A kiadott tartózkodási engedélyek közül a legtöbbet – 51 126-ot – ukrán állampolgárok kaptak, közülük legalább 42 ezren az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának menekültjei, akik az Európai Unió által bevezetett ideiglenes védelmi mechanizmust alkalmazzák, számolt be Litvánia Migrációs Főigazgatósága, tájékoztatott a Delfi.
A főigazgatóság adatai szerint a tartózkodási engedélyek többségét azok kapták meg, akik első alkalommal igényelték a dokumentumot – 71 901, míg 14 471 engedélyt hosszabbítottak meg. A meghatározott időszakban 25%-kal több ilyen okmányt adtak ki, mint 2022 második felében.
A 2023. januárjától júliusig tartó időszakban 19 477 tartózkodási engedélyt kaptak fehérorosz állampolgárok, további 2 384 tartózkodási engedélyt – orosz állampolgárok.
Az EU védelmi mechanizmusának figyelembevétele nélkül 2023 első felében a legtöbb ideiglenes tartózkodási engedélyt munkavégzés céljából adták ki – 34 417-et, amelyből 1 145-öt magasan képzett szakemberek kaptak meg.
[type] => post
[excerpt] => A kiadott tartózkodási engedélyek közül a legtöbbet – 51 126-ot – ukrán állampolgárok kaptak, közülük legalább 42 ezren az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának menekültjei, akik az Európai Unió által bevezetett ideiglenes védelmi mech...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691834100
[modified] => 1691791181
)
[title] => Litvániában a legtöbb tartózkodási engedélyt ukrán menekültek kapták meg
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=157470&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157470
[uk] => 157293
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 157294
[image] => Array
(
[id] => 157294
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/630-360-1644938341-179.jpg
[original_lng] => 42499
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/630-360-1644938341-179-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/630-360-1644938341-179-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/630-360-1644938341-179.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array

[1536x1536] => Array

[2048x2048] => Array

[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1691780382:12
[_thumbnail_id] => 157294
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3351
[_oembed_bb1ff9cbda1218d4ae824022ab6b3a70] =>
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Litvánia megnövelte a Belarusszal közös, 680 kilométeres határát védő erőinek számát a több ezer orosz Wagner-zsoldos belaruszi jelenléte miatt – közölte pénteken Ingrida Simonyte kormányfő a Verslo Zinios üzleti lap által közölt podcastban.
Elmondta: több katonai hírszerzőt vezényeltek a határra, és nagymértékben megnövelték a nemzetvédelmi és a bűnüldöző erők létszámát.
Közös hadgyakorlatokat és egyéb műveleteket is végrehajtanak majd – mondta a miniszterelnök.
A Wagner-csoport több ezer harcedzett tagját azután vezényelték Ukrajnából Belaruszba, hogy júniusban kudarcba fulladt a vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin által indított lázadás az orosz katonai felső vezetés ellen.
A helyzetet tovább bonyolítja a belorusz hatóságok által megtűrt, sőt bátorított, főleg Lengyelország és Litvánia ellen irányuló, közel-keleti és afrikai országokból kiinduló migrációs nyomás. Litvánia válaszul azt tervezi, hogy az összesen hat litván–belorusz határátkelőből kettőt lezár, amelyeken át nem történik áruszállítás, csak polgári utasforgalom.
További lezárások esetében a vilniusi kormánynak a szomszédos országokkal is egyeztetnie kell, mivel a Fehéroroszországba tartó gépjárművek többsége az Európai Unióban van bejegyezve.
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Litvánia 910 fehérorosz és 254 orosz állampolgártól vonja meg az állandó tartózkodási engedélyt, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – jelentette be pénteken a litván migrációs hivatal.
A bejelentés azután történt, hogy a litván kormány kérésére kérdőívet kellett kitöltenie az ország területén élő fehérorosz és orosz állampolgároknak azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményük az ukrajnai háborúról és a Krím 2014-ben történt orosz megszállásáról. A hivatal közleménye szerint a döntést a kapott válaszok, valamint egyéb nyilvános és nem nyilvános információk elemzése után hozták meg.
A litván migrációs hivatal adatai szerint jelenleg 58 ezer fehérorosz és 16 ezer orosz állampolgár él Litvániában, akiknek háromévente kell kérelmezniük tartózkodási engedélyük meghosszabbítását. Litvániában ugyanakkor orosz kisebbség is él, amely az ország lakosságának mintegy 5 százalékát teszi ki, de litván állampolgárságukra való tekintettel nekik nem kellett kitölteniük a kérdőívet.
A migrációs hivatal közölte, hogy az állandó tartózkodási engedélyétől megfosztott 1164 ember fellebbezhet a döntés ellen, és a kérelem elutasítása esetén egy hónap áll rendelkezésükre az ország elhagyására.
