A Munkácsy Mihály Magyar Ház harmadik alkalommal szervezett magyar mint idegen nyelv tábort július 29. – augusztus 2. között.
A nyelvtábor elsődleges célja a gyerekek magyar nyelvtudásának finomítása, szókincsük bővítése. Az élményalapú, beszédfejlesztő alkalmak idén is rendkívül népszerűnek bizonyultak a helyiek körében, hiszen ezúttal is magas létszámmal, 55 résztvevővel zajlottak a foglalkozások öt napon keresztül összesen hat csoportban.
Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere elmondta, a táborba olyan 7–16 év közötti ukrán anyanyelvű gyerekek jelentkezését várták, akik szívesen sajátítanák el a magyar nyelvet, valamint örömmel fejlesztenék magyar nyelvtudásukat. A foglalkozásokon részt vevők többsége 6–10 év közötti, ezért őket öt csoportra osztották nyelvtudásuk alapján, míg a kamaszok egy alacsonyabb létszámú csoportot alkottak. A táborozók egyik fele teljesen ukrán anyanyelvű, a másik fele szintén ukrán anyanyelvű, ugyanakkor magyar tannyelvű iskolában tanul. A hat oktató munkáját a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat aktív cserkészlányai segítették.
A délelőttök rendszerint interaktív tanórákkal teltek, majd az ebédet követően szabad foglalkozásokra került sor, melyek keretében a gyerekek megismerkedtek a magyar néphagyományokkal, a magyar kultúrával, betekintést nyertek az online képeslapkészítés lépéseibe, belépőjegyet kaptak a virtuális valóság világába a VR-szemüveg kipróbálása által, elsajátították a batikolás és a korongozás fortélyait, népi játékokat játszottak, s volt még lézerharc, darts-foci, néptánc és népiének-tanulás is.
Szerdán a nyelvtábor lelkes csapata egy izgalmas kiránduláson vett részt. Az úti cél a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark és az Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda volt. Az egész napos program során a gyerekek számos érdekes programon vettek részt, amelyek azon túl, hogy szórakoztatók voltak, betekintést nyújtottak a magyar történelem fontos mozzanataiba is. A táborozók először a Honfoglalási Emlékparkban ismerkedtek meg a honfoglalás kori magyarság életével, majd átvonulva a látogatóközpontba, a gyerekek meghallgatták, hogyan éltek, harcoltak és dolgoztak a magyarok ősei. A magával ragadó tárlatvezetést követően a csapat különféle tradicionális magyar játékkal ismerkedett meg. A népi játékokat követően íjászkodásra is sor került, miközben a lovardában lehetőség nyílt lovagolni is. A lovarda szakemberei minden gyereket kiemelt figyelemmel kísértek, így biztosítva, hogy mindenki biztonságosan és élményekkel gazdagon térjen haza. A nap végén mindenkinek lehetősége volt kipróbálni a központ legújabb attrakcióját, a lovaskocsikázást.
A táborozók visszajelzései alapján elmondható, hogy a nyelvtábor változatos programjainak köszönhetően a résztvevők sokat tanultak a magyar hagyományokról, a kultúráról, miközben játékosan fejleszthették magyar nyelvtudásukat, s az itt szerzett élményekre bizonyára sokáig emlékezni fognak, hiszen azok tovább mélyítették a gyerekek között kialakult barátságokat és a tábor összetartó erejét. Mindez azt mutatja, hogy megannyi pozitív hozadéka van a magyar nyelv elsajátítását ösztönző és segítő tábornak.
Idén a kárpátaljai Nagydobrony, Munkács és Beregszász adott otthont a budapesti székhelyű Anyanyelvápolók Szövetsége által 58. alkalommal szervezett Magyar Nyelv Hete programsorozatnak. A Vári Fábián László Kossuth-díjas kárpátaljai költő tollából származó „Csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv” mottó jegyében lebonyolított rendezvény helyi társszervezője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szervezete volt.
A szerdai nyitóalkalom után a Magyar Nyelv Hete programsorozat április 25-én a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol nyitányként a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóinak előadásában a jelenlévők A munkácsi vásártéren… kezdetű népdalt hallhatták, melyet 1912-ben Bartók Béla jegyzett le népdalgyűjtő körútja során a szomszédos Dercen községben. Ezután elsőként Pfeifer Anita, a magyar ház kulturális menedzsere üdvözölte a résztvevőket, aláhúzva: megtiszteltetés számukra, hogy az idei évben Munkács városa, azon belül a Munkácsy Mihály Magyar Ház adhatott otthont e nívós eseménynek.
Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az anyanyelvhasználat terén Munkács már valójában a szórványvidékhez tartozik, s ebből adódóan az itt élő magyaroknak sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük anyanyelvük megőrzése érdekében. Elmondása szerint a magyar nyelv egyre inkább háttérbe szorul a vegyes házasságokban, sőt a magyar tannyelvű iskolákban tanuló gyerekek a szünetekben egymás között többnyire az államnyelven kommunikálnak. Éppen ezért az itt élő magyarok számára egyfajta küldetést jelent napjainkban a magyar nyelv megőrzése – tette hozzá az iskolaigazgató.
Bármekkora kőrakás kövei közül valamennyi csupán holt anyag, egyenként csak diribdarabok, ugyanakkor eggyé faragva, összeillesztve és csiszolva magasabb minőségben átlényegülve életre kelnek, megtelnek lélekkel – fogalmazott levelében Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, aki egészségi állapota miatt az eseményen személyesen nem tudott részt venni. „Mi, akik anyanyelvünk ügyéért munkálkodunk a katedrán vagy az iskolapadban, munkahelyünkön vagy a családunkban, egyenként alig jutnánk egyről a kettőre, de összekapaszkodva őrzői, védelmezői, formálói lehetünk és vagyunk is a magyar nyelvnek. Ezt itt, Kárpátalján igazán nem kell bizonygatnunk, csak tisztelettel fejet hajtanunk azok előtt, akiknek egy háború sújtotta ország kisebbségeként naponta meg kell küzdeniük szülőföldjükért, magyarságukért, a megmaradásért” – tolmácsolta Juhász Judit üzenetét Kovács Zsuzsanna, az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője.
„A rendezvény célja a magyar nyelv, az anyanyelv értékeinek fénybe állítása, a kisebbségi létben élő helyi magyarság lelkiállapotának erősítése. És bizony megsokszorozza erőnket és hitünket az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen velünk együtt ünnepel ezen a héten az anyanyelvápolók egész közössége” – jelentette ki köszöntőjében Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, aláhúzva: anyanyelvünk őrzése, ápolása rendkívül fontos feladata közösségünknek, hiszen „soha nem látott veszélybe került édes anyanyelvünk, minden eszközzel igyekeznek korlátok közé szorítani használatát. […] Résen kell hát lennünk, vigyáznunk kell anyanyelvünkre, mert ha az elvész, mi is elveszünk mint nemzet. A nyelvben élünk, az anyanyelv nemzeti létünk hajléka; a nyelv múlt, jelen és jövő, művészet, érték és öröm, a nyelv gyermeké és felnőtté, közös, a miénk: mi magunk vagyunk” – jegyezte meg.
A köszöntéseket követően a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóinak az anyanyelv szeretetét hangsúlyozó verses-zenés összeállítását láthatta a közönség.
Az Anyanyelvápolók Szövetsége nem véletlenül választotta a Kossuth-díjas Vári Fábián László 1984-ben írt, Illyés Gyula fejfája előtt című megrendítő versének befejező sorait az idei Magyar Nyelv Hetének jelmondatául – „Csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv!” – hiszen ennek szellemében szóltak a helyi fiatalokhoz, a jelenlévő érdeklődőkhöz a konferencia soron következő előadói.
