A kormány határozatot fogadott el a toborzóközpontok jogkörének bővítéséről, így ezentúl a hadkiegészítők munkatársainak joguk van behívót küldeni az ukránoknak, függetlenül attól, hogy hol szerepelnek a katonai nyilvántartásban – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a kormány vonatkozó határozatára hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányrendeletnek megfelelően a területvédelem előkészítésének és lebonyolításának feladata is kikerült a területi toborzó és szociális támogatási központok hatásköréből. Ezenkívül a toborzóközpontok munkatársainak jogukban áll értesíteni a polgárokat a mozgósításról, és felszólítani:
a tiszti állomány tagjait, hogy vonuljanak be katonai szolgálatra;
katonai szolgálatra behívni a tartalékos állomány tagjait (a műveleti tartalékba besoroltakat) hadiállapot idején.
Ez alól kivételt képeznek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat hadköteles munkatársai és tartalékosai.
Ukrajnában két feltétellel lehet törölni a hadköteleseknek kiállított behívót: ha az érintettnek alapos indoka van vagy halasztással rendelkezik – közölte vasárnap Roman Horbacs az ukrán fegyveres erők szárazföldi erői parancsnokságának személyzeti osztályvezetője a Telegram üzenetküldőn, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a személyzeti osztályvezető hangsúlyozta, a hadkötelesnek, aki mozgósítási halasztással rendelkezik, minden ezt igazoló okmányt magával kell vinnie. És ha ezeket felmutatja, akkor nem kézbesítik neki a behívót – tette hozzá. Ha azonban valakinek mégis kiállítják a behívót, akkor ezekkel az iratokkal fel kell keresnie a Toborzási és Szociális Támogatási Területi Központot a behívó visszavonása érdekében – figyelmeztetett Roman Horbacs.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán törvények szerint a mozgósítás alól a következők kaphatnak halasztást: az állami szervekben, egyéb állami szervekben, önkormányzati szervekben dolgozók, amennyiben a munkájuk az említett szervek működésének biztosításához szükséges; mozgósítási feladattal (megbízással) ellátott vállalkozásoknál, intézményeknél, szervezeteknél dolgozók, ha a munkájuk a megállapított mozgósítási feladatok (megbízások) teljesítése szükséges; az ukrán fegyveres erők és más katonai alakulatok szükségleteinek kielégítéséhez szükséges árukat előállító, munkát és szolgáltatásokat nyújtó vállalatoknál, intézményeknél és szervezeteknél dolgoznak; olyan vállalatoknál, intézményeknél, szervezeteknél dolgoznak, amelyek kiemelten fontosak a gazdaság működése és a lakosság ellátása szempontjából a különleges időszakban.
Ugyanakkor a gazdaság működése, a lakosság ellátását biztosító vállalkozások, intézmények és szervezetek meghatározásának szempontjait és eljárását a speciális időszakban a kormány határozza meg.
Az állampolgároknak a családi vagy egészségi állapotukban bekövetkezett változásokat be kell jelenteniük a területi toborzóközpontoknak, hogy megállapítható legyen a katonai szolgálatra alkalmasak létszáma, de mivel ezt nem teszik, ezért kell nyilvános helyeken kézbesíteni nekik a behívókat – közölte vasárnap Olekszandr Tiscsenko, a Lemberg megyei toborzóközpont parancsnoka a Lviv Portal című kiadványnak írt cikkében, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a hadkiegészítő parancsnok jelezte, az utóbbi időben egyre terjednek a közterületen és az ellenőrző pontokon történő idézések állítólagos törvényellenességről szóló narratívák. Azonban az állampolgárok elfelejtik, hogy a jogokon kívül kötelességeik is vannak, amelyek közül az egyik a haza és Ukrajna függetlenségének, valamint területi integritásának a védelme.
Tiscsenko emlékeztetett arra, hogy az ukránok a mozgósítás elrendelésének napjától kötelesek önként jelentkezni a katonai alakulatoknál vagy a területi toborzó és szociális támogatási központokban, hogy minden rájuk vonatkozó információt megtudjanak. Igen, minden hadkötelesnek jelentenie kell a családi állapotában, egészségi állapotában, lakcímében, végzettségében vagy munkahelyét illetően bekövetkezett változásokat annak a központnak, ahol katonai nyilvántartásban van – mutatott rá.
A tiszt hangsúlyozta, hogy ha például valakinek három gyermeke született, egészségi állapotában változás történt, vagy megváltozott a lakcíme, erről tudnia kell a területi toborzóközpontokban, hogy tisztában legyenek a mozgósítási tartalékkal kapcsolatos aktuális képpel. „Nem kötelességünk valaki után futkosni, hogy megtudjuk, milyen változások történtek az egyes hadkötelesek életében. De a törvényben meghatározott kötelességeinek figyelmen kívül hagyása arra kényszerít bennünket, hogy a behívók kézbesítése érdekében ne csak az állampolgárok lakóhelyén és munkahelyén tegyünk intézkedéseket, hanem a nyilvános helyeken is” – szögezte le.
„Erre azért van szükség, hogy a rendelkezésre álló adatok relevanciáját kiderítsük, a mozgósítás során a katonai szolgálatra alkalmas személyek valós létszámát megállapítsuk. Nem lenne szükség ilyen intézkedésekre, ha az állampolgárok szigorúan betartanák Ukrajna törvényeit. A behívók nyilvános helyen történő kézbesítése semmiképpen sem mond ellent Ukrajna törvényeinek” – figyelmeztetett Olekszandr Tiscsenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az állampolgároknak a családi vagy egészségi állapotukban bekövetkezett változásokat be kell jelenteniük a területi toborzóközpontoknak, hogy megállapítható legyen a katonai szolgálatra alkalmasak létszáma, de mivel ezt nem teszik, ezért kell nyil...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675005000
[modified] => 1675004169
)
[title] => Azért osztogatják a behívókat úton-útfélen, mert a hadkötelesek nem tartják be a törvényeket – hadkiegészítő parancsnok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=135326&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135326
[uk] => 135349
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135327
[image] => Array
(
[id] => 135327
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[original_lng] => 96040
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1675004912:8
[_thumbnail_id] => 135327
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4349
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] =>
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2