Módosít reklámkampányán az Adidas, miután antiszemitizmussal vádolták amiatt, hogy az Izrael-gyűlölő palesztin topmodellel akarta hirdetni a müncheni olimpiára emlékező cipőit. Az 1972-es olimpián palesztin terroristák meggyilkoltak 11 izraeli sportolót.
Az ismert német sportszergyár úgy döntött, hogy a széles körű felháborodás miatt módosít a Bella Hadiddal tervezett reklámkampányán, hogy pontosan miből áll a változás, azt egyelőre nem árulta el.
A cég úgy gondolta, jó ötlet Bella Hadiddal reklámozni az eredetileg az 1972-es müncheni olimpia futói számára piacra dobott SL-72-es cipőinek új kiadását. Ezt azonban számos zsidó szervezet és Izrael is élesen támadta, érzéketlenséggel és antiszemitizmussal vádolva a német céget: a müncheni olimpián ugyanis a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet tagjai lemészároltak 11 izraeli sportolót.
Az izraeli külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy a palesztin származású topmodell „a múltban antiszemitizmust terjesztett, és erőszakra szólított fel az izraeliek és a zsidók ellen.” Hadid számos alkalommal vett részt palesztinpárti megmozdulásokon, olyanokat skandálva, hogy „a zsidókat a tengerbe kell dobni”, és hogy „a folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”, ami annak a kódja, hogy a zsidó államot ki kell iktatni.
Hadid korábban gyarmatosítással, etnikai tisztogatással, megszállással és a palesztin nép feletti apartheiddel vádolta a zsidó államot. Azt állította, hogy Izrael „a népet elnyomó kormányzati rendszert” tart fenn, a közösségi médiában többször is posztolt a palesztin nép izraeli „elnyomásáról”. Nem egyszer vádaskodott azzal, hogy Izrael „zsidó felsőbbrendű” állam, és azt is állította, hogy „Jézus palesztin volt”.
Az Adidas szóvivője közölte: „Tisztában vagyunk azzal, hogy összefüggéseket állítottak fel tragikus történelmi eseményekhez – még ha teljesen akaratlanul is -, és elnézést kérünk az okozott bosszúságért és kellemetlenségért. Ezért felülvizsgáljuk a kampányt.”
Az antiszemitizmus ellen küzdő CAM mozgalom „beteg ötletnek”, a meggyilkolt izraeli sportolókkal szembeni kegyeletsértésnek nevezte Hadid szerződtetését, és bocsánatkérésre szólította fel a céget. Izrael pedig bejelentette, hogy az Adidas reklámkampánya nem lesz látható az országukban.
A legújabb fürdőruha-kollekció az Adidas „Pride 2023” kollekciójának része, és a weboldalon a női részlegben vásárolható meg. Az Adidast rengeteg kritika éri, többek között azzal vádolják a vállalatot, hogy az ilyen reklámkampányokkal „eltörli a nőket” – számolt be a Daily Mail.
A fürdőruhát a dél-afrikai tervező, Rich Mnisi készítette, és a Pride hónap tiszteletére jelent meg. Az Adidas szerint a fürdőruha „az önkifejezés, a képzelet és a rendíthetetlen hit ünnepe, hogy a szeretet összeköt”. A fürdőruha modelljének kiválasztása felháborodást váltott ki a közösségi médiában, és többen is bojkottra szólítottak fel – írta meg a Mandiner.
[type] => post
[excerpt] => A legújabb fürdőruha-kollekció az Adidas „Pride 2023” kollekciójának része, és a weboldalon a női részlegben vásárolható meg. Az Adidast rengeteg kritika éri, többek között azzal vádolják a vállalatot, hogy az ilyen reklámkampányokkal „eltörli a n...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1684534320
[modified] => 1684502771
)
[title] => Férfiakkal reklámoz női fürdőruhát az Adidas
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147831&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147831
[uk] => 147885
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 147835
[image] => Array
(
[id] => 147835
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80.jpg
[original_lng] => 21193
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/12edbce48176467d91359b2b08320e80.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1684492099:2
[_thumbnail_id] => 147835
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4583
[_oembed_d2d318433edc1d01f33f8163e5b8220b] =>
#MoisdesFiertés ? Le tram des fiertés débarque dans la Métropole de #Lyon ! Montez à bord de cette nouvelle rame sur la ligne T4, illustrée par Morgane Fadanelli ! ? pic.twitter.com/3H4MqZcF9u
Попри негоду та намір опонентів втрутитися, пів тисячі голосів ЛГБТ+ військових та цивільних гучно прозвучали у столиці.
Despite bad weather and the intention of opponents to interfere, half a thousand voices of LGBT+ military and civilians were loud in the center of the Kyiv. pic.twitter.com/u0KWLsoczn
LGBT organizations stated that they were unable to march in the parade due to the large number of marchers opposing the parade. pic.twitter.com/BisQ5n5xFX
The photo shows one of yesterday’s KyivPride 🏳️🌈participants wearing a Bandera T-shirt🫠
Stepan Bandera, a controversial OUN leader with fascist views, a Nazi collaborator, and a nationalist icon in today’s Ukraine, was no friend to sexual minorities — to put it mildly.
Az Adidas felbontotta a szponzori szerződést Kanye West Grammy-díjas amerikai rapperrel annak közelmúltban tett antiszemita kijelentései és más szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulásai miatt.
Az Adidas nem tűri el az antiszemitizmust és a gyűlöletbeszéd semmilyen formáját. A zenész közelmúltban tett kijelentései és cselekedetei elfogadhatatlanok, gyűlöletkeltők és veszélyesek, valamint sértik a cégnek a sokféleségről és a befogadásról, a kölcsönös tiszteletről és a korrektségről vallott nézeteit – hangoztatta keddi közleményében a sportszergyártó német óriáscég, amelynek saját közlése szerint akár 250 millió euró nettó bevételkiesést is okozhat a kapcsolat megszakítása.
A vállalatra egyre nagyobb nyomás nehezedett hírességek és a közösségi média szereplői részéről annak érdekében, hogy lépjen fel Kanye West ellen. A cég a hónap elején már közölte, hogy „felülvizsgálja” busás hasznot hozó edzőcipő-szerződését a sztárral.
A keddi közlemény szerint „alapos felülvizsgálat után” úgy döntöttek, hogy azonnali hatállyal leállítják a Yeezy-termékcsalád gyártását és a pénzek átutalását az énekesnek és cégeinek.
Az Adidas és – a tavaly óta hivatalosan a Ye nevet használó – énekes együttműködése régóta a divatvilág egyik legjövedelmezőbb üzlete. A 2014 óta forgalmazott Yeezy edzőcipők hatalmas sikert arattak, és hozzájárultak ahhoz, hogy az énekesből milliárdos legyen.
Korábban már a Twitter és az Instagram is felfüggesztette Kanye West profilját a zenész antiszemita megjegyzései miatt.
Botrányos kijelentései miatt ügynöksége, a CCA megszakított vele minden kapcsolatot, az MRC film- és tévéstúdió pedig lefújta tervezett dokumentumfilmjét az énekesről. A múlt héten a Balenciaga divatház is szakított az énekessel.
Miután a Twitter és a Facebook felfüggesztette, West bejelentette, hogy megvásárolja a Parler jobboldali közösségi platformot, ahol szabadon terjesztheti nézeteit.
Kevesebb, mint két hét alatt nő meg az a gombák föld alatti gyökérhálózatából, vagyis micéliumból készült alapanyag, amiből az Adidas az ikonikus Stan Smith edzőcipőjének egy új, fenntartható alapanyagú változatát dobja piacra – adta hírül a The Spinoff cikke alapján a HVG.
Korábban a sportóriás már bemutatott hasonlót: a Stan Smith Primegreen modell felsőrésze 50 százalékban újrahasznosított anyagokból készült. A Mylo névre keresztelt gombacipő talpa pedig természetes gumiból készül.
https://youtu.be/R__xk0-z7lg
A cipőn az Adidas egy Bolt Threads nevű, innovatív alapanyagokkal kísérletező biotechnológiai céggel karöltve dolgozott. Elmondásuk szerint a gombából készült anyag olyan, mintha bőrből lenne. Azt egyelőre nem árulta el az Adidas, hogy mikor fog forgalomba kerülni a gombacipő, illetve mennyibe fog kerülni.