Május első vasárnapjának délutánján az ősi badalói református templom harangja nemcsak az édesanyákat, hanem minden érdeklődőt áldott közösségi alkalomra hívogatott. A rendezvényt a Bereg Megyei Református Nőszövetség szervezte, és a Borzsa–Vári kiskörzet hívei vettek részt a meghitt csendesdélutánon.
A templomot szinte teljesen megtöltő gyülekezeti tagokat elsőként Sápi Zsolt badalói lelkipásztor köszöntötte, majd Barta Ilona tiszteletes asszony tartott áhítatot, akit a lánya, Barta Henrietta követett egy nagyon megható bizonyságtétellel.
Fő előadóként Pocsainé Tövissi Tímea csongori tiszteletes asszony beszélt az anyaságról mint a lelki örökség legfőbb továbbadójáról, illetve evangelizációt tartott Barta Elemér.
Az előadások közötti énekeket a Sárosorosziból érkező Gáti Gyöngyi koordinálta, aki gitárkísérlettel tette még színesebbé az eseményt.
Az alkalom végén minden résztvevő egy igés képeslapot és egy tasak virágmagot kapott ajándékba, ami a magvetés évében különösen jelképes jelentőséggel bír, hiszen a szervezők részéről az volt a kérés, hogy otthonukba hazatérve vessék el ezeket a virágmagokat, és gondozzák azokat olyan szeretettel és odaadással, amilyennel a Mindenható Úristen is gondot visel ránk.
A hagyományoknak megfelelően Badalóban vasárnap ünnepi istentisztelet keretében, gyülekezeti közösségben emlékeztek meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
A helyi református templomban Sápi Zsolt lelkipásztor az ismert bibliai történettel, az igazi szőlőtő és a szőlősgazdában megszemélyesített Atya intelmeivel magyarázta Isten üzenetét a gyülekezet előtt: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda […]. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben” (János 15, 1,9).
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezete, a presbitérium és a helyi gyülekezeti közösség nevében Jakab Lajos családorvos, az érdekvédelmi szervezet helyi első embere köszöntötte az egybegyűlteket.
Mint mondta, a több mint ezeréves múlttal rendelkező magyar nemzetünk történelme tele van harcokkal, küzdelmekkel, különféle birodalmakkal szembeni ellenállással, amelyeket a magyarság kisebb-nagyobb sikerrel vívott meg, és mindig kiállt a függetlenségéért és szabadságáért. Nincs ez másképp napjainkban sem, amikor ismét nemzetünk megmaradása és keresztény értékeink megőrzése a tét.
„178 év választ el minket a szabadságharc hőseitől: Petőfitől, Jókaitól, Vasváritól, Táncsicstól, Kossuth Lajostól és másoktól, s ötödik márciusi megemlékezésüket tartjuk a háború árnyékában. De ahelyett, hogy a mindenki által nagyon várt béke eljöveteléről beszélhetnénk, előzetesen be kellett jelenteni és engedélyt kellett kérni a hivatalos szervektől arra, hogy az őseink által közel 90 éve, a templomunk külső falán emelt Petőfi Sándor emléktáblát megkoszorúzhassuk” – mondta beszédében.
De minden nehézség, hátráltató körülmény és nyomásgyakorlás ellenére is, az itt élő emberek hűek maradtak az egykori szabadságharcosok, főleg Petőfi Sándor szelleméhez, és lehetőségeikhez mérten megemlékeznek azok nagyságáról, szabadságvágyáról, kitartásukról, a hazába és Istenbe vetett hitükről.
Orosz Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem hallgatója Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét adta elő.
Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyarok szeretnek emlékezni, különösen az olyan történelmi időszakokra, amelyek nincsenek híján kimagasló emberi teljesítményeknek, fiatalos lendületnek, odaadó hősiességnek, megfontolt bölcsességnek: „A március 15-i forradalom és szabadságharc legyen számunkra nem csupán egy dicső emlék a múltból, hanem egy iránytű, amely mutatja az utat a bátorsághoz, az összefogáshoz, a nemzeti büszkeséghez, és ahhoz a hithez, hogy a magyar nemzet él és élni fog!”
Beszéde végén a konzul úr felolvasta Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a nemzeti ünnep kapcsán a határon túli honfitársaihoz címzett levelét.
Fotó: Sárközi Karola
Köszöntötte az egybegyűlteket Sin József, a KMKSZ alelnöke is, aki a háború veszélyeire és a béke fontosságára hívta fel a figyelmet. Elismerését fejezte ki azért, hogy a helyiek milyen hűséggel és kitartással ápolják a forradalom kitörése előtt nyolc hónappal Badalóban is megforduló Petőfi Sándor emlékét, akinek a neve elválaszthatatlanul összeforrt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fejleményeivel.
Köszöntötte még a gyülekezeti közösséget Szalai Imre, Badaló elöljárója is, aki arról beszélt, hogy a márciusi forradalom és szabadságharc óta túléltünk két vesztes háborút, és több millióan úgy lettünk nemzeti kisebbség, hogy apáink nem hagyták el a szülőföldjüket, csak a határok léptek át rajtunk.
Mint mondta, a történelem most bizonyos értelemben ismétli önmagát, hiszen most is háború zajlik, honfitársaink tízezrei kénytelenek szülőföldjüktől távol megélni mindennapjaikat, de ez még mindig jobb annál, mintsem hősi halált halnának egy értelmetlen háborúban.
Fotó: Sárközi Karola
A megemlékezés végén a gyülekezet elénekelte nemzeti imánkat, a Himnuszt, majd a jelenlévők megkoszorúzták a templom külső falát díszítő Petőfi Sándor-emléktáblát.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott megemlékezést a helyi református templomban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a helyi közösség Badalón. A Bereg vidéki településen 1938-ban állítottak emléktáblát a Petőfi Sándornak, amely vidékünkön a költő legrégebbi emlékhelyének számít. A lánglelkű költő emlékhelye mellett 2023 novemberében állították fel, a Matl Péter által alkotott Kölcsey Ferencet ábrázoló emléktáblát is. A szájhagyomány szerint, útban szerelméhez, Szendrey Júliához, Petőfi Sándor a református templom tövében pihent meg rövid időre. Kölcsey Ferenc pedig a himnusz kéziratával haladt el ugyanitt akkor, amikor azzal Beregszászra tartott, hogy postázni tudja írótársainak Pestre. A megemlékezést idén is kulturális elemekkel színesítették amiben részt vállalt a Genius Alapítvány fiatal tehetsége is.
A fennmaradt kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Szatmárcsekén fejezte be és tisztázta le legismertebb művét, a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból című költeményt, amely később a magyar nemzet imádságává, a Himnusszá vált. Ez a nap 1989 óta a magyar kultúra napja, és a Tisza bal partján fekvő település 1994 óta minden évben külön megemlékezéssel tiszteleg világhírű szülötte alkotása előtt.
A Tisza jobb partján lévő, Szatmárcsekétől légvonalban alig egy kilométerre fekvő Badalóban 2023-ban, a Himnusz születésének 200. évfordulóján egy Kölcsey Ferenc portréját ábrázoló domborműves emléktáblát – Matl Péter szobrászművész alkotását – avattak fel, és azóta itt is megemlékeznek erről az eseményről. Az itt élők vasárnap gyülekezeti közösségben méltatták a magyar kultúra napját.
A badalói református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten Sápi Zsolt lelkipásztor János evangéliuma 6. fejezetének 27–28. verséből vett idézettel – „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten” – hirdette Isten igéjét a templomot megtöltő gyülekezeti tagok számára. Az igehirdető azt a lelki üzenetet tolmácsolta a hívek felé, hogy aki az élet kenyeréből eszik, az soha meg nem éhezik.
Az igehirdetést követően Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és arról beszélt, hogy mit is jelent számunkra a magyar kultúra. „Az anyanyelvünk, a költészetünk, a művészetünk, a zenevilágunk, néptáncaink, hagyományaink – és még hosszasan lehetne folytatni a felsorolást – mind olyan értékek, amelyek jelképezik és alkotják a kultúránkat” – húzta alá.
Az érdekvédelmi szervezet helyi első embere beszélt arról is, hogy ugyan nincs arról feljegyzés, hogy a XIX. század elején több mint húsz éven át Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc járhatott-e Badalóban, de ez szinte biztosra vehető. A Himnusz kéziratát kortársainak, írótársainak a beregszászi postán feladó költőnek ehhez át kellett kelnie a Tiszán lévő Hidason, majd Badalón keresztül juthatott el Beregszászba. Az itt élők ezért tartották fontosnak, hogy a Himnusz bölcsőjének számító Szatmárcseke tőszomszédságában, Badalóban is legyen emlékhelye Kölcseynek, amelynél minden év januárjában leróhatják a tiszteletüket.
„A magyar nemzet csak akkor maradhat erős, ha megvédi kultúráját, megőrzi épített és szellemi örökségét” – mondta köszöntőjében Jusztin Miklós beregszászi magyar konzul. „A magyar kultúra nem jelent kevesebbet, mint észrevenni Kárpát-medencei múltunkat, nyelvünket, irodalmunkat, népdalkincsünket, meséinket, hagyományainkat és hitünket. Ez az az örökség, amely magyarrá tesz bennünket.”
Köszöntötte az ünneplő gyülekezetet dr. Váradi Natália történész, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felnőttképzési Központjának vezetője, aki azt emelte ki, hogy Kölcsey Ferenc szándékai szerint a Himnusz nem pusztán egy hazafias költemény, hanem egy olyan nemzeti fohász, amelyben a magyar nép Istenhez fordul segítségért, bűnbánatért és kegyelemért.
„Bárhol a világon, ahol megszólal, felcsendül a Himnusz, ott egyben imádkozás is zajlik. Így aztán elmondhatjuk, hogy nincs még egy nemzet a világon, amely annyit imádkozik és fohászkodik, mint a magyar…” – mondta a történész.
Dr. Váradi Natáliát elkísérte Badalóba a GENIUS tehetségkutató alapítvány által támogatott és a múlt év novemberében a brüsszeli Kárpátalja Napon fellépő Zenevarázslat koncert egyik tehetséges növendéke, Klárikova Zsófia. A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanulója Leo Weiner Csűrdöngölő – hagyományos falusi tánc című művét adta elő szaxofonon, majd Draskóczy László Korondi táncok című darabját szólaltatta meg (felkészítő tanár: Turjanica Terézia, koncertmester: Roszoha Mária).
Egy vers is elhangzott Klárikova Zsófia előadásában: Aranyosi Ervin Súgom a békét című költeménye.
„Magyarország a XIX. század elején olyan korban létezett, amikor az ország erősen leromlott és elmaradt állapotban volt a nyugati országokhoz képest, így Kölcsey Ferenc is belátta, hogy a reformok elkerülhetetlenek” – idézte vissza a két évszázaddal ezelőtti időket Sin József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Az pedig, hogy a reformkor nagyjaira – élükön Kölcseyvel – emlékezhetünk, szent kötelesség is számunkra, hiszen a Himnusszal a költő erkölcsi iránymutatást is adott a nemzetünknek – emelte ki.
Mint mondta, bármilyen veszedelem jött ránk az elmúlt századok során, a magyar nemzet mindig meg tudott újulni, felállni és továbbmenni. Így lesz ez most is!
Az áldásokban gazdag esemény végén az ünneplő gyülekezet elénekelte nemzeti imánkat, a Himnuszt, majd megkoszorúzták a templom külső falán lévő Kölcsey Ferenc-emléktáblát.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott megemlékezést a helyi református templomban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a helyi közösség Badalón. A Bereg vidéki településen 1938-ban állítottak emléktáblát a Petőfi Sándornak, amely vidékünkön a költő legrégebbi emlékhelyének számít. A lánglelkű költő emlékhelye mellett 2023 novemberében állították fel, a Matl Péter által alkotott Kölcsey Ferencet ábrázoló emléktáblát is. A szájhagyomány szerint, útban szerelméhez, Szendrey Júliához, Petőfi Sándor a református templom tövében pihent meg rövid időre. Kölcsey Ferenc pedig a himnusz kéziratával haladt el ugyanitt akkor, amikor azzal Beregszászra tartott, hogy postázni tudja írótársainak Pestre. A megemlékezést idén is kulturális elemekkel színesítették amiben részt vállalt a Genius Alapítvány fiatal tehetsége is.
Több évtizedes hagyomány, hogy az új esztendő beköszöntét az Isten házában kezdik Badalóban.
Az újévi jókívánságok, a lelki útravaló elkérése mellett a Tisza-partiak ilyenkor emlékeznek meg Petőfi Sándor születésének emléknapjáról. A lánglelkű költő és forradalmár 1847 júliusában járt a településen, amikor útban Erdődre menyasszonyához, Szendrey Júliához pihenőt tartott a templom tövében. 1938 óta emléktábla hirdeti Petőfi egykori ittjártának emlékét.
A 2026-os esztendő első istentiszteletén Sápi Zsolt református lelkipásztor János evangéliuma 3. részének 30. verséből vett idézettel – „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” – arról beszélt: arra kell törekednünk, hogy Krisztus legyen egyre nagyobb bennünk, így lehet valóban boldog, örömteli új esztendőnk.
„A legnagyobb magyar költő 203 évvel ezelőtt, 1823. január elsején született Kiskőrösön, és a történelmi leírások szerint 1849-ben veszett nyoma a segesvári csatában” – kezdte beszédét Jakab Lajos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke, helyi presbiter és családorvos, aki azt emelte ki ennek kapcsán, hogy a lánglelkű poéta élete emberi viszonylatban ugyan rövid volt, de hagyatéka mégis az örökkévalóság része lett.
„Néhány napja méltattuk a Badalói Református Egyházközség 475 éves évfordulóját, amelynek kapcsán megemlékeztünk az elmúlt századokban itt szolgáló lelkészekről is. Arról nincs feljegyzés, hogy halála előtt két évvel, 1847. július 17-én – amikor Petőfi Badalóban járt – találkozhatott-e az akkor itt szolgálatot teljesítő Szücs János lelkipásztorral, de az bizonyos, hogy itt kapott ihletet több verséhez is” – mondta az érdekvédelmi szervezet első embere.
Ahhoz, hogy magyarnak maradhassunk, elengedhetetlen kulturális és nyelvi értékeink, örökségünk megőrzése, ápolása, amiben Petőfi elévülhetetlen érdemeket szerzett verseivel, műveivel, a magyar történelemben felvállalt szabadságharcos és forradalmár szerepével
– mondta beszédében Fülöp Andrea beregszászi magyar konzul.
A konzul asszony emlékeztetett arra, hogy Petőfi közérthetően és egyszerűen szólt mindenkihez, ő volt a magyar romantika hitelesítője, hisz (szerelmi) költeményeiben első ízben jelent meg a családi líra, a családi szeretet, a hitvesi szerelem ábrázolása. Tájköltészetében a pusztát, a magyar Alföldet elevenítette meg, de ő volt az is, aki először írt verseiben a világszabadságról.
Zárszavában Fülöp Andrea azt kívánta a helyieknek, hogy 2026 legyen a remény éve, és hogy mielőbb elhallgassanak a fegyverek, s jöjjön el végre a várva várt béke.
Orosz Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem hallgatója Petőfi Sándor István öcsémhez című költeményét adta elő.
Újévi jókívánságait tolmácsolta a helyi közösségnek Szalai Imre, Badaló elöljárója is, aki arra emlékeztetett, hogy ezen a napon nem csupán egy nagy költő előtt hajtunk fejet, hanem egy olyan ember előtt is, aki egész életével, minden sorával a nemzet lelkiismerete volt. Mint mondta, minden év első napján koszorút helyezünk el Petőfi Sándor emléktáblájánál, de az igazi tiszteletadás az, ha szívünkben és tetteinkben is megőrizzük a nagy költő örökségét.
A Himnusz eléneklését követően a vendégek és a helyiek megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját.
A Magyar Református Egyházak javainak tára című könyv Beregi Egyházmegyével foglalkozó részének 27. oldalán ezt olvashatjuk: nyomtatott források szerint Badaló református egyházközössége 1550-ben keletkezett.
A 475 éves jubileum alkalmából a badalói református templomban 2025. december 28-án, vasárnap hálaadó istentiszteletre került sor, ahol a helyiek az alkalomra érkező vendégekkel együtt adtak hálát múltjukért, jelenükért és imádkoztak a reményteli jövőért.
Igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke János evangéliumának az első részéből vett idézettel – „Rabbi, hol van a lakásod?” – arról beszélt, hogy mennyire fontos egy-egy közösségben a lelkész, a presbiterek és a gyülekezeti tagok hitelessége.
Ezt követően a badalói gyülekezetben tizenhatodik éve szolgáló Sápi Zsolt lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és a szentírási igéből kiindulva – „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sámuel 7, 12) – annak a reményének adott hangot, hogy a mostani gyülekezetnek nemcsak múltja, jelene, hanem reményteljes jövője is van, hiszen a legfontosabb számunkra, hogy mindenkor azt hirdessük: Jézusban örök életünk van.
Jakab Lajos presbiter a Badalói Református Egyházközség történetéről tartott beszámolót.
A korabeli leírások és levéltári iratok szerint a gyülekezet első név szerint ismert prédikátora Szinyérváraljai Baltazár volt 1577-ben, akit aztán az elmúlt évszázadokban további 47 lelkész követett. A Badalóban szolgáló lelkipásztorok névsorát tartalmazó emléktábla adataiból – amely a templom bejáratánál található – kiderül, hogy a lelkészek közül a legtovább, 50 éven keresztül Rátz Miklós szolgálta a gyülekezetet, 1918-tól 1968-ig.
Szó volt még a 225 éves badalói református templom legjelentősebb felújításairól, a 161 éve a gyülekezeti alkalmakat szolgáló templomi orgona eredetéről, a templom külső és belső falait díszítő emléktáblák történetéről, a gyülekezet életét dokumentáló fennmaradt anyakönyvek tartalmáról és több olyan adatról, amelyek az elmúlt közel fél évezredben a Badalói Református Egyházközséghez köthetők.
„Az elmúlt évszázadok során ez a gyülekezet átélt több háborút, járványt, üldöztetést, rengeteg megpróbáltatást és tiltást, mégis megőrizte a hitet, és nem tért le az ősei által és a bibliai tanításban lefektetett útról. A továbbiakban is csak azt kívánhatom az itt élő embereknek, hogy maradjanak meg ugyanilyen hűségeseknek ezekben az ínséges időkben is, és akkor nem térnek majd le az örök életre vezető útról” – mondta köszöntőjében Danku Gábor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka.
Köszöntötte a gyülekezetet a 475 éves évforduló alkalmából Tóth László, a Beregi Egyházmegye esperese is, aki a Szentírás egyik legismertebb idézetével, a Jelenések könyve 2. részéből, a szmirnai gyülekezethez intézett sorokkal – „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” – kívánt kitartást, hitet és hűséget az itt élő embereknek.
Halász-Balog Zita beregújfalui lelkipásztor meghatottan köszöntötte a számára anyagyülekezetnek számító badalói közösséget, hiszen a szülői háza alig néhány méterre található a templomtól, itt nőtt fel, itt kapta meg azokat az impulzusokat, amelyek a későbbiek során az életében a református identitását kialakították.
„Köszönet illeti mindazokat – lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti tagokat –, akik az elmúlt 475 év során szolgálták, építették és gondozták a badalói hitéletet, de mindenért az Úrnak legyen hála és dicsőség, mert »ha az Úr nem épít házat, hiába fáradoznak az építők«” – mondta beszédében Szalai Imre, Badaló elöljárója. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy a Tisza-parti településnek nemcsak múltja és jelene van, hanem jövője is lesz.
Kocsis Krisztofer az Ima a békéért című énekkel, Botos Olivér pedig Reményik Sándor versével, a Templom és iskola című költeménnyel köszöntötte az ünneplő gyülekezetet.
Az istentisztelet végén Zán Fábián Sándor püspök úr mondott köszönetet az alkalomért, és Isten áldását kérte az itt élők további életére és hitbéli megmaradására.
Kárpátalján mindössze egyetlen olyan magyarok lakta település található, ahol a falu főutcája azoknak a meghurcoltaknak állít emléket, akik 81 évvel ezelőtt életüket vesztették azért, mert bátran vállalták magyarságukat és hitüket. Vasárnap Badalóban, a Mártírok útján található Mártírok emlékparkjában gyűltek össze a helyiek, hogy a Mártírok emlékművénél tisztelegjenek az 1944 őszén a kárpátaljai és helyi magyarság ellen elkövetett kegyetlen megtorlás áldozatai előtt.
A helyi református templomban megtartott istentiszteleten Sápi Zsolt lelkipásztor igehirdetésében az Apostolok cselekedetei 16. részének 5. verséből vett idézettel – „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban” – tolmácsolta Isten üzenetét a közösség felé.
Fotó: Sárközi Karola
Az istentiszteletet követően a templom szomszédságában lévő Mártírok emlékműve köré gyülekeztek a megemlékezők, ahol Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: „Most azokra a mártírjainkra emlékezünk, akik 81 évvel ezelőtt estek áldozatul a II. világháború és az azt követő sztálini terror megtorlásainak, s egyedüli bűnük a nemzetiségük és hitük volt. Badalóból 150-en kerültek az úgynevezett málenkij robotra, akiknek több mint a fele örökre odamaradt.”
Az érdekvédelmi szervezet helyi vezetője – párhuzamot vonva – beszélt arról is, hogy a történelem sajnos ismétli magát, hiszen a közel négy éve zajló háború miatt a Tisza-parti településről ma is legalább ennyien kényszerültek „száműzetésbe”, de „abban bízunk, hogy minden háború véget ér egyszer, és akkor majd ezek az emberek, családok is hazatérhetnek végre”.
Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja Radnóti Miklós verssorait idézve – „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…” – elevenítette fel a XX. század kárpátaljai magyarságának egyik legtragikusabb időszakát. Mint mondta, 1944 novemberében Badalót ezek az események nem megtizedelték, hanem még annál is jobban sújtották, hiszen itt nem minden tizedik, hanem minden hatodik embert vittek el a lágerekbe. „Az emlékezés célja az ártatlanul elhurcoltakra, meggyilkoltakra való emlékezés katarzisával a jelenkor nemzedékének is a megtisztulása és megszentelődése” – összegezte mondandóját zárásként.
Fotó: Sárközi Karola
A Badalói Gvadányi József Gimnázium két tanulója, Pápai Zsófia és Molnár Liliána az alkalomhoz illő verseket adtak elő.
A kárpátaljai magyarok Golgotájának nevezte a 81 évvel ezelőtti tragikus eseményeket Sin József, a KMKSZ alelnöke, az érdekvédelmi szervezet Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki történelmi visszatekintésében felidézte az 1944-ben, Erzsébet-nap környékén történt fejleményeket, amikor a kisbíró kidobolta, hogy a magyar és német nemzetiségű hadköteles személyeknek három napon belül jelentkezni kell a legközelebbi városparancsnokságon. Kitért arra is, hogy a szovjetrendszerben több évtizeden keresztül megtiltották a túlélőknek, hogy beszéljenek az átélt szörnyűségekről, kegyetlenségekről, és ez a tiltás csak a peresztrojka utolsó éveiben, a szólásszabadság viszonylagos szabad gyakorlása idején változott meg. A mai időkről beszélve szomorúnak nevezte, hogy a háború megint belopózott közénk, ezért ma sokan fiuk, unokájuk támogatása nélkül maradtak. „Sokan vágynak már békére, koporsók helyett sok-sok bölcsőre, sok gyerekkel telített óvodákra, iskolákra. Ebben kell hinnünk, és ki kell tartanunk magyar keresztényként szülőföldünkön” – mondta zárásként.
Az áldozatokra emlékezett beszédében Szalai Imre, Badaló elöljárója is, aki azt emelte ki, hogy amikor mártírjainkra emlékezünk, nemcsak a múlt borzalmaira tekintünk vissza, hanem arra is emlékeztet minket ez a nap, hogy milyen törékeny a szabadság, és mennyire fontos, hogy minden körülmények között megőrizzük az emberi méltóságot.
Fotó: Sárközi Karola
Sápi Zsolt lelkipásztor rövid fohászt mondott a mártírok emlékére és nemzetünk megmaradásáért imádkozott.
A badalói megemlékezés a Himnusz eléneklésével és az emlékmű megkoszorúzásával ért véget.
Az év utolsó előtti hónapja a kárpátaljai magyarság számára a szomorú emlékezésről szól, hiszen 1944 novemberében a szovjetek három napig tartó „kis munka” ürügyén jelentkezésre szólították fel a régió valamennyi hadköteles magyar és német nemzetiségű 18 és 50 év közötti férfi lakosát. A jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba hajtották őket, ahol a járványokat, az éhezést, az embertelen bánásmódot és a borzalmas körülményeket az elhurcoltak többsége nem élte túl. A málenkij robot a munkaerő szerzés mellett etnikai tisztogatásnak is tekinthető. Ezekről a megbocsáthatatlan történésekről emlékezett meg a badalói közösség. A településről 150 férfit hurcoltak el, 88-an soha nem tértek haza.
Az év utolsó előtti hónapja a kárpátaljai magyarság számára a szomorú emlékezésről szól, hiszen 1944 novemberében a szovjetek három napig tartó „kis munka” ürügyén jelentkezésre szólították fel a régió valamennyi hadköteles magyar és német nemzetiségű 18 és 50 év közötti férfi lakosát. A jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba hajtották őket, ahol a járványokat, az éhezést, az embertelen bánásmódot és a borzalmas körülményeket az elhurcoltak többsége nem élte túl. A málenkij robot a munkaerő szerzés mellett etnikai tisztogatásnak is tekinthető. Ezekről a megbocsáthatatlan történésekről emlékezett meg a badalói közösség. A településről 150 férfit hurcoltak el, 88-an soha nem tértek haza. A megemlékezés istentisztelettel kezdődött, ahol Sápi Zsolt, a Badalói Református Egyházközség lelkésze hirdette Isten igéjét. Ezt követően a résztvevők átvonultak a Mártírok Emlékparkjába, hogy megkoszorúzzák az akkor elhunyt szeretteik névsortábláját. A faluban szinte alig akad olyan család, akinek ne veszett volna oda a sztálini lágerekbe valamelyik felmenője. „Minden év novemberében a kárpátaljaiak igazi Golgotájára emlékezünk” – mondta Sin József, a KMKSZ alelnöke.
