Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTozNTQ5O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 123322 [content] =>A Jeruzsálemi Héber Egyetem területén lesz az Albert Eisntein hagyatékát bemutató kiállítás.
Az egyetem givat-rami kampuszán fogják létrehozni az új jeruzsálemi kulturális intézményt, amelyre a kormány hatmillió dollárt (több mint két és fél milliárd forintot) ígért, az egyetem pedig ennek a kétszeresét gyűjti össze adományozóktól – írja a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.Einstein az egyetem egyik alapító atyja volt és az intézmény máshol élő kormányzója. Minden idők egyik legjelentősebb elméleti fizikusa 1955-ben, 76 éves korában hunyt el Amerikában.
Hagyatékát, amely Roni Grosz kurátor szerint 85 ezer darabból áll, Einstein a Jeruzsálemi Héber Egyetemre testálta. Ez jelenleg a világ legnagyobb Einstein-gyűjteménye.
A leendő, a nagyközönség számára online is elérhető múzeum nemcsak otthont nyújt majd a teljes Einstein-archívumnak, hanem „innovatív tere lesz a tudományos és technológiai oktatásnak” is az egyetem közlése szerint.
„Az új intézmény a legkorszerűbb kiállítási technikákkal, tudományos bemutatókkal és eredeti dokumentumokkal fogja ábrázolni Einstein hozzájárulását a tudományhoz, felfedezéseinek hatását mai életünkre, közéleti tevékenységét és élete kulcsfontosságú történelmi pillanatait” – hangsúlyozták.
A létesítményben bemutatják azt is, hogy Einstein személye „milyen mélyen összefonódott a zsidó nép sorsával, Izrael állammal és a jeruzsálemi egyetemmel”.
A múzeumban rekonstruálják a tudós könyvtárát és irodáját, ahol eredeti dokumentumokkal is találkozhatnak az érdeklődők.
Einstein relativitáselmélete forradalmasította a fizikát, a tudós emellett jelentősen hozzájárult a kvantummechanika elméletéhez, és munkásságáért 1921-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat.
[type] => post [excerpt] => A Jeruzsálemi Héber Egyetem területén lesz az Albert Eisntein hagyatékát bemutató kiállítás. Az egyetem givat-rami kampuszán fogják létrehozni az új jeruzsálemi kulturális intézményt, amelyre a kormány hatmillió dollárt (több mint két és fél milli... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1666782420 [modified] => 1666743777 ) [title] => Múzeumot emelnek Izraelben Albert Einstein hagyatékának [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=123322&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 123322 [uk] => 123332 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 123323 [image] => Array ( [id] => 123323 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb.jpeg [original_lng] => 206988 [original_w] => 900 [original_h] => 562 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb-300x187.jpeg [width] => 300 [height] => 187 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb-768x480.jpeg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb.jpeg [width] => 900 [height] => 562 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb.jpeg [width] => 900 [height] => 562 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb.jpeg [width] => 900 [height] => 562 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/whatsapp-image-2022-10-24-at-44040-pm-1-900x0-4cb.jpeg [width] => 900 [height] => 562 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1666765973:8 [_thumbnail_id] => 123323 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2147 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698593262 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698593262 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1720954815 [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => 1732534060 [_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => [_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1732534060 [_oembed_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 598 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Tudomány [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3549 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael ) ) [1] => Array ( [id] => 120590 [content] =>As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1 pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) November 15, 2024Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására, mely segíti beilleszkedésüket – jelentette a Maárív című izraeli újság hírportálja vasárnap.
Az izraeli kormány azonnali hatállyal elkülönített 90 millió sékelt fogadásukra, különös tekintettel arra, hogy a bevándorlók nagy része a szokásostól eltérően sietve érkezik Izraelbe, és előzetes felkészülés nélkül hagyta el otthonát.
A program gondoskodik az Oroszországból érkező új bevándorlóhullám tagjainak beilleszkedéséről a lakhatás, a munkavállalás, az oktatás és az egészségügyi ellátás területén.
„Vezetésemmel a pénzügyminisztérium nem kíméli az erőforrásokat a visszatérési törvényre jogosult zsidók (legalább egy zsidó nagyszülővel rendelkező emberek) Izraelbe vándorlásának megvalósítására. Ez Izrael stratégiai eszköze, és a növekedés legnagyobb motorja az állam megalakulása óta” – indokolta Avigdor Liberman pénzügyminiszter a kormány döntését.
„Izrael biztonságos és védett otthona a világ összes zsidójának, Izraelbe költözésük felemelő és izgalmas – függetlenül annak okától. A minisztérium biztosítja, hogy minden, ezekben a napokban nehéz körülmények között Izraelbe érkező oroszországi bevándorló megkapja az izraeli társadalomba való optimális és gyors beilleszkedését segítő teljes csomagot” – nyilatkozta Pnina Tamno-Sata bevándorlási és befogadási miniszter, és köszönetet mondott minisztertársainak a program gyors létrehozásáért.
Az Izraeli Bevándorlási és Befogadási Minisztérium adatai szerint a háború februári kitörése óta több mint 40 ezren vándoroltak be Izraelbe az érintett országokból, közülük hozzávetőleg 24 ezren Oroszországból, ami az elmúlt két évtized legjelentősebb oroszországi bevándorlási hulláma.
[type] => post [excerpt] => Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására, mely segíti beilleszkedésüket – jelentette a Maárív című izraeli újság hírportálja vasárnap. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1664743680 [modified] => 1664731949 ) [title] => Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=120590&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120590 [uk] => 120648 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 120591 [image] => Array ( [id] => 120591 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany.jpg [original_lng] => 204162 [original_w] => 1324 [original_h] => 744 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany.jpg [width] => 1324 [height] => 744 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany.jpg [width] => 1324 [height] => 744 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/izraeli-kormany.jpg [width] => 1324 [height] => 744 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1664788484:8 [_thumbnail_id] => 120591 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2271 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698058745 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698058745 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718020227 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1719492051 [_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => [_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1731668400 [_oembed_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] => {{unknown}} [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3549 [1] => 281750 [2] => 281748 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael [1] => izraeli kormány [2] => orosz bevándorlók ) ) [2] => Array ( [id] => 115629 [content] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0Először utazhattak hétfőn izraeli repülőtérről külföldre Ciszjordániában élő palesztinok – jelentette a katonai rádió hétfőn.
Ciszjordániában élő palesztinok 25 fős csoportja kedden a Ramon repülőtérről indulhatott Ciprusra. Az eddigi szabályok szerint külföldre utazásukhoz először el kellett jutniuk Jordánia fővárosába, Ammánba, a Ciszjordániát Jordániától elválasztó Allenby-hídon, hogy az ottani repülőtéren felszállhassanak egy nemzetközi repülőjáratra.
A többségükben orvosokból és gyógyszerészekből álló csoport nagyszabású projekt keretében izraeli utazókkal együtt szállt fel az Arkia légitársaság menetrend szerinti járatára az Eilat melletti izraeli repülőtéren.
„Örülök az első lépéseknek, melyeket az első Batumiba és Larnakába induló járatok, valamint további külföldi légitársaságok belépésének érdekében tettünk” – mondta a palesztinok fogadását korábban ellenző eilati polgármester, Eli Lankri a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.
„A biztonsági tisztviselőkkel való találkozásaim során világossá tettem, hogy megbízom bennük a nekem bemutatott szigorú biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy ezek a nemzetközi járatok semmiképpen se menjenek az eilati lakosokat és az ott nyaralókat kiszolgáló járatok rovására” – tette hozzá Lankri.
„A palesztinok repülése a repülőtéri hatóság, az állami repülésbiztonsági szervek, a civil kormányzati koordinátor és az izraeli rendőrség közös szervezésében, különösen a Ramon repülőtérről a mai napig csak álom volt, amely valóra válik” – mondta Oz Berlovics, az Arkia International vezérigazgatója a lapnak.
Az első, hétfői járat palesztin utasai pénteken érkeznek vissza Ciprusról a Ramon repülőtérre. Augusztus elején az izraeli hatóságok bejelentették, hogy a palesztinok számára külön járatokat fognak indítani Törökországba is erről a repülőtérről, de ennek a tervnek a megvalósítását egyelőre elhalasztották.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Először utazhattak hétfőn izraeli repülőtérről külföldre Ciszjordániában élő palesztinok – jelentette a katonai rádió hétfőn. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1661200980 [modified] => 1661200477 ) [title] => Először utazhattak Izraelből külföldre Ciszjordániában élő palesztinok [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115629&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115629 [uk] => 115677 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84347 [image] => Array ( [id] => 84347 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [original_lng] => 57562 [original_w] => 660 [original_h] => 320 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596-300x145.jpg [width] => 300 [height] => 145 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/thumbnail-tw-20211011114146-8596.jpg [width] => 660 [height] => 320 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1661240752:2 [_thumbnail_id] => 84347 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3340 [translation_required_done] => 1 [_oembed_20aa0fb304fbc75b1a390a4468f6b927] => [_oembed_time_20aa0fb304fbc75b1a390a4468f6b927] => 1662563004 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1699081114 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1699081114 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718957306 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1719610502 [_oembed_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => [_oembed_time_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => 1726379615 [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => 1732643541 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 586 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Idegenforgalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 235244 [1] => 3549 [2] => 3193 [3] => 235243 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ciszjordánia [1] => Izrael [2] => légiközlekedés [3] => palesztinok ) ) [3] => Array ( [id] => 112294 [content] =>As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1 pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) November 15, 2024Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint nem lehet megfosztani a bírósági határozattal megerősített szülői státusztól egy pár szakítása után a nem biológiai szülőt – írja a Háárec című izraeli újság.
A lap szerint az alkotmánybíróságként is működő grémium döntése a meleg párok szülői jogait biztosító győzelemnek számít a helyi LMBTQ-közösség körében. A határozat szerint ritka kivételektől eltekintve a szülői státuszt kapott nem biológiai szülőt nem lehet megfosztani szülői státuszától akkor sem, ha a szülői pár különválik. A bírók megállapították, hogy a nem biológiai szülő státusza megegyezik a biológiai szülői státusszal.“A bíróság által kimondott szülői státusz nem csupán egy köntös, amelyet a szülők párkapcsolatuk tönkremenetele után levethetnek” – hangsúlyozta az ítélet. “Ez egy alapvető jogi aktus, amelynek célja mindkét szülő jogainak, valamint a gyermek jólétének védelme a szülői kötelezettségek teljes körével együtt” – mondta ki a bíróság.
Amikor a bírósági határozattal a nem vér szerinti szülőt a gyermek szülőjeként rögzítik a belügyminisztérium nyilvántartásában, akkor rögzítik a szülő jogait és kötelezettségeit is. Neal Hendel, Dafni Barak-Erez és Joszef Elron a legfelsőbb bíróság grémiumában két olyan beadvány nyomán hirdetett ítéletet csütörtökön, amelyekben azonos nemű biológiai szülők elváltak élettársuktól, és megpróbálták megfosztani korábbi, nem biológiai szülőtársukat szülői jogaiktól.
Egyikük azt kérte, hogy ne kapjon szülői státuszt korábbi párja, akivel a béranyától született gyermeküket annak négy éves koráig közösen nevelték, másikuk pedig volt párja már bejegyzett szülői jogainak megszüntetését kérte. A bíróság mindkét kérelmet elutasította, és kimondta, hogy a bíróság a pár különválása után is megadhatja a szülői státuszt, még akkor is, ha a vér szerinti szülő ezt ellenzi, és akkor is, ha a kérelmet jóval a gyermek születése után nyújtották be.
“A kiskorú gyermek és a szülő közötti kapcsolat, legyen az biológiai vagy jogi, nem függ a szülők akaratától. Attól a pillanattól kezdve, hogy valakit elfogadnak szülőként, nem szűnhet meg státusza az egyik szülő érzelmeinek megváltozása miatt” – vélekedett az egyik bíró.
[type] => post [excerpt] => Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint nem lehet megfosztani a bírósági határozattal megerősített szülői státusztól egy pár szakítása után a nem biológiai szülőt – írja a Háárec című izraeli újság. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1658765040 [modified] => 1658763993 ) [title] => Legfelsőbb bíróság: Izraelben egyenjogúak a biológiai és a törvényes szülők [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=112294&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 112294 [uk] => 112534 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 112296 [image] => Array ( [id] => 112296 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16.jpg [original_lng] => 761600 [original_w] => 2048 [original_h] => 1365 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/f201222ys16.jpg [width] => 2048 [height] => 1365 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1658902937:2 [_thumbnail_id] => 112296 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2478 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1697808250 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1697808251 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1717955348 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1720172820 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3549 [1] => 205441 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael [1] => szülői jogok ) ) [4] => Array ( [id] => 104577 [content] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0Több mint ötvenezren vettek részt az izraeli zászlós meneten vasárnap este Jeruzsálemben a város keleti része 1967-es elfoglalásának és egyesítésének emlékére rendezett Jeruzsálem-napon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
A menetben jelen voltak a Bétár focicsapat La Familia nevű szurkolói csoportjának tagjai is, saját zászlaik alatt. Az ultrák szélsőjobboldali aktivistái az óváros falainál azt kiabálták: „halál az arabokra”.
Jaír Lapid külügyminiszter Twitter-bejegyzésben ítélte el a La Familia és a hasonlóképpen vonuló Lehava csoport szélsőséges viselkedését. „Nem a Lehava és a La Familia jelenti a Jeruzsálem-napot. A Lehava és a La Familia nem érdemli meg, hogy vigyék az izraeli zászlót. A Lehava és a La Familia olyan szégyen, amely árt Izrael népének Jeruzsálem-napon” – írta Lapid.
A felvonulók maroknyi részének szórványos erőszakos incidensei mellett az izraeli zászlókat vivő tömeg békésen jutott el az óváros damaszkuszi kapujától a Siratófalhoz, a menet céljához.
Az óvároshoz érve a vonulók kettészakadtak, a férfiak az elsősorban arabok használta, és az arab negyedhez vezető Damaszkuszi-kapun léptek be, a nők pedig a zsidó negyed felé vezető Jaffa-kaputól jutottak el a Siratófalhoz.
Korábban, még a menet indulása előtt a jeruzsálemi óvárosban arab, illetve zsidó fiatalokból álló csoportok több helyen is összetűztek egymással, többször a rendőrség választotta szét őket.
Vasárnap reggel óta több mint háromezer rendőr és határőr – egy részük civil ruhában – próbálta biztosítani a nyugalmat az óváros ütközőpontjain. A ynet értesülése szerint az izraeli hadsereg is megerősítette országszerte a vaskupola egységeket, mert tavaly a Jeruzsálem-napi felvonulás miatt a Hamász rakétákat lőtt Izraelre, és kirobbant a több mint két hétig tartó Falak őrzői-hadművelet.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Több mint ötvenezren vettek részt az izraeli zászlós meneten vasárnap este Jeruzsálemben a város keleti része 1967-es elfoglalásának és egyesítésének emlékére rendezett Jeruzsálem-napon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1653901800 [modified] => 1653867520 ) [title] => Több mint ötvenezren vettek részt az izraeli zászlós meneten Jeruzsálemben [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104577&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 104577 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 104578 [image] => Array ( [id] => 104578 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs.jpeg [original_lng] => 221104 [original_w] => 1024 [original_h] => 632 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs-300x185.jpeg [width] => 300 [height] => 185 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs-768x474.jpeg [width] => 768 [height] => 474 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs.jpeg [width] => 1024 [height] => 632 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs.jpeg [width] => 1024 [height] => 632 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs.jpeg [width] => 1024 [height] => 632 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/7ktjcqhspqjegwacs.jpeg [width] => 1024 [height] => 632 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1653856720:5 [_thumbnail_id] => 104578 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2255 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698608184 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698608184 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718027122 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1720350152 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 854 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => vallás [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 22791 [1] => 3549 ) [tags_name] => Array ( [0] => felvonulás [1] => Izrael ) ) [5] => Array ( [id] => 103947 [content] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0Izrael úgy döntött, hogy június 30-ig automatikusan meghosszabbítja a vízumot azon ukrán állampolgárok számára, akik turistavízummal tartózkodnak az országban.
Erről a Newsru.co.il számolt be Izrael belügyminiszterére hivatkozva.
A háború kezdete óta több mint 28 ezer ukrán állampolgár utazott Izraelbe, akik háromhónapos turistavízumot kaptak. Ezeket most automatikusan meghosszabbítják, a menekülteknek pedig munkavállalási engedélyt is biztosítanak.
[type] => post [excerpt] => Izrael úgy döntött, hogy június 30-ig automatikusan meghosszabbítja a vízumot azon ukrán állampolgárok számára, akik turistavízummal tartózkodnak az országban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1653415200 [modified] => 1653412466 ) [title] => Izrael munkavállalási engedélyt ad az ukrán menekülteknek [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=103947&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 103947 [uk] => 103896 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 103897 [image] => Array ( [id] => 103897 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659.jpg [original_lng] => 91332 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/628b7e4b23c50360076659.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1653401667:5 [_thumbnail_id] => 103897 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2468 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ee0307dcd0629f4fdbd966eb36eb18ef] => [_oembed_time_ee0307dcd0629f4fdbd966eb36eb18ef] => 1653384879 [_oembed_45b3ef074c73b751e7376538f47d0ec2] => [_oembed_time_45b3ef074c73b751e7376538f47d0ec2] => 1653384880 [_oembed_d4c8b705782ef0e9031f24a837321d24] => [_oembed_time_d4c8b705782ef0e9031f24a837321d24] => 1653401652 [_oembed_f5ca682900b3f33640f7fb3bbf6a5e95] => [_oembed_time_f5ca682900b3f33640f7fb3bbf6a5e95] => 1653401652 [_oembed_e6839eedadecd284f5c3044c5eb323be] => [_oembed_time_e6839eedadecd284f5c3044c5eb323be] => 1654171841 [_oembed_5c2e05960f53d9c288f6737c6bc417ca] => [_oembed_time_5c2e05960f53d9c288f6737c6bc417ca] => 1654437358 [_oembed_3c7483ecb93d8a2eeec12116ff6e02fa] => [_oembed_time_3c7483ecb93d8a2eeec12116ff6e02fa] => 1654437358 [_oembed_d9cad708502238000b2fbae7e086867f] => [_oembed_time_d9cad708502238000b2fbae7e086867f] => 1654437358 [_oembed_c7b670f6506d5fa29be1d1db7757d82c] => [_oembed_time_c7b670f6506d5fa29be1d1db7757d82c] => 1654444582 [_oembed_5c4078f7f3e76dcf078e51ce9d9f388c] => [_oembed_time_5c4078f7f3e76dcf078e51ce9d9f388c] => 1654444582 [_oembed_04bbb3f566870c2ef1e7b492ff9a245a] => [_oembed_time_04bbb3f566870c2ef1e7b492ff9a245a] => 1654683793 [_oembed_479f67a0fe5cd07e097c68987c6e597a] => [_oembed_time_479f67a0fe5cd07e097c68987c6e597a] => 1655139018 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1656074374 [_oembed_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => [_oembed_time_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => 1656074374 [_oembed_209673a49fa2ac034af3ab77906a37e6] => [_oembed_time_209673a49fa2ac034af3ab77906a37e6] => 1656074374 [_oembed_f70fcac150407e2d776e9f796e253e40] => [_oembed_time_f70fcac150407e2d776e9f796e253e40] => 1656074375 [_oembed_2c5805efc66f3c5645ad6b5a4a170efb] => [_oembed_time_2c5805efc66f3c5645ad6b5a4a170efb] => 1656137504 [_oembed_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => [_oembed_time_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => 1656137504 [_oembed_a4885d6bb65d57e9950d3a9b3705512b] => [_oembed_time_a4885d6bb65d57e9950d3a9b3705512b] => 1656580726 [_oembed_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => [_oembed_time_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => 1656580726 [_oembed_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => [_oembed_time_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => 1656580726 [_oembed_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => [_oembed_time_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => 1656580726 [_oembed_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => [_oembed_time_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => 1656698378 [_oembed_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => [_oembed_time_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => 1657744646 [_oembed_c3916d17041f8b2fc2fe06e1e543dd85] => [_oembed_time_c3916d17041f8b2fc2fe06e1e543dd85] => 1657744646 [_oembed_c16e02ed0349c427510fe4652d060b8b] => [_oembed_time_c16e02ed0349c427510fe4652d060b8b] => 1657744646 [_oembed_2cbc27e59ff554d07b1614f21757a88c] => [_oembed_time_2cbc27e59ff554d07b1614f21757a88c] => 1658037496 [_oembed_fc90faf5d11092de01442348f4045cfd] => [_oembed_time_fc90faf5d11092de01442348f4045cfd] => 1658037496 [_oembed_94cdb440873c75462b4a102f1b5caf05] =>[_oembed_time_94cdb440873c75462b4a102f1b5caf05] => 1658132888 [_oembed_f64796a2ee3d651572f75e122b2f7f5d] => [_oembed_time_f64796a2ee3d651572f75e122b2f7f5d] => 1658732499 [_oembed_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => [_oembed_time_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => 1658732499 [_oembed_b7ff35468fd69245df438c9ee44c5994] => [_oembed_time_b7ff35468fd69245df438c9ee44c5994] => 1658761260 [_oembed_c9bb5d86093bc457213a68199475ec45] => [_oembed_time_c9bb5d86093bc457213a68199475ec45] => 1659079342 [_oembed_6e04a90d03e2b6403112b597b7aeb60b] => [_oembed_time_6e04a90d03e2b6403112b597b7aeb60b] => 1659079342 [_oembed_748fcfa78efd1ab184280040fddfca4c] => [_oembed_time_748fcfa78efd1ab184280040fddfca4c] => 1660066867 [_oembed_02b923981ad3e8aa7c1c9394a3509fda] => [_oembed_time_02b923981ad3e8aa7c1c9394a3509fda] => 1660290796 [_oembed_6e2746b3e033b5e4b4ddf387dcc5db46] => [_oembed_time_6e2746b3e033b5e4b4ddf387dcc5db46] => 1661083215 [_oembed_882668ffed124c7223aa924a9023f747] => [_oembed_time_882668ffed124c7223aa924a9023f747] => 1661083215 [_oembed_937d5938194393a26dc6940c2ccbd011] => [_oembed_time_937d5938194393a26dc6940c2ccbd011] => 1663312978 [_oembed_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => [_oembed_time_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => 1663312979 [_oembed_76df607572025c7900b9c5772ae23d38] => [_oembed_time_76df607572025c7900b9c5772ae23d38] => 1663322223 [_oembed_a6cd05d53a5847e8f53d57039b13c3d4] => [_oembed_time_a6cd05d53a5847e8f53d57039b13c3d4] => 1664360313 [_oembed_41afdc443d0b12ad26c8c73c3a46e7eb] => [_oembed_time_41afdc443d0b12ad26c8c73c3a46e7eb] => 1664360313 [_oembed_d51ad5704ffab985ff26768a588638c4] => [_oembed_time_d51ad5704ffab985ff26768a588638c4] => 1664782541 [_oembed_184853c324fcb27b14e8b622d581e0d8] => [_oembed_time_184853c324fcb27b14e8b622d581e0d8] => 1665413045 [_oembed_0ed1f6827c9745218dddefee2078146a] => [_oembed_time_0ed1f6827c9745218dddefee2078146a] => 1666338549 [_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => [_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1666351974 [_oembed_5019aee0bd2658e4f2c5a622709def9d] => [_oembed_time_5019aee0bd2658e4f2c5a622709def9d] => 1667203870 [_oembed_2ddd18572b1072745cfc3bcddea55a43] => [_oembed_time_2ddd18572b1072745cfc3bcddea55a43] => 1668358351 [_oembed_40539450b9eab578f84b52e55bda6803] => [_oembed_time_40539450b9eab578f84b52e55bda6803] => 1668358351 [_oembed_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => [_oembed_time_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => 1669274631 [_oembed_ff42ab6f4a007911e05637df17a387a9] => [_oembed_time_ff42ab6f4a007911e05637df17a387a9] => 1669274631 [_oembed_42f3d332d90a218ae14cf3fe45a3c95d] => [_oembed_time_42f3d332d90a218ae14cf3fe45a3c95d] => 1670414430 [_oembed_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] => [_oembed_time_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] => 1670414430 [_oembed_d95e4603e77f1b6807b8f0da562bb812] => [_oembed_time_d95e4603e77f1b6807b8f0da562bb812] => 1671181512 [_oembed_8bf2ae8a3f35c5a312f2e5e6e159169b] => [_oembed_time_8bf2ae8a3f35c5a312f2e5e6e159169b] => 1671181512 [_oembed_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] => [_oembed_time_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] => 1671205413 [_oembed_3b35caac2865e5c7bab4f7997cbf6101] => [_oembed_time_3b35caac2865e5c7bab4f7997cbf6101] => 1672417839 [_oembed_934a4c5f116b3da579b3c6576214c88c] => [_oembed_time_934a4c5f116b3da579b3c6576214c88c] => 1672417839 [_oembed_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] => [_oembed_time_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] => 1673275744 [_oembed_475c5b2556e6a54d55c969e6a956f3f6] => [_oembed_time_475c5b2556e6a54d55c969e6a956f3f6] => 1674310061 [_oembed_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] => [_oembed_time_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] => 1675441634 [_oembed_c0caebb169be24ab9c7ee729615acc41] => [_oembed_time_c0caebb169be24ab9c7ee729615acc41] => 1675441634 [_oembed_81e363e687909791028c97573a120a89] => [_oembed_time_81e363e687909791028c97573a120a89] => 1675441634 [_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => [_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1676636507 [_oembed_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => [_oembed_time_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => 1678115954 [_oembed_0dc5e13813fd53a78104906cdb68629a] => [_oembed_time_0dc5e13813fd53a78104906cdb68629a] => 1678115954 [_oembed_ed290c7b4fe23b6d20c5a6297acac53e] => [_oembed_time_ed290c7b4fe23b6d20c5a6297acac53e] => 1678891457 [_oembed_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => [_oembed_time_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => 1678891457 [_oembed_5404ee8a98223d5dfa100d6d27779b40] => [_oembed_time_5404ee8a98223d5dfa100d6d27779b40] => 1683895074 [_oembed_717fdfc3076b19067b4e1350bd2dbd1a] => [_oembed_time_717fdfc3076b19067b4e1350bd2dbd1a] => 1683895075 [_oembed_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] => [_oembed_time_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] => 1683895075 [_oembed_05a154d5324083d5cd8b79e0112ca953] => [_oembed_time_05a154d5324083d5cd8b79e0112ca953] => 1687800092 [_oembed_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] => [_oembed_time_0a96e2b55789a8d5db4cc8fe635d97fb] => 1687800093 [_oembed_78e686bb8b237504ef31fcbb38af5083] => [_oembed_time_78e686bb8b237504ef31fcbb38af5083] => 1688804726 [_oembed_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => [_oembed_time_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => 1690565077 [_oembed_b73dbf8ab1931a2015f94fe47246320c] => [_oembed_time_b73dbf8ab1931a2015f94fe47246320c] => 1690565078 [_oembed_36645b21a8aae6aef6449847b543f1eb] => [_oembed_time_36645b21a8aae6aef6449847b543f1eb] => 1690565078 [_oembed_c487258d93a042fbc3b1f91f4712caf2] => [_oembed_time_c487258d93a042fbc3b1f91f4712caf2] => 1694165296 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>Travelling to @DublinAirport this week? Whether it’s by bus, taxi or car, this handy page on our website outlines all of your options: https://t.co/diECPL6fch pic.twitter.com/BZepXZnOF5
— Dublin Airport (@DublinAirport) July 12, 2022[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1699026569 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1699026570 [_oembed_bebba1e7b08a5c5828c05501774f258c] => [_oembed_time_bebba1e7b08a5c5828c05501774f258c] => 1701241461 [_oembed_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => [_oembed_time_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => 1703514563 [_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => [_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1709365985 [_oembed_7c96c04e8d8e5dbb11263ea8d063b83a] => [_oembed_time_7c96c04e8d8e5dbb11263ea8d063b83a] => 1715356702 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718450788 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1719994885 [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => 1732268172 [_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => [_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1732268172 [_oembed_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] =>As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1 pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) November 15, 2024[_oembed_time_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] => 1732992576 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 83884 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3549 [1] => 11262 [2] => 134637 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael [1] => menekültek [2] => munkavállalási engedély ) ) [6] => Array ( [id] => 101928 [content] =>INS ‘Drakon,’ Israel’s newest and biggest submarine, reports for active duty and is expected to operate for around 30 years.https://t.co/qXzF5V6Vim
— The Jerusalem Post (@Jerusalem_Post) November 17, 2024Május 20-tól megszűnik a koronavírus-tesztelés Izraelben a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre való érkezés után – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
A koronavírus-járvány izraeli visszavonulása nyomán május 20-tól elfogadják a külföldi, 24 órával az Izraelbe indulás előtt elvégzett antigéntesztet is, nem lesz kötelező az érkezés utáni PCR-tesztelést.
Nicán Horovic egészségügyi miniszter a Twitteren azt is közölte, hogy továbbra is megőrzik a reptéri vizsgálatokhoz kiépített rendszert, hogy szükség esetén gyorsan újra tudják indítani.
Az egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint 35 ezer teszt elvégzésével 1773 új vírushordozót azonosítottak szombaton, 5,02 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 16 377 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, mellettük 24 530-an vannak házi karanténban, mert fertőzöttel érintkeztek.
A tárca jelentése szerint jelenleg a kórházakban fekvő 459 beteg közül 132-nek súlyos az állapota, 53-an lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és hatan műtüdővel lélegeznek.
A koronavírus-járvány kezdete óta 4 091 263 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok a mintegy 9,4 millió lakosú országban.
Izraelben jelenleg csak egy település tartozik az „erősen fertőzött” kategóriába, 17 helység minősül közepesen, 118 pedig enyhén fertőzöttnek, és 144 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.
Tavaly december vége óta 6 707 311 ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,09 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 489 086-an kaptak, és 803 604-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is.
Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 747-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban hatan vesztették életüket, ami 71,4 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Május 20-tól megszűnik a koronavírus-tesztelés Izraelben a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre való érkezés után – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1652110920 [modified] => 1652057993 ) [title] => Megszűnik a koronavírus-tesztelés az Izraelbe érkezéskor május 20-tól [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=101928&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 101928 [uk] => 102094 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 47181 [image] => Array ( [id] => 47181 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2.jpg [original_lng] => 819128 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/izrael-2.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1652178854:8 [_thumbnail_id] => 47181 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2846 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => [_oembed_time_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => 1656313791 [_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] =>[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1661349492 [_oembed_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] => [_oembed_time_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] => 1663322231 [_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => [_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1665168730 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698759113 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698759114 [_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => [_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1707120369 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1717688750 [_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => [_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1731599241 [_oembed_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_c4311e03f8d8dcebeaf2976bbc9d2176] => 1732818552 [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] =>INS ‘Drakon,’ Israel’s newest and biggest submarine, reports for active duty and is expected to operate for around 30 years.https://t.co/qXzF5V6Vim
— The Jerusalem Post (@Jerusalem_Post) November 17, 2024[_oembed_time_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => 1732818552 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 26402 [1] => 3549 [2] => 1228 [3] => 9394 ) [tags_name] => Array ( [0] => Határ [1] => Izrael [2] => koronavírus [3] => koronavírus-teszt ) ) [7] => Array ( [id] => 101003 [content] =>As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1 pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) November 15, 2024Izrael hat hét után bezárta az Ukrajnában a lakosság szenvedésének enyhítésére létrehozott tábori kórházat – jelentette a The Jerusalem Post című, angol nyelvű izraeli újság hírportálja vasárnap.
Az izraeli tábori kórházban több, mint 6000 beteget láttak el. Megszüntetése és az izraeli önkéntesekből álló személyzet pénteki hazatérése azonban az egészségügyi minisztérium közleménye szerint nem jelenti azt, hogy Izrael abbahagyná a humanitárius segélyek nyújtását Ukrajnának.
Az ideiglenes kórházat az izraeli külügyi és egészségügyi minisztérium hozta létre a Seba Kórház és más izraeli kórházak, valamint rendelőintézetek szakembereinek részvételével, a Shusterman Alapítvány, továbbá a Joint amerikai zsidó segélyszervezet támogatásával.
A kórház március 22-én nyílt meg, és az Ukrajnában született néhai Golda Meir, izraeli miniszterelnökről kapta a nevét, aki egykor életre hívta a külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési, Együttműködési és Segítségnyújtási Osztályát. Ez a részleg felügyelte az izraeli tábori kórház működését is.
A Kijev kérésére kialakított intézményben a Seba kórház több mint 60 dolgozója ápolta az ukrajnai betegeket az orosz rakéta-fenyegetés árnyékában. A kórházban sürgősségi osztályt, valamint férfi-, női- és gyermekosztályt hoztak létre, szülőszobát, diagnosztikai szárnyat elektromos képalkotó berendezésekkel, mentálhigiénés szolgáltatásokat, laboratóriumot, gyógyszertárat és járóbeteg-klinikát működtettek.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Izrael hat hét után bezárta az Ukrajnában a lakosság szenvedésének enyhítésére létrehozott tábori kórházat – jelentette a The Jerusalem Post című, angol nyelvű izraeli újság hírportálja. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1651501020 [modified] => 1651492106 ) [title] => Izrael hat hét után bezárta ukrajnai tábori kórházát [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=101003&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 101003 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 101004 [image] => Array ( [id] => 101004 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz.jpg [original_lng] => 150449 [original_w] => 1000 [original_h] => 722 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz-300x217.jpg [width] => 300 [height] => 217 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz-768x554.jpg [width] => 768 [height] => 554 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz.jpg [width] => 1000 [height] => 722 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz.jpg [width] => 1000 [height] => 722 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz.jpg [width] => 1000 [height] => 722 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tabori-korhaz.jpg [width] => 1000 [height] => 722 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1651481307:5 [_thumbnail_id] => 101004 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2078 [translation_required_done] => 1 [_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => [_oembed_time_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => 1653148423 [_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => [_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1653148424 [_oembed_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] =>[_oembed_time_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] => 1655042763 [_oembed_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => [_oembed_time_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => 1662380970 [_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] =>Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukraine pic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664782521 [_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] =>I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1668278457 [_oembed_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => [_oembed_time_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => 1668278457 [_oembed_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => [_oembed_time_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => 1670417334 [_oembed_c5a764591c0715d6c025ec59f6042097] => [_oembed_time_c5a764591c0715d6c025ec59f6042097] => 1670512548 [_oembed_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => [_oembed_time_f316a0134d213bc52fede5083e8640c6] => 1678873330 [_oembed_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => [_oembed_time_dac6f0910826317b11b318919c2fe7a6] => 1678873330 [_oembed_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => [_oembed_time_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => 1678873330 [_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => [_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1686586190 [_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => [_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1692601722 [_oembed_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] => [_oembed_time_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] => 1692601722 [_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => [_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1694268641 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1695749355 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698737567 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698737568 [_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => [_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715348086 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718539984 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3549 [1] => 291 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael [1] => Ukrajna ) ) [8] => Array ( [id] => 98786 [content] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0Izraeli civil szervezetek menedékházat nyitnak az ukrán–lengyel határnál a háborúban szexuálisan bántalmazott ukrán nők megsegítésére – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
Az ukrajnai háborúban a nők elleni szexuális támadásokra utaló bizonyítékok nyomán ezen a héten izraeli civil szervezetek kezdeményezésére egy menedékházat nyitnak a lengyel határon, ahová a menekülteknek ezt a csoportját várják.
„Ez egy olyan a hely, ahol fellélegezhetnek. Reméljük, hogy az első házból több ház is lesz” – mondta Tal Hochman, a helyszínre érkező izraeli delegáció vezetője, miután az elmúlt hetekben egyre több tanúvallomást gyűjtöttek össze a háború következtében szexuálisan bántalmazott nőktől.
A ynet és számos más izraeli médium beszámolója szerint rengeteg hír érkezik Ukrajnában és az ország határainál történt nemi erőszakról, emberkereskedelem áldozatává vált nőkről és olyan nőkről, akiket erőszakkal prostitúcióra kényszerítettek. Izraeli szervezetek a beszámolók hatására kezdeményezték, hogy ezeknek a nőknek a megsegítésére létrehoznak egy „védett házat”, ahová önkéntes izraeli mentálhigiénés szakemberek utaznak, hogy segítsenek a nőknek megbirkózni a háborús övezetekből való szökésük során látott és átélt szörnyűségekkel.
A nőket segélyező különleges szakmai stábot Mike Naftali, a Topaz nevű szervezet igazgatója vezeti együttműködésben a TAG nevű nemzetközi humanitárius szervezettel és annak vezetőjével, Daniel Leonnal. Remélik, hogy ez a menedékház csak az első fecske lesz, egy sokáig fennálló, a nőket hosszú távon segítő projekt kezdete.
Az itt látott egyik legfájdalmasabb dolog, hogy nők és lányok egyedül érkeznek egy ismeretlen helyre – nyilatkozta a lapnak Tal Hochman, a Topaz Lengyelországba tartó delegációjának vezetője.
Meleg otthont teremtünk számukra, olyan helyet, ahol fellélegezhetnek, pihenhetnek, segítséget kaphatnak tőlünk, és tudják, hogy biztonságos helyre mennek tovább -hangsúlyozta.
Az otthon elég kényelmes és biztonságos lesz ahhoz, hogy a különösen nehéz helyzetben lévők addig maradhassanak, amíg megtaláljuk a számukra megfelelő megoldást. Reméljük, hogy a házból több ház is lesz, hiszen óriási az igény – tette hozzá.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Izraeli civil szervezetek menedékházat nyitnak az ukrán–lengyel határnál a háborúban szexuálisan bántalmazott ukrán nők megsegítésére – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1650039900 [modified] => 1649985668 ) [title] => Izrael menedékházat nyit a bántalmazott ukrán nők megsegítésére [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=98786&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 98786 [uk] => 99055 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 98787 [image] => Array ( [id] => 98787 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [original_lng] => 59478 [original_w] => 729 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [width] => 729 [height] => 486 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [width] => 729 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [width] => 729 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [width] => 729 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/lengyel-hatar-menekultek-nok.jpg [width] => 729 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1650102369:8 [_thumbnail_id] => 98787 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2555 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1699166789 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1699166789 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1718025659 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1719919445 [_oembed_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_d6551eca0fe9186f6c53a5d7796a2555] => 1732352481 [_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => [_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1732352481 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 7 ) [categories_name] => Array ( [0] => Uncategorized ) [tags] => Array ( [0] => 3549 [1] => 55332 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael [1] => ukrán–lengyel határ ) ) [9] => Array ( [id] => 98828 [content] =>As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1 pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) November 15, 2024Izrael biztonsági okokból zárlatot vezet be péntek estétől, a zsidó pészach ünnep kezdetétől Ciszjordániában és a Gázai övezetben – számolt be az MTI a helyi médiára hivatkozva.
Az izraeli hadsereg csütörtökön jelentette be a Ciszjordániával és a Gázai övezettel összekötő átkelőhelyek lezárását pészach ünnepének első napjára a közelmúltban történt több halálos terrortámadás miatt.
A zárlat pénteken délután négy órakor kezdődik, és szombaton éjfél utánig tart. A biztonsági vezetők szombat este összeülnek, és eldöntik, meghosszabbítják-e a zárlatot a nyolcnapos ünnep teljes időtartamára.
A belépést Izraelbe csak humanitárius okokból és kivételes esetekben engedélyezik Ciszjordániából és a Gázai övezetből ebben az időszakban.
Az utóbbi években a zsidó ünnepek idején bevett gyakorlatnak számított a palesztin területek zárlata a támadásokat megelőző intézkedésként a fokozottan feszült időkben. Márciusban, a purim ünnepén a katonaság öt év után először nem vezetett be zárlatot.
Az utóbbi hetekben azonban négy terrormerényletben 14 embert öltek meg Izraelben, és a biztonsági erők kiterjedt razziákat és letartóztatásokat hajtottak végre Ciszjordániában a támadásokra válaszul. A razziák nyomán az izraeli katonákkal kibontakozott összecsapásokban számos palesztin meghalt.
A zárlat a ramadán, a muzulmán böjti hónap második pénteki délutáni imája után kezdődik. Erre az imára nagyszámú ciszjordániai palesztin muszlim hívőre számítanak Jeruzsálem óvárosában, a Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Izrael biztonsági okokból zárlatot vezet be péntek estétől, a zsidó pészach ünnep kezdetétől Ciszjordániában és a Gázai övezetben – számolt be az MTI a helyi médiára hivatkozva. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1650026580 [modified] => 1650024075 ) [title] => Izrael zárlatot rendel el a palesztin területeken a pészach kezdetén [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=98828&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 98828 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 90897 [image] => Array ( [id] => 90897 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664.jpg [original_lng] => 819128 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/izrael-zaszlo-393664.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1650013276:5 [_thumbnail_id] => 90897 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1410 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] =>[_oembed_time_1d1ebd9a6fb4ebcd8b62b4a07fefdb1c] => 1698863828 [_oembed_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] =>#MiddayNews |
— Mid Day (@mid_day) October 15, 2023
Quentin Tarantino visits southern Israeli base to boost IDF morale#IsraelFightsBack #WorldNews #NewsUpdates https://t.co/LaY4xmLlKW[_oembed_time_9022e0614293172a8d08ed85e946733e] => 1698863829 [_oembed_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] =>@melachim_alefbet אני מרגיש שיש גליץ׳ במערכת
♬ original sound - מלכים א ומלכים ב[_oembed_time_09cdb11ff26d75f023406cea6c97003d] => 1717846104 [_oembed_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] =>Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0[_oembed_time_5e56fb108b995936998eb5e8b31e87d6] => 1721735960 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború ) [tags] => Array ( [0] => 3549 ) [tags_name] => Array ( [0] => Izrael ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 40 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3549 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 40 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3549 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) June 2, 2024
Thank you for coming to be a… pic.twitter.com/dejaVqG6m0