Helyhiány miatt három nappal előbb hazaküldik az elítélteket a börtönökből Hollandiában – derül ki a holland igazságügyi és biztonsági államtitkár bejelentéséből, amelyet a Dutchnews című holland hírportál csütörtökön tett közzé.
„Szörnyű ez, de nincs más választásunk” – jelentette ki Ingrid Coenradie, hozzátéve: ez az egyetlen módja annak, hogy helyet csináljanak az újabb bűnelkövetőknek. A tárca közleménye szerint az intézkedés a mindössze hétnapi elzárásra ítélteken kívül mindenkire vonatkozik.
„Az intézkedés átmeneti, és a lehetőségekhez mérten a legkevesebb rabot érinti” – tették hozzá a közleményben, amely szerint a túlzsúfoltságot a hosszabb börtönbüntetések, a pszichiátriai esetek, illetve a fiatal felnőtt elítéltek növekvő száma, valamint a helyreállítási munkák okozzák.
„A kabinet támogatja a szigorúbb büntetéseket, ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb börtönkapacitásra van szükség” – közölte a minisztérium. Az országban a börtönök telítettsége közel van az úgynevezett „fekete kódhoz”, amely annyit jelent, hogy nem tudnak helyet biztosítani az újonnan letartóztatottaknak, illetve elítélteknek – emlékeztetett a Dutchnews
Coenradie szeptemberben már ismertette azon elképzelését, amely szerint a Hollandiában elítéltek egy része észtországi börtönökben tölthetné le börtönbüntetését. Az államtitkár ekkor el is látogatott a balti országba, a tárca pedig most azt közölte, hogy Coenradie a terv „pénzügyi és logisztikai részletein dolgozik”.
Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében – közölte a belügyminisztérium szombaton.
A tájékoztatás szerint május 8. és június 30. között 82 398 lőfegyvert, 26 485 robbanóeszközt, valamint több mint 4,2 millió darab lőszert adtak le a szerbiai állampolgárok. Ezek között voltak engedéllyel és engedély nélkül tartott fegyverek is, a kormány amnesztiájának keretében azonban minden lőfegyvert és lőszert a büntetés következménye nélkül lehetett leadni.
A fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában.
Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt.
Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt kilenc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén.
A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.
A tömeggyilkosságok után a szerb kormány több intézkedést is bejelentett, például a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentését, valamint a fegyvertartási és -viselési szabályozás szigorítását.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.
⚡️⚡️На відео проводится тестування підводного дрону "Марічка", який стане в нагоді для підорських кораблів, берегових укріплень, для підводних човнів а також виконувати функції дорозвідки
⚡️⚡️На відео проводится тестування підводного дрону "Марічка", який стане в нагоді для підорських кораблів, берегових укріплень, для підводних човнів а також виконувати функції дорозвідки
Moszkvától mindössze 400 kilométerre Lipecknél járnak a Wagner-csoport fegyveres erői a város kormányzója szerint. Eközben egy orosz törvényhozó amnesztiát ajánlott minden fegyverét letevő lázadónak.
Az orosz állami tulajdonú TASZSZ hírügynökség jelentette, hogy egy orosz törvényhozó elmondása szerint a Wagner harcosok amnesztiát kapnak, amennyiben leteszik a fegyvereiket, de ezt minél hamarabb meg kell tenniük. A közlemény szerint ezt a „különleges hadművelet” során elért érdemeik miatt tehetik meg – írja a The Guardian.
A török elnökség időközben megerősítette, hogy Tayyip Erdogan török elnök szombaton telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és arra szólította fel, hogy józan ésszel cselekedjen.
A hivatal tájékoztatása szerint megbeszélték a közelmúltbeli oroszországi fejleményeket, és Erdogan közölte Putyinnal, hogy Törökország készen áll arra, hogy hozzájáruljon a helyzet békés megoldásához.
A túlélőknek 200 000 rubel jutalmat és amnesztiát ígérnek.
Feltételezik, hogy a foglyokat a frontvonalra küldik, valamint felderítésre, hogy meghatározzák az ukrán hadsereg állásait.
A szentpétervári börtönökben megkezdték az „önkéntes” foglyokat toborozni, hogy a Wagner katonai alakulat tagjaiként vegyenek részt az ukrajnai háborúban – számolt be a Vazsnije Isztoriji orosz médiaprojekt.
A Jablinyivkai és az Obuhovoi börtönben lévő elítéltek hozzátartozói az újságíróknak elmondták, hogy ha az „önkéntes” élve hazatér, a hat hónapos szolgálatáért 200 ezer rubelt és amnesztiát ígérnek neki.
A rabokat egy bizonyos időtartamra veszik nyilvántartásba, és a határra konvoj kíséretében szállítják.
A kiadvány szerint a foglyoknak az alábbiakat mondják:
„Ott (Ukrajnában – szerk.) nagyon nehéz felderíteni a nácikat, és ők nagyon jól fel vannak készülve. Önök az élvonalban lesznek, segítik azonosítani a nácikat, ezért nem mindenki tér haza”. Ha a rab a harci cselekmények során meghal, a Wagner katonai alakulat képviselői 5 millió rubelt ígérnek a családnak.
A hírek szerint a szentpétervári börtönökben közel 200-an akartak beiratkozni, de végül csak 40-en jelentkeztek.
The Republic of #Tuva will transfer 3,000 horses to the #Russian troops to establish logistical chains for supplying the front. This was announced by the head of the Republic, Vladislav Khovalyg, of the United Russia party. pic.twitter.com/5N4qY9xotd
The Republic of Tuva will transfer 3,000 horses to the Armed Forces of the Russian Federation to establish logistics chains for supplying the front. Head of the Republic of Tuva Vladislav Khovalyg said.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025