Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NzA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxOTI5O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 10861
[content] =>
A kárpátaljai oktatási intézmények közel egy hónapja távoktatás keretében valósítják meg a tananyagok átadását és azok számonkérését. Távoktatási körkép sorozatunkban ezúttal a Nagyberegi Református Líceum és a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központ vezetői számolnak be a sikerekről, a lehetőségekről és az eredményekről.

A Nagyberegi Református Líceumnak jelenleg 114 diákja van. Felkészítésükről az intézmény 23 tanára gondoskodik nap mint nap.
– Épp a tanítási nap kellős közepén voltunk, amikor kihirdették a karantént – emlékszik vissza Kovács András líceumigazgató. – Előtte már voltak híradások a karantén bevezetésének lehetőségéről, ezért próbáltunk előre gondolkodni, de úgy érzem, hogy erre a helyzetre nem lehet igazán felkészülni. Ennek ellenére líceumunk igazgatótanácsa az első napokban kidolgozta azt a komplex távoktatási csomagot, melynek segítségével március 16-tól jelenleg is folyik a tanítás a Nagyberegi Református Líceumban.
Három csatornát nyitottunk meg a tananyag hatékony átadására. Az első tájékoztató levélben, melyben a kialakult helyzet legfontosabb teendőit ismertettem, belefoglaltam az osztályfőnökök és az osztályelnökök elektronikus elérhetőségeit, mely megnyitotta a tanárok és a diákok közötti közvetlen információáramlást, valamint a nagyobb méretű dokumentumok, videók részükre történő továbbításának lehetőségét. Levelet intéztem a szülőkhöz is, melyben kértem őket, ha lehetőségük van rá, saját magyarázatukkal segítsék a tananyag jobb elsajátítását. A Google Tanteremről sok jó értékelést lehetett olvasni, így ennek a kialakítása lett a második csatorna, mely elsősorban a számonkérésben lett segítségünkre. Harmadikként létrehoztuk azt a felületet, amellyel az órarendnek megfelelően tudjuk megosztani a napi tananyagot minden osztály számára. Ez a legfontosabb csatorna, mely alapján a távoktatást egy rendszerben haladva tudjuk megvalósítani, ami nem okoz zavart, és jól követhető tanár, diák és a vezetőség számára is. A felületen a tanárok teljes hozzáférést kaptak az osztályok elektronikus mappáihoz, míg a diákok egy link megnyitásával tudják elérni és letölteni a számukra dátumok szerint küldött tananyagokat. Azt láttuk a legjobbnak, ha az addig megszokott órarendet vesszük alapul az oktatás megszervezéséhez, így a tájékoztató levelek mellett az órarendet is elérhetővé tettük a központi távoktatási felületünkön. A tanároknak az óra hivatalos megkezdéséig fel kell tölteniük a tananyagot. Lényegében óravázlatok, prezentáció, videók kerülnek fel, amelyek a téma hatékonyabb elsajátítását szorgalmazzák.
A tanároknak az óravázlataikat az eddigiekhez képest más, részletes formában kell elkészíteniük. A tananyagot átdolgozott, vagy erre a célra készített prezentációkkal és videókkal igyekszünk érthetőbbé, önállóan is feldolgozhatóvá tenni. Az első hét tapasztalatai alapján a tanárnak az egy adott tanítási napra való felkészülésre sokszor nem volt elegendő egy nap, és a diákok sem tudták minden esetben időben elkészíteni a kapott feladatokat. Tény, hogy az az információmennyiség, amit a tanárnak ilyen módon kell átadnia, a diáknak pedig átvennie, több időt vesz igénybe 45 percnél, így a szülőkre is komoly feladat hárult, főleg ott, ahol nemcsak egy gyerekkel kell foglalkozniuk.
Az első hét után következett a szünidő, amit magunk is fontosnak láttunk megadni, mivel a visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy a távoktatás a tanár, diák és a szülők számára is egyaránt kimerítő volt, szükség volt tehát a feltöltődésre.
– Hogyan tudják ellenőrizni a folyamatot?
– A diákoknak ugyanúgy vezetniük kell a füzeteiket, mint ha a líceumban lennének. Órai jegyzetet készítenek a feltöltött óravázlatok, prezentációk, videók és egyéb anyagok alapján, amit befényképezve küldenek el tanáraiknak, akik így értékelni tudják az elvégzett munkát, a füzetvezetést és jól követhetik a haladást is. A Google Tanterem mellett ebben a formában tudjuk határidőre bekérni a házi feladatokat is. Egyelőre jól működik ez a rendszer. Az eredményekből látszik, hogy mindegyik fél komolyan áll a feladathoz. A reál tantárgyaknál talán nehezebb a megértés, mert az nagyban függ a tanár magyarázatától. Sokat segítenek ebben a helyzetben a témát összefoglaló videók, hanganyagként és egyéb formában elküldött magyarázatok. Mindezeken túl folyamatosan adott a lehetőség a tanároktól való kérdezésre, a téma újramagyarázására interneten és telefonon egyaránt, hogy ne maradjanak le az anyaggal.
A diákoktól az osztályfőnökökön keresztül folyamatos visszajelzéseket várunk a távoktatás hatékonyságáról és a hatékonyságot tovább növelő meglátásaikról. Jaró Eszter 9. osztályos tanuló a következőket üzente elektronikus levelében:
„Áldás, Békesség!
Ezúton küldöm a házi feladatokat, valamint véleményemet a távoktatásról. Meglátásom szerint leginkább a diák szorgalmán múlik a dolog, mert láthatjuk, hogy a tanárok igyekeznek minél többet beletenni egy-egy órai anyagba és minél hatékonyabban átadni a diákoknak azt. Talán a reál tantárgyaknál nehezebb picit a megértés számomra, mert ott sokat tud segíteni a tanár magyarázata. A magyar nyelvvel úgy gondolom azért könnyebb a dolgunk, mert nagyon hasonló témákat vettünk eddig is és azt jól begyakoroltuk; az irodalomnál pedig sokat segítenek a videók, amik összefoglalják az adott témát.
Ebben a helyzetben fontos, hogy foglalkozzunk a tantárgyakkal, bár sokszor előfordulhat, hogy esetleg valami elvonja a figyelmünket, és nagyon sokáig tarthat a jegyzetelés, ami egy idő után picit fárasztó, de meg lehet csinálni. Igaz, hogy sokszor van honvágyunk, de most már szinte mindenkinek hiányzik a líceum és alig várjuk, hogy vége legyen ennek a helyzetnek és visszamehessünk.”
Kardos Norbert, a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központ igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy az iskola 21 pedagógusa az oktatott tantárgy és az adott korosztály sajátosságainak figyelembevételével igyekszik megtalálni a legjobb megoldást a távoktatás adta kihívásokra.

– A legtöbb munkatársunk Facebook- és Messenger-csoportokat hozott létre tantárgyanként és korosztályonként. Ide töltik fel a tananyagot. Néhányan pedig, főleg a matematika esetében, a Google Classroomot használják. Ez a valós idejű kommunikáció, és főleg a számonkérés miatt sokkal hatékonyabb. Ide akár teszteket is fel lehet tölteni, aminek az eredményeit a rendszer összesíti is. Sok segítséget jelentenek a különböző internetes megosztó portálokon, a Mozaweben, YouTube-on lévő anyagok, videók, amelyek beilleszthetőek a mi tanmenetünkbe. Ezeken a felületeken igazgatóként én is látom, mennyire tudnak az adott formában együttműködni a tanárok és a diákok. Az első héten volt még rá példa, hogy egy-egy gyereket külön meg kellett szólítani, hogy vegye komolyan a feltöltött tananyagot és feladatot.
– A legkisebb korosztállyal hogyan sikerül megoldani a feladatot?
– Az elsősök esetében a tanító videochaten hívja a gyereket, s így ellenőrzi, hogyan megy az olvasás. Az alsósokkal nehezebb a feladat, mert ők, főleg az 1–2. osztály még nem tud önállóan tanulni. Az ő esetükben a szülőknek különösen fontos szerepük van.
(Espán M./Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A kárpátaljai oktatási intézmények közel egy hónapja távoktatás keretében valósítják meg a tananyagok átadását és azok számonkérését. Távoktatási körkép sorozatunkban ezúttal a Nagyberegi Református Líceum és a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Kö...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1586700840
[modified] => 1586651948
)
[title] => Távoktatási körkép: A Nagyberegi Református Líceum és a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központ
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10861&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10861
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 10862
[image] => Array
(
[id] => 10862
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum.jpg
[original_lng] => 109140
[original_w] => 1000
[original_h] => 521
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum.jpg
[width] => 1000
[height] => 521
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum.jpg
[width] => 1000
[height] => 521
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum.jpg
[width] => 1000
[height] => 521
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/nagyberegi-ref-liceum.jpg
[width] => 1000
[height] => 521
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1586641148:5
[_thumbnail_id] => 10862
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 7025
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1586690047
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1586690047
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1586880003
[_oembed_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] =>
[_oembed_time_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => 1587454282
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589451096
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1590068470
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591641882
[_oembed_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] =>
[_oembed_time_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] => 1593333217
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594086475
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1594883900
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1597852938
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598261737
[_oembed_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] =>
[_oembed_time_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => 1598902021
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1605884610
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1612031908
[_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] =>
[_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612634088
[_oembed_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] =>
[_oembed_time_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => 1614820561
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1615978121
[_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] =>
[_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1617982780
[_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] =>
[_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1618732779
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1618732779
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1620405929
[_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] =>
[_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1625143598
[_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] =>
[_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1628089445
[_oembed_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] =>
[_oembed_time_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] => 1629194716
[_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] =>
[_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1631385170
[_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] =>
[_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1642730531
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1647447459
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650473482
[_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] =>
[_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1653080915
[_oembed_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] =>
[_oembed_time_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] => 1654975268
[_oembed_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] =>
[_oembed_time_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] => 1656167961
[_oembed_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] =>
[_oembed_time_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] => 1656167961
[_oembed_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] =>
[_oembed_time_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => 1661610868
[_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] =>
[_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1661610869
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1663326739
[_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] =>
[_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1664301649
[_oembed_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] =>
[_oembed_time_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => 1667148739
[_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] =>
[_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1667148740
[_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] =>
[_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1674578773
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678464505
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1678464505
[_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] =>
[_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1680781470
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1688111612
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1688111612
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1690645870
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696854024
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1696854024
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1701013937
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1701013938
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1709221511
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1709221511
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1709310598
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1713705663
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1726155207
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730752721
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1741349224
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1741349224
[_algolia_sync] => 831461969002
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1753548445
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757073709
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764230925
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767683523
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1770143265
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1770143265
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1771766081
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1781243203
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 297
[1] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => oktatás
[1] => távoktatás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 10752
[content] =>
Kárpátalján a gyerekek már negyedik hete vannak karanténban és távoktatás segítségével tanulnak. Ehhez a helyzethez nem csak a gyerekeknek kellett alkalmazkodni, hanem a szülőknek is.
A törvény alapján az iskolák vezetőinek önállóan kell megszervezniük a távoktatást az intézményeikben. Ehhez megkapták a szükséges autonómiát is. Innentől kezdve minden a gyerekeken múlik. A gyerekek most szerzett ismereteit a későbbiek során fogják majd felmérni az iskolákban. Az viszont nem valószínű, hogy erre május közepénél előbb kerülhet sor.
[type] => post
[excerpt] => Kárpátalján a gyerekek már negyedik hete vannak karanténban és távoktatás segítségével tanulnak.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1586615460
[modified] => 1586939447
)
[title] => Iskolapad helyett marad a távoktatás (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10752&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10752
[uk] => 11101
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 10753
[image] => Array
(
[id] => 10753
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1.jpg
[original_lng] => 509866
[original_w] => 1448
[original_h] => 815
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1.jpg
[width] => 1448
[height] => 815
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1.jpg
[width] => 1448
[height] => 815
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/oktat-1.jpg
[width] => 1448
[height] => 815
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1586928648:10
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1586591047
[_thumbnail_id] => 10753
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7348
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_80c918ca1eedd3cdbe98f0e71cb36bfa] =>
[_oembed_time_80c918ca1eedd3cdbe98f0e71cb36bfa] => 1586604667
[_oembed_189d45f25948f14c51a47989491295eb] => Himalaya mountains can be seen from Jalandhar since pollution has reduced in Punjab. Beautiful sight ?#punjab #COVID19 #pollution pic.twitter.com/iZy7hwxX9R
— TjSingh (@covsinghtj) April 3, 2020
[_oembed_time_189d45f25948f14c51a47989491295eb] => 1586604667
[_oembed_0cce53ee954a96faecfb9fe2b56ca920] => The mighty Himalayas are now visible from Pathankot, Punjab. Thanks to super visibility and no pollution.
What an incredible sight! ? pic.twitter.com/dY4AI9ZvXa
— Paras (@parasrishi) April 4, 2020
[_oembed_time_0cce53ee954a96faecfb9fe2b56ca920] => 1586604667
[_oembed_55d451920379f09b4cf4c870b3ddbb62] => Himalayas visible from Jalandhar for the first time
Nature Reloaded pic.twitter.com/z07owheLjC
— B S Bedi (@Road2India) April 3, 2020
[_oembed_time_55d451920379f09b4cf4c870b3ddbb62] => 1586604668
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1586604668
[_oembed_2d46883f4e2da397620ba3dda02095dd] =>
[_oembed_time_2d46883f4e2da397620ba3dda02095dd] => 1586604668
[_oembed_6a91a04dbabe879321959e5d5f3b6b55] =>
[_oembed_time_6a91a04dbabe879321959e5d5f3b6b55] => 1586604668
[_oembed_35ea9698d5875646671ed79d463254d1] => Orbán Viktor holnap jelenti be a vírus elleni védekezés további lépéseitOrbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs holnapi ülése után járványügyi szakértőkkel egyeztet, és ezt követően, délután jelenti be a vírus elleni védekezés további lépéseit.
Опубліковано Magyarország Kormánya Середа, 8 квітня 2020 р.
[_oembed_time_35ea9698d5875646671ed79d463254d1] => 1586604668
[_oembed_14f44fc452438d18043fcde760fbb893] =>
[_oembed_time_14f44fc452438d18043fcde760fbb893] => 1586604668
[_oembed_79e15f31fc73278775125dac8e393e8e] =>
[_oembed_time_79e15f31fc73278775125dac8e393e8e] => 1586701866
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1586885676
[_oembed_98b4b81ae71d8fa21ac82e917f1c3aca] =>
[_oembed_time_98b4b81ae71d8fa21ac82e917f1c3aca] => 1587065468
[_oembed_e248c0908313cdf7f5d6b98e2cdbb306] =>
[_oembed_time_e248c0908313cdf7f5d6b98e2cdbb306] => 1587065468
[_oembed_760897f938d086ee58e89ce0f9c6ff92] => Negyvennegyedik nap. Fokozatosan, szigorú szabályok mellett újraindítjuk Magyarországot // Day forty-four. We will restart Hungary gradually, under strict rulesNegyvennegyedik nap. Fokozatosan, szigorú szabályok mellett újraindítjuk Magyarországot // Day forty-four. We will restart Hungary gradually, under strict rules
Опубліковано Orbán Viktor Пʼятниця, 24 квітня 2020 р.
[_oembed_time_760897f938d086ee58e89ce0f9c6ff92] => 1587980377
[_oembed_2d2c1c9e669fd9be75f07ef9a909a318] =>
[_oembed_time_2d2c1c9e669fd9be75f07ef9a909a318] => 1588388760
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589581044
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589877768
[_oembed_da3fab323e436c8d9debb2e4047a6c08] =>
[_oembed_time_da3fab323e436c8d9debb2e4047a6c08] => 1590628707
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591284131
[_oembed_2cf4ad45e7572c9f6d034abe3f56e188] =>
[_oembed_time_2cf4ad45e7572c9f6d034abe3f56e188] => 1592723639
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594474650
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1598098226
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598321904
[_oembed_86e430e44cb82504d1e534c333d2973e] => {{unknown}}
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1606313726
[_oembed_5d4951fa22fb003c77cec4e48083c447] =>
[_oembed_time_5d4951fa22fb003c77cec4e48083c447] => 1610000223
[_oembed_06124785e3dea35f49fc32a9061f4426] =>
[_oembed_time_06124785e3dea35f49fc32a9061f4426] => 1611068518
[_oembed_8a366e35eabca0a296e96b5bdd9466ab] =>
[_oembed_time_8a366e35eabca0a296e96b5bdd9466ab] => 1614198879
[_oembed_0b9c02d27afcc45352fb9d725cc36dda] =>
[_oembed_time_0b9c02d27afcc45352fb9d725cc36dda] => 1619394701
[_oembed_6d6f910ef867ebbcfcf2b2de10ce7fcf] =>
[_oembed_time_6d6f910ef867ebbcfcf2b2de10ce7fcf] => 1621035997
[_oembed_1bb02605db548ea94616ea68b6429671] =>
[_oembed_time_1bb02605db548ea94616ea68b6429671] => 1621035997
[_oembed_fd920481f121f572622cdaa5b3faeeda] =>
[_oembed_time_fd920481f121f572622cdaa5b3faeeda] => 1621613867
[_oembed_6f1cb9809032b66fd0c25296eba76f66] =>
[_oembed_time_6f1cb9809032b66fd0c25296eba76f66] => 1638243600
[_oembed_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] =>
[_oembed_time_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] => 1639456457
[_oembed_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] =>
[_oembed_time_a34c00ec54e0e5401d109d713e25a538] => 1642945964
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1648490695
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650612772
[_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] => Back to the Oval.
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJF
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1663315273
[_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] =>
[_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1666949875
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1679555817
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1708357479
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1709630931
[_oembed_e59d76a8b9eeb8192b8b85db122900ee] => {{unknown}}
[_oembed_63ff6c84eb36bfb44d485cd06d65b862] => {{unknown}}
[_oembed_65f63383ec80d53ea4704cfecdb57221] => {{unknown}}
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1739555913
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1739555913
[_oembed_424f1980177bb59d3ad90ee00bd9de94] =>
[_oembed_time_424f1980177bb59d3ad90ee00bd9de94] => 1742215670
[_algolia_sync] => 831461952002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 33
[7] => 25
[8] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
[7] => Videók
[8] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1544
[1] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => karantén
[1] => távoktatás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 10645
[content] =>
Március első felében a 10. számú Dayka Gábor Középiskola is megkapta az Ungvári Városi Oktatási Osztály rendeletét, miszerint a koronavírus miatti karantén ideje alatt mindenkinek át kell térnie a távoktatásra.
A folyamat, kisebb nehézségekkel ugyan, de eredményesen halad, mondja az oktatási intézmény igazgatója. Kulin Judit hangsúlyozza: az ungvári diákoknak nem új ez a módszer, a felsősök esetében már 3 éve alkalmaznak online rendszert az önálló munkák, és a kutató munkák megosztására, ellenőrzésére.
[type] => post
[excerpt] => A folyamat, kisebb nehézségekkel ugyan, de eredményesen halad, mondja Kulin Judit, az oktatási intézmény igazgatója.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1586523900
[modified] => 1586515444
)
[title] => Az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában jól működik a távoktatás (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10645&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10645
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 10647
[image] => Array
(
[id] => 10647
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit.jpg
[original_lng] => 601179
[original_w] => 1508
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/judit.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1586504645:10
[_thumbnail_id] => 10647
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1586504644
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7217
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] =>
[_oembed_time_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => 1586513107
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1586612937
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587053317
[_oembed_1272454b5d7d3a5bd5b0ba247d32d5ed] =>
[_oembed_time_1272454b5d7d3a5bd5b0ba247d32d5ed] => 1587315121
[_oembed_d489e33cb30b9c101d916f4627e328fe] =>
[_oembed_time_d489e33cb30b9c101d916f4627e328fe] => 1587315121
[_oembed_fa447a96a53e940abaf7e3ed2e776835] => Ужгород. 2020 04.15. Черга на ринок, що на Корятовича
Опубліковано Serhiy Hudak Вівторок, 14 квітня 2020 р.
[_oembed_time_fa447a96a53e940abaf7e3ed2e776835] => 1587315122
[_oembed_e96cace2b9d996650b091bc220923eca] =>
[_oembed_time_e96cace2b9d996650b091bc220923eca] => 1587744415
[_oembed_c1687439098b886e1ab9b00ccf640668] =>
[_oembed_time_c1687439098b886e1ab9b00ccf640668] => 1587744415
[_oembed_b3a69b91587af56d82884c8f2211ebca] =>
[_oembed_time_b3a69b91587af56d82884c8f2211ebca] => 1588055275
[_oembed_2621801be26d2e85db8a1a062aa5e5ad] =>
[_oembed_time_2621801be26d2e85db8a1a062aa5e5ad] => 1588157509
[_oembed_acb3960578bfcb5e4ad2d487222aa25e] =>
[_oembed_time_acb3960578bfcb5e4ad2d487222aa25e] => 1588268634
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589469595
[_oembed_1ad783de68d53800e168d631d50452f0] =>
[_oembed_time_1ad783de68d53800e168d631d50452f0] => 1589650045
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589650045
[_oembed_a7f6057c5cc5c2e2eb7926e428de8d44] =>
[_oembed_time_a7f6057c5cc5c2e2eb7926e428de8d44] => 1589650045
[_oembed_c473d121a5af42b9d1843ae2f7378c27] =>
[_oembed_time_c473d121a5af42b9d1843ae2f7378c27] => 1590573035
[_oembed_86d58795452410d439e7d684f0f1f8d1] =>
[_oembed_time_86d58795452410d439e7d684f0f1f8d1] => 1590980048
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591628992
[_oembed_2675d82d8fbba0f7253abedd16d44a24] =>
[_oembed_time_2675d82d8fbba0f7253abedd16d44a24] => 1591717884
[_oembed_a9faba522a4df2bdc00e69767053dc46] =>
[_oembed_time_a9faba522a4df2bdc00e69767053dc46] => 1591717884
[_oembed_a72717853b9e9ca4b6acd547fa351824] =>
[_oembed_time_a72717853b9e9ca4b6acd547fa351824] => 1592137150
[_oembed_e28d45ff5864e48535ae65358b5ef5ff] =>
[_oembed_time_e28d45ff5864e48535ae65358b5ef5ff] => 1592579984
[_oembed_c468e3147c57ab631048f65c3798e2bd] =>
[_oembed_time_c468e3147c57ab631048f65c3798e2bd] => 1592856535
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594163795
[_oembed_be530eca5b1198c60a0a9027db062655] =>
[_oembed_time_be530eca5b1198c60a0a9027db062655] => 1594374853
[_oembed_0a5eea20e16ab4af1b15120dfa7dfd11] =>
[_oembed_time_0a5eea20e16ab4af1b15120dfa7dfd11] => 1594715954
[_oembed_31bd540d682134a60371c04ead793cf3] =>
[_oembed_time_31bd540d682134a60371c04ead793cf3] => 1594947735
[_oembed_e078576f690d905a50df7455fa731dd7] =>
[_oembed_time_e078576f690d905a50df7455fa731dd7] => 1595053220
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1595053220
[_oembed_146d4ea1dbeec30ca4e4369d89ab1803] =>
[_oembed_time_146d4ea1dbeec30ca4e4369d89ab1803] => 1595214891
[_oembed_56da972a79a3e70c566ab8792ff7b09b] =>
[_oembed_time_56da972a79a3e70c566ab8792ff7b09b] => 1595329931
[_oembed_2e9ebbcfd48fbbee1ae6fcbc80033ccf] =>
[_oembed_time_2e9ebbcfd48fbbee1ae6fcbc80033ccf] => 1596013946
[_oembed_6eee3648187bb1fcfe933de12b11fd28] =>
[_oembed_time_6eee3648187bb1fcfe933de12b11fd28] => 1596013946
[_oembed_c746ffbd54cde564c49faae84b0e45b9] =>
[_oembed_time_c746ffbd54cde564c49faae84b0e45b9] => 1596663091
[_oembed_7024f8dbb1896260c3cb020b729a6fe9] =>
[_oembed_time_7024f8dbb1896260c3cb020b729a6fe9] => 1596663091
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1597793484
[_oembed_cd2e503237853372496a033416a1a995] =>
[_oembed_time_cd2e503237853372496a033416a1a995] => 1597793484
[_oembed_ac8dce4c0cf6de5e07d4de596c2016c4] =>
[_oembed_time_ac8dce4c0cf6de5e07d4de596c2016c4] => 1598028798
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598326763
[_oembed_a60ccc5e7515392b3ea2577485ce887f] =>
[_oembed_time_a60ccc5e7515392b3ea2577485ce887f] => 1598412694
[_oembed_a8ee10de294091ece6025913c742e96b] =>
[_oembed_time_a8ee10de294091ece6025913c742e96b] => 1598790534
[_oembed_31f20fbf4c87e4c1f47811a7ec133665] =>
[_oembed_time_31f20fbf4c87e4c1f47811a7ec133665] => 1599101460
[_oembed_24785080a8d0d51fd693ab2495cc01ac] =>
[_oembed_time_24785080a8d0d51fd693ab2495cc01ac] => 1599170085
[_oembed_ccd2ca1ed862bc1f23db324b1198eaff] =>
[_oembed_time_ccd2ca1ed862bc1f23db324b1198eaff] => 1599329165
[_oembed_b0328796e2bc04603af8d931d42fef73] =>
[_oembed_time_b0328796e2bc04603af8d931d42fef73] => 1599529013
[_oembed_4bfc12ac591723cc697401caa6671b56] =>
[_oembed_time_4bfc12ac591723cc697401caa6671b56] => 1599529013
[_oembed_3d216ad949586639c0e1401714083a8d] =>
[_oembed_time_3d216ad949586639c0e1401714083a8d] => 1599796999
[_oembed_88a34b94a9285a46d2d3ec0d277614c2] =>
[_oembed_time_88a34b94a9285a46d2d3ec0d277614c2] => 1600268111
[_oembed_0eeb9fbedd738534184bc8d51f56bcce] =>
[_oembed_time_0eeb9fbedd738534184bc8d51f56bcce] => 1600268112
[_oembed_fafd41a9ced42e3d992e29f0fb48f713] =>
[_oembed_time_fafd41a9ced42e3d992e29f0fb48f713] => 1600711249
[_oembed_3b8f4b7b3eae10a50420a27bc274f5fb] =>
[_oembed_time_3b8f4b7b3eae10a50420a27bc274f5fb] => 1601233241
[_oembed_8b46eba6afb3dc3ae0b0d8fed07202be] =>
[_oembed_time_8b46eba6afb3dc3ae0b0d8fed07202be] => 1601783418
[_oembed_6dc48cff24c2ec8a2d7907618813e19b] =>
[_oembed_time_6dc48cff24c2ec8a2d7907618813e19b] => 1603388832
[_oembed_f985c30a060df903fded52ae30900cee] =>
[_oembed_time_f985c30a060df903fded52ae30900cee] => 1604160016
[_oembed_51c1cf59d2ff79faa663509d66588477] =>
[_oembed_time_51c1cf59d2ff79faa663509d66588477] => 1604160016
[_oembed_90b16f80cb826821618e2522ab920543] =>
[_oembed_time_90b16f80cb826821618e2522ab920543] => 1604160016
[_oembed_2ffe519f388a2ed6c96460b4af5111ea] =>
[_oembed_time_2ffe519f388a2ed6c96460b4af5111ea] => 1604160016
[_oembed_bd7619eefd8af1993c11662a09c62316] =>
[_oembed_time_bd7619eefd8af1993c11662a09c62316] => 1605254066
[_oembed_d5a830507e1228cd2ef45535ac8598cd] =>
[_oembed_time_d5a830507e1228cd2ef45535ac8598cd] => 1605254066
[_oembed_4a6fb2e1e296223f118c25cc27b5363d] =>
[_oembed_time_4a6fb2e1e296223f118c25cc27b5363d] => 1605758698
[_oembed_5d4951fa22fb003c77cec4e48083c447] =>
[_oembed_time_5d4951fa22fb003c77cec4e48083c447] => 1605915604
[_oembed_b2460896c8ecd9c5748af40a41d9ceaf] =>
[_oembed_time_b2460896c8ecd9c5748af40a41d9ceaf] => 1606570311
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1606570311
[_oembed_caf178d108ad9bece5348077d81a2f66] =>
[_oembed_time_caf178d108ad9bece5348077d81a2f66] => 1607281639
[_oembed_13f7ee98195a7b8668dc3b0cebfa58fc] =>
[_oembed_time_13f7ee98195a7b8668dc3b0cebfa58fc] => 1607281640
[_oembed_0c0944d3df51bf5e4480389854cf9b8b] =>
[_oembed_time_0c0944d3df51bf5e4480389854cf9b8b] => 1610306444
[_oembed_dbc1f82b62ea1a5cde0c9ed3c64e96e9] =>
[_oembed_time_dbc1f82b62ea1a5cde0c9ed3c64e96e9] => 1610306444
[_oembed_901fbf7e125f1a63a43cf612b65e0d31] =>
[_oembed_time_901fbf7e125f1a63a43cf612b65e0d31] => 1611252131
[_oembed_2341a3e0b5b4959b02b36e7eaf06cc8d] =>
[_oembed_time_2341a3e0b5b4959b02b36e7eaf06cc8d] => 1612391038
[_oembed_169f2443cd676009f38b6b2df8c6d3ef] =>
[_oembed_time_169f2443cd676009f38b6b2df8c6d3ef] => 1612391039
[_oembed_9178b7120db7e7c8370511dcc58dce3b] =>
[_oembed_time_9178b7120db7e7c8370511dcc58dce3b] => 1612935201
[_oembed_846240b0eb2b0b613930eec11f28aa56] =>
[_oembed_time_846240b0eb2b0b613930eec11f28aa56] => 1612935202
[_oembed_fa7367b333ec6de9f0b26a6088a0081c] =>
[_oembed_time_fa7367b333ec6de9f0b26a6088a0081c] => 1614537513
[_oembed_b2e547250a419ad8b5041a3eadfaf411] =>
[_oembed_time_b2e547250a419ad8b5041a3eadfaf411] => 1614537514
[_oembed_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] =>
[_oembed_time_c9168b683dd5577210af8dbe12837a99] => 1614537514
[_oembed_5cabfb94c71abef3ffb8bc8b6c5ad480] =>
[_oembed_time_5cabfb94c71abef3ffb8bc8b6c5ad480] => 1614537514
[_oembed_7471fc17264102aab0b10b90bf5f7d62] =>
[_oembed_time_7471fc17264102aab0b10b90bf5f7d62] => 1615010425
[_oembed_a4100ac1a29c821cba973064ea8b6736] =>
[_oembed_time_a4100ac1a29c821cba973064ea8b6736] => 1616482893
[_oembed_01f982060189d7b61d68eccf10b4d73a] =>
[_oembed_time_01f982060189d7b61d68eccf10b4d73a] => 1618505711
[_oembed_c2556bcea46712161659f254b64086a3] =>
[_oembed_time_c2556bcea46712161659f254b64086a3] => 1619081458
[_oembed_9a4e79e7aea825e1048a5979698ed4eb] =>
[_oembed_time_9a4e79e7aea825e1048a5979698ed4eb] => 1619081458
[_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] =>
[_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1619886099
[_oembed_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] =>
[_oembed_time_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] => 1620226285
[_oembed_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] =>
[_oembed_time_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => 1621748756
[_oembed_c33151f4cf33a2e3723bb29d513cd333] =>
[_oembed_time_c33151f4cf33a2e3723bb29d513cd333] => 1621748756
[_oembed_10264cd4b7241db85e60e8ddab909ad5] =>
[_oembed_time_10264cd4b7241db85e60e8ddab909ad5] => 1621748757
[_oembed_8415c3016b902b6e1ad70610517a389c] =>
[_oembed_time_8415c3016b902b6e1ad70610517a389c] => 1622573015
[_oembed_6eb47ef60cba6ee3db742c843a3587b9] =>
[_oembed_time_6eb47ef60cba6ee3db742c843a3587b9] => 1623600639
[_oembed_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] =>
[_oembed_time_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] => 1623600639
[_oembed_3dbaed9fe071d542cc51dcb6c9a8042e] =>
[_oembed_time_3dbaed9fe071d542cc51dcb6c9a8042e] => 1623871174
[_oembed_59630b7a47d899d814ab3a8555e0d288] =>
[_oembed_time_59630b7a47d899d814ab3a8555e0d288] => 1624524932
[_oembed_1e5d2d76e01d4d48e425b447ea58e579] => {{unknown}}
[_oembed_699b5f70f1524911cd82d95d5f0418a3] =>
[_oembed_time_699b5f70f1524911cd82d95d5f0418a3] => 1625255086
[_oembed_8e60a133bd105b511357215fcd69db0f] =>
[_oembed_time_8e60a133bd105b511357215fcd69db0f] => 1626400045
[_oembed_5311fa457540d30d73260146905111b2] =>
[_oembed_time_5311fa457540d30d73260146905111b2] => 1626613709
[_oembed_0f3b1a344ba4cbbbe03bbb334b87650e] =>
[_oembed_time_0f3b1a344ba4cbbbe03bbb334b87650e] => 1627482771
[_oembed_6048ab5a4c4880d0cdc323066f855565] =>
[_oembed_time_6048ab5a4c4880d0cdc323066f855565] => 1627482771
[_oembed_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] =>
[_oembed_time_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => 1628806059
[_oembed_bbb817d62dad35f243ddc7a54d002c23] =>
[_oembed_time_bbb817d62dad35f243ddc7a54d002c23] => 1632343013
[_oembed_028f1c065054e777ab9f72421e002fae] =>
[_oembed_time_028f1c065054e777ab9f72421e002fae] => 1632343013
[_oembed_1c897a771573012c5882a1be008024b7] =>
[_oembed_time_1c897a771573012c5882a1be008024b7] => 1632343013
[_oembed_41bcd88a6fa4cce1e1677eb2929df279] =>
[_oembed_time_41bcd88a6fa4cce1e1677eb2929df279] => 1632343014
[_oembed_6ff8d000771970f2b8fbd2d511c47b14] =>
[_oembed_time_6ff8d000771970f2b8fbd2d511c47b14] => 1634007693
[_oembed_0d1048597cd6bf13c6beee74834fd442] =>
[_oembed_time_0d1048597cd6bf13c6beee74834fd442] => 1634007693
[_oembed_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] =>
[_oembed_time_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] => 1634007693
[_oembed_9873627c5446fbba632447c029457360] =>
[_oembed_time_9873627c5446fbba632447c029457360] => 1634007694
[_oembed_50195388c6048ea1559523c4fd2370c3] =>
[_oembed_time_50195388c6048ea1559523c4fd2370c3] => 1636775442