Yevgeny Prigozhin sighted! He says Wagner will "be here in Belarus for some time" before "gathering our strength and heading off for Africa."
"We may return to [fight in Ukraine] when we will be certain that we won't be made to disgrace ourselves and our experience," he added. pic.twitter.com/G4W2uWSjNC
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
🇧🇾 Mass conscription is taking place in the military departments in Belarus
🔹 In the city of Grodno and other western cities of Belarus, women are widely reporting urgent summons and men being "taken directly from their workplaces." According to local women, men are taken for… pic.twitter.com/fF5DBI7ohe
A litván kormány 860 ezer eurót kíván elkülöníteni az ukrán diákok oktatására az ország egyetemein és főiskoláin.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte a Delfire hivatkozva.
A kormányhatározat szerint a pénzösszeget a litván állami felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert ukránok tandíjának részleges kompenzálására és ösztöndíjának kifizetésére. Amint azt Litvánia Oktatási, Tudományos és Sportminisztériuma megjegyezte, ebben a tanévben mintegy 900 ukrajnai diák tanult az ország egyetemein.
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Ukrajnából érkező szülők kérésére a Nemzetközi Ukrán Iskola fiókjait nyitják meg Litvániában – Kaunasban és Šiauliaiban. Az oktatás ötnapos lesz, számolt be az LRT.
„A vilniusi és klaipédai ötnapos iskoláink jól működnek, Litvánia már városaiból rendszeresen kaptunk felkéréseket ukrán szülőktől a Nemzetközi Ukrán Iskola újabb fiókjainak megnyitására. És Európa legnagyobb ukrán iskolája, amely állami bizonyítványt ad, és az ukrán oktatási minisztérium által jóváhagyott programok szerint oktat. És ez a mi iskolánk is” – mondta Olena Vnukovszka, a Nemzetközi Ukrán Iskola igazgatója.
Hozzátette, hogy a regisztráció első három napjában több mint 450 ukrán gyermek jelentkezett a két városban.
Vilnius és Klaipéda ukrán iskoláiban több mint 1300 ukrán gyermek tanul.
Meg kell jegyezni, hogy a Nemzetközi Ukrán Iskola kétnyelvű oktatási intézmény, ahol az ukrán és az angol mellett nagy figyelmet fordítanak a litván nyelv elsajátítására. Ehhez új speciális programokat dolgoztak ki az oktatási intézményben.
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.
A háború által veszélyeztetett ukrán kultúra támogatásáról állapodtak meg kedden a lengyelországi Krakkóban a lengyel, a litván és az ukrán kulturális tárca vezetői – közölte a varsói kulturális és örökségvédelmi minisztérium.
A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter, Olekszandr Tkacsenko kultúráért és információs politikáért felelős ukrán miniszter, valamint Simonas Kairys litván kulturális miniszter által jegyzett dokumentum szerint Lengyelország és Litvánia támogatni fogja az ukrán kulturális örökség megőrzését, valamint lehetőséget nyújt az ukrán művészeknek, hogy lengyel és litván földön alkossanak.
A krakkói miniszteri találkozó során kétoldalú lengyel–ukrán együttműködési megállapodást is aláírtak az orosz invázió által az építészeti és régészeti műemlékeken, műtárgyakon okozott veszteségek számontartásáról.
A megállapodásban műemlékvédelmi tevékenységet is támogatnak, ebben különös tekintettel lesznek az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyekre.
A miniszterek a Lublini Háromszög nevű csoport keretében tárgyaltak Krakkóban. A lengyel–litván–ukrán együttműködési formátumot 2020-ban hozták létre, hogy együttműködjenek a koronavírus-járvány leküzdésében, valamint Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseinek támogatásában.
A tárcavezetők a krakkói Wawel királyi várban megtekintették Johann Georg Pinsel Galíciában letelepedett XVIII. századi szobrász alkotásait is, amelyeket az ukrajnai háború miatt a lembergi nemzeti képzőművészeti galériából menekítettek át Lengyelországba.
A háború kitörése óta több gyűjteményegyüttest szállítottak Lengyelországba Ukrajnából, múlt héten például a kijevi Bohdan és Varvara Hanenko Nemzeti Képzőművészeti Múzeum 38 legértékesebb műtárgya, köztük holland, olasz és spanyol mesterek alkotásai kerültek a varsói Királyi Vár múzeumába.
[type] => post
[excerpt] => A háború által veszélyeztetett ukrán kultúra támogatásáról állapodtak meg kedden a lengyelországi Krakkóban a lengyel, a litván és az ukrán kulturális tárca vezetői.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1684963200
[modified] => 1684943938
)
[title] => Az ukrán kultúrát is támogatják a lengyelek és a litvánok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=148421&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 148421
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 148422
[image] => Array
(
[id] => 148422
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza.jpg
[original_lng] => 574510
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1684933138:5
[_thumbnail_id] => 148422
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2744
[_oembed_bb1ff9cbda1218d4ae824022ab6b3a70] =>
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
A litván hadsereg oktatói már több mint 1000 ukrán katonát képeztek ki. Litvánia az év végéig ugyanennyi ukrán katona számára tart kiképzést.
🇱🇹 army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Ezt Litvánia nemzetvédelmi minisztere, Arvydas Anushauskas jelentette be a Twitteren.
„A litván hadsereg oktatói már több mint 1000 ukrán katonát képeztek ki, és az év végéig még legalább 1000-et fognak kiképezni” – áll a bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => A litván hadsereg oktatói már több mint 1000 ukrán katonát képeztek ki. Litvánia az év végéig ugyanennyi ukrán katona számára tart kiképzést.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1684354440
[modified] => 1684333524
)
[title] => A litván oktatók már több mint 1000 ukrán katonát képeztek ki
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147598&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147598
[uk] => 147475
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 147476
[image] => Array
(
[id] => 147476
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99.jpg
[original_lng] => 242716
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/original-99.jpg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1684322725:5
[_oembed_bb1ff9cbda1218d4ae824022ab6b3a70] =>
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
🇱🇹 army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Kedden az ukrán fegyveres erők katonái megkezdték a Dánia, Izland, Norvégia, Finnország, Svédország és Litvánia által szervezett, egyhónapos tűzszerész tanfolyamot.
A hírt a litván hadsereg főparancsnoksága közölte – írj a Jevropejszka pravda.
A kezdeményezés keretében az első képzést, amely Litvánia területén valósul meg, izlandi, norvég, svéd és litván oktatók tartják.
Minden, a kiképzésen részt vevő ukrán katona megkap minden szükséges felszerelést: sisakot és védőruházatot.
Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000. (1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Összesen 14 millió euró gyűlt össze a Litvániában egy hónapon át tartó adománygyűjtés során, amelynek célja légvédelmi radarok vásárlása Ukrajna számára – írja a Guardian.
A pénzből 14 radart fognak venni. A litván elnök, Gitanas Nausėda azt mondta: Ebben a kritikus pillanatban mindent meg kell tennünk, hogy támogassuk az ukrán népet.
Litvánia, amely az EU és a NATO tagja is, azóta támogatja Ukrajnát, hogy Oroszország egy éve megtámadta őket.
14 000 000 euro from Lithuanians to buy radars to defend Ukraine. In four weeks.
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
British company MGI Engineering, founded by a former F1 engineer, will send SkyShark kamikaze drones to Ukraine in the coming weeks. With a 250 km range and 450 km/h top speed, each drone costs $67,000. A heavier strike UAV, TigerShark, is also in development as a cheaper… pic.twitter.com/VbVRsCvmvL
✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1Npic.twitter.com/H8prAgni8u
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
Jóváhagyta a vilniusi parlament litván katonai kiképzők részvételét az Európai Unió és a NATO más tagállamaiban az ukrán katonák részére szervezett kiképzésben – olvasható az MTI összefoglalójában, amely a balti országok hírügynökségére, a BNS-re hivatkozik.
A döntést a képviselők egyhangúlag támogatták. Az Európai Unió ukrán katonák számára szervezett programjába Vilnius negyven kiképzőt, a Nagy-Britanniában tartott hasonló NATO-tanfolyamra pedig huszonöt szakembert delegál.
Idén Litvániában tizennyolc különböző kiképző programban összesen mintegy ötszáz ukrán katona vett részt. 2023-ban a tervek szerint az idei tanfolyamokon részt vevők kétszeresét képezik majd ki a balti országban.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Jóváhagyta a vilniusi parlament litván katonai kiképzők részvételét az Európai Unió és a NATO más tagállamaiban az ukrán katonák részére szervezett kiképzésben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1671877560
[modified] => 1671837600
)
[title] => Zöld utat adott Litvánia: segítik az ukrán katonák kiképzését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=131090&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131090
[uk] => 131179
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131091
[image] => Array
(
[id] => 131091
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak.jpg
[original_lng] => 38004
[original_w] => 773
[original_h] => 435
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak.jpg
[width] => 773
[height] => 435
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak.jpg
[width] => 773
[height] => 435
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak.jpg
[width] => 773
[height] => 435
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/kikepzes-katonak.jpg
[width] => 773
[height] => 435
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1671892563:8
[_thumbnail_id] => 131091
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3144
[translation_required_done] => 1
[_oembed_89a649c72bb00556caa993c6fcd4cde4] =>
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000. (1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP