Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé – fogalmazott Ferenc pápa húsvét vasárnapi üzenetében.
A katolikus egyházfő, aki gyengélkedése ellenére nem mondott le arról, hogy személyesen jelen legyen húsvétvasárnap megünneplésén, alig egy hónapja tért vissza a Vatikánba harmincnyolc napi kórházi ápolás után.
Az ünnepi misét – amelyen a pápa nem vett részt – Angelo Comastri bíboros mutatta be a Szent Péter téren. A szertartás végén azonban Ferenc pápa kerekesszékben megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján, és egy munkatársa, Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta húsvéti beszédét. Ebben reményre biztatott és békét sürgetett a világban. A beszéd után következett szokásos, latin nyelvű áldása Rómára és a világra (Urbi et Orbi).
Nemsokkal később különleges autóján körbejárta a Szent Péter teret, ahol vatikáni források szerint legalább 35 ezren gyűltek össze, de a téren kívül levőkkel együtt több mint 50 ezren.
Délelőtt az egyházfő a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta a húsvéti ünnepeket családjával együtt Rómában töltő J.D. Vance amerikai alelnököt. A Szentszék közleménye szerint
„Ferenc pápa néhány percig tartó, magánjellegű találkozón” fogadta az amerikai alelnököt, „hogy húsvét alkalmából elmondhassák egymásnak jókívánságaikat”.
Vance szombaton találkozott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral.
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják. Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. Az egyházfő a másik ember iránti bizalom felélesztését szorgalmazta azok esetében is – „miután mindannyian Isten gyermekei vagyunk” –, akik „messzi földről érkeztek tőlünk eltérő szokásokkal, életvitellel”.
A pápa beszédében számba vette a világ háború sújtotta térségeit, és az első helyre a Szentföldet helyezte. Kifejezte együttérzését a palesztin és az izraeli néppel, valamint a térségben élő keresztényekkel szenvedéseik miatt. Hangsúlyozta, hogy „ez a borzalmas konfliktus” továbbra is halált és pusztítást hoz, drámai és méltatlan humanitárius helyzetet teremt. Sürgette tűzszünet megkötését és betartását, a terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedését, valamint azoknak az embereknek a segítését, akik „éheznek, és békés jövőre vágynak”. De kifejezte aggodalmát a szerinte az egész világon egyre erősebb antiszemitizmus miatt is.
Megemlékezett a libanoni és szíriai keresztény közösségekről: arra buzdította az egyházat, hogy kövesse figyelemmel és imával a szeretett Közel-Kelet keresztényeinek sorsát.
Beszélt a háborús helyzet miatt a világ legrégebb óta tartó humanitárius válságát elszenvedő Jemenről is.
Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen a mártír Ukrajnában, és bátorítson minden felet az erőfeszítések folytatására egy igazságos és tartós béke érdekében.
Végleges békemegállapodást szorgalmazott Örményország és Azerbajdzsán között, megbékélést a Nyugat-Balkánon, arra kérve a politikai szereplőket, hogy a feszültségek és a válságok elkerülésén dolgozzanak. Szorgalmazta az egész térségben a veszélyes és destabilizáló helyzetek elhárítását.
A pápa békét és vigaszt sürgetett az erőszak és háborúk által megsebzett afrikai népeknek is, megnevezve a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Szudánt, Dél-Szudánt, a Száhel-övezetet, Afrika szarvát és a Nagy-tavak térségét. Kiemelte az ott élő keresztényeket, akik nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Említette a fegyveres konfliktus és nemrég földrengés sújtotta Mianmart is.
„Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol nincsen vallásszabadság, vagy ahol nincsen gondolat- és szólásszabadság, és tisztelet mások véleménye iránt” – hangsúlyozta.
Felhívást intézett a politikai felelősökhöz: ne engedjenek a bezárkózást ösztönző félelmeknek, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokkal a fejlődést szolgálják: „ezek (a források) a béke fegyverei, amelyek a jövőt építik, nem pedig halált hoznak.”
Sürgette azoknak az akadályoknak a felszámolását, amelyek megosztottságot okoznak az emberek és a népek között, sürgette egymás segítését, kölcsönös szolidaritást, az egyén fejlődését, emberséget mindennapjainkban. Megjegyezte: a védtelen civileket magukkal sodró kegyetlen konfliktusok közepette, amelyekben iskolákat, kórházakat, humanitárius dolgozókat ér támadás, „nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük: nem egy »objektumot« találnak el, hanem lélekkel és méltósággal bíró embereket”.
Ferenc pápa üzenete végén a jubileumi szentévre hivatkozva a háborús és politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta.
Az ünnepi misén a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál két erdélyi diakónus is szolgált, Márton Ottó és Sándor Simon. A kórus tagjai pedig a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatói voltak.
Pope Francis, without supplemental oxygen, makes a surprise appearance at the conclusion of Palm Sunday Mass in St. Peter’s Square, saying a few words to wish the faithful present a “Good Palm Sunday and a good Holy Week to you all.” pic.twitter.com/KqbqqiJdAS
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Miután Ferenc pápa engedélyezte az azonos nemű párok megáldását, most a Vatikán egy kisebb visszalépést tett: a püspökök dönthetnek arról, hogy az általuk vezetett közösségben a lelkipásztorok élhetnek-e vagy sem a homoszexuális párok megáldásának lehetőségével.
A katolikus egyház történetében először döntött úgy, hogy engedélyezi az azonos nemű párok megáldását – számolt be a Le Figaro.
Azóta úgy tűnik, a Szentszék tett egy kis visszalépést, anélkül azonban, hogy a napilap szerint visszavonta volna a zöld lámpát.
Különálló személyekre vonatkozik
A püspökök az egyházmegyéjük „kontextusától” függően választhatnak majd, milyen döntést hoznak – közölte a francia konzervatív lap csütörtökön. Január 1-jén a bretagne-i egyházi tartomány kilenc püspöke és egy apostoli adminisztrátor körlevelet küldött számos egyházmegye papjainak és diakónusainak. A megszólítottakat arra kérik, hogy azonos nemű párok esetében külön-külön a párt alkotó két személyt szexuális irányultságuktól függetlenül áldják meg, de ne párként.
A püspökök arra is rámutattak, hogy a Vatikán első nyilatkozata indokolja meg egyértelműen, miért kell a vitatott áldás tekintetében egyénekre áttérni a párok helyett. Szerintük egyébként ez azt jelenti, hogy a püspökök nem kötelesek megáldani a homoszexuális párokat.
A lap hozzáteszi: Róma nyilván el akarja kerülni a botrányt.
Nem jelenti a házasság szentségét
A levelet Victor-Emmanuel Fernandez bíboros, Ferenc pápa közeli, argentin barátja írta alá. Fernandez bíboros, akit Ferenc fél évvel ezelőtt nevezett ki posztjára, nem kérdőjelezte meg a feljegyzést, és kifejtette: megérti egyes püspöki konferenciák reakcióit.
Mindemellett kijelentette: „Hozzá kell majd szoknunk ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy ha egy pap egy ilyen egyszerű áldást ad (az azonos nemű párokra – a szerk.), akkor nem eretnek, nem ratifikál semmit, és nem tagadja meg a katolikus tanítást.”
A Vatikán emlékeztet, hogy ezek az új áldások „semmiképpen sem jelentik az őket fogadó személy vagy házaspár (kapcsolatának) megszentelését, sem az általuk folytatott élet megerősítését.
Ezek egyszerűen a lelkipásztor válaszai két embernek, akik Isten segítségét kérik”.
Fernandez: In loco dönthetnek a püspökök
A Le Figaro nyomtatott, csütörtöki lapszámában idézett, Rómában január 4-én kiadott, Victor Emmanuel Fernandez által jegyezett sajtóközleményben a prelátus semmiképpen sem kérdőjelezi meg a Fiducia supplicans (Nyilatkozat az áldások lelkipásztori jelentéséről) tartalmát, vagyis a homoszexuális párok megáldásának lehetőségét. Csupán elismeri, hogy bizonyos püspöki konferenciák reakciói, ahogy fogalmaz, érthetők.
Ami az egyes püspököket illeti, akik in loco, a konkrét helyen érvényesítették a megkülönböztetés jogát – áll a dokumentumban –, ez nem jelent problémát.
Ám aláhúzza: tiszteletben kell tartani „egy olyan szöveget, amelyet maga a pápa írt alá és hagyott jóvá”, és nem javasolt út „a teljes vagy végleges tagadás” ezekre az áldásokra. Fernandez bíboros szerint mindkét esetben – tehát akkor is, ha egy adott püspökség területén részesítik, s akkor is, ha nem részesítik áldásban ezeket a párokat, a döntésnek „mentesnek kell lennie minden ideológiától”.
Az, hogy Fernandez bíboros elismeri, a püspököknek joguk van eldönteni, hogy megáldják-e az azonos nemű párokat, vagy sem, a Le Figaro értelmezése szerint csak bizonyos országok „kontextusa” miatt van így, különösen azokban az államokban, ahol a homoszexualitás bűncselekménynek számít – s célja, hogy megvédjék ezeket az embereket. „Nyilvánvaló, hogy a püspökök nem akarják a homoszexuálisokat erőszaknak kitenni” – hangsúlyozza a prelátus.
A döntés élesen megosztotta a katolikus egyházat.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia például közleményt adott ki, hangsúlyozva: kerülni kell a meleg párok megáldását.
[type] => post
[excerpt] => Miután Ferenc pápa engedélyezte az azonos nemű párok megáldását, most a Vatikán egy kisebb visszalépést tett: a püspökök dönthetnek arról, hogy az általuk vezetett közösségben a lelkipásztorok élhetnek-e vagy sem a homoszexuális párok megáldásának...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704560880
[modified] => 1704525134
)
[title] => A Vatikán a helyi egyházszervezetekre bízza a homoszexuális párok megáldásának döntést
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174739&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174739
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174740
[image] => Array
(
[id] => 174740
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest.png
[original_lng] => 994904
[original_w] => 1020
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest-300x146.png
[width] => 300
[height] => 146
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest-768x375.png
[width] => 768
[height] => 375
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-06-at-07-04-07-homoszexualis-parok-megaldasa-a-vatikan-a-helyi-egyhazszervezetekre-bizza-a-dontest.png
[width] => 1020
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704517941:12
[_thumbnail_id] => 174740
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3140
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] =>
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
I had a meaningful meeting with the Secretary of State of the Holy See @TerzaLoggia, Cardinal Pietro Parolin.
We discussed the consequences of Russia's aggression against Ukraine, the ongoing aerial terror, the difficult humanitarian situation, and the outcomes of our meeting… pic.twitter.com/toxRSoooDA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 23, 2024
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera