Array
(
[count_posts] => 6
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyMjIwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 110383
[content] =>
A legrégibb múltra visszatekintő kárpátaljai református középiskolában idén 26 fiatal érettségizett, ők a 27. érettségiző évfolyam, s velük együtt eddig 808 diák kapott az intézményben érettségi bizonyítványt. Tóth László lelkészigazgatótól megtudtuk, hogy az idei felvételin 29 diák teljesítette a felvételi követelményeket, de mivel a férőhelyek száma ennél több, így pótfelvételit is hirdetek. Az új tanévet mindenképpen elkezdik szeptemberben, ehhez minden feltételt meg fognak teremteni akkor is, ha folytatódik a háború.

A hagyományokhoz híven a ballagási ünnepségre a nagyberegi református templomban került sor, ahol Isten igéjét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette.


Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője ünnepi beszédében kiemelte: „A nagyberegi líceumban folyó oktatás szellemisége a kárpátaljai lelkületet jellemzi, mely ezekben a nehéz időkben, háború és járvány idején is áthatja a kárpátaljai magyarságot, amely Magyarország mellett él, de talán legmesszebbre szakadt Európától” – fogalmazott a magyar külképviselet vezetője, aki kiemelte a magyar közösségünket jellemző életerőt, megmaradási szándékot, amely szerinte nálunk a legerősebb minden határon túlra szakadt magyar közösség közül.



Kraus Viktor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Ungi Egyházmegyéjének esperese ünnepi köszöntője végén átadta a legkiemelkedőbb tanulmányi eredményeket elérő végzős diákoknak és felkészítő tanáraiknak a Gulácsy Lajos Ösztöndíjakat. A diákok közül Páll Márton, Jaró Eszter, Ádám Tünde és Dobsa Beáta, a tanárok közül pedig Szabó György, Héder Tamás Sándor, Lőrinc Izolda és Tar Tímea kapta az ösztöndíjat. A felvidéki reformátusok által alapított Gulácsy Lajos Ösztöndíjnak a Barkaszón született és a Nagyberegi Református Líceumban érettségizett György András Felvidéken szolgáló református lelkész volt a kezdeményezője.
Molnár Norbert lelkipásztor a Magyar Református Szeretetszolgálat képviseletében köszöntötte a ballagó diákokat, aki Józsué könyvéből egy igét helyezett a szívükre és egy ajándékcsomagot is hozott minden ballagónak.

Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke párhuzamot vont a saját és a ballagó diákok sorsa között, hisz mint elmondta, ő is háborús időkben volt diák. A hátrányok mellett egykor a háború okozta nehézségek erősítették a tanárok és diákjaik Istenbe vetett hitét, ha ez most is így lesz, minden nehézség ellenére megmaradunk – összegezte Szabó Dániel.
A 10. évfolyam megható műsorral búcsúzott a ballagó diákoktól. Kuruc Attila 10. B osztályos tanuló Reményik Sándor Békesség Istentől című versét szavalta, a búcsúbeszédet Selej Viktória 10. A osztályos tanuló olvasta fel.

A líceum hagyományainak megfelelően Tóth László lelkészigazgató mind a huszonhat ballagótól egy-egy személyesen neki szánt igével búcsúzott, majd a ballagók közül Jaró Eszter és Páll Márton átadta a díszes stafétát a tizedikes Zelik Kincsőnek és Molnár Áronnak.
A ballagó diákok búcsúműsorukban tanúságot tettek az Istenbe vetett hitükről, hálát adtak az eddig megtapasztalt gondoskodásért, valamint kérték Isten áldását jövőbeni céljaik megvalósulásával kapcsolatban táplált reményeikre. Végül a „Visszajövök én egyszer még” kezdetű dalt énekelték.

A lelkészigazgató köszöntőjében elmondta, hogy a járvány és a háborús helyzet miatt egy rendhagyó alkalom volt az idei ballagási ünnepség, amelyen sokan csak online formában vehettek részt. Az édesapák mellett nem lehettek jelen fiútestvérek, de az iskola tanárai és nevelői közül is sokan hiányoztak (az ismert körülmények miatt), közöttük a két osztályfőnök, Gálfi Dezső és Kovács András is online formában voltak jelen, a templom fehér falára kivetítve búcsúztak kedves tanítványaiktól. Tóth László elmondta: „A 27. kibocsátással immáron 808-an mondhatják el magukról, hogy Kárpátalja elsőként indult református középfokú oktatási intézményünk végzősei közé tartozhatnak.”
A tanulmányi versenyeken elért eredményeiért az intézmény 47 tanulója kap jutalmat, közülük négy kiemelkedő eredményt elért végzős: Molnár Gvendolin Olívia, Jaró Eszter, Ádám Tünde és Páll Márton ünnepélyes keretek között, a ballagási ünnepségen vehették át jutalmukat.
A líceum egy Magyarországon élő egykori diákja, Moldovánné Mező Andrea és férje felajánlotta, hogy támogatják egy végzős diák továbbtanulását, elindulását, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején ő is segítséget kapott. Osztályfőnöki és igazgatói javaslatra ennek a támogatásnak a jutalmazottja az eszenyi Ádám Tünde lett, aki kitűnő tanulmányi eredményei mellett a líceumi évei alatt rengeteget tett a közösségért, az évfolyamért és az osztályért. „Az osztályelnökségen túl a diákpresbitérium elnöke is volt, az Új(j)lenyomat szerkesztője, rengeteg verseny győztese, aki így méltán kaphatja meg diákelődjétől, volt falubelijétől ezt a jutalmat” – magyarázta a tantestület döntését a lelkészigazgató.

Az iskolában hatodik alkalommal ítélték oda Az év tanára díjat, amelyet idén a közoktatásban 53 esztendőt eltöltött Bacskó Tivadar fizikatanár vehetett át.
A szülők nevében Páll László beregrákosi református lelkész mondott köszönetet Istennek és a líceum tantestületének. Isten igéjéből erőt merítve biztatta a jelenlévőket arra, hogy ne féljenek a jelen nehézségeitől.

Igazgatói zárszavában Tóth László arra kérte a ballagókat: „Vigyétek és adjátok tovább azt az értéket, azokat a kincseket, ajándékokat, melyeket Istentől kaptatok rajtunk, szüleiteken és azokon keresztül, akik ott voltak az életetekben!”

A zárszót követően a végzősök elballagtak, körbe a templomon és a líceum épületegyüttesén. Voltak közöttük, akik mosolyogva, mások könnyes szemmel énekelték a Ballag már a vén diák, a latin Gaudeamus igitur, az Indulj az úton kezdetű ballagódalokat, valamint a Vezess, Jézusunk kezdetű református éneket.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A legrégibb múltra visszatekintő kárpátaljai református középiskolában idén 26 fiatal érettségizett, ők a 27. érettségiző évfolyam, s velük együtt eddig 808 diák kapott az intézményben érettségi bizonyítványt. Tóth László lelkészigazgatótól megtud...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1657529220
[modified] => 1657497540
)
[title] => Idén 26 fiatal érettségizett a Nagyberegi Református Líceumban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=110383&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 110383
[uk] => 110413
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 110373
[image] => Array
(
[id] => 110373
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-scaled.jpg
[original_lng] => 721417
[original_w] => 2560
[original_h] => 1710
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-1536x1026.jpg
[width] => 1536
[height] => 1026
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-2048x1368.jpg
[width] => 2048
[height] => 1368
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/dsc04011-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1710
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1657535948:8
[_thumbnail_id] => 110373
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 6152
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ceacbfa05fc4e1aeb1670f36703915cc] =>
[_oembed_time_ceacbfa05fc4e1aeb1670f36703915cc] => 1657518429
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1657518429
[_oembed_df6928d47d9ef372e543aaa71b66f61b] =>
[_oembed_time_df6928d47d9ef372e543aaa71b66f61b] => 1657518430
[_oembed_890ab0aaddb68331dbf8d8d069dd676f] =>
[_oembed_time_890ab0aaddb68331dbf8d8d069dd676f] => 1657518430
[_oembed_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] =>
[_oembed_time_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] => 1657518430
[_oembed_b0e3ee0eb6aa56036710aeef83f915fe] => Anna Episheva: My niece was supposed to graduate this year from her high school. She and her friends bought dresses and were looking forward to this day. Then Russians came. Her school was directly hit and destroyed. Today she came back to what is left of her school and her plans pic.twitter.com/q9cJW2j8f0
— Oleksandra Matviichuk (@avalaina) June 7, 2022
[_oembed_time_b0e3ee0eb6aa56036710aeef83f915fe] => 1657518430
[_oembed_a1ac78d609c58c58cce840b27e7a8fe7] => 10 graduates of school N134 in Kharkiv, which was destroyed by Russians at the end of February 2022, danced a farewell school waltz among the ruins of their former school.
You can see their parents who also came to this touching graduate day.
Video Suspilne Kharkiv pic.twitter.com/z3KjSZXhoh
— Oleksandra Matviichuk (@avalaina) June 7, 2022
[_oembed_time_a1ac78d609c58c58cce840b27e7a8fe7] => 1657518431
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1665141800
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1667735119
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1669833591
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1678981031
[_oembed_a1534e01a955e2e946b865f4d6efddf9] => In Japan, a student dressed up as Zelensky for graduation
It is reported that in this way the guy, a student at Kyoto University, expressed solidarity with Ukraine.
Note that in Japan there is a tradition - graduates are allowed to come to the ceremony in any outfit, copying… pic.twitter.com/SHfGJho9pe
— Oriannalyla ?? (@Lyla_lilas) March 26, 2023
[_oembed_time_a1534e01a955e2e946b865f4d6efddf9] => 1680845972
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1683887901
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1686871770
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1701707360
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1710853610
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1712228515
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1712228515
[_oembed_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] =>
[_oembed_time_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] => 1717849532
[_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] =>
[_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1718776390
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1719737739
[_oembed_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] =>
[_oembed_time_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] => 1719737739
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1719737739
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_7d19b5d2499f3256afa32351b3d8b834] => {{unknown}}
[_oembed_376ee9bbf6343216a718eccce1c79527] => {{unknown}}
[_oembed_456ee39e4486100b5869de4fb826139e] => {{unknown}}
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723967856
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723967856
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724442696
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732717147
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733214164
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733214164
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734542134
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1737999340
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1741258872
[_algolia_sync] => 1202802315001
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747641437
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749398659
[_oembed_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] =>
[_oembed_time_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] => 1749398659
[_oembed_f29570c14e47ebbbce18e74a56644b25] =>
[_oembed_time_f29570c14e47ebbbce18e74a56644b25] => 1749841963
[_oembed_10f4bfa9362fe88150c31d912a6fc0f5] =>
[_oembed_time_10f4bfa9362fe88150c31d912a6fc0f5] => 1750653596
[_oembed_f0120398467a145d84d3491cb7e6c800] =>
[_oembed_time_f0120398467a145d84d3491cb7e6c800] => 1750832285
[_oembed_04be2b075f8574e71d2319b8fab47d89] =>
[_oembed_time_04be2b075f8574e71d2319b8fab47d89] => 1752586317
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760867041
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760867041
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764609631
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1765008746
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1774529332
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1782379115
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782494898
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783018614
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783323060
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783353755
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 14736
[1] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ballagás
[1] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[1] => Array
(
[id] => 107306
[content] =>
Kárpátalja minden kistérsége és oktatási intézménye azon dolgozik, hogy szeptembertől újra jelenléti oktatással kezdhesse meg a 2022/2023-as tanévet. A nagyberegi kistérség vezetősége is erre törekszik, hiszen félő, hogy a covid és a háború okozta online oktatás helyett a szülők határon túli oktatási intézményt választanak gyermekeik számára. A Nagyberegi Kistérségben a háború elől menekülőket a helyi középiskolában szállásolták el. Az intézmény 2018-ban kapta meg a bázisiskola státuszt a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány által bonyolított magyar bázisiskola-program keretében, ezért az itteni körülmények kitűnőek. A szeptemberi jelenléti oktatás indításának feltétele azonban a kritériumoknak megfelelő óvóhely megléte. Szerencsére a bázisiskola alatt egy 960 négyzetméter területű pincerendszer található, ami 480 befogadásra alkalmas légiriadó esetén. Ez az iskolai óvóhely minden előírásnak megfelel: van szellőzőrendszer, áram és illemhely is. A pincehelyiség renoválását teljes mértékben Magyarország finanszírozza. A Nagyberegi Református Líceum folyosóit és tantermeit járva az olvasható, hogy az utolsó, táblára írt dátum február 23-a. Bár a háború kitörésének napján még a délelőtti első órát megtartották, azonban délben hazaküldték a diákokat és a tanárokat is. A líceum most teljes erőbedobással készül az újrakezdésre, jól mutatja ezt az is, hogy a felvételi vizsgákon már túl is vannak, így szeptembertől 30 újabb diák mondhatja el magáról, hogy Nagyberegen folytatja tanulmányait. A remények szerint Kárpátalja összes tanintézete teljesíteni tudja a jelenléti oktatás megkezdéséhez szükséges elvárásokat. A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Oktatási Osztályának tájékoztatása szerint a 2022-2023-as tanévben összesen több mint 12 ezer kisdiák kezdi meg tanulmányait, köztük az áttelepültek is.
[type] => post
[excerpt] => Kárpátalja minden kistérsége és oktatási intézménye azon dolgozik, hogy szeptembertől újra jelenléti oktatással kezdhesse meg a 2022/2023-as tanévet.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1655577000
[modified] => 1655574518
)
[title] => Nagyberegen minden feltétel adott a jelenléti oktatás szeptemberi megkezdéséhez (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=107306&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107306
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 107309
[image] => Array
(
[id] => 107309
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere.jpg
[original_lng] => 291642
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/bere.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1655563721:14
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1655563373
[_thumbnail_id] => 107309
[_edit_last] => 14
[views_count] => 3674
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] =>
[_oembed_time_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] => 1655566209
[_oembed_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] =>
[_oembed_time_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => 1655566209
[_oembed_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] =>
[_oembed_time_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => 1655566209
[_oembed_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] =>
[_oembed_time_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] => 1655919133
[_oembed_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] =>
[_oembed_time_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] => 1656138380
[_oembed_8cb3b247e790d2ce6f1057940a638c85] =>
[_oembed_time_8cb3b247e790d2ce6f1057940a638c85] => 1656138381
[_oembed_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] =>
[_oembed_time_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] => 1656275973
[_oembed_626e5b8189f971624af146d47ae438e1] =>
[_oembed_time_626e5b8189f971624af146d47ae438e1] => 1656524723
[_oembed_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] =>
[_oembed_time_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => 1656524723
[_oembed_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] =>
[_oembed_time_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => 1656524724
[_oembed_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] =>
[_oembed_time_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] => 1656602974
[_oembed_2e50cecab5cbc3234948b4307f45ad6e] =>
[_oembed_time_2e50cecab5cbc3234948b4307f45ad6e] => 1656745451
[_oembed_e53e981cd273c7390ed0a796e2892f16] =>
[_oembed_time_e53e981cd273c7390ed0a796e2892f16] => 1656745451
[_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] =>
[_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1656760995
[_oembed_8c068ed10fb30c5966bbced2023d15d1] =>
[_oembed_time_8c068ed10fb30c5966bbced2023d15d1] => 1657449453
[_oembed_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => Poland has now received 4.5 million (!) Ukrainian refugees.
Extraordinary! https://t.co/GGFUbQdlnz
— Elisabeth Braw (@elisabethbraw) July 3, 2022
[_oembed_time_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => 1657449454
[_oembed_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] => Will Europe's energy crisis trigger another wave of refugees from Ukraine? | Opinion https://t.co/wsLvd2bYef
— Newsweek Opinion (@NewsweekOpinion) July 4, 2022
[_oembed_time_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] => 1657449454
[_oembed_2f82fa32b17dc72c535e97f59d2c4c14] =>
[_oembed_time_2f82fa32b17dc72c535e97f59d2c4c14] => 1657784146
[_oembed_dc53ff7c7e5206a98474e8545e5a7719] =>
[_oembed_time_dc53ff7c7e5206a98474e8545e5a7719] => 1657950555
[_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu
— Glyn ap Myfyr (@Welshbeard) June 29, 2022
[_oembed_time_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => 1658381170
[_oembed_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] =>
[_oembed_time_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => 1658928236
[_oembed_19f70b2d17ae486b0f32189fe6b33725] =>
[_oembed_time_19f70b2d17ae486b0f32189fe6b33725] => 1659125599
[_oembed_7ee7973239f101e658be162cdee234ee] =>
[_oembed_time_7ee7973239f101e658be162cdee234ee] => 1659805135
[_oembed_9551ac29ab450c03fd0d1415a91bf2f1] =>
[_oembed_time_9551ac29ab450c03fd0d1415a91bf2f1] => 1660303386
[_oembed_0445f4fb9b54420d7c3f0f4372527cb2] =>
[_oembed_time_0445f4fb9b54420d7c3f0f4372527cb2] => 1660303386
[_oembed_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] =>
[_oembed_time_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] => 1660554801
[_oembed_b0b006ed3d6c07d5c40df5290d771fce] =>
[_oembed_time_b0b006ed3d6c07d5c40df5290d771fce] => 1660656681
[_oembed_f0a56c8546d70d59920f2b4633d127e2] =>
[_oembed_time_f0a56c8546d70d59920f2b4633d127e2] => 1661160183
[_oembed_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] =>
[_oembed_time_cdae5b1214f9e83bba65a453b150a97a] => 1661259373
[_oembed_fd017c3e812ae714b53fe4abdd2898ba] =>
[_oembed_time_fd017c3e812ae714b53fe4abdd2898ba] => 1661259373
[_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] =>
[_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1661259374
[_oembed_693cf22c4ef52a8283f6f1e2d497c95f] =>
[_oembed_time_693cf22c4ef52a8283f6f1e2d497c95f] => 1661881750
[_oembed_676a28f66ed63b8d9a732ab2353f49d2] =>
[_oembed_time_676a28f66ed63b8d9a732ab2353f49d2] => 1662704341
[_oembed_99d9141da8f271b7b2888f4a8b7a76e8] =>
[_oembed_time_99d9141da8f271b7b2888f4a8b7a76e8] => 1662704342
[_oembed_84844fcdb9bd836b5a3bd99328661eea] =>
[_oembed_time_84844fcdb9bd836b5a3bd99328661eea] => 1662704342
[_oembed_0ebfd5c72554f1cd55cb5bc34130916f] =>
[_oembed_time_0ebfd5c72554f1cd55cb5bc34130916f] => 1662704342
[_oembed_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] =>
[_oembed_time_56744691f502706e2ba20ee6be20f09d] => 1663574291
[_oembed_f9069c6f643dfa4fbf10df4744e0f9a1] =>
[_oembed_time_f9069c6f643dfa4fbf10df4744e0f9a1] => 1664177717
[_oembed_9d90ce1b846f9516bc55e73f2caeaeb9] =>
[_oembed_time_9d90ce1b846f9516bc55e73f2caeaeb9] => 1664801301
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1664809985
[_oembed_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] =>
[_oembed_time_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => 1665297484
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1667406719
[_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] =>
[_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1669055923
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1669881549
[_oembed_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] =>
[_oembed_time_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => 1670571934
[_oembed_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] =>
[_oembed_time_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] => 1673295822
[_oembed_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] =>
[_oembed_time_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] => 1673295823
[_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] =>
[_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1675357829
[_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] =>
[_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1676305508
[_oembed_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] =>
[_oembed_time_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => 1677775057
[_oembed_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] =>
[_oembed_time_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => 1677775057
[_oembed_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] =>
[_oembed_time_c4129b9668b4b7d2a4843a34ac57f3c3] => 1678877836
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1678877836
[_oembed_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] =>
[_oembed_time_bb26c4d5bd8a26b4a6b5de73c0dec8d2] => 1679052436
[_oembed_025a71954bd35c1aab8f890a68efa8ed] =>
[_oembed_time_025a71954bd35c1aab8f890a68efa8ed] => 1680007492
[_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] =>
[_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680246866
[_oembed_4134925d20597d9a09fafac62480450f] =>
[_oembed_time_4134925d20597d9a09fafac62480450f] => 1680246867
[_oembed_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] =>
[_oembed_time_32f484b172e8bafb77f015fd6f544914] => 1681464077
[_oembed_56b7dc3ace33db282e8909590ead4b84] => Russian chess grandmaster, World Chess Champion, activist and writer Gary Kasparov is a leader in the fight against dictator Vladimir Putin. ✊
Gary Kasparov (@Kasparov63) in an interview with Razom For Ukraine’s (@razomforukraine) Mariya Soroka mentioned that the Russian Empire… pic.twitter.com/j7Td2m9N5y
— WORLD LIBERTY CONGRESS (@WLCongress) March 31, 2023
[_oembed_time_56b7dc3ace33db282e8909590ead4b84] => 1681464078
[_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] =>
[_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1681464078
[_oembed_3b539370cdc91cdc450d5e184365b1c1] =>
[_oembed_time_3b539370cdc91cdc450d5e184365b1c1] => 1681668435
[_oembed_dc30df4a2d3f95effb88469a324d9b6e] =>
[_oembed_time_dc30df4a2d3f95effb88469a324d9b6e] => 1682056323
[_oembed_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] =>
[_oembed_time_a7df1a53b95ad53534a782492c98f894] => 1683009769
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1683914520
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1686466877
[_oembed_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] =>
[_oembed_time_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => 1690551469
[_oembed_676009c137481981b7f60dd3151c4688] =>
[_oembed_time_676009c137481981b7f60dd3151c4688] => 1690551469
[_oembed_df99671ccf5ddc93633c469d7078ca02] =>
[_oembed_time_df99671ccf5ddc93633c469d7078ca02] => 1690551469
[_oembed_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] =>
[_oembed_time_1231933e30799f42e82cbe76e1e5068b] => 1690551470
[_oembed_88a7b9966cf1b39000a89d2c1dfa0542] =>
[_oembed_time_88a7b9966cf1b39000a89d2c1dfa0542] => 1691751518
[_oembed_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] =>
[_oembed_time_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] => 1693247105
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1693247105
[_oembed_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] =>
[_oembed_time_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => 1694011918
[_oembed_0f61bf1fa1ab0d58f3dac5af2feecfbf] =>
[_oembed_time_0f61bf1fa1ab0d58f3dac5af2feecfbf] => 1694514435
[_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] =>
[_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1696497326
[_oembed_3dca596402842cefdf4c4f88a129ab81] =>
[_oembed_time_3dca596402842cefdf4c4f88a129ab81] => 1696497326
[_oembed_b715e462aa425be5db2b43e3502f4122] => So much death for so little
— Elon Musk (@elonmusk) September 17, 2023
[_oembed_time_b715e462aa425be5db2b43e3502f4122] => 1696497327
[_oembed_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] =>
[_oembed_time_170bd1e3ccf8f085a56a8b04b07397d3] => 1696497327
[_oembed_a30c465544d2d8c86bd831262e4f2dc1] =>
[_oembed_time_a30c465544d2d8c86bd831262e4f2dc1] => 1699470244
[_oembed_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] =>
[_oembed_time_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => 1700650158
[_oembed_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] =>
[_oembed_time_2d558eec760d4ab644797695a5078dfb] => 1700650158
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1701700637
[_oembed_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] =>
[_oembed_time_f4946e3653f68aa68858d263341d4cca] => 1701700637
[_oembed_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] =>
[_oembed_time_d4ff9a4d39db1dc7a6d1ec02a4bbe067] => 1704921260
[_oembed_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] =>
[_oembed_time_c6716fc3527efc19094597361f5a246b] => 1705339514
[_oembed_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] =>
[_oembed_time_d7e0a04c3b6314d6819b7b6ab1ca7427] => 1705518682
[_oembed_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] =>
[_oembed_time_ec753f79b189be15cf9a07619cc5fd22] => 1706817334
[_oembed_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] =>
[_oembed_time_53e3e549f6d49397e4af35d9220dbfe4] => 1708548081
[_oembed_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] =>
[_oembed_time_962276ce519108b58e46b7a8e5be9a62] => 1710274046
[_oembed_a5fd872b66ecda78d55539df9e71d0df] =>
[_oembed_time_a5fd872b66ecda78d55539df9e71d0df] => 1710724907
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1711561000
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1711561000
[_oembed_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] =>
[_oembed_time_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] => 1711561000
[_oembed_a0bc913a00e908a1e409d3d7024da3b4] =>
[_oembed_time_a0bc913a00e908a1e409d3d7024da3b4] => 1712061033
[_oembed_d60baa070c685a0700ce9b0e53b3f7dc] =>
[_oembed_time_d60baa070c685a0700ce9b0e53b3f7dc] => 1713543277
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1713543277
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715066972
[_oembed_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] =>
[_oembed_time_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] => 1717687415
[_oembed_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] =>
[_oembed_time_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] => 1718124662
[_oembed_c7592f42f348e7a417bb7bd8ece3577c] => {{unknown}}
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1720003752
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1720003752
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1720003752
[_oembed_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] =>
[_oembed_time_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] => 1720003752
[_oembed_cda602f873ca34feef383a25141a96a5] =>
[_oembed_time_cda602f873ca34feef383a25141a96a5] => 1720003752
[_oembed_2567a78b20fad009fadec267d986a8e4] => {{unknown}}
[_oembed_c549689214af286d9e461d24284ae6b1] =>
[_oembed_time_c549689214af286d9e461d24284ae6b1] => 1722442231
[_oembed_2bfe23738458ad0adbc7cffbc4615a57] =>
[_oembed_time_2bfe23738458ad0adbc7cffbc4615a57] => 1723546435
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723961867
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1725013163
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1725013164
[_oembed_6c24e9ed3d3f892e4a926d6d952efe40] =>
[_oembed_time_6c24e9ed3d3f892e4a926d6d952efe40] => 1729232494
[_oembed_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] =>
[_oembed_time_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => 1729703537
[_oembed_595e51817799b9a9633fd360b31836a7] =>
[_oembed_time_595e51817799b9a9633fd360b31836a7] => 1729703537
[_oembed_524024e400afc73954060b149c572f44] =>
[_oembed_time_524024e400afc73954060b149c572f44] => 1732292789
[_oembed_80241a7890679617f43fa183f16522a8] =>
[_oembed_time_80241a7890679617f43fa183f16522a8] => 1735732491
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1735732492
[_oembed_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] =>
[_oembed_time_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] => 1736450229
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1738515566
[_oembed_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] =>
[_oembed_time_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] => 1742225913
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1742225913
[_oembed_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] =>
[_oembed_time_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] => 1742225914
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1742225914
[_oembed_6c8cdebf8203419a68d2b89c758349eb] =>
[_oembed_time_6c8cdebf8203419a68d2b89c758349eb] => 1742225914
[_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] =>
[_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1742225914
[_oembed_dafb02777b9bb9755e010d8bc8cb731f] =>
[_oembed_time_dafb02777b9bb9755e010d8bc8cb731f] => 1743940597
[_algolia_sync] => 508208868000
[_oembed_fe502490c6da847b94de7c4b615b1d20] =>
[_oembed_time_fe502490c6da847b94de7c4b615b1d20] => 1747159907
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1747302521
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1748178962
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749462127
[_oembed_67d51890908f4f6a107f19f4a82ee963] =>
[_oembed_time_67d51890908f4f6a107f19f4a82ee963] => 1749824370
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1749824371
[_oembed_6bd1de8b21cfdf9d114ea527c092e446] =>
[_oembed_time_6bd1de8b21cfdf9d114ea527c092e446] => 1758200710
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1759224834
[_oembed_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] =>
[_oembed_time_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] => 1760181585
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760181585
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760539982
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764314329
[_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] =>
[_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764314329
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1764958523
[_oembed_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] =>
[_oembed_time_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] => 1770015195
[_oembed_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] =>
[_oembed_time_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] => 1770015195
[_oembed_177c937f8234f08cb8c7e79e22ef0a37] =>
[_oembed_time_177c937f8234f08cb8c7e79e22ef0a37] => 1773649825
[_oembed_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] =>
[_oembed_time_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] => 1773649825
[_oembed_e631757d1f1639f6ad339b697300db88] =>
[_oembed_time_e631757d1f1639f6ad339b697300db88] => 1773649826
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1775375743
[_oembed_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] =>
[_oembed_time_6a0a99f6c5f1c4de441c1cd0b6c59077] => 1778690984
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783365153
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783365153
[_oembed_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] =>
[_oembed_time_1a3bb84d1d9aa4777ca70c15f815a96f] => 1783365154
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1783365154
[_oembed_03649dbcf08bf88bbbd074ff9c9fb0a7] =>
[_oembed_time_03649dbcf08bf88bbbd074ff9c9fb0a7] => 1784574688
[_oembed_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] =>
[_oembed_time_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] => 1784574688
[_oembed_8a00f2ebbdfa90cdf6182e7a156a2b7e] =>
[_oembed_time_8a00f2ebbdfa90cdf6182e7a156a2b7e] => 1784574688
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1784574688
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 11
[6] => 84007
[7] => 83915
[8] => 600
[9] => 592
[10] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kiemelt téma
[6] => Magyarország segít
[7] => Megyei katonai közigazgatás
[8] => Oktatás
[9] => Társadalom
[10] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 44769
[1] => 72948
[2] => 109957
[3] => 169879
[4] => 169878
[5] => 84507
[6] => 169876
[7] => 165459
[8] => 2220
[9] => 169881
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => jelenléti oktatás
[2] => Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás
[3] => magyar bázisiskola-program
[4] => Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány
[5] => Magyarország segít
[6] => megkezdés
[7] => Nagybereg
[8] => Nagyberegi Református Líceum
[9] => Oktatási Osztály
)
)
[2] => Array
(
[id] => 89290
[content] =>
Elkezdődtek a felvételi előkészületek a Nagyberegi Református Líceumban. A Kárpátaljai Református Egyház által működtetett intézmény is alkalmazkodik a járványügyi helyzethez, ezért a hagyományoktól eltérően, online formában kezdték meg a felvételi előkészítőket.
A körülmények ellenére 40 fiatal jelentkezett az első oktatási napra, amelyen 8., 9. és 10. osztályos fiatalokkal foglalkoztak. Az érdeklődésnek köszönhetően döntöttünk a korosztály szerinti csoportok mellett, hogy mindinkább segíthessük a fiatalokat a felvételire való felkészülésben, hangsúlyozta Kovács András, a líceum oktatási igazgatója.
[type] => post
[excerpt] => Elkezdődtek a felvételi előkészületek a Nagyberegi Református Líceumban. A Kárpátaljai Református Egyház által működtetett intézmény is alkalmazkodik a járványügyi helyzethez, ezért a hagyományoktól eltérően, online formában kezdték meg a felvétel...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1644144420
[modified] => 1644143569
)
[title] => Elkezdődtek a felvételi előkészületek a Nagyberegi Református Líceumban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=89290&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89290
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 89291
[image] => Array
(
[id] => 89291
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras.jpg
[original_lng] => 121330
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/andras.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1644136378:10
[_oembed_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] =>
[_oembed_time_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] => 1644136295
[_thumbnail_id] => 89291
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2867
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c33255247710aeab64cd2483f85e3390] =>
[_oembed_time_c33255247710aeab64cd2483f85e3390] => 1644136375
[_oembed_d3572950a81b53c5faccb2c6da15260d] =>
[_oembed_time_d3572950a81b53c5faccb2c6da15260d] => 1644136375
[_oembed_98ef5f16ec50f792b6cbd55e363a25d1] =>
[_oembed_time_98ef5f16ec50f792b6cbd55e363a25d1] => 1644136375
[_oembed_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] =>
[_oembed_time_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] => 1644137231
[_oembed_e091d97587d17e83aaa9b228fbc50099] =>
[_oembed_time_e091d97587d17e83aaa9b228fbc50099] => 1644996054
[_oembed_feb1508a2313d00bf5d94a8564fe7b18] =>
[_oembed_time_feb1508a2313d00bf5d94a8564fe7b18] => 1652890912
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1656004316
[_oembed_f572447b470def13dcb65036bfc32e29] =>
[_oembed_time_f572447b470def13dcb65036bfc32e29] => 1657521886
[_oembed_929ee1b94c0fea1a2bbbed97c4d1ba7a] =>
[_oembed_time_929ee1b94c0fea1a2bbbed97c4d1ba7a] => 1660140370
[_oembed_1f176dc2994eb31bf146bd8d5ca59bba] =>
[_oembed_time_1f176dc2994eb31bf146bd8d5ca59bba] => 1660140371
[_oembed_2e90aab1d3809fe3439fd2cc6d00427d] =>
[_oembed_time_2e90aab1d3809fe3439fd2cc6d00427d] => 1660140371
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1664296013
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1665633091
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1668372733
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1670587728
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1679432091
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1683880933
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1688136598
[_oembed_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] =>
[_oembed_time_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] => 1698564276
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1703979041
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1711304334
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1711304334
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1712046545
[_oembed_be1e00ffaa0f142fa0a5f274f625c05b] => {{unknown}}
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1719826786
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1719826786
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_7d19b5d2499f3256afa32351b3d8b834] => {{unknown}}
[_oembed_376ee9bbf6343216a718eccce1c79527] => {{unknown}}
[_oembed_456ee39e4486100b5869de4fb826139e] => {{unknown}}
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724349755
[_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] =>
[_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1724349756
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724349756
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724349756
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733512636
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733512636
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734427568
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1734427568
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1738335644
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1741595015
[_algolia_sync] => 1202766547001
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747672726
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749542220
[_oembed_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] =>
[_oembed_time_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] => 1757085559
[_oembed_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] =>
[_oembed_time_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] => 1757870031
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1757870031
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760639570
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1761006047
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1766008485
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1766078389
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1775899503
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783350839
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1783350839
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1783350839
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783420684
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783420685
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 300
[1] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felvételi
[1] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[3] => Array
(
[id] => 45220
[content] =>
Megkezdődtek a felvételivel kapcsolatos előkészületek a Nagyberegi Református Líceumban. A tanintézet a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva online formában kezdte meg a felvételi előkészítőket. Több mint 40 fiatal jelentkezett az első oktatási napra, ami jól mutatja az intézmény iránti érdeklődés növekedését, mondta Kovács András igazgató.