[_oembed_db3c8aba030d8342191130613c292497] =>
[_oembed_time_db3c8aba030d8342191130613c292497] => 1636775443
[_oembed_15ccce9ba6c33373e34540b920bf7f18] =>
[_oembed_time_15ccce9ba6c33373e34540b920bf7f18] => 1636775443
[_oembed_28dbd41db50d9957f35544b7b0d1e0b3] =>
[_oembed_time_28dbd41db50d9957f35544b7b0d1e0b3] => 1636775443
[_oembed_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] =>
[_oembed_time_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] => 1638210855
[_oembed_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] =>
[_oembed_time_e3500b482e14f1b61e812a8c9147da1f] => 1638210856
[_oembed_643d6614e603eda30a2c29ae30d0bd30] =>
[_oembed_time_643d6614e603eda30a2c29ae30d0bd30] => 1638210856
[_oembed_cd8ea843ce406f8b3440e3a0f544492f] =>
[_oembed_time_cd8ea843ce406f8b3440e3a0f544492f] => 1638210857
[_oembed_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] =>
[_oembed_time_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] => 1639829288
[_oembed_25f10989f82462922918f525a607a735] =>
[_oembed_time_25f10989f82462922918f525a607a735] => 1639829289
[_oembed_cfad48e119464e1f7425241739b72db6] =>
[_oembed_time_cfad48e119464e1f7425241739b72db6] => 1639829289
[_oembed_b9572bf1be725ebdd356f3adc5f1e419] =>
[_oembed_time_b9572bf1be725ebdd356f3adc5f1e419] => 1641207935
[_oembed_224df1fbbef4c2c50cd832709b776223] =>
[_oembed_time_224df1fbbef4c2c50cd832709b776223] => 1641207936
[_oembed_fe726336ae990d7b9c3fb03b3da6092b] =>
[_oembed_time_fe726336ae990d7b9c3fb03b3da6092b] => 1641207936
[_oembed_19375ad9c606727d59b405abfbbe04e9] =>
[_oembed_time_19375ad9c606727d59b405abfbbe04e9] => 1641207936
[_oembed_d39fe1291ee82f6f0cb56aff5b8ccaec] =>
[_oembed_time_d39fe1291ee82f6f0cb56aff5b8ccaec] => 1641207936
[_oembed_f3791b1fb19e31d5209555db7ab2ca08] =>
[_oembed_time_f3791b1fb19e31d5209555db7ab2ca08] => 1641482958
[_oembed_b648fba51baa9d6be8dcd4b720cced2f] =>
[_oembed_time_b648fba51baa9d6be8dcd4b720cced2f] => 1644762753
[_oembed_d1d7e571f6ad946f52ea5b198ff53a47] =>
[_oembed_time_d1d7e571f6ad946f52ea5b198ff53a47] => 1644762753
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1648313247
[_oembed_ff5e9b3b402a0497c5a99b0133ec33da] =>
[_oembed_time_ff5e9b3b402a0497c5a99b0133ec33da] => 1648313248
[_oembed_083637ac7478cc8428965a3482a6adfa] =>
[_oembed_time_083637ac7478cc8428965a3482a6adfa] => 1648313248
[_oembed_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] =>
[_oembed_time_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] => 1649784648
[_oembed_542c9d3c4592d35ae441dda50a73f6ce] =>
[_oembed_time_542c9d3c4592d35ae441dda50a73f6ce] => 1649784648
[_oembed_32979e6ee422adc69b52fcfabe34924d] =>
[_oembed_time_32979e6ee422adc69b52fcfabe34924d] => 1649784648
[_oembed_5e6a492b47dea718da785c52a2dd87c3] =>
[_oembed_time_5e6a492b47dea718da785c52a2dd87c3] => 1649784649
[_oembed_e82f900c479db12466c6ec2b5bda7074] =>
[_oembed_time_e82f900c479db12466c6ec2b5bda7074] => 1649784649
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650892654
[_oembed_278718b41a93f5910a5d61b5e3c4524b] =>
[_oembed_time_278718b41a93f5910a5d61b5e3c4524b] => 1652129892
[_oembed_b1821c844a09726ed6aa31a6242e9b1c] =>
[_oembed_time_b1821c844a09726ed6aa31a6242e9b1c] => 1652129893
[_oembed_f497701ad28daee748cc1b0bc180e0e1] =>
[_oembed_time_f497701ad28daee748cc1b0bc180e0e1] => 1652129893
[_oembed_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] =>
[_oembed_time_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] => 1652129893
[_oembed_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] =>
[_oembed_time_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] => 1652129893
[_oembed_c1722bbd7221636bd48f2fd3a73a9aae] =>
[_oembed_time_c1722bbd7221636bd48f2fd3a73a9aae] => 1652948807
[_oembed_1713344e97a58ae441572e9f0730271a] =>
[_oembed_time_1713344e97a58ae441572e9f0730271a] => 1652948807
[_oembed_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] =>
[_oembed_time_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] => 1656917620
[_oembed_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] =>
[_oembed_time_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] => 1656917620
[_oembed_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] =>
[_oembed_time_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] => 1656917620
[_oembed_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] =>
[_oembed_time_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] => 1656917620
[_oembed_c414f5e91ebce14265981cf16301022f] =>
[_oembed_time_c414f5e91ebce14265981cf16301022f] => 1656917621
[_oembed_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] =>
[_oembed_time_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] => 1656917621
[_oembed_eab525c6181aa46a5eac0fda2f5bafd6] =>
[_oembed_time_eab525c6181aa46a5eac0fda2f5bafd6] => 1658456439
[_oembed_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] =>
[_oembed_time_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] => 1658456439
[_oembed_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] =>
[_oembed_time_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] => 1660074775
[_oembed_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] =>
[_oembed_time_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] => 1660932604
[_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] =>
[_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660932605
[_oembed_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] =>
[_oembed_time_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] => 1660932605
[_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] =>
[_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1660932605
[_oembed_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] =>
[_oembed_time_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] => 1661664887
[_oembed_52af63548033d14add80ca81ce9e28e9] =>
[_oembed_time_52af63548033d14add80ca81ce9e28e9] => 1662027569
[_oembed_4df29412943a16447be7a23172393dba] =>
[_oembed_time_4df29412943a16447be7a23172393dba] => 1662027569
[_oembed_3254b6da123f4287ca7fe26e9e7a5caa] =>
[_oembed_time_3254b6da123f4287ca7fe26e9e7a5caa] => 1662027570
[_oembed_a319ddba79cfa6dfd710bbdc55485512] =>
[_oembed_time_a319ddba79cfa6dfd710bbdc55485512] => 1663136441
[_oembed_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] =>
[_oembed_time_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] => 1663136441
[_oembed_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] =>
[_oembed_time_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] => 1667281260
[_oembed_f99eeed440e5fd8f6d480766c8397eec] =>
[_oembed_time_f99eeed440e5fd8f6d480766c8397eec] => 1667281261
[_oembed_43fa51ca59d785a1d027da5912518076] =>
[_oembed_time_43fa51ca59d785a1d027da5912518076] => 1667281261
[_oembed_c9e2b9ce115bd32f1ff43a60401ca973] =>
[_oembed_time_c9e2b9ce115bd32f1ff43a60401ca973] => 1670921504
[_oembed_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] =>
[_oembed_time_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] => 1671727267
[_oembed_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] =>
[_oembed_time_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] => 1671727267
[_oembed_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] =>
[_oembed_time_cfa51dab3b8b0900b49391f105c392b5] => 1671727267
[_oembed_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] =>
[_oembed_time_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] => 1672473757
[_oembed_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] =>
[_oembed_time_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => 1672473757
[_oembed_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] =>
[_oembed_time_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] => 1674046616
[_oembed_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] =>
[_oembed_time_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => 1674046616
[_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] =>
[_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1674046617
[_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] =>
[_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1674046617
[_oembed_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] =>
[_oembed_time_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] => 1674046617
[_oembed_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] =>
[_oembed_time_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => 1674046618
[_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] =>
[_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1676233050
[_oembed_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] =>
[_oembed_time_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => 1676233050
[_oembed_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] =>
[_oembed_time_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => 1676233051
[_oembed_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] =>
[_oembed_time_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] => 1676233051
[_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] =>
[_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1676706955
[_oembed_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] =>
[_oembed_time_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => 1676706955
[_oembed_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] =>
[_oembed_time_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] => 1676706955
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1677928869
[_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] =>
[_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1682006080
[_oembed_1e9c3adcde630652c157c06c14199d6d] =>
[_oembed_time_1e9c3adcde630652c157c06c14199d6d] => 1682006080
[_oembed_b2a42030da9cead431f7fd758eae8ab3] =>
[_oembed_time_b2a42030da9cead431f7fd758eae8ab3] => 1682006080
[_oembed_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] =>
[_oembed_time_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] => 1682231567
[_oembed_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] =>
[_oembed_time_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => 1682231567
[_oembed_e4e2d06042353ad91e51b673fe2fa2f8] =>
[_oembed_time_e4e2d06042353ad91e51b673fe2fa2f8] => 1682231567
[_oembed_5ed6f84ebb3c8ecaf20d64406798d73f] =>
[_oembed_time_5ed6f84ebb3c8ecaf20d64406798d73f] => 1684324931
[_oembed_9380eec1641f01fc1bf5802f504f76db] =>
[_oembed_time_9380eec1641f01fc1bf5802f504f76db] => 1684324931
[_oembed_e40e4a2340cddfec3881eaa27ca9caad] =>
[_oembed_time_e40e4a2340cddfec3881eaa27ca9caad] => 1684324931
[_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] =>
[_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1684324931
[_oembed_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] =>
[_oembed_time_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] => 1684324931
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1684324932
[_oembed_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] =>
[_oembed_time_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] => 1685963464
[_oembed_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] =>
[_oembed_time_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => 1685963464
[_oembed_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] =>
[_oembed_time_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] => 1685963465
[_oembed_a07a7a3b4c167d020a573b6753cd0d3e] =>
[_oembed_time_a07a7a3b4c167d020a573b6753cd0d3e] => 1687867821
[_oembed_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] =>
[_oembed_time_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] => 1687867821
[_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] =>
[_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1689252450
[_oembed_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] =>
[_oembed_time_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] => 1689252451
[_oembed_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] =>
[_oembed_time_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => 1690831860
[_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] =>
[_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1690831860
[_oembed_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] =>
[_oembed_time_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => 1690831860
[_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] =>
[_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1691139925
[_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] =>
[_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1692168204
[_oembed_bf5915ce44da27e0ee54135fcc638881] =>
[_oembed_time_bf5915ce44da27e0ee54135fcc638881] => 1693034298
[_oembed_a43139c8c763dba49b49b69e60a34e1e] =>
[_oembed_time_a43139c8c763dba49b49b69e60a34e1e] => 1693034298
[_oembed_15f8153481fc718dd6c68cd421aa069c] =>
[_oembed_time_15f8153481fc718dd6c68cd421aa069c] => 1693034299
[_oembed_247807cedf1665d227573115002911f4] =>
[_oembed_time_247807cedf1665d227573115002911f4] => 1693034299
[_oembed_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] =>
[_oembed_time_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] => 1695801126
[_oembed_e8bb959ec43e8a2e5e0acecb465ce38e] =>
[_oembed_time_e8bb959ec43e8a2e5e0acecb465ce38e] => 1695801126
[_oembed_89cba0ee85c0426a758ec9f050d2de0c] =>
[_oembed_time_89cba0ee85c0426a758ec9f050d2de0c] => 1695801126
[_oembed_050e84e386d2dadd760308ec4f668a3a] =>
[_oembed_time_050e84e386d2dadd760308ec4f668a3a] => 1695801126
[_oembed_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] =>
[_oembed_time_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] => 1696071422
[_oembed_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] =>
[_oembed_time_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => 1696071422
[_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] =>
[_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697352157
[_oembed_295809f69d0f940be784255704124cf4] =>
[_oembed_time_295809f69d0f940be784255704124cf4] => 1697352157
[_oembed_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] =>
[_oembed_time_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => 1697352158
[_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] =>
[_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1697352158
[_oembed_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] =>
[_oembed_time_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] => 1700558056
[_oembed_8f4f18b2d9039a421f2813f088d3d3c0] =>
[_oembed_time_8f4f18b2d9039a421f2813f088d3d3c0] => 1702308702
[_oembed_79dd088c47b4632a069ae36dc70df150] =>
[_oembed_time_79dd088c47b4632a069ae36dc70df150] => 1702308702
[_oembed_5825608b39e62f3950f28af8c85f0faa] =>
[_oembed_time_5825608b39e62f3950f28af8c85f0faa] => 1702308702
[_oembed_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] =>
[_oembed_time_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => 1706346090
[_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] =>
[_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1706346090
[_oembed_b502c52a1b9df89a36f69de184329079] =>
[_oembed_time_b502c52a1b9df89a36f69de184329079] => 1706346090
[_oembed_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] =>
[_oembed_time_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => 1706346090
[_oembed_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] =>
[_oembed_time_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] => 1706346091
[_oembed_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] =>
[_oembed_time_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => 1712063716
[_oembed_e08283f8c46144fc6e3835a3f0847bae] =>
[_oembed_time_e08283f8c46144fc6e3835a3f0847bae] => 1712063716
[_oembed_aaf52d1921d3895f391de8cf6d225cef] =>
[_oembed_time_aaf52d1921d3895f391de8cf6d225cef] => 1712063716
[_oembed_b38ca82b26a964a7188e6b3aaf399069] =>
[_oembed_time_b38ca82b26a964a7188e6b3aaf399069] => 1712063717
[_oembed_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] =>
[_oembed_time_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => 1712063717
[_oembed_c5858cca05ca0d7371bb23c01eef86bd] =>
[_oembed_time_c5858cca05ca0d7371bb23c01eef86bd] => 1712063717
[_oembed_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] =>
[_oembed_time_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => 1713522790
[_oembed_1e37a289057d8e57957830b33bf37f65] =>
[_oembed_time_1e37a289057d8e57957830b33bf37f65] => 1713522790
[_oembed_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] =>
[_oembed_time_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => 1714234022
[_oembed_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] =>
[_oembed_time_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] => 1714234022
[_oembed_af73641ddfc56e16d20f99a6a2d8eeb1] =>
[_oembed_time_af73641ddfc56e16d20f99a6a2d8eeb1] => 1714234022
[_oembed_a73fbef0ba394bdb7f066c9cac9610f6] =>
[_oembed_time_a73fbef0ba394bdb7f066c9cac9610f6] => 1714234022
[_oembed_bd21a033ec1aef33fbfc3e6db62c7db6] => {{unknown}}
[_oembed_ef460307bfa73fdcc7f6c8b1d9ec3a2d] => {{unknown}}
[_oembed_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] =>
[_oembed_time_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => 1715184396
[_oembed_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] =>
[_oembed_time_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] => 1715184396
[_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] =>
[_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1715184396
[_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] =>
[_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715344998
[_oembed_624209addb1243c2c928b1944b21497c] =>
[_oembed_time_624209addb1243c2c928b1944b21497c] => 1716796284
[_oembed_17628fca3898d8c581a0f19389657eb0] =>
[_oembed_time_17628fca3898d8c581a0f19389657eb0] => 1716796284
[_oembed_0874605f5d55660fbec643744a5ba3ca] =>
[_oembed_time_0874605f5d55660fbec643744a5ba3ca] => 1716796284
[_oembed_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] =>
[_oembed_time_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => 1716796284
[_oembed_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] =>
[_oembed_time_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => 1716796285
[_oembed_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] =>
[_oembed_time_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => 1716796285
[_oembed_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] =>
[_oembed_time_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] => 1716811796
[_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] =>
[_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1719251871
[_oembed_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] =>
[_oembed_time_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => 1719251872
[_oembed_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] =>
[_oembed_time_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => 1719251872
[_oembed_3ae6cb490d125b26ebbaf4dfe0eb997a] =>
[_oembed_time_3ae6cb490d125b26ebbaf4dfe0eb997a] => 1719251872
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1719251872
[_oembed_3753bb0a3c81e04ad065b15901921ff6] => {{unknown}}
[_oembed_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] =>
[_oembed_time_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] => 1720189508
[_oembed_29746d37aba0b7fe14c45af5c115411e] =>
[_oembed_time_29746d37aba0b7fe14c45af5c115411e] => 1720189508
[_oembed_e2f8892d3cbd0afe25cbfd04cfb17847] =>
[_oembed_time_e2f8892d3cbd0afe25cbfd04cfb17847] => 1720189508
[_oembed_a99280abca6040d0e06434b2a099a19a] =>
[_oembed_time_a99280abca6040d0e06434b2a099a19a] => 1720189508
[_oembed_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] =>
[_oembed_time_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] => 1720189509
[_oembed_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] =>
[_oembed_time_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => 1720189509
[_oembed_4b5f7a22a126601b52696cc733bc2dcc] =>
[_oembed_time_4b5f7a22a126601b52696cc733bc2dcc] => 1721839680
[_oembed_2d51a3c286617899d676a398c5bf16fa] =>
[_oembed_time_2d51a3c286617899d676a398c5bf16fa] => 1721839680
[_oembed_7ccc43167a08207a1f93876b85e69332] =>
[_oembed_time_7ccc43167a08207a1f93876b85e69332] => 1721839680
[_oembed_1457745d59bc2bbfcba1f5ed863d17ef] =>
[_oembed_time_1457745d59bc2bbfcba1f5ed863d17ef] => 1721839680
[_oembed_11d4233967809efc130e9a453b70eb98] =>
[_oembed_time_11d4233967809efc130e9a453b70eb98] => 1723641283
[_oembed_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] =>
[_oembed_time_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => 1723641284
[_oembed_3c7122944d4e663132a45c0073b19643] =>
[_oembed_time_3c7122944d4e663132a45c0073b19643] => 1723641284
[_oembed_91c2114871c71f6d58360d34cf8ead0f] =>
[_oembed_time_91c2114871c71f6d58360d34cf8ead0f] => 1725018820
[_oembed_9f84e27a0ee93876d00618549ccdf9a4] =>
[_oembed_time_9f84e27a0ee93876d00618549ccdf9a4] => 1725018820
[_oembed_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] =>
[_oembed_time_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] => 1725018820
[_oembed_9936f005a64bc5d072354d0876bad76c] =>
[_oembed_time_9936f005a64bc5d072354d0876bad76c] => 1726467805
[_oembed_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] =>
[_oembed_time_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] => 1726467805
[_oembed_4655d158962ee4451b41e047fa6a935c] =>
[_oembed_time_4655d158962ee4451b41e047fa6a935c] => 1726467805
[_oembed_108d8aa8b0a83aa8522712e44a7e9710] =>
[_oembed_time_108d8aa8b0a83aa8522712e44a7e9710] => 1727957208
[_oembed_6434969e3cec14153049a0973858668d] =>
[_oembed_time_6434969e3cec14153049a0973858668d] => 1728912352
[_oembed_76af405c9f84194da0a8bed54edf2911] =>
[_oembed_time_76af405c9f84194da0a8bed54edf2911] => 1728912352
[_oembed_7ef255f96e0df92b2bb916453d079512] =>
[_oembed_time_7ef255f96e0df92b2bb916453d079512] => 1730032382
[_oembed_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] =>
[_oembed_time_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => 1730032382
[_oembed_809b57b0b84d4b0b0916cc3c7ca1cbbc] =>
[_oembed_time_809b57b0b84d4b0b0916cc3c7ca1cbbc] => 1730924774
[_oembed_409137b1fd8a4c184ebf0e57f604e98b] =>
[_oembed_time_409137b1fd8a4c184ebf0e57f604e98b] => 1733127285
[_oembed_fb8fcb31f4ed33ef42f46b14277b6e2f] =>
[_oembed_time_fb8fcb31f4ed33ef42f46b14277b6e2f] => 1733127286
[_oembed_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] =>
[_oembed_time_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] => 1733127286
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1734956209
[_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] =>
[_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1734956209
[_oembed_87fb49263dff4828554cc3f6d1da6865] =>
[_oembed_time_87fb49263dff4828554cc3f6d1da6865] => 1734956209
[_oembed_b733f4092aee92b97073a4b5b6dbc58e] =>
[_oembed_time_b733f4092aee92b97073a4b5b6dbc58e] => 1735731186
[_oembed_aa13477745e4d283d9658e439cc83c57] =>
[_oembed_time_aa13477745e4d283d9658e439cc83c57] => 1735731186
[_oembed_c5712c934ecad72bb178b8b79cc1e54a] =>
[_oembed_time_c5712c934ecad72bb178b8b79cc1e54a] => 1735731186
[_oembed_c216901f79667d68e8f76760e0676f83] =>
[_oembed_time_c216901f79667d68e8f76760e0676f83] => 1735731186
[_oembed_8b9a984def321a3bde193ea1bac4e099] =>
[_oembed_time_8b9a984def321a3bde193ea1bac4e099] => 1738867056
[_oembed_e2032f9b2e68b97ec5008854c43f8783] =>
[_oembed_time_e2032f9b2e68b97ec5008854c43f8783] => 1739028893
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1739028893
[_oembed_09bf122a391610959760b59830195273] =>
[_oembed_time_09bf122a391610959760b59830195273] => 1739348636
[_algolia_sync] => 831461925002
[_oembed_8d869a6657773909511a1092c1d61389] =>
[_oembed_time_8d869a6657773909511a1092c1d61389] => 1745600708
[_oembed_f2b24f48b68ffc190259f9aa04c2349e] =>
[_oembed_time_f2b24f48b68ffc190259f9aa04c2349e] => 1745600708
[_oembed_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] =>
[_oembed_time_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] => 1745600708
[_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] =>
[_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748453439
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1748453439
[_oembed_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] =>
[_oembed_time_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] => 1748453439
[_oembed_020f672a70c9c1f6df3a127e18be4008] =>
[_oembed_time_020f672a70c9c1f6df3a127e18be4008] => 1748453439
[_oembed_7d0311cde5027ce3769b5470e452b7cc] =>
[_oembed_time_7d0311cde5027ce3769b5470e452b7cc] => 1748693582
[_oembed_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] =>
[_oembed_time_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => 1748884475
[_oembed_8fbc5d39490bb7093f66e790bade0280] =>
[_oembed_time_8fbc5d39490bb7093f66e790bade0280] => 1748884475
[_oembed_378de5dd29df073a858bd368694a3658] =>
[_oembed_time_378de5dd29df073a858bd368694a3658] => 1751536399
[_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] =>
[_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1751536399
[_oembed_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] =>
[_oembed_time_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] => 1751536399
[_oembed_e03e46eaecdd08a107289f79255a49b1] =>
[_oembed_time_e03e46eaecdd08a107289f79255a49b1] => 1751536400
[_oembed_dae51e9b3afab103e76ed07d8a249308] =>
[_oembed_time_dae51e9b3afab103e76ed07d8a249308] => 1751536400
[_oembed_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] =>
[_oembed_time_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] => 1752815733
[_oembed_71a344923fa564be02c6137ba6a8a47c] =>
[_oembed_time_71a344923fa564be02c6137ba6a8a47c] => 1752815733
[_oembed_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] =>
[_oembed_time_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] => 1753523117
[_oembed_4a9149d8b90e7ff3c6503070696d48d5] =>
[_oembed_time_4a9149d8b90e7ff3c6503070696d48d5] => 1753523117
[_oembed_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] =>
[_oembed_time_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] => 1753523117
[_oembed_339856629b8c560b8142eca765c72b02] =>
[_oembed_time_339856629b8c560b8142eca765c72b02] => 1753523117
[_oembed_c974629c006c625288591b06a4457c88] =>
[_oembed_time_c974629c006c625288591b06a4457c88] => 1754312546
[_oembed_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] =>
[_oembed_time_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] => 1755088193
[_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] =>
[_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1755088193
[_oembed_40deaaf5856a26a2ddbbfb3b9bc0bf84] =>
[_oembed_time_40deaaf5856a26a2ddbbfb3b9bc0bf84] => 1755088194
[_oembed_d5c473e75cca05ff9f1d4b3dcfb7604a] =>
[_oembed_time_d5c473e75cca05ff9f1d4b3dcfb7604a] => 1755088194
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1755088194
[_oembed_ab4f0f2b786c6e254ad8fec5fcdad317] =>
[_oembed_time_ab4f0f2b786c6e254ad8fec5fcdad317] => 1756379847
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1756379847
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1756379847
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1757005009
[_oembed_859e2e0af5059e884b3d22c07bef3c1f] =>
[_oembed_time_859e2e0af5059e884b3d22c07bef3c1f] => 1757005009
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1757005010
[_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] =>
[_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1760683585
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1760683586
[_oembed_b317bf928136c4ef1a9eabec37780c96] =>
[_oembed_time_b317bf928136c4ef1a9eabec37780c96] => 1760683586
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1761484785
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761484785
[_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] =>
[_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1761484786
[_oembed_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] =>
[_oembed_time_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] => 1761484786
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761484786
[_oembed_8ba49f37c2e8b63c303b08d25599d821] =>
[_oembed_time_8ba49f37c2e8b63c303b08d25599d821] => 1762673906
[_oembed_f57f9aec8271625ef3735ec0f46fc244] =>
[_oembed_time_f57f9aec8271625ef3735ec0f46fc244] => 1762673906
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762888164
[_oembed_64befab0b244291153afa907aad8c90d] =>
[_oembed_time_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => 1762888164
[_oembed_72fde91cf6d9a007a49ef1d17850fada] =>
[_oembed_time_72fde91cf6d9a007a49ef1d17850fada] => 1763988632
[_oembed_14a65e91187e856867e681bed12db216] =>
[_oembed_time_14a65e91187e856867e681bed12db216] => 1763988632
[_oembed_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] =>
[_oembed_time_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => 1764614819
[_oembed_07be0abbf9e046e84a0d29de8574f69d] =>
[_oembed_time_07be0abbf9e046e84a0d29de8574f69d] => 1765197649
[_oembed_3a2f29bab35f6086dd75fddc17631600] =>
[_oembed_time_3a2f29bab35f6086dd75fddc17631600] => 1769458587
[_oembed_d329a50923bf32cc05d9af4199425509] =>
[_oembed_time_d329a50923bf32cc05d9af4199425509] => 1769458587
[_oembed_940d71a32a5031eaf6fef741b3aaf95d] =>
[_oembed_time_940d71a32a5031eaf6fef741b3aaf95d] => 1769458587
[_oembed_d2ad0343f2aec2232b1ea72b7440dd24] =>
[_oembed_time_d2ad0343f2aec2232b1ea72b7440dd24] => 1769458587
[_oembed_77346337f25b8c2d606ddf0f4a77b800] =>
[_oembed_time_77346337f25b8c2d606ddf0f4a77b800] => 1770661215
[_oembed_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] =>
[_oembed_time_2bc8c5d9a31cd181cc8525fc00c42902] => 1770661215
[_oembed_2fee456cbbcb223fc34830aa4faa9fef] =>
[_oembed_time_2fee456cbbcb223fc34830aa4faa9fef] => 1770661216
[_oembed_73cfe276d796a213855050b94ce7886e] =>
[_oembed_time_73cfe276d796a213855050b94ce7886e] => 1771352007
[_oembed_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] =>
[_oembed_time_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] => 1774282276
[_oembed_74d1af52cce14402faf7561a966b6ce7] =>
[_oembed_time_74d1af52cce14402faf7561a966b6ce7] => 1774282276
[_oembed_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] =>
[_oembed_time_46d3689d48e755d89e56d1682243f56d] => 1774282276
[_oembed_f41c056070a4b54a8da65a610114fbc7] =>
[_oembed_time_f41c056070a4b54a8da65a610114fbc7] => 1775903911
[_oembed_37ad6ac2ee4d5cae546082ddf317d70c] =>
[_oembed_time_37ad6ac2ee4d5cae546082ddf317d70c] => 1775903911
[_oembed_500fde6cdfe201b82ca6ee4c0649ed73] =>
[_oembed_time_500fde6cdfe201b82ca6ee4c0649ed73] => 1778060482
[_oembed_1f2a13703b601ca49dbfe4a476d8d545] =>
[_oembed_time_1f2a13703b601ca49dbfe4a476d8d545] => 1778060483
[_oembed_a9892667f70688d1b493a78ab2f9655b] =>
[_oembed_time_a9892667f70688d1b493a78ab2f9655b] => 1778060483
[_oembed_b440fa15c45fbce34c2848033a0a2b12] =>
[_oembed_time_b440fa15c45fbce34c2848033a0a2b12] => 1778060483
[_oembed_dc1495ba5122c665ad111b6542d454e8] =>
[_oembed_time_dc1495ba5122c665ad111b6542d454e8] => 1782304123
[_oembed_5794dbfb9bd19ea7599096fe9e8ffaa6] =>
[_oembed_time_5794dbfb9bd19ea7599096fe9e8ffaa6] => 1782640220
[_oembed_0e55e2daaa1e933cd78f0cfea8d6e9fb] =>
[_oembed_time_0e55e2daaa1e933cd78f0cfea8d6e9fb] => 1782640220
[_oembed_dd1140536bebf969036cddfcb988e321] =>
[_oembed_time_dd1140536bebf969036cddfcb988e321] => 1782640220
[_oembed_ccb10a61547f4b3168107dde854cb882] =>
[_oembed_time_ccb10a61547f4b3168107dde854cb882] => 1782640220
[_oembed_a22b3bb31073f56f15c5a209d1ac3c3b] =>
[_oembed_time_a22b3bb31073f56f15c5a209d1ac3c3b] => 1782640220
[_oembed_0278d580947338c07350b9ea379903e8] =>
[_oembed_time_0278d580947338c07350b9ea379903e8] => 1784626723
[_oembed_7f25cea030847f3b8a2ed26258f85f2a] =>
[_oembed_time_7f25cea030847f3b8a2ed26258f85f2a] => 1784626723
[_oembed_5c7b7b82f6747c0330bb3860c01a72a1] =>
[_oembed_time_5c7b7b82f6747c0330bb3860c01a72a1] => 1784626723
[_oembed_ac12d353579ad7fcbd5729778e4a2203] =>
[_oembed_time_ac12d353579ad7fcbd5729778e4a2203] => 1784741186
[_oembed_08a7501644b2bbe9b44ceb3f405d3cfc] =>
[_oembed_time_08a7501644b2bbe9b44ceb3f405d3cfc] => 1784741186
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 249
[1] => 1929
[2] => 692
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Iskola
[1] => távoktatás
[2] => Ungvár
)
)
[3] => Array
(
[id] => 10146
[content] =>
A karantén bevezetése óta érthetővé vált, hogy a távoktatás sajátosságai nem mindenki számára megfelelőek. Még azok a pedagógusok is számos kellemetlenségbe ütköznek, akik lelkiismeretesen állnak e nehéz feladat elé és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legérthetőbben adják át a tananyagot a gyermekeknek a számítógép képernyőjén keresztül.

A távoktatás egy kitűnő lehetőség arra, hogy megszerezzük a
szükséges ismereteket a számunkra megfelelő időben és helyen. A távoktatás fő
célja a gyerekek szellemi képességeinek fejlesztése a sokszínű oktatási forrás
és program nyílt és ingyenes felhasználása által, beleértve az interneten
elérhető forrásokat is.
A távoktatáshoz elengedhetetlen az internetes hozzáférés,
valamint technikai felszerelés. Honlapunk beszámolt arról, hogy április 6-tól
Ukrajnában elindul az Összukrajnai
online-iskola elnevezésű program, melyet az 5–11. osztályos tanulók számára
dolgoztak ki. A program keretein belül a diákok az Ukrán Oktatási és Tudományos
Minisztérium Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján virtuálisan részt tudnak
venni a tanórákon, továbbá több ukrán tévécsatorna is levetíti az órákról
készült felvételeket.
Első látszatra úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben halad,
azonban az ilyen formájú oktatás messzemenőleg nem mindenkinek felel meg.
Lássuk, miért.

Technikai felszerelés
és gyenge internetkapcsolat. Nem minden gyermek rendelkezik saját
számítógéppel, táblagéppel vagy okostelefonnal
– gondolunk itt többnyire a
faluhelyen és a rászoruló családokban élő gyermekekre. A házi feladatokat
emellett okostelefonokon nehézkes megoldani. Ezenkívül a videoórák sok esetben
nem töltődnek be. Ez a probléma szintén a gyenge internetkapcsolattal ellátott
falusi településeken lép fel. Kárpátalja hegyvidéki falvai e téren hatalmas
problémába ütköztek.
Egészségügyi
előírások. Az előírások szerint az 5–9. osztályos tanulók 20–25 percnél
hosszabb ideig nem hallgathatnak egy tanórát a képernyő előtt, s egy nap alatt
három tanóránál többet nem nézhetnek meg. Ha sok időt töltenek képernyő előtt,
az látászavart, izom- és csontrendszeri, emésztőrendszeri, idegrendszeri
rendellenességeket okozhat.
A házi feladatok
mennyisége és elvégzésük határideje. Figyelembe véve a tanulók képességeit
és lehetőségeit, az oktatás nem tarthat éjjel-nappal. Az oktatási programban
szereplő tananyag mennyisége évről évre csak növekedik, ezzel ellenben az
oktatás minősége romlik. Ilyen ütemterv mellett a tananyag elsajátításának és
megértésének kilátásai siralmasak.
Az internetes
források sokfélesége és rendezetlensége. Minden pedagógus szabadon
választhat eszközöket a távoktatáshoz. De ebben a kérdésben sincs egységesség,
hiszen nem mindig lehetséges biztosítani a forrásokhoz való technikai
hozzáférést, továbbá számos pedagógust elrettent az oktatás digitalizálása.
A tanulók érzelmi
állapota. A karantén alatt romlik a gyerekek napi ritmusa és alvási
szokásai. A diákok nem tudnak vagy nem is akarnak ilyen módon tanulni. Az
otthoni oktatás nem fegyelmezi, hanem éppen ellenkezőleg: ellazítja és
deszocializálja a gyerekeket.
[type] => post
[excerpt] => A karantén bevezetése óta érthetővé vált, hogy a távoktatás sajátosságai nem mindenki számára megfelelőek. Még azok a pedagógusok is számos kellemetlenségbe ütköznek, akik lelkiismeretesen állnak e nehéz feladat elé és mindent megtesznek annak érd...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1586110740
[modified] => 1586095676
)
[title] => A távoktatás kulcsfontosságú hátrányai
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10146&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10146
[uk] => 9862
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9864
[image] => Array
(
[id] => 9864
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45.jpg
[original_lng] => 526177
[original_w] => 2560
[original_h] => 1920
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-1536x1152.jpg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45-2048x1536.jpg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/2-45.jpg
[width] => 2560
[height] => 1920
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1586084876:5
[_thumbnail_id] => 9864
[_edit_last] => 5
[views_count] => 24617
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1587145241
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587196458
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1587196458
[_oembed_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] =>
[_oembed_time_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => 1587561261
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589279726
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589542277
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591262425
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594047542
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1595018145
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1597937509
[_oembed_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] =>
[_oembed_time_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => 1597937510
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1597937510
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1605797786
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1611732676
[_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] =>
[_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612009895
[_oembed_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] =>
[_oembed_time_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => 1614673954
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1615728232
[_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] =>
[_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1616420445
[_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] =>
[_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617283902
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617283902
[_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] =>
[_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1617571912
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619507010
[_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] =>
[_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1624862336
[_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] =>
[_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1628017491
[_oembed_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] =>
[_oembed_time_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] => 1628902887
[_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] =>
[_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1631120482
[_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] =>
[_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1642696326
[_oembed_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] =>
[_oembed_time_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] => 1644998334
[_oembed_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] =>
[_oembed_time_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] => 1644998335
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1647602375
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650041872
[_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] =>
[_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1650742729
[_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] =>
[_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1651177742
[_oembed_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] =>
[_oembed_time_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => 1654337932
[_oembed_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] =>
[_oembed_time_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] => 1654337933
[_oembed_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] =>
[_oembed_time_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] => 1655393527
[_oembed_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] =>
[_oembed_time_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] => 1655393527
[_oembed_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] =>
[_oembed_time_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => 1655393527
[_oembed_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] =>
[_oembed_time_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] => 1656229584
[_oembed_9010d0b3aee7ff0d640e4b3ed6b4fbaa] =>
[_oembed_time_9010d0b3aee7ff0d640e4b3ed6b4fbaa] => 1657986737
[_oembed_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] =>
[_oembed_time_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => 1657986738
[_oembed_138af412108897225883176174826299] =>
[_oembed_time_138af412108897225883176174826299] => 1658494153
[_oembed_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] =>
[_oembed_time_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] => 1658560648
[_oembed_5b7c2d05921d2ddf53e9ce54b9875c65] =>
[_oembed_time_5b7c2d05921d2ddf53e9ce54b9875c65] => 1658560648
[_oembed_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] =>
[_oembed_time_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] => 1658914208
[_oembed_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] =>
[_oembed_time_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] => 1658914208
[_oembed_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] =>
[_oembed_time_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] => 1659359403
[_oembed_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] =>
[_oembed_time_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => 1659954511
[_oembed_ef72116033f92215083d6a0fa74732db] =>
[_oembed_time_ef72116033f92215083d6a0fa74732db] => 1660302804
[_oembed_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] =>
[_oembed_time_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => 1660729514
[_oembed_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] =>
[_oembed_time_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] => 1660729514
[_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] =>
[_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1660973502
[_oembed_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] =>
[_oembed_time_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => 1661446584
[_oembed_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] =>
[_oembed_time_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] => 1661674001
[_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] =>
[_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1663363483
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1663363483
[_oembed_52bc7cda4b6ee37d50ba60d4c7614791] =>
[_oembed_time_52bc7cda4b6ee37d50ba60d4c7614791] => 1664633738
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1664633738
[_oembed_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] =>
[_oembed_time_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => 1664887334
[_oembed_fb0a7a081e9def0df4cf0b739b43534b] =>
[_oembed_time_fb0a7a081e9def0df4cf0b739b43534b] => 1664887334
[_oembed_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] =>
[_oembed_time_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] => 1665037496
[_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] =>
[_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1665497843
[_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] =>
[_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1666111072
[_oembed_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] =>
[_oembed_time_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => 1666525410
[_oembed_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] =>
[_oembed_time_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => 1667671893
[_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] =>
[_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1673032447
[_oembed_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] =>
[_oembed_time_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => 1675199497
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1677428624
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678816773
[_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] =>
[_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1680365089
[_oembed_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] =>
[_oembed_time_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] => 1684133548
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687536304
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1688799582
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1689695973
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696855658
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1696855658
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1699205538
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1699878649
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1707830540
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1707830540
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708347078
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1711274447
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1725709218
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1729505583
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1739274298
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1740403819
[_algolia_sync] => 831461411002
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1744450818
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751278275
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757927145
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1763886416
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767597905
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1767775106
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1768922201
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1772802811
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1777735576
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 347
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 297
[1] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => oktatás
[1] => távoktatás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 10023
[content] =>
Országszerte tart a karanténidőszak, és április 24-ig biztosan folytatódik. A korábban soha nem tapasztalt helyzet – a pandémia miatti félelmen kívül – számos problémát gördített a pedagógusok és diákjaik elé egyaránt.

Tömegek váltak
munkanélkülivé, mivel a legtöbb üzlet, minden étterem, kávézó, számos gyár,
kisvállalkozás leállt. Van azonban, ami nem szünetelhet hetekig: ilyen például
az oktatás is.
Az oktatási folyamat
legalsó lépcsőjétől a legmagasabbig távoktatás keretében próbálják elérni a
pedagógusok, hogy ezekben a hetekben ne maradjanak le a tananyaggal a diákok. A
hagyományos oktatási formák most érvényüket vesztették, a helyzetet minden
intézmény és tanár igyekszik a lehető leghatékonyabb és legcélravezetőbb
formában megoldani.
Távoktatási körképsorozatunkban
pedagógusok, igazgatók számolnak be arról, intézményükben hogyan és milyen
eredményességgel tudják tartani egymással a kapcsolatot az oktatási folyamat fő
résztvevői, vagyis a tanárok és a diákok, illetve hogyan segítenek és
segíthetnek ennek optimalizálásában a szülők.
A Csongori Általános Iskola 24 pedagógusának 294 diák távoktatását
kell megvalósítania napról napra.
– A távoktatás
rendszerének kidolgozására nem sok időnk volt: péntektől hétfőre kellett
megoldanunk a feladatot – tájékoztatott Nagy
Sándor, az intézmény igazgatója. – De sikerült. Minden tanár heti tervet
állított össze. Ez a tanmenet tartalmazza a témákat és a hozzájuk kapcsolódó
magyarázatot, feladatokat, továbbá fogódzókat, melyek segíthetnek a téma
feldolgozásában. Ezek osztálybontásban felkerültek az iskola weboldalára
(https://chomonin-school.ucoz.ua/), tehát mindenki számára elérhetőek. Az így
elkészített tancsomagokat órarend szerint adják ki a tanárok. A kommunikációt
Messenger-csoportokban tudják megoldani. A diákok elvégzik a kiadott
feladatokat, az órarend szerinti dátum, téma, távoktatás jelzésével ellátva
visszaküldik a tanárnak. Ez jelentheti az elkészített munka befotózását, de
például verstanulás esetében a videón történő megörökítést is. A tanárok
némelyike szintén használ élő videóüzenetet a tananyag feldolgozásához, melynek
következtében élő kapcsolat alakul ki diák és tanár között. A legfrappánsabb
visszajelzéseket az iskola weboldalára is feltöltjük.
–
Milyen arányt mutatnak
a tanulói visszajelzések?
– A tanulói
visszajelzések aktivitása változó, de alapvetően pozitívan viszonyulnak hozzá.
Általában 50-60%-ról beszélhetünk a visszajelzések kapcsán, de van csoport,
ahol ez eléri a 70-80%-ot is. Sok esetben azért nem jelez vissza a tanuló, mert
nincs otthon megfelelő minőségű internete, számítógépe, telefonja. A távoktatás
mindenki számára megterhelő: tanároknak, tanulóknak és szülőknek is.
Gondolkodunk, milyen módszereket tudnánk még bevetni, mert úgy tűnik, hosszú
időszakra kell ebben a formában berendezkednünk.
Molnár
Béla,
a Beregrákosi Általános Iskola
igazgatója lapunknak elmondta: az intézmény 16 pedagógusa és 111 tanulója is igyekszik
a lehető legjobbat kihozni a távoktatás nyújtotta helyzetből.
– Március 12-én kezdődött
a karantén, s a következő hét elején értesítette az iskolákat a járási tanügyi
osztály arról, hogy ez nem egyszerű kimaradás lesz, az oktatás nem szünetelhet.
Olyan platformokra, weboldalakra tettek javaslatokat, amelyekkel megoldható a
távoktatás. Célszerűbbnek láttam, ha mindent egy helyre gyűjtünk. Weboldalt
készítettem (beregrakosiskola.online), ide töltjük fel a tanmenet szerinti
anyagokat, feladatokat az 5–9. osztályos tanulók számára. Az alsós tanítóknak
már korábban volt Viber- és Facebook-csoportjuk, amelyeken keresztül tartották
a kapcsolatot szülőkkel. Ők maradtak ezeknél a platformoknál. Minden tanár a
maga tárgyához próbálja igazítani a távoktatás menetét: felírja, melyik paragrafust
kell elolvasni, tesztfeladatokat, jegyzetet készít, igyekeznek interaktívvá
tenni a folyamatot, és vissza is kérdezni.
–
Hatékony az oktatás
ezekkel a módszerekkel?
– A weboldalunkat eddig
több mint 1600-an nézték meg két hét alatt, tehát naponta 50-60 fő. Még a
tavaszi szünidő alatt is volt átlagosan napi 10 látogató. A szülőkkel
konzultálva mindig azt a választ kapjuk, hogy dolgoznak a gyerekek a
tananyaggal. Vannak Facebook- és Viber-csoportjaink, amelyekben a szülők is
tagok. A gyerekek felől pedig már érkezett olyan reakció, hogy jó lenne már
iskolába menni, mert nekik is meg kell tanulniuk, hogyan végezzék el a
körülményeknek megfelelően a feladatokat. Most látniuk kell, hogy a telefont
nemcsak játékra, hanem házi feladat elkészítésére is lehet használni.
Természetesen sok függ attól is, hogy az osztályfőnök és a tanár hogyan áll a
feladatokhoz. Rengeteg program áll rendelkezésre, mint például a Redmenta,
Kahoot!, Learningapps a feladatok elkészítésére, online feleltetésre,
tesztelésre. Nem egyszerű választani közülük. Jómagam a Google Classroomot
használom, a felmerülő kérdéseket pedig Facebookon vagy Messengeren beszéljük
meg a tanulókkal. Kicsit kaotikus néha a helyzet, mert napról napra tanuljuk a
különböző felületek használatát. Előbb megtanuljuk mi, aztán a gyerekek
kénytelenek elsajátítani a használatukat. Ez láthatóan nem mindig tetszik
nekik, szerintük is jobb élőben tanulni. Mindenesetre lehet, hogy ezután jobban
fogják értékelni az emberek a tanárok munkáját. Ha látják a szülők, mennyire
nehéz otthon 1-2 gyerekkel tanulni, elképzelhetik, milyen lehet, ha 10–30
tanuló van egy osztályban.
A Kisgejőci Oktatási-Nevelési Komplexum pedagógusai számára is
kihívást jelentett a távoktatásra való átállás, már csak azért is, mert az
intézmény növendékei között nemcsak 11 évfolyamot, hanem a helyi óvodásokat is
ott találjuk. Bogáthy Eleonóra
intézményvezető számolt be az eddigi tapasztalatokról.
– Az oktatási-nevelési
komplexumnak 25 pedagógusa, valamint összesen 130 óvodása és iskolása van.
Minden osztály és az óvodai csoport számára is létrehoztunk egy virtuális
osztálytermet a Google Classroom felületén. Az oktatási minisztérium ajánlása szerint ugyanis olyan formában kell kapcsolatot
tartani a diákokkal, ami a későbbiekben ellenőrizhető. Az intézmény
rendszergazdája, Ladányi Zsolt egy eligazító pdf-dokumentumot készített a
tanárok és a tanulók számára is arról, hogyan kell az anyagokat felölteni. Az
igazgatóhelyettessel mindegyik osztályteremhez csatlakoztunk, nyomon
követhetjük az oktatás folyamatát, látjuk, ki mit töltött fel, és azt az
órarendnek megfelelően tette-e. Minden csoport esetében ezen a felületen
küldjük a tananyagot és a feladatokat. Az óvodások és az alsósok esetében főleg
a szülők e-mail-fiókjával történt a regisztráció, tehát még közvetlenebbül
hozzáférnek a tanulnivalóhoz. A tanárok és főleg az osztályfőnökök Messengeren
is tartják a kapcsolatot a gyerekekkel, szülőkkel.
Az óvodások esetében
talán nehezebb megoldani a távoktatást, mert nekik nem elegendő kiküldeni a
tananyagot és annak magyarázatát. Az óvónőkkel abban maradtunk, hogy olyan
tartalmakat adjanak a gyerekeknek, amelyeket otthon a szülők segítségével is
meg tudnak tanulni. Ilyenek a játékok, versek, dalok, vagy éppen a kézművesség.
Amit a gyerekek elkészítettek, arról a szülők fényképet, vers vagy dal esetében
pedig videót készítenek, és feltöltik a felületre.
–
Milyen egyéb feladat hárul most a szülőkre?
– Az iskolások
önállóbbak, de itt is fontos a szülők szerepe. Aki a hagyományos tanórákon is
aktív, az otthon is igyekszik tanulni. De sok függ attól is, hogy az adott
anyag mennyire elsajátítható egyedül. Van, aki könnyebben tanul élő szóban,
mint egy anyagot elolvasva, egy prezentációt vagy egy videót végignézve. Vannak
szülők, akik nem tudnak elég időt szánni arra, hogy segítsenek a gyereknek
átvenni a tananyagot, házit írni, mert dolgoznak, vagy 2-3 gyerekre kellene egy
időben figyelniük. Részben ezért is kértem a munkatársakat az első távoktatásos
napok buzgóságát látva, hogy legyenek mértékletesek, főleg azokkal a
feladatokkal, amelyek a szülő aktív részvételét igénylik. Ha a gyereknek napi 6
órája van, és mindegyikből annyi feladatot kap, amennyit normál esetben az
iskolai tanórán és házi feladatban dolgozza fel, lehetetlen, hogy mindenre
érkezzen. Ez feszültté, fáradttá tenné őket, és épp az ellenkező hatást érnénk
el, mint amit szeretnénk. Ezért is mérsékeljük az anyagok mennyiségét.
–
A pedagógusok feladata
is több lett?
–
Mindenképpen.
Egészen más élő szóban feldolgozni egy témát, mint úgy előkészíteni, hogy az
elküldött anyag alapján is megértsék. Saját példámból kiindulva, sok időt vesz
el pl. az, hogy a fizika feladatokat egyenletszerkesztő programmal kell
előkészítenem. Ugyanez a helyzet a prezentációkészítéssel is. Alapesetben nem
használunk minden órán prezentációt, de jelen helyzetben több téma, feladat
teszi szükségessé, hogy ilyen formában adjuk le.
(Espán M./Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Országszerte tart a karanténidőszak, és április 24-ig biztosan folytatódik. A korábban soha nem tapasztalt helyzet – a pandémia miatti félelmen kívül – számos problémát gördített a pedagógusok és diákjaik elé egyaránt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1586013720
[modified] => 1586007943
)
[title] => Karantén – iskola – távoktatás – eredmények – problémák
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10023&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10023
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 10024
[image] => Array
(
[id] => 10024
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3.jpg
[original_lng] => 67879
[original_w] => 888
[original_h] => 462
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3.jpg
[width] => 888
[height] => 462
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3.jpg
[width] => 888
[height] => 462
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3.jpg
[width] => 888
[height] => 462
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/tavoktatas-3.jpg
[width] => 888
[height] => 462
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1585997143:5
[_thumbnail_id] => 10024
[_edit_last] => 5
[views_count] => 9245
[_oembed_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] =>
[_oembed_time_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => 1585985211
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587461631
[_oembed_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] =>
[_oembed_time_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => 1587475866
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1588172966
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589545571
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1590107717
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591716207
[_oembed_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] =>
[_oembed_time_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] => 1593368643
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594056190
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1594909283
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598024541
[_oembed_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] =>
[_oembed_time_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => 1598024541
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1598024542
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1605873091
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1612072904
[_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] =>
[_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612179064
[_oembed_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] =>
[_oembed_time_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => 1614821888
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1615843905
[_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] =>
[_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1616581986
[_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] =>
[_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617275901
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617293288
[_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] =>
[_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1617524789
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619566045
[_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] =>
[_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1625052074
[_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] =>
[_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1628589011
[_oembed_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] =>
[_oembed_time_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] => 1629074050
[_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] =>
[_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1631047636
[_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] =>
[_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1642676157
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1649231333
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650871752
[_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] =>
[_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1652031265
[_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] =>
[_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1652031265
[_oembed_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] =>
[_oembed_time_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] => 1656401473
[_oembed_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] =>
[_oembed_time_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => 1660643937
[_oembed_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] =>
[_oembed_time_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] => 1660643937
[_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] =>
[_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1663933578
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1663933578
[_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] =>
[_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1673699603
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1679762015
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687367929
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1690542444
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1690542445
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696414308
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1696414308
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700577199
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1700577199
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1709749541
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1709749541
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1709749541
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1709749541
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1729693821
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730274355
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1739641266
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1740727478
[_algolia_sync] => 831460980002
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1744909615
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751135053
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757434591
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764226140
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767082649
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1768040116
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1769019485
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1773477717
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1778426840
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 31
[4] => 347
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 297
[1] => 4155
[2] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => oktatás
[1] => pedagógia
[2] => távoktatás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 9331
[content] =>
Március 11-e óta tart a karantén. Oktatási intézményeink átálltak az online tanításra, s bizony a családok is átkapcsoltak a „sebességváltó” eddig ritkán használt fokozatára: „Maradj otthon, tanulj otthon.” A szülők most egyszerre tanítók is lesznek, s ha nem is tudnak minden tananyagot elmagyarázni, igyekeznek felügyelni a tanulásra szánt időt. De mikor legyen ez az idő, ha ügyes-bajos dolgainkat is el kell intézni? Mennyi feladatot kell megoldania egy otthonról tanuló gyereknek, és mit kezdjünk az iskolai futkározás, tornaóra híján felgyülemlett pluszenergiákkal? Jelen helyzetben óriási felelősség hárul a szülőkre. A fenti kérdésekkel kapcsolatban annyi anyagot, tanulmányt találunk az interneten, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Az alábbiakban Gogola István iskolapszichológus véleményét, tanácsait olvashatjuk az online tanulással kapcsolatban.

– Mi az, hogy online tanulás? Hogyan lehet online tanulni – lehetőleg eredményesen?
– A tanulásról, tanításról gondolom felnőtteknek és gyerekeknek is az az első értelmezésünk, hogy van egy hely, az iskola, ahol vannak munkatársak, a tanárok és a padok túl oldalán helyet foglaló gyerekek, a tanulók, akik a tanév alatt azzal vannak elfoglalva, hogy mindent elsajátítsanak, amit át akarnak adni nekik. Klasszikus értelemben a gyerekek 6-7 éves koruktól kezdve iskolai oktatásban vesznek rész 11 éven keresztül. Évi 9 hónapon át heti 5 napban reggel 7.30-tól 45 perces órákon vesznek részt, ahol a világ sok dolgát sajátítják el. Az iskola életük szerves részévé válik, felnőtté válásuk elsődleges színtere – a család után talán ez a legnagyobb hatású intézmény. Reggel fel kell kelnie a diáknak, el kell készülnie, aztán az iskolai tanítás után el kell végeznie a házi feladatait – ezzel telik egy diák hétköznapjainak nagy része. Mondhatni ez az ő munkahelye, ahol testben és értelemben fejlődik/fejlődhet. Ez a szokásos folyamat, ami most a koronavírus-járvány miatt megszakadt, kizökkentve a mindennapokból diákot, szülőt, tanárt. Az oktatás nem állt meg, csak egy másik síkon, digitális eszközök segítségével folytatódik.
A tanulás az iskolákban a belső szabályzatoknak, rendeleteknek megfelelően működik. Ez a rendszer a távoktatás terén megszűnni látszik. Először tudatosítani kell a diákokban, hogy a jelenlegi helyzetben nem oktatási szünet van érvényben, hanem a tanítás/tanulás folyamata egy másik síkon folytatódik tovább. A tanárral való közvetlen együttműködésen való munkát felváltja egy közvetettebb forma, de az együttműködés tanár-diák-szülő között továbbra is alapja marad a sikernek, a hatékonyságnak.
Fontos, hogy megteremtsük a diákok részére odahaza a távoktatás feltételeit: a külön tanulási hely mellett azokat a digitális eszközöket, melyekkel hozzáférhet a tanár által elküldött anyagokhoz, internetes felületekhez. És ezt persze minden diák részére. Ez külön kihívást jelent azon családok részére, ahol egyszerre több gyermek is iskolás. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a diákok birtokában vannak azoknak a készségeknek, melyekkel a különböző digitális rendszerek működtethetőek. Sokan gondolják azt, hogy mivel a gyerekek egész nap az okos eszközeiken „dolgoznak”, így a digitális oktatás könnyen fog számukra menni, mondván ez már úgy is az ő generációjuk alapfelszereltsége. Ennek ellenére a különböző közösségi oldalakon való jelenlét még nem jelent automatikusan hatékony számítástechnikai tudást is.
Az iskolában az időbeosztásra nagy figyelmet fordítanak. A csengőrend nem a diákokhoz, hanem az órához igazodik. Ebből adódóan a távoktatásban is nagy szerepet kap az otthoni időbeosztás kérdése. Egyes tanárok élőben is kapcsolatba lépnek diákjaikkal. Ekkor a bejelentkezés időpontján elérhetőnek kell lennie a diákoknak, máskülönben lemaradnak. Az otthoni környezetben más ingerek érik a gyerekeket, így könnyebben elkalandozik a figyelmük a tanulástól. Sok inger érheti őket például a magán a digitális eszközökön keresztül is. Figyelnünk kell, hogy túlzott függés ne alakuljon ki. A szülőknek nagy lehetősége van arra, hogy a diákok mindennapjainak beosztására hatással legyenek. Fontos, hogy a munka mellett is, legalább a nap végén kérdezzenek rá gyermeküknél, hogy mit sikerült aznap elsajátítania. Nem feleltetésre gondolok, amit a tanár helyett kell elvégezni, hanem egy kötetlen beszélgetésre arról, hogy az adott napon mivel gazdagította tudását, jártasságát. Hasonló módon kapcsolatot kell tartani gyermekük tanárával/tanáraival, hogy ő is rálátással legyen a tanítás történéseire.
A számítógéppel való tanulás megterhelő lehet mind mentálisan, mind fizikálisan. Az iskolai rendnek megfelelően szükséges a szünetek betartása adott tanulási szakaszokon belül, a különböző tantárgyak közötti váltás. Sok diák panaszkodik szemproblémákra. Ha van rá lehetőség, akkor érdemes egyes anyagokat kinyomtatni, ami ezt a terhelést csökkentheti.
– Mit kezdjünk az iskolai futkározás, tornaóra híján felgyülemlett pluszenergiákkal?
–Az udvaron vagy a szobákban való mozgás nincs megtiltva még digitális alapon működő távoktatásnál sem. Ismerek olyan tornatanárokat, akik internet segítségével küldtek diákjaik számára mozgásra biztató videókat. Sokak akár saját videó készítésével is igazolhatják, hogy a tornaórájukat is elvégezték. A reggeli készülődésbe be lehet építeni a reggeli tornát, az esti programban is jól elfér az esti testmozgás.
A családdal való együtt töltött időre most nagyobb lehetőségek kínálkoznak. Érdemes ezeket a lehetőségeket megragadni. Sajnos a kirándulás lehetőségét a jó idő ellenére sem lehet kivitelezni, de ezenkívül még számtalan lehetőséggel tudnak élni az ötletes szülők. Társasjátékok, táblajátékok, közös könyvolvasások, családi filmnézések, hogy csak néhányat említsünk.
