Aláírásgyűjtést indít az erdélyi Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város zászlajának védelmében, hogy a betiltott jelkép újra a közintézmények homlokzatán loboghasson – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. Az önkormányzat közleménye szerint a városvezetés az aláírásokkal támogatva újraindítja a városzászló elfogadási folyamatát, miután a román legfelsőbb bíróság februárban megsemmisítette az erre vonatkozó kormányhatározatot.
Az aláírásgyűjtés hétfőn indul, az önkormányzat több standot helyez ki a városban, ahol két hétig várják a támogató szignókat. Utána online felületen lehet támogatni az ügyet.
Antal Árpád csütörtökön elmondta: biztos benne, hogy a zászló lobogni fog az intézmények homlokzatán. Kérte a lakosokat, hogy nemzetiségtől függetlenül írják alá a kezdeményezést. „Ne engedjük, hogy egy brassói bíró döntsön a mi városunk ügyéről. Ez a mi városunk, a mi felelősségünk, a mi zászlónk! Nem lehet jogi vagy közigazgatási eszközökkel korlátozni jelképeink és szülőföldünk iránti szeretetünket” – idézte a közlemény Antal Árpádot, aki szerint az akcióval a közösség erejét szeretnék megmutatni.
A legfelsőbb bíróság februárban semmisítette meg a kormányhatározatot, amely jóváhagyta Sepsiszentgyörgy zászlaját. A bírák megalapozatlannak találták és elutasították a bukaresti kormány és Sepsiszentgyörgy városi tanácsa fellebbezését, így jogerőre emelkedett a brassói táblabíróság tavaly áprilisi alapfokú határozata, amely helyt adott a zászlót kifogásoló két román civil szervezetnek.
Petíciót indít a svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene tartani – írta a SonntagsZeitung című svájci vasárnapi lap.
A „Stop Blackouts” elnevezésű csoport jövő kedden indítja el az aláírásgyűjtést. A csoport hat tagja közül öten politikai pártok parlamenti képviselői. Honlapjukon azt írták: Svájc arra készül, hogy „minden ok nélkül” elhagyja az eddigi környezet- és klímabarát energiatermelését.
„Nem boldogulhatunk atomerőművek nélkül” – jelentette ki Vanessa Meury, a Stop Blackouts csoport vezetője.
A fukusimai nukleáris katasztrófa után Svájcban 2017-ben úgy döntöttek, hogy biztonsági megfontolásokból fokozatosan bezárják az országban működő öt atomerőművet. 2019-ben már le is állították a 47 évig üzemelő mühlenbergi atomerőművet.
Svájcban az alkotmányt népszavazás útján lehet módosítani. Referendumot akkor írnak ki, ha egy ügyben 18 hónapon belül legalább 100 ezer támogató aláírás összegyűlik.
A svájci kormány jövő kedden fogja bemutatni elképzeléseit arról, hogyan kezelnék az ukrajnai háború miatt fellépő esetleges energiaellátási hiányokat. Júliusban az energiaszolgáltató szektor egyik vezető tisztségviselője arra figyelmeztetett, hogy az ellátási gondokat szükség esetén az áramszolgáltatás négyórás, regionális leállításával ellensúlyozhatják.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Petíciót indít a svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene t...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661765940
[modified] => 1661733901
)
[title] => A svájciak is rájöttek, nem boldogulnak atomenergia nélkül
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116383&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116383
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116384
[image] => Array
(
[id] => 116384
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530.jpg
[original_lng] => 183946
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/atomeromu-497530.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661723101:12
[_thumbnail_id] => 116384
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1769
[_oembed_875ae04987f999e8d62e374c6dedeaa0] =>
[_oembed_time_875ae04987f999e8d62e374c6dedeaa0] => 1661755147
[_oembed_f5b6da83ec61edca3d939032dab669d1] =>
More humanitarian aid for #Ukraine ?? #Switzerland ?? is sending 100 tonnes of supplies this week, including medical & firefighting equipment provided by @vbs_ddps. Proud of our @SwissDevCoop staff for organising the delivery of 5,300 tonnes of relief goods since March ? pic.twitter.com/v9FVUbIRCy
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze az ukrán elnök honlapján a hadköteles férfiak országból történő kiutazására vonatkozó korlátozások megszüntetését szorgalmazó harmadik elektronikus petíció alatt, tehát Volodimir Zelenszkijnek válaszolnia kell a beadványra – számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A cikk szerint a petíció szerzője, Julija Bulavina úgy vélte, hogy „a harcképes embereknek kell harcolniuk”.
Ezért arra kéri az elnököt, hogy engedélyezze a 18-60 év közötti, katonai tapasztalattal nem rendelkező, valamint a korlátozott katonai szolgálati alkalmassággal rendelkező férfiak kiutazását az országból.
A petíció május 19-én jelent meg az elnök honlapján, és több mint 27 000 aláírást gyűjtött össze, és most Zelenszkijnek válaszolnia kell rá. Mint Bulavina közölte, február 24-e után több mint 110 000 ember tért vissza Ukrajnába, és több mint 100 000 önkéntes jelentkezett a területvédelmi egységekbe, és 20 000 harcos a Nemzetközi Légióba. Ezenkívül a fegyveres erők állománya több mint 230 000 fő, míg a Belügyminisztérium pedig több mint 165 000 főt számlál.
Ebből Bulavina arra a következtetésre jutott, hogy már 625 000 kiképzett ember van Ukrajnában, „akiknek az abszolút többsége megfelelő kiképzésen esett át, elsajátította a fegyverek kezelését, és megfelelő szintű fizikai és szellemi felkészültséggel rendelkezik”. „Sok informatikai, szociális, kreatív, műszaki és egyéb szakemberünk van, akik az információs fronton tudnak harcolni, és hasznosabbak lehetnek külföldön dolgozva, menekültjeinket segítve, a megkeresett pénzből támogatva a hadsereget” – vélekedett. A petíció szerzője azt is állította, hogy az állampolgárok bizonyos kategóriáinak Ukrajna területéről történő távozására vonatkozó korlátozások bevezetése „a szovjet gyakorlathoz hasonlít, amelytől Ukrajna fokozatosan megszabadul”.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze az ukrán elnök honlapján a hadköteles férfiak országból történő kiutazására vonatkozó korlátozások megszüntetését szorgalmazó harmadik elektronikus petíció alatt, tehát Volodimir Zelenszkijnek válaszolnia kell...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1659478260
[modified] => 1659477937
)
[title] => Összegyűlt a 25 ezer aláírás a hadköteles férfiak külföldre engedését kérő harmadik petíció alatt az elnöki honlapon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=113285&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 113285
[uk] => 113290
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 113287
[image] => Array
(
[id] => 113287
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[original_lng] => 181496
[original_w] => 755
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utazas-hadkoteles-ferfiak.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1659471843:8
[_thumbnail_id] => 113287
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4085
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_875ae04987f999e8d62e374c6dedeaa0] =>
[_oembed_time_875ae04987f999e8d62e374c6dedeaa0] => 1659940602
[_oembed_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] =>
[_oembed_time_e0f61a23c843b827c79bf9e66924e44b] => 1659946457
[_oembed_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] =>
[_oembed_time_db56ba017b0a8952c0bfbb0c3acd41c2] => 1663294085
[_oembed_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] =>
[_oembed_time_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] => 1676121666
[_oembed_0cc7666b66c36fa0e1dd2d285abf79e3] =>
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
This is the April 13 video of a long line of the Ukrainian men of the conscription age at their Consulate in Prague, Czech Republic. They came to renew their expiring passports and also to be added to the mobilization registry, as the newly adopted Ukrainian law on mobilization… pic.twitter.com/bZtRA6AGPa
Az egyik új-zélandi párt az ország hivatalos nevének megváltoztatására indított aláírásgyűjtést kedden – jelentette az MTI.
A csendes-óceáni szigetország új hivatalos neve a petíció értelmében az őslakos maorik által használt Aotearoa lenne, amelynek leggyakoribb fordítása „a hosszú fehér felhő földje”. A szónak azonban vitatott a története, a feltételezések szerint eredetileg ugyanis csak az Északi-szigetre, és nem az egész országra használták.
Az őslakosok érdekeit képviselő Pati Maori (Maori Párt) emellett azt is szeretné, ha 2026-ra a települések is visszakapnák maori elnevezésüket – közölték a párt társvezetői, Rawiri Waititi és Debbie Ngarewa-Packer.
„Rég itt lenne az ideje, hogy a maori nyelvet visszaállítsák ennek az országnak az első számú és hivatalos nyelvévé. Polinéz ország vagyunk, Aotearoa a nevünk” – fogalmazott Rawiri Waititi, hozzátéve, hogy az őslakosoknak „halálosan elegük van” az ősi nevek elkorcsosításából és semmibevételéből. „Ez a 21. század, változások kellenek” – jelentette ki.
Debbie Ngarewa-Packer hozzáfűzte, hogy a névváltoztatások és a gyarmati irányvonal az oktatási rendszerben azt eredményezte, hogy a maori nyelv ismerete 90 százalékról 26 százalékra szorult vissza 1910 és 1950 között az őslakosok körében, manapság pedig 20 százalék körüli. Az ország hivatalos nevének megváltoztatása segítene „visszaállítani a nyelvünk helyzetét” – vélekedett.
Új-Zélandon sok vállalkozás és minisztérium, kormányzati hivatal már használja az Aotearoa elnevezést, amelyet az útleveleken is feltüntetnek. Az angol és az új-zélandi jelnyelv mellett a maori nyelv 1987 óta az egyik hivatalos nyelv a szigetországban.
Otago and UK researchers have developed a world-first weight-loss device to help fight the global obesity epidemic: an intra-oral device that restricts a person to a liquid diet. Read more: https://t.co/eLhXwipiqspic.twitter.com/Of6v3uvVbX
Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors. 😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD
Összegyűlt mind a hét országban a kellő számú aláírás a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezéshez. A járványügyi helyzet miatt a kampány java a világhálón zajlott, ám a hajrában Spanyolországban személyesen kampányolt Pesty László és csapata. A jó hírt a szerzők a Facebookon jelentették be és azt is elárulták, hogy nem állnak le, folytatják az aláírásgyűjtést Szlovéniában és Lettországban.
Kedves Barátaink! Ebben a pillanatban elértük a 100%-ot Spanyolországban, ami azt jelenti, hogy sikerült elérni a hetedik országban a minimális küszöbértéket! Minden egyes állampolgárnak köszönjük munkáját, támogatását, amivel elősegítette sikerünket! A munkát folytatjuk! Mindent megteszünk, hogy még legalább egy-két országot kipipáljunk! Segítsetek ebben! Szlovénia, Lettország bízunk Benned, bízunk Bennetek kedves barátaink! – fogalmaztak az Írdalá.hu közösségi oldalán.
A skandináv állam kipipálva, már csak további egy uniós országban kell teljesíteni a limitet. Összegyűlt a kellő mennyiségű szignó Svédországban a székely petíció aláírásgyűjtésén – írja a Magyar Nemzet.
Ezzel az összesen legalább egymillió aláírás begyűjtése mellett hat országban – Svédország mellett Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – is összejött már a szükséges aláírásszám, de ahhoz, hogy a kezdeményezés érvényes és eredményes legyen, még egy uniós államban el kell érni a célt. Az utóbbi napokban mások mellett Belgiumból, Finnországból és Szlovéniából érkezett több szignó. A siker elérése érdekében az Írdalá.hu és a Gerilla.hu csapata tovább folytatja a kampányt, hogy a 2021. február 7-i határidőig elérjék a kitűzött célt. Folytatják többek között a Légy a nagykövetünk! (Ambassador Project) kezdeményezést, amelyben arra kérik az érdeklődőket, hogy csatlakozzanak az Írdalá.hu csapatához, és legyenek tagjai az egyedülálló európai uniós kezdeményezésnek. Az érdeklődők a szervezők által megadott internetes oldalon megtalálhatják az összes fontos információt, grafikai anyagot, amit minél több ismerőshöz el kell juttatni Magyarországon, a Kárpát-medencében és az Európai Unióban.
A kampánycsapat továbbra is kéri, hogy aki még nem tette meg, keresse fel az Írdalá.hu oldalt, és támogassa a székely petíciót! A támogatók azzal is segíthetnek, ha követik, lájkolják és kommentelik a Signiteurope.com négy közösségi médiafelületét (Twitter, Instagram, YouTube és Facebook).
(magyarnemzet.hu)
[type] => post
[excerpt] => A skandináv állam kipipálva, már csak további egy uniós országban kell teljesíteni a limitet. Összegyűlt a kellő mennyiségű szignó Svédországban a székely petíció aláírásgyűjtésén – írja a Magyar Nemzet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1608923431
[modified] => 1608858860
)
[title] => SZNT: Már csak további egy uniós országban kell teljesíteni a limitet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=40567&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40567
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40569
[image] => Array
(
[id] => 40569
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek.jpg
[original_lng] => 88610
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szekelyek.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1608851605:12
[_thumbnail_id] => 40569
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2753
[_oembed_9ae8690a4520123309c9e098a7f5d522] =>
[_oembed_time_9ae8690a4520123309c9e098a7f5d522] => 1629117598
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2363
[1] => 15272
[2] => 4568
)
[tags_name] => Array
(
[0] => aláírásgyűjtés
[1] => nemzeti kisebbség
[2] => Székely Nemzeti Tanács
)
)
[6] => Array
(
[id] => 39633
[content] =>
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a világjárványra való tekintettel három hónappal meghosszabbítja a támogató nyilatkozatok összegyűjtésének határidejét azoknál az európai polgári kezdeményezéseknél, amelyek gyűjtési időszaka november 1-jén folyamatban volt, vagy azóta megkezdődött – közölte a Bizottság csütörtökön.
Idén júliusban az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő Tanács is elfogadta az aláírásgyűjtési határidők első, hat hónapra szóló meghosszabbítását, és felhatalmazta az Európai Bizottságot, hogy újabb járványhullámok esetében legfeljebb három hónappal meghosszabbíthassa a gyűjtési időszakot.
A bizottság döntése értelmében a november 1-jén már folyamatban lévő európai polgári kezdeményezések eredeti gyűjtési határideje három hónappal meghosszabbodik.
Az intézkedés többek között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezésre is vonatkozik, amely a meghosszabbításnak köszönhetően még 2021. február 7-ig gyűjthet támogató nyilatkozatokat.
A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
?? Whether a snack or a food ingredient, did you know there are currently three insects authorised in the EU 'novel food'?
‘House cricket’, ‘yellow mealworm’ and ‘migratory locus’ are the three types of insects authorised as ‘novel food’ in the EU market. ? pic.twitter.com/PIvWNVWtBr
Szombaton járt le a nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés újabb, hat hónappal meghosszabbított határideje. Eddig ugyan több mint egymillió aláírás gyűlt össze, és az eddigi három mellett további két tagállamban, Litvániában és Horvátországban sikerült elérni a küszöbértéket, de még mindig nincs meg a szükséges hét tagállam ahhoz, hogy a nemzeti régiók ügye az európai döntéshozó szervek asztalára kerüljön.
Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elmondta, hogy a kezdeményező polgári bizottság október elején fordult Vera Jourovához, az Európai Bizottság alelnökéhez, és kérte az aláírásgyűjtés határidejének újabb három hónappal való meghosszabbítását. Izsák szerint ezt lehetővé teszi az Európai Tanács és az Európai Parlament által korábban elfogadott rendelet, ugyanis ez úgy rendelkezik, hogy amennyiben kitör a koronavírus-járvány újabb hulláma, akkor meghosszabbítható a határidő.
Izsák Balázs elmondta, hogy 80 ezerrel nőtt az aláírások száma az elmúlt fél évben, ezeket kizárólag online felületen gyűjtötték a járvány miatt. Kiemelte, hogy összevetve a többi folyamatban levő európai polgári kezdeményezéssel, a nemzeti régiók védelmében indított számít a legsikeresebbnek.
Kiemelte: az elmúlt félévnek van olyan hozadéka, amely számokban nem kifejezhető, hiszen újabb szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez, újabb kapcsolatok születtek, amelyek fontosak annak elérésében, hogy az európai uniós jogszabály megalkotása mellett megalapozzák a nemzeti régiók európai mozgalmát. Izsák Balázs az eredmények közé sorolta, hogy a katalánok és a szárdok is felkarolták a kezdeményezést.
Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke vasárnap kiadott közleményében úgy vélte: részsiker született azáltal, hogy újabb két tagállamban sikerült összegyűjteni az aláírásokat, így Románia, Magyarország és Szlovákia mellé Litvánia és Horvátország is felzárkózott, de még további két tagállamban kell összegyűjteni a minimális aláírásgyűjtési kvótát ahhoz, hogy a kezdeményezés teljes mértékben sikeres legyen. Felidézte, hogy az aláírásgyűjtés elindításakor vállalta: az RMDSZ és a FUEN európai kapcsolataival segíti az aláírásgyűjtést, most Horvátországban és Litvániában ennek a kapcsolati hálónak a segítségével sikerült eredményes lenni – olvasható a közleményben. Úgy vélte, hogy Spanyolországban is jól áll a gyűjtés folyamata, a baszk és a katalán partnereknek köszönhetően 25 ezer aláírás már összegyűlt a szükséges 40 ezerből. Szlovénia esetében sokan dolgoztak azért, hogy a kötelező hatezer aláírás meglegyen, de még nagyobb összefogásra van szükség a sikerhez – mondta Vincze Loránt.
Üdvözölte, hogy az Európai Bizottság a világjárvány miatt újabb három hónapos hosszabbításra készül, amelyre a nyáron az ő javaslatára elfogadott EU-s rendelet ad lehetőséget, ezzel február hetedikéig lehet összegyűjteni a még hiányzó két országban a minimális aláírásszámot. Vincze szerint hiányzott egy jó stratégia és egy pörgős kampány az aláírásgyűjtéshez, szerinte a tanulság az, hogy működő partnerségekre, helyismeretre és terepmunkára van szükség ahhoz, hogy teljes legyen a siker.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Szombaton járt le a nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés hat hónappal meghosszabbított határideje. Sikerült Litvániában és Horvátországban elérni a küszöbértéket, de még mindig nincs meg a szükséges hét tagállam ahhoz, hogy a ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1604915580
[modified] => 1604879927
)
[title] => Nem sikerült a székelyeknek elérni a célt, de a folytatásban reménykedik az SZNT
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=35436&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35436
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35437
[image] => Array
(
[id] => 35437
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy.jpg
[original_lng] => 164147
[original_w] => 1024
[original_h] => 590
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy-300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy-768x443.jpg
[width] => 768
[height] => 443
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 590
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 590
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 590
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/karpat-a-nemzeti-regiok-vedelmeben-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 590
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1604872727:12
[_thumbnail_id] => 35437
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3171
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2363
[1] => 11273
[2] => 4568
)
[tags_name] => Array
(
[0] => aláírásgyűjtés
[1] => nemzeti régiók
[2] => Székely Nemzeti Tanács
)
)
[8] => Array
(
[id] => 31884
[content] =>
Ónodi Eszter is csatlakozott a támogatókhoz
Újabb kezdeményezéssel próbálja elérni az Európai Unió őshonos kisebbségeit az Írdalá.hu kampánycsapata, amely arra kér mindenkit, osszák meg a kezdeményezésről szóló tartalmakat. Minél több aláírást szeretnének a petíció mellett látni.
Egyedülálló kezdeményezést indított a Signiteurope.com (Írdalá.hu) magyarországi kampánycsapata a Magyar Ifjúsági Konferenciával és a Budapest Show Choirral együttműködésben: az Európai Unió őshonos kisebbségei nyelvén adnak elő dalfeldolgozásokat. A szervezők további kórusok csatlakozását várják, hogy segítsék az ügyet, támogassák a kezdeményezést annak érdekében, hogy összegyűljön a megfelelő mennyiségű aláírás. Az Írdalá.hu kampánycsapata arra számít, hogy a kóruséneklésekről készült videóanyagok eljutnak az Európai Unióban élő őshonos kisebbséghez, akik a figyelemfelkeltő akció hatására nagy számban írják alá a székely petíciót a saját országukban. Erre pedig szükség is van, mert mint megírtuk, a gyűjtés május 7-ig tartó első szakaszában meglett ugyan az egymillió aláírás, de csak három országban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült elérni a törvényben meghatározott limitet. Ahhoz, hogy a kezdeményezés érvényes és eredményes legyen, további négy országban kell összegyűjteni a kellő számú aláírást november 7-ig.
Az Írdalá.hu kampánycsapata arra kér minden támogatót és az üggyel szimpatizáló magyart és nem magyart egyaránt, hogy a saját lehetőségeihez mérten tegyen meg mindent a székely ügy sikeréért. – Nagy segítség, ha a kezdeményezésről szóló tartalmakat megosztják, barátaik, hozzátartozóik figyelmébe ajánlják. Nagyon sokat lehet tenni az ügyért azzal is, ha a külföldön, az Európai Unióban élő ismerősöket, rokonokat mindenki megkéri, hogy helyben népszerűsítsék a petíciót azok körében, akik az adott ország állampolgárai. Minél többen írják alá, annál inkább sikerre vihető a székelyek ügye – tették hozzá.
Közben csatlakozott a székely petíció támogatóihoz Ónodi Eszter színművésznő is, aki az Írdalá.hu csapatának úgy fogalmazott: egyre személyesebbé vált számára ez a történet, ezért is tartja jó kezdeményezésnek az aláírásgyűjtést. – Nekünk csak egy aláírás, az érintetteknek pedig a sikeres petíció nagyon megkönnyíthetné az életét – fogalmazott Ónodi Eszter, aki szerint mindenkinek állampolgári kötelessége támogatni a kezdeményezést. A színművésznő arra buzdít, hogy mindenki írja alá a petíciót, mert ha sokan megtesszük, akkor óriási erőt tudunk adni, és hihetetlen mértékben segíteni tudunk egy közösségnek. Ónodi Eszter ennek kapcsán az autonómia fontosságát is hangsúlyozta.
Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése – hívta fel a figyelmet a magyar igazságügyi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.
Varga Judit azt írta: az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás – többi között – a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti.
Így – mint fogalmazott – „a koronavírus-járvány miatt ellehetetlenül aláírási folyamat” a kiesett idővel meghosszabbodik.
Varga Judit kiemelte: a példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint egymillió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, mely szerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország – Magyarország, Románia és Szlovákia – tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.
Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az 2020. március 11-én már folyamatban volt.
COMEBACK SQUID: Hwang Dong-hyuk, the director, creator, writer of #SquidGame says the show will be back with more Gi-hun adventures. pic.twitter.com/uqC1DIdZqy
COMEBACK SQUID: Hwang Dong-hyuk, the director, creator, writer of #SquidGame says the show will be back with more Gi-hun adventures. pic.twitter.com/uqC1DIdZqy