[type] => post
[excerpt] => A tanintézet a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva online formában kezdte meg a felvételi előkészítőket. Több mint 40 fiatal jelentkezett az első oktatási napra, ami jól mutatja az intézmény iránti érdeklődés növekedését.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1612785720
[modified] => 1612777588
)
[title] => Megkezdődtek a felvételivel kapcsolatos előkészületek a Nagyberegi Református Líceumban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45220&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45220
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 45222
[image] => Array
(
[id] => 45222
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras.jpg
[original_lng] => 538551
[original_w] => 1517
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/kovacs-andras.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612770388:10
[_oembed_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] =>
[_oembed_time_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] => 1612770241
[_thumbnail_id] => 45222
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3512
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_27ac9d3d7e218f176c96442ce83410a1] =>
[_oembed_time_27ac9d3d7e218f176c96442ce83410a1] => 1612770389
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1612772485
[_oembed_a70c02e1df0edb1621290859a8c025c6] =>
[_oembed_time_a70c02e1df0edb1621290859a8c025c6] => 1625838123
[_oembed_98ef5f16ec50f792b6cbd55e363a25d1] =>
[_oembed_time_98ef5f16ec50f792b6cbd55e363a25d1] => 1627122004
[_oembed_d3572950a81b53c5faccb2c6da15260d] =>
[_oembed_time_d3572950a81b53c5faccb2c6da15260d] => 1629963832
[_oembed_c33255247710aeab64cd2483f85e3390] =>
[_oembed_time_c33255247710aeab64cd2483f85e3390] => 1632543024
[_oembed_e091d97587d17e83aaa9b228fbc50099] =>
[_oembed_time_e091d97587d17e83aaa9b228fbc50099] => 1644786557
[_oembed_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] =>
[_oembed_time_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] => 1644786557
[_oembed_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] =>
[_oembed_time_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] => 1644786557
[_oembed_feb1508a2313d00bf5d94a8564fe7b18] =>
[_oembed_time_feb1508a2313d00bf5d94a8564fe7b18] => 1653490121
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1656136321
[_oembed_f572447b470def13dcb65036bfc32e29] =>
[_oembed_time_f572447b470def13dcb65036bfc32e29] => 1657536568
[_oembed_1f176dc2994eb31bf146bd8d5ca59bba] =>
[_oembed_time_1f176dc2994eb31bf146bd8d5ca59bba] => 1660315492
[_oembed_2e90aab1d3809fe3439fd2cc6d00427d] =>
[_oembed_time_2e90aab1d3809fe3439fd2cc6d00427d] => 1660315493
[_oembed_929ee1b94c0fea1a2bbbed97c4d1ba7a] =>
[_oembed_time_929ee1b94c0fea1a2bbbed97c4d1ba7a] => 1662970102
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1665047072
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1665147269
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1667855570
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1669842264
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1680086677
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1685180305
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1686813755
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1705156616
[_oembed_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] =>
[_oembed_time_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] => 1705156616
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1712045576
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1712045576
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1713256490
[_oembed_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] =>
[_oembed_time_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] => 1718324499
[_oembed_c1da77c5ce239433d612b3783b6000a0] => {{unknown}}
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1719939827
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1719939827
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_7d19b5d2499f3256afa32351b3d8b834] => {{unknown}}
[_oembed_376ee9bbf6343216a718eccce1c79527] => {{unknown}}
[_oembed_456ee39e4486100b5869de4fb826139e] => {{unknown}}
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724254879
[_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] =>
[_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1724254879
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724254879
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724254879
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733327099
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733327099
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1733327099
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734856640
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1742320326
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1742320326
[_algolia_sync] => 831548477002
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1748497640
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1752986064
[_oembed_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] =>
[_oembed_time_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] => 1757160533
[_oembed_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] =>
[_oembed_time_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] => 1758583605
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1758744089
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760552178
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1761054018
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764950798
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1765468018
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1774442904
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782574163
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783451282
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783451282
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1783451282
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1784719659
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
[5] => 600
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Oktatás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 300
[1] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felvételi
[1] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[4] => Array
(
[id] => 7086
[content] =>
Nyílt napot tartottak a Nagyberegi Református Líceumban. Az intézményben az idei volt a negyedik alkalom, amikor a felvételezni kívánó diákok és hozzátartozóik is betekinthettek az iskola életébe és működésébe.
Az érdeklődők megismerkedhettek a tanárokkal, valamint az intézményben tanuló fiatalokkal is.
[type] => post
[excerpt] => Nyílt napot tartottak a Nagyberegi Református Líceumban. Az intézményben az idei volt a negyedik alkalom, amikor a felvételezni kívánó diákok és hozzátartozóik is betekinthettek az iskola életébe.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1583659860
[modified] => 1583626135
)
[title] => Nyílt nap a Nagyberegi Református Líceumban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=7086&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 7086
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 7091
[image] => Array
(
[id] => 7091
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap.jpg
[original_lng] => 396039
[original_w] => 1516
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap.jpg
[width] => 1516
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap.jpg
[width] => 1516
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/nyiltnap.jpg
[width] => 1516
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1583618935:5
[_oembed_06b50d59607c905f0c4cc05fbf5f3c9b] =>
[_oembed_time_06b50d59607c905f0c4cc05fbf5f3c9b] => 1583608001
[_thumbnail_id] => 7091
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5316
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_36946151e77eaf20ee1db7d1e7b2cc6c] =>
[_oembed_time_36946151e77eaf20ee1db7d1e7b2cc6c] => 1583608209
[_oembed_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] =>
[_oembed_time_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] => 1613272893
[_oembed_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] =>
[_oembed_time_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] => 1646936486
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1656754283
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1666295585
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1668321312
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1670670659
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1678546895
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1685561223
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1686554108
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1703588216
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1711820980
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1711820980
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1713074058
[_oembed_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] =>
[_oembed_time_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] => 1718392790
[_oembed_6466bd202da0f94ef19c8b9d4278e563] => {{unknown}}
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1720707995
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1720707995
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_7d19b5d2499f3256afa32351b3d8b834] => {{unknown}}
[_oembed_376ee9bbf6343216a718eccce1c79527] => {{unknown}}
[_oembed_456ee39e4486100b5869de4fb826139e] => {{unknown}}
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724723652
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724723653
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724723653
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733336480
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733336480
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1733336480
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1735079995
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1739275638
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1743490308
[_algolia_sync] => 831457661002
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747751098
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749387467
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760898238
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760898238
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764835832
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1764938994
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1775150066
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782568705
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1782568706
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783179459
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783179459
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783179459
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[5] => Array
(
[id] => 4362
[content] =>
Megkezdődtek azok a felvételi előkészítök ami minden évben szerves része a református intézményeknek. Nagyberegi Református Líceum Kárpátalja első olyan intézménye ami középiskolai oktatással foglalkozik.
Az előkészítők szombatonként kerülnek megrendezésre 8 órai kezdettel. Magyar neylvből és irodalomból, matemetikából valamint bibliaismeretből lesznek foglalkozások.
[type] => post
[excerpt] => Az előkészítők szombatonként kerülnek megrendezésre. Magyar neylvből és irodalomból, matemetikából valamint bibliaismeretből lesznek foglalkozások.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1581251618
[modified] => 1581251677
)
[title] => Felvételi előkészítő Nagyberegi Református Líceumban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=4362&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4362
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 4371
[image] => Array
(
[id] => 4371
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo.jpg
[original_lng] => 554982
[original_w] => 1523
[original_h] => 857
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo.jpg
[width] => 1523
[height] => 857
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo.jpg
[width] => 1523
[height] => 857
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/elo.jpg
[width] => 1523
[height] => 857
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1581244477:10
[_oembed_36946151e77eaf20ee1db7d1e7b2cc6c] =>
[_oembed_time_36946151e77eaf20ee1db7d1e7b2cc6c] => 1581244205
[_thumbnail_id] => 4371
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7421
[_oembed_06b50d59607c905f0c4cc05fbf5f3c9b] =>
[_oembed_time_06b50d59607c905f0c4cc05fbf5f3c9b] => 1583939813
[_oembed_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] =>
[_oembed_time_10c181a653e3dfc36bd00c1ecb1ea3b6] => 1613217432
[_oembed_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] =>
[_oembed_time_fec1b2de96f2230c3b5c4a97266b9d89] => 1646511908
[_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] =>
[_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1657135948
[_oembed_dce4e3613aa007d704901143661938fe] =>
[_oembed_time_dce4e3613aa007d704901143661938fe] => 1665592281
[_oembed_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] =>
[_oembed_time_5a1f7b2fb87b35258b499c57ef5eef1b] => 1669976299
[_oembed_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] =>
[_oembed_time_a1716b750571bff44f4d1dc801e76288] => 1669976300
[_oembed_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] =>
[_oembed_time_285ae1b47b598589dfe6a383540d8d5e] => 1679335649
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1684137075
[_oembed_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] =>
[_oembed_time_cfb664c33202541a7952d714f78b2a5f] => 1686157949
[_oembed_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] =>
[_oembed_time_a18be24882c319b6e74aa236fc9f98b2] => 1701192189
[_oembed_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] =>
[_oembed_time_5e0416794ebce1b480a03d2d9794f3ca] => 1711030631
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1711030631
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1711622505
[_oembed_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] =>
[_oembed_time_c48aaaf6ffe40f92de35a922b964a60e] => 1718469762
[_oembed_7f12ac66262b65b6e65d3085fca70176] => {{unknown}}
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1719554123
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_7d19b5d2499f3256afa32351b3d8b834] => {{unknown}}
[_oembed_376ee9bbf6343216a718eccce1c79527] => {{unknown}}
[_oembed_456ee39e4486100b5869de4fb826139e] => {{unknown}}
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1720202443
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724651757
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1724651758
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1724651758
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732041577
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1732626469
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1732626469
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734735440
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1738170123
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1741503163
[_algolia_sync] => 508006528000
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747996493
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749218764
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760508064
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760508064
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764779602
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1764918879
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1774610774
[_oembed_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] =>
[_oembed_time_dae71d55c1f3d664a800ccd7b50ee603] => 1782842852
[_oembed_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] =>
[_oembed_time_3630c1db4196a75e8304519585bf2281] => 1782842852
[_oembed_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] =>
[_oembed_time_486db60c927fa5dcdf4cc6e9ad1aeacf] => 1783095867
[_oembed_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] =>
[_oembed_time_3d9537a5b5ce233005c24606ee511797] => 1783095867
[_oembed_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] =>
[_oembed_time_0c76f00cc0be9df8d0e78ee88b8dfdeb] => 1783095867
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 55
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Interjú
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2220
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2220
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Nagyberegi Református Líceum (5 Oldal)