Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2NDg3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 77250 [content] =>A Johnson & Johnson vakcinájával oltatná be a síszezonra érkező és a WHO által még el nem fogadott vakcinával már beoltott kelet-európai vendégmunkásokat az ausztriai Vorarlberg tartományi kormánya, de jogilag még nem tisztázott, ez lehetséges-e.
Mivel Ausztria nem fogadja el a Szputnyikot, a jelenlegi szabályozás szerint rendszeresen teszteltetni kellene azon kelet-európai, főleg magyar vendégmunkások nagy részét is, akik már rendelkeznek két oltással.
Vorarlberg tartományi kormánya ezt azzal előzné meg az ORF szerint, hogy az érintettek Janssen vakcinát kapnának, Armin Fidler egészségügyi szakértő szerint azonban ennek jogi akadályai vannak, különösen, ha a nyugat-ausztriai tartomány egyedül áll bele a kérdésbe.
Fidler szavaiból kiderült: nem lát érdemi egészségügyi kockázatokat a kétféle oltás kezelésében (bár a vektoralapú vakcinák keverését általában nem ajánlják egymást potenciálisan csökkentő hatékonyságuk miatt), de számos jogi felelősségi kérdést felvet a tartományi kormány ötlete. Szerinte az lenne a legtisztább, ha az EU-tól függetlenül elfogadná Ausztria a Szputnyikot is.
[type] => post [excerpt] => A Johnson & Johnson vakcinájával oltatná be a síszezonra érkező és a WHO által még el nem fogadott vakcinával már beoltott kelet-európai vendégmunkásokat az ausztriai Vorarlberg tartományi kormánya, de jogilag még nem tisztázott, ez lehetséges-e. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1635593100 [modified] => 1635551745 ) [title] => Janssennel oltatná be egy osztrák tartomány a vendégmunkásokat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=77250&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 77250 [uk] => 77331 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 77251 [image] => Array ( [id] => 77251 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142.jpg [original_lng] => 323360 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ischlg-tirol-ausztria-381142.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635608106:3 [_thumbnail_id] => 77251 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1878 [translation_required_done] => 1 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646985577 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683309201 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 596 [3] => 49 [4] => 586 [5] => 592 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Érdekes [3] => Hírek [4] => Idegenforgalom [5] => Társadalom [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 71435 [2] => 28944 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => síszezon [2] => vendégmunkások ) ) [1] => Array ( [id] => 76849 [content] =>Az osztrák elnök megnyitotta bécsi rezidenciáját a koronavírus elleni oltást megszerezni kívánó emberek előtt.
Alexander van der Bellen meghívott mintegy 300 embert, hogy az osztrák főváros központjában lévő Hofburg, egykori császári palota termeiben kapják meg a védőoltásukat.
Hivatalának közlése szerint 230-an előre regisztráltak, mások pedig spontán sorba álltak, hogy megkapják az oltást, amelyet egy segélyszervezet munkatársai adtak be.
Van der Bellen azt mondta, hogy a maga részéről szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen megkapják a védőoltást. Eddig a lakosság 63,7 százalékát oltották be teljes mértékben a koronavírus ellen.
Az oltás néhány ellenzője a palota előtt tüntetett, és azt követelte, hogy Ausztria oldja fel a koronavírus elleni korlátozásokat.
A szomszédos országban a múlt héten jelentették be, hogy november elsejétől a legtöbb ausztriai munkavállalónak igazolnia kell, hogy beoltotta magát, negatív lett a vírustesztje, vagy felépült a koronavírus fertőzésből.Pénteken az osztrák kormány közölte, hogy a be nem oltott emberekre vesztegzári intézkedések várnak, ha feszítetté válik a helyzet az egészségügyi ellátórendszerben. Nem mehetnek majd bárokba, kulturális és sporteseményekre. Bizonyos szélsőséges körülmények között előfordulhat az is, hogy érvényes indok nélkül egyáltalán nem hagyhatják majd el otthonukat.
Forrás: infostart.hu
[type] => post [excerpt] => Az osztrák elnök megnyitotta bécsi rezidenciáját a koronavírus elleni oltást megszerezni kívánó emberek előtt. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1635342300 [modified] => 1635321636 ) [title] => Oltópont lett a bécsi elnöki palotából [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76849&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76849 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 76850 [image] => Array ( [id] => 76850 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314.png [original_lng] => 1652083 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314.png [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314.png [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/kep-2021-10-27-065314.png [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635310856:4 [_thumbnail_id] => 76850 [_edit_last] => 4 [views_count] => 1281 [_oembed_89a208f3469a1f41135fe48969412b93] => [_oembed_time_89a208f3469a1f41135fe48969412b93] => 1640398948 [_oembed_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] => [_oembed_time_98ebfe038c34e75126f1c18e6e766e83] => 1640750317 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1647121020 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1684092969 [_oembed_d32e76ce602c5d19cc1325e625511438] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 4383 [3] => 49 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 71165 [2] => 49315 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => Holfburg császári palota [2] => oltópont ) ) [2] => Array ( [id] => 76760 [content] =>Egy újonnan benyújtott törvényjavaslat szerint Ausztráliában nem használhatnák a közösségi médiát a 16 éven aluliak, csak abban az esetben, ha szülői engedélyt kapnak rá – számol be a hírről a CNN.
Egy új javaslat értelmében a 16 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel használhatnák a közösségi médiát, azok az internetes platformok, amelyek ezt megszegnék, akár 10 millió ausztrál dolláros bírsággal is sújthatóak lehetnek.
Az Online Privacy Bill nevezetű javaslat értelmében az olyan anonim fórumoknak is, mint a Reddit vagy okostelefonos randialkalmazásoknak, mint a Bumble is meg kellene tenniük mindent annak érdekében, hogy meghatározzák a felhasználóik életkorát és a gyerekek érdekét tartsák szem előtt az adatgyűjtésnél.
Az új szabályozással, amennyiben elfogadják, Ausztrália egyike lesz a legszigorúbb országoknak a közösségi média használatának korhatáros feltételeivel, ez egyben a nagy technológiai cégek túlzott befolyása elleni küzdelmének folytatását is mutatja az országnak.
Forrás: Portfolio.hu
[type] => post [excerpt] => Egy újonnan benyújtott törvényjavaslat szerint Ausztráliában nem használhatnák a közösségi médiát a 16 éven aluliak, csak abban az esetben, ha szülői engedélyt kapnak rá – számol be a hírről a CNN. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635279720 [modified] => 1635257629 ) [title] => Ausztráliában szülői engedélyhez kötnék a facebookozást a 16 évnél fiatalabbak számára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76760&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76760 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 76761 [image] => Array ( [id] => 76761 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1.jpg [original_lng] => 129550 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/face-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635246834:10 [_thumbnail_id] => 76761 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2399 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_eb1ecc0dc1fe1dff6a19e0a07301bb95] => [_oembed_time_eb1ecc0dc1fe1dff6a19e0a07301bb95] => 1635268931 [_oembed_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] => [_oembed_time_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] => 1638225643 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646847228 [_oembed_71a3b2bdb164040c9ce042a54fbff46a] => [_oembed_time_71a3b2bdb164040c9ce042a54fbff46a] => 1647876855 [_oembed_f12cac0bfe08985c8244e4d8eb9f0fb4] => [_oembed_time_f12cac0bfe08985c8244e4d8eb9f0fb4] => 1650051345 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1689534489 [_oembed_bb8a0d7d70f775ec9372f85382a8a960] =>— Mark Zuckerberg (@finkd) July 6, 2023[_oembed_time_bb8a0d7d70f775ec9372f85382a8a960] => 1689760950 [_oembed_94928046cd89f45171fec335b6b07796] =>— Mark Zuckerberg (@finkd) July 6, 2023[_oembed_time_94928046cd89f45171fec335b6b07796] => 1719822013 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 4704 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => közösségi média ) ) [3] => Array ( [id] => 76460 [content] =>Nagyon szigorú korlátozásokat helyezett kilátásba Alexander Schallenberg ügyvivő kancellár azoknak, akik nem oltatták be magukat, vagy nem estek át a Covid-fertőzésen. Ha tovább romlik a helyzet és megugrik a betegek száma a kórházak intenzív osztályán, akkor a nem védett embereknek gyakorlatilag otthon kell maradniuk, a negatív teszt már nem lesz elég a szabad mozgáshoz.
Alexander Schallenberg ügyvivő kancellár pénteken arról beszélt: ha az osztrák kórházak intenzív osztályaira túl sok beteg kerül, drasztikus szigorítások lépnek életbe azok számára, akik nincsenek beoltva.
„A nem beoltottaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy felelősséggel tartoznak nem csak saját maguk, hanem a társadalom egésze iránt, így a családjuk, kollégáik iránt is. Kancellárként meg fogok tenni mindent, hogy az egészségügyi rendszerünk ne jusson el a teljes telítettségig és ne sodródjon az összeomlás felé csak amiatt, mert túl sok honfitársunk még mindig bizonytalan és nem tudta eldönteni, hogy oltakozzon vagy sem, illetve mert egyszerűen elutasítják a vakcinát” – mondta Schallenberg, hozzátéve, hogy a kormány meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek a be nem oltottakra vonatkoznak majd.
Az osztrák egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a negatív teszt sem fog annyi lehetőséget biztosítani, mint eddig.
Wolfgang Mückstein szerint azokra fognak vonatkozni a járványügyi intézkedések, akinek nincs védettségük.
A bécsi kormány az intenzív osztályok telítettségétől teszi függővé, hogy milyen intézkedéseket léptet életbe novembertől.
Jelenleg 11 százalékos a kihasználtság, de ha ez eléri a 25 százalékot, akkor az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben, például étteremben, szállodában, különböző rendezvényeken, valamint nem látogathatnak betegeket kórházakban, vagy idősotthonokban ápolt személyeket.
Harminc százalékos telítettség esetén karantént rendelnek el az oltatlanok számára. Az érintettek csak nyomós indokkal hagyhatják el majd lakhelyüket.
November 1-től minden munkavállalónak rendelkeznie kell védettségi igazolással, azaz bizonyítania kell, hogy be van oltva, átesett a betegségen vagy friss negatív teszttel rendelkezik.
[type] => post [excerpt] => Nagyon szigorú korlátozásokat helyezett kilátásba Alexander Schallenberg ügyvivő kancellár azoknak, akik nem oltatták be magukat, vagy nem estek át a Covid-fertőzésen. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1635092460 [modified] => 1635035044 ) [title] => Ausztriában már csak az oltatlanokat fenyegeti karantén [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76460&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76460 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 76461 [image] => Array ( [id] => 76461 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2.jpg [original_lng] => 132672 [original_w] => 1506 [original_h] => 1079 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2-300x215.jpg [width] => 300 [height] => 215 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2-768x550.jpg [width] => 768 [height] => 550 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2-1024x734.jpg [width] => 1024 [height] => 734 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2.jpg [width] => 1506 [height] => 1079 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2.jpg [width] => 1506 [height] => 1079 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alexander-schallenberg-2.jpg [width] => 1506 [height] => 1079 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635024247:12 [_thumbnail_id] => 76461 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1651 [translation_required_done] => 1 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646837111 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683054061 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 70830 [1] => 6487 [2] => 63956 [3] => 63161 ) [tags_name] => Array ( [0] => Alexander Schallenberg [1] => Ausztria [2] => oltatlanok [3] => szigorú szabályok ) ) [4] => Array ( [id] => 76493 [content] =>Az illegális migráció miatt megerősítik a német-lengyel határ ellenőrzését, a német-osztrák határon pedig ismét meghosszabbítják az átkelők ideiglenesen visszaállított állandó ellenőrzését – mondta a német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség nyolc századát vezényelték a Lengyelországgal közös határszakaszra a helyi egységek munkájának támogatására, és szükség esetén további erősítést is küldenek. „Szigorúan ellenőrizni fogjuk a határvidéket és a Lengyelországgal közös zöldhatárt” – húzta alá a miniszter.
Azzal kapcsolatban, hogy a német-lengyel és a német-osztrák határszakasz is úgynevezett schengeni belső határ, amelyen alapesetben nincs folyamatos ellenőrzés, kiemelte, hogy meg kell őrizni a belső határok szabad átjárhatóságát, de ez csak akkor lehetséges, ha működik a külső határ védelme. Ez a feltétel egyelőre nem teljesül kellőképpen. A kormány ezért értesítette az Európai Bizottságot, hogy további hat hónappal meghosszabbítják a 2015-ben visszaállított állandó ellenőrzést Bajorország tartomány és Ausztria határán, ahol eléri Németországot a balkáni migrációs útvonalon és az Olaszország felől érkező menedékkérők többsége.
Ha a német-lengyel határon nem javul a helyzet, akkor azt is meg kell fontolni, hogy Lengyelországgal és a határvidéken fekvő Brandenburg tartománnyal egyeztetve ezen a határszakaszon is visszaállítsák-e az állandó ellenőrzést. Azonban ezt a kérdést már a következő kormánynak kell eldöntenie – fejtette ki Horst Seehofer. Ismertette, hogy a fehérorosznak és keletinek is nevezett migrációs útvonalon – Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül – az év eleje óta 6162 ember lépett be engedély nélkül Németországba. Továbbra is érkeznek menedékkérők a balkáni útvonalon és Olaszország felől is. Ráadásul a tálib hatalomátvétel után Afganisztánból az európai uniós társországokba menekített afgánok közül egyre többen vándorolnak át Németországba. Mindez azt jelenti, hogy „nem lehet nem észrevenni a Németországba irányuló migrációt” – mondta a miniszter.
A lengyel-fehérorosz határon kiépíteni tervezett védelmi rendszerről azt mondta, hogy a varsói vezetés törekvése az uniós külső határ ellenőrzésére „legitim”. Kiemelte: „az európai eszme alapján meggyőződésem, hogy tudnunk kell, ki jön hozzánk”, ezért „jogszerű, hogy a külső határt úgy védjük, hogy a zöldhatáron megakadályozzuk a felderítetlen belépéseket”.
A Németországba Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül érkező menedékkérők száma az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette minszki rezsim tevékenységével összefüggésben ugrott meg. Az Európai Bizottság ezt a tevékenységet államilag finanszírozott és fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok által szervezett embercsempészetként jellemezte egy októberi jelentésében.
Németországba a legutóbbi nagy migrációs hullám idején, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett. Számuk 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken, de a százezret így is minden évben meghaladta.
MTI
[type] => post [excerpt] => Az illegális migráció miatt megerősítik a német-lengyel határ ellenőrzését, a német-osztrák határon pedig ismét meghosszabbítják az átkelők ideiglenesen visszaállított állandó ellenőrzését - mondta a német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635085380 [modified] => 1635078284 ) [title] => Megerősítik a német-lengyel határ ellenőrzését [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76493&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76493 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 76494 [image] => Array ( [id] => 76494 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel.jpg [original_lng] => 164737 [original_w] => 1120 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel.jpg [width] => 1120 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel.jpg [width] => 1120 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/nemet-lengyel.jpg [width] => 1120 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635067484:10 [_thumbnail_id] => 76494 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1593 [_oembed_e72bafc2bba02ce7169f111fe2fca6a9] => [_oembed_time_e72bafc2bba02ce7169f111fe2fca6a9] => 1641394243 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646920557 [_oembed_c20d032ae1ac050f193d18de39125c3b] =>[_oembed_time_c20d032ae1ac050f193d18de39125c3b] => 1649574014 [_oembed_6b604b23c5b46f6ef7b42bff38757994] =>Mein lieber Gott, wieso fällt es dem Bundespräsidenten so schwer zu erkennen, dass solange russische Bomben auf ??Städte fallen und Tausende Zivilisten Tag und Nacht ermordet werden, wir Ukrainer keinen Bock auf “große russische Kultur” haben. Basta https://t.co/nPYe7fup3a
— Andrij Melnyk (@MelnykAndrij) March 27, 2022[_oembed_time_6b604b23c5b46f6ef7b42bff38757994] => 1649574015 [_oembed_0ca57d7ed6e71ae3f0bdf8d84982bb2b] => {{unknown}} [_oembed_c82a834177660a88dcd9a9bbdb12bb58] =>Sehr geehrter Herr Botschafter @MelnykAndrij , wir bedauern Ihre Absage auf unsere Einladung zu dem Solidaritätskonzert der Berliner Philharmoniker für die Ukraine. Umso mehr, weil ukrainische, deutsche, russische, belarussische und weitere MusikerInnen miteinander auftreten, 1/6
— Cerstin Gammelin (@CerstinGammelin) March 27, 2022[_oembed_time_c82a834177660a88dcd9a9bbdb12bb58] => 1650955215 [_oembed_12d76edb36889e3a36f246be3098aa41] => {{unknown}} [_oembed_70cf6eb6e0284da7d3de40cf447e83af] => [_oembed_time_70cf6eb6e0284da7d3de40cf447e83af] => 1652685266 [_oembed_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] =>Where is Kamala?
— Nikki Haley (@NikkiHaley) April 12, 2021
(hint: still not at the border) pic.twitter.com/jAhrBhkm8L[_oembed_time_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] => 1663315562 [_oembed_dee9451a87edca904be60d24bea939b4] => [_oembed_time_dee9451a87edca904be60d24bea939b4] => 1666960286 [_oembed_f2c2948c3cecff9c9d3ae3b110fa8ede] =>??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
— Alstom (@Alstom) August 24, 2022
Learn more: https://t.co/DK0kcQA4cY pic.twitter.com/T5v1gdSnL2[_oembed_time_f2c2948c3cecff9c9d3ae3b110fa8ede] => 1683366672 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683366672 [_oembed_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] => [_oembed_time_ca11c57302e3cb7668a0e276189d8d49] => 1687616299 [_oembed_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => [_oembed_time_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => 1691932728 [_oembed_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] =>BREAKING: Ukraine's First Lady is meeting with Rishi Sunak's wife in Downing Street this afternoon.https://t.co/PAiZ4D1jU3
— Sky News (@SkyNews) May 4, 2023
? Sky 501, Virgin 602, Freeview 233 and YouTube pic.twitter.com/rfQZsbAY64[_oembed_time_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] => 1699369652 [_oembed_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] =>Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
— BILD (@BILD) October 29, 2023
Die vergangenen Tage offenbaren, was in unserer Gesellschaft schon lange… pic.twitter.com/6F5nEvLTml[_oembed_time_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] => 1699369653 [_oembed_4aa7e74ae85a9d428ba5782787e0fa6d] =>Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
— Statistisches Amt München (@StatistikMuc) September 14, 2023[_oembed_time_4aa7e74ae85a9d428ba5782787e0fa6d] => 1726402965 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 9371 [2] => 23735 [3] => 63482 [4] => 1585 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => bevándorlás politika [2] => bevásárlás [3] => határvédelem [4] => Németország ) ) [5] => Array ( [id] => 76051 [content] =>Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden?
— Gr@ntlɘr 🥨🍺 (@oida_grantler) August 14, 2024
Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.
A november 1-jén életbe lépő rendelkezés szerint a munkavállalóknak olyan igazolványra lesz szükségük, amely azt tanúsítja, hogy az illető megkapta az összes szükséges oltást, negatív PCR-teszttel rendelkezik, vagy átesett a Covid-19 betegségen.
Az igazolás meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd, a rendelkezés megszegői pedig munkavállalók esetében akár 500 euró, munkáltatók esetében pedig akár 3600 euró bírságot is kaphatnak.
Martin Kocher munkaügyi miniszter azt mondta, reméli, hogy elejét lehet venni a bírságoknak a munkáltatói nyomás segítségével, illetve a távmunka biztosításának lehetőségével azok számára, akik nem rendelkeznek a kért igazolások egyikével sem.
A rendelkezés alól kivételt képeznek azok a munkavállalók, akik nem érintkeznek rendszeresen emberekkel, például a teherautósofőrök.
Miután Ausztriában heteken át 150 alatt maradt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek egyhetes mozgóátlaga, az elmúlt napokban ez az arány nőtt, legutóbb pedig elérte a 183-at.
A több mint nyolcmilliós ország lakosságának csaknem a 62 százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint az országban a járvány tavalyi kitörése óta 783 996 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és 11 209-en haltak meg a betegségben.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1634834760 [modified] => 1634832980 ) [title] => Koronavírus: Ausztria is szigorít [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76051&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76051 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 76052 [image] => Array ( [id] => 76052 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430.jpg [original_lng] => 348473 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/becs-448430.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1634822183:10 [_thumbnail_id] => 76052 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1270 [_oembed_5223c3bc843741854032e60c0992c2a1] => [_oembed_time_5223c3bc843741854032e60c0992c2a1] => 1634823972 [_oembed_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] => [_oembed_time_9cbcb41a0d271896b9988af5cb13b3df] => 1634823972 [_oembed_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] => [_oembed_time_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] => 1636905771 [_oembed_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => [_oembed_time_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => 1640680568 [_oembed_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => [_oembed_time_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => 1643344437 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1648112974 [_oembed_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => [_oembed_time_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => 1650044808 [_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] =>[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1659181878 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683392650 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 12785 [2] => 1228 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => karantén-szigorítások [2] => koronavírus ) ) [6] => Array ( [id] => 72756 [content] =>Back to the Oval.
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJFFokozzák az ellenőrzéseket Ausztriában, aki hamisítja az igazolást, akár három éves börtönbüntetést is kaphat.
Karl Nehammer osztrák belügyminiszter fokozott ellenőrzéseket jelentett be az utóbbi hónapokban megszaporodott hamisított védettségi igazolások miatt a rendőrség közbiztonsági főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Bécsben.
Csütörtöktől a rendőrség – új egységek bevetésével – fokozottabban ellenőrzi – elsősorban a vendéglátó egységekben és a rendezvényeken szükséges – védettségi igazolások eredetiségét.
Az utóbbi hat hónapban 400 hamisított védettségi igazolásra derített fényt a rendőrség, azok túlnyomó többségét külföldről, az internetes közösségi portálokon keresztül értékesítették a csalók.
„A védettségi igazolások hamisítása nem bocsánatos bűn, hanem okirat-hamisítás és csalás, amely 6 hónap és három év közötti szabadságvesztéssel járó büntetést von maga után” – figyelmeztetett a tárcavezető
A főigazgató a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem kívánt arról beszámolni, hogy egyedülálló csalók, vagy a nemzetközi szervezett bűnözés áll a hamisítások hátterében, de kiegészítve a miniszter által elmondottakat hozzátette, a felhasználók is büntethetők, akár 500 eurós bírság is kiróható rájuk.
A célirányos kontrollt naponta és országszerte fogja végezni a rendőrség a jövőben, erősítendő az egészségügyi hatóságok meglévő, szúrópróba-szerű járványügyi ellenőrzéseit. A kellő személyi állományt a szövetségi, illetve tartományi bűnügyi hivatal és a készenléti rendőrség biztosítja.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Fokozzák az ellenőrzéseket Ausztriában, aki hamisítja a védettségi igazolást, akár három éves börtönbüntetést is kaphat. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1632427320 [modified] => 1632423471 ) [title] => Hamis védettségi igazolások miatt szigorít Ausztria [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=72756&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 72756 [uk] => 72991 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 72757 [image] => Array ( [id] => 72757 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter.jpg [original_lng] => 51350 [original_w] => 970 [original_h] => 547 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter-768x433.jpg [width] => 768 [height] => 433 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter.jpg [width] => 970 [height] => 547 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter.jpg [width] => 970 [height] => 547 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter.jpg [width] => 970 [height] => 547 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/karl-nehammer-osztrak-belugyminiszter.jpg [width] => 970 [height] => 547 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1632490756:2 [_thumbnail_id] => 72757 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4451 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9738aa0c7ad84f4829ffd7ff6b5c9962] => [_oembed_time_9738aa0c7ad84f4829ffd7ff6b5c9962] => 1635465095 [_oembed_6eb7f2e3a6e37d2ef8fba4e1efa44d06] => [_oembed_time_6eb7f2e3a6e37d2ef8fba4e1efa44d06] => 1637659219 [_oembed_2c6022402ffca0896e31667e143b4aa6] => [_oembed_time_2c6022402ffca0896e31667e143b4aa6] => 1638753998 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646906792 [_oembed_add4230ea1140d9bd0d01c92d63fc097] => [_oembed_time_add4230ea1140d9bd0d01c92d63fc097] => 1657306870 [_oembed_574d4844711ed4c3ea9b2eeb7c6d79ff] => [_oembed_time_574d4844711ed4c3ea9b2eeb7c6d79ff] => 1659980420 [_oembed_87ab4c8cf9207ad4e8916edf92e2d5a9] => [_oembed_time_87ab4c8cf9207ad4e8916edf92e2d5a9] => 1662543821 [_oembed_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => [_oembed_time_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => 1666592260 [_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] =>[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1667667398 [_oembed_29b5ec46e16ca96eb126f04b8c6e784a] => [_oembed_time_29b5ec46e16ca96eb126f04b8c6e784a] => 1677439706 [_oembed_494c797c1f98a4a9e26e58af2858b942] => [_oembed_time_494c797c1f98a4a9e26e58af2858b942] => 1678468999 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683610770 [_oembed_4eb38b1ef9d1ad122617f2d3c0bd6c01] => [_oembed_time_4eb38b1ef9d1ad122617f2d3c0bd6c01] => 1689936671 [_oembed_8d7e512303e1a21f23744a7078b1ae9e] => [_oembed_time_8d7e512303e1a21f23744a7078b1ae9e] => 1709193506 [_oembed_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] => [_oembed_time_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] => 1722706578 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 594 [3] => 49 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Egészség [3] => Hírek [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 1309 [2] => 67164 [3] => 67163 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => ellenőrzés [2] => hamis védettségi igazolás [3] => közirat-hamisítás ) ) [7] => Array ( [id] => 72065 [content] =>IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022Csökkentheti az osztrák munkaügyi hivatal (AMS) a munkanélküli-ellátását azoknak az álláskeresőknek, akik ismételten visszautasítanak egy felajánlott állást, mert ahhoz védőoltást kérnek tőlük – írja az osztrák Kurier.at. Erről Martin Kocher munkaügyi miniszter rendelkezett.
A tárca azzal indokolta a döntést, hogy észszerű kérés a munkáltatók részéről az oltottság, mert nekik kell eldönteniük, hogy milyen védőoltásokkal kell rendelkezni egy pozíció betöltéséhez.
A cikk szerint egyes esetekben, ha az oltás hiánya miatt nem vesznek fel egy munkavállalót, akkor az AMS mérsékelheti a munkanélküli segély összegét. Ha az álláskereső többször is elutasítja az AMS által kínált állásokat, akkor a munkanélküli segély akár vissza is vonható. Mindez arra vezethető vissza, hogy Ausztriában a munkanélkülieknek mindent meg kell tenniük azért, hogy munkát találjanak.
A munkaügyi hivatal ugyanakkor nem kérdezheti meg az álláskeresőt, hogy be van-e oltva. Viszont a pozíciót kínáló tájékoztathatja arról őket, hogy az oltás hiánya miatt utasítottak el jelentkezőt.
Szlovéniában éppen pénteken jelentették be, hogy csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók, a negatív tesz nem lesz elég.
[type] => post [excerpt] => Csökkentheti az osztrák munkaügyi hivatal (AMS) a munkanélküli-ellátását azoknak az álláskeresőknek, akik ismételten visszautasítanak egy felajánlott állást, mert ahhoz védőoltást kérnek tőlük. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1631986740 [modified] => 1631929837 ) [title] => Csökkentené az oltást megtagadók munkanélküli segélyét Ausztria [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=72065&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 72065 [uk] => 72211 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 72067 [image] => Array ( [id] => 72067 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina.jpg [original_lng] => 71846 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/oltas-vakcina.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1632050810:2 [_thumbnail_id] => 72067 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 2275 [_oembed_1d76258f1fa80f42552c676ca50b53f0] => [_oembed_time_1d76258f1fa80f42552c676ca50b53f0] => 1631917854 [translation_required_done] => 1 [_oembed_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] => [_oembed_time_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] => 1632168741 [_oembed_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] => [_oembed_time_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] => 1643677304 [_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => [_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1643677305 [_oembed_f02a37a4f2d53a4eabaf73772f1529f1] => [_oembed_time_f02a37a4f2d53a4eabaf73772f1529f1] => 1644424328 [_oembed_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => [_oembed_time_9e060382d54d90711b617d4fb3b3401c] => 1644765999 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646476517 [_oembed_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] => [_oembed_time_df9d20a07977f2551ffe716cd730f1bc] => 1652773628 [_oembed_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => [_oembed_time_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => 1656321183 [_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => [_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660415799 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1683554630 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 66566 [2] => 6212 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => munkanélküli segély [2] => oltás ) ) [8] => Array ( [id] => 71873 [content] =>Újabb keretrendszert szabott meg Ausztria a karantén nélküli beutazás biztosításához, immár nemcsak az unió által elismert vakcinák mindkét beadott dózisa után lehet teszt- és karanténkötelezettség nélkül belépni Ausztriába. Harmadik, emlékeztető oltásként ugyanis az EU által elismert, alapvetően többdózisú vakcinák első adagjának beadása után is szabadon be lehet lépni az országba.
Emellett újdonság az is, hogy a belépés antitestvizsgálatról készült német vagy angol nyelvű orvosi igazolás birtokában is lehetséges, ezen dokumentumok a mintavételtől számított 90 napig érvényesek.
Továbbra is ki kell tölteni azonban az osztrák hatóság által megfogalmazott és a konzuli szolgálat honlapjáról letölthető beutazási rendelet mellékletében szereplő igazolást.