„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – vallotta Kosztolányi Dezső. Nyelvünkkel pedig szorosan összekapcsolódik személyiségünk, egyéniségünk, beszédstílusunk. Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondó, a Médiaakadémia Montágh Testületének beszédtanára erre fókuszált Személyiségünk megjelenése a beszédünkben című előadásában. Nem elég jó adottságokkal megszületni, az adottsággal kell tudni élni, nagyon keményen kell azon dolgozni, szorgalmasan gyakorolni és sokat gondolkodni arról, ami megérintett minket, hogy az hivatássá tudjon érni bennünk – konstatálta, hozzátéve: azért jó szépen beszélni, mert mi magunk válunk tőle szebbé, kifejezőbbé, hitelesebbé. Ehhez pedig hozzájárul a testtartás, a légzés és a koncentráció, melyet gyakorolni kell, majd ráérezni mindezek előnyére, s saját hasznunkra fordítani.
Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar nyelv és irodalom tanára A kárpátaljai magyar irodalom üzenete a mai fiataloknak: Holnap is élünk! című előadásában átfogóan érintette a „ma Kárpátaljának nevezett vidék” magyar irodalmát, melynek vonatkozásai már Anonymus Gesta Hungarorum című krónikájában is említést nyertek. Az ezer évre visszanyúló történelmi tényekkel és a későbbi korokban született irodalmi művekkel példázva megerősítette a hallgatóságot abban, hogy merjék elültetni a felnövekvő nemzedék elméjében annak magvacskáját, hogy van mire büszkének lennünk: büszkék lehetünk szülőföldünkre, egyedi anyanyelvünkre, arra, hogy kárpátaljai magyarok vagyunk. A közelmúltban az Év tanára díj külhoni kategóriában kitüntetett pedagógusa izgalmas előadásában részletesen kifejtette azt is, hogy létezik egy egységes Kárpát-medencei magyar irodalom, melynek részét képezik az „elszakított nemzetrészek” alkotói és művei, hangsúlyozta: „Az Illyés Gyula-i ötágú síp mellett hatodik sípként jelen van a kárpátaljai magyar irodalom is: A magyar irodalom HATODIK SÍPja olyan, mint a SUGARAS UTAKON VERGŐDŐ SZÉL, de mindig találtunk magunkban annyi LENDÜLETet, hogy összefogva, EGYÜTT annak tudatában éljünk, hogy TETTBEN A JELLEM, és bízzunk abban, hogy HOLNAP IS ÉLÜNK – ami egyszerre remény és felelősség” – zárta biztató és egyben kötelezettséget sugalló üzenetét a vidékünkhöz köthető kiadványok címeit felhasználva Hnatik-Riskó Márta.
„Az egészséges nemzeti büszkeségre szükség van ahhoz, hogy tiszteljem a másik embert is magam mellett” – szögezte le művelődéstörténeti előadásában Popovics Béla munkácsi helytörténész, aki a XX. század történelmi eseményeire hivatkozva alaposan, részletekbe menően mutatta be vidékünk irodalmi vonatkozásait, kiemelve a kárpátaljai identitás kialakulásának körülményeit, e csodás táj természeti szépségeit és nevezetességeit, melyekre méltán lehet büszke mindenki, aki otthonának tekinti a régiót, ahol évszázadokon át együtt élt békében és egyetértésben megannyi nép és nemzet.
A nap utolsó előadója Iván Éva, a Derceni Középiskola magyartanára, módszerész volt, aki a magyar nyelv szépséges tájain kalauzolta a közönséget. Előadásának mottójául Faludy György Óda a magyar nyelvhez című művének sorait választotta: „Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk”. „Legfőbb feladatunk s óhajunk: jövőt nevelni, embert és magyart” – kezdte prezentációját Iván Éva, így folytatva: „Hogy is tehetnénk ezt másképpen, mint a számunkra legdrágább, édes, ékes anyanyelvünkön! Mit jelent számunkra a magyar nyelv itt, a Kárpátok alján? Az életet, s azt a csodát, hogy mi itt magyarul vagyunk emberek; az otthont, amibe beleszülettünk; egy szilárd alap ez számunkra, melyért küzdeni kell, hisz ez megmaradásunk záloga, ez a megtartó erőnk” – húzta alá az előadó, aki ezután megosztott néhány, a tanulói fogalmazásaiból kiragadott szívhez szóló és rendkívül őszinte gondolatot. Előadásában felhívta a figyelmet arra az örök igazságra is, mely szerint „magyarként élni, magyarnak lenni mást jelent az anyaországban, s mást jelent itt, a Kárpátok alján”, hiszen a magyar nyelv az itt élőknek az a kapocs, mely összetartja az „ibolyányi kis szülőföldünkhöz” ragaszkodó helyi közösséget – tette hozzá.
A rendezvény zárásaként a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola kiskórusa egy lélekemelő dalt adott elő.
Április 24‒26. között Kárpátalja ad otthont az Anyanyelvápolók Szövetsége (Magyarország) által 58. alkalommal megszervezett anyanyelv hetének. A „Csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv” mottójú programsorozat lebonyolítását társszervezőként a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szervezete vállalta. A rendezvény első helyszíne Nagydobrony, majd Munkács és Beregszász következik.
A magyar nyelv hete kárpátaljai programsorozatának első helyszíne szerdán a Nagydobronyi Líceum volt, ahol Katona-Mironova Berta, a tanintézmény igazgatója köszöntötte az ünnepélyes megnyitóra egybegyűlteket és kiemelte: ezek az események fontos ügyet szolgálnak, az anyanyelvünk ügyét.
– Ennél a mai világban nincs fontosabb, különösen ebben a zűrzavaros világban, amikor mindenféleképpen próbálnak gátolni, visszavetni nyelvi és identitási fejlődésünkben. Elődeink nagyszerű munkát végeztek, hisz egy gyönyörű nyelvet hagytak ránk, s nekünk szent feladatunk ezt továbbvinni, hogy a felnövekvő generációnak átadjuk, s ti megőrizzétek és átörökítsétek a következő nemzedéknek.
Kovács Zsuzsanna, az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője elmondta: az 58. anyanyelv hetének megrendezésekor az volt a céljuk, hogy a Felvidék és a Délvidék után Kárpátaljára kerülhessen a rendezvény megnyitója és a kiemelt rendezvények.
– A magyar nyelv hetének első évtizedeiben csak az anyaországban voltak rendezvényeink, több száz egy-egy héten, könyvtárakban, művelődési otthonokban, kisközösségekben. Aztán a most 35. évébe lépő Anyanyelvápolók Szövetsége, mikor a nemzetben gondolkodást úgy tűzhette a zászlajára, hogy nemcsak az elszakított részektől várjuk az anyaországba a szervezőket, a felkészítő pedagógusokat, diákokat, hanem mi magunk is kilépünk és erősítjük az elcsatolt részeken élő magyarságot anyanyelvének megtartásában, akkor egy nagyon szép folyamat kezdődött el, ami most a legaktuálisabb helyen van, Kárpátalján, ahol nagyon nagy szükség van arra, hogy a megmaradást a lélekben, a nyelvben, az anyanyelvhez kötődés megőrzését erősítsük azokban a társainkban, akik itt élnek.
A megnyitón Kovács Zsuzsanna tolmácsolta Juhász Juditnak, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökének üdvözletét, aki többek között egy nagyszerű katedrálist építő kövekhez hasonlította a nyelvápolókat. „Mi, akik anyanyelvünk ügyéért munkálkodunk munkahelyünkön vagy a családunkban, egyenként alig jutunk egyről a kettőre, de összekapaszkodva őrzői, védelmezői, formálói lehetünk és vagyunk is. […] Tisztelettel fejet hajtunk azok előtt, akiknek egy háború sújtotta ország kisebbségeként naponta meg kell küzdeniük szülőföldjükért, magyarságukért, a megmaradásukért.”
Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, a megyei tanács képviselője ünnepi beszédében kihangsúlyozta: mindig a lehetőséget kell keresni.
– Mindig arra kell tekinteni, ahonnét az enyhe szellő a róna felől jön, s ez a mai ünnep egy ilyen enyhe szellő, hisz az anyanyelvápolók közössége hozott ide egy támogatott, erős akaratú szellőcskét, ami ha megérint minket, remélem, erőt ad ahhoz, hogy őrizzük édes anyanyelvünket, ápoljuk, tegyünk érte – majd kitért a palóc tájszólás és a helyi népviselet, tánc megmentési folyamatára és megőrzésének fontosságára.
– A mostani rendezvény a magyarországi anyanyelvápolók közösségének szervezésében ösztönző erőként hat Kárpátaljára, hiszen nagyon neves előadók jönnek ide 3 helyszínre – Nagydobrony, Munkács, Beregszász – s az ott élőknek adnak egy kis erőt, támogatást ahhoz, hogy valóban kitartsanak az anyanyelv mellett. Mert itt olyan kor van, amikor ezt nehéz megőrizni, de ezek a gyökereink, és ha a gyökereinket elvágják, vagy kiszáradnak, akkor már nem lesz mibe kapaszkodni. S akik itt maradtak, azok itt szeretnének élni, a szeretett anyaföldbe kapaszkodva kiteljesedni és boldogulni. Ehhez ad nekünk lehetőséget, erőt, ihletet ez a hét – mondta dr. Orosz Ildikó és köszönetet mondott azoknak, akik eljöttek, gondoltak erre, áldoztak rá, áldoztak azért, hogy az anyanyelvünk megőrzésében segítsék azon pedagógusokat, akik ezért sokat tesznek Kárpátalján.
Az ünnepi köszöntők után a nagydobronyi oktatási intézmények és a helyi művészeti iskola diákjainak zenés-irodalmi műsorát élvezhették a jelenlévők. A színvonalas előadás Uszkai Valéria magyartanár, szervező, Torma István koreográfus, szakkörvezető és Katona-Mironova Berta igazgató lelkes munkájának köszönhetően jött létre.
A nap további részében előadásokat hallhattak a kistérség fiataljai és az érdeklődők. Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondó, a Médiaakadémia Montágh Testületének beszédtanára Személyiségünk megjelenése a beszédünkben címmel tartott értekezést. Dr. Györke Magdolna, a filológiai tudományok kandidátusa A kárpátaljai magyar nyelvhasználat sajátosságairól szólt. Varga Sándor, a Nagydobronyi Líceum tanára pedig Fénnyel rajzolt sorsok. A XX. századi történések lenyomata a privát fényképgyűjteményekben című előadásában nyújtott betekintést a képi kordokumentumok világába.
Ebéd után a vendégek egy séta során megtekintették Nagydobrony jellegzetességeit.
Az ukránok több mint fele otthon az államnyelven kommunikálnak, több mint 80%-uk az ukránt tartja anyanyelvének. Ráadásul, a megkérdezettek a hazaszeretet egyik jelének tartják, ha otthon ukránul beszélnek. Ezek a Rating szociológiai csoport felmérésének eredményei, amelyet Ukrajna Függetlenségének napja előtt készítettek.
A szociológusok megjegyezték, 2022 márciusától érezhetően csökkent az orosz nyelv használata a mindennapi életben.
A válaszadók csaknem 60%-a általában otthon is ukránul beszél, körülbelül 30%-a ukránul és oroszul, és csak 9%-a oroszul.
„A válaszadók 82%-ának az ukrán az anyanyelve, 16%-ának az orosz. A külföldön élők és menekültek gyakrabban használják mindkét nyelvet a kommunikációhoz, vagy beszélnek oroszul. Ennek ellenére a belső menekültek és a menekültek több mint 70%-a az ukránt tartja anyanyelvének” – áll a tanulmányban.
Szociológusok feltették a kérdést – mit jelent hazánk lakossága számára a hazaszeretet.
„A válaszadók többsége az adományozás és az önkéntesség (46%), illetve az ukrán nyelv használata (45%) lehetőséget választotta. „Körülbelül egyharmaduk tartotta hazaszeretetnek a fronton szolgálni, itthon maradni, dolgozni és vezetni a vállalkozást az ukrajnai háború ideje alatt, több mint negyedük pedig azt, hogy érdeklődik Ukrajna történelme iránt” – áll a felmérésben.
Ukrán termékeket vásárolni, társadalmi tevékenységet folytatni egyenlő a hazaszeretettel – ezt a lehetőséget a válaszadók 9-14%-a választotta. Ukrán templomba járni – 6%, a himnusz szövegét ismerni – 4%, ukrán jelképeket viselni – 3%.
A felmérést augusztus 16-20-ig végezték, több mint 6 ezer embert kérdeztek meg.
Fésülés, simítás és egy kis igazítás – egy nagydobronyi szépségszalonban járunk, amely korábban a Nagydobronyi Egán Ede Szakképzési Centrum szakmai gyakorlatainak adott otthont. Úr Angelika egyike azoknak a diákoknak, akik a tavaly végeztek a központban. Elmondása szerint óriási előnyt nyújt az, hogy az oda jelentkezők anyanyelvükön szerezhetnek szakmát. Angelika álma, hogy saját szalonja legyen egyszer,addig azonban az otthonában kialakított helyiségben várja a vendégeit. Az Egán Ede Szakképzési Centrum 2019-ben kezdte meg működését Nagydobronyban azzal a céllal, hogy piacképes szakmához juttassa a kárpátaljai magyar fiatalokat. A már három éve működő központ minden évben a munkaerő piac igényeket figyelembe véve állítja össze képzési kínálatát. Az intézmény duális képzési rendszerben valósítja meg az oktatási folyamatát, ami azt jelenti, hogy Nagydobronyban és a Mátészalkai Szakképzési Centrumban szerzik meg a diákok a gyakorlati tudásukat. Mindezt anyanyelvükön sajátíthatják el. Az intézmény korszerű felszereltséggel várja az oda jelentkező diákokat. A központban elsajátított elméleti óráknak és a kihelyezett gyakorlati tevékenységeknek köszönhetően a fiatalok könnyen elhelyezkedhetnek és akár saját vállalkozást is indíthatnak. A szakképzési központ a színvonalas oktatás mellett nagy hangsúlyt fektet a közösség építésre és arra is, hogy a diákok számára érdeklődés szerinti kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak. Ennek megfelelően a kollégium alagsorában például konditerem lett kialakítva, de van biliárd és asztali tenisz is. Idén két újabb választható szakkal bővül a kínálat: erdőművelő fakitermelő és faipari technikus képzéssel. A jelentkezőket július 18-tól személyesen várják a nagydobronyi szakképzési központ épületében.
Február 21-én az anyanyelv világnapjára emlékezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Filológia Tanszékének Magyar Tanszéki Csoportja a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközponttal karöltve.
Jókai ezt írta a XIX. században: „Egy kincs van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve: Édes anyanyelv.” A bangladesi emberek is ennek a gondolatnak a szellemében álltak ki anyanyelvük védelmében, amikor 1952-ben a pakisztáni parlament az urdu nyelvet tette meg az ország egyedüli hivatalos nyelvének. Erre a hírre február 21-én az akkor még Pakisztán részét képező, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben utcai tiltakozások kezdődtek, amelyben a rendőrség kemény fellépése miatt öten haltak meg. A nap az azóta már függetlenné vált Bangladesben a bengáli nyelvi mozgalom napjává vált, és javaslatukra 1999-ben az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (az UNESCO) az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánított.
A Rákóczi-főiskola Filológia Tanszéke minden évben más és más téma köré építi fel a megemlékezést. Idén a néhány héttel korábban megrendezett nyelvi tájképet középpontba helyező előadás-sorozat szolgált témaadóként. Ennek kapcsán a szervezők fotópályázatot hirdettek Küldj egy fotót az anyanyelv napja alkalmából címmel. A pályázatra olyan fotókkal jelentkezhettek, amelyek bemutatják régiónk nyelvi tájképének sokszínűségét. A nyelvi tájképről szóló előadással egybekötött díjátadón 5+2 kategóriában választottak győztest a beékező 40 pályamű közül. A díjakat Híres-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője adta át.
Hivatalos közegről készített fotó kategóriában Orosz Kornélia, privát jellegű feliratot dokumentálóban Szelley Noémi, a nyelvi leleményességről szólóban Petruska Angéla, társadalmi, nyelvpolitikai változásokat ábrázolóban pedig Orosz Noémi beküldött munkája lett az első helyezett. Különdíjban Gérus Tibor, közönségdíjban pedig Popovics Melinda részesült.
„Mi itt ma, a XXI. századi Kárpátalján átérezzük a pakisztániak 70 évvel ezelőtti problémáját, hisz mi is nagyon jól tudjuk, hogy milyen fontos anyanyelvünk megőrzése és használata” – nyilatkozta hetilapunknak Csernicskó István rektor úr. Elmondása szerint mi, kárpátaljai magyarok ezzel a rendezvénnyel jelezzük, hogy szeretnénk megtartani és használni anyanyelvünket azon törekvések ellenére, melyek arra irányulnak, hogy visszaszorítsák anyanyelvünk használatának jogait. „Igényeljük azt, hogy magyar nyelven írhassunk, olvashassunk, beszélhessünk, énekelhessünk, amikor csak lehet” – húzta alá a rektor úr.
Ünnepi előadással és fotópályázattal méltatták az Anyanyelv Világnapját a beregszászi főiskola és a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont szervezésében.
Az előrejelzések szerint a nyelvek riasztó sebességgel el fognak tűnni, mivel az emberek a világban többet utaznak és formálisabb oktatásban részesülnek.
A sűrűbb úthálózatok, magasabb szintű oktatás és még a klímaváltozás is csak néhány faktor, ami a világ 7.000 nyelvének több mint 20 %-ának elvesztéséhez vezethet az évszázad végére – ami ekvivalens havi egy nyelv eltűnésével.
Egy új, a fajok elvesztésének előrejelzéséhez hasonló modellen alapulva, egy biológusokból, matematikusokból és nyelvészekből álló csapat Lindell Bromham evolúció biológus vezetésével a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetemen megállapította azt, hogy hatékony konzerváció nélkül a nyelv veszteség ötszörösére fog növekedni 2100-ra.
„Ez egy ijesztő statiszika” – mondja Bromham, hozzátéve, hogy a kutatócsoport becslései óvatosak. „Mindig, amikor egy nyelv elvész, nagyon sokat veszítünk. Elveszítjük kulturális információk gazdag forrását; elveszítjük az emberi kreativitás egy unikális és szép kifejezését” – mondja Brohman.
A gurindji egy nagyon veszélyeztetett nyelv, csak néhány százan beszélik beleértve Ronnie Wavehillt (jobbra). FORRÁS: HTTPS://WWW.NEWSCIENTIST.COM/ARTICLE/2302194-LANGUAGES-COULD-GO-EXTINCT-AT-A-RATE-OF-ONE-PER-MONTH-THIS-CENTURY/
A jelenlegi nyelvveszteség becslései figyelemreméltóan változóak, néhány előrejelzés szerint lehet, hogy a nyelvek 90 %-át a következő század kezdetén már nem fogják beszélni.
Brohman, aki evolúciós biológus, és kollégái azt gyanították, hogy kölcsönvéve a modellező technikákat a biodiverzitás veszteségről szóló tanulmányoktól, talán képesek lesznek esetleg statisztikailag megalapozottabb képet alkotni a nyelvi diverzitás elvesztéséről.
A csapat 6 511 nyelvet analizált, amiket még beszélnek, vagy pedig már nem. Összehasonlították a nyelvek veszélyeztetettségi státuszát – ami azon alapszik, hogy mely generációk tanulják és beszélik tovább az adott nyelvet – a nyelv legális elismerésével, a demográfiával, az oktatási politikával,a környezeti jellemzőkkel és a szocioökonómiai indikátorokkal kapcsolatos változóval.
Azt találták, hogy ha más nyelvek is vannak az adott nyelv szomszédságában, akkor nincs nyelvveszteségi rizikó faktor.
Valójában, mondja Bromham, sok közösség soknyelvűvé válik, amikor más nyelvekkel áll szomszédságban.
Másrészt a tanulmányuk azt sugallja, hogy a geográfiai izoláltság – magas hegyek köztött vagy például egy szigeten élő népcsoport esetében – nem teszi valószínűbbé, hogy az emberek ragaszkodnak a nyelvükhöz.
Azt mondja Bromham, hogy a sűrűbb úthálózatok magasabb nyelvveszteséggel társultak globális skálán. Ezt annak a ténynek lehet tulajdonítani, hogy az utak növelik az ingázást a rurális területek és nagyobb városok között, a kereskedelemnek és a centralizált közigazgatásnak pedig nagyobb a hatása a nyelvek társulásában. A magasabb szintű oktatást is összefüggésbe hozták a lokális nyelv nagyobb veszteségével, ami nagyon aggasztó eredmény. „De hangsúlyozni akarom, hogy nem azt mondjuk, hogy az oktatás rossz, vagy azt, hogy a gyerekeknek nem kellene iskolába járniuk. Inkább azt mondjuk, hogy biztosítanunk kell a kétnyelvűség támogatását, úgy, hogy a gyerekek megkapják az oktatás előnyét anélkül, hogy elveszítsék saját bennszülött nyelvüket.”
Marybeth Nevins, a vermonti Middlebury Kollégium nyelvésze és antropológusa, aki nem vett részt a publikált kutatásban, aggasztónak de érhetőnek találja, hogy az oktatás előre jelzi a veszélyeztetettséget. Azt mondja, az iskolázás egy sor új gyakorlatot hoz létre, ami jelentősen befolyásolja a diákokta. Míg a 20 századi iskolák az egynyelvű oktatáson alapultak, a modern digitális technológia lehetővé teszi a soknyelvűséget a kormányzati intézetekben, beleértve az iskolákat is. Megfelelő helyi nyelvi forrásokkal azonban az oktatásnak nem kell szükségszerűen az adott lokális nyelv veszélyeztetéshez vezetnie.
Bromham szerint a kutatók regionális szinten is érzékeltek rizikófaktorokat. Például a nagyobb legelőterületek több nyelvi veszteséggel társultak Afrika bizonyos részeiben, míg Európában elsősorban Skandinávia egyes területein tapasztaltak nyelvi eróziót. Azonban ahhoz, hogy teljesenmegértsük ezeket a kapcsolatokat,még több alapos tanulmány szükséges.
„Nagyon fontos ragaszkodni a lokális nyelvekhez, mivel ez a bennszülött emberek történelmének és kultúrája megőrzésének egyik módja. Mindannyiunk számára mellőzhetetlenek a bennszülött nyelvek, hogy megértsük a természetet, a diverzitást és az emberiség történelmi terjedését a bolygón” – nyilatkozta Nevins.
