Array
(
[count_posts] => 9
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjkxMTg7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 237822
[content] =>
Oroszország „nemkívánatos szervezetnek” nyilvánította Elton John AIDS Alapítványát, amely a hatóságok szerint aláássa a „hagyományos orosz értékrendet”. A lépés tovább mélyíti a szakadékot Moszkva és a nyugati LMBTQ+-jogokat támogató szervezetek között, miközben Putyin folytatja a „hagyományos értékek” védelmének politikáját.
Az orosz ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy betiltja Elton John AIDS Alapítványának mind amerikai, mind brit ágát, ezzel hivatalosan is „nemkívánatos szervezetnek” minősítve azokat Oroszországban.

A világhírű zenész által alapított szervezet, amely több mint 600 millió dollárt (körülbelül 219 milliárd forintot) gyűjtött össze és 95 országban 3100-nál is több projektet támogatott, már korábban is összetűzésbe került az orosz hatóságokkal az LMBTQ+-jogok miatt. Elton John, aki korábban fellépett Oroszországban, többször is bírálta a Kreml politikáját, amit a „melegekkel szembeni diszkriminációnak” nevezett.
A The Independent úgy tudja, hogy Vlagyimir Putyin elnök következetesen elutasította ezeket a kritikákat, Oroszországot a hagyományos értékek védelmezőjeként ábrázolva a „dekadens Nyugattal” szemben. Az újabb intézkedés tovább fokozhatja a feszültséget Oroszország és az LMBTQ+-jogokat és szabadságjogokat előmozdító szervezetek között.
„Ha Elton John ül a zongoránál, az nem csak oroszellenes propaganda”
Az ügyészség a Telegram-csatornáján közzétett közleményben kijelentette: „Amikor egy zenész a demokrácia támogatóival játszik együtt, propagandát kapsz. És ha Elton John ül a zongoránál, az nem csupán oroszellenes propaganda.”
A hatóság webhelyén közzétett külön nyilatkozat bírálja Elton John alapítványát a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok, nyugati családmodellek és nemváltás” népszerűsítése miatt. A közlemény – konkrét példák említése nélkül – azzal is vádolja az alapítványt, hogy részt vesz abban, amit a Nyugat Oroszország lejáratására irányuló kampányának nevez az ukrajnai háború miatt, amit az ügyészség „különleges katonai műveletként” említ.
Vlagyimir Putyin elnök politikája részeként arra bátorítja a nőket, hogy legalább három gyermeket vállaljanak a születési arány csökkenésének megállítása érdekében. Egy 2022-es törvény kibővítette az „LMBT-propagandára” vonatkozó tilalmat, megtiltva a homoszexualitással kapcsolatos bármilyen nyilvános megjelenési formát.
Az Elton John AIDS Alapítvány eddig nem reagált a betiltásra.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország „nemkívánatos szervezetnek” nyilvánította Elton John AIDS Alapítványát, amely a hatóságok szerint aláássa a „hagyományos orosz értékrendet”. A lépés tovább mélyíti a szakadékot Moszkva és a nyugati LMBTQ+-jogokat támogató szervezetek k...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743880500
[modified] => 1743812341
)
[title] => Betiltották Oroszországban Elton John AIDS Alapítványát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237822&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237822
[uk] => 237894
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 237823
[image] => Array
(
[id] => 237823
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john.jpg
[original_lng] => 78257
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/elton-john.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743928020:8
[_thumbnail_id] => 237823
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2416
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203131669001
[_oembed_3b4e8e471669bc0daf45c377d6471cd3] => Попри негоду та намір опонентів втрутитися, пів тисячі голосів ЛГБТ+ військових та цивільних гучно прозвучали у столиці.
Despite bad weather and the intention of opponents to interfere, half a thousand voices of LGBT+ military and civilians were loud in the center of the Kyiv. pic.twitter.com/u0KWLsoczn
— Військові ЛГБТІК+ (@lgbtiqmilitary) June 16, 2024
[_oembed_time_3b4e8e471669bc0daf45c377d6471cd3] => 1751097751
[_oembed_b6921c1b3f573d3b2aa9d6d2c526044d] => LGBT organizations stated that they were unable to march in the parade due to the large number of marchers opposing the parade. pic.twitter.com/BisQ5n5xFX
— Devana 🇺🇦 (@DevanaUkraine) June 14, 2025
[_oembed_time_b6921c1b3f573d3b2aa9d6d2c526044d] => 1751097751
[_oembed_d2ebc190b4a9700b08039415d2fa8575] => The photo shows one of yesterday’s KyivPride 🏳️🌈participants wearing a Bandera T-shirt🫠
Stepan Bandera, a controversial OUN leader with fascist views, a Nazi collaborator, and a nationalist icon in today’s Ukraine, was no friend to sexual minorities — to put it mildly.
Yet some… pic.twitter.com/kwXGnkUyaX
— Marta Havryshko (@HavryshkoMarta) June 16, 2025
[_oembed_time_d2ebc190b4a9700b08039415d2fa8575] => 1751097751
[_oembed_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] =>
[_oembed_time_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] => 1754474965
[_oembed_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] => From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Read more: https://t.co/gxJGfy5Q0V pic.twitter.com/dyZ1PHQaN6
— The Ben Kinsella Trust (@kinsellatrust) August 1, 2025
[_oembed_time_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] => 1754474965
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1761461468
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763826236
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣
The result is on video.
These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles...
Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
— Alf Really 🇺🇦🇬🇧🇨🇦🇪🇺🇮🇱🇩🇪🇵🇱 (@vik8867dn) November 11, 2025
[_oembed_time_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => 1764249410
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 608897
[2] => 35985
[3] => 689
[4] => 12212
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => Elton John
[2] => LMBTQ
[3] => Oroszország
[4] => tiltás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 170951
[content] =>
A HIV-járvány továbbra is a serdülő lányok körében szedi a legtöbb áldozatát. 2022-ben 98 000 új fertőzést regisztráltak az UNICEF helyzetjelentése szerint. A szűrés és a gyógyszeres kezelés a gyermekek és serdülők számára a legnehezebben elérhető.

2022-ben közel 98 000 10–19 éves kor közötti serdülő lány fertőződött meg HIV-vírussal – ami heti 1900 új fertőzést jelent – derült ki az UNICEF legfrissebb, az AIDS világnapját megelőzően közzétett, HIV-vel és AIDS-szel élő gyermekekről szóló globális helyzetjelentéséből.
Míg a 10–19 év közötti lányok körében a fertőzések száma 2010 óta csaknem a felére csökkent, a lányok még mindig több mint kétszer akkora valószínűséggel fertőződtek meg HIV-vírussal a tavalyi évben, mint a fiúk.
Világszerte 270 000 új HIV-fertőzés történt 2022-ben a 19 év alatti gyermekek és serdülők körében, így a HIV-vel élő fiatalok száma 2,6 millióra emelkedett.
Nekünk – az ENSZ-nek, a közösségeknek, a kormányoknak és a szervezeteknek – fel kell számolnunk azokat az akadályokat, amelyek miatt a HIV-vírus veszélyt jelent a fiatal lányok egészségére és jóllétére. Ez magában foglalja a serdülő lányok és fiatal nők szexuális és reproduktív egészségének és jogainak tiszteletben tartását – mondta Anurita Bains, az UNICEF HIV/AIDS témában felelős regionális szakmai tanácsadója.
A HIV-járvány terhét továbbra is a lányok viselik, egyrészt a nemek közötti egyenlőtlenségek miatt, másrészt azért, mert a leginkább érintett közösségek távol élnek az egészségügyi központoktól, ami megnehezíti a szükséges szűrővizsgálatok elvégzését és a megfelelő egészségügyi ellátást.
A szubszaharai Afrikában a HIV előfordulása a serdülő lányok és a 10–24 éves fiatal nők körében tartósan több mint háromszor magasabb, mint férfitársaik között. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy továbbra is Kelet- és Dél-Afrika viseli a HIV-fertőzés túlnyomó terhét.
Világszerte közel egymillió 19 év alatti HIV-fertőzött ember nem részesül kezelésben, és ennek a csoportnak több mint fele – körülbelül 60 százaléka – Kelet- és Dél-Afrikában él.
A gyermekek esetében a nehézkes diagnosztikai eljárások; a csecsemőkre vonatkozó speciális vizsgálati követelmények, valamint a fiatalabb korosztályok számára az életkornak megfelelő gyógyszerek hiánya miatt a 0–14 éves gyermekek mindössze 57 százaléka részesül antiretrovirális kezelésben, szemben a 15 éves és annál idősebb korosztály 77 százalékával.
Az AIDS felszámolása felé tett előrelépés továbbra is lassú. 2022-ben világszerte 99 000 19 év alatti gyermek és fiatal felnőtt halálát okozta a vírus, vagy valamilyen hozzá köthető következmény. Ez a szám az összes AIDS-szel összefüggésbe hozható haláleset 15 százalékát teszi ki, annak ellenére, hogy az összes HIV-fertőzött közül csupán 7 százalék tartozik ebbe a korcsoportba.
(Index)
[type] => post
[excerpt] => Míg a 10–19 év közötti lányok körében a fertőzések száma 2010 óta csaknem a felére csökkent, a lányok még mindig több mint kétszer akkora valószínűséggel fertőződtek meg HIV-vírussal a tavalyi évben, mint a fiúk.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701451500
[modified] => 1701445795
)
[title] => Ma van az AIDS elleni küzdelem világnapja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=170951&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170951
[uk] => 171011
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 37919
[image] => Array
(
[id] => 37919
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[original_lng] => 14865
[original_w] => 488
[original_h] => 273
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1701458842:2
[_thumbnail_id] => 37919
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3493
[_oembed_77bb91adf8baf520063bc14ea73bd1ed] => Zelensky meets Orlando Bloom in Kyiv pic.twitter.com/0dbHefgAGx
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 27, 2023
[_oembed_time_77bb91adf8baf520063bc14ea73bd1ed] => 1701438598
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] =>
[_oembed_time_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => 1716473838
[_oembed_59d33c61933a8179607a705f291fa5ca] =>
[_oembed_time_59d33c61933a8179607a705f291fa5ca] => 1719568791
[_oembed_81a9d477f8a38446a149097e8ddcda56] =>
[_oembed_time_81a9d477f8a38446a149097e8ddcda56] => 1732436747
[_oembed_703d27fd0f55cee216f5b3f299c31680] =>
[_oembed_time_703d27fd0f55cee216f5b3f299c31680] => 1733687769
[_oembed_bd65b9bd7cb7803c29372b36a1c93a32] =>
[_oembed_time_bd65b9bd7cb7803c29372b36a1c93a32] => 1734464070
[_algolia_sync] => 1202969142001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 173353
[2] => 6952
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => HIV
[2] => UNICEF
)
)
[2] => Array
(
[id] => 119455
[content] =>
Az Európai Bizottság 715 millió eurót (mintegy 286 milliárd forint) fordít az uniós költségvetésből a Globális Alap támogatására az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelemben 2023 és 2025 között – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a 2023 és 2025 közötti időszakra vonatkozó uniós felajánlás kiegészíti azt a 150 millió eurós támogatást, melyet idén bocsátott rendelkezésre az uniós költségvetésből a Globális Alap koronavírus elleni fellépése részére. Az év eleji felajánlás az egyéni védőeszközök, a diagnosztikai tesztek és a terápiás készítmények költségeinek fedezésében segítette a rászoruló országokat.
A Globális Alap a 2023 és 2025 közötti időszakban legalább 18 milliárd dollárt kíván mozgósítani 20 millió ember életének megmentésére, több mint 450 millió fertőzés megelőzésére, a HIV, a tuberkulózis és a malária okozta halálozási arányszám 64 százalékos csökkentésére, valamint az egészség világméretű előmozdítására.
Az AIDS, a tuberkulózis és a malária felszámolására irányuló célon túl a Globális Alap a koronavírus-járvány elleni fellépése során az oltóanyagokoktól eltekintve minden más téren az alacsony és közepes jövedelmű országok pénzügyi támogatójává vált. Segítette az országokat az egyéni védőeszközök, a diagnosztikai tesztek és a terápiás készítmények költségeinek fedezésében.
Az EU és a tagállamok 2020 és 2022 között a Globális Alap számára 550 millió eurós felajánlást tettek. A 715 millió eurós új felajánlással együtt az Európai Bizottság 2001 és 2025 között összesen 3,5 milliárd eurós támogatást nyújt a Globális Alap számára. 2001 és 2022 között az EU és 27 tagállama 21,2 milliárd dollárral járultak hozzá a Globális Alap működéséhez.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság 715 millió eurót (mintegy 286 milliárd forint) fordít az uniós költségvetésből a Globális Alap támogatására az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelemben 2023 és 2025 között.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663879320
[modified] => 1663872014
)
[title] => Az EU több száz millióval támogatja az AIDS, a tuberkulózis és a malária megelőzését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=119455&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119455
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119457
[image] => Array
(
[id] => 119457
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[original_lng] => 87602
[original_w] => 1200
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-1024x512.jpg
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663861214:12
[_thumbnail_id] => 119457
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2439
[_oembed_c4cbd5d3e681609a12815038eee7693b] => Hundreds of Dublin residents #protest housing of #Ukrainian #refugees - Irish Mirrorhttps://t.co/Budxak1Psn pic.twitter.com/xEwdwRuB8F
— Blog investigatívnej žurnalistiky (@investigativeSK) November 26, 2022
[_oembed_time_c4cbd5d3e681609a12815038eee7693b] => 1670421880
[_oembed_af78e2684b213348c669c92ba4c5aa39] => Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
— Ministerstwo Zdrowia (@MZ_GOV_PL) December 28, 2022
[_oembed_time_af78e2684b213348c669c92ba4c5aa39] => 1673256051
[_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1681228861
[_oembed_850072d6cd21ebde87bb45af122a6f09] =>
[_oembed_time_850072d6cd21ebde87bb45af122a6f09] => 1681228862
[_oembed_d71bf1204fe1747c41ba333ad7357244] =>
[_oembed_time_d71bf1204fe1747c41ba333ad7357244] => 1683895445
[_oembed_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => We're donating €14 million to purchase school buses to bring Ukrainian children safely to school.
65 buses are currently on the way, with more to come.
An additional 205 buses have been offered by public and private partners in 11 countries via #EUCivPro.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) July 26, 2023
[_oembed_time_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => 1691733804
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1701460253
[_oembed_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] =>
[_oembed_time_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] => 1716139152
[_oembed_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] =>
[_oembed_time_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] => 1729925487
[_oembed_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] =>
[_oembed_time_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] => 1732528846
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1739885523
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1741443368
[_oembed_e61f908011152ccc8c03d2ef95d3e18d] =>
[_oembed_time_e61f908011152ccc8c03d2ef95d3e18d] => 1742317811
[_algolia_sync] => 1202824832001
[_oembed_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] =>
[_oembed_time_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] => 1747546220
[_oembed_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] =>
[_oembed_time_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] => 1751550241
[_oembed_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] =>
[_oembed_time_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] => 1759128813
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1761465517
[_oembed_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] =>
[_oembed_time_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] => 1761643766
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 1072
[2] => 267113
[3] => 46070
[4] => 2657
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => Európai Unió
[2] => Globális Alap
[3] => malária
[4] => tuberkulózis
)
)
[3] => Array
(
[id] => 118241
[content] =>
Noha 2021-ben újra jelentős eredményeket hozott a világban az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem, a világ még mindig nehézségekkel küzd ezeknek a gyilkos betegségeknek a legyőzésében – közölte hétfőn megjelent éves jelentésében az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária Elleni Küzdelem Globális Alapja nevű szervezet.
A köz- és magánadományokból egyaránt gazdálkodó alap vezetője, Peter Sands közölte: a három betegség által érintett és kezelt személyek száma 2020-ban csökkenőben volt, ami egy 20 éve tartó trendet fordított meg. A koronavírus-válság következtében azonban a számok 2021-ben újra növekedésnek indultak.

„A legtöbb ország komoly eredményeket ért el a küzdelemben a 2020-as pusztítása után, de korántsem tartunk ott, ahol szeretnénk, mert még mindig túl sok ember hal meg e három betegség következtében” – mondta a Peter Sands.
A tuberkulózissal kezelt betegek száma például 19 százalékkal, 4,5 millió főre csökkent 2020-ban, 2021-ben azonban 12 százalékkal ismét nőtt, 5,3 millióra. Ez a szám alig kevesebb a koronavírus-hullámot megelőző 5,5 milliós számnál.

„A malária és az AIDS számai javultak a 2019-es adatokhoz képest, de a koronavírus-válság következtében messze vagyunk még attól, hogy le lehessen számolni ezekkel a betegségekkel 2030-ra” – tette hozzá az alap vezetője.
Peter Sands arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrajnai háború következtében körvonalazódó élelmezési válság tovább ronthatja a helyzetet, mivel az alultápláltság miatt legyengült emberek között több halálos áldozatot szednek ezek a betegségek, és náluk a kezelések hatása is gyengébb. Az alap ezért szeretett volna több partnert bevonni a munkájába, hogy minden eddiginél több élelmezési támogatást nyújthasson a rászorulóknak – írja az MTI.
20 év alatt 50 millió életet mentettek
Az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária Elleni Küzdelem Globális Alapja Peter Sands szerint az együttműködő országokkal együtt eddig mintegy 50 millió ember életét mentette meg 2002-es alapítása óta. A koronavírus elleni küzdelemre pedig 2020 márciusa óta 4,4 milliárd dollárt költöttek.
Munkája folytatásához a következő költségvetési ciklusra az alap mintegy 18 milliárd dollárt szeretne összegyűjteni a kormányzatok, a civil társadalom és a magánszektor bevonásával. A tervezett összeg több mint egyharmadát már összegyűjtötték, és tervben van egy adományozó konferencia megszervezése is.
[type] => post
[excerpt] => Noha 2021-ben újra jelentős eredményeket hozott a világban az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem, a világ még mindig nehézségekkel küzd ezeknek a gyilkos betegségeknek a legyőzésében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663082460
[modified] => 1663035813
)
[title] => Mégsem küzdhető le az AIDS, a tuberkulózis és a malária 2030-ig
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=118241&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 118241
[uk] => 118371
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 118242
[image] => Array
(
[id] => 118242
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes.jpg
[original_lng] => 98402
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/20190122genszerkesztes.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663146344:8
[_thumbnail_id] => 118242
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3172
[translation_required_done] => 1
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1663071667
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1663071667
[_oembed_47d435f464f9032243b470410b2da564] => {{unknown}}
[_oembed_3e9a87dc3a0b481bf142fe8a28239da8] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508244295000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 256669
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => Peter Sands
)
)
[4] => Array
(
[id] => 82655
[content] =>
Amerikai tudósok sikeresen tesztelték a HIV elleni mRNS vakcinát egereken és majmokon, számolt be a Nature Medicine.

Az mRNS vakcinát az Egyesült Államok Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének tudósai fejlesztették ki.
A kutatók az oltást követően 60 héten keresztül figyelték meg az antitestek kitermelődését az állatokban. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a termék 79%-kal csökkentette a fertőzés kockázatát.
Egyben megjegyezték, a soron következő vizsgálatokat követően részletesebb értékelést tudnak adni a tudósok az mRNS vakcinában rejlő lehetőségekről.
[type] => post
[excerpt] => Amerikai tudósok sikeresen tesztelték a HIV elleni mRNS vakcinát egereken és majmokon, számolt be a Nature Medicine.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639333800
[modified] => 1639326230
)
[title] => Sikeresen tesztelték állatokon a HIV elleni vakcinát az Egyesült Államokban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=82655&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 82655
[uk] => 82638
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 82639
[image] => Array
(
[id] => 82639
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1.jpg
[original_lng] => 232797
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/vakczina1.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1639319035:10
[_thumbnail_id] => 82639
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3496
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1639290319
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1647060215
[_oembed_836362a01f96f344925f6630da511f06] =>
[_oembed_time_836362a01f96f344925f6630da511f06] => 1657821441
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1662999480
[_oembed_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] =>
[_oembed_time_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] => 1678036048
[_oembed_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] =>
[_oembed_time_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] => 1678036048
[_oembed_647be64888350fbe96a0763b0ae9df34] => Premier tir d’essai réussi du missile balistique stratégique M51.3 !
Cette évolution pérennise la crédibilité de notre dissuasion nucléaire et démontre l’excellence de notre filière lanceur.
Merci à @DGA, @CEA_Officiel, @ArianeGroup et à tous les acteurs de de ce tir réussi. pic.twitter.com/Rwrgn6FEXq
— Sébastien Lecornu (@SebLecornu) November 18, 2023
[_oembed_time_647be64888350fbe96a0763b0ae9df34] => 1700899219
[_oembed_fd3a197cddf38ffce4e6d5e7aab8f500] => Premier tir d’essai réussi du missile balistique stratégique M51.3 !
Cette évolution pérennise la crédibilité de notre dissuasion nucléaire et démontre l’excellence de notre filière lanceur.
Merci à @DGA, @CEA_Officiel, @ArianeGroup et à tous les acteurs de de ce tir réussi. pic.twitter.com/Rwrgn6FEXq
— Sébastien Lecornu (@SebLecornu) November 18, 2023
[_oembed_time_fd3a197cddf38ffce4e6d5e7aab8f500] => 1719513028
[_oembed_ebba5ea943fb10a787da68cca217785c] => {{unknown}}
[_oembed_85d0628ca1c258799a7d4904f8de2f10] =>
[_oembed_time_85d0628ca1c258799a7d4904f8de2f10] => 1719513028
[_algolia_sync] => 508149257000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 8448
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => tesztelés
)
)
[5] => Array
(
[id] => 81397
[content] =>
Az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban nyilvánította december 1-ét az AIDS elleni küzdelem világnapjává. Ezzel lehetőséget teremtve a HIV fertőzés és az szerzett immunhiányos tünetegyüttessel összefüggő megbetegedések elleni közös fellépésre és a nemzetközi szolidaritás jegyében a betegséggel élők támogatására, az elhunytakról való megemlékezésre.
[type] => post
[excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban nyilvánította december 1-ét az AIDS elleni küzdelem világnapjává. Ezzel lehetőséget teremtve a HIV fertőzés és az szerzett immunhiányos tünetegyüttessel összefüggő megbetegedések elleni közös fellépésre és a...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1638395400
[modified] => 1638395286
)
[title] => December 1. – az AIDS elleni küzdelem világnapja (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=81397&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 81397
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 81399
[image] => Array
(
[id] => 81399
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids.jpg
[original_lng] => 108299
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/aids.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1638388086:10
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1638387990
[_thumbnail_id] => 81399
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3693
[_oembed_dec9f24961a8d128c681eab3eac539ae] =>
[_oembed_time_dec9f24961a8d128c681eab3eac539ae] => 1638388088
[_oembed_dbc838fd336a9e54574b2172cec8a6bb] =>
[_oembed_time_dbc838fd336a9e54574b2172cec8a6bb] => 1638388088
[_oembed_b91b5ba8e29143a4524414acd7e3b542] =>
[_oembed_time_b91b5ba8e29143a4524414acd7e3b542] => 1638388088
[_oembed_3afab5ec0496c7edb1a9fd7385a52418] =>
[_oembed_time_3afab5ec0496c7edb1a9fd7385a52418] => 1638388088
[_oembed_544426dfb09f7237348e3ba76ebd0fc5] =>
[_oembed_time_544426dfb09f7237348e3ba76ebd0fc5] => 1638388089
[_oembed_b53e26e366f3aed47a8838d9ba866223] =>
[_oembed_time_b53e26e366f3aed47a8838d9ba866223] => 1638388089
[_oembed_cff2f71bfd4605d40d86d08ac84f2e4f] =>
[_oembed_time_cff2f71bfd4605d40d86d08ac84f2e4f] => 1638388089
[_oembed_e35b5f234e95c4bc0176fd33f15e7f33] =>
[_oembed_time_e35b5f234e95c4bc0176fd33f15e7f33] => 1646180538
[_oembed_56c522ab48a77d9be8e6707fe653dac8] =>
[_oembed_time_56c522ab48a77d9be8e6707fe653dac8] => 1646311913
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1649285502
[_oembed_e075d5601d1f82d18c197805ae1343d8] =>
[_oembed_time_e075d5601d1f82d18c197805ae1343d8] => 1665650646
[_oembed_3389c9bba4e07cb4220bc332889dc94b] =>
[_oembed_time_3389c9bba4e07cb4220bc332889dc94b] => 1669054728
[_oembed_47d435f464f9032243b470410b2da564] => {{unknown}}
[_oembed_6e36f2dc67e145eca3413e312acbaa26] => {{unknown}}
[_oembed_5c0568d0b7d0c5689c963cdb3948893f] => {{unknown}}
[_oembed_acc98bda4f899369df531cdf69c61d4f] => {{unknown}}
[_oembed_c6d3b19ba8f96c7d41b3cf8606f65691] => {{unknown}}
[_oembed_a5787145949d89dfce0b8913a2b68aba] =>
[_oembed_time_a5787145949d89dfce0b8913a2b68aba] => 1744013417
[_algolia_sync] => 508148106000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 28534
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => világnap
)
)
[6] => Array
(
[id] => 45488
[content] =>

Egy kanadai professzor, aki már évek óta a HIV/AIDS vírus tanulmányozásával foglalkozik, bejelentette, megtalálta a „zéró pácienst” egy éhező első világháborús katona személyében.
Jacques Pepin, a Québec-i Sherbrooke Egyetem professzora az „AIDS Eredete” című könyvében ismertette, hogy a HIV/AIDS vírusnak egy Kamerun délkeleti részén állomásozó első világháborús katona lehetett a legelső emberi fertőzöttje, az úgynevezett „zéró páciense”, még a huszadik század első felében.
A könyvének első, 2011-es kiadásában még azt fejtegette, hogy a humán immuno-deficiencia vírus (HIV) hogyan terjedt át eredetileg emberre. Az akkori tézise abból indult ki, hogy eredetileg a majmokról terjedt át emberre a fertőzés, feltehetően egy kameruni vadászra, aki megvágta magát.
Pepin azonban a kutatásai során új eredményekre bukkant, amely megváltoztatja az eredeti tézisét, és amely egy helyi vadászról inkább egy Kamerunban állomásozó katonára vezeti vissza a vírus eredetét:
„Az első világháború alatt Németországnak számos gyarmata volt, és a szövetségi erők úgy döntöttek, megtámadják ezen gyarmatokat. Ezek között szerepelt Kamerun is, amelyet brit-belga-francia egyesített erők rohantak le, legalább öt különböző irányból” – fogalmazott.
Az új feltételezések szerint a zéró páciens a mintegy 1600 fős belga és francia különítmény között lehetett, akik a Kongó folyó mentén található Léopodville-ből a Kamerun elszigeteltebb részén található Moloundou-ba utaztak – mely azért is fontos állítás, mert már korábbi tanulmányok is erre a városra vezették vissza az első HIV-fertőzést.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Egy kanadai professzor, aki már évek óta a HIV/AIDS vírus tanulmányozásával foglalkozik, bejelentette, megtalálta a „zéró pácienst” egy éhező első világháborús katona személyében.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1612952400
[modified] => 1612914716
)
[title] => Megtalálhatták az AIDS eredetét, új felfedezés érkezett
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45488&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45488
[uk] => 45637
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 45489
[image] => Array
(
[id] => 45489
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize.jpg
[original_lng] => 27859
[original_w] => 1200
[original_h] => 674
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hiv-aids-basics-landing-fullsize.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1613035642:2
[_thumbnail_id] => 45489
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 10140
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1612945207
[_oembed_b2460896c8ecd9c5748af40a41d9ceaf] =>
[_oembed_time_b2460896c8ecd9c5748af40a41d9ceaf] => 1612945207
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1638743657
[_algolia_sync] => 831548854002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 10155
[2] => 20010
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => eredet
[2] => HIV-fertőzött
)
)
[7] => Array
(
[id] => 37916
[content] =>
Mintegy 37 millió HIV fertőzött ember él a világon. Ukrajnában a legtöbb HIV pozitív személy az odesszai, mikolajivi és dnyipropetrovszki megyékben van nyilvántartva. A veszélyeztetettek kategóriájába továbbra is a drogfüggők, a sex-iparban dolgozók és homoszexuális férfiak tartoznak. Kárpátalján egy negyedik csoportot is ide sorolnak: a külföldi munkavállalókat.
[type] => post
[excerpt] => Mintegy 37 millió HIV fertőzött ember él a világon. Ukrajnában a legtöbb HIV pozitív személy az odesszai, mikolajivi és dnyipropetrovszki megyékben van nyilvántartva. A veszélyeztetettek kategóriájába továbbra is a drogfüggők, a sex-iparban dolgoz...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1606860057
[modified] => 1606859258
)
[title] => December 1. – az AIDS elleni küzdelem világnapja (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=37916&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37916
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 37919
[image] => Array
(
[id] => 37919
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[original_lng] => 14865
[original_w] => 488
[original_h] => 273
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/aids.jpg
[width] => 488
[height] => 273
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1606852058:10
[_thumbnail_id] => 37919
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1606852058
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4730
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fd8daadf2cd8c57bbd8df8f123dc40c2] =>
[_oembed_time_fd8daadf2cd8c57bbd8df8f123dc40c2] => 1616988346
[_oembed_cff2f71bfd4605d40d86d08ac84f2e4f] =>
[_oembed_time_cff2f71bfd4605d40d86d08ac84f2e4f] => 1617332412
[_oembed_b53e26e366f3aed47a8838d9ba866223] =>
[_oembed_time_b53e26e366f3aed47a8838d9ba866223] => 1628544304
[_oembed_b91b5ba8e29143a4524414acd7e3b542] =>
[_oembed_time_b91b5ba8e29143a4524414acd7e3b542] => 1637519358
[_oembed_3afab5ec0496c7edb1a9fd7385a52418] =>
[_oembed_time_3afab5ec0496c7edb1a9fd7385a52418] => 1637519358
[_oembed_544426dfb09f7237348e3ba76ebd0fc5] =>
[_oembed_time_544426dfb09f7237348e3ba76ebd0fc5] => 1637519358
[_oembed_dec9f24961a8d128c681eab3eac539ae] =>
[_oembed_time_dec9f24961a8d128c681eab3eac539ae] => 1637686360
[_oembed_dbc838fd336a9e54574b2172cec8a6bb] =>
[_oembed_time_dbc838fd336a9e54574b2172cec8a6bb] => 1637686360
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1638977387
[_oembed_56c522ab48a77d9be8e6707fe653dac8] =>
[_oembed_time_56c522ab48a77d9be8e6707fe653dac8] => 1646404695
[_oembed_e35b5f234e95c4bc0176fd33f15e7f33] =>
[_oembed_time_e35b5f234e95c4bc0176fd33f15e7f33] => 1646404695
[_oembed_e075d5601d1f82d18c197805ae1343d8] =>
[_oembed_time_e075d5601d1f82d18c197805ae1343d8] => 1665755573
[_oembed_3389c9bba4e07cb4220bc332889dc94b] =>
[_oembed_time_3389c9bba4e07cb4220bc332889dc94b] => 1669220316
[_oembed_3e9a87dc3a0b481bf142fe8a28239da8] => {{unknown}}
[_oembed_5c0568d0b7d0c5689c963cdb3948893f] => {{unknown}}
[_oembed_acc98bda4f899369df531cdf69c61d4f] => {{unknown}}
[_oembed_6e36f2dc67e145eca3413e312acbaa26] => {{unknown}}
[_oembed_c6d3b19ba8f96c7d41b3cf8606f65691] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831512283002
[_oembed_a5787145949d89dfce0b8913a2b68aba] =>
[_oembed_time_a5787145949d89dfce0b8913a2b68aba] => 1745330615
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 28534
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => világnap
)
)
[8] => Array
(
[id] => 15230
[content] =>
Elérte a 102 ezret a retrovírus-terápiával kezelt HIV-fertőzöttek száma Ukrajnában, ahol az idei évben 5 256 új HIV-esetet és 1 501 AIDS megbetegedést regisztráltak – adta hírül vasárnap Facebook-oldalán a Közegészségügyi Központ abból az alkalomból, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére minden év május harmadik vasárnapján emlékeznek meg az AIDS áldozatairól, írta a strana.ua hírportál.

A közlés szerint idén áprilisban Ukrajnában 1053 HIV-fertőzést, 309 AIDS
megbetegedést és 157 AIDS-szel kapcsolatos halálesetet vettek nyilvántartásba.
Az év eleje óta 5 256 új HIV-esetet és 1 501 AIDS megbetegedést és
733 AIDS-ben elhunyt személyt regisztráltak, akik között 18 volt a külföldi –
írta a központ.
A közösségi oldal arról is tájékoztatott, hogy Ukrajna az utóbbi öt évben jelentős eredményeket ért el a HIV-pozitív személyek kezelésében. A retrovírus elleni terápiával kezelt fertőzöttek száma majdnem megduplázódott, 56 ezerről 102 ezerre nőtt, és azok száma, akik 12 és több hónapon át kapják ezt a terápiát, 68%-ról 88%-ra nőtt.
Az idei évben az ukrán költségvetésből 207 millió hrivnyát utaltak ki a
HIV-fertőzés megelőzésére és a fertőzött páciensek kezelésére az ország
régióiban. Ennek köszönhetően a rizikócsoportba tartozó 293 ezer személy kap
HIV-megelőző szolgáltatást, és több mint 27 ezer a retrovírus elleni terápia
fontosságára vonatkozó információs szolgáltatást.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Elérte a 102 ezret a retrovírus-terápiával kezelt HIV-fertőzöttek száma Ukrajnában, ahol az idei évben 5 256 új HIV-esetet és 1 501 AIDS megbetegedést regisztráltak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1589748420
[modified] => 1589747804
)
[title] => Egészségügyi Minisztérium: Ukrajnában több mint 100 ezer HIV-fertőzött kap retrovírus elleni kezelést
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=15230&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 15230
[uk] => 15249
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 15231
[image] => Array
(
[id] => 15231
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[original_lng] => 16987
[original_w] => 400
[original_h] => 220
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[width] => 400
[height] => 220
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[width] => 400
[height] => 220
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[width] => 400
[height] => 220
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[width] => 400
[height] => 220
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/hiv.jpg
[width] => 400
[height] => 220
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1589786436:2
[_thumbnail_id] => 15231
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6391
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_753b257cf3ea9df6b81024843464a019] =>
[_oembed_time_753b257cf3ea9df6b81024843464a019] => 1593040051
[_oembed_9d5a50d4234445125e04f0d7c9eb8699] =>
[_oembed_time_9d5a50d4234445125e04f0d7c9eb8699] => 1594830706
[_oembed_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] =>
[_oembed_time_cfcbfafaf661cfe83e5c8be8d1ae41c2] => 1598358682
[_oembed_df26e567eb77499c9d8ee088d6449755] =>
[_oembed_time_df26e567eb77499c9d8ee088d6449755] => 1605706281
[_oembed_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] =>
[_oembed_time_8548f6228de1a8282a26afcbdf57022a] => 1607328518
[_oembed_ed7ccc054ade03273a574bc547fcd9ae] => Ми розширюємо свободу подорожей для українців попри всі обставини.
1 березня стартують 2 безвізи:
1. Гренада
2. Заморські території Нідерландів Аруба та Кюрасао, карибські острови Бонайре, Сінт-Естатіус і Саба
+ відкривається Грузія
Всі умови в’їзду: https://t.co/8RkEzCg6Yk
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) February 28, 2021
[_oembed_time_ed7ccc054ade03273a574bc547fcd9ae] => 1615093397
[_oembed_b80e78fec0458b38f48e2ffdab4167a3] => Обговорили старт вакцинації в програмі "Ранок з Україною"В ефірі «Ранок з Україною» поговорили про початок вакцинації в Україні. Безумовно, МОЗ контрактує тільки безпечні та якісні вакцини. Українці отримуватимуть препарати на рівні з громадянами Великобританії, Південної Кореї, Канади та країн Європейського Союзу. Сам процес вакцинації іде планово. Вчора дзвонив по вайберу Євгену Горенку, лікарю-реаніматологу Черкаської обласної лікарні, якому першому в Україні зробили щеплення. Почувається добре. Про подробиці першого дня вакцинації, подальші плани МОЗ та як записатись на щеплення від COVID-19 - у відео.Вакцинуймося, бо ми того варті!
Posted by Максим Степанов on Thursday, February 25, 2021
[_oembed_time_b80e78fec0458b38f48e2ffdab4167a3] => 1615093397
[_oembed_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] =>
[_oembed_time_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] => 1630404139
[_oembed_14acdb58caf9f8d6c929f1522eb9714b] =>
[_oembed_time_14acdb58caf9f8d6c929f1522eb9714b] => 1634539357
[_oembed_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] =>
[_oembed_time_da91fe2d1c4d97c3afc3664b82ff4c4d] => 1638612040
[_oembed_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] => ??Ukrainas bruņotajiem spēkiem piegādāti 90 bezpilota lidaparāti, kurus ziedojuši #Latvijas ?? uzņēmumi.
?️90 drones, donated by #Latvian ?? companies, were delivered to the Ukrainian Armed Forces??.@DefenceU @GeneralStaffUA #СлаваУкраїни #StandWithUkraine pic.twitter.com/bfdWP4tUwV
— NBS (@Latvijas_armija) March 3, 2022
[_oembed_time_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] => 1646726596
[_oembed_b662db25d87d1f0ef2a7194e532c6db6] =>
[_oembed_time_b662db25d87d1f0ef2a7194e532c6db6] => 1647627971
[_oembed_7ccf9dc5b2ff49ffcd700a2e6f02c93a] =>
[_oembed_time_7ccf9dc5b2ff49ffcd700a2e6f02c93a] => 1648148260
[_oembed_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => Read the 2021 World Air Quality Report to find out if your local air quality meets the standards. Find out whose air quality got better and whose air got worse. #IQAIR #cleanairhttps://t.co/amEwnV9j5Q pic.twitter.com/j8rkTISvhn
— IQAir (@IQAir) March 22, 2022
[_oembed_time_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => 1648313669
[_oembed_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] =>
[_oembed_time_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] => 1662805268
[_oembed_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] =>
[_oembed_time_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => 1662805269
[_oembed_185dcb157e39c7d317131c601449109a] =>
[_oembed_time_185dcb157e39c7d317131c601449109a] => 1664988246
[_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022
[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666592551
[_oembed_a5b127d9e81f89c303c6def38006b26c] => Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre.
100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0 pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
— Catherine Colonna (@MinColonna) November 25, 2022
[_oembed_time_a5b127d9e81f89c303c6def38006b26c] => 1669913001
[_oembed_61cd1adf5a5cd16b043f6e1e58c0cf8e] =>
[_oembed_time_61cd1adf5a5cd16b043f6e1e58c0cf8e] => 1671260808
[_oembed_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] =>
[_oembed_time_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] => 1680285730
[_oembed_909bbd962a1618ab71558450a5536150] =>
[_oembed_time_909bbd962a1618ab71558450a5536150] => 1680285730
[_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1680285731
[_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] =>
[_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1682501830
[_oembed_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] =>
[_oembed_time_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] => 1682501830
[_oembed_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] =>
[_oembed_time_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => 1683559728
[_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] =>
[_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1683559729
[_oembed_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] =>
[_oembed_time_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] => 1687867185
[_oembed_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] =>
[_oembed_time_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] => 1687867185
[_oembed_8f81efb147115da5de57fdb7f3a9ebfc] =>
[_oembed_time_8f81efb147115da5de57fdb7f3a9ebfc] => 1690989317
[_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] =>
[_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1692472125
[_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] =>
[_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1692472125
[_oembed_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] =>
[_oembed_time_ec1e3ba44770ec725111e730146ecfc5] => 1692472125
[_oembed_207dbe32ee618de358c49f595ed656ce] =>
[_oembed_time_207dbe32ee618de358c49f595ed656ce] => 1692472125
[_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] =>
[_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1702374335
[_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] =>
[_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1712058217
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1712058217
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1712058217
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] =>
[_oembed_time_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => 1713263716
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1714753569
[_oembed_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] =>
[_oembed_time_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] => 1714753569
[_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}}
[_oembed_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] =>
[_oembed_time_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] => 1723132945
[_oembed_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] =>
[_oembed_time_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => 1732532935
[_oembed_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] =>
[_oembed_time_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => 1732532935
[_oembed_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] =>
[_oembed_time_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] => 1732532935
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737537544
[_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] =>
[_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1740336498
[_oembed_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] =>
[_oembed_time_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] => 1740336498
[_algolia_sync] => 1202615446001
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1744730540
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1747288324
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748587359
[_oembed_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] =>
[_oembed_time_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] => 1750593726
[_oembed_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] =>
[_oembed_time_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] => 1750593726
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753620904
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => {{unknown}}
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763042983
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763381319
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764496571
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 9118
[1] => 291
[2] => 3619
)
[tags_name] => Array
(
[0] => AIDS
[1] => Ukrajna
[2] => WHO
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9118
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9118
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
AIDS (1 Oldal)