[type] => post [excerpt] => Újabb keretrendszert szabott meg Ausztria a karantén nélküli beutazás biztosításához, immár nemcsak az unió által elismert vakcinák mindkét beadott dózisa után lehet teszt- és karanténkötelezettség nélkül belépni Ausztriába. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1631895120 [modified] => 1631855706 ) [title] => Változtatott Ausztria a beutazási szabályokon [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=71873&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 71873 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 71874 [image] => Array ( [id] => 71874 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-scaled.jpg [original_lng] => 576857 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ausztria-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1631845193:12 [_thumbnail_id] => 71874 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2504 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4b23221882bd581397bd17c44025867a] => [_oembed_time_4b23221882bd581397bd17c44025867a] => 1631885347 [_oembed_e5d4b2f0804d0ac5f0affcd75d926311] => [_oembed_time_e5d4b2f0804d0ac5f0affcd75d926311] => 1635131596 [_oembed_2f717654560515506d05d78859b57318] => [_oembed_time_2f717654560515506d05d78859b57318] => 1636029470 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1646819707 [_oembed_59928f5414e771c82ad06d9662b235fe] => [_oembed_time_59928f5414e771c82ad06d9662b235fe] => 1646819707 [_oembed_af56162f2e77d2fa4ed5816b50fc365b] => [_oembed_time_af56162f2e77d2fa4ed5816b50fc365b] => 1646819707 [_oembed_79421fa04a28d112fa5984278b7a1016] => [_oembed_time_79421fa04a28d112fa5984278b7a1016] => 1646819707 [_oembed_dcb4f37c0486d27fb0f5ad9110339f26] => [_oembed_time_dcb4f37c0486d27fb0f5ad9110339f26] => 1651071809 [_oembed_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => [_oembed_time_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => 1656659567 [_oembed_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] => [_oembed_time_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] => 1660151577 [_oembed_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] => [_oembed_time_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] => 1663743562 [_oembed_e0fb116299f840c070cea0b436bd3434] => [_oembed_time_e0fb116299f840c070cea0b436bd3434] => 1675083233 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1684002780 [_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => [_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1706038142 [_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] =>[_oembed_time_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => 1718086000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 10180 [2] => 26402 [3] => 66445 [4] => 33356 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => beutazás [2] => Határ [3] => keretrendszer [4] => szabályok ) ) [9] => Array ( [id] => 67895 [content] =>Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0BAusztria augusztus 18-tól szigorításokat vezetett be azon személyek számára, akik rendelkeznek a koronavírus elleni oltással.
Ezentúl csak azokat engedik be, akik már teljesen immunizáltak és megkapták mindkét dózist. Kivételt képez a Janssen-vakcina, melyből csak egy adag szükséges.
Az osztrák egészségügyi minisztérium határozata szerint a beoltottak a második dózis után azonnal immunizáltnak vannak nyilvánítva, a Janssen után azonban el kell telnie 21 napnak az immunitás kialakulásáig.
Azok a személyek, akik még nem rendelkeznek oltással, vagy nem kapták meg mindkét adagot, csak negatív teszttel, vagy a betegségen való átesésről szóló igazolással léphetnek be az országba. Ugyanezen szabályok vonatkoznak azokra is, akik étterembe, hotelekbe vagy tömegrendezvényekre készülnek Ausztria területén.
[type] => post [excerpt] => Ausztria augusztus 18-tól szigorításokat vezetett be azon személyek számára, akik rendelkeznek a koronavírus elleni oltással. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1629367980 [modified] => 1629330590 ) [title] => Ausztria szigorított az immunizáltak belépésén [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=67895&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 67895 [uk] => 67806 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 67807 [image] => Array ( [id] => 67807 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200.jpg [original_lng] => 191993 [original_w] => 1200 [original_h] => 763 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200-300x191.jpg [width] => 300 [height] => 191 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200-768x488.jpg [width] => 768 [height] => 488 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200-1024x651.jpg [width] => 1024 [height] => 651 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200.jpg [width] => 1200 [height] => 763 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200.jpg [width] => 1200 [height] => 763 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/5f5b91cb24081-depositphotos-371254270-xl-2015-1200.jpg [width] => 1200 [height] => 763 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1629319794:5 [_thumbnail_id] => 67807 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2195 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ec87f59664e636d4384548a16277e392] => [_oembed_time_ec87f59664e636d4384548a16277e392] => 1629319794 [_oembed_bda421d63e534ea4fa433247a45138a6] => [_oembed_time_bda421d63e534ea4fa433247a45138a6] => 1630260169 [_oembed_4b23221882bd581397bd17c44025867a] => [_oembed_time_4b23221882bd581397bd17c44025867a] => 1631800194 [_oembed_e5d4b2f0804d0ac5f0affcd75d926311] => [_oembed_time_e5d4b2f0804d0ac5f0affcd75d926311] => 1635225613 [_oembed_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => [_oembed_time_44ac9a6ca6f1a7f6951fa97c64a2c65c] => 1647265201 [_oembed_59928f5414e771c82ad06d9662b235fe] => [_oembed_time_59928f5414e771c82ad06d9662b235fe] => 1648123616 [_oembed_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => [_oembed_time_a68eaad9f87b3f8018bda26c88cecc42] => 1657710151 [_oembed_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] => [_oembed_time_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] => 1659856664 [_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => [_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1682431271 [_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => [_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1706272691 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 4383 [2] => 49 [3] => 586 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Idegenforgalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 26402 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => Határ ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 50 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6487 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 50 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6487 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )