c0a62] => 1662839127 [_oembed_54ae3aa523f561ddbe6ebd510c386f97] => [_oembed_time_54ae3aa523f561ddbe6ebd510c386f97] => 1662839127 [_oembed_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] => [_oembed_time_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] => 1663232146 [_oembed_204611f284d71b17dfb15d9d117f0d1d] => [_oembed_time_204611f284d71b17dfb15d9d117f0d1d] => 1663232146 [_oembed_5822bd0bdd9b33394edb48507acab099] => [_oembed_time_5822bd0bdd9b33394edb48507acab099] => 1663232146 [_oembed_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => [_oembed_time_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => 1663232147 [_oembed_675cf9b59a1bf51150782ec477eb7ce5] => [_oembed_time_675cf9b59a1bf51150782ec477eb7ce5] => 1663232147 [_oembed_57d4c2b21ea930e451f4de8c3c9490f1] => [_oembed_time_57d4c2b21ea930e451f4de8c3c9490f1] => 1663478566 [_oembed_41afdc443d0b12ad26c8c73c3a46e7eb] => [_oembed_time_41afdc443d0b12ad26c8c73c3a46e7eb] => 1663478566 [_oembed_76df607572025c7900b9c5772ae23d38] => [_oembed_time_76df607572025c7900b9c5772ae23d38] => 1663478566 [_oembed_2fb0b3ab59df37dee3e4449526bcfb41] => [_oembed_time_2fb0b3ab59df37dee3e4449526bcfb41] => 1664175390 [_oembed_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => [_oembed_time_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => 1664175390 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664175391 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664297548 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664624635 [_oembed_184853c324fcb27b14e8b622d581e0d8] => [_oembed_time_184853c324fcb27b14e8b622d581e0d8] => 1664628489 [_oembed_e14b0c3d821d9807754b7ba2beb5690e] => [_oembed_time_e14b0c3d821d9807754b7ba2beb5690e] => 1664628489 [_oembed_b14aa48f08b00899df091c379ba87211] => [_oembed_time_b14aa48f08b00899df091c379ba87211] => 1665211995 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665211995 [_oembed_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] => [_oembed_time_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] => 1665211995 [_oembed_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => [_oembed_time_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => 1665211995 [_oembed_f8b3d4e13b7fa45eaabc811e7c8187d3] => [_oembed_time_f8b3d4e13b7fa45eaabc811e7c8187d3] => 1665211996 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1665758363 [_oembed_1cb74c718460f4eb00c76bb6f5a10cca] => [_oembed_time_1cb74c718460f4eb00c76bb6f5a10cca] => 1665758364 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666339867 [_oembed_9421c02d83f2ca07d48df352c0fd1e46] => [_oembed_time_9421c02d83f2ca07d48df352c0fd1e46] => 1666704294 [_oembed_40539450b9eab578f84b52e55bda6803] => [_oembed_time_40539450b9eab578f84b52e55bda6803] => 1667804563 [_oembed_1333d19afc09ba4788914c0035d09701] => [_oembed_time_1333d19afc09ba4788914c0035d09701] => 1667804563 [_oembed_ed0cce7db5ca596e331003912f9de61d] => [_oembed_time_ed0cce7db5ca596e331003912f9de61d] => 1667804563 [_oembed_31d50c6c385db22abc459feaaf8db1ac] => [_oembed_time_31d50c6c385db22abc459feaaf8db1ac] => 1668237730 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1668237730 [_oembed_2659f9b2013a3fffddd1d59cd5a821c0] => [_oembed_time_2659f9b2013a3fffddd1d59cd5a821c0] => 1668237731 [_oembed_49ed4febdff1ebb07d7d7101a995c6c7] => [_oembed_time_49ed4febdff1ebb07d7d7101a995c6c7] => 1668237731 [_oembed_95dc42b8ee05ff7f71c7b9965c281fd8] => [_oembed_time_95dc42b8ee05ff7f71c7b9965c281fd8] => 1668237731 [_oembed_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => [_oembed_time_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => 1668539651 [_oembed_21b2735414053d6dcf352d32c7126564] => [_oembed_time_21b2735414053d6dcf352d32c7126564] => 1668539651 [_oembed_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => [_oembed_time_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => 1668539652 [_oembed_db664e0f18ab3114423b4d1b4ead35a0] => [_oembed_time_db664e0f18ab3114423b4d1b4ead35a0] => 1668539652 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668539652 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1668539653 [_oembed_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => [_oembed_time_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => 1671462708 [_oembed_ec9770a5e21352675eac898e76e11864] => [_oembed_time_ec9770a5e21352675eac898e76e11864] => 1671727876 [_oembed_737609b6b95924cfe58895343f51f5aa] => [_oembed_time_737609b6b95924cfe58895343f51f5aa] => 1671727876 [_oembed_c3cab85efedc2c7fe63f9fb07344dd64] => [_oembed_time_c3cab85efedc2c7fe63f9fb07344dd64] => 1672229413 [_oembed_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => [_oembed_time_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => 1672229413 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1672989834 [_oembed_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] => [_oembed_time_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] => 1673515332 [_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => [_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1673515332 [_oembed_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] => [_oembed_time_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] => 1673515332 [_oembed_45a394bcebadb7b9a1716693f06beae8] => [_oembed_time_45a394bcebadb7b9a1716693f06beae8] => 1673903322 [_oembed_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] => [_oembed_time_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] => 1674460817 [_oembed_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] => [_oembed_time_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] => 1674460817 [_oembed_81e363e687909791028c97573a120a89] => [_oembed_time_81e363e687909791028c97573a120a89] => 1674460818 [_oembed_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] => [_oembed_time_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] => 1674460818 [_oembed_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => [_oembed_time_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => 1674460818 [_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => [_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1675442107 [_oembed_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => [_oembed_time_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => 1675442107 [_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => [_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1675442107 [_oembed_a36cf04a7c3f0dc7c8f7641d9ec4b9b1] => [_oembed_time_a36cf04a7c3f0dc7c8f7641d9ec4b9b1] => 1675442107 [_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => [_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1675442107 [_oembed_c7cd03aac111da8480df957643723232] => [_oembed_time_c7cd03aac111da8480df957643723232] => 1675442107 [_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => [_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1675697515 [_oembed_cdf78f5c82e14c71e8a69ce19754766d] => [_oembed_time_cdf78f5c82e14c71e8a69ce19754766d] => 1676104905 [_oembed_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => [_oembed_time_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => 1677945283 [_oembed_793d20c66a564acc157bfac4a32e1a3d] => [_oembed_time_793d20c66a564acc157bfac4a32e1a3d] => 1677945284 [_oembed_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] => [_oembed_time_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] => 1677945284 [_oembed_48ceb2f11bea5346505e9a54e40361c4] => [_oembed_time_48ceb2f11bea5346505e9a54e40361c4] => 1680002413 [_oembed_a7a75e9d7ac0beb01e84de7a6d199a7a] => [_oembed_time_a7a75e9d7ac0beb01e84de7a6d199a7a] => 1680002413 [_oembed_34b06e573a98a846087b2b7e07590a0f] => [_oembed_time_34b06e573a98a846087b2b7e07590a0f] => 1680372673 [_oembed_a306e7ba533329420cd82099d6214d30] => [_oembed_time_a306e7ba533329420cd82099d6214d30] => 1683529688 [_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] =>Dear @ZelenskyyUa, while Ukrainians are fighting to defend our common values, we support your economic security.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 2, 2023
To date, our EU support amounts to €50 billion.
We are with you on this for the long haul. https://t.co/tA0cpqjkJG[_oembed_time_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => 1683529688 [_oembed_c8a0c716b19f2292b5516d8c04830018] => [_oembed_time_c8a0c716b19f2292b5516d8c04830018] => 1683529688 [_oembed_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] => [_oembed_time_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] => 1683529689 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684589271 [_oembed_0d71628a0bcff59e37dd7d48546f7ead] => [_oembed_time_0d71628a0bcff59e37dd7d48546f7ead] => 1685198835 [_oembed_8344bf7204b459b7e5528e3cd0aa74b1] => [_oembed_time_8344bf7204b459b7e5528e3cd0aa74b1] => 1685198836 [_oembed_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] => [_oembed_time_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] => 1686911001 [_oembed_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] => [_oembed_time_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] => 1686911002 [_oembed_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => [_oembed_time_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => 1686911002 [_oembed_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] => [_oembed_time_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] => 1686911002 [_oembed_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => [_oembed_time_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => 1687688178 [_oembed_7e164acfbdd5177f87bc204fb8f1159b] => [_oembed_time_7e164acfbdd5177f87bc204fb8f1159b] => 1687688178 [_oembed_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => [_oembed_time_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => 1689009001 [_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => [_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1689009001 [_oembed_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] => [_oembed_time_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] => 1689009001 [_oembed_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => [_oembed_time_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => 1689009001 [_oembed_339e0a4f563d879757e3ce31bf68dcad] => [_oembed_time_339e0a4f563d879757e3ce31bf68dcad] => 1689009001 [_oembed_c0ef9a97c13de4c59c0a45a8e0da8853] => [_oembed_time_c0ef9a97c13de4c59c0a45a8e0da8853] => 1689009001 [_oembed_96509566ecfd48e579d17bc2b8c7b4c8] => [_oembed_time_96509566ecfd48e579d17bc2b8c7b4c8] => 1689009001 [_oembed_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => [_oembed_time_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => 1690638091 [_oembed_4439e542f281be0830a613be94a21a39] => [_oembed_time_4439e542f281be0830a613be94a21a39] => 1690638091 [_oembed_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => [_oembed_time_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => 1690638091 [_oembed_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => [_oembed_time_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => 1690638091 [_oembed_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => [_oembed_time_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => 1691664850 [_oembed_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => [_oembed_time_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => 1691664850 [_oembed_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] => [_oembed_time_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] => 1691664850 [_oembed_1f175c15e00843ae96d5cee1e062808f] => [_oembed_time_1f175c15e00843ae96d5cee1e062808f] => 1691797217 [_oembed_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] => [_oembed_time_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] => 1693380139 [_oembed_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] => [_oembed_time_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] => 1693380139 [_oembed_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] => [_oembed_time_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] => 1693380139 [_oembed_c1825ac27b50463d20000fad1569a8dc] => [_oembed_time_c1825ac27b50463d20000fad1569a8dc] => 1693380139 [_oembed_9c9d98c3f849cee6a17ff753951dab21] => [_oembed_time_9c9d98c3f849cee6a17ff753951dab21] => 1693380140 [_oembed_e8b58f24be8bb249e44cf6a10fa139ff] => [_oembed_time_e8b58f24be8bb249e44cf6a10fa139ff] => 1695191235 [_oembed_8bc340e6ecfcff1d191c0ec00e643a11] => [_oembed_time_8bc340e6ecfcff1d191c0ec00e643a11] => 1695191235 [_oembed_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => [_oembed_time_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => 1695191236 [_oembed_c60a5afc8530da41d5bbfc1ab768a8a4] => [_oembed_time_c60a5afc8530da41d5bbfc1ab768a8a4] => 1695191236 [_oembed_4c7eeff20586999f0a58a4af49cdc2e3] =>#ÚLTIMAHORA ? @ElenaBuylla, directora General del Conacyt, confirma #EnLaMañanera que Patria, la vacuna mexicana contra #COVID19, ya se encuentra terminada: 'se va a generar una soberanía en vacunas y la posibilidad de retorno de valor al pueblo de #México'. pic.twitter.com/hWgQLYyJy0
— El Financiero TV (@ElFinancieroTv) May 3, 2023[_oembed_time_4c7eeff20586999f0a58a4af49cdc2e3] => 1695191236 [_oembed_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => [_oembed_time_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => 1695191236 [_oembed_35fc5f0bc1b51f7d5ef65fa81aec5350] => [_oembed_time_35fc5f0bc1b51f7d5ef65fa81aec5350] => 1695818566 [_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => [_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1696444864 [_oembed_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => [_oembed_time_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => 1697091484 [_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => [_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1697091484 [_oembed_638eabd241c76fb3a5209669ada768be] => [_oembed_time_638eabd241c76fb3a5209669ada768be] => 1697091484 [_oembed_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] => [_oembed_time_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] => 1697213507 [_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => [_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697213507 [_oembed_0c339f591a31671c2492df9e489d6805] =>Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
— The Go-Ahead Group (@TheGoAheadGroup) September 4, 2023
The vehicles will be used as rest areas and to transport supplies… pic.twitter.com/MKkEF0326C[_oembed_time_0c339f591a31671c2492df9e489d6805] => 1697213507 [_oembed_36646e6d617911976368053625e59eee] => [_oembed_time_36646e6d617911976368053625e59eee] => 1697213507 [_oembed_c8d6fd63e220d0da52d31866810c9676] => [_oembed_time_c8d6fd63e220d0da52d31866810c9676] => 1698055214 [_oembed_6bc739a2cd42d91c38236ccad2107758] => [_oembed_time_6bc739a2cd42d91c38236ccad2107758] => 1698055215 [_oembed_c58ababebde5dd6c248d3127fd9aa7bc] => [_oembed_time_c58ababebde5dd6c248d3127fd9aa7bc] => 1698055215 [_oembed_7f752e67854d07165f75688af4a19393] => [_oembed_time_7f752e67854d07165f75688af4a19393] => 1698055215 [_oembed_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => [_oembed_time_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => 1699367361 [_oembed_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => [_oembed_time_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => 1699367361 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699367361 [_oembed_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] => [_oembed_time_6a328b8de5bb9ba3621c9bf437c129d4] => 1701589559 [_oembed_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] => [_oembed_time_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] => 1701589559 [_oembed_f30670b983b1e9673d6ead8ed411cc85] => [_oembed_time_f30670b983b1e9673d6ead8ed411cc85] => 1702021594 [_oembed_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] => [_oembed_time_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] => 1705602665 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1705602666 [_oembed_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] => [_oembed_time_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] => 1709917247 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1709917247 [_oembed_8858521bca6f9dce9faa02e15bca7292] => [_oembed_time_8858521bca6f9dce9faa02e15bca7292] => 1709917247 [_oembed_b49d3694a1cf972c2ab1c367b00b7ad6] => [_oembed_time_b49d3694a1cf972c2ab1c367b00b7ad6] => 1709917247 [_oembed_3797c2295a5a5709d640981accf2a44c] => [_oembed_time_3797c2295a5a5709d640981accf2a44c] => 1713026601 [_oembed_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] => [_oembed_time_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] => 1714488176 [_oembed_81c961a788cb352cff5fe2360db06483] => {{unknown}} [_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => [_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1716284091 [_oembed_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => [_oembed_time_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => 1717580654 [_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => [_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1717580654 [_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => [_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717580654 [_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => [_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717580655 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718028562 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718028562 [_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => [_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718033163 [_oembed_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => [_oembed_time_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => 1718033163 [_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => [_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718033163 [_oembed_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] => [_oembed_time_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] => 1718033163 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718033163 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1718453654 [_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => [_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718453654 [_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => [_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718453655 [_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => [_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1718453655 [_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => [_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718453655 [_oembed_31350a671c40f085426576fc30c24acc] => {{unknown}} [_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => [_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1722187590 [_oembed_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] => [_oembed_time_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] => 1722187590 [_oembed_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => [_oembed_time_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => 1723314205 [_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] => [_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723314205 [_oembed_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] => [_oembed_time_b9716c8d55bd1927d19bbb5e0ad0b1f4] => 1723314205 [_oembed_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] => [_oembed_time_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] => 1725184155 [_oembed_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] => [_oembed_time_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] => 1725184155 [_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => [_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725184155 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 4383 [3] => 594 [4] => 49 [5] => 31 [6] => 11 [7] => 84007 [8] => 592 [9] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Egészség [4] => Hírek [5] => Kárpátalja [6] => Kiemelt téma [7] => Magyarország segít [8] => Társadalom [9] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 78977 [1] => 70755 [2] => 1030 [3] => 13181 [4] => 614 [5] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => adomány [1] => Bacskai József [2] => kárpátalja [3] => koronavírus-vakcina [4] => magyar kormány [5] => Viktor Mikita ) ) [3] => Array ( [id] => 117422 [content] =>Nobel prize winner donates prize money to #Ukraine
— Krus & Stern (@krus_stern) October 3, 2023
This year's #NobelPrize in Physics winner, @MPI_Quantum Director Krausz, has announced to @Dlf_Forschung that he will donate the prize money to #Science4People. The association renovates e.g. schools in Ukraine.#StandWithUkraine pic.twitter.com/7TBPqmJCHNEzúttal 40 950 adag Pfizer-vakcinát adományozott Magyarország Kormánya Kárpátaljára felnőttek számára.
Az átadásra kedden délben Ungváron a Kárpátalja Megyei Katonai Adminisztráció épülete előtt került sor. Az eseményen jelen volt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője.
– Ma Magyarország támogatásának köszönhetően mintegy 41 ezer adag Covid-ellenes vakcinát kaptunk. Fontos megemlíteni, hogy Kárpátalja területén nagy számú belső menekült tartózkodik. 200–400 ezer személyt jegyzünk időszaktól függően. Közülük egyesek nincsenek beoltva koronavírus ellen. Ezért nagyon fontos, hogy ők is felvehessék ezt az oltást. Köszönjük Magyarországnak ezt az adományt – mondta Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal vezetője az eseményen. Majd miután személyesen ellenőrizte a vakcinák szavatossági idejét, megnyugvással leszögezte, hogy a dokumentáció szerint év végén járnak le, így elegendő idő áll rendelkezésükre, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak az oltás felvételére.
A kárpátaljai orvosok összesen csaknem 770 ezer Covid–19 elleni védőoltást adtak be helyi lakosoknak és kényszer áttelepülteknek. Így a Coviddal szembeni kollektív immunitás kialakult a megyében, ugyanakkor jön a hűvös évszak, amikor a meghűléses megbetegedések elszaporodhatnak, ezért fontos, hogy mindenki beoltassa magát.
Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja kiemelte, hogy Magyarország a Covid-járvány ideje alatt is, és a háború kitörésének első napjától rengeteg humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának.
– Mindenre igyekszünk odafigyelni. Tavaly több mint 22 ezer embert oltottunk be a határ mentén, akik szerettek volna a koronavírus ellen védekezni. Ez is egy közös program volt. A mai napon 40 950 Pfizer-vakcina érkezett Kárpátaljára. Ezt előtte egyeztettük a helyi hatóságokkal, hiszen Kárpátaljára rengeteg menekült érkezett, akik szintén védekezni szeretnének a Covid ellen. A vakcinaszállítmány egy része Lemberg megyébe kerül. Ott is szükség van erre az oltóanyagra.
Magyarország a háború első napjától menekülteket fogadott, különböző segélyszállítmányokat küldött, hamarosan a Bucsai kistérségben építkezni fogunk, iskolát állítunk helyre, s egyéb programokat indítottunk el, mindezt egyeztettük az ukrán barátainkkal. Igazából a szomszéd a bajban ismerszik meg és Magyarország jó szomszéd – szögezte le Bacskai József és elmondta, hogy a mostani szállítmányt Szijjártó Péter külügyminiszter személyesen felügyelte a szervezés első napjától a mai napig, hogy ez biztonságban megérkezzen és az emberek minél előbb hozzájuthassanak mind Kárpátalján, úgy Ukrajnában.
– Sajnos majdhogynem minden európai országban hétről hétre növekedik a frissen regisztrált Covid-betegek száma. Kárpátalján augusztus első heteiben 300 új beteget regisztráltunk, most hetente közel 800 friss Coviddal fertőződött van – emelte ki dr. Biró Erzsébet, a megyei gyermekkórház megbízott igazgatója, megyei képviselő. Véleménye szerint az ősz és a tél közeledtével ez a szám növekedni fog, ezért fontos ez a vakcinaszállítmány. Ez nagy segítség lesz Kárpátaljának a Covid elleni védekezésben. Az átoltottságot illetően a szakember elmondta, hogy Kárpátalján a lakosság mintegy 40 százaléka kapta meg mindkét oltást, viszont csupán 4%-a vette fel az ismétlő, harmadik oltást. Ezt a mostani szállítmányt fel tudják használni mind első, második, mind harmadik oltásra is.
Mihajlo Poljak, a Kárpátaljai Megyei Infektológiai Kórház főorvosa megerősítette, hogy a Covid-helyzet romlik, napról napra nő a fertőzöttek száma.
– A mai adatok szerint 206 covidost kezelnek megyénkben kórházakban. A legtöbben a megyei infektológiai kórházban fekszenek, az ágytelítettség több 56 százalékos. Ungváron van a legtöbb beteg, közte olyan is, aki kórházi kezelésre szorul. De Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Ilosván szintén napról napra nő a fertőzöttek száma. A beutalt betegek többsége oltatlan, különösen a 60 évnél idősebbek, ráadásul ők viselik a legnehezebben. Az intenzíven is gyakorlatilag a 60 éven felüliek fekszenek, akiknek sok kísérőbetegsége van, ami súlyosbítja a szövődményeket. Ők az oxigénfüggők és állapotuk súlyos.
(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Ezúttal 40 950 adag Pfizer-vakcinát adományozott Magyarország Kormánya Kárpátaljára felnőttek számára. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1662483060 [modified] => 1662486945 ) [title] => Nagy értékű vakcinamennyiség érkezett Kárpátaljára Magyarországról [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=117422&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 117422 [uk] => 117432 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 117425 [image] => Array ( [id] => 117425 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-scaled.jpg [original_lng] => 435225 [original_w] => 2560 [original_h] => 1707 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-2048x1365.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/img-4605-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1707 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1662476146:5 [_thumbnail_id] => 117425 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2912 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c731d2eccd5060ca988af3e6096969ff] => [_oembed_time_c731d2eccd5060ca988af3e6096969ff] => 1662471799 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1662471799 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1662476147 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663744207 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664084941 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664429928 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664543727 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664910431 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665076330 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1665737501 [_oembed_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => [_oembed_time_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => 1665737502 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666168949 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666168950 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1669137913 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1669137914 [_oembed_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => [_oembed_time_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => 1670399477 [_oembed_debe0e7bac51dd1e08701b47bc22d058] => [_oembed_time_debe0e7bac51dd1e08701b47bc22d058] => 1670399477 [_oembed_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => [_oembed_time_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => 1670562307 [_oembed_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => [_oembed_time_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => 1670562307 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1670577593 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1670577593 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1672402083 [_oembed_88066f1ed3cbd2ae4c60954582a9440f] => [_oembed_time_88066f1ed3cbd2ae4c60954582a9440f] => 1673880399 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673970105 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1674989522 [_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => [_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1675538333 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675538333 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677157747 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1678654334 [_oembed_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] => [_oembed_time_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] => 1679812560 [_oembed_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] => [_oembed_time_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] => 1681018802 [_oembed_4134925d20597d9a09fafac62480450f] => [_oembed_time_4134925d20597d9a09fafac62480450f] => 1681018803 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1682061581 [_oembed_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] => [_oembed_time_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] => 1682587787 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683884525 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1685772388 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1685772388 [_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] =>[_oembed_time_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => 1686299461 [_oembed_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => [_oembed_time_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => 1688564247 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694429323 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1695118374 [_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => [_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1696340835 [_oembed_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] => [_oembed_time_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] => 1699699053 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1699699054 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699699054 [_oembed_a30c465544d2d8c86bd831262e4f2dc1] => [_oembed_time_a30c465544d2d8c86bd831262e4f2dc1] => 1699699054 [_oembed_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => [_oembed_time_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => 1700514150 [_oembed_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] => [_oembed_time_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] => 1701108937 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1701108937 [_oembed_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] => [_oembed_time_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] => 1702395162 [_oembed_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] => [_oembed_time_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] => 1703846258 [_oembed_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] => [_oembed_time_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] => 1705570574 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1705570574 [_oembed_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] => [_oembed_time_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] => 1706689750 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706689750 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706689750 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1707374998 [_oembed_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] => [_oembed_time_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] => 1707374998 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1707374998 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1708884109 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1711181088 [_oembed_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] => [_oembed_time_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] => 1711181088 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715436289 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715436289 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1717141204 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1717141204 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718205852 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718205852 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718205852 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718205852 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1720369692 [_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => [_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1720369692 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1720369692 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1720369692 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1720369692 [_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => [_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1725209263 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1725209263 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726658446 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1726658446 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1726658446 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1726658446 [_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => [_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727429029 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 4383 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 84007 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Magyarország segít ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 13181 [2] => 84507 [3] => 45110 [4] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => koronavírus-vakcina [2] => Magyarország segít [3] => Pfizer vakcina [4] => Viktor Mikita ) ) [4] => Array ( [id] => 114174 [content] =>#ÚLTIMAHORA ? @ElenaBuylla, directora General del Conacyt, confirma #EnLaMañanera que Patria, la vacuna mexicana contra #COVID19, ya se encuentra terminada: 'se va a generar una soberanía en vacunas y la posibilidad de retorno de valor al pueblo de #México'. pic.twitter.com/hWgQLYyJy0
— El Financiero TV (@ElFinancieroTv) May 3, 2023Ma a magyar kormány hatezer adag tuberkulózis elleni oltóanyagot adott át Kárpátaljának.
A hadiállapot miatt a kombinált védőoltások szállításának logisztikája az országon belül jelenleg nehézkes.
Ezen vakcinák elérhetősége a megyében lehetővé teszi az időben történő célzott megelőzést.
„Köszönjük partnereinknek, Magyarország kormányának és Magyarország ungvári főkonzuljának, Bacskai Józsefnek a támogatást és azt, hogy figyelmet fordítanak Kárpátaljára” – olvasható Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetőjének Telegram-csatornáján.
Részletek hamarosan.
[type] => post [excerpt] => Ma a magyar kormány hatezer adag tuberkulózis elleni oltóanyagot adott át Kárpátaljának. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1660145760 [modified] => 1660145115 ) [title] => Magyarország hatezer adag tuberkulózis elleni oltóanyagot adott át Kárpátaljának [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114174&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 114174 [uk] => 114169 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 114170 [image] => Array ( [id] => 114170 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42.jpg [original_lng] => 96189 [original_w] => 1280 [original_h] => 852 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42.jpg [width] => 1280 [height] => 852 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42.jpg [width] => 1280 [height] => 852 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/photo-2022-08-10-14-05-42.jpg [width] => 1280 [height] => 852 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1660134316:5 [_thumbnail_id] => 114170 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2193 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1660134317 [_oembed_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => [_oembed_time_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => 1660134966 [_oembed_19f70b2d17ae486b0f32189fe6b33725] => [_oembed_time_19f70b2d17ae486b0f32189fe6b33725] => 1660134968 [_oembed_9551ac29ab450c03fd0d1415a91bf2f1] => [_oembed_time_9551ac29ab450c03fd0d1415a91bf2f1] => 1660326400 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1660609727 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1660730907 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661462797 [_oembed_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] => [_oembed_time_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] => 1661462797 [_oembed_fd017c3e812ae714b53fe4abdd2898ba] => [_oembed_time_fd017c3e812ae714b53fe4abdd2898ba] => 1661462797 [_oembed_c731d2eccd5060ca988af3e6096969ff] => [_oembed_time_c731d2eccd5060ca988af3e6096969ff] => 1661687430 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663576452 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663576452 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664180946 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664524325 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664524326 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664524326 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665388542 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666344215 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666456271 [_oembed_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => [_oembed_time_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => 1668539275 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1668793480 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1668793480 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669922067 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1672421095 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673264135 [_oembed_88066f1ed3cbd2ae4c60954582a9440f] => [_oembed_time_88066f1ed3cbd2ae4c60954582a9440f] => 1673621439 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1674990135 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675865151 [_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => [_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1676102548 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677340944 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1679612362 [_oembed_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] => [_oembed_time_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] => 1680016258 [_oembed_4134925d20597d9a09fafac62480450f] => [_oembed_time_4134925d20597d9a09fafac62480450f] => 1680700885 [_oembed_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] => [_oembed_time_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] => 1681223480 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1682082015 [_oembed_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] => [_oembed_time_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] => 1683272206 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1683469602 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683469602 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1686422659 [_oembed_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => [_oembed_time_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => 1691164233 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694948640 [_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => [_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1696259090 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1696259090 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699379792 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1699947105 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1699947106 [_oembed_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] => [_oembed_time_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] => 1699947106 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1699947106 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1699947106 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700731088 [_oembed_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => [_oembed_time_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => 1700731088 [_oembed_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] => [_oembed_time_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] => 1702735590 [_oembed_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] => [_oembed_time_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] => 1702735590 [_oembed_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] => [_oembed_time_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] => 1703497574 [_oembed_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] => [_oembed_time_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] => 1705146803 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1705146803 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1706781668 [_oembed_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] => [_oembed_time_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] => 1706781668 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706781668 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1707116671 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1708246182 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1708246182 [_oembed_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] => [_oembed_time_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] => 1708246183 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710691879 [_oembed_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] => [_oembed_time_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] => 1710691879 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715148304 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715148304 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1717084199 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1717084199 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718170867 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718170867 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718188946 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718188946 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1718812720 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1720772250 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1720772250 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1720772250 [_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => [_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1721053274 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1721053274 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1724479067 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1724950649 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726387821 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1726387821 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1726387822 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1726387822 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 84007 [4] => 83915 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Magyarország segít [4] => Megyei katonai közigazgatás ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 84507 [2] => 9129 [3] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => Magyarország segít [2] => oltóanyag [3] => Viktor Mikita ) ) [5] => Array ( [id] => 110897 [content] =>Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője munkamegbeszélést tartott Panyi Miklós magyarországi államtitkárral és Bacskai Józseffel, Magyarország ungvári főkonzulátusának vezetőjével.
A napirenden a határ menti régiók gazdasági együttműködésének elmélyítésével kapcsolatos kérdések szerepeltek.
Az államtitkár megjegyezte, hogy jelenleg Magyarországon 70-100 ezer ukrán menekült tartózkodik hivatalosan, 26 ezren igényeltek menekültstátusz, s ezek 95%-a már meg is kapta azt.
Ukrajnában és Magyarországon azonos a tendencia a foglalkoztatott belső menekültek arányát illetően. A mutató rendkívül alacsony. Az emberek különböző okok miatt nem mennek dolgozni: a haza akarnak térni, az egyik ideiglenes tartózkodási helyről a másikra vándorolnak, nem engedi meg az egészségi állapotuk, nem rendelkeznek képzettséggel, stb.
A két fél közös feladatnak tekinti a foglalkoztatott belső menekültek arányának növelését, hiszen mind Kárpátalján, mind pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van elegendő munkahely.
Felvetették továbbá a vállalkozások térségünkbe történő áttelepítésének kérdését, és megvitatták az itt előállított termékek magyar piacra kerülésének lehetőségét. A magyar termékek ára jelentősen megemelkedett, sürgősen új, versenyképes áron dolgozó beszállítókat kell keresni, többek között Ukrajnában.
„Őszintén köszönöm Panyi Miklós államtitkárnak és Bacskai József ungvári magyar főkonzulnak a találkozót és azt, hogy gondjuk van Kárpátaljára”– olvashatjuk Viktor Mikita Telegram-csatornáján.
[type] => post [excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője munkamegbeszélést tartott Panyi Miklós magyarországi államtitkárral és Bacskai Józseffel, Magyarország ungvári főkonzulátusának vezetőjével. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1657796100 [modified] => 1657822753 ) [title] => Viktor Mikita munkamegbeszélést tartott magyarországi kollégáival [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=110897&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 110897 [uk] => 110795 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 110801 [image] => Array ( [id] => 110801 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3.jpg [original_lng] => 115232 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/oslcsqfyhqj3.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1657811954:5 [_thumbnail_id] => 110801 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2462 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => [_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1657785307 [_oembed_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => [_oembed_time_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => 1657785307 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1657785308 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1659690261 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1660895109 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1661263541 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661619771 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663091896 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663919881 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664179456 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664709253 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664709253 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1665038424 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666448628 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1667329063 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1669131097 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669706207 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1669925582 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1670750941 [_oembed_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => [_oembed_time_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => 1670750941 [_oembed_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => [_oembed_time_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => 1670750941 [_oembed_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => [_oembed_time_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => 1670750942 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1670874504 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1671997775 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1674160292 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1674829522 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675438355 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677395859 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1678875794 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1683476693 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1685541409 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1685541409 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1686035272 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1695485203 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1699171887 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1699171887 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700832210 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700832210 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700832210 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706001170 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706001171 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1706001171 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1708642838 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1708642838 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1708642838 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1708968880 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1708968880 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710616092 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1714984785 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1714984785 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1716459975 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716986531 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1717864590 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1717864590 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718204762 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718204762 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1718966181 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1720016807 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1720016807 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1720016807 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720016807 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1722131687 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1722131687 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1723708658 [_oembed_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => [_oembed_time_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => 1724921382 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1725526036 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1725712658 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1725712658 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1727329070 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 84007 [4] => 83915 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Magyarország segít [4] => Megyei katonai közigazgatás ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 59661 [2] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => munkamegbeszélés [2] => Viktor Mikita ) ) [6] => Array ( [id] => 93141 [content] =>Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője és Bacskai József ungvári magyar főkonzul ellátogatott a humanitárius segélyek lerakatába. Erről a helyszínről küldik tovább a segélyeket a háború sújtotta övezetekbe.
A gyógyszereket tartalmazó segélycsomagokat orvosok állítják össze, akik helyesen válogatják ki az orvosságokat, egészségügyi felszereléseket.
[type] => post [excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője és Bacskai József ungvári magyar főkonzul ellátogatott a humanitárius segélyek lerakatába. Erről a helyszínről küldik tovább a segélyeket a háború sújtotta övezetekbe. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1646585640 [modified] => 1646585345 ) [title] => Bacskai József és Viktor Mikita ellátogatott a humanitárius segélyek lerakatába [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=93141&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 93141 [uk] => 93124 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 93125 [image] => Array ( [id] => 93125 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013.png [original_lng] => 1199528 [original_w] => 1081 [original_h] => 613 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013-300x170.png [width] => 300 [height] => 170 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013-768x436.png [width] => 768 [height] => 436 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013-1024x581.png [width] => 1024 [height] => 581 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013.png [width] => 1081 [height] => 613 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013.png [width] => 1081 [height] => 613 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/2022-03-06-152013.png [width] => 1081 [height] => 613 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1646578146:5 [_oembed_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] =>[_oembed_time_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => 1646577894 [_thumbnail_id] => 93125 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2208 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] => [_oembed_time_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] => 1646578146 [_oembed_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => [_oembed_time_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => 1646578451 [_oembed_0624bdd67f7018cc8bdf2c59a1f5512f] => [_oembed_time_0624bdd67f7018cc8bdf2c59a1f5512f] => 1646578452 [_oembed_d0f97fd604a8710fe5e7b812fe1224f0] => [_oembed_time_d0f97fd604a8710fe5e7b812fe1224f0] => 1646578452 [_oembed_81367fcd15898d7c56da93e992a416b8] => [_oembed_time_81367fcd15898d7c56da93e992a416b8] => 1646578452 [_oembed_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => [_oembed_time_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => 1647963631 [_oembed_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => [_oembed_time_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => 1647963631 [_oembed_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => [_oembed_time_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => 1647963631 [_oembed_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => [_oembed_time_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => 1649695432 [_oembed_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => [_oembed_time_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => 1649695432 [_oembed_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => [_oembed_time_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => 1652114539 [_oembed_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => [_oembed_time_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => 1652881183 [_oembed_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => [_oembed_time_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => 1654887371 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1656074570 [_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => [_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1657043026 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1661166934 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1661166934 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1661166934 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661617877 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663336197 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663911209 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664203656 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664901774 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664901774 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664901774 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1666030895 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666878215 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666878215 [_oembed_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => [_oembed_time_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => 1669021997 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1669021997 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1669021997 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669664310 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1671118417 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1671118417 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1672328742 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673983529 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675538997 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1675538997 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1680453864 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1681061640 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1683453241 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1683557572 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683557573 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1685981873 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694538929 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1695993987 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1699918872 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700239145 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700239145 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700913603 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706099368 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706280959 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706280959 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706717939 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1709019940 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710324510 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1710324510 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1710324510 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715181926 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715181926 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1718023869 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1718023869 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718350088 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718350088 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718350089 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718558226 [_oembed_278154260a0836aa73a59ce1de33ebde] => [_oembed_time_278154260a0836aa73a59ce1de33ebde] => 1720223333 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1721067387 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1721889759 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1721889759 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1721889760 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1723211873 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1723211873 [_oembed_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => [_oembed_time_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => 1725251875 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1725251876 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1725251876 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1725787243 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 84007 [5] => 83915 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Magyarország segít [5] => Megyei katonai közigazgatás ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => Viktor Mikita ) ) [7] => Array ( [id] => 92704 [content] => „A szomszédos ország kormánya öt kamionnyi humanitárius segélyt küld az Ökumenikus Szolgálat által. A nélkülözhetetlenek termékek mellett a szállítmányban lesznek a gyógyszerek és felszerelések a sürgősségi ellátáshoz. Köszönjük a segítséget partnereinknek” – olvasható Viktor Mikita Telegram-csatornáján.
[type] => post [excerpt] => „Köszönjük a segítséget partnereinknek” – olvasható Viktor Mikita Telegram-csatornáján. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1646402520 [modified] => 1646396943 ) [title] => Bacskai Józseffel találkozott Viktor Mikita [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=92704&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 92704 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 92685 [image] => Array ( [id] => 92685 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263.jpeg [original_lng] => 198343 [original_w] => 1280 [original_h] => 960 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/040320221646384263.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1646389744:12 [_thumbnail_id] => 92685 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3292 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] =>[_oembed_time_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] => 1646389745 [_oembed_b46dc90d6745746e2c783064c9499668] => [_oembed_time_b46dc90d6745746e2c783064c9499668] => 1646389746 [_oembed_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => [_oembed_time_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => 1646389746 [_oembed_81367fcd15898d7c56da93e992a416b8] => [_oembed_time_81367fcd15898d7c56da93e992a416b8] => 1646395328 [_oembed_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => [_oembed_time_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => 1646639967 [_oembed_0624bdd67f7018cc8bdf2c59a1f5512f] => [_oembed_time_0624bdd67f7018cc8bdf2c59a1f5512f] => 1646639967 [_oembed_d0f97fd604a8710fe5e7b812fe1224f0] => [_oembed_time_d0f97fd604a8710fe5e7b812fe1224f0] => 1646639968 [_oembed_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => [_oembed_time_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => 1647032191 [_oembed_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => [_oembed_time_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => 1647032192 [_oembed_7ebd3761db0ec0f8ec63ce536a971e6f] => [_oembed_time_7ebd3761db0ec0f8ec63ce536a971e6f] => 1647234877 [_oembed_55318eddb796abea85550cf41c55d4cb] => [_oembed_time_55318eddb796abea85550cf41c55d4cb] => 1647234877 [_oembed_0588a7773f1418443837d84177bcb130] => [_oembed_time_0588a7773f1418443837d84177bcb130] => 1647444369 [_oembed_0d939d60a164da1f1f3c68fc4e74147f] => [_oembed_time_0d939d60a164da1f1f3c68fc4e74147f] => 1647444369 [_oembed_961ffd09e4d3054ca0cdb11fe13708c8] => [_oembed_time_961ffd09e4d3054ca0cdb11fe13708c8] => 1647444369 [_oembed_6d164f6fe33479afd7835c21cb2df135] => [_oembed_time_6d164f6fe33479afd7835c21cb2df135] => 1647444369 [_oembed_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] => [_oembed_time_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] => 1647444370 [_oembed_4428ec79200aae369946890b6e5b1357] => [_oembed_time_4428ec79200aae369946890b6e5b1357] => 1647444370 [_oembed_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => [_oembed_time_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => 1647948380 [_oembed_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => [_oembed_time_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => 1647963441 [_oembed_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => [_oembed_time_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => 1649936135 [_oembed_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => [_oembed_time_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => 1652099351 [_oembed_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => [_oembed_time_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => 1652796558 [_oembed_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] => [_oembed_time_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] => 1654432826 [_oembed_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => [_oembed_time_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => 1655041402 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1656068449 [_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => [_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1657192696 [_oembed_18f98003da8ba77de26adc1b3cc04e8e] => [_oembed_time_18f98003da8ba77de26adc1b3cc04e8e] => 1657192697 [_oembed_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => [_oembed_time_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => 1657475841 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1660026967 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1660504349 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1660904484 [_oembed_cbb956366612bd6b0b433059bab191a7] => [_oembed_time_cbb956366612bd6b0b433059bab191a7] => 1661881442 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661881442 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663935439 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663935439 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1663943528 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1665228010 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1665228011 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1665754115 [_oembed_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => [_oembed_time_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => 1665754115 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665754115 [_oembed_d60793165d6be84771d388e09b4fb542] => [_oembed_time_d60793165d6be84771d388e09b4fb542] => 1666083436 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666352643 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666459896 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1668345261 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1668877081 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669827465 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1670867570 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1670867570 [_oembed_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => [_oembed_time_c1d2248a263b47aa38c3ad2ec9c6b36f] => 1672163353 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673290025 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1674975123 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675709179 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677577654 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1679043612 [_oembed_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] => [_oembed_time_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] => 1680291772 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1682354425 [_oembed_89db08d6d7262dc3cd97ef0313e7446d] => [_oembed_time_89db08d6d7262dc3cd97ef0313e7446d] => 1683536549 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1683536549 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683536549 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1684220761 [_oembed_0d646c00c25391ed84e771a82d572412] => [_oembed_time_0d646c00c25391ed84e771a82d572412] => 1687960630 [_oembed_51fb645e612823f049b61712131bf053] => [_oembed_time_51fb645e612823f049b61712131bf053] => 1692190788 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694006631 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1696859549 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700052371 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700052371 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1700052371 [_oembed_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] => [_oembed_time_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] => 1700052371 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1700052372 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1701511892 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706523464 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706523464 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706523464 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706523464 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1707568674 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1708076221 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1708375076 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710261103 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715958585 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715958585 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716793872 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1716793872 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718214871 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718344554 [_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => [_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1718344555 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1718987030 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718987030 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718987031 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1721652803 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1721652803 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1721652803 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1721652803 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1721652803 [_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => [_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1721652803 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1724172791 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1725448627 [_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => [_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1725448627 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726474843 [_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => [_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727433254 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1727433254 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1727433254 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 83915 [5] => 592 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Megyei katonai közigazgatás [5] => Társadalom ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 84296 [2] => 221 [3] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => segélyek [2] => találkozó [3] => Viktor Mikita ) ) [8] => Array ( [id] => 92239 [content] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője Bacskai József ungvári magyar főkonzullal tartott megbeszélést.
Ma a Magyarországról érkező humanitárius segélyek közvetlenül azokra a településekre jutnak, melyeket bombázás ért. A tisztviselők megbeszélték a következő három szállítmány átvételét, amelyeket az érkezést követően a megfelelő helyszínekre továbbítanak.
Ezenkívül megegyeztek a gyógyszerellátásról is, hiszen a gyógykészítmények hiánya kritikus. A magyar kormány 592 millió forintot különített el a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet számára, melynek célja megyénk támogatása és a humanitárius válság megelőzése lesz.
A hírt Viktor Mikita Telegram-csatornáján közölték.
[type] => post [excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője Bacskai József ungvári magyar főkonzullal tartott megbeszélést. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1646226960 [modified] => 1646225624 ) [title] => Bacskai Józseffel tartott megbeszélést Viktor Mikita [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=92239&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 92239 [uk] => 92216 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 92218 [image] => Array ( [id] => 92218 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59.jpg [original_lng] => 222390 [original_w] => 1280 [original_h] => 960 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59.jpg [width] => 1280 [height] => 960 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59.jpg [width] => 1280 [height] => 960 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/photo-2022-03-02-12-21-59.jpg [width] => 1280 [height] => 960 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1646218680:5 [_thumbnail_id] => 92218 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3611 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2ab9f5a47fe1470e915d11047869221d] =>[_oembed_time_2ab9f5a47fe1470e915d11047869221d] => 1646219771 [_oembed_889c8c9706492fa0ce2fc7d137aa633e] => [_oembed_time_889c8c9706492fa0ce2fc7d137aa633e] => 1646219772 [_oembed_7de07b77b231015cb969f8bd8344c4b7] => [_oembed_time_7de07b77b231015cb969f8bd8344c4b7] => 1646219772 [_oembed_b77509d62b2489c06decfe2bfe83bf2c] => [_oembed_time_b77509d62b2489c06decfe2bfe83bf2c] => 1646219772 [_oembed_cb7f2ca408c3400555056e3fe37a677a] => [_oembed_time_cb7f2ca408c3400555056e3fe37a677a] => 1646219772 [_oembed_224431ca201484b883fb399a5f80b090] => [_oembed_time_224431ca201484b883fb399a5f80b090] => 1646219773 [_oembed_0a3573815d06a3372f38f48216f2561f] => [_oembed_time_0a3573815d06a3372f38f48216f2561f] => 1646238734 [_oembed_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] => [_oembed_time_05a0c76d2210eb7f86c11d0c6a1db1a3] => 1646238735 [_oembed_7d3ea7792558714444301c138f258c9f] => [_oembed_time_7d3ea7792558714444301c138f258c9f] => 1646334788 [_oembed_4b8405080f59c84a93c61f7740eaf4ea] => [_oembed_time_4b8405080f59c84a93c61f7740eaf4ea] => 1646334788 [_oembed_cae7940ea96d3cbc9ca345c4e987b7b9] => [_oembed_time_cae7940ea96d3cbc9ca345c4e987b7b9] => 1646334788 [_oembed_0097c8f56e18aa0b619eada37fe1b35d] => [_oembed_time_0097c8f56e18aa0b619eada37fe1b35d] => 1646334789 [_oembed_24a5df2f2f83bd722d58d4e63c2d4c4e] => [_oembed_time_24a5df2f2f83bd722d58d4e63c2d4c4e] => 1646334789 [_oembed_82db15cf4c5c0295ffee2b4f2baa9045] => [_oembed_time_82db15cf4c5c0295ffee2b4f2baa9045] => 1646334789 [_oembed_cb92382c2a507853445f8c4ff0fd7d5e] => [_oembed_time_cb92382c2a507853445f8c4ff0fd7d5e] => 1647022431 [_oembed_376917ae6102777b5322bec46865fbea] => [_oembed_time_376917ae6102777b5322bec46865fbea] => 1647022431 [_oembed_574da0262a868062cb8d1c94d6201d94] => [_oembed_time_574da0262a868062cb8d1c94d6201d94] => 1647674048 [_oembed_761752251ff0339e0713d4b7715d2d49] => [_oembed_time_761752251ff0339e0713d4b7715d2d49] => 1647674049 [_oembed_56f2fba57854066f8e09eb2af0e229d9] => [_oembed_time_56f2fba57854066f8e09eb2af0e229d9] => 1647674049 [_oembed_c1272b9feaf4ea438eb3a7ecf741133d] => [_oembed_time_c1272b9feaf4ea438eb3a7ecf741133d] => 1647674049 [_oembed_dea4d2b1eaf4a26db7b5db0f507607e2] => [_oembed_time_dea4d2b1eaf4a26db7b5db0f507607e2] => 1647674049 [_oembed_0b52f0ddc996d693b20f4ff5e5332a01] => [_oembed_time_0b52f0ddc996d693b20f4ff5e5332a01] => 1647674049 [_oembed_70f41e0549b2bb1da747302625108a5a] => [_oembed_time_70f41e0549b2bb1da747302625108a5a] => 1648199543 [_oembed_f0094e04fed8de2defef7bc1b5567f14] => [_oembed_time_f0094e04fed8de2defef7bc1b5567f14] => 1648199543 [_oembed_176a6ebf61cf0976cecdbba5c9347c20] => [_oembed_time_176a6ebf61cf0976cecdbba5c9347c20] => 1648199543 [_oembed_eaab92699572bc1cfa9538ee418667d1] => [_oembed_time_eaab92699572bc1cfa9538ee418667d1] => 1648404731 [_oembed_bdf719c0140a9e0e1a1a40f98f50ddc2] => [_oembed_time_bdf719c0140a9e0e1a1a40f98f50ddc2] => 1648404731 [_oembed_0483d12dbf47bde478869cee1e377a9c] => [_oembed_time_0483d12dbf47bde478869cee1e377a9c] => 1648404731 [_oembed_ded0c5f4b20b4f8babdf8183b3aa0c3c] => [_oembed_time_ded0c5f4b20b4f8babdf8183b3aa0c3c] => 1648404732 [_oembed_6a1491d852ad864800bdd1fe04c4cc3d] => [_oembed_time_6a1491d852ad864800bdd1fe04c4cc3d] => 1648404732 [_oembed_d782cb07c931e29fe6c2e9d95facffd7] => [_oembed_time_d782cb07c931e29fe6c2e9d95facffd7] => 1649434775 [_oembed_51a796315b868ae6e01453a000d11ddd] => [_oembed_time_51a796315b868ae6e01453a000d11ddd] => 1649434775 [_oembed_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] => [_oembed_time_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] => 1649434775 [_oembed_4f5320c57aad41c21379c6f7ae98f237] => [_oembed_time_4f5320c57aad41c21379c6f7ae98f237] => 1649434776 [_oembed_1b38399bec3196dd903403162ee68aba] => [_oembed_time_1b38399bec3196dd903403162ee68aba] => 1649571256 [_oembed_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => [_oembed_time_1fd358bf3f87de6c2310085a0ae2812b] => 1649910221 [_oembed_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => [_oembed_time_90c1e006a7e529aba68610a6beb3973c] => 1649910221 [_oembed_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => [_oembed_time_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => 1649910222 [_oembed_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => [_oembed_time_80c7e11ba321dd806a5668d197d277e2] => 1649910222 [_oembed_7671550d38330e7b3dac9f5c012644ca] => [_oembed_time_7671550d38330e7b3dac9f5c012644ca] => 1650459330 [_oembed_e767a65003e32bdca4de7c5568f474c4] => [_oembed_time_e767a65003e32bdca4de7c5568f474c4] => 1650459331 [_oembed_b49206bddf4e72ff3df4c9eb31c875b8] => [_oembed_time_b49206bddf4e72ff3df4c9eb31c875b8] => 1650459331 [_oembed_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] => [_oembed_time_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] => 1650805834 [_oembed_b49bf85a84edae46137f51b6e638a483] => [_oembed_time_b49bf85a84edae46137f51b6e638a483] => 1650805834 [_oembed_7219958a4289cadd52325875e5821560] => [_oembed_time_7219958a4289cadd52325875e5821560] => 1650805834 [_oembed_2397b0d59fabe981b1fa717f6d6a2dfa] => [_oembed_time_2397b0d59fabe981b1fa717f6d6a2dfa] => 1650805834 [_oembed_4adf6c711f0886b4fb64e5d0e8f856b3] => [_oembed_time_4adf6c711f0886b4fb64e5d0e8f856b3] => 1650805835 [_oembed_ca6dc1c9dc043d82f2dab700edeaeba8] => [_oembed_time_ca6dc1c9dc043d82f2dab700edeaeba8] => 1651131098 [_oembed_88757c9e8ffd16d98af1f63b0ae70aab] => [_oembed_time_88757c9e8ffd16d98af1f63b0ae70aab] => 1651845489 [_oembed_82d8d1ef92d89e6351f749dec9e640b1] => [_oembed_time_82d8d1ef92d89e6351f749dec9e640b1] => 1651845489 [_oembed_faaadbe5cb8f34e5d1639f563146c5c6] => [_oembed_time_faaadbe5cb8f34e5d1639f563146c5c6] => 1651932506 [_oembed_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => [_oembed_time_23461bfccd6b48ade8ddac60bbe80db0] => 1651932506 [_oembed_b85922698e966e85a07ad8121e14156f] => [_oembed_time_b85922698e966e85a07ad8121e14156f] => 1651932506 [_oembed_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => [_oembed_time_f5360fa031bbd5d1bd3ec5f032b6a658] => 1652613948 [_oembed_a44a8daf877667d2015660459ce952df] => [_oembed_time_a44a8daf877667d2015660459ce952df] => 1653043298 [_oembed_1f676084bfdf2a81184e51b56e10e19b] => [_oembed_time_1f676084bfdf2a81184e51b56e10e19b] => 1653043298 [_oembed_687b873a3cb8dfc1c007e88098222bbf] => [_oembed_time_687b873a3cb8dfc1c007e88098222bbf] => 1653303371 [_oembed_b1019da01864f75abc5686b68219fb8d] => [_oembed_time_b1019da01864f75abc5686b68219fb8d] => 1653303372 [_oembed_d2757dc4f5eb8130350ce482c916e378] => [_oembed_time_d2757dc4f5eb8130350ce482c916e378] => 1653557667 [_oembed_3f9b0de5bb894c7ff99d128e90fa0d6a] => [_oembed_time_3f9b0de5bb894c7ff99d128e90fa0d6a] => 1654426805 [_oembed_5bc4b11e6515bf46292dc388f033e15c] => [_oembed_time_5bc4b11e6515bf46292dc388f033e15c] => 1654494138 [_oembed_75d148207fd3d40a8a5f3dfab7c46062] => [_oembed_time_75d148207fd3d40a8a5f3dfab7c46062] => 1654494139 [_oembed_b0a69291d160f25fae10e9a5379c8029] => [_oembed_time_b0a69291d160f25fae10e9a5379c8029] => 1654494139 [_oembed_4020c5c0683779b9ed6f9af2defaaa17] => [_oembed_time_4020c5c0683779b9ed6f9af2defaaa17] => 1654602300 [_oembed_3ef397b528057b3a8e5c452a3e0193b1] => [_oembed_time_3ef397b528057b3a8e5c452a3e0193b1] => 1654889021 [_oembed_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => [_oembed_time_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => 1655288773 [_oembed_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => [_oembed_time_c3aec9a2c2caa670388bf37b9b671684] => 1655288773 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1656315608 [_oembed_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] => [_oembed_time_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] => 1656489708 [_oembed_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => [_oembed_time_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => 1656521576 [_oembed_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => [_oembed_time_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => 1656521576 [_oembed_8cb3b247e790d2ce6f1057940a638c85] => [_oembed_time_8cb3b247e790d2ce6f1057940a638c85] => 1656521576 [_oembed_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] => [_oembed_time_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] => 1656606261 [_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => [_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1656856437 [_oembed_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => [_oembed_time_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => 1657811685 [_oembed_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] =>Poland has now received 4.5 million (!) Ukrainian refugees.
— Elisabeth Braw (@elisabethbraw) July 3, 2022
Extraordinary! https://t.co/GGFUbQdlnz[_oembed_time_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] => 1657811685 [_oembed_2f82fa32b17dc72c535e97f59d2c4c14] =>Will Europe's energy crisis trigger another wave of refugees from Ukraine? | Opinion https://t.co/wsLvd2bYef
— Newsweek Opinion (@NewsweekOpinion) July 4, 2022[_oembed_time_2f82fa32b17dc72c535e97f59d2c4c14] => 1657814545 [_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => [_oembed_time_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => 1658661288 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] =>Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu
— Glyn ap Myfyr (@Welshbeard) June 29, 2022[_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1660226346 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1661162874 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1661331747 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1662980799 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1662980799 [_oembed_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] => [_oembed_time_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] => 1663245978 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663918792 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664355248 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1664612733 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664612733 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664612734 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665648347 [_oembed_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => [_oembed_time_a1521f3e7257370efcc4223fc10c3954] => 1665732277 [_oembed_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => [_oembed_time_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => 1665732278 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1667066011 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1667756736 [_oembed_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => [_oembed_time_e435f94466742fc69729da7ef034ed37] => 1668246066 [_oembed_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => [_oembed_time_6e51578ddfba08bc238d2a843b27b437] => 1668246066 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668434921 [_oembed_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => [_oembed_time_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => 1669351389 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669640605 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1670779988 [_oembed_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => [_oembed_time_ccf5ab6a59d71dbe01aa20200a7b0e15] => 1670779988 [_oembed_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => [_oembed_time_c37e025c3ba752f1ec2e55bcc01cb956] => 1670779988 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1670853875 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673268584 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673268584 [_oembed_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] => [_oembed_time_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] => 1673268585 [_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => [_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1674756261 [_oembed_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => [_oembed_time_d8aba4d880585556d635eab3b6bc87f4] => 1674821723 [_oembed_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => [_oembed_time_33ac92a6239213ac6b1e1cda8056a679] => 1675432259 [_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => [_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1675846779 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677142569 [_oembed_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => [_oembed_time_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => 1677702102 [_oembed_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => [_oembed_time_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => 1678096217 [_oembed_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => [_oembed_time_de450dcf3a47d25d48d728802586e808] => 1678796032 [_oembed_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => [_oembed_time_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => 1679070461 [_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => [_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1680939938 [_oembed_56b7dc3ace33db282e8909590ead4b84] =>Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇[_oembed_time_56b7dc3ace33db282e8909590ead4b84] => 1680939939 [_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] =>Russian chess grandmaster, World Chess Champion, activist and writer Gary Kasparov is a leader in the fight against dictator Vladimir Putin. ✊
— WORLD LIBERTY CONGRESS (@WLCongress) March 31, 2023
Gary Kasparov (@Kasparov63) in an interview with Razom For Ukraine’s (@razomforukraine) Mariya Soroka mentioned that the Russian Empire… pic.twitter.com/j7Td2m9N5y[_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1680939939 [_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => [_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680939939 [_oembed_3b539370cdc91cdc450d5e184365b1c1] => [_oembed_time_3b539370cdc91cdc450d5e184365b1c1] => 1681562384 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1682321202 [_oembed_dc30df4a2d3f95effb88469a324d9b6e] => [_oembed_time_dc30df4a2d3f95effb88469a324d9b6e] => 1682321202 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1683396235 [_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => [_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683396235 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1685696136 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1685947196 [_oembed_676009c137481981b7f60dd3151c4688] => [_oembed_time_676009c137481981b7f60dd3151c4688] => 1689350509 [_oembed_df99671ccf5ddc93633c469d7078ca02] => [_oembed_time_df99671ccf5ddc93633c469d7078ca02] => 1689350509 [_oembed_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] => [_oembed_time_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] => 1689350510 [_oembed_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => [_oembed_time_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => 1689350510 [_oembed_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => [_oembed_time_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => 1690124595 [_oembed_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] => [_oembed_time_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] => 1692544126 [_oembed_88a7b9966cf1b39000a89d2c1dfa0542] => [_oembed_time_88a7b9966cf1b39000a89d2c1dfa0542] => 1692544126 [_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => [_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1692544127 [_oembed_0f61bf1fa1ab0d58f3dac5af2feecfbf] => [_oembed_time_0f61bf1fa1ab0d58f3dac5af2feecfbf] => 1694420099 [_oembed_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => [_oembed_time_7bb4b37de6fe34c2a6fe85ceb9ca6328] => 1694420099 [_oembed_b715e462aa425be5db2b43e3502f4122] => [_oembed_time_b715e462aa425be5db2b43e3502f4122] => 1695472931 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] =>So much death for so little
— Elon Musk (@elonmusk) September 17, 2023[_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1695472931 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1695472932 [_oembed_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => [_oembed_time_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => 1695899834 [_oembed_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => [_oembed_time_963e4db03613fd68726f131fc7106a13] => 1700076226 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700812671 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700812671 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700812671 [_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => [_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706083728 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706083728 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706518591 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706518591 [_oembed_5e72fc227d105e21520935532298d952] => [_oembed_time_5e72fc227d105e21520935532298d952] => 1707571819 [_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => [_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1708971544 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1708971545 [_oembed_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] => [_oembed_time_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] => 1709807624 [_oembed_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] => [_oembed_time_90d52a5cf2ee4ddea8310ce17e2c79f5] => 1709807624 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710055277 [_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => [_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1715342185 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715512594 [_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => [_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715704201 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718282532 [_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => [_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718282532 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718282532 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718282532 [_oembed_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] => [_oembed_time_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] => 1718282532 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1718282533 [_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] => [_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1718704970 [_oembed_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => [_oembed_time_156651a425d6edd81dfc916b805880b0] => 1719474107 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1720359881 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1720359881 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1720359881 [_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => [_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1720359881 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1720689434 [_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => [_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1724427501 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726304578 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1726333052 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1726333052 [_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => [_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727072125 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 84007 [2] => 83915 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Magyarország segít [2] => Megyei katonai közigazgatás ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 44769 [2] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => háború [2] => Viktor Mikita ) ) [9] => Array ( [id] => 91473 [content] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a rendkívüli helyzetre való tekintettel hétvégén is nyitva tart, a hétköznapokon pedig továbbra is a megszokott rend szerint működik az ügyfélfogadás. Az Ukrajnában működő külképviseletek 24 órás ügyeletei a képernyő alján látható telefonszámokon elérhetőek.
[type] => post [excerpt] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a rendkívüli helyzetre való tekintettel hétvégén is nyitva tart, a hétköznapokon pedig továbbra is a megszokott rend szerint működik az ügyfélfogadás. Az Ukrajnában működő külképviseletek 24 órás ügyeletei a képe... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1645817400 [modified] => 1645816630 ) [title] => Bacskai József: telefonon éjjel-nappal elérhetőek a külképviseletek (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=91473&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91473 [uk] => 91550 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 91475 [image] => Array ( [id] => 91475 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai.jpg [original_lng] => 103790 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bacskai.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1645873288:10 [_oembed_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => [_oembed_time_d07a66cea78d234d99b3694e56f19e12] => 1645809160 [_thumbnail_id] => 91475 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2927 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2c3c6e7538b2aa069bb78d0aa8a0df3f] => [_oembed_time_2c3c6e7538b2aa069bb78d0aa8a0df3f] => 1645809438 [_oembed_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => [_oembed_time_bab20b36708c02f7538525061e43f284] => 1645809438 [_oembed_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => [_oembed_time_0f770b28c2a85cb03af3c00860f11b23] => 1645809438 [_oembed_0a005e8e7d94ced7ca03a278b454a847] => [_oembed_time_0a005e8e7d94ced7ca03a278b454a847] => 1646678788 [_oembed_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => [_oembed_time_7c9ec8da6fd0b61228df88f9bf64bca6] => 1646848015 [_oembed_3a3114e404de98f201df5fc1ee1edfc1] => [_oembed_time_3a3114e404de98f201df5fc1ee1edfc1] => 1648655052 [_oembed_8e6f77c63fce6395e3ef4bf558b65153] => [_oembed_time_8e6f77c63fce6395e3ef4bf558b65153] => 1648655052 [_oembed_0cba1cee55ff3b769dda9f72f62065e2] => [_oembed_time_0cba1cee55ff3b769dda9f72f62065e2] => 1648655052 [_oembed_cd46c8ea45e5b3448afec3b8ea339d1b] => [_oembed_time_cd46c8ea45e5b3448afec3b8ea339d1b] => 1650199753 [_oembed_b0f0a2fbd43a30d4541c23b398722c11] => [_oembed_time_b0f0a2fbd43a30d4541c23b398722c11] => 1653587322 [_oembed_ff89ca0abf961f895b147c94ed0606c1] => [_oembed_time_ff89ca0abf961f895b147c94ed0606c1] => 1653825809 [_oembed_2c10174db9bf64dfcef4e715a439edf4] => [_oembed_time_2c10174db9bf64dfcef4e715a439edf4] => 1654445200 [_oembed_f8f6bfbbd0e4472a634c58ddc21e7290] => [_oembed_time_f8f6bfbbd0e4472a634c58ddc21e7290] => 1656941182 [_oembed_7be51eac4b359e3fd2584619dc89801d] => [_oembed_time_7be51eac4b359e3fd2584619dc89801d] => 1657825710 [_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => [_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1661628595 [_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => [_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1662658956 [_oembed_f81b9b2a619007807c12a6053aabf908] => [_oembed_time_f81b9b2a619007807c12a6053aabf908] => 1662993334 [_oembed_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => [_oembed_time_bc4ef829390a22156f48e5a8568ec747] => 1663873911 [_oembed_c7b6e39263e981158b108ff840776eba] => [_oembed_time_c7b6e39263e981158b108ff840776eba] => 1663873912 [_oembed_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] => [_oembed_time_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] => 1664140238 [_oembed_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => [_oembed_time_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => 1664386296 [_oembed_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => [_oembed_time_ba4ebbc78e6f2305bfb269ea725a8ea1] => 1665153630 [_oembed_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] => [_oembed_time_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] => 1666526212 [_oembed_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => [_oembed_time_14a115a0579baf583cdffea11569a739] => 1666526212 [_oembed_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => [_oembed_time_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => 1666526212 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668782422 [_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => [_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1670058003 [_oembed_9a2f8afa4f17b58d0dd33f56ade681e4] => [_oembed_time_9a2f8afa4f17b58d0dd33f56ade681e4] => 1670258973 [_oembed_6f1f510452f426139ace17cc21642571] => [_oembed_time_6f1f510452f426139ace17cc21642571] => 1670952481 [_oembed_b010def535b403c78f4f4ed71f26c005] => [_oembed_time_b010def535b403c78f4f4ed71f26c005] => 1670952481 [_oembed_d1d30ef0444c2ca8c9b58ecbe421d554] => [_oembed_time_d1d30ef0444c2ca8c9b58ecbe421d554] => 1670952481 [_oembed_c328c0c965128d0c4fa886c7f6037a49] => [_oembed_time_c328c0c965128d0c4fa886c7f6037a49] => 1671308101 [_oembed_99207ea6984f8eed0c20ea93eae063a9] => [_oembed_time_99207ea6984f8eed0c20ea93eae063a9] => 1672341272 [_oembed_8716e24d8c06d5982fd4f56122945bf3] => [_oembed_time_8716e24d8c06d5982fd4f56122945bf3] => 1672341273 [_oembed_ba1f2cf576da21ac718a452724eaf3c9] => [_oembed_time_ba1f2cf576da21ac718a452724eaf3c9] => 1673867515 [_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => [_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1673867515 [_oembed_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => [_oembed_time_1e24be394a5998081b609e43a48efa10] => 1677052741 [_oembed_93351833a676666ee14826eaaa304846] => [_oembed_time_93351833a676666ee14826eaaa304846] => 1680106518 [_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => [_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1680106518 [_oembed_4db295d4f097fe3a0bc348ac10509ba6] => [_oembed_time_4db295d4f097fe3a0bc348ac10509ba6] => 1680106518 [_oembed_31f652ce81b51e2bf704426d1ea8d572] => [_oembed_time_31f652ce81b51e2bf704426d1ea8d572] => 1681212061 [_oembed_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] => [_oembed_time_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] => 1682664438 [_oembed_967b78b689e276efa0cd7a996eb5d01b] => [_oembed_time_967b78b689e276efa0cd7a996eb5d01b] => 1682664438 [_oembed_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => [_oembed_time_8fa57b9065e9629c28586cac37e67494] => 1682664438 [_oembed_f03825e2210f7e70645503f3aee89cc3] => [_oembed_time_f03825e2210f7e70645503f3aee89cc3] => 1685088049 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1685704915 [_oembed_a46688e91c9e2afb410fac3735333883] => [_oembed_time_a46688e91c9e2afb410fac3735333883] => 1686500832 [_oembed_a355d5452d37f2b3e324f6eb63213409] => [_oembed_time_a355d5452d37f2b3e324f6eb63213409] => 1689526217 [_oembed_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => [_oembed_time_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => 1689526217 [_oembed_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => [_oembed_time_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => 1690955490 [_oembed_e4cbc8d8702cd6db03c606f4deda86e5] => [_oembed_time_e4cbc8d8702cd6db03c606f4deda86e5] => 1690955490 [_oembed_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => [_oembed_time_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => 1690955490 [_oembed_2e42a307a6c7d79ee2f900034dba5dfe] => [_oembed_time_2e42a307a6c7d79ee2f900034dba5dfe] => 1690955490 [_oembed_22b82d8dc2af368bb59520e119a8b61e] => [_oembed_time_22b82d8dc2af368bb59520e119a8b61e] => 1693125675 [_oembed_53e0c01941002e80a6b1c307543d4595] => [_oembed_time_53e0c01941002e80a6b1c307543d4595] => 1693125675 [_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => [_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1693826661 [_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => [_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1695745507 [_oembed_400ecd3797ae31b2c26d15b61724c59e] => [_oembed_time_400ecd3797ae31b2c26d15b61724c59e] => 1695745507 [_oembed_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => [_oembed_time_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => 1695745507 [_oembed_6619aa0bf31517fae6a883231fd0acbd] => [_oembed_time_6619aa0bf31517fae6a883231fd0acbd] => 1695745507 [_oembed_b4b608edf0ae083f8156f9eaf22fa353] => [_oembed_time_b4b608edf0ae083f8156f9eaf22fa353] => 1697268145 [_oembed_aa1bc73aa32d83d4552039d727122996] => [_oembed_time_aa1bc73aa32d83d4552039d727122996] => 1697729934 [_oembed_ff3b4ec97dbe65794930a5f8f5cc17f3] => [_oembed_time_ff3b4ec97dbe65794930a5f8f5cc17f3] => 1698504894 [_oembed_0a5cb9eff36b4c2bb4047c084d9a0359] => [_oembed_time_0a5cb9eff36b4c2bb4047c084d9a0359] => 1698504894 [_oembed_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => [_oembed_time_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => 1700239645 [_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => [_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700239645 [_oembed_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => [_oembed_time_a8e164277aa3ec3f7fcee2de49cacdcb] => 1700239645 [_oembed_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => [_oembed_time_038117eb430a85e2634639ae6bb3a367] => 1700239645 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700838119 [_oembed_b13a1321607cf36caaf60615d0ef2aec] => [_oembed_time_b13a1321607cf36caaf60615d0ef2aec] => 1701761508 [_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => [_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701761508 [_oembed_a70a0788977f7f03ed14325e29ea652a] => [_oembed_time_a70a0788977f7f03ed14325e29ea652a] => 1703631400 [_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => [_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1704875105 [_oembed_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => [_oembed_time_b4e969e44c9af2690ad34cd852a45edf] => 1705822667 [_oembed_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => [_oembed_time_ae48b85865c19f3b2da89f124613b5d6] => 1706553379 [_oembed_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => [_oembed_time_86a5ec543a352ed6e5d3f90d5fb3aeac] => 1706553379 [_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => [_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706553379 [_oembed_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => [_oembed_time_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => 1706553379 [_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => [_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710752831 [_oembed_ed9e61e54e044f8ed77786f15c9eb91d] => [_oembed_time_ed9e61e54e044f8ed77786f15c9eb91d] => 1710752832 [_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => [_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1710752832 [_oembed_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] => [_oembed_time_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] => 1710752832 [_oembed_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] => [_oembed_time_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] => 1713127790 [_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => [_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1713127790 [_oembed_10e3b08233860d6c9197045abfa69023] => {{unknown}} [_oembed_e291196520d024baea2febe79440edd9] => {{unknown}} [_oembed_fd25ce57127bea0ffd3f3832ff4b8435] => {{unknown}} [_oembed_eaf480f6b8655b381c3aab1911452746] => {{unknown}} [_oembed_8fae4cd4748fe2f70fcd5e5e7f634524] => [_oembed_time_8fae4cd4748fe2f70fcd5e5e7f634524] => 1717654188 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1717654189 [_oembed_17628fca3898d8c581a0f19389657eb0] => [_oembed_time_17628fca3898d8c581a0f19389657eb0] => 1717654189 [_oembed_7609cb08d6c1c21df6299d22b8430cb6] => [_oembed_time_7609cb08d6c1c21df6299d22b8430cb6] => 1717672981 [_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => [_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718309168 [_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => [_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718309168 [_oembed_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] => [_oembed_time_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] => 1718459226 [_oembed_bc3ca7bac93faccca7aec9548ad46079] => {{unknown}} [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => [_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1719939360 [_oembed_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] => [_oembed_time_c1d1ea445edef3e6fe8453d873a5472a] => 1720780390 [_oembed_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] => [_oembed_time_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] => 1720780390 [_oembed_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => [_oembed_time_ffa9b056b9ec37966eac4718f6d0010a] => 1720780390 [_oembed_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => [_oembed_time_9c3bcdc518111fa04edd000f2099c420] => 1720780391 [_oembed_46a2068076fc05bf32b54972286db62b] => [_oembed_time_46a2068076fc05bf32b54972286db62b] => 1721107952 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1723299436 [_oembed_cc464cc5fdec7cc4a2dab71a3d14c9e7] => [_oembed_time_cc464cc5fdec7cc4a2dab71a3d14c9e7] => 1723307041 [_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => [_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1723307041 [_oembed_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] => [_oembed_time_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] => 1724178747 [_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => [_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1726942172 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726942172 [_oembed_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => [_oembed_time_91de17c28c8206aff7a302244f2f0070] => 1726942172 [_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => [_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1726942172 [_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => [_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1726942172 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 1744 [2] => 1999 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa [2] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 40 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 70755 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 40 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 70755 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )