Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxNjQ1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 69751
[content] =>
Több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát, vagyis az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid–19) ellen teljesen beoltottak aránya elérte a 70 százalékot – jelentette be közleményben az Európai Bizottság kedden.

A brüsszeli testület elnöke „nagyszerű eredménynek” nevezte, hogy a kitűzött szeptemberi cél előtt, már augusztusban sikerült elérni a 70 százalékos átoltottsági arányt. Ursula von der Leyen egyúttal felszólította a még oltatlan európai polgárokat, hogy „ha tehetik, minél előbb oltassák be magukat, mivel a világjárványnak még nincs vége.”
Hozzátette: Az EU támogatni fogja az alacsony és közepes jövedelmű országokat is oltási kampányaik előmozdításban és a vakcinák beszerzésében. Sztella Kiriákidész az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa úgy nyilatkozott: a 70 százalékos beoltottsági arány az EU és a tagállamok szolidaritásának és közös munkájának eredménye. „A beoltottság további növelésére irányuló erőfeszítéseinket az egész EU-ban töretlenül folytatjuk” – tette hozzá.
A sajtóközlemény szerint az EU az Európában előállított vakcinák mintegy felét exportálta a világ más országaiba, ugyanannyit, mint amennyit saját polgárai számára szállított. Az unió mindemellett, mintegy 3 milliárd euróval járult hozzá a COVAX programhoz, hogy 92 alacsony és alacsonyabb jövedelmű ország számára legalább 1,8 milliárd adag oltóanyagot biztosítson.
Tekintettel a SARS-CoV-2 koronavírus új variánsainak terjedésére, a bizottság májusban új szerződést írt alá a Pfizer/BioNTech vakcinagyártó vállalattal, a megállapodás ez év vége és 2023 között 1,8 milliárd adag vakcina szállítását irányozza elő.
(MTI/portfolio.hu)
[type] => post
[excerpt] => Több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát, vagyis az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid–19) ellen teljesen beoltottak aránya elérte a 70 százalékot – jelentette...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1630498920
[modified] => 1630491434
)
[title] => 70%-os a teljesen beoltottak aránya az EU-ban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=69751&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69751
[uk] => 69745
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 69746
[image] => Array
(
[id] => 69746
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82.webp
[original_lng] => 72252
[original_w] => 1370
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82-300x180.webp
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82-768x460.webp
[width] => 768
[height] => 460
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82-1024x613.webp
[width] => 1024
[height] => 613
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82.webp
[width] => 1370
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82.webp
[width] => 1370
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/111nf1999-82.webp
[width] => 1370
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1630480636:12
[_thumbnail_id] => 69746
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4938
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_18d07ba12ca7b52c95c2df0ba673ceee] =>
[_oembed_time_18d07ba12ca7b52c95c2df0ba673ceee] => 1633369878
[_oembed_3e8533fe3eff017e8bde83de860e49c6] =>
[_oembed_time_3e8533fe3eff017e8bde83de860e49c6] => 1633464028
[_oembed_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] =>
[_oembed_time_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] => 1638031090
[_oembed_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] =>
[_oembed_time_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => 1640752470
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1642209129
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1642209129
[_oembed_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] =>
[_oembed_time_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] => 1643299352
[_oembed_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] =>
[_oembed_time_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => 1644710428
[_oembed_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] =>
[_oembed_time_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => 1644710429
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 5, 2022
[_oembed_time_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => 1644710429
[_oembed_ef1b20d4a56157499359b76cceb8f6bd] =>
[_oembed_time_ef1b20d4a56157499359b76cceb8f6bd] => 1653418603
[_oembed_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] =>
[_oembed_time_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => 1657301846
[_oembed_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] =>
[_oembed_time_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] => 1659095822
[_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] => Back to the Oval.
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJF
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1659773960
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661887483
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1662053194
[_oembed_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] =>
[_oembed_time_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] => 1662114740
[_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] =>
[_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1665321466
[_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] =>
[_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1665321466
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1682005441
[_oembed_d4501c74ff9c53a2c1454fdbcabee19e] =>
[_oembed_time_d4501c74ff9c53a2c1454fdbcabee19e] => 1685955874
[_oembed_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] =>
[_oembed_time_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] => 1734873094
[_algolia_sync] => 508094851000
[_oembed_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] =>
[_oembed_time_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] => 1757755840
[_oembed_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] =>
[_oembed_time_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] => 1758632963
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 1228
[2] => 34638
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => koronavírus
[2] => vakcináció
)
)
[1] => Array
(
[id] => 66471
[content] =>
Az Európai Bizottság (EB) intézkedéseket javasolt a magas színvonalú és befogadó alap- és középfokú oktatást előmozdító vegyes tanulás, azaz a tanulási környezet és az eszközök ötvözésének támogatására – közölte csütörtökön az uniós bizottság.
A formális oktatásban és képzésben a vegyes tanulás akkor valósul meg, ha az iskola, a tanár vagy a tanuló a tanulási folyamat során egynél több megközelítést alkalmaz: ez lehet az iskolai helyszínek és más fizikai környezet, például vállalatok, képzési központok, távoktatás, szabadtéri oktatás, kulturális helyszínek, illetve a különböző, digitális és nem digitális tanulási eszközök ötvözése.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a tanulási környezet és eszközök ötvözése segíthet az ellenállóképesebb oktatási és képzési rendszerek kialakításában, és hozzájárulhat az oktatás befogadóképességének javításához. Jobb oktatást jelenthet a távoli és vidéki területeken, azok számára, akik vándorló közösségek tagjai, vagy kórházakban vagy gondozóközpontokban élnek, vagy intenzív edzésprogramot folytatnak.
A tanulási környezetnek és az eszközöknek elérhetőnek kell lenniük a kisebbségi csoportok, a fogyatékossággal élő gyermekek és a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű csoportokból származó tanulók számára. A környezet és az eszközök használata nem vezethet hátrányos megkülönböztetéshez vagy szegregációhoz – írták.
A javaslat célja, hogy iránymutatást nyújtson a tagállamoknak oktatási rendszereik felkészültségének és hatókörének kibővítéséhez és megerősítéséhez a tanulók és a diákok, a családtagjaik és a pedagógusok javára – tették hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság (EB) intézkedéseket javasolt a magas színvonalú és befogadó alap- és középfokú oktatást előmozdító vegyes tanulás, azaz a tanulási környezet és az eszközök ötvözésének támogatására – közölte csütörtökön az uniós bizottság.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1628247840
[modified] => 1628227667
)
[title] => Úgynevezett vegyes oktatás támogatására tett javaslatot az Európai Bizottság
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=66471&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66471
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 66472
[image] => Array
(
[id] => 66472
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[original_lng] => 70233
[original_w] => 512
[original_h] => 288
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/europai-bizottsag.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1628216868:12
[_thumbnail_id] => 66472
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3347
[translation_required_done] => 1
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1640442272
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1641389283
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661885574
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1680775081
[_algolia_sync] => 508093972000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 3699
[2] => 61419
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => javaslat
[2] => vegyes oktatási rendszer
)
)
[2] => Array
(
[id] => 51823
[content] =>

Pályázati felhívást tett közzé az Európai Bizottság, mely szerint 123 millió eurót (azaz mintegy 44,3 milliárd forintot) mozgósít a koronavírus új variánsai elleni kutatásokra – közölte az uniós bizottságra hivatkozva az MTI.
Kiegészíti a koronavírus okozta betegség kezelésére és az oltóanyagok fejlesztésére irányuló korábbi támogatásokat a klinikai kutatásokban, és elősegíti a hatékony készítmények és vakcinák fejlesztését.
A bizottsági közlemény Marija Gabrielt, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztost idézte, aki azt közölte, hogy a támogatás a győztes pályázatokon keresztül hozzá fog járulni az adatok, a szakértelem, a kutatási erőforrások és a szakértői szolgáltatások megosztásához a kutatók és kutatószervezetek között azzal, hogy erősíti az ehhez szükséges infrastruktúrát.
Elmondta azt is, hogy a támogatott kezdeményezések várhatóan felgyorsítják a koronavírus és változatainak mélyebb megismerését, segíteni fogják a koronavírus ellen ígéretesnek mutatkozó kezelések vagy oltóanyagok továbbfejlesztését.
A pályázaton győztes kezdeményezéseknek együtt kell működniük az illetékes nemzeti, regionális és nemzetközi szintű projektekkel a megszerzett ismeretek és lehetőségek legjobb kihasználása, valamint a kutatási erőfeszítések megkettőzésének elkerülése érdekében – tette hozzá az uniós biztos.
Forrás: index.hu
[type] => post
[excerpt] => A pályázaton győztes kezdeményezéseknek együtt kell működniük az illetékes nemzeti, regionális és nemzetközi szintű projektekkel a megszerzett ismeretek és lehetőségek legjobb kihasználása, valamint a kutatási erőfeszítések megkettőzésének elkerül...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1617877260
[modified] => 1617896478
)
[title] => A mutánsok kutatására 123 millió eurót szán az EU
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=51823&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51823
[uk] => 51888
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 51825
[image] => Array
(
[id] => 51825
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth.jpg
[original_lng] => 65235
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mariya-gabriel-commissioner-innovation-and-youth.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1617885681:5
[_thumbnail_id] => 51825
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5253
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6c377b9e2e4cc945434c2751d5fa595d] =>
[_oembed_time_6c377b9e2e4cc945434c2751d5fa595d] => 1617866468
[_oembed_b80e78fec0458b38f48e2ffdab4167a3] => Обговорили старт вакцинації в програмі "Ранок з Україною"В ефірі «Ранок з Україною» поговорили про початок вакцинації в Україні. Безумовно, МОЗ контрактує тільки безпечні та якісні вакцини. Українці отримуватимуть препарати на рівні з громадянами Великобританії, Південної Кореї, Канади та країн Європейського Союзу. Сам процес вакцинації іде планово. Вчора дзвонив по вайберу Євгену Горенку, лікарю-реаніматологу Черкаської обласної лікарні, якому першому в Україні зробили щеплення. Почувається добре. Про подробиці першого дня вакцинації, подальші плани МОЗ та як записатись на щеплення від COVID-19 - у відео.Вакцинуймося, бо ми того варті!
Posted by Максим Степанов on Thursday, February 25, 2021
[_oembed_time_b80e78fec0458b38f48e2ffdab4167a3] => 1619999717
[_oembed_4903df431a8a7e5ae55287bc94da10df] => What else is hiding in there?
Posted by ScienceAlert on Wednesday, June 16, 2021
[_oembed_time_4903df431a8a7e5ae55287bc94da10df] => 1624864171
[_oembed_8f02979ea5213888ecc1f5a60e4fe713] =>
[_oembed_time_8f02979ea5213888ecc1f5a60e4fe713] => 1626505362
[_oembed_bcc62742340edf0641a1b87d45db78eb] =>
[_oembed_time_bcc62742340edf0641a1b87d45db78eb] => 1631321008
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1640435942
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1641334955
[_oembed_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => Read the 2021 World Air Quality Report to find out if your local air quality meets the standards. Find out whose air quality got better and whose air got worse. #IQAIR #cleanairhttps://t.co/amEwnV9j5Q pic.twitter.com/j8rkTISvhn
— IQAir (@IQAir) March 22, 2022
[_oembed_time_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => 1648576461
[_oembed_0790c188bf266b3937cda454cabf323b] =>
[_oembed_time_0790c188bf266b3937cda454cabf323b] => 1652296054
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661983729
[_oembed_d9074a862b603d9c5ed098dc519a4e1c] =>
[_oembed_time_d9074a862b603d9c5ed098dc519a4e1c] => 1671561471
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1681279816
[_algolia_sync] => 1202682641001
[_oembed_590a1a92d8d295c8ea349ce6e93eb08b] =>
[_oembed_time_590a1a92d8d295c8ea349ce6e93eb08b] => 1753520440
[_oembed_56b918954135e64baeaa959fddeeb36d] =>
[_oembed_time_56b918954135e64baeaa959fddeeb36d] => 1784792354
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 594
[4] => 49
[5] => 592
[6] => 598
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Egészség
[4] => Hírek
[5] => Társadalom
[6] => Tudomány
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 26984
[2] => 710
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => koronavírus-mutáció
[2] => kutatás
)
)
[3] => Array
(
[id] => 49755
[content] =>
Az Európai Unióban már fenyegetik az AstraZeneca oltóanyagot gyártó társaságot, közölte a német Bild.
Az is ismertté vált, hogy az EU „turbo” tempóra kíván váltani a lakosság vakcinációját illetően, de ezt nem tudja megtenni, mivel katasztrofális hiány van az oltóanyagból. Ennek meg kell változnia, hangsúlyozta a sajtó.

Az EU megpróbálja megszigorítani az oltóanyag ellátására és exportjára vonatkozó szabályokat Európában. Ez pedig azt jelenti, hogy felfüggesztik a vakcina exportját azon a gyártókkal, akik nem tettek eleget az oltóanyag Európai Unióba történő szállítására vonatkozó kötelezettségeiknek. És ez első sorban az AstraZeneca vakcina gyártójára vonatkozik.
Ursula von der Layen, az Európai Bizottság elnöke a március 17-én megtartott sajtókonferencián kijelentette:
„Az export szempontjából két dolgot kell garantálnunk: a kölcsönösséget és a koherenciát (összetartozást). Nagyon érthetően szeretném elmondani: ha ez a helyzet nem változik, akkor elgondolkodunk azon, hogy azoktól a gyártó országoktól exportálunk, akik nyitottabbak… És azt is mérlegeljük a jövőben, hogy arányos-e az export azon országokba, ahol az oltási arány magasabb, mint nálunk.”
Elmondása szerint az AstraZeneca a második negyedévben körülbelül 70 millió adagot szállít az oltóanyagból. „Ez jóval kevesebb, mint az a 180 millió, amiben a szerződésben megállapodtunk. Az AstraZeneca cégnek még mindig van min dolgoznia” – hangsúlyozta az Európai Bizottság vezetője.

Felszólalása során az Európai Bizottság vezetője kategorikusan és egyértelműen kijelentette: „Ez becsületbeli kérdés. Minden szükséges eszközt felhasználunk ennek eléréséhez.” Elmondása szerint „garantálni kell, hogy Európa megkapja a neki járó részét. Az EU a hosszú távú ellátás érdekében szorosabb együttműködést tartunk fenn a megbízható vállalatokkal.”
A német sajtó szerint az Európai Bizottság teljes mértékben elkötelezett amellett a célja mellett, hogy nyár végéig az EU felnőtt lakosságának 70%-át beoltja. Annak ellenére, hogy az európai polgárok oltási kampányának kezdete nehéz volt, de így is sikerült előrelépést elérni. Ezen kívül a Biontech/Pfizer és a Moderna teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Az Európai Bizottság vezetője adatai szerint áprilistól júniusig a Biontech/Pfizernek 200 millió, a Moderna – 35 millió adag vakcinát kell leszállítania az Európai Uniónak. A Johnson & Johnson vakcinának áprilisban kell megérkeznie. Várhatóan a második negyedévben Európa körülbelül 55 millió adagot fog kapni. Más vakcinákkal ellentétben ezt a gyógyszert csak egyszer kell beadni.
Tehát, még akkor is, ha az AstraZeneca eleget tesz első negyedévi kötelezettségeinek, március végéig az Európai Unió az összes gyártótól 100 millió adagot vakcinát kap.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unióban már fenyegetik az AstraZeneca oltóanyagot gyártó társaságot, közölte a német Bild.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1616167920
[modified] => 1616160626
)
[title] => Európai Unió: Leállítjuk az oltóanyag exportját mindazok számára, akik nem tesznek eleget a Unióval szembeni kötelezettségeiknek
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=49755&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49755
[uk] => 49654
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49655
[image] => Array
(
[id] => 49655
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[original_lng] => 78704
[original_w] => 700
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33-300x193.jpg
[width] => 300
[height] => 193
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[width] => 700
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[width] => 700
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[width] => 700
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[width] => 700
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/1-33.jpg
[width] => 700
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1616153426:12
[_thumbnail_id] => 49655
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6077
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1640269055
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1640269056
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661784272
[_oembed_a8c7c761851c731a9a543491f6320e63] => A long queue on the Russian-Mongolian border. Russians flee from mobilization in all possible directions. #RussianArmy #UkraineWillWin
? Ukrainian journalist Andrii Tsaplienko pic.twitter.com/sCDJbyfSIm
— UkraineWorld (@ukraine_world) September 22, 2022
[_oembed_time_a8c7c761851c731a9a543491f6320e63] => 1665323231
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1680796680
[_algolia_sync] => 831553663002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 17
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Sürgős
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 42203
[2] => 3139
[3] => 42202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => oltóanyag szállítás
[2] => szankciók
[3] => Ursula von der Layen
)
)
[4] => Array
(
[id] => 46925
[content] =>
Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón fogja javasolni a koronavírus új variánsai ellen hatékony és biztonságos oltóanyagok uniós szintű engedélyezési eljárásának felgyorsítását – közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi ülése után.
Maros Sefcovic a videokonferencia keretében tartott ülést követően elmondta: az Európai Bizottság közös uniós megközelítést is javasol majd a vírus új variánsainak gyors azonosítása érdekében.

A biztos szerint közös alkalmazást kívánnak kidolgozni a fertőzöttségi és oltási adatok, valamint minden egyéb járványügyi információ megosztására. A cél az, hogy minél többet tudjanak meg az új vírusmutánsok természetéről – jelentette ki.
Közölte azt is, hogy a bizottság javítani kívánja az új variánsokkal szemben hatékony oltóanyagok kifejlesztésének és gyártásának folyamatát. Célul tűzte ki a gyógyszerek és oltóanyagok gyártási nehézségeinek felszámolását, illetve a kutatási kapacitás hiányosságainak kiküszöbölését az érintett hatóságok, intézetek és kórházak együttműködése által. Mindez segítheti az oltóanyagok és gyógyszerek kifejlesztésén dolgozó laboratóriumokat az esetleges jövőbeli járványok kialakulása idején – emelte ki. Az uniós bizottság emellett fokozni kívánja együttműködését a tagállamokkal az oltóanyag-kínálat növelése és annak biztosítása érdekében, hogy az érintett vállalatok eleget tegyenek szerződéses kötelezettségeiknek – húzta alá.
Az uniós biztos elmondta, eddig 40,7 millió adag vakcina jutott el tagállamokhoz, az év második negyedévében pedig várhatóan további 300 millió adag érkezik az EU-ban ez idáig engedélyezett három oltóanyagból.
Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a minél széleskörűbb beoltás érdekében az oltóközpontok, a személyzet és az elosztás nagymértékű mozgósítására van szükség.
Kijelentette: a szabad mozgásnak, mindenekelőtt az áruk szabad mozgásának a biztosítására a tagállamoknak kerülniük kell a be-, illetve kiutazás általános tilalmát. A szállítási szektorban dolgozók számára nem lehetne kötelező karantént előírni, elkerülhetetlen helyzetekben gyorsteszteket kell alkalmazni a közlekedés és a szállítás folyamatosságának biztosítása érdekében. Az Európai Bizottság véleménye szerint ugyanakkor a turisztikai célú utazásokat követő karanténkötelezettség szigorú végrehajtása hatékony lehet a járvány terjedésének megfékezésére – mondta.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón fogja javasolni a koronavírus új variánsai ellen hatékony és biztonságos oltóanyagok uniós szintű engedélyezési eljárásának felgyorsítását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1614163320
[modified] => 1614134754
)
[title] => Felgyorsítaná a vakcinák engedélyeztetését az EB
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=46925&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46925
[uk] => 46976
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 46926
[image] => Array
(
[id] => 46926
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2.jpg
[original_lng] => 32123
[original_w] => 810
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/oltas-2.jpg
[width] => 810
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1614161789:3
[_thumbnail_id] => 46926
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3878
[translation_required_done] => 1
[_oembed_0ea57a48bb327a3e0f6da96a1e66a980] =>
[_oembed_time_0ea57a48bb327a3e0f6da96a1e66a980] => 1614156128
[_oembed_3e4b3a855bb2f727f20207155b5c2e18] =>
[_oembed_time_3e4b3a855bb2f727f20207155b5c2e18] => 1618181348
[_oembed_a9c84bcace0a6dbd294bd8ef339ff80c] =>
[_oembed_time_a9c84bcace0a6dbd294bd8ef339ff80c] => 1619099470
[_oembed_ef0c949b6f3a81dfa56271a0702761cc] => Kína: vakcina-megállapodásA brüsszeli vakcinabeszerzés elakadt, de van jó hír is: sikerült megállapodni a kínai szállítmányok kapcsán??
Posted by Szijjártó Péter on Friday, April 16, 2021
[_oembed_time_ef0c949b6f3a81dfa56271a0702761cc] => 1619099471
[_oembed_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] =>
[_oembed_time_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] => 1623021918
[_oembed_311ab341d2887598c8242fc8b397e69b] =>
[_oembed_time_311ab341d2887598c8242fc8b397e69b] => 1630001991
[_oembed_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] =>
[_oembed_time_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] => 1632208515
[_oembed_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] =>
[_oembed_time_46a4e5b64958ed4416a85db45ed6226b] => 1632208516
[_oembed_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] =>
[_oembed_time_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] => 1633517583
[_oembed_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] =>
[_oembed_time_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] => 1634810505
[_oembed_99f9db3241281a1a59d1fab6fa457b35] =>
[_oembed_time_99f9db3241281a1a59d1fab6fa457b35] => 1635625025
[_oembed_c888d18a530ebcc661fb33daaf0c1f37] =>
[_oembed_time_c888d18a530ebcc661fb33daaf0c1f37] => 1635625025
[_oembed_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] =>
[_oembed_time_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] => 1636101157
[_oembed_98ebd5f991d5692782a9c1cb5d3408d7] =>
[_oembed_time_98ebd5f991d5692782a9c1cb5d3408d7] => 1636805942
[_oembed_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] =>
[_oembed_time_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] => 1637893978
[_oembed_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] =>
[_oembed_time_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] => 1637893978
[_oembed_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] =>
[_oembed_time_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] => 1639003094
[_oembed_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] =>
[_oembed_time_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] => 1639003095
[_oembed_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] =>
[_oembed_time_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] => 1639003095
[_oembed_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] =>
[_oembed_time_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] => 1643182873
[_oembed_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] =>
[_oembed_time_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] => 1643182873
[_oembed_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] =>
[_oembed_time_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] => 1643182874
[_oembed_0605ddb97795b26850bb24cff71a5b38] =>
[_oembed_time_0605ddb97795b26850bb24cff71a5b38] => 1644210094
[_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] =>
[_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1650299174
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661791504
[_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] =>
[_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663702834
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1681724659
[_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => #ÚLTIMAHORA ? @ElenaBuylla, directora General del Conacyt, confirma #EnLaMañanera que Patria, la vacuna mexicana contra #COVID19, ya se encuentra terminada: 'se va a generar una soberanía en vacunas y la posibilidad de retorno de valor al pueblo de #México'. pic.twitter.com/hWgQLYyJy0
— El Financiero TV (@ElFinancieroTv) May 3, 2023
[_oembed_time_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => 1684074676
[_algolia_sync] => 831550455002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 594
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Egészség
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 20888
[1] => 1645
[2] => 3699
[3] => 13181
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedélyezés
[1] => Európai Bizottság
[2] => javaslat
[3] => koronavírus-vakcina
)
)
[5] => Array
(
[id] => 45619
[content] =>
Az Európai Bizottság segít Lengyelországnak 1,2 millió adag AstraZeneca vakcina továbbértékesítésében Ukrajnának, közölte Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke a szerdán Brüsszelben megtartott sajtótájékoztatón – számolt be a Jevropejszka Pravda. Elmondása szerint az EU közbeszerzési megállapodása lehetőséget biztosít ezen vakcinák nonprofit alapon történő továbbértékesítésében.

„Az Európai Bizottság az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül segíti a szerződés megszervezését, és az oltóanyag Lengyelországból Ukrajnába való szállítását” – közölte Dombrovskis. Egyben hozzátette: arra számít, hogy Ukrajnában megkezdődik a koronavírus elleni oltási kampány.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság segít Lengyelországnak 1,2 millió adag AstraZeneca vakcina továbbértékesítésében Ukrajnának, közölte Valdis Dombrovskis, az Európai Bi-zottság alelnöke a szerdán Brüsszelben megtartott sajtótájékoztatón.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613037060
[modified] => 1613035698
)
[title] => Európai Bizottság – Lengyelország továbbértékesít Ukrajnának 1,2 millió adag AstraZeneca oltóanyagot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45619&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45619
[uk] => 45548
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 43041
[image] => Array
(
[id] => 43041
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[original_lng] => 33343
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/astrazeneca.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1613028498:12
[_thumbnail_id] => 43041
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4283
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f8bfb0734d876c50b4deaffb8790dd19] =>
[_oembed_time_f8bfb0734d876c50b4deaffb8790dd19] => 1615833083
[_oembed_ca11e4112f3dec85525fefb2b5590ae1] =>
[_oembed_time_ca11e4112f3dec85525fefb2b5590ae1] => 1632781911
[_oembed_79a27b1b1e227cad4c6c87d15c81a1f5] =>
[_oembed_time_79a27b1b1e227cad4c6c87d15c81a1f5] => 1632781911
[_oembed_f6fbeb5b370ebfc3f671fd1293311751] => Starlink — here. Thanks, @elonmusk pic.twitter.com/dZbaYqWYCf
— Mykhailo Fedorov (@FedorovMykhailo) February 28, 2022
[_oembed_time_f6fbeb5b370ebfc3f671fd1293311751] => 1646482324
[_oembed_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] => ??Ukrainas bruņotajiem spēkiem piegādāti 90 bezpilota lidaparāti, kurus ziedojuši #Latvijas ?? uzņēmumi.
?️90 drones, donated by #Latvian ?? companies, were delivered to the Ukrainian Armed Forces??.@DefenceU @GeneralStaffUA #СлаваУкраїни #StandWithUkraine pic.twitter.com/bfdWP4tUwV
— NBS (@Latvijas_armija) March 3, 2022
[_oembed_time_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] => 1646674250
[_oembed_53632dd85f754d02e940f7e502b2c5db] => ЮНИСЕФ:
2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности.
С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrY pic.twitter.com/ofmlDlAYB2
— ООН (@UnitedNationsRU) March 31, 2022
[_oembed_time_53632dd85f754d02e940f7e502b2c5db] => 1649395772
[_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => {{unknown}}
[_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] =>
[_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1653056735
[_oembed_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] =>
[_oembed_time_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] => 1653056735
[_oembed_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] => Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukraine pic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
[_oembed_time_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] => 1654775038
[_oembed_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] =>
[_oembed_time_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] => 1657032495
[_oembed_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Z pic.twitter.com/q6EoBiEWVY
— VICE World News (@VICEWorldNews) August 24, 2022
[_oembed_time_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => 1661777145
[_oembed_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] =>
[_oembed_time_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => 1670086480
[_oembed_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] =>
[_oembed_time_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] => 1673250491
[_oembed_112d10474883059aa1e39cb90ad832bf] =>
[_oembed_time_112d10474883059aa1e39cb90ad832bf] => 1673250492
[_oembed_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] =>
[_oembed_time_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => 1674805261
[_oembed_02edabe97a5abca3ba3d0679ee4997b1] =>
[_oembed_time_02edabe97a5abca3ba3d0679ee4997b1] => 1674815830
[_oembed_6df39cfe8b788b729da3d228daabf5e5] => Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine!
It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase.
Thank you to @BWallaceMP
Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) January 21, 2023
[_oembed_time_6df39cfe8b788b729da3d228daabf5e5] => 1674815831
[_oembed_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] =>
[_oembed_time_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => 1674815831
[_oembed_fc475473d18427e886195f6c4553d1aa] => Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023
[_oembed_time_fc475473d18427e886195f6c4553d1aa] => 1680013502
[_oembed_76068af70f4b20da4195c27212745107] => Keep Ukraine in your hearts and thoughts.
Don’t support appeasers who would leave them behind.
— Stephen King (@StephenKing) April 7, 2023
[_oembed_time_76068af70f4b20da4195c27212745107] => 1681374530
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1683121257
[_oembed_8f81efb147115da5de57fdb7f3a9ebfc] =>
[_oembed_time_8f81efb147115da5de57fdb7f3a9ebfc] => 1690477022
[_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690477022
[_oembed_26fe258211ba4ae32660a9e3d757bbdc] =>
[_oembed_time_26fe258211ba4ae32660a9e3d757bbdc] => 1690477023
[_oembed_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] =>
[_oembed_time_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => 1690477023
[_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] =>
[_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1694777408
[_oembed_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] =>
[_oembed_time_ddec6a33f6bebffb069e4467a1456611] => 1698151593
[_oembed_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] =>
[_oembed_time_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => 1706362686
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] =>
[_oembed_time_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => 1713281048
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737219486
[_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] =>
[_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1740385261
[_algolia_sync] => 831549195002
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748101280
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1748884177
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749805135
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751358861
[_oembed_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] =>
[_oembed_time_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] => 1751358862
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1751903122
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1756030930
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764520161
[_oembed_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
— TheCommonVoice (@MaxRumbleX) December 10, 2025
[_oembed_time_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => 1765633872
[_oembed_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] =>
[_oembed_time_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] => 1765633872
[_oembed_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] =>
[_oembed_time_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] => 1766168868
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 594
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Egészség
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 723
[2] => 6212
[3] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => Lengyelország
[2] => oltás
[3] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 45263
[content] =>
Az első koronavírus elleni vakcinaszállítmány már februárban Ukrajnában lesz, nyárig pedig több millió adag érkezik – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn a Kijevben megnyílt Ukrajna 30 nemzeti fórumon, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az EB elnöke elmondta, hogy az Európai Unió elindította a COVAX globális kezdeményezést, amelynek köszönhetően az ukrán orvosok és egészségügyi dolgozók már ebben a hónapban megkapják az első vakcinákat. Hozzátette, hogy még nyárig több millió adag vakcina érkezik Ukrajnába.
Leyen azt is jelezte, hogy a COVAX keretében kapott oltóanyagon felül Kijev további vakcinákra számíthat, mert ő megkérte az EU-tagállamokat, hogy ajándékozzák Ukrajnának vakcinakészletük egy részét. Egyúttal arról biztosította az ukránokat, hogy az EU-ból érkező vakcinák garantáltan biztonságosak és hatékonyak, mert a független európai gyógyszerfelügyelet alaposan ellenőrzi azokat. „Az EU Ukrajna oldalán áll, ahogy mindig is állt, főként a legújabb kori történelem nehéz pillanataiban, mert mi mindannyian egy európai család vagyunk” – mondta befejezésül az EB elnöke.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az első koronavírus elleni vakcinaszállítmány már februárban Ukrajnában lesz, nyárig pedig több millió adag érkezik – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn a Kijevben megnyílt Ukrajna 30 nemzeti fórumon, adta ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1612788120
[modified] => 1612787789
)
[title] => Több millió adag Covid vakcinát ígér nyárig Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45263&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45263
[uk] => 45265
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 42076
[image] => Array
(
[id] => 42076
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1.jpg
[original_lng] => 166076
[original_w] => 1000
[original_h] => 562
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/oltas169-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612780590:12
[_thumbnail_id] => 42076
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5511
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c814fcb1b018a58d36e4677c260101ce] =>
[_oembed_time_c814fcb1b018a58d36e4677c260101ce] => 1620219434
[_oembed_bfdfde2a848f126fefab35d95139c755] =>
[_oembed_time_bfdfde2a848f126fefab35d95139c755] => 1621610470
[_oembed_fc88d1ecc41314f4dc86d76766f69847] => COVID 2/187. Hétfőtől minden magyar regisztrálhat oltásra, éljen bárhol is // From Monday, all Hungarians can register for vaccination, wherever they may liveCOVID 2/187. Hétfőtől minden magyar regisztrálhat oltásra, éljen bárhol is // From Monday, all Hungarians can register for vaccination, wherever they may live
Posted by Orbán Viktor on Sunday, May 16, 2021
[_oembed_time_fc88d1ecc41314f4dc86d76766f69847] => 1621785724
[_oembed_5f69c8f3e17d3e643343a868708e7db3] =>
[_oembed_time_5f69c8f3e17d3e643343a868708e7db3] => 1629169214
[_oembed_6f1cb9809032b66fd0c25296eba76f66] =>
[_oembed_time_6f1cb9809032b66fd0c25296eba76f66] => 1629169215
[_oembed_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] =>
[_oembed_time_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] => 1637417483
[_oembed_c61f9b9906d9401dfaf4c1dc0d34e5cd] => Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKu pic.twitter.com/gH4hiJfqv1
— Davide Zenati (@ZenatiDavide) November 24, 2021
[_oembed_time_c61f9b9906d9401dfaf4c1dc0d34e5cd] => 1637929919
[_oembed_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] =>
[_oembed_time_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] => 1637929920
[_oembed_037eef1c44185fb0f401f92a3766bc9d] =>
[_oembed_time_037eef1c44185fb0f401f92a3766bc9d] => 1637929920
[_oembed_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] =>
[_oembed_time_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] => 1643457619
[_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] =>
[_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1652809826
[_oembed_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] =>
[_oembed_time_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] => 1652809826
[_oembed_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] =>
[_oembed_time_01397b9173fcd2583ca668f587c79714] => 1659977297
[_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] =>
[_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1659977297
[_oembed_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] =>
[_oembed_time_b395ddb32de8f0a28f6fbd8625bffe04] => 1659977297
[_oembed_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] =>
[_oembed_time_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] => 1659977298
[_oembed_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] =>
[_oembed_time_86e82d7499c090f5fb1267f212dc5be6] => 1673357476
[_oembed_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] =>
[_oembed_time_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => 1673894459
[_oembed_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] => Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
— MFA Finland ?? (@Ulkoministerio) January 9, 2023
[_oembed_time_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] => 1673894459
[_oembed_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] => Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
— Ville Skinnari (@VilleSkinnari) January 9, 2023
[_oembed_time_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] => 1673894459
[_oembed_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] =>
[_oembed_time_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => 1678866783
[_oembed_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] =>
[_oembed_time_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => 1678866783
[_oembed_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] =>
[_oembed_time_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => 1678866783
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1681288746
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1683115178
[_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] =>
[_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1683121483
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684570904
[_oembed_ec926cabafa03ca8fbd9d1c5792f2b3b] =>
[_oembed_time_ec926cabafa03ca8fbd9d1c5792f2b3b] => 1688994126
[_oembed_af5531907768018ad1b817f2caca7650] =>
[_oembed_time_af5531907768018ad1b817f2caca7650] => 1688994126
[_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] =>
[_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1693141362
[_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] =>
[_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1693141362
[_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] =>
[_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1701594983
[_oembed_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] =>
[_oembed_time_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => 1705338252
[_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] =>
[_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1711026612
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1711026612
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1711026613
[_oembed_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] =>
[_oembed_time_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] => 1721648746
[_oembed_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] =>
[_oembed_time_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] => 1721648746
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1728887811
[_oembed_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] =>
[_oembed_time_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] => 1743872713
[_algolia_sync] => 831548491002
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1749314952
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1754410232
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755796004
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1756378930
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756378931
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1761050544
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761244329
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761244329
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761244329
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764236679
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764250957
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1764250957
[_oembed_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] =>
[_oembed_time_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] => 1766157935
[_oembed_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
— TheCommonVoice (@MaxRumbleX) December 10, 2025
[_oembed_time_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => 1766157936
[_oembed_f8a1b60566dfae72047372dcf3367037] =>
[_oembed_time_f8a1b60566dfae72047372dcf3367037] => 1779618366
[_oembed_12b0caea1ecbb0d6d9102e3a36e9b8f3] =>
[_oembed_time_12b0caea1ecbb0d6d9102e3a36e9b8f3] => 1779618366
[_oembed_98157e01c813b5562d598f23c5717efd] =>
[_oembed_time_98157e01c813b5562d598f23c5717efd] => 1779618366
[_oembed_348cf3dd26d4e5f980fe0ad9be914f1f] =>
[_oembed_time_348cf3dd26d4e5f980fe0ad9be914f1f] => 1780653213
[_oembed_ce09b8494459f7ff0b7f6c3ac7dcd5a5] =>
[_oembed_time_ce09b8494459f7ff0b7f6c3ac7dcd5a5] => 1780653213
[_oembed_25e041bbbd6b2efdbaf925aa4ca1414c] =>
[_oembed_time_25e041bbbd6b2efdbaf925aa4ca1414c] => 1781853116
[_oembed_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] =>
[_oembed_time_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] => 1784709891
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 594
[4] => 49
[5] => 17
[6] => 592
[7] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Egészség
[4] => Hírek
[5] => Sürgős
[6] => Társadalom
[7] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 6212
[2] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => oltás
[2] => Ukrajna
)
)
[7] => Array
(
[id] => 45187
[content] =>
A német sajtó a napokban közölte, hogy az Európai Bizottság számos mulasztást követett el az európai országok koronavírus elleni oltóanyag ellátását biztosító stratégiájában.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elismerte, „..mindenki a vakcina kifejlesztésére koncentrált és nem számolt a tömeggyártásával járó összes nehézséggel, de ma már az terjesztés és a szállítás jó irányba halad”.
Az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen reagált az oltóanyag az EU-ba való beszerzése stratégiájával kapcsolatos kritikákra, és elismerte, hogy hibákat követtek el. Szerinte a kezdetektől fogva mindenki egy oldalról nézte ezt a kérdést, ezért vannak ilyen problémák, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve.
Az Európai Bizottság vezetője elismerte azokat a mulasztásokat, amelyeket az oltások európai szintű beszerzése elkövettek. Általánosságban elmondható, hogy az Európai Unió alábecsülte az ilyen fajta oltóanyagok gyártása során felmerülő nehézségeket – mondta Ursula von der Leyen a német sajtónak adott interjújában.

Válaszolva arra a megjegyzésre, miszerint az EU túl lassan járt el, kijelentette: „Természetesen: egy ország lehet gyors motorcsónak. Az EU pedig valójában egy tanker”.
Az Európai Bizottság elnöke megjegyezte: „Nagyon aktívan összpontosítottunk arra a kérdésre, hogy lesz-e vakcina, vagyis a fejlesztésre”. Mai szemmel, visszatekintve kijelenthető, hogy „párhuzamosan erőteljesebben kellett volna elgondolkodni a tömeggyártásban rejlő kihívásokon”, ismerte el Ursula von der Leyen.
„El kellett volna magyaráznunk az embereknek, hogy az ügy folyamatban, de lassú, és hogy ebben a teljesen új folyamatban problémák és csúszások merülhetnek fel” – mondta az Európai Bizottság elnöke az újságíróknak. – De alábecsültük a felmerülő nehézségeket”.

Az Európai Bizottság összesen közel 2,3 milliárd adag vakcinát rendelt meg hat gyártótól Európa 27 országa számára. A gyártók azonban jelenleg kevesebb oltóanyagot szállítanak, mint bárki elvárta vagy beleegyezett volna. Itt is hangsúlyozandó, mint amennyiben megegyeztek. Itt meg kell említeni, hogy az oltóanyag-gyártók nem tudták megfelelően kiszámolni azt a termékmennyiséget, amit megígértek az EU-s országok számára.
Ezzel kapcsolatban Ursula von der Leyen meglehetősen pozitív hangnemű megjegyzést tett: „A szállítmányok jó irányba haladnak”, egyben kihangsúlyozta, hogy mind a 27 uniós ország kormánya aktív részt vállalt a gyógyszergyárakkal folytatott tárgyalásokban.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => A német sajtó a napokban közölte, hogy az Európai Bizottság számos mulasztást követett el az európai országok koronavírus elleni oltóanyag ellátását biztosító stratégiájában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1612725900
[modified] => 1612713438
)
[title] => Az Európai Bizottság elismerte hibáit a koronavírus elleni vakcina beszerzését illetően
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45187&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45187
[uk] => 45057
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 45061
[image] => Array
(
[id] => 45061
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[original_lng] => 29916
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/6-97.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612706238:5
[views_count] => 4027
[_thumbnail_id] => 45061
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a9c84bcace0a6dbd294bd8ef339ff80c] =>
[_oembed_time_a9c84bcace0a6dbd294bd8ef339ff80c] => 1619428199
[_oembed_ff8526b0fa1f1303918a92bcfbbb44ff] =>
[_oembed_time_ff8526b0fa1f1303918a92bcfbbb44ff] => 1621204667
[_oembed_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] =>
[_oembed_time_0e884a6bfdd82a4bf1c64e81d739345b] => 1622815688
[_oembed_41010249a1e1e1c5bac765ca17dfe19b] =>
[_oembed_time_41010249a1e1e1c5bac765ca17dfe19b] => 1624971606
[_oembed_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] =>
[_oembed_time_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] => 1629891891
[_oembed_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] =>
[_oembed_time_4aca4cddc3344e0434d199ccf4a97789] => 1632195397
[_oembed_2b064fa684e1feab5ee6d29b7c421cb4] =>
[_oembed_time_2b064fa684e1feab5ee6d29b7c421cb4] => 1633358479
[_oembed_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] =>
[_oembed_time_57763812f6c698b663e0a5daf3ab7b2d] => 1633358479
[_oembed_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] =>
[_oembed_time_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] => 1636100804
[_oembed_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] =>
[_oembed_time_d199319c31dca3ec6b67b1eea9abe0e1] => 1637832218
[_oembed_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] =>
[_oembed_time_fb268301bb5ee83b5a381e0e68c261d5] => 1638195222
[_oembed_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] =>
[_oembed_time_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] => 1638195223
[_oembed_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] =>
[_oembed_time_a68c82db8948866240e650f6ab8c64b6] => 1638195223
[_oembed_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] =>
[_oembed_time_7d3e8740468fb4128474d9e09844f020] => 1638650204
[_oembed_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] =>
[_oembed_time_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] => 1639258550
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1640424700
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1640424700
[_oembed_3758cb260cd01449e6527c9928626b2c] =>
[_oembed_time_3758cb260cd01449e6527c9928626b2c] => 1642604768
[_oembed_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] =>
[_oembed_time_1c3839eb379fca2f9a99e8d0cd93489b] => 1642676239
[_oembed_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] =>
[_oembed_time_eec699b35e372b4116165b7b5e30fb56] => 1642676239
[_oembed_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] =>
[_oembed_time_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] => 1642676239
[_oembed_70f4c761bbed257c3f2d05cfa52c1857] =>
[_oembed_time_70f4c761bbed257c3f2d05cfa52c1857] => 1644870834
[_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] =>
[_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1647432045
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661865974
[_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] =>
[_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1664296982
[_oembed_0cf74e8f3831160b13cadca93029b535] => Dear Volodymyr @ZelenskyyUA, thank you so much for the award of the First Class of the Order of Yaroslav the Wise.
This is a great honour.
I accept it in the name of all EU citizens.
And as a symbol of our strong bond. pic.twitter.com/6W8JPLTao3
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 15, 2022
[_oembed_time_0cf74e8f3831160b13cadca93029b535] => 1665380257
[_oembed_a36cf04a7c3f0dc7c8f7641d9ec4b9b1] => Dear @ZelenskyyUa, while Ukrainians are fighting to defend our common values, we support your economic security.
To date, our EU support amounts to €50 billion.
We are with you on this for the long haul. https://t.co/tA0cpqjkJG
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 2, 2023
[_oembed_time_a36cf04a7c3f0dc7c8f7641d9ec4b9b1] => 1678027006
[_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => #ÚLTIMAHORA ? @ElenaBuylla, directora General del Conacyt, confirma #EnLaMañanera que Patria, la vacuna mexicana contra #COVID19, ya se encuentra terminada: 'se va a generar una soberanía en vacunas y la posibilidad de retorno de valor al pueblo de #México'. pic.twitter.com/hWgQLYyJy0
— El Financiero TV (@ElFinancieroTv) May 3, 2023
[_oembed_time_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] => 1683802587
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1683802588
[_oembed_20aa02adfd2511dc936f6b5a43882f4e] => Russia will have to pay for the war crimes committed in Ukraine.
The destruction of the dam, an outrageous attack on civilian infrastructure, puts at risk thousands of people in the Kherson region.
Europe is mobilising support through our civil protection mechanism.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 6, 2023
[_oembed_time_20aa02adfd2511dc936f6b5a43882f4e] => 1686778144
[_algolia_sync] => 831548466002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 13181
[2] => 37718
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => koronavírus-vakcina
[2] => Ursula von der Leyen
)
)
[8] => Array
(
[id] => 45087
[content] =>

Az Európai Bizottság ki szeretné tiltani közterületekről az e-cigarettákat annak reményében, hogy 2040-re teljesen füstmentessé tehessék a tagállamokat.
A felforrósított dohánytermékekkel és elektromos cigarettákkal kapcsolatos tervek az EU rákmegelőzési tervezetének dokumentumaiból szivárogtak ki – adta hírül az Independent portál.
Az EU jövőbeni tervei között szerepel a vörös és feldolgozott húsok népszerűsítése mellett az alkoholtartalmú italok promotálásának és reklámozásának végleges megszüntetése. Michael Landl, a Vaper Világszövetség igazgatója szerint Európai történelmi pillanatot szalaszthat el.
“Az Egyesült Királyság és más országok bebizonyították, hogy az elektromos cigaretta segíthet dohányzók millióinak leszoktatásában. A vape nem ugyanaz, mint a dohányzás, ezért hiba őket egy kalap alá venni.”
A dokumentumban leírták, hogy a dohány a megelőzhető rákfajták esetében vezető helyen áll, ugyanis a daganatos megbetegedések 27 százalékáért közvetlenül a cigaretták felelnek. Ha sikerülne csökkenteni a dohányzók számát, azzal a tüdőrákos esetek 90 százalékát el lehetne kerülni.
A bizottság fontolóra vette az EU dohányzási ajánlásának módosítását, mely szerint 2023-ra a népszerű e-cigaretták használatát is korlátozni kellene, így arra buzdíthatnák a tagállamokat, hogy mindennemű egészségkárosító tevékenységet tiltsanak ki a nyilvános helyekről.
Mindezeken felül új adózási törvényt szintúgy érvénybe léptethetnek, továbbá leszokási és figyelemfelhívással kapcsolatos kampányokat is indíthatnak annak érdekében, hogy a dohányzással együtt az e-cigarettázástól is eltántorítsák a fiatalokat.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság ki szeretné tiltani közterületekről az e-cigarettákat annak reményében, hogy 2040-re teljesen füstmentessé tehessék a tagállamokat.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1612642620
[modified] => 1612638572
)
[title] => Betilthatja az Európai Unió az elektromos cigarettázást nyilvános helyeken
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45087&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45087
[uk] => 45240
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 45088
[image] => Array
(
[id] => 45088
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi.jpg
[original_lng] => 107399
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/elektromos-cigi.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612776099:8
[_thumbnail_id] => 45088
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 4481
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] =>
[_oembed_time_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] => 1623825015
[_oembed_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] =>
[_oembed_time_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] => 1639573643
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1640097855
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1642499972
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1662109363
[_oembed_f09b1282bf1784b3b0b96d449e1a0fb1] =>
[_oembed_time_f09b1282bf1784b3b0b96d449e1a0fb1] => 1663929733
[_oembed_6f125c3ac5f2a430baf9357fd2571efb] => Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
— Mykhailo Fedorov (@FedorovMykhailo) January 19, 2023
[_oembed_time_6f125c3ac5f2a430baf9357fd2571efb] => 1675191700
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1682323891
[_algolia_sync] => 831548443002
[_oembed_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] =>
[_oembed_time_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] => 1756029505
[_oembed_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] => From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Read more: https://t.co/gxJGfy5Q0V pic.twitter.com/dyZ1PHQaN6
— The Ben Kinsella Trust (@kinsellatrust) August 1, 2025
[_oembed_time_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] => 1756029506
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 594
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 598
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Egészség
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Tudomány
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 37648
[1] => 1645
[2] => 12212
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elektromos cigaretta
[1] => Európai Bizottság
[2] => tiltás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 44879
[content] =>
Az Európai Unió bizottsága anyagi szempontok alapján döntött az oltóanyag beszerzésről, derült ki a párizsi Le Monde tényfeltáró összeállításából.

„Abszolút mértékben szükség volt egy stratégiára, hogy megakadályozzuk a tagállamok nacionalista vakcinapolitikáját” – emlékszik vissza a 2020-as helyzetre Anne Boucher, aki egészen októberig az Európai Bizottság egészségügyi főigazgatója volt. „Közös vakcinapolitikát akartunk, mert feltételeztük, hogy az EU kisebb tagállamai a piacon nem jutnának könnyen az oltóanyaghoz.”
A remek ötletet hosszantartó egyeztetés követte, miközben a vetélytársak, az USA és Nagy-Britannia megkezdték a szerződések megkötését a gyógyszergyárakkal – írja a Le Monde. Négyes csapat jött létre Brüsszelben, hogy megküzdjön az amerikai konkurenciával: Németország, Franciaország, Olaszország és Hollandia együtt döntöttek arról, hogy az AstraZenecával állapodnak meg, mert akkoriban ez tűnt a legígéretesebb vakcinának.
Az sem volt mellékes, hogy az AstraZeneca főnöke francia, Paul Soriot. A cég franciaországi gyára a második legfontosabb a brit után. Németországban, Olaszországban és Hollandiában is működik az AstraZeneca vagyis ez volt „a leginkább európai vakcina”.
Csakhogy a tudományos szakértők a kétségeiket hangsúlyozták mondván az AstraZeneca vakcina alapja olyan immunreakciókat okozhat, melyek lényegesen csökkenthetik az oltóanyag hatékonyságát. Júniusban alakult egy tudományos bizottság Brüsszelben, amelynek feladata a különböző vakcinák vizsgálata volt. Mind a mai napig egyetlenegy dokumentumot sem tettek közzé a folyamatról. A lobbik tevékenységét vizsgáló Corporate Europe Observatory emiatt panasszal élt – így kezdte meg a brüsszeli bizottság az információk csöpögtetését a CureVac és az AstraZeneca esetében.

2,1 milliárd eurós vakcinaalap
Alig alakult meg a tudományos bizottság, az Európai Bizottság bejelentette a közös stratégiát és az előszerződést az AstraZenecával 300 millió vakcinára. Augusztusban a szerződést is megkötötték, és 336 millió eurót ki is utaltak az AstraZenecának gyártási költségekre. Egy vakcina 1,78 euróba került.
Messze ez a legolcsóbb a Covid-19-oltóanyagok közül, a Pfizerét 12 euróért, a Modernáét 14,83 euróért szerezték meg a Le Monde információi szerint. Ki tárgyalt? Az Európai Bizottságot az olasz Sandra Gallina (Boucher utóda) és az osztrák Clemens Martin Auer képviselte. Rajtuk kívül hét uniós tagállam emberei vettek részt a tárgyalásokon: a korábban említett négyekhez csatlakozott Spanyolország, Svédország és Lengyelország. Belgium érdekes módon nem, pedig ez az ország Európa legnagyobb vakcinaexportőre.
A franciák a Sanofit támogatták, amely el is nyerte a második szerződést, noha az eredményei egyáltalán nem voltak meggyőzőek. Végül aztán a Sanofi kénytelen volt közölni: vakcinakísérlete nem járt eredménnyel, és felajánlotta azt, hogy a Pfizer oltóanyagát fogja gyártani.
Miért csak a legvégén szerződött a brüsszeli bizottság a legtöbbet ígérő vakcinák gyártóival?
Az amerikai Modernával csak novemberben kötöttek előszerződést, és akkor is csak kis mennyiségben. A Moderna francia igazgatója meg is mondta, hogy miért: „az EU a tétjét az európai gyógyszergyárakra tette. Teljesen értelmetlen döntés volt olyan keveset rendelni a Moderna oltóanyagból, miközben tudták: a Sanofi és a CureVac le van maradva.”

A Pfizer–Biontech-vakcinával kapcsolatban a tudományos bizottság kétségeket táplált, és ezért csak novemberben szerződtek velük. 200+100 millió vakcináról szól a szerződés, noha mind ők, mind pedig a Moderna többet is tudtak volna vállalni. „Néhány fejlett országban a kormány két héttel a tárgyalás megkezdése után aláírta a szerződést és hamarosan jöttek az utalások. Tudtunk nyersanyagot vásárolni. Ehhez képest az EU-val tavasszal kezdtem el tárgyalni, és csak novemberben lett belőle szerződés” – panaszkodott a L’Express című párizsi lapnak Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió bizottsága anyagi szempontok alapján döntött az oltóanyag beszerzésről, derült ki a párizsi Le Monde tényfeltáró összeállításából.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1612522080
[modified] => 1612475713
)
[title] => Az EU bizottsága gazdasági és nem szakmai alapon döntött a vakcinákról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=44879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44879
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44880
[image] => Array
(
[id] => 44880
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas.jpg
[original_lng] => 72274
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovid-oltas.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612468411:12
[_thumbnail_id] => 44880
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 2943
[translation_required_done] => 1
[_oembed_16fb478efba64470c06b399f1a180e76] =>
[_oembed_time_16fb478efba64470c06b399f1a180e76] => 1614271093
[_oembed_d1f8c4b72c5742a229d25269a10337e0] =>
[_oembed_time_d1f8c4b72c5742a229d25269a10337e0] => 1614722410
[_oembed_aac30e04801fd4e8bf500e1fcc96d00b] => Got vaccinated against #COVID19. Did this on the frontline with our soldiers as Supreme C-in-C. The same Oxford/AstraZeneca (Covishield) from India, which was delivered 1st to ?? & received by millions of people in the world. Vaccine ? will let us live without restrictions again pic.twitter.com/1diLtuRmqK
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 2, 2021
[_oembed_time_aac30e04801fd4e8bf500e1fcc96d00b] => 1615269093
[_oembed_71f9cc1ac1787841a4ea8208aca60bc7] =>
[_oembed_time_71f9cc1ac1787841a4ea8208aca60bc7] => 1629493217
[_oembed_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] =>
[_oembed_time_e69f38f5f65b2edc4f9e7937683079ba] => 1629493218
[_oembed_313e173c3cd43e90bafc007ee71ae459] =>
[_oembed_time_313e173c3cd43e90bafc007ee71ae459] => 1630500626
[_oembed_5f4388ef64e8225233b4e552043aa0f6] =>
[_oembed_time_5f4388ef64e8225233b4e552043aa0f6] => 1630500627
[_oembed_0cb1a688a1ed95ce0820f8eddff6600b] =>
[_oembed_time_0cb1a688a1ed95ce0820f8eddff6600b] => 1631776803
[_oembed_3d92cc930d775761f3f80fdaf7baa3a3] => Travel ban lifted!
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
— Ambassador Stavros Lambrinidis ?? (@EUAmbUS) September 20, 2021
[_oembed_time_3d92cc930d775761f3f80fdaf7baa3a3] => 1632504684
[_oembed_39a8ff5226a7468cbc5a09b38b483311] =>
[_oembed_time_39a8ff5226a7468cbc5a09b38b483311] => 1638315265
[_oembed_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] =>
[_oembed_time_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] => 1640013011
[_oembed_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => Today, we adopt a binding acceptance period of 9 months for vaccination certificates for intra-EU travel.
A harmonised validity period for #EUCOVIDCertificate is a necessity for safe free movement and EU level coordination.
— European Commission ?? (@EU_Commission) December 21, 2021
[_oembed_time_0bc8b927f81470d6d06da056d15e4f04] => 1641419627
[_oembed_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] =>
[_oembed_time_42b13a7d3af9a247d45bcd8205c4758d] => 1641419627
[_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] =>
[_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1643928224
[_oembed_f02a37a4f2d53a4eabaf73772f1529f1] =>
[_oembed_time_f02a37a4f2d53a4eabaf73772f1529f1] => 1645002942
[_oembed_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] =>
[_oembed_time_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => 1653411327
[_oembed_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] =>
[_oembed_time_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] => 1654279523
[_oembed_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] =>
[_oembed_time_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => 1657306271
[_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] =>
[_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660034972
[_oembed_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => ?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
— European Commission ?? (@EU_Commission) August 12, 2022
[_oembed_time_ff023d87925a786ec7548d3b4fdb9fe8] => 1661889134
[_oembed_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => Kremlin's attempt to deny, blame others, confuse and lie about the truth has failed.
On #FactcheckingDay, we reaffirm our commitment to countering disinformation by setting the records straight.
Check #EUvsDinsinfo here ⬇
— European Commission (@EU_Commission) April 2, 2023
[_oembed_time_7dbdf49dd0cc591a7b447420b0371e13] => 1682424406
[_algolia_sync] => 831548080002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 594
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Egészség
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1645
[1] => 6212
[2] => 36892
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => oltás
[2] => vakcina felvásárlás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1645
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1645
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Európai Bizottság (5 Oldal)