(Tóth János/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A szülők most egyszerre tanítók is lesznek, s ha nem is tudnak minden tananyagot elmagyarázni, igyekeznek felügyelni a tanulásra szánt időt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1585492680
[modified] => 1585489353
)
[title] => Mire figyeljünk a gyerekek otthoni, online tanulásánál?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=9331&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9331
[uk] => 9412
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9332
[image] => Array
(
[id] => 9332
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[original_lng] => 48348
[original_w] => 646
[original_h] => 336
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[width] => 646
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[width] => 646
[height] => 336
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[width] => 646
[height] => 336
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[width] => 646
[height] => 336
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/online-tanulas.jpg
[width] => 646
[height] => 336
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1585573192:2
[_thumbnail_id] => 9332
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 10817
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] =>
[_oembed_time_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => 1585485486
[_oembed_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] =>
[_oembed_time_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => 1585485487
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587469547
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1588162777
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1588162777
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589568118
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589651236
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591598233
[_oembed_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] =>
[_oembed_time_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] => 1593289894
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594118791
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1595736720
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598541235
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1598541236
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1606043694
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1611909207
[_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] =>
[_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612637134
[_oembed_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] =>
[_oembed_time_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => 1614738742
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1615811432
[_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] =>
[_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1616606684
[_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] =>
[_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617295902
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617295902
[_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] =>
[_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1618132086
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619554111
[_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] =>
[_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1625333020
[_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] =>
[_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1627976590
[_oembed_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] =>
[_oembed_time_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] => 1630137714
[_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] =>
[_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1631146766
[_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] =>
[_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1643683531
[_oembed_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] =>
[_oembed_time_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] => 1644969753
[_oembed_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] =>
[_oembed_time_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] => 1644969753
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1649972148
[_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] =>
[_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1652125621
[_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] =>
[_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1652125622
[_oembed_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] =>
[_oembed_time_4c309abdf5d7b3fb64dfab78968ee987] => 1656613962
[_oembed_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] =>
[_oembed_time_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => 1657967481
[_oembed_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] =>
[_oembed_time_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] => 1659289165
[_oembed_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] =>
[_oembed_time_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] => 1659289165
[_oembed_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] =>
[_oembed_time_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] => 1659289166
[_oembed_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] =>
[_oembed_time_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => 1659634751
[_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] =>
[_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1665466554
[_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] =>
[_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1667338078
[_oembed_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] =>
[_oembed_time_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => 1668095044
[_oembed_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] =>
[_oembed_time_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => 1668095045
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1677320484
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678972911
[_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] =>
[_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1681111967
[_oembed_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] =>
[_oembed_time_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] => 1685733601
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1688752630
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1688752630
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1689924820
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1697867712
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1697867713
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700467736
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1700467736
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1707979980
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1707979981
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708452326
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710511165
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1724954685
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730541917
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1740387748
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1740580659
[_algolia_sync] => 831460406002
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1744382941
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751799627
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757063095
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764235808
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767302083
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1768477297
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1768477297
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1770827145
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1776240545
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 55
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 347
[5] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Interjú
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 297
[1] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => oktatás
[1] => távoktatás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 9318
[content] =>
A kormány rendelete alapján a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén alatt nem látogathatók az oktatási intézmények, a diákoknak távoktatásban kell részesülniük. Annak érdekében, hogy a pedagógusoknak és a szülőknek könnyebb legyen a dolga, a Google a napokban beindította a Learn@Home program ukrán nyelvű változatát.

A https://teachfromhome.google/intl/uk/
címen számos tanácsban részesülhetnek a tanárok a távoktatást illetően. A
fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy a projekt további módosításokon fog majd
átesni, s időről időre elérhetőbb, áttekinthetőbb lesz.
[type] => post
[excerpt] => A kormány rendelete alapján a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén alatt nem látogathatók az oktatási intézmények, a diákoknak távoktatásban kell részesülniük.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1585488420
[modified] => 1585478728
)
[title] => Taníts otthonról elnevezésű oktatási projektet indított a Google Ukrajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=9318&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9318
[uk] => 9124
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9125
[image] => Array
(
[id] => 9125
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556.jpeg
[original_lng] => 669829
[original_w] => 1180
[original_h] => 730
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556-300x186.jpeg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556-768x475.jpeg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556-1024x633.jpeg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556.jpeg
[width] => 1180
[height] => 730
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556.jpeg
[width] => 1180
[height] => 730
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/755524914837556.jpeg
[width] => 1180
[height] => 730
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1585471528:5
[_thumbnail_id] => 9125
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6381
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] =>
[_oembed_time_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] => 1585481226
[_oembed_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] =>
[_oembed_time_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => 1585481490
[_oembed_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] =>
[_oembed_time_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => 1585481490
[_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] =>
[_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1587172264
[_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] =>
[_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1587172264
[_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] =>
[_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587297666
[_oembed_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] =>
[_oembed_time_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => 1587486676
[_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] =>
[_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589220349
[_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] =>
[_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1590076821
[_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] =>
[_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591618178
[_oembed_7ac01b6bfaded9319e0a55be95cd341d] => Sodar - use WebXR to help visualise social distancing guidelines in your environment. Using Sodar on supported mobile devices, create an augmented reality two meter radius ring around you. #hacktohelp https://t.co/Bu78QrEN9f pic.twitter.com/kufatNFDQk
— Experiments with Google (@ExpWithGoogle) May 28, 2020
[_oembed_time_7ac01b6bfaded9319e0a55be95cd341d] => 1592747286
[_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] =>
[_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594058501
[_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] =>
[_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1595007335
[_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] =>
[_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1597851097
[_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] =>
[_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598579858
[_oembed_63d721595786d88e113c07d04a0232d6] =>
[_oembed_time_63d721595786d88e113c07d04a0232d6] => 1598579858
[_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] =>
[_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1606118847
[_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] =>
[_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1611928815
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1616064357
[_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] =>
[_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1618043775
[_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] =>
[_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1618043775
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1618043775
[_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] =>
[_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1618043775
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619675012
[_oembed_9a76383f38688e7b6cf7cffca1671650] =>
[_oembed_time_9a76383f38688e7b6cf7cffca1671650] => 1623371566
[_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] =>
[_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1624739507
[_oembed_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] =>
[_oembed_time_ed5cdc8c1864346574b44078c5df11bb] => 1630005620
[_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] =>
[_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1631133484
[_oembed_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] =>
[_oembed_time_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] => 1644341756
[_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] =>
[_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1644341756
[_oembed_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] =>
[_oembed_time_298dbc6576d40fd688485b267ed93cf9] => 1644829859
[_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] =>
[_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1648967374
[_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] =>
[_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1650739822
[_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] =>
[_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650739823
[_oembed_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] =>
[_oembed_time_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] => 1654869961
[_oembed_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] =>
[_oembed_time_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] => 1655713904
[_oembed_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] =>
[_oembed_time_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] => 1655713904
[_oembed_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] =>
[_oembed_time_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => 1655713904
[_oembed_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] =>
[_oembed_time_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] => 1658923315
[_oembed_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] =>
[_oembed_time_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] => 1658923315
[_oembed_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] =>
[_oembed_time_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] => 1659177172
[_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] =>
[_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1660989041
[_oembed_efa08e21ea1372a5b5d53c2bc8a36945] =>
[_oembed_time_efa08e21ea1372a5b5d53c2bc8a36945] => 1661868118
[_oembed_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] =>
[_oembed_time_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] => 1661868118
[_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] =>
[_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1664520509
[_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] =>
[_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1664520509
[_oembed_0dd4eee5a5969c59e1cbae151f328315] => It's neat to visually see "The Current Thing" pic.twitter.com/R3fFR5UIKb
— Neville Medhora (@nevmed) December 22, 2022
[_oembed_time_0dd4eee5a5969c59e1cbae151f328315] => 1673079713
[_oembed_cb7259f01d217badc126c79d8ffed594] => Here's 2021 "The Current Thing" pic.twitter.com/v3CN73VzhX
— Neville Medhora (@nevmed) December 22, 2022
[_oembed_time_cb7259f01d217badc126c79d8ffed594] => 1673079713
[_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] =>
[_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1673606176
[_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] =>
[_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1677351317
[_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] =>
[_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678966362
[_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] =>
[_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1680430526
[_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] =>
[_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687985464
[_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] =>
[_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1688214257
[_oembed_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] => Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3 pic.twitter.com/JecHXVmt8l
— Google (@Google) February 6, 2023
[_oembed_time_c8cf393dbf413bdf09a6263ab1dea310] => 1691236688
[_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] =>
[_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1691236689
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696418229
[_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] =>
[_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1696418229
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] =>
[_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1699428592
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700248522
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708171940
[_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] =>
[_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1708171940
[_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] =>
[_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1708171940
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710321685
[_oembed_b471227acdf47e38f3c7fdca47759406] => Google Pixel Phone app to get 'Lookup' feature to identify recent unknown callers and some UI tweaks for the emergency in-call screen
Read - https://t.co/QSHpOqzlV1
🏳️ Flags are shared in the post for rooted users ✓#Google #Android pic.twitter.com/gIMJhT8dNX
— AssembleDebug (@AssembleDebug) April 5, 2024
[_oembed_time_b471227acdf47e38f3c7fdca47759406] => 1713258376
[_oembed_50fd3c06f1f4c054d03812a0abe2238f] => Google Pixel Phone app to get 'Lookup' feature to identify recent unknown callers and some UI tweaks for the emergency in-call screen
Read - https://t.co/QSHpOqzlV1
🏳️ Flags are shared in the post for rooted users ✓#Google #Android pic.twitter.com/gIMJhT8dNX
— AssembleDebug (Shiv) (@AssembleDebug) April 5, 2024
[_oembed_time_50fd3c06f1f4c054d03812a0abe2238f] => 1720166180
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1724344275
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1729667659
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1740209236
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1740209236
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1743334570
[_algolia_sync] => 831460402002
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751988099
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1758132109
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1763663528
[_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] =>
[_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767857684
[_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] =>
[_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1771151544
[_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] =>
[_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1771151544
[_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] =>
[_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1771151544
[_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] =>
[_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1776864697
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 347
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Oktatás
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 622
[1] => 297
[2] => 1929
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Google
[1] => oktatás
[2] => távoktatás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 9273
[content] =>
A koronavírus-járvány okozta karantén miatt egyeseknek teljesen át kell szervezni mindennapi életüket. Az iskolák bár bezártak, a kormány rendelete alapján a diákoknak távoktatásban kell részesülniük.

„A koronavírus miatti karantén kihívás minden oktatásügyi
dolgozó számára. Mind a pedagógusok, mind pedig a szülők egy bizonyosféle
stresszhelyzetbe kerültek, egyértelmű algoritmusok és utasítások nélkül,
melynek kulcskérdése a távoktatás folyamatának megszervezése. Igyekszünk
mindent megtenni annak érdekében, hogy az ukrán állampolgároknak lehetőségük
legyen online-oktatásban részesülni. Ez hasznos és érdekes” – közölte Volodimir
Zelenszkij ukrán elnök.
Az interneten jelenleg ezrével találhatunk olyan oldalakat,
melyeket online-oktatásban vehetünk részt. A kormány szintén elindított egy
tanfolyamot az oktatásban dolgozóknak Karantén:
online-szolgáltatások a pedagógusok számára címmel. A tanfolyamot 72 óra
alatt hozták létre, hat, 8–26 perces oktatóanyagokat tartalmaz, s a Gyija.
Digitális oktatás (Дія. Цифрова освіта) platformon érhető el. A tanfolyamra
megjelenésének napján több mint 6 ezer pedagógus jelentkezett, közülük már több
mint ötezren meg is kapták az elvégzésről szóló okiratot.
A kurzus elkészítése előtt Ukrajna Digitális Átalakulási
Minisztériuma tanácskozott az ország oktatási intézményeivel. A felmérés során
megállapították, hogy számos iskolának sikerült szisztematikusan megszervezni a
távoktatási folyamatot, azonban a legtöbb oktatási intézmény nem volt erre
felkészülve.
Az említett oktatási tanfolyam a tanárok és a hallgatók
kommunikációjával foglalkozik a távoktatási időszakban, valamint megismerteti a
pedagógusokat azon interneten elérhető szolgáltatásokkal, melyek segíthetnek a
távoktatás során: Google Classroom, Microsoft Teams, Cisco Webex, Zoom, Class
Dojo, Classtime, Viber, stb.
A tanfolyam a következő kulcsfontosságú elemek
elsajátításában segít:
- tanulókkal való kommunikáció
- online-szolgáltatások használata
- videokonferencia létrehozása
- munkák begyűjtése
- online-osztályozás
- a feladatok elvégzésének ellenőrzése
- közösségi oldalak használata
- ellenőrző dolgozatok létrehozása
- tanulók konzultálása
- virtuális tanári létrehozása
Ukrajnában is kötelező karantént rendeltek el az oktatási intézményekben a koronavírus járvány miatt. Kárpátalján az elsők között a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tért át a távoktatásra.
A főiskola vezetése felhívja a diákok figyelmét, hogy a karantén idején a kiadott tananyagokat a képességeikhez mérten a lehető legjobban igyekezzenek elsajátítani.
[type] => post [excerpt] => Kárpátalján az elsők között a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tért át a távoktatásra. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1585334700 [modified] => 1585329962 ) [title] => Távoktatás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=9062&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 9062 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 9066 [image] => Array ( [id] => 9066 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat.jpg [original_lng] => 296664 [original_w] => 1530 [original_h] => 861 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat.jpg [width] => 1530 [height] => 861 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat.jpg [width] => 1530 [height] => 861 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/tavoktat.jpg [width] => 1530 [height] => 861 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1585322762:5 [_thumbnail_id] => 9066 [_oembed_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => [_oembed_time_078f75875035b7eecad9818e3c633fc7] => 1585294699 [_edit_last] => 5 [views_count] => 7201 [_oembed_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => [_oembed_time_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => 1585327507 [_oembed_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] => [_oembed_time_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] => 1585327507 [_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => [_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587523812 [_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => [_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1587523813 [_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => [_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1587888831 [_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => [_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589728510 [_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => [_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589989162 [_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => [_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591676356 [_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => [_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594049584 [_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] => [_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1598148655 [_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => [_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598266475 [_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => [_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1605961016 [_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => [_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1648221879 [_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => [_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1649923525 [_oembed_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => [_oembed_time_bbd67bd7d330a42d0865a3a7490263ac] => 1666345000 [_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => [_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1678449170 [_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => [_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1709042477 [_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => [_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1713362067 [_oembed_fdbd19155eae10cd729500fe174ffd44] => {{unknown}} [_oembed_63ff6c84eb36bfb44d485cd06d65b862] => {{unknown}} [_oembed_65f63383ec80d53ea4704cfecdb57221] => {{unknown}} [_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => [_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1739903779 [_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => [_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1739903780 [_algolia_sync] => 831459942002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 347 [4] => 600 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Oktatás [4] => Oktatás [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1929 ) [tags_name] => Array ( [0] => távoktatás ) ) [9] => Array ( [id] => 8845 [content] =>Felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt tehetséggondozó képzést a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja (MCC FIT), melynek részleteiről Dobsa Beáta, az MCC FIT beregszászi régióvezetője beszélt.

Diákjaink megismerhetik napjaink fontos szakterületeit, és legfontosabb célunk, hogy az egyéni érdeklődési köröket, fejlődési igényeket és lehetőségeket feltérképezzük. A nálunk töltött 4 évet nagy fokú szellemi szabadság, függetlenség és egyéni kiteljesedés jellemzi. Pedagógiánk a cselekedve tanulás, vagyis a „learning by doing” elv alapján működik. A kontaktalkalmakat e-learning-tananyagok támogatják. A FIT-diákok saját időbeosztásuknak megfelelően, rugalmasan, de mindenképpen jól strukturált keretek között egyénileg is elmélyíthetik ismereteiket. Ez a rendszer lassan már 5 éve egy nagyon jól bevált egységként működik.
Amikor szembesültünk a kialakult rendkívüli helyzettel, természetesen az MCC FIT csapata is csatlakozott az országos karanténhoz. Igaz ugyan, hogy a kontaktalkalmak így teljes egészében elmaradnak, de az e-learning tananyaggal továbbra is jelentős tudásanyagot szerezhetnek a diákok.
A gyakorlófeladatok lehetővé teszik az egyéni ütemű haladást, a személyes érdeklődésnek megfelelő irányú és mélységű tudásanyag elsajátítását. Az e-learninges kurzusok nagy hangsúlyt helyeznek az ismeretanyag gamifikációjára és a multimedialitásra, vagyis játékos feladatok kép- és hanganyag, illetve oktatóvideók kísérik. Az azonnali visszajelzésű, így autodidakta tanulást biztosító feladatsorok mellett fontos része az elektronikus tananyagrendszerünknek a részletes egyéni teljesítményértékelés is.
Oktatóink személyre szabott, részletes visszajelzései segítik a folyamatos önkorrekciót és önfejlesztést, nyomon követhetővé teszik a diákok előmenetelét.
Minden kurzus négy segítő feladatsorból áll, amelyek új tudásanyagot és gyakorlófeladatokat is tartalmaznak. A kurzusokhoz egy ellenőrző tesztsor csatlakozik, amely csak egyszer és megszakítás nélkül oldható meg. Fontos megjegyezni, hogy az e-learning rendszer lehetőséget kínál olyan új munkamódszerek elsajátítására is, mint a projektszemléletű feladatmegoldás.
Muszáj megemlítenem a gyerekek kedvenc részét, vagyis a saját fejlesztésű oktatóvideókat. Képzésünk súlyponti eleme az egyéni, autodidakta tanulásfolyamat, melynek megkönnyítését tanulási segédanyagként szintén ezek a kisfilmek biztosítják.
Minden modulhoz négy darab oktatóvideó tartozik, 5–8 perc hosszúsággal. Ezeket a kis bejátszásokat könnyed hangvétel, a korosztály igényeihez igazodó és a befogadóképességeikhez igazított szóhasználat jellemzi. A bemutatott jelenségeket, kísérleteket mindig magyarázat kíséri, amely a szakterülethez tartozó kulcsfogalmakat használva, ugyanakkor a fiatalok nyelvén összegzi a tapasztalatokat.
Azok a tanulók, akik csatlakoznak a FIT-programhoz, már az első kurzus után saját felületükön tudnak csatlakozni az e-learning rendszerünkhöz, miután megkezdődik a nagy kaland és tanulás. Eleinte természetesen többször segítséget kapnak a helyes használathoz, de jellemzően az első kurzus befejezése után gyermek és szülő is kifejezetten örömmel használja a felületet. Ez a rendszer kimondottan hálás és célravezető a jelenlegi helyzetben, amikor az iskolától távol kell maradnia a gyerekeknek, és egy számukra új rendszer segítségével kell folytatniuk tanulmányaikat.
Örömmel konstatáltuk, hogy az elmúlt időszakban a szülők is és a gyerekek is szép számmal jelezték, hogy számukra – a FIT-program e-learning rendszerének hála – sokkal könnyebb az iskolai online tanulás.
Volt olyan FIT-szülő, aki jelenleg egy kárpátaljai magyar középiskola vezetője, és nemcsak megköszönte azt, hogy gyermeke FIT-diák lehet, és sokkal könnyebben veszi az online tanulást, hanem sajnálatát fejezte ki aziránt, hogy iskolájukban még nincs kifejlesztve a FIT-hez hasonló rendszer.
A FIT-programban különösen nagy szerepe van a szombatonkénti kurzusoknak, ahol a gyerekek a kis csapatukkal együttesen szívhatják magukba az érdekesebbnél érdekesebb új tudásanyagot oktatóink előadásain. Ezeknek az alkalmaknak az értéke felbecsülhetetlen és pótolhatatlan, ez kétségkívül így van, a jelenlegi helyzet azonban megmutatta, hogy igenis ki kell használnunk a technika adta lehetőségeket, és már egészen fiatal korban arra kell sarkallnunk a gyerekeket, hogy tanuljanak meg tudatosan bánni az online oktatási lehetőségekkel.
Az MCC FIT csapata – minden oktató, tanár és szülő – azon dolgozik, hogy a gyerekek a lehető legminőségesebb és leghatékonyabb oktatásban részesüljenek akár személyes, akár online formában.
Ha téged is érdekel a különleges kurzus- és e-learningsorozatunk, akkor jelentkezz hozzánk! Április közepétől újra várjuk az ötödikes diákok jelentkezését a szeptembertől induló kurzusainkra. A jelentkezés online történik (http://fit.mcc.hu/jelentkezes.html), és mindössze 5 percet vesz igénybe.
(Simon Dávid/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt tehetséggondozó képzést a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja (MCC FIT), melynek részleteiről Dobsa Beáta, az MCC FIT beregszászi régióvezetője beszélt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1585161180 [modified] => 1585156253 ) [title] => MCC FIT: Sikeres a távoktatás [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=8845&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 8845 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 8846 [image] => Array ( [id] => 8846 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc.jpg [original_lng] => 748193 [original_w] => 2500 [original_h] => 1875 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-1536x1152.jpg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc-2048x1536.jpg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/mcc.jpg [width] => 2500 [height] => 1875 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1585149053:12 [_thumbnail_id] => 8846 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 5545 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => [_oembed_time_388e6628bd76e3d1039ea5c5beb904c7] => 1585153989 [_oembed_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] => [_oembed_time_bfb1ba3046f790ea4b575b481463ef4b] => 1585153989 [_oembed_938259c566c742b1d5b7b7fb6b60f59b] => [_oembed_time_938259c566c742b1d5b7b7fb6b60f59b] => 1585153990 [_oembed_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => [_oembed_time_168466bdf4c5e083fe39c1122640b925] => 1587141135 [_oembed_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => [_oembed_time_6efa323a334962f22f6e285bafa2dd8e] => 1587141135 [_oembed_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => [_oembed_time_03c5d856b79f11380cee18f043f547c3] => 1587141135 [_oembed_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => [_oembed_time_83e7d330ae7a9cb79ae3b62724951bd1] => 1587551744 [_oembed_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => [_oembed_time_bce6292b1f63e12928d0e8eda9330f2a] => 1589537985 [_oembed_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => [_oembed_time_e54081afa60c1dff59e1bb7e839c0b22] => 1589912067 [_oembed_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => [_oembed_time_0a4fc880d6c34d0c9ee629dc45246438] => 1591640323 [_oembed_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] => [_oembed_time_de6ef1236f0becd46ba7d4cc6a04fd54] => 1593340092 [_oembed_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => [_oembed_time_d7d381366f13584d05352a083596fbac] => 1594298146 [_oembed_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => [_oembed_time_9d6c8b5c2bb0b69b6b890da89982fab7] => 1595000074 [_oembed_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => [_oembed_time_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => 1598015148 [_oembed_00841ba105422428896fa6854fbea261] => [_oembed_time_00841ba105422428896fa6854fbea261] => 1598015148 [_oembed_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => [_oembed_time_b2d8f79d6505135d3f91898a2dbcfcb4] => 1598525394 [_oembed_af598b340efc138e9661be3896d9f797] => [_oembed_time_af598b340efc138e9661be3896d9f797] => 1600519450 [_oembed_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => [_oembed_time_65386bfdff93c0c7e3e31f06707e1fe0] => 1605522663 [_oembed_865b71b7e2d1c02180883d3f6266d457] => [_oembed_time_865b71b7e2d1c02180883d3f6266d457] => 1609873704 [_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => [_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612301534 [_oembed_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => [_oembed_time_a315354018e8f62f6d623c6535b29c4c] => 1614762892 [_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => [_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1615824066 [_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => [_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617633336 [_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => [_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617633336 [_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => [_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1617633336 [_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => [_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1620164568 [_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => [_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1625193347 [_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => [_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1628116405 [_oembed_450bb92f3b71949b73c749a7e9b3953b] => [_oembed_time_450bb92f3b71949b73c749a7e9b3953b] => 1628116405 [_oembed_96e7edb3b3bc6b5dfa58c4d09b4ec5e5] => [_oembed_time_96e7edb3b3bc6b5dfa58c4d09b4ec5e5] => 1628116406 [_oembed_86fb59be7e7c9a6dfc6b794a8a4e1879] => [_oembed_time_86fb59be7e7c9a6dfc6b794a8a4e1879] => 1630950657 [_oembed_96d66561937ad999ac284065e0c37695] => [_oembed_time_96d66561937ad999ac284065e0c37695] => 1632351420 [_oembed_40524339765047dc6050b4ab0eb5e126] => [_oembed_time_40524339765047dc6050b4ab0eb5e126] => 1633479305 [_oembed_6201c0f01f5aec09d31894e6e1bb0aec] => [_oembed_time_6201c0f01f5aec09d31894e6e1bb0aec] => 1635221056 [_oembed_cf66280d74311093180d3617b2acc112] => [_oembed_time_cf66280d74311093180d3617b2acc112] => 1636228605 [_oembed_1e1ad717fb1a7c8ccca2508bdb4bef87] => [_oembed_time_1e1ad717fb1a7c8ccca2508bdb4bef87] => 1641097359 [_oembed_cb062c82ad47ff48d44c26b477cd93a8] => [_oembed_time_cb062c82ad47ff48d44c26b477cd93a8] => 1641097359 [_oembed_6b976b4ce4a3f77d7895ed279789d3f6] => [_oembed_time_6b976b4ce4a3f77d7895ed279789d3f6] => 1641097360 [_oembed_b692aaacbf87cfc7f9418c280512f918] => [_oembed_time_b692aaacbf87cfc7f9418c280512f918] => 1641097360 [_oembed_66d3f4cc6745bb5bf376be84ab9265de] => [_oembed_time_66d3f4cc6745bb5bf376be84ab9265de] => 1641097360 [_oembed_317161f0cc2b4844d4b8d1359b0ce939] => [_oembed_time_317161f0cc2b4844d4b8d1359b0ce939] => 1642647236 [_oembed_bf8d079a63e4998bea2f10182526c430] => [_oembed_time_bf8d079a63e4998bea2f10182526c430] => 1642752335 [_oembed_6b771789d45556750d8d0ccf67f6b35e] => [_oembed_time_6b771789d45556750d8d0ccf67f6b35e] => 1643537338 [_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => [_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1650979746 [_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => [_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1651429086 [_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => [_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1651429086 [_oembed_5c7adb246b16e90734e49bc331df5e07] => [_oembed_time_5c7adb246b16e90734e49bc331df5e07] => 1651429086 [_oembed_857aeffbf24f6d5fb4de3fbaa4f2052e] => [_oembed_time_857aeffbf24f6d5fb4de3fbaa4f2052e] => 1652425113 [_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => [_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1652425113 [_oembed_be429b8a3ae583ac97c67a26ed5acfbc] => [_oembed_time_be429b8a3ae583ac97c67a26ed5acfbc] => 1653382369 [_oembed_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] => [_oembed_time_5294190b0c6a272217058a874e0a281b] => 1655724291 [_oembed_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] => [_oembed_time_6d467dac0d3cec97fb6e7adf8b7290c3] => 1655724291 [_oembed_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => [_oembed_time_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => 1655724291 [_oembed_ef72116033f92215083d6a0fa74732db] => [_oembed_time_ef72116033f92215083d6a0fa74732db] => 1660301834 [_oembed_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => [_oembed_time_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => 1660301834 [_oembed_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => [_oembed_time_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => 1661849392 [_oembed_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => [_oembed_time_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => 1668017689 [_oembed_25bfe3ce1e39d2588c15dc3e3b02952a] => [_oembed_time_25bfe3ce1e39d2588c15dc3e3b02952a] => 1668934033 [_oembed_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => [_oembed_time_226b865d79ebfe5532bf6c295fbb8a7f] => 1677605916 [_oembed_fac22be8d714a27db6e2e6eff64282d2] => [_oembed_time_fac22be8d714a27db6e2e6eff64282d2] => 1679245645 [_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => [_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1679466744 [_oembed_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] => [_oembed_time_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] => 1683382558 [_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => [_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687373776 [_oembed_eb326cec8233d678b94c637ee754551d] => [_oembed_time_eb326cec8233d678b94c637ee754551d] => 1687373776 [_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => [_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1691779863 [_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => [_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1697019654 [_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => [_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1697019654 [_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => [_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700495173 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1700495174 [_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => [_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708538678 [_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => [_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710353387 [_oembed_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => [_oembed_time_a328e607e2287972dd13cf83d4c0385e] => 1710353387 [_oembed_01f30a5aa7d8cb82e79f59086092da4f] => [_oembed_time_01f30a5aa7d8cb82e79f59086092da4f] => 1711038381 [_oembed_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] => [_oembed_time_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] => 1715504999 [_oembed_31f369f3e1416b45b64c0974016df0c0] => [_oembed_time_31f369f3e1416b45b64c0974016df0c0] => 1717009700 [_oembed_981d6ab4e20d9253067b2fa85ecb7fc7] => [_oembed_time_981d6ab4e20d9253067b2fa85ecb7fc7] => 1717760691 [_oembed_fed3bf51e4f9360dcc00960cd348c81d] => [_oembed_time_fed3bf51e4f9360dcc00960cd348c81d] => 1717760691 [_oembed_480c0335e49a715a3e4246176062fee8] => [_oembed_time_480c0335e49a715a3e4246176062fee8] => 1720252384 [_oembed_8ad0a4b72f489752d0150225581fb763] => [_oembed_time_8ad0a4b72f489752d0150225581fb763] => 1720252384 [_oembed_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => [_oembed_time_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => 1722690642 [_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => [_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723707160 [_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => [_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730542125 [_oembed_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] => [_oembed_time_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] => 1730542125 [_oembed_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => [_oembed_time_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => 1732305508 [_oembed_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => [_oembed_time_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => 1732305508 [_oembed_318bec583b25369508083c293311816c] => [_oembed_time_318bec583b25369508083c293311816c] => 1733516655 [_oembed_56307b101e3562e087dadd35f51b3450] => [_oembed_time_56307b101e3562e087dadd35f51b3450] => 1734546063 [_oembed_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => [_oembed_time_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => 1734546063 [_oembed_68725ffe433a2efd411a4096f9f330ff] => [_oembed_time_68725ffe433a2efd411a4096f9f330ff] => 1734546063 [_oembed_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] => [_oembed_time_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] => 1737982556 [_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => [_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1742151402 [_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => [_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1742151402 [_algolia_sync] => 831459485002 [_oembed_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] => [_oembed_time_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] => 1744225378 [_oembed_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => [_oembed_time_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => 1747055911 [_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => [_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750686110 [_oembed_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] => [_oembed_time_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] => 1752406442 [_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => [_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1754377276 [_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => [_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1758268199 [_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => [_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764256474 [_oembed_f4c64fd0b76231e6663b06aa6dfa05a3] => [_oembed_time_f4c64fd0b76231e6663b06aa6dfa05a3] => 1765818961 [_oembed_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => [_oembed_time_1376babd2f71bf4752e1a4e60885b565] => 1767338690 [_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => [_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1769015868 [_oembed_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => [_oembed_time_dc679ada96a1a3f4deffd8b0b1d58167] => 1769015868 [_oembed_58ab6fd713a62012818ffb1e985921a5] => [_oembed_time_58ab6fd713a62012818ffb1e985921a5] => 1772782433 [_oembed_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => [_oembed_time_3a5df9e7a7e83024c18678c60424411b] => 1772782433 [_oembed_058036ddf2b80a7e1a55aafe8e1c96bf] => [_oembed_time_058036ddf2b80a7e1a55aafe8e1c96bf] => 1775392058 [_oembed_a98089ad0060b8c49440f4fb22bda49e] => [_oembed_time_a98089ad0060b8c49440f4fb22bda49e] => 1775668281 [_oembed_47abd6ec5a2a76c6bd2514d02f61456d] => [_oembed_time_47abd6ec5a2a76c6bd2514d02f61456d] => 1775668282 [_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => [_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1777099163 [_oembed_27bcf1e6a5ec149c40cc1a5c42dbe9ed] => [_oembed_time_27bcf1e6a5ec149c40cc1a5c42dbe9ed] => 1778506320 [_oembed_f4f7ec8b6fbf693af60581f4702febcd] => [_oembed_time_f4f7ec8b6fbf693af60581f4702febcd] => 1779267000 [_oembed_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] => [_oembed_time_0719ff9b5b62ac6c065cbe4d28ed92d3] => 1783414053 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 347 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 2063 [1] => 297 [2] => 1929 ) [tags_name] => Array ( [0] => Mathias Corvinus Collegium (MCC) [1] => oktatás [2] => távoktatás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 70 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1929 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 70 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1929 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )távoktatás (8 Oldal)